Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-07-16 / 29. szám

✓ 'A Biblia A választott nép ősatyái (1) Ábrahám a hit hőse Naponként ismétlődő feladatok Roma 6, 19—23 Kézben a diploma — és azután csak „nyaralás”?— Gratulá­ciók a fiatal par esküvőjén — és aztán csak gondatlanság? — Kész az üzem. ünnepélyes átadás — és aztán minden elcsi­tul? — Ugye. sehol sincs így! Ez elképzelhetetlen! Hiszen az „élet” csak azután kezdődik igazán! Mert a dip­loma — kötelez. A házasságkötés — feladatokat jelent. Az új gyáregységnek —' termelnie kell. Naponta és nemcsak idő­szakosan! Keresztyén életünk sem kivétel! Megkereszteltettünk! — ez kötelez. Vettük a konfirmációi ál­dást — ez útnak indított. Szol hozzánk Isten szava — ez vá­laszra vár! Naponta és nemcsak időszakosan! Keresztyennek lenni nem hegyremászást jelent. Vagyis nem arról van szó. hogy kitűzünk magunk elé valami erkölcsi célt, s azt valamiképpen, nagy erőlködéssel, de el kell érnünk. Töké­letesnek kell lennünk. Keresztyénnek lenni sokkal inkább azt jelenti, hogy Isten felemelt a hegycsúcsra, s most rajtunk a sor: ne szálljunk ala. tartsuk meg, amit kaptunk — éljünk a friss, tiszta levegőn és levegőből: az Istennel való közösségben. Pál így mondta ezt a római keresztyéneknek: „adjátok oda tagjaitokat szolgákul a szent életre az igazságnak!" A hit tehát egyetlen nagy odaszánás. Vagy így is mondha­tom: Krisztus-hitemnek erkölccsé, életstílussá kell lennie na­ponta! Nem maradhat elv, belső érzés, lelki emóció. Hanem szolgálattá kell lennie. Kegyes egoizmusunk mindig önmagát keresi, a maga kényel­mét hajszolja, saját ügyéért él-hal. így vegyült sokszor össze a vallásosság a sovinizmussal, s lett belőle felekezeti viszály. így kapott helyet a gőgös nacionalizmus a kegyesek között, s lett belőle faji gyűlölködés. Holott a hit, vagyis az, hogy Istenéi lettünk, nem a magunk, hanem Jézus ügyének szolgálata: a másik emberért való élés! A magunkról való lemondás, a többiekért való sikraszállás, a kicsikhez való lehajolás, fáradtakkal való törődés, igazi hu­manitás. Istentől nemcsak vigaszt, benső békességet, segítséget ka­punk, hanem a naponként ismétlődő szolgálat feladatait: tag­jaink odaszánását várja Ő tőlünk. így állunk naponta választás előtt: Mit tegyünk? Jót, vagy gonoszt? Kire tekintsünk: magunkra, vagy embertársunkra? Mi a fontos: önmagunk, vagy a közös­ség érdeke? S vajon valami ellen, vagy valamiért harcol- junk-e? Aki a hegycsúcson van, naponként meglátja a feladatokat, s életében valósaggá lesz az, hogy „gyümölcsöt terem szent élet­re”. Szolgává tett keze megfogja a gyenge öreganyót a villa- moslépcsön, vagy veszélyes útkereszteződésnél, s lefogja a há­borús gyújtogató karját. Szolgáló szeme meglátja az ínséget meg a távolban is, amelyen nemcsak bámészkodni lehet, ha­nem változtatni is. Szája nemcsak panaszt tud mondani, de szót tud emelni emberekért, akik hátrányba kerültek — bőrük szine, származásuk, vagy más okok miatt. S a nyelve ítélkezés helyett jóra tud magyarázni mindent a békességért. Azt mondják: a hegyen élő emberek hosszú életűek. Bizony a bűn pontosan fizet: szolgáinak zsoldja a halál. De Isten ke­gyelmi