Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-09-24 / 39. szám

Krisztuséi vagyunk I Kor L 10—17 Akiket Isten rrtegvilagosíiott a keresztsegben, akik megismer­hették Krisztus tanítását, azok nagyon helytelenül teszik — és nem igazi Krisztus-követők —, ha az emberi bölcsességet, ékes­szólást fölébe helyezik az Istentől kapott világosságnak, Pál apostol igen tiszteletre méltóan elsősorban saját híveit dorgál­ja meg. Nemcsak arra hivatkozik, hogy nem csupán keresztel­ni küldte Öt az Ür. hiszen ezt mások is nagyszerűen elvégezhet­ték. így keresztelése nem szolgálhat alapul pártoskodásnak, szakadásnak. Ezen felül három nyomós érvet is felhoz ellenük: Ez a méltatlan eljárás megosztja Krisztus testét! Ez pedig le­hetetlen, hiszen Krisztus teste élő egy test. Nem az ö nevében, hanem Krisztus nevében keresztelték meg őket. Nem Páltól, hanem Krisztustól kapták az életét. NEM LEHET SZAKADÁS. VERSENGÉS A KRISZTUST KÖ­VETŐK KÖZÖTT. Amire az ige kéri az akkori gyülekezet tag­jait, az ma is fellelhető közöttünk is. Sokan vannak, akik Isten igéjét nem azért hallgatják, mert az evangélium, hanem mert X. Y.-t hallgatják. Aki Isten igéje hallgatásakor elsősorban, vagy kizárólag az igehirdetö tulajdonságaira figyel, az szaka­dást okoz, versengő. Nem az a lényeg, csengő-e a hangja, vagy érdes. Karcsú-e vagy pocakos az igehirdető, Aki ilyenkor meg­reked, elzárja önmagától Krisztus éltető kegyelmét. KRISZTUS KERESZTJE HIÁBAVALÓ NE LEGYEN a mi versengésünk miatt. Tragikus dolog az, ha a híveket bármi is pártokra osztja. (Milyen nagy kisértés ez ott, ahol több lelkész szolgál.) Nem Pált, nem engem, és nem a kedvenc papot feszítették meg, hanem JÉZUST! Ha ebben nem tudunk egységre jutni, akkor különféle emberi személyek eltakarják a Megváltót. Ez pedig a keresztnek a megcsúfolása, és mondjuk ki bátran: meg­tagadása. Legyek a legbölcsebb, a legjobbat akaró ember is, ha Krisztusban, igéje felvételében nincsen meg a szeretetheti egység, akkor pártoskodó, Krisztus ellensége vagyok. AZ IGAZI MAGATARTÁS A JEZUSI. Jézus Krisztus evan­géliuma az eszmék és gyakorlati megoldások dolgában azt kö­vetelt, hogy hallgassuk meg egymást. Legyen türelmünk végig­hallgatni a másikat. Legyen öt percünk a másik szavára és ne rohanjunk el tőle. Igyekezzünk megérteni másokat. Nem én vagyok az egyet­len, akire figyelni lehet, akitől tanulni lehet Mindenkiben van érték. Mindenkitől lehet valamit tanulni. Őrizzük meg az egymás iránti tiszteletet. Ne intézzünk el egyszerűen senkit. Kézlegyintéssel, vagy gőggel nem tudjuk felmérni a másik értékét. Erősítsen meg Krisztus példája ab­ban, hogy a másik ember is ugyanolyan szolgája Istennek, mint mi. Akkor vagyunk Krisztuséi, ha nem sajátítjuk ki önmagunk, vagy egy általunk kedvelt személy vagy eszme részére az evan­géliumot, hanem annak hagyjuk meg, akié. Ez pedig KRISZ­TUS! ________________ Solymár Péter IM ÁDKOZZUNK Megváltó Ür Jézusunk! Köszönjük Neked, hogy egyértelműen tanítasz bennünket arra, hogy mi csak emberek vagyunk. A kö­vetendő, az evangélium hirdetője te vagy. Őrizz és óvj meg minket minden hamis önelégültségtől és hamis pártoskodástól. Ne engedd, hogy a téged követők között a mi bűneink miatt legyen szakadás vagy ellentét. Taníts minket a te alázatodra. Add. hogy mindig úgy tudjuk hallgatni igédet, hogy te magad szólsz hozzánk. Ámen. „Megjelentette néked, 6 em­ber, mi legyen a jó, és mit kí­ván az Űr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, sze­resd az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Istened­del” — (Mik 6. 81 VASÄRNAP. — „Én vagyok az Űr, aki mindent cselekszem, aki az egeket egyedül kifeszí­tem és kiszélesítem a földet magamtól”. (Ézs 44. 24 — 2 Pt 3, 18 — Ef 4, 1—« Zsolt 119, 1—16) Isten bemutatkozik ne­künk is. Hangsúlyozza a prófé­ta, hogy Isten feltétlen úr. Ö az. akinek szavára történik minden. Világot teremt, életet ad, vezeti egész életünket. Csak Isten kérheti és követelheti tőlünk mindazt, amit heti igénk magába foglal. Azért te­heti, mert 0 ad alapot annak teljesítésére, és ö ad erőt an­nak véghezvitelére. Ezt az erőt kínálja nekünk is ma. HÉTFŐ. — „Az Űr beszédei tiszta beszédek, mint földből való kohóban megolvasztott ezüst, hétszer megtisztítva.” (Zsolt 12, 7 — Mk 12, 14 — Mt 12, 1—8 — 2 Kor 5, 11—15) Sokszor értetlenül és hitet­lenül állunk Isten kijelentései­vel szemben. Sokszor kere­sünk kibúvókat akarata, igé­nye alól. Közben azonban el­felejtjük, hogy amit <3 mond, az nem lehet vita tárgya, az nem lehet olyan, amit „majd megbeszélünk”, hanem azt hinni és cselekedni kell, mert igaz. Tudom, hogy ez sokszor nagyon nehéz, de éppen azért hangsúlyozza a zsoltáros is, hogy bátorítson és buzdítson minket is a hitre, Isten szavá­nak az elfogadására és élésére. KEDD. — „Én vagyok az Ür, a te Istened. Nem ismerhetsz más Istent kívülem és rajtam kívül nincs más szabadító!” (Hózs 13, 4 — Ef 4, 6 — Mt 15, 1—20 — 2 Kor 5, 16—21) Mai igénk továbbmegy. Hangsú­lyosan arról van szó, hogy Isten a te Istened, nemcsak általá­nosságban, hanem a tied, aki megkeresztelkedtél, és fiának vallód magad. Miért kell ezt hangsúlyoznia igénknek? Mert számtalan figyelmeztetés és intés ellenére is fnás és más „isteneket” keresünk magunk­nak életünkben. Nem merjük nyugodtan és feltétel nélkül Istenre bízni életünket, pedig ö az egyetlen szabadító, aki valóban meg tudja szabadíta­ni életünket bűntől, haláltól és igaz életet ad, amely szeretet- ben szolgáló élet lesz. aprói-napra . ------------... SZ ERDA. — „Mindig azon az úton jártatok, amelyet az Űr,, a ti Istenetek parancsolt néktek hogy éljetek.” (5 Móz 5. 33 — 1 Ts 5. 23 — Mt 17, 24—27 — 2 Kor 6, 1—10) Heti igénk részletezi is, hogy milyen úton kell járnunk. Röviden összefoglalva ez azt jelenti, hogy kövessük Jézus példáját, az ö útját. Mit tett Ö? Szol­gált, szeretett, segített, leha­jolt az elesettekhez, gyógyítot­ta a betegeket és életét adta értünk. Ilyen önfeláldozó és feltétel nélküli szeretetre és szolgálatra hív minket is Isten. De ezt meg is kell tennünk, mert csak így lehet igaz éle­tünk. mely értelmes és hasz­nos élet. CSÜTÖRTÖK. — „Az Ür le­tekintett a mennyből az embe­rek fiaira, hogy meglássa, van- e értelmes, Istent kereső?” (Zsolt 14, 2 — Kol 3, 17 — Gál 2, 11—21 — 2 Kor 6, 11—7, 1) Ha letekint ránk, milyennek talál minket? Milyennek ítéli életünket? Olyannak, amely neki tetsző, szolgáló élet, vagy pedig azt látja, hogy önző, ma­gunkat kereső és magunkat szolgáló az életünk? Nem hi­szem, hogy lenne valaki, aki nyugodt szívvel el merné mon­dani, hogy az én életem min­denestől Istennek tetsző élet. De azért küldte Jézust, hogy öt követve a mi életünk is Is­tennek tetsző élet lehessen, hogy Jézus adjon példát és se­gítséget a helyes életfolytatás­ra, amely Istennek tetsző élet lehet. J. S. BACH ÖSSZES ORGONAMŰVEI címmel orgonahangverseny lesz szeptember 22-én, pén­teken este fél 7 órakor a Bé”sikapu téri templomban. Szonáta d-moll Szonáta e-moll Trió d-moll Trió g-moll Prelúdium és fúga G-dúr Orgonái: PESKÖ GYÖRGY Előadók: Földes Imre és Várnai Péter Jegyek ára: 12,— Forint A hangversenyt, megfelelő érdeklődés esetén, szeptem­ber 25-én, hétfőn este meg­ismétlik PÉNTEK. — „Az Űr szava I igaz és minden cselekedete hű­séges.” (Zsolt 33, 4 — Jel 14. 6 — Jel 12, 7—12 — 2 Kor 7, 2—7) Ist.en minden szava és cselekedete arról tanúskodik, hogy hű az Isten. Mindent, amit ígért nekünk, meg is cse­lekedte és cselekszi naponként. Szabadítót küldött nekünk, aki nemcsak megszabadít a bűn hatalmából, hanem példát is ad a helyes életfolytatásra. Megérdemeljük ezt? Nem az lenne a mi feladatunk is, hogy hűségesek legyünk Istenhez? Életünk nem erről beszél! Is­ten hűsége kell, hogy arra in­dítson ma minket, hogy hűsé­gesek legyünk ahhoz az Isten­hez. aki velünk szemben hű és igaz! SZOMBAT. — „Én teremtet­tem a földet, az embert és a barmot amelyek a föld színén vannak, az én nagy erőmmel és az én kinyújtott karommal, és annak adom azt.” (Jer 27. 5 — Ef 1. 20—21 — Jel 5, 11—14 — 2 Kor 7. 8—16) Heti igénk a helyes életfolytatást tárja elénk és arra vonatkozóan ad útmutatást. Mai igénk is azt húzza alá olyan összefüggés­ben, hogy egyedül csak Isten­nek van joga és hatalma meg­szabni életünket, hiszen Ö az alkotója mindennek. Csak Ne­ki engedelmeskedve . élhetünk, mert Ö alkotott minket. Aka­ratának cselekvéséhez azon­ban segítséget is nyújt, mert Jézusnak adta mindet, vagyis Jézust elküldte közénk és ér­tünk, hogy legyen Valaki, Aki segít helyesen és jól élni. Cse- lekedjük alkotónk akaratát, mert csak így élhetünk helye­sen és így tudjuk betölteni szolgálatunkat, melyre hivat­tunk. if j. Kendeh György EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Felelős kiadó: Harkányi László tördelő-szerkesztő Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vm. Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 516—20.412—VTII Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 72.2985 Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató — Szentháromság ntán a 17. vasárnapon az olt ártérit ő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oltár! igéje: Lk 14. 1—11: az igehirdetés alapigéje: 1 Kor l. 10—17. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET *A RÁDIÓBAN. Szeptember 24-én, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi Rádió és az URH adó. Igét hirdet BENKÖ BÉLA kis- somlyói lelkész. — PESTŰJHELY. Szeptem­ber 24-én, vasárnap délután 5 órakor szeretetvendégség lesz a gyülekezetben, amelyen Keveházi László pilisi lelkész tart előadást „Egy mai falusi gyülekezet lelki képe” címmel. — SEGÉDLELKÉSZ KI­KÜLDÉSEK. D. Dr. Ottlyk Er­nő püspök, az Északi Egyház- kerület püspöke Rőzse István miskolci segédlelkészt Csepel­re, Nagy Ilona lelkészi munka­társat Sátoraljaújhelyre, Gö­rög Zoltánt Debrecenbe, Feyér Zoltánt Budafokra küldte ki segédlelkészi szolgálatra. Le­hel László a Teológiai Akadé­miára nyert beosztást 1972. de­cember 31-ig. — DOROGHÄZA. A kistere- nyei gyülekezethez tartozó s alig húsz lelket számláló kis filia tagjai szép bizonyságát adták templomszeretetüknek. Templomukat, amelynek kül­ső falai nagy részéről a vako­lat levált és erősen megrepe­dezett, a Gyülekezeti Segély­től kapott 2400,— Ft összegű segély felhasználásával kívül­ijeiül megújították. — ÖZD. Szeptember 3-án kettős ünnepe volt a gyüleke­zetnek. Az ózdi templom het­venéves, a Somsály bányate­lepi templom felszentelésének harmincéves évfordulójáról emlékeztek meg Isten iránti hálaadással. Az ünnepi isten­tiszteleten öt új presbitert ik­tattak be. A szolgálatokat D. Dr. Ottlyk Ernő püspök, az Északi Egyházkerület püspöke és Pásztor Pál esperes végezte. — ROZSAK legszebb fajtáiről díj- tálán árjegyzéket küld PALKÓ ker­tész. Budapest, XV., Csillagfürt u. 8. Kodolányi János: * En vagyok... ... Kodolányi János regényében nagyszerűen emeli ki, hogy a nép — de maguk a tanítvá­nyok is! —. olyan Messiást vártak, aki itt a földön alapítja meg birodalmát és aki világi uralkodók módjára harccal szerzi meg a ha­talmat és uralkodik ellenségein. Mivel Jézus nem így jött, nem akarták felismerni benne a „Szabadító”-t. Ezt jelzi az alábbi részlet.) Jehuda a könyökére támaszkodott, úgy néz­te az Ikert, mint egy bolondot. — Mondd, testvér — suttogta Jehuda —, ismered te a Szabadító nevét? Tudod, hol rej­tőzködik? Mikor lép a világ színe elé, mikor kezdi meg a harcot? Mikor foglalja el atyja székét? — Nem, ezt nem tudom — ingatta búsan a fejét Thomas. — Magam is szeretném tudni. Ezért jöttem a Mesterhez, ezért hagytam ott mindent Gilboában, mikor meghallottam, hogy a Mester a Mennyek Országát hirdeti. De azóta rájöttem, testvér, hogy nehéz a fe­jem, nagyon nehéz. Félek, valami hiányzik belőlem. A hit? A bölcsesség? Vagy az okos­ság? Azt hiszem, az okosság. Mert gyakran érzem, hogy már-már szinte tapintom az igaz­ságot, s mégsem tudok semmit. Szomorúan bámult maga elé, mint egy gyermek, aki hiába emelgeti a nehéz szerszá­mot, nem megy vele semmire. De nem beszélgethettek tovább, mert Mig- dal felől, a régi vár irányából egy csapat ka­tona meg néhány hosszú simlájú, görbe fari­zeus közeledett lefelé a dombról. A nép szét­rebbent, sokan úgy tettek, mintha véletlenül volnának itt, semmi közük sem volna a Mes­terhez. De a nők elszántan tömörültek köré, a tanítványok harcosabbjai pedig elébe áUtak. készen a verekedésre is. A csapat némán közeledett. Mikor Jesua- hékhoz érkezett, körülvette a tanítványokat, s egy szigorú hangú férfiú, akiről messziről látszott, hogy a városka feje, keményen meg­szólalt: — Távozzatok innét. Nem túrjuk a varázs­latokat. Nem engedjük, hogy bdondítsátok a népet. — Ki vagy te, hogy megtiltod az igazság hirdetését? — rikoltotta a Zelota. Jákob meg Johanan fenyegetöleg közeled­tek a másikhoz. De a katonák nyomban kar­dot vontak, s támadó állásba helyezkedjek. A nép zúgott. Az asszonyok rikácsoltak. — Szegyeüjétek magatokat! Békés embe­rekre törtök! Teljes jogú férfiakra! Gyenge nőkre! Migdaliakra! Pfúj, pfúj, gyalázat! Ide szúrjatok! Pofátlanok! Köpdöstek, néhányon kitárták keblükön a ruhát. Jesnah azonban mgngodk, pammuaBr kom­■gon kiáltotta: — Egy szót se! Menjünk, barátaim. — En itthon vagyok itt — ordította Johanan. — Addig maradok ameddig nekem tetszik. — A nép hallani akarja az igazságot, a nép meg akar gyógyulni — szólt Simon messze hangzó szóval. — Ti pedig, ennek a népnek az urai, elkergetitek a forrástól, szomjan vesztitek! Mert ti a magatok országát keresi­tek, s beteg népet akartok, hogy könnyen uralkodhassatok rajta! — Menjünk hát, barátaim — ismételte meg Jesuah nyomatékosan. Elindult a csónak felé, elsőnek ült bele. Za- bijáh megpróbált okosan beszélni a katonák­kal, de hasztalan. Szégyenkezve nézte, hogy a többiek vonakodva, dühüket visszafolytva, némán követték a Mestert. Simon a kormány­hoz ült, Jákob meg Johanan vízre tolták a csónakot, Nathanaél, Taddé, Andreas meg a Zelota fölemelték az evezőket. A parton ál­lók integettek nekik, de a katonák durván szétkergették őket. És Migdal lassan eltávolodott az alkonyai­ban. A Nap már lenyugodott, vörös volt a víz, s a Hold fölemelte aranyos félkorongját a he­gyek fölött. A Zelota törte meg a csendet: — Mester, hadd szóljak. — Szólj — mondta Jesuah csendesen. — Ha mindenütt első ijesztésre meghátrá­lunk, s nem védelmezzük a Mennyek Orszá­gának ügyét, egyszer csajt az arab sivatagba vagy Judea kopár hegyet közé szorulunk, s taníthatjuk a madarakat, a gazellákat, a nyu- lakat meg a süket sziklákat. Szavaira kitört belőlük az indulat. Össze­vissza kiabáltak. Gadarából egy pogány disz­nópásztor miatt jöttek el, innét farizeusok miatt, Juliaszból meg talán a kereskedők za­varják el őket. hogy békén aludhassanak. Pe­dig a nép mindenütt hallani akarja az Öröm­hírt. Johanan elfogatása, aztán csúfos halála fölriasztotta a szunnyadókat. Szabad-e hát így meghátrálni? Első szóra evezői fogni? Mik vagyunk, Uram? Ijedős gyerkőcök, vén­asszonyok? — Csillapodjatok barátaim — korholta őket a Mester. — Nem állhatunk ellene a gonosz­nak gonosszal. Durvaságra nem mondhatunk még nagyobb durvaságot, káromlásra még na­gyobb káromlást. Nem mehetünk ökölre az ököl ellen, kardra a kard ellen. Három pártra szakadtak. A Mennydörgés Fiai, a Zelota meg Taddé-Lebbé szerették vol­na megmutatni, hogy nem riadnak vissza né­hány ököltől, szigorú szakálltól s egy-két kardtól. Andreas, Thomas meg Simon, zúgo­lódva bár, de meghajoltak a Mester vélemé­nye előtt, s azt mondták, a keménységet in­kább a tűrésre kell tartogatni. A többiek be­látták, hogy a mustármagot, a gabonát csönd­ben kell elvetni, s türelemmel megvárni, amíg kikel és megnő. Juliász, a határmenti, kettős kis halászfalu, hirtelen bukkant föl a fényes hullámokból. Partot értek a csónakok, bárkák, cölöpökre akasztott hálók tömege között. Andreas part­ra ugrott. Jehuda szorongva nézett körül: me­gint olyan helyre került, ahol a múlt fenye­gette minden zugból. Ekkor valahonnét. mintha a föld alól bújt volna ki, őrjárat meredt elébük. Öt sisak réz- verete csillogott a holdfényben. — Kik vagytok? — reccsent egy kemény hang. — Kafamahumi halászok — kiáltotta Si­mon a csónak végéből. — Mit akartok itt? — Partra akarunk szállni. — A nagyanyánkat látogatjuk meg — ri­koltotta dühösen a Zelota. — Az a kék ruhás ott, az kicsoda? — mu­tatott a parancsnok a Mesterre. — Jesuah bar Jószif — mondta Johanan fe­nyegetően, s ö is partra ugrott a bátyja után. — Nohát, megismertem! — kiálltott föl dia­dalmasan a katona. — Jöttetek a népet lází- tani, az urakat gyalázni, varázsolni, szédíteni! Hanem ide nem juthattok be. Ne pofázzatok, mert baj lesz! — A régi faluba akarunk menni éjszakára kísérletezett Philipposz. — Nem alkatunk a vízen, atyámfia, — Aludjatok a csónakban. Vagy a bokrok között. De egy lépést se tegyetek, mert meg­járjátok, Örüljetek, hogy nem vagyok erősza­kos ember. De ha valamelyiket elkápju)c a fa­luban, megkeserüli. Reggelre takarodjatok in­nen! — Megfizetjük az adót, mesterségünk is van, szabad férfiak vagyunk, hogy tilthatod meg hát, hogy oda menjünk, ahova nekünk tetsziki — ordította a Zelota. — Ne pofázz ott, te kis peckes. Én jó em­ber vagyok, de majd másképp beszélek vele­tek — válaszolta a katona nyugodtan, kettő meg a csónak felé lépett. — Ha olyan kíván­csi vagy, majd megmagyarázom, mi a jogo­tok Hej! Dobáljátok ezt a társaságot a tóba! Á kettő nekirugaszkodott, egyikük megra­gadta a csónak orrát, a másikuk a hajóba for­rott. Zelota Simon, a két Zabijáh testvér rryeg Taddé a partra szökkentek, hátulról meg ol­dalvást akarván bekeríteni a katonákat. Df Jesuah fölállt a csónak orrában, jobbját föl­emelte. — Vissza! Vissza! — kiáltotta keményen. — Hozzá ne nyúljatok senkihez! ! S mikor azok rnsszaoldalogtak, nyájasan fordult a parancsnokhoz: — Barátom, te azt teszed, amit az urad pa­rancsol. ö pedig szintén azt, amit neki paran­csol az ő ura. Én is azt teszem, amit nekem parancsol az én Uram. Eredj hát békével Itt fogunk aludni a parton, s reggel elmegyünk innét. Szavaira a tanítványok dühe lelohadt, de a katonák is megbékéltek. Szótlanul nézték, ho­gyan cihelödnek ki a csónakból, keresnek al­kalmas helyet a fák alatt, aztán lassan elmen­tek onnét. A Mester helyet foglalt a fa törzse mellett. Kezét a térdén nyugtatta, mozdulatlanul ült, arca nyájas és komoly volt, nagy szeme égett, mint a drágakő. Nyugalom, biztonság, jóság sugárzott belőle, s a tanítványok némán me­rültek el ebben a sugárzásban. Akkor a Mester végül megmozdította a ke­zét, Thomas megszólalt: — Hói Uram és Mesterem, ide-oda járunk a Kinnereth körül, és a Mennyek Országa nem közeledik. — Te hitetlen! — kiáltotta halkan a Mes­ter. s elmosolyodott. — Hátha már benne is vagy? Csek nem látod, nem tapintod? Hall­gasd a csend szavát. És ne csüggedj, hanem várj békén. Ne légy szomorú. Várj türelme­sen. Kérj, és megkapod. Zörgess, és megnyit­ják az ajtót. Higgy, és látni, hallani, tapinta­ni fogsz. Olyan gyöngéden szólt a szomorú tanít­ványhoz, hogy ennek kicsordult a könnye. Jehuda ezt a pillanatot látta alkalmasnak, hogy megkérdezze a legfontosabbat: — Mester, mondd meg, hogy mikor jön el a Szabadító? — Már eljött. Már itt van — felelte a Mes­ter nyugodtan, — Hói, Mester! — kiáltotta az izgatott Je­huda. — Mikor találkozunk vele? — Légy türelmes, Kerijothi Férfi. Talán már most. Talán holnap, talán holnapután. A többiek nem szóltak, mintha nem is hal­lották volna Jehuda remegő kérdését, a Mes­ter nyugodt, halk feleletét. Arcukat megvilá­gította a Hold fénye, mozdulatlan alakúk el­merült az időtlenségben. tjohftaljuk» »

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents