Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1972-08-13 / 33. szám
Vigyázz, ne érjen meglepetésS Rra 11, 17—24. Talán soha életemben nem fogom elfeledni azt az idős asz- szonytestvérünket, aki egyszer kijelentette előttem, hogy ő már elrendezte minden dolgát Istennel; nem érheti már meglepetés sem itt, sem az ítéletben, mert ő már igazán kész, tökéletes hivő. Számomra akkor is, ma is nagyon megdöbbentő volt. De még micsoda meglepetés érheti! Nem hiszem, hogy sokan vélekednének ennyire kirívóan hamisan, s ringatnák magukat eny- nyire gyökeresen hazug illúziókban. Az is biztos azonban, hogy nagyon-nagyon sokan vannak, akik számára joggal hangzik a figyelmeztetés: vigyázz, ne érjen meglepetés! Mi ugyanis mindig csak kegyelemre szorulunk. EZ A HAMIS BIZTONSÁGÉRZÉS NEM A HIT BIZONYOSSÁGA és bizodalma, hanem az önigazságában beképzelt ember megnyugvása. Ez a biztonságérzés ugyanis nem a Krisztusban adott kegyelemre épül, hanem a magunk jóságára, hivőségére s mindig együtt jár az elbizakodottsággal. Az pedig sehol a világon nem helyes, még kevésbé hitünk vonatkozásában. Benne mindig van valami az összehasonlitgatásból. Legtöbbször általunk hitben gyengébbnek gondoltakkal, elesettekkel, vagy sokszor kívülvalókkal is. Nem egyszer kísértette meg ez az egyház tagjait, sőt egészét. A történelem szomorú bizonysága ennek. Hogy nagyon is veszélyes, abból is látszik: már Pál apostol óv tőle. A gyülekezet a hit útján nem járó zsidóságra ne tekintsen valami yjiagát megnyugtató beképzeltséggel, hiszen az összehasonlítás bizonyos értelemben határozottan rájuk kedvező. Ök Isten elsősorban is választott népe, ők a fának természet szerinti ágai. Isten kegyelme csupán, hogy a zsidósághoz nem tartozókat is felvette ígéreteinek örökösei közé. Az elbiza- kodásnak az ilyen összehasonlítgatásban mindig van bizonyos dicsekvő, másokat lenéző vonása. De hiszen, aki kegyelemből kap meg valamit, annak nem lehet dicsekednie vele, sőt éppen állandóan attól kell tartania, hogy jogosan elvehetik azt tőle! Micsoda nevetséges is a mindent kegyelemből cselekvő hatalmas Isten előtt a dicsekvő emberparány. NEM MÁSOKKAL KELL MAGUNKAT SZEMBESÍTENI személy szerint sem, de mint közösséget az egyházat sem. Istennel kell szembesíteni, s ő előtte szertefoszlik minden beképzeltség Ha az ő népének számíttatunk, ha megváltottál lehetünk, ezt mind az ő kegyelme munkájának köszönhetjük. Az az Isten, aki tudott kegyelmezni nekünk, tud kegyelmezni másoknak is. De tud ítéletet is tartani felettünk. Tart is, ha a hit alázatos és engedelmes útját felcseréljük az önigazság gőgjének és képzelt dicsőségének útjával. Nem szabad soha elfelejteni, hogy csak kegyelemből van megtartásunk, és szüntelenül erre a kegyelemre szorulunk. Gondoljuk csak meg Isten ítéletének szigorú voltát, s lássuk azt meg Izrael példáján! Remegjen bele szívünk a felismerésbe: ő választott népéhez sem volt vég nélkül elnéző. Hozzánk sem lesz, fia a kegyelem alázatos útja helyett a beképzelt önigazság útját választjuk. Vigyázzunk hát, ne érjen bennünket meglepetés! Az ő ítélete ugyanis mindig meglepetésszerű az önhittség útján járóknak. Bánfi Béla IMÁDKOZZUNK Hálát adunk. Atyánk, hogy bennünket is, akik nem tartoztunk a test szerinti Izraelhez, Krisztusban kegyelmedből ígéreteid és országod örökösévé tettél. Engedd, hogy kegyelmedből éljünk s benne megmaradhassunk szüntelen. Irts ki belőlünk minden gőgöt és beképzeltséget, hogy mindig kegyelmedre szorult voltunkat igazán beláthassuk s ezért alázatosan szolgáljunk dicsekedés helyett. Ámen. — Szentháromság után a 11. vasárnapon az oltárterítő szi- ne: zöld. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Lk 18, 9—14; az igehirdetés alapigéje: Rm 11, 17—24. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Augusztus 27-én, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi Rádió és az URH adó. Igét hirdet BLÁZY LAJOS újpesti lelkész. — A SZARV AS-OTEMP- LOM. Július 23-ám egyházzenei áhítatot tartottak a gyülekezetben. A műsorban Bach, Pi- kéty és Hindemith művek szerepeltek. Orgonáit Regős Imre zeneiskolai tanár, szólót énekelt leánya Regős Erika. — KASKANTYŰ. Az Evangélikus Élet öt éve gondosan összegyűjtött példányait adta át Huley Alfréd lelkésznek a szórványokban történő szétosztásra Nemes István presbiter. AZ EVANGÉLIKUS ORSZÁGOS KÖNYVTÁR értesíti olvasóit, hogy augusztus 1-től 31-ig nyári szünetet tart EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Felelős szerkesztő és kiadót D, Koren Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vili. Puskin u. 12. Telefon: 14a—074 Csekkszámlaszám: 516—20.412—VUL Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 72.2606 Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató Hasonlatosképpen ti Ifjabbak engedelmeskedjetek a véneknek; midnyájan pedig egymásnak engedelmeskedvén, az alázatosságot öltsétek fel; mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ád”. (1 Pt 5,5) VASÁRNAP. — „Ti magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, áldozzatok lelki áldozatok 7 kai, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által”. (1 Pt 2, 5 1 Kir 8, 29 — 1 Kor 15, 1—10 — Zsolt 68, 1—21) Ezen a héten a keresztyén életben való haladásra, fejlődésre tanítanak minket az igék. Ez természetesen vonatkozik mind az Istennel, mind az emberekkel való kapcsolatunkra, mert a kettőt soha nem választhatjuk el. Nemcsak hallgatni kell az igét, nemcsak részt venni kell a gyülekezet életében, hanem ennek haszonnal kell lennie a másik ember számára. Mert csak akkor vagyunk az igének jó hallgatói, ha a hallott ige olyan cselekedetekre ösztönöz minket, ami hasznos a másiknak is. Így lesz életünk Isten előtt is kedves. HÉTFŐ. — „Mert aki kér, mind kap”. (Mt 7, 8 — Zsolt 116, 2 —, Lk 14. 7—11 — Jer 23, 1—8) Milyen nagy különbség a mai ige és a mi életünk között! Isten mindig nyitott füllel hallgatja a kérésünket, szinte várja, hogy szeretetét, bűnbocsánatát, életet újító Szentlelkét adja nekünk a mindennapi kenyéren, italon, ruhán, lakáson túl. De hogyan Deák tér de. 9. (úrv.) dr. Hafen- seher Károly, de. 11. (úrv.) dr. Hafenseher károly, du. 6. Trajtler Gábor. Fasor de. 11. Szirmai Zoltán. du. 6. Szirmai Zoltán. Dózsa György út de. fél 9. Szirmai Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Solymár János, de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál, Kőbánya de. 10. Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. 11. (úrv.) Bízik László. Rákosfalva de. 8. Bízik László. Gyarmat u. de. fél 10. (úrv.) Bízik László. Fóti út de. 11. Kertész Géza. Váci út de. 8. Kertész Géza. Frangepán u. de. fél 10. Kertész Géza. Újpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Kispest de. 10. Kispest- Wekerletelep de. 8. Pestújhely de. 10. Scheiner Vilmos. Rákospalota MAV-telep de. 8. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kistemplom du. 3. Rákosszentmihallgatjuk mi a másik ember kérését? Legtöbbször bezárt füllel és szívvel, s ahelyett, hogy a szívünk, a kezünk, az életünk segítésre indulnának, a lépteinket gyorsítjuk meg, hogy minél előbb messze kerüljünk attól, aki pedig a mi segítségünket várja. KEDD. — „Jézus Krisztus az Isten jobbján van, miután felment a mennybe, akinek alávetettek az angyalok, hatalmasságok és erők”. (1 Pt 3, 22 — 2 Krön 25, 8 — 1 Sám 17, 40—51 — Jer 23, 16—24) Jó, ha van az embernek szószólója, aki közbenjár érte. Jól tudjuk ezt mindennapi életünkkel kapcsolatban. De érvényes ez az örök életünkkel kapcsolatban is. Jézus Krisztus azért halt meg, azért támadott fel, azért ment fel a mennybe, hogy az Atya jobbján közben járónkká legyen. Hogy ne Isten büntetése, ítélete legyen a mienk, hiszen ezt Jézus Krisztus vállalta magára, hanem a bűnbocsánat, az új élet. SZERDA. — „Az első pillanatban ugyan semmiféle fenyítés sem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazság békességes gyümölcsével fizet azoknak, akik abban edződtek”. (Zsid 12, 11 — 5 Máz 4. 30 — Lk 7, 1—10 — Jer 27. 1—11) Gyakran van fenyítésben részünk. Amikor úgy látjuk, hogy semmi nem megy úgy az életünkhály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 19. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. 3. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Szita Istvánná, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Madoesai Miklós, du. 6. Madoesai Miklós. Torockó tér de. fél 9. Madoesai Miklós. Óbuda de. 9. Görög . Tibor. XII. Tarsay Vilmos u. 11.1 de. 9. Ruttkay Elemér de. 11/ Ruttkay Elemér, du. fél 7. Takács József. Budakeszi de. 8. Takács József. Pest- hidegkút de. fél 11. Takács József. Kelenföld de. 8. (úrv.) Reuss András, du. 6. Bence Imre. Németvölgy út de. 9. Bencze Imre. Nagytétény de. fél 9. Visontai Róbert. Kelenvöigy de. 9. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Budaörs du. 3. Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de, fél 11, ben, ahogy szeretnénk, amikor az egyik botlást a másik követi, amikor szeretnénk inkább gyorsan az életünk végéhez érni, s nem a próbatételeket, a fenyítést elviselni. De van értelme a fenyítésnek, a nehéz óráknak. És azt se felejtsük el soha: Isten akkor is mellettünk áll. CSÜTÖRTÖK. — ,jNe téve- lyegjetek. Istent nem lehet megcsúfolni. Mert amit az ember vet, azt aratja is.” (Gál 6, 7 — 2 Móz 20, 5—6 — Csel 12, 18—25 — Jer 28) Vetés és aratás összefügg. Ha hitetlenséget vetünk, ha Istenhez való bizalom helyett tőle függetlenül akarjuk leélni az életünket annak ellenére, hogy ő a ke- resztségben gyermekévé fogadott minket, nem lehet más a sorsunk, csak büntetés. De így vagyunk az emberekkel való kapcsolat terén is. Ha szere- tetlenséget, gyűlöletet, haragot vetünk, igyanilyen módon közelednek felénk az emberek is. Ezért vessünk hitet és sze- retetet, hogy aratásunk boldog, Isteninek kedves aratás legyen. PÉNTEK. — „Jézus Krisztus önmagát adta miérettünk, hogy megváltson minket gonoszságtól és tisztítson magának tulajdonul olyan népet, amely buzgón törekszik a jócselekedetekre” (Tit 2, 14 — Eras 61, 10 — Gal 1, 11—24 — Jer 29, 1—4) Jézus Krisztus halála és feltámadása, az, hogy hangzik a róla szóló evangélium, elkö- telezést jelent. Mi az ő népe vagyunk, ezért nem élhetünk akárhogyan. Nem tehetjük azt, amit pillanatnyi hangulatunk diktál. Mi az ő népe vagyunk, ezért csak hittel, szeretettel, jó cselekedetek cselekvésével élhetünk. SZOMBAT. — :,Ktí ttd mondja, hogy világosságban van, és gyűlöli atyjafiát, az még mindig a sötétségben van”. (1 Jn 2, 9 — Ézs 60, 2 — Eí 2, 8 —10 — Jer 30, 1—3. 31, 1—4) Megdöbbentő: a szeretetünk, vagy szeretetlenségünk elárulja az Istennel való kapcsola- f tunkat, a hitünket. Mert hiába a szép szó. a kegyes szemafor- * gatás, életünk, restségünk, vagy éppen jó cselekedetünk a bizonysága annak, hogy valóban/ hiszünk-e. A hét utolsó munkanapján könyörögjünk az igíf világosságáért, hogy hitünk és* életünk egyaránt a világosságot sugározza az emberek között. Harkányi LászW Istentiszteleti rend Budapesten, 1972. augusztus 13-án Antoine De Sainl-Exupéry : A kis herceg v. (A kis regényből az utolsó részletet közöljük. A kis herceg a Földön találkozott a kígyóval is. Első találkozásukkor a kígyó így dicsekedett: „De nincs az a hajó, amelyik messzebbre bírna vinni, mint én”. Majd felajánlotta: „Ha egy szép napon, majd nagyon visszavágyol a bolygódra, segíthetek rajtad. Mert én ..Az alábbiakban a második és egyben utolsó találkozását közöljük a kis hercegnek a kígyóval.) * A kút mellett romladozó kőfal húzódott. Mikor másnap este, munkám után visszajöttem, már messziről észrevettem a kis herceget: lábát lógatva fönt ült a fal tetején. És hallottam, hogy beszél valakivel. — Hát nem emlékszel rá? mondta. Nem egészen itt volt! Erre egy másik hang felelhetett neki valamit, mert ő megint erősködni kezdett: — Igen, igen! A napja ma van, de a helye nem egészen ez... Mentem tovább a fal felé. Kívüle még mindig nem láttam, nem hallottam senkit. Ó azonban tovább vitatkozott: — ... Ügy bizony. Nézd csak meg, hol kezdődik a nyomom a homokban. És csak várj rám. Ma éjszaka ott leszek. Már csak húsz méternyire voltam a faltól,'de még most sem láttam semmit. A kis herceg egy darabig hallgatott, aztán azt kérdezte: — Jó mérged van? Biztos vagy benne, hogy nem fogok sokáig' szenvedni? Megtorpantam, elszorult a szívem, de még mindig nem értettem a dolgot. — Most pedig menj el mondta a kis herceg. — Le akarok jönni innét! Erre magam is a fal tövébe néztem, hirtelen hököléssel. Mert egy kígyó ágaskodott ott a kis herceg felé, egyike azoknak a sárga kígyóknak, amelyek harminc másodperc alatt végeznek az emberrel. Kezemet a zsebembe mélyesztettem, hogy előrántsam a revolveremet, és futni kezdtem feléjük; lépteim zajára azonban a kígyó puhán vissza- ernyedt a homokba, olyasformán, mint egy szökűkút elhaló sugara, és sietség nélkül, fémes kis nesszel eltűnt a kövek közt. Épp jókor értem a falhoz, hogy a butácska hercegecskét fölfogjam a karomban. Sápadt Volt, mint a hó. — Hát ez meg mi volt? Most már kígyókkal társalkodói? Kibontottam aranyszínű salját, amit örökké a nyaka köré tekerve hordott. Megnedvesítettem a halántékát, és itattam vele pár kortyot. De kérdezni már nem mertem tőle semmit. Komolyan nézett rám, karját a nyakamba fonta. Éreztem a szívét: úgy vert, mint egy meglőtt madáré. — Örülök neki, hogy sikerült megjavítanod a gépedet. Most aztán hazatérhetsz... — Honnan tudod? Éppen azt akartam elújságolni neki, hogy minden várakozás ellenére mégiscsak zöld ágra vergődtem a munkámmal. Nem felelt a*kérdésemre. Azután azt mondta: — Én is hazamegyek ma... — És szomorkásán hozzátette — De az sokkal messzebb van ... és sokkal nehezebb .., Éreztem, hogy valami rendkívüli dolog történik. Ügy szorítotam a karomba, mint egy gyereket; közben mégis olyan volt, mintha függőlegesen elfolynék valami szakadékba, és én mit sem tehetek, hogy visszatartsam ... Tekintete komoly volt, és valahol a mesz- szeségben járt. — Mim van? A bárányod. Meg a bárány ládája, Meg a szájkosár ... Szomorúan elmosolyodott. Vártam, hosszan, sokáig. Ereztem, hogy lassacskán átmelegszik. — Kedves kis barátom te féltél __ Ig en, félt, de még mennyire félt! Hanem azért szelíden fölnevetett. — Este sokkal jobban fogok félni... Megint belémhasított a jóvátehetetlenség fagyasztó érzése. És tűrhetetlennek éreztem már a puszta gondolatát is, hogy nem hallom többet a nevetését. Hiszen olyan volt számomra, mint forrás a sivatagban. — Kiss barátom, hallani akarom még a nevetésedet... De ő azt mondta; — Ma éjszaka éppen egy éve. Ma éjjel a csillagom pontosan a fölött a hely fölött lesz, ahol egy esztendeje földre hultam ... — Kedves kis barátom, ugye, ez az egész csak rossz álom, ez a kígyóhistória, ez a találkozó, ez a csillagmese... Erre a kédésre azonban nem válaszolt. Azt mondta: — Ami fontos azt nem lehet látni... — Persze... — A virágokkal is így van. Ha szeretsz egy virágot, valahol egy csillagon, jólesik éjszaka fölnézned az égre. Minden csillagon van egy virág. — Perszeilj — Éjszaka majd fölnézel a csillagokra. Az tál, olyan jó volt, mint a muzsika, a csiga meg a kötél miatt... Emlékszel?... Nagyon jó volt. — Persze... —Éjszaka majd fölnézel a csillagokra. Az enyém sokkal kisebb, semhogy megmutathatnám, hol van. De jobb is így. Számodra az én csillagom egy lesz valamerre a többi csillag közt. így azután minden csillagot szívesen nézel majd... Mind a barátod lesz. Azonfölül egy ajándékot is adok neked. Megint nevetett. — Ö, kedves kis barátom, hogy szeretem hallani a nevetésedet! — Éppen ez lesz az ajándékom... olyasforma, mint a víz... — Mit Akarsz ezzel mondani? — Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik. Akik úton járnak, •azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletemberem szemében aranyból voltak. A csillagok viszont mind-mind hallgatnak. De neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak... — Hogyhogy? — Mert én ott lakom majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak! És megint nevetett. — S ha majd megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mindig is a barátom leszel. És szívesen fogsz együtt nevetni velem. És néha kinyitod majd az ablakodat, csak úgy, kedvtelésből ... És a barátaid nagyot néznek majd, ha látják, hogy nevetsz, amikor fölnézel az égre. Te meg majd azt mondod nekik: „Igen, engem a csillagok mindig megnevetnek!” Erre azt hiszik majd, hogy meghibbantál. Szép kis tréfa lesz ... És nevetett újra. — Mintha csillagok helyett egy csomó kacagni tudó csengettyűt kaptál volna tőlem... És újból nevetett. De azután elkomolyodott. — Ma éjszaka ... tudod ... ne gyere el. •— Nem hagylak magaára. — Olyan leszek majd, mint ka valamá bajom volna... egy kicsit olyan, mintha meghalnék. Ügy bizony. Ne gyere el, semmi szükség rá, hogy végignézd... Nem éri meg.— — Nem hagylak magadra. Ö szemlátomást gondterhelt volt. — Azért mondom ... a kígyó miatt. Nehogy esetleg téged is megmarjonA kígyók komiszak. Puszta kedvtelésből is marnak... — Nem hagylak magadra. De valami megnyugtatta. — Igaz, a második marásra már nem marad mérgük... Azon az éjszakán észre se vettem, mikor kelt útra. Nesztelenül megszökött. Mikor végre utolértem, elszántan, gyors léptekkel menetelt. Csak ennyit mondott: — Ö, hát itt vagy... És kézen fogott. De még mindig bántotta valami. — Nem jól tetted. Fájni fog neked. Olyan lesz, mintha meghaltam volna, pedig nem is igaz.... Én csak hallgattam. — Ugye érted? Nagyon messze van. Nem vihetem magammal ezt a testet. Túl nehéz. Hallgattam. — Olyan lesz, mint egy levetett, régi kéreg. Miért volna szomorú egy levetett kéreg?... Hallgattam. Egy kicsit elbátortalanodott. De azután újra összeszedte magát. — Tudod milyen jó lesz? Én is nézem majd a csillagokat. Minden egyes csillag kút lesz, rozsdás csigával. És mind innom ad majd. Hallgattam. — Olyan mulatságos lesz! Neked ötszáz millió csengettyűd lesz, nekem ötszáz millió forrásom... — És most már ö is hallgatott, mert sírt.. . — Helyben vagyunk. Most hadd menjek pár lépést egyedül. De leült, mert félt. Azután azt mondta: — Tudod... a virágom ... felelős vagyok érte. Hiszen olyan gyönge! És olyan gyanútlan. Egyebe sincs, mint négy semmi kis tövise, hogy a világtól védekezzék ... Leültem én is, mert nem bírtam tovább állva maradni. — Hát igen — mondta. — Ennyi az egész. Egy kicsit még tétovázott, azután fölállt. Lépett egyet. Én moccanni se bírtam. Csak ennyi volt: egy sárga villanás a bokájánál. Egy pillanatig mozdulatlanul állt. Nem kiáltott. Szelíden dőlt el, ahogyan a fák. Még csak zajt sem keltett, a homok miatt. v