ajándéka azoknak, akiket a hegycsúcsra emelt, s na­ponta termik annak gyümölcseit — az örök élet! Bencee Imre A Sajtóosztály értesíti a lelkészi hivatalokat és megrendelőit, hogy JÚLIUS 1-TÖL AUGUSZTUS 31-1G irattérjeszí esi szünetet tart A július 1. után érkező írásbeli megrendeléseknek csak szeptember 1. után tud eleget tenni, mivel a postai küldemények feladása szünetel. Az iratterjesztcsi szünet alatt — tehát július 1-től augusztus 3J-ig — a készpénzért történő eladás zavaralaa. 1971-ben több nyári szám­ban jelentettünk meg cikJkekef D. dr. Pálfy Miklós professzor tollából a Bibliával kapcsola­tosan. A szerkesztőségünkhöz érkezett levelekből az az igény szólalt meg, hogy továbbra is közöljünk ilyen jellegű cikke­ket. A kérésnek eleget téve is­mét közreadunk néhány Bib­liával kapcsolatos cikket. * Az ősatyák története úgy kezdődik, hogy Isten kiszemel egy embert Mezopotámiában és felszólítja, hogy hagyja ott hazáját, otthonát és költözzék egy olyan országba, amelyről csak annyit tud. hogy Isten neki szánta. Engedelmessege fejében azt az ígéretet kapja, hogy ő lesz majd az a forrás, amelyből minden nép áldást fog meríteni. Egy 75 éves em­ber útra kel csaladjával együtt egy ismeretlen ország felé. Si­kereibe érkezik. De ott már ká- naóniak laknak. Bételbe megy és onnét tovább délnek — minden különösebb célkitűzés nélkül. Ábrahám ez az ember, aki­nek útját oltárok jelzik — a neki adott isteni ígéret nyo­mai <1. Móz. 12, 1—9). Szótlan engedelmességének ellenpólusa testvérének, Lótnák a maga­tartása. ö sajat erejében, ké­pességeiben és találékonyságá­ban bízik és azt hiszi, hogy ez a képessége a jobbik részt vá­lasztatta vele. Pedig ez lesz a végzete (I. Móz. 13, 2—18). Ábrahám viszont ott van az Ígéret földjén! Nem csalódott Istenben! De mit ér az ígéret földjének elérése és mit ér a földi javak megszaporodása, ha nincs örököse, akire ^rá­hagyhatná mindezt?! Ábra­hámnak nincs gyermeke. A no­mád életet élő ember főproblé­mája egyrészt a fiú örökös vá- rása, hiszen tőle függ a nagy­család továbbélése, másrészt a nyáj szaporodása, hiszen ez biztosítja létfenntartását. Ha életének ez az egyensúlya fel­borulni látszik, meginog Isten­be vetett hitében is. Ebbe a kétségeskedésbe he­lyezi bele Isten az utódlásról szóló ígéretét (I. Móz. 15, 1—6). Abban a pillanatban kapja ezt, amikor emberi megítélés sze­rint már reménytelen a hely­zet. Az elbeszélő drámai fe­szültséget teremt, hiszen az is­teni ígéret és az azt kapók tényleges helyzete között már elviselhetetlen a feszültség. Sára nevet rajta. Ábrahám pe­dig hallgat (I. Móz. 18, 1—16). Ilyenkor az ember saját kezé­be szokta venni sorsának irá­nyítását. Az elbeszélés abból az antik világban nem ismeretlen gya­korlatból indul ki, hogy ha a törvényes feleségnek nem szü­lettek gyermekei, akkor mel­lékfeleségként férjének adhat­ta azt a személyes szolgálatára rendelt rabnőjét, akit ő vitt magával a házasságba. Az ilyen kapcsolatból született gyermek az úrnő jogszerinti gyermeke lett. Abraham eseté­ben ez az egyébként akkor le­gitim eljárás ellentmond Isten akaratának. A következmé­nyek világosan jelzik, hogy hogyan vélekedett Isten Ábra­hámnak és feleségének erről az „önállóskodásáról”. Hágár- nak, a rabnőnek gyermeke Is­ten védelme alatt marad ugyan, de az ígéretek örököse nem lehet. Megint minden egészen kilátástalan, mint ko­rábban volt (I. Móz. 16, 1—14; 21, 1-21). A feszültség csúcspontján, amikor minden kilátástalan már. akkor születik meg Izsák, a várvavárt fiú. Sára öregségé­ben ajándékozta meg Ábrahá­mot fiúgyermekkel és nevesse­nek bár rajta az emberek (az Izsák név jelentései), a fiú örökös megvan. Persze ez azt jelenti, hogy a rabnő gyerme­kének, Izmáelnek és anyjának nincs maradása a családban. Menekülniök kell, végveszély­be jutnak, de Isten megkönyö­rül rajtuk, az anya fel tudja nevelni gyermekét (I. Móz. 21, 1—21). Az ősatyák történeteit olvas­va sqkszor támad bennünk az az érzés, mintha Isten csak fél­szemmel figyelné választott emberei életét és a pusztai no­mád emberek életében sok minden megtörténik, ami nem egyeztethető össze erkölcsileg Isten igazságos ítéleteivel. A késői utókor vallásos embere valóban úgy ítélkezett, hogy Ábrahám és Sára kegyetlenül és igazságtalanul jártak el, amikor Hágárt és Izmáéit el­űzték a pusztába. Az utókor­nak igaza van, amikor megíté­li az ősatyát és feleségét. De nincs igaza, ha azt hiszi, hogy Isten tétlen maradt. Szerintem éppen azért következik be ké­sőbb a próbatétel ott a Mórijja hegyén, hogy így jelezze Isten: morális szempontból elítéli Ábrahám magatartását! Izsák feláldozásáruik törté­netét az ősatyák történetében sokan úgy szokták értelmezni, hogy ebben az elbeszélésben igen mélyre csökkent az er­kölcsi norma. Pedig erről szó sincs! Isten tudta, hogy mi lesz Izsák feláldozásának a vé­ge. De föl kellett tennie Ábra­hámnak a kérdést, mint apá­nak: Feleséged unszolására te elűzted házadból azt, akit em­beri okoskodás alapján te tet­tél örökösöddé, mert nem hit­tél abban, hogy az isteni igé­retek beteljesednek. Én mégis adtam neked örököst, de most végig kell járnod dédelgetett fiaddal együtt a pusztában azt az utat, amelyet Hagárnak és fiának kellett megjárnia. Ugyanúgy el kell jutnod fiad életét illetően a végső kétség- beesésig, ahogyan Hágár elju­tott. Mert ezt követeli Isten igazsága! Ez szerintem Izsák feláldozása történetének hátte­re. Az elbeszélő ugyan nem fűz hozzá megjegyzést, aho­gyan a régi történetek tanúi soha sem vonnak le valamiféle erkölcsi tanulságot abból, amit elmondanak. De sejtetik az ol­vasóval, hogy milyen szándék­kal teszi ezt nem a „kegyet­len”, hanem az „irgalmas” Is­ten. Ábrahám megállja a próbát Ezért ismétli meg Isten mind­azokat az Ígéreteket, amiket eddig kapott és ezért nevezi őt az utókor a hit első hősének (I. Móz. 22, 1—19. Gál 3, 8). D. dr. Pálfy Miklós % Virágok Megszakítjuk szeptemberig a bibliai történetek közlését A természet szépségei hívogat­nak nyáron mindnyájunkat. A természet szépségeivel és érde­kességeivel a Bibliában is ta­lálkozunk. Jöjj kirándulásra. Lessük meg, mit mondanak a bibliai erdők, mezők és puszta­ságok. Először a Bibliában sze­replő virágok közül kérdezünk meg néhányat. Beszéljenek magukról: A LILIOM így kezdi: Mindig szép voltam. Szépsé­gem miatt liliomformára fa­ragták a jeruzsálemi templom oszlopainak tetejét. Ma is örülnek a lányok, ha hozzám hasonlítanak. Azért nem va­gyok beképzelt és kényes. Megélek én kinn a mezőn is. Tövisek között is felnövök. Szépségem híre mégis azóta nőtt nagyra, mióta Jézus rám mutatott. Hegytetőn ült. Körü­lötte sok-sok ember hallgatta tanításét. Egyszercsak felém fordult. Nézzétek: nem tud szőni, nem tud fonni, mégis milyen szép a ruhája. A jó Is­ten öltöztette fel ilyen szé­pen. Igaza van Jézusnak. Sa­lamon király legnagyobb di­csőségében sem öltözködött úgy mint én, a mezők lilioma. Tudom, hogy ezt a szépsége­met nem érdemiem meg. Ajándékba kaptam Istentől! Ezért örök szépségem összefo­nódik örök hálámmal. Rám gondoljatok, amikor azt hiszi­tek, hogy a ruha teszi az em­bert. Ne aggodalmaskodjatok különösen ti lányok. Ne nyúz­zátok szüléiteket egy-egy új ruháért. Ne gyötörjétek édes­anyátokat ezzel a kérdéssel: Mit vegyek fel? Tekintsetek reám, a mezők liliomára. Iga­zán széppé az tesz titeket amit Istentől kaptatok. Ne kételked­jetek. Bízzatok és örüljetek! beszéde (Kir. 7, 19; Lk. 12, 27: Mt. 8. 28). ÖSZIKE szol: összetévesztenek a rózsával, a virágok királynőjével. Nem vagyok királynő, de azért bol­dog vagyok. Szép is. Különö­sen tavasszal. Amikor kizöldül Sáron völgyében minden, mil­liószámra borítjuk el a réteket. Illatunkat messze viszi a szél, A magyarországi nárciszokhoz hasonlítunk. Amikor Isten né­pe hitre ébred, biztosan jár és nem fél, együtt örülünk vele mi is. Felékesítjük a pusztasá­got. A tavasz hírnökei va­gyunk. (Ézs. 35, 1—2). A KONKOLY vallomása­Engem nem szeretnek az emberek. Igaz, meg is tévesz­tem őket, mert mindig a ne­mes búzával együtt szeretek a földbe kerülni. Csak akkor kü­lönbözöm tőle, amikor mind­ketten megnövünk. A búza szép sárga aranyló kalászten­gerében észre lehet venni az én fehér virágaimat. Ha mag- vaim összekeverednek a bú- zaszetnékkel, megrontom a lisztet. Jézus egyszer ezt mond­ta rólam: A jó és rossz néha úgy össze tud keveredni ebben a világban, mint a búza és a konkoly. Annyira öszekevered- nek, hogy nem lehet megkü­lönböztetni őket. Aratáskor azonban minden kiderül. En­gem kirostálnak és tűzre vet­nek. Ez a konkoly halála. Mi­lyen rettenetes vég! Pedig együtt nőttem fel a jóval! Nemcsak szomorú végem fe­lett sírok és sajnálkozom, ha­nem még most is, tűzrevaló koromban is az fáj, hogy nem kerülhettem a csűrbe. Oda, ahová a jó mag, meg a búza kerülhetett! De már késő... (Mt. 13, 25—40). Hegyháti Janó* Petőfi nyomában Huszonkét hónap Kiskőrösön 1973. JANUÁR 1-én egy Duna-Tisza közi község felé fordul egész népünk figyelme. Kiskőrös ez a község: PETŐFI SÁNDOR szü­lőhelye s a dátum pedig születésének 150. ÉVFORDULÓJA. A figyelemből kijut majd a kőröst evangélikus templomnak is s min­den bizonnyal sokszor láthatjuk az újszü­lött gyermek megkereszteléséről szóló anya­könyvi bejegyzés fotókópiáját is, tanúsítva Petőfi Sándor szülőháza azt, hogy a költő evangélikus környezetben, evangélikusnak született. Egyházunk népe éppen ezért megkülönböztetett szeretettel gon­dol nagy fiára s lapunk ennek a szeretetnek azzal kíván kifejezést adni, hogy cikksoro­zatban mutatja be azokat a gyülekezeteket, egyházi intézményeket, ahol a költő életében megfordult. Tiszteletadás kíván ez a sorozat lenni: egy kicsiny része annak a tiszteletnek, amellyel egész társadalmunk hodol Petőfi Sándor ma is elő és mindnyájunkat formá­ló emléke s tevékenysége előtt. * Sok száz szilveszter éjszakán virrasztó« a magyar, hogy ébrén lépje át az új esztendő küszöbét. Mert mindig izgalmas kérdés esz­tendő múlásakor az. vajon mit hoz az új év az egyén, a esaiad. meg az egész nép számá­ra? T’ven izgalommal élt a nemzeti újjászü­letés hajnalan magyar- népünk. Az izgalom oka: meg tud-e újulni ez az ország? A nagy magyar múlt után a jövő nem a halált tarto­gatja-e népünk számára? 1822. év szilveszter éjszakája is éppen olyan volt, mint előtte sok más. Künt harangoztak, megkezdődött az új év, az 1823-as. „Mint a függöny szétválasztá­sakor a gongütés: ez indítja meg előttünk is a cselekményt” — írja Illyés Gyula többek kö­zött. „Kiskőrösön egy parasztházban, mely mi­ben sem különbözött az ország ezer meg ezer parasztházától, egy kicsi, fekete hajú asszony fölkiáltott: vajúdik. Szlovákul: jajong. Nap­közben rendesen magyarul beszélt, de az ima és a sírés gyermekkora szavait szakította föl benne.” VISSZAIDÉZZÜK A 150 ÉVVEL EZELŐT­TI ESEMÉNYEKET, melyek elindultak 1823. januar 1 hajnalán az egyik szegényes külsejű, nádfedeles kiskőrösi parasztházban. A ma már kétszáz éves szülőház szobájának küszöbe fe­lett a költő sorai olvashatók. „Szent a küszöb, melyen beléptem én, Oh szent a szalmakunyhók küszöbe! Mert itt születnek a nagyok, az ég A megváltókat ide küldi be." Megelevenednek előttünk a személyek: Pet- rovics István és felesége Hruz Mária. Hivata­los dokumentumok szerint 1821. npv. 1 -tői már Kiskőrösön lakik a házaspár. A kecskeméti levéltár őrzi ma is azt a szerződést, amit Pet- rovics István „székárendás” kötött 1821. szep­tember 6-án Kiskőrös mezőváros tanácsával. Kiskőrös vezetősége hat kocsit ajánlott fel Petrovicsnak, hogy ingóságát Szabadszállás­ról Kiskőrösre szállítsa. A mészárszék a mos­tani Petőfi parkban állott, ma már csak a kis épület alapja látható, ellátva emléktáblával. Petrovics népszerű, szorgalmas, jó üzlet­ember hírében állott. 1823. január 2-án kelte­zett működési „Bizonyságlevelet” adott ki egyik segédjének, aki éppen az új év első nap­ján távozott ei Petrovicstól. mint székálló le­gény. Petrovicsné szorgalmas segítőtársa volt férjének, törékeny és gyenge testével nehéz munkát végez a mészárszékben. Ezt igazolja üinka Jánosné vallomása, amit a kiskőrösi járásbíróságon mondott el: „Petrovicsné a szülés ideje előtt a kiskőrösi mészárszékben volt és ott lett rosszul hirtelen. Hazaszaladt a szülés valóban bekövetkezett, nagyon jól emlékszem különösen is arra, hogy Petrovics­né többször mondta, miként amint a székből hazafutott, alig bírta levetni csizmáit, oly hir­telen lepték meg a szülési fájdalmak. — „Sár­kány János, aki szintén kiskőrösi lelkész volt és Petőfi Sándor iskolatársa is, a Pesti Napló 1857. jan. 31. számában ezt írja: . két hó­nap előtt hunyt el egy igen tisztes, ritka mű­veltségű asszonyság, néhai Leska Istvánnak, volt kiskőrösi lelkésznek özvegye, ki régibb idők szokása szerint, mint lelkészné Kiskőrös­nek akkori időben egyedüli orvosa volt, ezen tisztes asszonyság, midőn Petőfi szóbajött, előttem és többek előtt többszörösen állító, hogy ő jelen volt Petőfi születésénél, miután anyja a szülésnél életveszedelemben forgott!” A GYERMEK, AKI SZILVESZTER ÉJSZA­KÁJÁN SZÜLETETT, életképtelennek lát­szott. Az akkori mélyen gyökerező vallásos hit és az akkori gyermekhalandóság nagy száma alapos okot adott az aggodalomra hogy azon­nal meg kell keresztelni a gyermeket, nehogy esetleg anélkül haljon meg. (Fellapoztam az 1823. évben megkereszteltek anyakönyvét, ösz- szesen 176 gyermeket kereszteltek meg, s eb­ből ugyanez évben 89 gyermeket temettek el! Mi 1971-ben kereszteltünk 117 újszülöttet, s temettünk gyermeket egyet, aki veleszületett rendellenességgel látott napvilágot.!) Anyakönyveink között a legféltettebb és legbecsesebb a IV. kötet, melynek 127. olda­lán az első sorszám alatt van bejegyezve az akkor még Petrovics István és Hruz Mária szülők Alexander névre megkeresztelt gyer­meke. A regi egyházi anyakönyvezés csak a keresztelés dátumát örökítette meg, a születés napját nem! Az sem szerepelt a bejegyzés so­rán. hogy ki hol született, csupán azon meg­keresztelt gyermekeknél van feltüntetve a szü­letéshely, aki a környék más községében szü­letett és csak keresztelni hoztak Kiskőrösre, így Petőfi Sándor keresztelésénél sincs megje­lölés, mert kiskőrösi szülők gyermekéről volt szó. A KERESZTELÉSI KANCSÓT 1948-ban át­adta az egyházközség a helybeli Petőfi Múze­umnak, hogy állandóan megtekinthető legyen az odazarándoklók számára. A keresztelő lel­kész neve: Martiny Mihály. Az első kereszt- szülő a lelkész fia: Martiny Károly és leánya: Martiny Ludovica. E bejegyzés jelzi, hogv milyen közeli kapcsolat állott fenn a lelkész és a Petrovics család között. Arról is van írás­beli emlékünk, hogy a kereszteléskor ünnepi lakoma volt, melyen Baross József kiskőrösi rector mondott pohárköszöntőt. Ezt maga Pe­tőfi a pápai kollégium Képző Társaságának egyik ülésén mondott beszéde örökíti meg: „.. .anyám gyakran említé, hogy keresztelőm tora alkalmával születésem helyének koszo­rús múzsafia, a rector oily czikornyás be­széddel idvezlé.. A szülés előtt már betegeskedő Petrovicsné állapota a szülés után még gyengébbre fordult. Kíméletre volt szükség. A segítséget megadta a családdal együtt élő Hruz Anna, de csak amíg férjhez nem ment, ami 1823. április 8-án bekövetkezett. Hruz Anna férjével Szabad- szállásra költözött. Ez után került Petrovi- csck házához nemrégen megözvegyült Ku- rucz Pálné és alig 10 éves Zsuzsanna leanya. Az özvegy mosott, főzött, de a kisleány a gyer­mek mellett volt állandóan. Kiskőrösön úgy ismerték mint „nótás Zsuzsit”, mivel igen sze­retett és tudott énekelni. Legkedvesebb dala a „Cserebogár, sárga cserebogár. ..” A dajka da­la ihlette Petőfit később a „Szülőföldemen” című vers megírására. A huszonkét hón apó* gyermekkel a Petrovics család 1824. októberé­ben elhagyja Kiskőröst, Kiskunfélegyházára költözik, hogy kezdje e] a mészárszék bérletet... Ponicsán Imre I *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents