Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-08-06 / 32. szám

Zsid. 11, 1—10. Mi tette az emberiség és Izrael ősatyáinak egy részét igazzá Isten előtt? Mi volt az a közös vonás életükben, magatartásuk­ban, aminek köszönhető, hogy bizonyos értelemben példaként emlegették, vagy emlegetjük mi is őket? Talán jellemük, hi- bátlanságuk, rendkívüli tehetségük, vagy egyéniségük? Egyik sem. A hit az, ami, mint közös vonás, megtalálható mindegyi­kük életében. Ez tette őket igazzá Isten előtt, s így lettek szá­munkra példákká. Keresztyénségünknek, egyháziasságunknak, egyáltalán, amit szokványos, közönséges szóhasználattal vallásosságnak neve­zünk, hitünk az alapja. Épületek alapozásához betont használ­nak, hogy minél szilárdabb legyen, mert az alapnak annak kell lenne. Ha hitünk az alapja egész kereszténségünknek, akkor ez sem lehet valami bizonytalan vélekedés, esetleges lehetősé­geket kihagyni akaró talán és hátha. Szilárd meggyőződés ez Isten felől. Bizonyosság arról, hogy ő szeretetében javunkat munkálja. HITÜNK BIZONYOSSÁGÁVAL UGYANIS ÜGY LATJUK ÖT, MINT TEREMTÖT, aki szavával életre hívott minket és mindent. Míg tudomány és technika szédületes haladásban is­meretlen távolságokat és rejtett titkokat tár fel, hitünk annál inkább csodálja őt, aki létre hívta a nem létezőt, aki csillag­világokat és rejtett parányokat oly csodálatosan megalkotott. Hitünk bizonyos afelől is, hogy ő nem hagyta magára a terem- tettséget, hanem vele személyes viszonyba lépett. HITÜNK TESZ BIZONYOSSÁ ARRÓL IS, HOGY ö MEG­IGAZÍTÓ ISTEN. Az emberiség igaz ősatyáinak példája mind azt mutatja, hogy őket Isten fgadta el igaznak, nem cseleke­detük, hanem hitük alapján. Ábelnél és Nőénél egyaránt csak a hit volt az igazság alapja. Isten előtt érvényes igazságunkról, melyet Krisztus szerzett, a hit tehát nemcsak bizonyossá tesz, de éppen általa is igazíttatunk meg. Kimondtam már a nevet, amely nélkül hitről, hit által való megigazülásról beszélni iga­zán nem lehet: Krisztus nevét. Ugyanis hitünk hozzá tapad és reá néz, akinek érdeme és halálig való engedelmessége igazság minekünk. HITÜNK TESZ BIZONYOSSÁ AZ ENGEDELMESSÉG UT­JÁN VALÓ JÁRÁSBAN. A hit vezet erre az útra, ahogy Ab- rahámot is az vezette. Bízott Isten szavában és ígéretében: így indult el ismeretlen földre s építette ezzel népének jövőjét, melynek ősatyja lett. Csak a hivő engedelmesség útján való járás építi az egyház jövőjét, de ezen az úton a tágabb közös­ség jövőjét is munkáljuk. Ábrahám vállalta az idegenben la­kást, a sokszor ellenséges környezetet, mert szeme az ígéretek­re nézett. Másokért, a jövő nemzedékért mondott így le ön­magáról, de a hit útja mindig ez. Lemondás másokért önma­gunkról. Nem szégyenítenek meg ebben minket sokszor azok, akik nem tartoznak az egyházhoz? Mennyit tudnak vállalni a jövő munkálása érdekében!? Csak az egyház és annak tagjai ne tudnának, mikor előttük a hit példáinak végtelen sora áll kezdettől mostanáig? Ábrahám a hitben való engedelmesség útján járva az örök jövő felé tartott. Csak így, engedelmesen, akaratának alávetve magunk érkezünk el oda, ahova Isten Ígéreteire néző remény­ségünk tekint, hit által megigazíttatva az ö országának teljes­ségébe. Bánfi Béla IMÁDKOZZUNK örökkévaló Isten! Áldunk téged, hogy hitünkkel rád tekint­hetünk. s a régen előttünk járt s a még utánunk jövő hívekkel együtt imádhatunk téged, mindenek alkotóját, aki szereted te­remtményeidet, s aki Krisztusért megigazítasz minket. Kérünk, add Szentlelkedet nekünk, hogy hitünket ő erősítse, hadd le­gyen az teljes bizonyosság örök kegyelmes szeretetedről. Hogy a hit útján járva, engedelmesen cselekedve akaratod, szolgál­junk másoknak, önmagunkról is lemondva a világon, egykor pedig elnyerhessük országodnak teljességét. Ámen. Istentiszteleti rend Budapesten, 1972. augusztus 6-án Deák tér de. 9. (úrv.) Trajtl«r Gábor, de. 11. (úrv.) dr. Hafen- scher Károly, du. 6. dr. Hafenscher Károly. Fasor de. 11. Szirmai Zol­tán, du. 6. Szirmai Zoltán. Dózsa György út de. fél 9. Szirmai Zol­tán. Üllői út 24. de. fél 11. Kará­csony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Solymár Já­nos, de. 12. (magyar). Thaly Kál­mán u. 28. de. ll. dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. li. (úrv.) Biziik László. Rákosfalva de. 8. Bízik László. Gyarmat u. de. fél 10. Bi- zik László. Fóti út de. 11. Kertész Géza. Váci út de. 8. Kertész Géza. Frangepán u. de. fél 10. Kertész Géza. Újpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár-Üjtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 1.1. Mafcuz László. Kispest de. 10. Kispest-We- kerletelep de. 8. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MAV-telep de. 8. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kistemplom du. 3. Rákosszentmi­hály de. fél Iá. Kam-er Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cink óta de. fél 11, du. 3. Kistarcsa de. 9. Rá­koscsaba de. 9. Békés József. Rá­koshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. 3. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) dr. Kékén András, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) dr. Kékén András, du. 6. Szita Istvánná. Torockó tér de. fél 9. (úrv.) Szita Istvánná. Óbuda de. 9. Görög Tibor, de. 10. (úrv.) Görög Tibor. XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Csengődy Lász­ló, de. 11. Csengődy László, du. fél 7. Takács József. Pesthidegkút de. fél 11. Takács József. Kelenföld de. 8. Bencze Imre, de. 11. (úrv.) Bencze Imre, du. 6. Reuss András. Németvölgyi út de. 9. Reuss And­rás. Albertfalva de. 7. Visontai Ró­bert. Nagytétény de. fél 9. Kelen- völgy de. 9. Visontai Róbert. Bu­dafok de. 11. Visontai Róbert. Csil­laghegy de. fél 10. Csepel de. fél 11. — Szentháromság után a 10. vasárnapon az oltárterítő szí­ne: zöld. A délelőtti istentisz­telet oltári igéje: Lk 19,41—48; az igehirdetés alapigéje: Zsid 11,1—10. — LELKÉSZAVATÁS AZ ÉSZAKI EGYHÁZKERÜLET­BEN. D. Dr. Ottlyk Ernő püs­pök, az Északi Egyházkerület püspöke augusztus 6-án a szombathelyi templomban avatja lelkésszé Feyér Zoltán és Lehel László végzett teoló­gusokat. — DOMONY. A gyülekezet egyhangúlag meghívott új lel­készét, Baranyai Tamást, augusztus 6-án, vasárnap dél­után 4 órakor istentisztelet és közgyűlés keretében iktatja be szolgálatába Detre László es­peres. Az istentiszteleten igét hirdet D. Káldy Zoltán püs­pök, a Déli Egyházkerület püs­pöke. — HÁZASSÁGKÖTÉS Ve­czán Pál miskolci segédlelkész és Novotny Judit július 23-án tartották esküvőjüket a mis­kolci templomban. Az esketést Pásztor Pál esperes végezte. — HALÁLOZÁS. Rúzsa Já­nos, a beledi gyülekezet fel­ügyelője 64 éves korában jú­nius 23-án elhunyt. Hamvainak elhelyezése a beledi családi kriptában történt július 15-én Weltler Rezső esperes és Bá­rány Gyula lelkész szolgálatá­val. „Hagyjad az Ürra a te uta­dat, bízzál benne, majd ő tel­jesíti.” — Dr. Nyirédy Szabolcsúé, sz. Kolgyány Ildikó június 30-án, hosszú szenvedés után elhunyt. BETHELY. A gyülekezet jú­lius 23-i szeretetvendégségén Bodrog Miklós, gyulai lelkész, egyházmegyei sajtóelőadó szol­gált igehirdetéssel, verseivel és ismertette egyházi sajtónk munkáját. — házvezetőnőt keresek. Egy­szobás budai lakásomba minimá­lis házimiuiDkára, inkább társalko- dónőnek, értelmiségi asszonyt, egyedülálló idős asszony. Cím a budavári lelkészi hivataliban. Bp., I.. Táncsics Mihály u. 28. — HARANGOK és orgonák vil­lamos meghajtását továbbfejlesz­tett, biztonságosan működő szer­kezeti megoldással vállalom. Krasz- kó Jenő, villanyszerelő mester. Békéscsaba, Gyulai út 22. — TORONYSISAKOK újrafesté­sét, javítását, festését, díszmun­kák elvégzését, tornyok generál­javítását vállalom. Szakszerű, le­informálható munka. Gimesi Ist­ván, bádogos mester. Kaposvár. Arany u. 28. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Felelős szerkesztő és kiadó: O. Koren Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vin. Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 516—20.412—vm Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 72.2603 Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató „Az igazság felmagasztalja a nemzetet, a bűn pedig gya­lázatára van a népeknek”. (Péld 14, 34) VASÁRNAP. — „Halleluja! Az üdvösség és a dicsőség és a hatalom a mi Istenünké, mert igazak és igazságosak az ő íté­letei”. (Jel 19,1—2 —Zsolt 98, 1—1 Kor 12,1—11 — Zsolt 55, 2 —17) A mai vasárnap nem lehet más, mint a bűnbánat napja, hiszen 1945-ben ezen a napon indült el az első atombomba az emberek pusztítására, a népek gyalázatára. Az azóta eltelt idő igazolja, hogy Isten megítéli a másik ember pusztítását, élet- lehetőségeinek az erőszakos elvételét. A hatalom legyen és maradjon egyedül Istené, a'ki a bűnt elítéli, de lehetőséget ad az új életre is. Ezért ma­gasztaljuk őt mi is: halleluja! HÉTFŐ. — „Azoknak pedig, akik gazdagok a mostani vi­lágban, parancsold meg, hogy ne fuválkodjanak fel, és ne a bizonytalan gazdagságban, ha­nem az élő Istenben remény­kedjenek, aki bőségesen meg­ad nekünk mindent a mi táp- láltatásunkra; tegyenek jót, le­gyenek gazdagok a jócseleke­detekben, legyenek szíves ada­kozók, javaikat közlők”.) 1 Tim 6, 17—18 — 5 Móz 26, 10— 11 — 5 Móz 7, 6—11 — Jer 15, 10—21) Két elválaszthatatlan ellentét: elbizakodottak és re­ménykedők, mindent maguk­nak kaparintok és mindent Is­tentől várok, hitetlenek és hi- vők. Isten ma a reá való ha­gyatkozásra, a hivő, emberek között jócselekedetekben meg­újult keresztyén életre tanít minket. KEDD. — „Hozsánna! Ál­dott, aki jön az Úrnak neved­ben”. (Mk 11, 9 — Zsolt 24, 8 — 2 Móz 17, 8—15 — Jer 17, 5—18) Vájjon tudjuk-e ilyen ujjongó szívvel fogadni az ünnepeket, az igehirdetési alkalmakat, a bibliaolvasás, imádság csendes perceit? Vájjon tudjuk-e ilyen szívvel fogadni az igében fe­lénk közeledő Úr Jézus Krisz­tust, vájjon tudjuk-e így venni az úrvacsorában Jézus Krisz­tus testét és vérét bűneink bo­csánatára? Az ige ma tiszto­gatja szívünket és életünket, hogy kitárt szívvel, megújú- lásra kész lélekkel ne csak vár­juk, hanem boldogan meg is ragadjuk ezeket az alkalma­kat. SZERDA. — „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim nem múlnak el”. (Mk 13,31 — Zsolt 119,96 — 1 Kir 21,1—16 — Jer 18,1—12) Az ember sok mindenhez ragaszkodik az élet­ben : pénzhez, vagyonhoz, egészséghez, s nemegyszer ta­pasztaljuk azt, hogy minden általunk nagyra tartott érték néhány pillanat alatt elveszti az értékét. Ezért a mai ige a helyes mérlegelésre tanít, hogy minden a helyére kerüljön az életünkben. Tudjuk azt, hogy mi a múlandó, s tudjuk na­gyon világosan azt, hogy mi az örök, a maradandó. CSÜTÖRTÖK. — „A szere­tet mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr”. ( 1 Kor 13,7 — 2 Móz 20,13 — Jer 16,14—17 — Jer 20,1—6) Nem véletlen, hogy az apostol többször is azt írja: mindent. Ezzel a szeretetnék az igazi tartalmát, mértékét akarja aláhúzni. Mert nem sze­retet az, ami csak a kisebb mu­lasztásokat tudja a másik em­bernek elnézni, csak a kisebb hántásokat tudja mebocsátani. Jézus Krisztus, aki maga a megtestesült szeretet, példát mutat nekünk a mindent elfe­dező, mindent remélő és eltű­rő szeretedre. Könyörögjünk, hogy bennünk is ilyen igazi, tiszta szeretet uralkodjék! PÉNTEK. — „Hitben járunk, nem látásban”. (2 Kor 5,7 — Jer 29,11 — 5 Móz 32,7—12 — Jer 20,7—15) Hit és látás kö­zött nagy a különbség. Mert ha a kereszten meghalt Ür Jézus Krisztusban csak a halottat nézzük, a tizenkét tanítvány­ban az elbizonytalankodókat, Pál apostolban a gyenge em­bert, akkor zsákutcába jut az életünk. De „hitben járunk, nem látásban”! Ezért a ke­resztre Feszitettben az Urat, a tanítványokban Jézus követeit, Pál apostolban Isten szolgáját, önmagunkban, a bűnös ember­ben a megváltottat látjuk. Ez a szemlélet elvezet a földi élet­ben, de célhoz is vezet: Isten országába. SZOMBAT. — „Nem mintha magunktól volnánk alkalma­sak valamit elgondolni, úgy mint magunkból, ellenkezőleg, a mi alkalmas voltunk az Is­tentől van”. (2 Kor 3,5 — 1 Krón 29,12 — Rm 11,25—32 — Jer 21) A hét utolsó munka­napja alázatosságra tanít. Nem ránk veti a fényt, hanem Is­tenre. Ö adott készséget, erőt a munkára, ő tanított a fele­baráti szeretetre, a megbocsá­tásra, de ő tanított a hitben' való engedelmes járásra is. őszinte szívvel bánjuk meg botlásainkat, bűneinket, kö­nyörögjünk bocsánatért, új szívért és lélekért. Így lesz az elmúlt hét életünknek Isten előtt is kedves ideje. Harkányi László Antoine De Saint-Exupéry.* A kis herceg ív. (A következő részekben elmondja az író, hogy a kis herceg — mielőtt a földre jött — sorra látogatta az égi bolygókat. Járt hat bolygón: egy király, egy hiú, egy iszákos, egy üzletember, egy lámpagyujtogató és egy tudós bolygóján. Ezután került a földre. Itt először egy kígyóval, majd egy rókával találkozott. A rókával való beszélgetését közöljük.) 21. Akkor jelent meg a róka. — Jó napot! — mondta a róka. — Jó napot! — felelte udvariasan a kis herceg. Megfordult, de nem látott senkit. — Itt vagyok az almafa alatt — mondta a hang. — Ki vagy? — kérdezte a kis herceg. — Csinosnak csinos vagy ... — Én vagyok a róka — mondta a róka. — Gyere, játsszál velem — javasolta a kis herceg. — Olyan szomorú vagyok ... — Nem játszhatom veled — mondta a ró­ka. — Nem vagyok megszelídítve. — Ó bocsánat! — mondta a kis herceg. Némi tűnődés után azonban hozzátette: — Mit jelent az, hogy „megszelidíteni”? — Te nem vagy idevalósi — mondta a ró­ka. — Mit keresel? — Az embereket keresem — mondta a kis herceg. — Mit jelent az, hogy „megszelídíte­ni"? — Az embereknek — mondta a róka — puskájuk van, és vadásznak. Mondhatom, na­gyon kellemetlen! Azonfölül tyúkot is te­nyésztenek. Ez minden érdekességük. Tyúko­kat keresel? — Nem — mondta a kis herceg. — Baráto­kat keresek. Mit jelent az, hogy „megszelidí­teni”? — Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek — mondta a róka. — Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni. — Kapcsolatokat teremteni? — Ügy bizony — mondta a róka. — Te pil­lanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelidítesz, szüksé­günk lesz egymásra. Egyetlen leszel számom­ra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra... — Kezdem érteni — mondta a kis herceg. — Van egy virág... az, azt hiszem, megsze­lídített engem... — Lehet — mondta a róka. — Annyi min­den megesik a Földön... — Ó, ez nem a Földön volt — mondta a kis herceg. A róka egyszeriben csupa kíváncsiság lett. — Egy másik bolygón? — Igen. — Vannak azon a bolygón vadászok? — Nincsenek. — Lám ez érdekes. Hát tyúkok? — Nincsenek. — Semmi sem tökéletes — sóhajtott a róka. De azután visszatért a gondolatára: — Nekem bizony egyhangú az életem. Én tyúkokra va­dászom, az emberek meg énrám vadásznak. Egyik tyúk olyan, mint a másik; és egyik em­ber is olyan, mint a másik. így azután megle­hetősen unatkozom. De ha megszelidítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések ne­szét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tied, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból. Az­után nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára sem­mi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelidítesz, milyen nagyszerű lenne! Ak­kor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását... A róka elhallgatott és sokáig nézte a kis herceget. — Légy szives, szelídíts meg! — mondta. — Kész örömest — mondta a kis herceg —, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell talál­nom, és annyi mindent meg kell ismernem! — Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít — mondta a róka. — Az em­berek nem érnek rá, hogy bármit is megis­merjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem. — Jó, jó, de hogyan? — kérdeztem kis her­ceg. — Sok-sok türelem kell hozzá — felelt a róka. — Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűbe. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De min­den áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz... Másnap visszajött a kis herceg. — Jobb lett volna, ha ugyanabban az, idő­ben jössz — mondta a róka. — Ha például délután négykor érkezel majd, én már há­romkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; föl­fedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány árára öltöztessem díszbe a szíve­met ... Szükség van bizonyos szertartásokra. — Mi az, hogy szertartás? — kérdezte a kis herceg. — Az is olyasvalami, amit alaposan elfelej­tettek — mondta a róka. — Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiknál. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Esze­rint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért azután a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig el­sétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm. Így aztán a kis herceg megszelídítette a ró­kát. S amikor közeledett a búcsú órája: — Ó! mondta a róka. — Sírnom kell majd. — Te vagy a hibás — mondta a kis herceg. — Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél. hogy szelídítselek meg. — Igaz, igaz — mondta a róka. — Mégis sírni fogsz! — mondta a kis her­ceg. — Igaz, igaz — mondta a róka. — Akkor semmit sem nyertél az egésszel. — De nyertem — mondta a róka. — A bú­sa színe miatt. — Majd hozzáfűzte: — Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy a tied az egyetlen a világon. Azután gyere vissza elbúcsúzni, s akkor majd ajándékul el­árulok neked egy titkot, A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat. — Egyáltalán nem vagytok hasonlók a ró­zsámhoz — mondta nekik. — Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg bennete­ket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. Ugyan­olyan közönséges róka volt, mint a többi száz- meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon. A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta: — Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen já­rókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott, az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valameny- nyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ö az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldösiem le a her­nyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni, meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám. Azzal visszament a rókához. — Isten veled — mondta. — Isten veled — mondta a róka. — Tessék, itt a titkom. Nágyán egyszerű: jól csak a szí­vével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. — Ami igazán lényeges, az a szemnek lát­hatatlan — ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse. — Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat. — Az idő, amit a rózsámra vesztegettem ... — ismételte a kis herceg, hogy jól az emlé­kezetébe vésse. — Az emberek elfelejtették ezt az. igaz­ságot — mondta a róka. — Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer, s min­denkorra felelős lettél azért, amit megszelidí- tettél. Felelős vagy a rózsádért... — Felelős vagyok a rózsámért — ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents