Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1972-07-30 / 31. szám
A Biblia Megirattak a mi tanulságunkra 1 Kor 10, 6—12 Keresztyén voltunk nagy felelősséggel jár. Sokszor elfeledkezünk róla. Ezért jó dolog ha felfigyelünk igénk szavára, mely konkrét „emberi” kérdésekben ad számunkra útmutatást ma is. így kell néznünk Pál apostol sorait. Mint amelyek tanulságunkra Írattak meg. Bizony van mit tanulnunk! 1. Izrael tragédiája volt, hogy NIEGFELEDKEZETT AZ 1. PARANCSOLATRÓL: „Ne legyen más Istened!’' — Az aranyborjú — Isten helyett bálványimádás! Ma is, az egyházban is de sokszor fellelhető ez a sok ezer évvel ezelőtti magatartás... Hamis istentisztelet... képmutató keresztyénség ... álszent hívek .., csak szavak keresztyénéi... önmaguknak élő egoisták— rajtuk kívül nincs Isten és más ember... Az olyannyira ismerős anyagiasság... javak halmozása mások kára árán is ... ha- rácsolás. . . Bizony jogos a világ kritikája keresztyén életünk gyakori farizeusi volta miatt! Hányszor eljátszottak keresztyén hivatásunkat, s életünk, magatartásunk miatt „káromoltatik Isten neve”! 2. Izrael tragédiája folytatódik abban, hogy MEGSZEGI A 6. PARANCSOLATOT is: „Ne paráználkodjál!” Ez, melyre az apostol utal, nem csupán „testi bűnöket” —, de az Istentől való elfordulást is jelenti! — Ma is, mindennapi életünk izgató kérdése, a —kisebb vagy nagyobb közösségek egyre komolyabb problémája, talán csak másként fogalmazva. Erkölcsi szabadosság ... fiatalkorúak bűnözése ... „galeri-kérdés”... iszá- kosság ... válások ... családi életek szétzüllése ... A gyökér mindig ugyanoda nyúlik vissza; az ember Isten parancsolatát semmibe veszi! 3. Igénk beszél AZ ÜR MEGKÍSÉRTÉSERÖL is. A zúgolódás, a kicsinyhitűség megrontja Izrael népének életét. Nem mernek bátran haladni az Isten által eléjük szabott úton. Vissza akarnak fordulni. Ezért nem juthat be az a nemzedék az ígéret földjére. Mennyire ismerős ez a kép számunkra. Mintha csak a mi korunkban és nem is sok ezer évvel ezelőtti eseményekről írna az apostol. Mi keresztyének is hányszor nem tudjuk élni azt, amit talán naponként imádkozunk: „Legyen meg a te akaratod.” Elégedetlenek vgyunk Isten akaratával, vezetésével. Más úton akarunk járni, mint amit ő jelölt ki számunkra. Gyakran akarnánk még igéjét is, parancsolatait is megváltoztatni belemagyarázásokkal. Keresztyén életünk nponkénti buktatója kicsinyhitűségünk. Nem látjuk szolgálatunk értelmét, szépségét, fontosságát. Hitetlenek vagyunk az egyház jövőjét illetően is. 4. Az ige befejező része figyelmeztetés, intés: „AKI AZT HISZI ALL, VIGYÁZZON, EL NE ESSÉK!” Mindezek tanulságunkra Írattak meg — mondottuk az elején. Nos, nem árt ha magunkba nézünk, s feltesszük a kérdést — a szomorú példák ellenére — mi hűségesek maradtunk-e Istenhez?! Szükség van önmagunk életének rendszeres kiértékelésére, önelégült keresztyén életünk nem bálványimádás-e? „Erkölcsi állapotunkkal” való elégedettségünk mögött nem találhatók-e meg a pa- ráznaság (masok szeme előtt talán ügyesen leplezett) bűnei? Miben bízunk? — egészségben, fiatalságunkban, vagyonban —, csupa emberi dologban... Aki azt hiszi áll, vigyázzon, el ne essék! Önmaga és mások kárára, botránkozására. Ha belenézünk ebbe a „tükörbe", melyet Isten tartott elénk ebben az igeszakaszban — s ha valamely ponton önmagunkra ismerünk: fogjuk meg Isten kezét, hogy el ne tévedjünk, el ne essünk! Hiszen róla mondja Pál igénk folytatásában: „Hű az Isten, aki a kimenekedést is megadja”. Segítségével győzhetünk! így tanulhatunk mi is abból ma — amit kétezer évvel ezelőtt az akkori korinthysiaknak írt okulásul az apostol. Isten hűségéről beszél az a tény, hogy ma is tanulhat az ő népe! íf j. Dedinszky Gyula NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG A választott nép ősatyái (3.) József, aki nem a legkisebb A Jákobról szóló elbeszélések hátterét kutatva azonnal szembe tűnik, hogy míg az Ábrahám- és Izsák-elbeszélé- sek földrajzi helye Palesztina déli része, addig Jákób története földrajzilag Palesztina középső részére esik (Bétel, Penuél stb.), tehát a Jordán keleti és nyugati részére, ahol „Józsefháza” (Efralm és Ma- nassé) lakott. Ezek az elbeszélések tehát arról tanúskodnak, hogy abban az időben következett be kultúrtörténeti szempontból átalakulás a Jordántól keletre eső részeken. Ez az eredetileg erdőben gazdag vidék olyan népeknek volt a lakóhelye, amelyek vadászatból éltek. Később, amikor Efraim törzsének ' a telepesei földet kezdtek művelni, a vadászok kiszorultak innen és helyet kellett adniuk a pásztoroknak és földműveseknek. Jákób története — többek között — ezt a folyamatot is jelképezi: Ézsaunak, a vadásznak távoznia kell a pásztorkodással foglalkozó Jákób területéről. Egészen más jellegűek a történeti háttér szempontjából a Jákób—Lábán-elbeszélések. Ezekben Izráel élményei és tapasztalatai tükröződnek az északkeleten lakó arámokkal. Lábán az arámok képviselője ezekben az elbeszélésekben, Jákób pedig Izráelé. A kettő rivalizál bennük egymással — minden olyan eszközzel, ami rokonok között még egyáltalán megengedett. Magától értődő, hogy a győztes Jákób lesz, különben nem volna az Ötestámentomban egyetlenegy elbeszélés sem Jákobról és Lábánról! Különleges helye van az ősatyák történetében a Józsefről szóló elbeszéléseknek. Már terjedelmüknél fogva is elütnek azoktól, amiket eddig tárgyaltunk. De más jellegűek irodalmilag is! Ábrahám, Izsák és Jákób története mind kisebb elbeszélésekből tevődik össze, ahogyan azok nemzedékeken át a szájhagyományban tovább éltek és csak a bibliai szerző dolgozta össze azokat többé-kevésbé laza irodalmi művé, A Jákób- történetek viszont eredetileg is zárt egészet alkottak és így kaptak irodalmi formát is. Az egész mű viszonylag zárt jelenetekből tevődik össze, ameAZ EVANGÉLIKUS ORSZÁGOS KÖNYVTÁR értesíti olvasóit, hogy augusztus 1-től 31-ig nyári szünetet tart lyek mozaikszerűen illenek egymáshoz és mindig a± utolsó jelenet teszi érthetővé az előző jeleneteket is. Az események döntő pontjain elhangzott kijelentések tárják föl az események drámai jellegét. A József-történetek igyekeznek teljes képet adni hősükről. Az olvasó bele tudja élni magát az események menetébe, ahogyan testvéreivel bánik, vagy főnökének a feleségével találkozik. A szerző példaképnek rajzolja meg Jákobot. Pontosan és körültekintően végzi szolgálatát, önfegyelme megnyerővé teszi, tud alázatos lenni, istenfélő ember benyomását kelti és kitűnő szónok. Minden bizonnyal ilyen erényekkel kellett rendelkeznie Izráelben a képzett ' embernek abban az időben, amikor a József-történeteket írásba foglalták. Abban az értelemben is különbözik a József-történet a többi elbeszéléstől, hogy milyen képet rajzol a szerző Istenről. Régen a kultuszban, a szent háborúban vagy a papok jóslataiban élte át Istent Izrael. Mindebből a József- történetek semmit sem árulnak el. Látszólag minden egyes eseménynek a lefolyása egészen emberi. Sehol sincs arról szó. hogy Isten áll az események mögött. A kortársak szemében azonban ez a József-történet volt modern ábrázolása annak, hogy hogyan Irányítja Isten az eseményeket. József szájába adja mindig azokat a mondatokat, amelyek fontosak ebből a szempontból. Amikor leleplezi magát testvérei előtt Egyiptomban, azt mondja: „Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba. De ne bánkódjatok és ne keseregjetek amiatt, hogy ide adtatok el engem, mert azért küldött el Isten előletek, hogy életben maradjatok! Tehát nem ti küldtetek engem ide, hanem Isten” (1 Móz 45, 4—5. 8). És ennek az egész jelenetnek a végén pedig ezt mondja testvéreinek: „Ne féljetek! Nem vagyok Isten! Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt. (1 Móz 50, 19—20). Isten tehát titokban dolgozik az emberi szívekben és emberi szándékok és tettek ellenére is a végső célt valósítja meg. Sokszor látszik úgy, mintha nélküle történnék sok minden a világon. Mintha visszavonult volna a világtól. A valóságból azonban jelen való. Ezért nincs szükség arra, hogy egyes eseményeket kiemeljünk a történelemből és csodának minősítsük. Az elmondottak alapján a kutatók arra az eredményre jutottak, hogy a József-törté- netek írója Dávid és Salamon korában élt és működött. Hiszen ebben a korban jelentkezett először Izraelben az egyén, az individuum nagyra értékelése. Olyan folyamat volt ez megközelítően, amit ma felvilágosodásnak vagy humanizmusnak mondunk, csak éppen Salamon korában. Ebben az időben alakult ki Izraelben a „klasszikus üdvA történet” eszméje. A szerző ennek az üdvtör- « ténetnek egy rövid fejezetét mondja el az utolsó szakaszban. így teremti meg az átmenetet a nép egyiptomi tartózkodásához és ezzel példát ad arra vonatkozólag is, hogy hogyan igyekeztek a régi történetet feldolgozni és a jelen számára is próféciává, érvényes tanítássá tenni a királyok korában. D. dr. Pálfy Miklós Az olajfa vallomása Az olajfa szerepel leggyakrabban a Bibliában. Hallgasd meg vallomását: Nélkülözhetetlen vagyok. Ünnepnap, hétköznap egyaránt. Bár mindig egyforma vagyok. Leveleim mindig zöldek. Sohase hullanak le. Ünnepi időszak életemben, amikor szép, fehér virágaimat kibontom, azután zöldes, majd piros bogyókat termek. Ilyenkor lepnek meg a hétköznapi emberek. Szedik a termésemet. Mennyit kell ilyenkor szenvednem! Kisajtolnak két kő között, vagy lábbal taposnak meg. Mégsem szenvedek hiába. Megújulva buggyanok ki a szenvedés köveiből. Fehér, szagtalan olaj lesz termésemből. A háziasszonyok tűzhelyén serpenyőben sistergek. Világítok mécsesekben. Sebeket gyógyító írrá válóik irgalmas samaritánusok kezében, így tölti be termésemből készült hasznos olajom hétköznapi küldetését. De hadd beszéljek ünnepeimről is. A templom hétkarú gyertyatartójának mécseit én tápláltam olajjal Az elvetett Saul és a kiválasztott Dávid homlokán csillogtam, amikor Sámuel a főpap és próféta királlyá kente őket. Jeruzsálem mellett az Olajfák hegyét mi tettük kertté. Közülünk többen még most is élnek. Turisták csodálják meg őket a Ge- csemáné kertben. Kétezer évvel ezelőtt pedig mi csodáltuk meg a zarándokokat, amint húsvét ünnepére Jeruzsálembe értek és ujjongó éneklés közben lombjaink alól pillantották meg a szent várost. Sokszor vonult hűs lombjaim alá, csendességet őrző karjaimba Jézus. Láttam tusa- kodni és imádkozni. Vért verejtékezett míg tanítványai álomba merültek. Láttam és zöld levélbőröm is megborzongott, amikor Júdás csókkal árulta el Mesterét. Hallottam a fegyverek és botok zörrenését. Aztán nagy csend lett. Jézust elhurcolták. Tanítványai elfutottak. A másnapi nagy vihar adta tudtomra, hogy mit tettek Jézussal. Én is megsirattam. Hiszen úgy megszerettem. Dé jött egy tüneményes nap. Üjra megláttam. Ragyogott. Arca tündökölt, mint a nap. Ruhája fénylett. Csodálkoztam, hogy él. Hiszen halálhírét kaptam. De ő volt. Csak tizenegy tanítványa volt vele. Nem tudom mi történhetett Júdással. Bizonyára elvette méltó büntetését. Tanítványai arról beszéltek, hogy Jézus már negyven napja meg-meg- jelenik nékik. Feltámadt. Él. Feledhetetlen nap volt. Beszélt hozzájuk. Áldásra emelte kezét. Azután egyszerre eltűnt szemük elől. Felhő takarta el. Tanítványai azt mondták: visszatért Atyjához. Azért ment el mondták —, hogy helyet készítsen nékünk; hogy mi is ott legyünk ahol ő van. Ennek a szent ünnepnek a boldog emlékét őrzöm. Sokszor emelem szememet a földről a magasba. Azt mondta: egyszer újra meglátjuk őt, visszajön. Ezért a hétköznapok szolgálatát is örömmel vállalom. Boldog vagyok, ha művészek festményén, vagy apró kis pénzérmén zöldelő ágamat galamb tartja a szájában. Már Noé idejében is, az özönvíz után békehírnök lehettem. Mióta láttam Jézus szenvedését és megdicsőülését még nagyobb örömmel végzem ezt a szolgálatomat. Nem fáj már a szenvedés sem. Ünnepem volt. Feszült várakozással várom Jézust azóta is... vissza!...! Hegyháti János Petőfi nyomában Petőfi Kecskeméten „... Parasztszekér állt meg a ház előtt. Petrovicsné érkezett meg a fiával. Anyám rögtön eléjük sietett a kapuba. Még most is élénken emlékezem vissza, mintha csak ma láttam volna, hogy Petrovicsné középtermetű, inkább alacsony nő volt, fekete kis csipke főkötőt viselt a fején és az akkor divatos szörruha Anyakönyvi lap 1828-ból. A 29. sorszám alatti bejegyzés tartalmazza Petőfi Sándor adatait volt rajta. Jóságos, mosolygó arccal tette kezét a kisfia vállára, s úgy lépett a tornácra. A fiát én akkor 9—10 évesnek néztem. Gyönge, vékonycsontú kis barna fiú volt, csinos, szabályos arccal és göndör, sötét hajjal...” így emlékszik vissza Petőfi Kecskemétre érkezésére Kovácsay Julia 62 éves korában Kéry Gyula irodalomtörténész előtt. 1828. év májusát írták, mikor Petrovics István mészáros az akkor nevezetes kecskeméti evangélikus iskolába adta a fiát. A múlt század vége felé még állt az egyszerű, földszintes iskola a papiak udvarán. Két ablaka az udvarra, a harmadik egy virágoskertre nézett. A sarokban nagy boglya-kemence állt. A tanév — az akkori általános szokás szerint — májusban kezdődött, s a következő év április végén fejeződött be ünnepélyes examennel. Közben négy hónapos nyári szünet volt Tanítója, a kimagasló műveltségű Schifferdecker Dániel volt. Ö tanította meg a kis Petőfit a betűvetésre. A kecskeméti evangélikus \ egyház féltve őrzött kincse az az iskolai anyakönyv, amelybe három éven át Petőfi nevét bejegyezte tanítója. Minden gyermek neve mellett jegyzetet vezetett a fegyelmezetlenséggel kapcsolatosan a szigorúságáról ismert tanító. „Alexander Petrovics” neve mellett üresek a rovatok. 1828-ban 50, 1829-ben 55, 1830-ban 49 tanulója volt az evangélikus iskolának. Jakus Lajos Petőfi-kutató penci igazgató azt írja, hogy Schifferdecker Dániel evangélikus tanító képzettsége az akkori átlag tanítókén jóval felül állt. Latinul, németül írt és beszélt. Könyvtára, olvasmányai sokoldalúságról, műveltségről tanúskodnak. Szigorúságának híre is imponálhatott Petrovics Istvánnak; maga is azt tarthatta, hogy a fiatal csikót gyeplőszáron, erős kézzel kell tartani. Schifferdecker tanítványainak száma egyre nőtt, távoli vidékekről (pl. Aszódról is) jöttek tanítványok. Különösen 1823-tól vált népszerűvé a kecskeméti evangélikus iskola, amikor az egyház vezetősége elhatározta a latin nyelv bevezetését. „Szükségesnek látván azt, mivel ezen gyermekek, akik ebből nagyobb oskolákra mennek által, ott könnyebben fognak boldogulni a deák nyelv tanulásában.” Schifferdecker egykori könyvtárának jegyzékében szerepel az 1829-ben kiadott Gyermek Barátja c. elemi iskolai olvasókönyv, amit ő azonnal bevezetett iskolájába. Ebből tanulhatott a kis Petőfi is. Első évben a már említett Kovácsay-csa- ládnál lakott. Kovácsayné „garasos”, tiszteletbeli keresztanyja volt Sándornak. Lánya, Júlia egy osztályban tanult vele. Kovácsay Istvánná akkor már özvegy volt, mikor Petőfi hozzá került, özvegyi jogon tartotta fenn férje szűrszabó műhelyét. Kovácsayné szerette a kis Sándort, kedvezett neki, mert szolid, jó gyermek volt, nemcsak az iskolában, otthon is, — mint mondja Kovácsay Júlia emlékezésében. Sándor a következő két évre a Hrúz családhoz került. Petrovicsné, Hrúz Mária Hrúz Mihály gazda rokona volt. A kecskeméti Hrúz- család volt az első evangélikus család, amely — a reformáció korabeli eltűnt evangélikusság után — a 18. században újra megvetette Kecskeméten a lábát. A Hrúz-portán — a mostani Szabadság téren levő új OTP-ház helyén — két ház, szárazmalom, gazdasági épületek álltak. A házról, mely 50 lépésnyire volt az iskolától, művészi rajz maradt fenn. Udvarra néző ám- bitusa áz alföldi építkezés jellegzetes tipusa. A „nagyháznak” négy szobája volt, konyhával és mellékhelyiségekkel. Mögötte, az öreg házban lakott Hrúz Mihály édesanyja, a „nagy- asszöny”. Hrúz Mihály az evangélikus egyház főgondnoka volt, a város egyik tekintélyes személye. Milyen benyomásai lehettek a 6—8 éves Sándorkának a „bácsikáról”? Világot látott, széles érdeklődésű gazda ember volt. Kiforrott írása iskolázottságra vall. Fiát a pozsonyi líceumban taníttatta, aki később Kecskemét számvevője lett. Az egyház protokollumai értelmes, okos megnyilatkozásairól tanúskodnak. A rábízott feladatokban erélyesen tudott dönteni. A kisfiú tisztelettel tekinthetett fel reá, akárcsak édesapjára. A kis Sándornak azonban Hrúz Erzsébet lehetett a családban a legkedvesebb. Mivel Hrúzné korán elhalt, a 22 éves Erzsébet lett a család „édesanyja”, ö gondozta Sándort is, akit nagyon szeretett s tréfásan — a neve után — „Vicskónak” szólítgatott. És a kis Vicskó vígan élte napjait Kecskeméten. Az iskolában szorgalmasan tanulta az ábécét, az egyszeregyet — otthon sokat játszott a homokban, ami gyenge szervezetére jótékony hatással volt Venyigepálcával a kezében, gyakran beszaladt az utcáról és kérte Erzsi nénit, hogy csináljon neki ostort. Alkonyat- kor a gyermekek körülülték az asztalt. Ilyenkor Hrúz Erzsébet, akinek nagyon szép hangja volt, énekelt nekik. Abban az időben a legkedveltebb nóta a „Cserebogár, sárga cserebogár” volt. Nagyon valószínű, hogy az itt hallott dal csengett vissza a költő fülébe, mikor hosszú évek múlva gyönyörű költeményét megírta. Dalokon kívül sok mesét mondott Erzsi néni a gyerekeknek, melyeket kimondhatatlanul élvezett a kis Sándor. Laukó Károly volt kecskeméti evangélikus lelkész még jól ismerte Hrúz Erzsébetet. Előtte is gyakran emlegette Petőfit. „Igen eleven, de nagyon jó természetű, szelíd gyermek volt az én Sándorom” — szokta mondani. „Ügy viseltem gondját, mintha az enyém lett volna.” Hrúz Erzsébet igen olvasott, művelt, ábrándos leány volt, aki — a család gondjait magára vállalva — nem ment férjhez. 1831-ben befejezte Petőfi a kecskeméti háromosztályos iskolában tanulmányait. Ebből valamelyik latin iskolába lehetett tovább menni. Ilyen evangélikus iskola Petrovicsék közelében Pesten. Aszódon és Sárszentlőrin- cen volt. Az utóbbi mellett döntöttek annál is inkább, mivel Kiskőrösről több közeli ismerősük gyermeke is ott tanult, s a sárszent- lőrinci esperesi iskola első professzora — Barla Mihály — éppen a kecskeméti Hrúz Mihálynak volt a sógora. (Jakus Lajos jegyzetei után.) A kis Vicskót így röpítette el három év múlva Kecskemétről egy parasztszekér. 12 év múlva járt itt újra egy színtársulat tagjaival, s itt ölelte magához a Kecskeméten jogi tanulmányokat végző Jókai Mórt. Sok, fel nem jegyzett látogatásán kívül állítólag utoljára 1849. július 4-én hajtatott át családjával lovaskocsin, amikor Pestről menekült. Rohant hősként a csatatérig, „hol a hősöket egy közös sírnak adják.” De csak a testét... Görög Tibor t t kántort képzett ki negyedszázad alatt. Az évforduló alkalmából dr. Ingo Braecklein püspök méltatta az iskola működésének jelentőségét, (ena) Az Eisenachban 25 evvel ezelőtt alapított Hainsteini Szeminárium a Thüringiai Tartományi Egyház számára 352 gyülekezeti munkást és 210
