Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-07-16 / 29. szám

XXXVII. ÉVFOLYAM 29. SZÁM 1972. július 16. A jövendő áll előttünk — Lelkész avatás a Déli Egyházkerületben — Az egyháztörténetet is csak hazaszeretette] lehet munkálni Dr. Fabiny Tibor doktorrá avatása a Budapesti Református Teológiai Akadémián Ha arról beszél valaki egy­házunkban, hogy „az egyház jövője”, vannak olyanok, akik csak legyintenek. A pesszimis­ták nemcsak az evangélium ha­talmáról feledkeznek meg, ha­nem a tényeket is elfelejtik. Azt, hogy ma is, évről évre fiatal emberek és leányok vállalják az egyházi szolgála­tot lelkészként és lelkészi mun­katársként. Ebben az eszten­dőben is hat fiatal végezte el tanulmányait Teológiai Akadé­miánkon és lépett a szolgálók sorába. A Déli Egyházkerületben három fiatal indult el a szol­gálat útjára: Széli Bulcsu, Jankovits Béla és Csepregi Zsuzsanna. Nem természetes hogy ezek a fiatalok a lelkészi szolgálatot választották életük hivatásának, egész életüket rá­tették a szolgálatra. Néni természetes, hanem igen nagy dolog, hogy lelké­szeket avathatunk évről évre. Csak Isten iránti hálával áll­hatunk meg minden lelkész­avatásnál, mert arról tesz bi­zonyságot, hogy Isten még hi­tetlenségünk, reménytelensé­günk ellenére is munkálkodik közöttünk. A három fiatal két gyüle­kezetből indult el. Avatásuk­ra is a küldő gyülekezeteikben került sor. A Deák téri gyülekezet nevelte és küldte az Akadé­miára Széli Bulcsút. Avatása június 17-én délután volt a Deák téri templomunkban. Az •avatás szolgálatát D. Káldy Zoltán püspök végezte dr. Fa­biny Tibor professzor és dr. Kékén András Deák téri igaz­gató-lelkész segédletével. Raj­tuk kívül még három Luther- kabátos lelkész állta körül az oltár előtt Széli Bulcsút, hogy Isten segítségét és áldását kérjék az új szolgatársra. Az igehirdetés szolgálatát D. Káldy Zoltán püspök vé­gezte I Ts 5,24 alapján. Be­vezetőben arról szólt, hogy csak hálaadással állhatunk meg Isten előtt, hogy új szolga- gatársakat küld a szolgálatba. Majd arról beszélt, hogy Isten az, aki elhívta Széli Bulcsút is a lelkészi szolgálatra. Csak Isten hívása következménye­ként lehet végezni a lelkészi szolgálatot. Elhivatás nélkül zsák ideig-óráig végezhető a szolgálat, utána összeomlás kö­vetkezik. Továbbiakban azt hangsúlyozta, hogy az, aki el­hívott, az hű! „Hű az Isten!" Mindenki elhagyhatja az em­bert, de Isten soha! Biztos fundamentuma ez szolgála­tunknak és életünknek. Ez­után arról szólt a püspök, hogy ma csak egyféleképpen lehet végezni a lelkészi szolgálatot: szolgálni az embereket és ezen keresztül Istent. „A mi időnk­ben az evangélikus papnak az igazi helyzete: ott lenni az emberek közt és a problémák között. Ez a nehezebb, de csak így lehet!” A te feladatod: sze­resd az embereket és szolgálj nekik ebben a társadalom­ban. amelyben élünk.” Az igehirdetés után következett az eskütétel és avatás, majd a jelenlévő lelkészek egy-egy igével áldották meg új szol­gatársukat és kérték Isten ál­dását reá. A sárszentlőrinci gyülekezet küldte a Teológiára a másik két fiatalt. Avatásuk, illetve szolgálatba küldésük is Sár- szentlőrincen volt. Az elmúlt évszázadokban nagyón sok ál­dás és jó származott már a sárszentlőrinci gyülekezetből. Jelentős bázisa volt ez a gyü­lekezet a tolnai evangélikus- ságnak. A sárszentlőrinci gyülekezet azonban nemcsak a múltjá­ból él és nemcsak arra tekint vissza hálával, hanem a je­lent és jövőt is építi és re­ménységgel tekint előre. Ennek bizonysága az is, hogy két fiatalt küldött lelkészi pályá­ra: Jankovits Bélát és Csep­regi Zsuzsannát. Ezt a jövő­be néző reménységet köszönte meg igehirdetésének első mon­dataiban D. Káldy Zoltán püs­pök azon a lekészavató isten­tiszteleten, amely június 18-á,n délután volt Sárszentlőrincen. Az avatás szolgálatát itt a püs­pök mellett Dr. Groó Gyula professzor és Csepregi Béla sárszentlőrinci lelkész végez­te. Rajtuk kívül még 15 lelkész állt a két fiatal mellett elin­dulásuk pillanatában. „A lel­készek és az egész egyház nem azért van, hogy magát pro­pagálja, produkálja, hanem hogy önmagáról elterelje a fi­gyelmet és Jézus Krisztust, az Urat prédikálja Nekünk Őt kell prédikálnunk, nekünk az Ő cselekedeteit kell cseleked­nünk, nekünk az Ő szereteté- vel kell szeretnünk, nekünk az ö tisztaságát kell sugároznunk, nekünk az Ö erejét kell má­soknak tovább adnunk, hogy hordozói, szolgálói legyünk Ne­ki, az Űrnak, Jézus Krisztus­nak. „Mit cselekedett ez az Ür? — tette fel a kérdést a továb­biakban a püspök. „Ez az Űr- olyan Ür, aki hatalmát az em­berek szolgálatára használta fel. Közösséget vállal minden emberrel. Nekünk ezt a Jézust kell prédikálni, aki Űr, de ugyanakkor szolga!” Magunkat csak egyféleképpen kell és le­het prédikálnunk — hangsú­lyozta befejezésül a püspök. „Magunkat úgy prédikáljuk, mint a gyülekezetek szolgái. Annál nagyobb ma egy pap, minél inkább tud szolgálni! Menjetek, prédikáljátok Jézus Krisztust, az Urat!” Az igehirdetést követően került sor a lelkészi esküre il­letve a fogadalomtételre, majd a felavatásra, illetve a kibo­csátásra. A jelenlévő lelkészek itt is egy-egy igével bocsátották útra új szolgatársaikat. Befejezésül az ősi Confirmával kérték a jelenlévő lelkészek Isten áldá­sát a felavatott lelkészekre. Erősítsd meg Istenünk, amit cselekedtél értünk.. !” Három fiatal indult el a lel­készi szolgálatban. Nem vá­lasztottak könnyű hivatást, de a legszebbet. Isten adjon ne­kik erőt, hitet, reménységet, kitartást, szeretetet, hogy jól tudják betölteni nehéz, de gyönyörű szolgálatukat Isten dicsőségére, embertársaik ( ja­vára és üdvösségére. if j. Kendeh György EGYHAZAK VILÄGTANÄCSA Közvetlenül az új francia csendes-óceáni atomkísérletek megkezdése után, június 28-án az Egyházak Világtanácsa fő­titkára, dr. Eugene Carson Blake táviratot küldött Pom­pidou francia államelnöknek. Ebben „az emberiség nevében” követelte a nukleáris kísérle­tek azonnali beszüntetését, (epd) A CÍMBEN IDÉZETT MON­DAT június 15-én a Dunamel- léki Református Egyházkerü­let székházának dísztermében hangzott el, amikor az idei tan­évzáró keretében a Magyar- országi Református Egyház Budapesti Teológiai Akadémi­ája doktorrá avatta dr. Fabiny Tibort, Teológiai Akadémiánk Dr. Bartha Tibor református püspök az Evangélikus Teológiai Akadémia tiszteletbeli doktora Az Evangélikus Teológiai Akadémia tanári kara június 16-án tartott kari ülésén dr. Bartha Tibor püspököt, a Refor­mátus Egyház Zsinati Tanácsának lelkészi elnökét, nagy jelen­tőségű tudományos, közegyházi és nemzetközi szolgálatainak elismeréseként, 60. születésnapja alkalmából az Evangélikus Teológiai Akadémia tiszteletbeli teológiai doktorává választot- ta. A doktori oklevél ünnepélyes átadására ez év őszén, az akadémiai tanulmányi év megkezdése után kerül sor. Nem tudok napirendre térni felette „Súlyos szerencsétlenség történt egy rhodésiai bányában nemrég. Az angol—amerikai tulajdonban levő Wankie-bányá- ban 46S-an dolgoztak a föld alatt, amikor sújtólég-robbanás kö­vetkezett be... Bár még este is folytak a mentési munkálatok, a legutóbbi jelentés arról szólt, hogy gyakorlatilag nincs már remény a betemetett bányászok — köztük 435 afrikai, 33 fehér ___ m.pnm.p/n.tpsprp V eg yháztörténeti tanszékének tanárát. Mindkét egyház törvényes rendelkezéssel lehetővé tette ugyanis, hogy teológiai aka­démiái a testvériség szellemé­ben kölcsönösen gyakorolják a doktorrá avatás*. Ezt a rendelkezést aktuali­zálta dr. Bartha Tibornak, a Református Egyház Zsinata elnökének levele, amelyet Szamosközi István püspök a Zsinat alelnöke ismertetett, melyben felhatalmazza az Aka­démiát dr. Fabiny Tibor dok­torrá avatására. A TÖRTÉNETI HAGYO­MÁNYBÓL átvett gyakorlatra utalt a zsinati alelnök püspök köszöntő szavaiban is. — Atyá­ink a szent tudományban egy­mást segítették — mondotta többek között — és ennek szép jelei vannak ma is. Az egy­háztörténetben külön is egy­másra vagyunk utalva. — Majd hangsúlyozta, hogy az egyház- történetet is csak hazaszere­tettel lehet munkálni. Egyhá­zaink és népünk öszeforrottsá- ga a történelemben segíthet napjainkban a megújuló cse­lekvő hazaszeretet gyakorlá­sában. ÚJSÁGHÍR 1972. MÁJUS 7-ÉN. Azóta pontosan tudjuk, hogy mindenki életét vesztette a bánya mélyén. Elképzelni is szörnyű, hogy közel félszáz ember menthetet­lenül hogyan küszködik a halállal. Az újsághír újra átélette velem Zola Germinálját és a Germinal utánzatát. Cronin: Ezt látják a csillagok-at. A két „bányászregény” fiatal koromban ízelítőt adott a bányászsorsról, bányamunkáról, és arról a ve­szélyről, amely minden pillanatban a föld mélyén levőkre le­selkedik. Az írói fantáziát messze túlhaladja■. azonban a való­ság, amely drámaibb, szomorúbb és amelyből hiányzik a pá­tosz, vagy a heroizmus. Mert itt van pl. ez az újsághír. Lényegében egy egész „ko­moly” falu lakosságának lélekszáma rekedt a bányában, ami­kor a bányászok réme, a sújtólég-robbanás bekövetkezett. Mit lehetne „költeni" a mélység temetőjéről, a tárnák sötét és szűk labirintusairól, ahonnan a fénnyel együtt elillant a keserves élet is? És mit lehetne írni a fentiekről? Ahol a nap úgy kel, mint máskor, s a fénynek ugyanúgy megvan az árnyéka, mint egyébként? Ahol félszáz család maradt özvegyen, árván, vagy gyermek nélkül? Ahol az utolsó pillanatig reménykedtek, hogy meg lehet menteni azokat, akiket karjai között szoros öleléssel tart a föld. A bányászfeleségek zokogása és gyásza a legszívettépőbb. Tő­lük úgy ragadja el hívestársukat a bánya, mint rabló a drága kincset. Valósággal kitépi görcsös ujjaik közül. A bányászasz- szony mindig úgy tekint az aknára, mint sírgödörre, amely munkába induláskor elnyeli a férjét. S valahányszor szénporo- san, karikás, égő szemmel hazatér, valamit átél a feltámadás­ból, mert a „Lázár jöjj ki” hívásra újra együtt lehet a család. „Szerencse fel, szerencse le” — így éneklik talán mindenütt a világon a bányászok. S úgy köszöntik egymást: „Jó szerencsét!” Ezekben a mondatokban benne lüktet a halállal való szünte­len parolázás, s a halványodó remény. Ezért ha kályhánkra la­pátnyi szenet vetünk, kísérje a „Szerencse fel” szomorú meló­diája. Mert íme, ennek a félszáz rhodésiai bányásznak nem volt „szerencséje fel”. MELY MEGDÖBBENÉSSEL VETTÜK E MEGRÁZÓ HÍRT. Nem volt ugyan sok kapcsolatunk Rhodesiával. Korlátozottak, gyérek voltak ismereteink e távoli országról, melynek jogi helyzetét néhány éve az ENSZ is bizonytalanná tette. Smith fajüldöző rendszere miatt általános gazdasági bojkott alá ke­rült és a törvényes államokat felszólították, ne ismerjék el Rho­desia államiságát. S noha természeti kincsekben gazdag, az őslakosság 94%-a lehetetlen körülmények között, rezervátu­mokban él. Azt is tudtuk, hogy a tőkés világ legnagyobb szén­bányája van itt. (Lubimbinálban, nem ott, ahol a szerencsét­lenség történt.) És hogy minden bánya, nagyipar angol—ame­rikai vállalkozás, ill. kézben van. A munkásság — s ezt a sze­rencsétlenség számarányai híven tükrözik — túlnyomó több­ségében afrikai, fekete. Szakértelem hiányában nincs jogunk felvetni a felelősség kérdését. Hogy műszaki hiba, hanyagság, vagy felelőtlenség idézte elő a tömegkatasztrófát. De 468 ember halála mindany- nyiunkat megrendít. Elsősorban azért, mert munka közben, alattomosan tört rájuk a halál. És ott, ahol a társadalom mun­kából él, és a munkával járó veszedelmekkel számol, minden­kor a szív mélyéből szólal meg a szolidaritás. Dolgozótársaink — távol tőlünk, Dél-Afrikában — estek áldozatul, s mi nem tudunk közömbösek maradni. A DOKTORRÁ AVATÁ­SON, amely egybeszövődött a tanévzáróval dr. dr. Bucsay Mihály dékán elnökölt, Akadé­miánkat D. dr. Pálfy Miklós dékán és dr. Semeczi János, a Teológus Otthon igazgatója képviselte, a lelkészkonferen­ciákon szolgálatban álló D. Káldy Zoltán püspök megbí­zásából Szent-Ivány Ödön egyházkerületi felügyelő, D. dr. Ottlyk Ernő püspök megbízá­sából dr. Nagy István esperes jelent meg. Külföldi vendége is volt az ünnepségnek Edgár Bonjeaur, baseli professzor személyében, akinek munkás­sága segítséget nyújt Szegedi Kiss István magyar reformá­tor történeti szerepének kuta­tásához. — A dékáni jelentés értékelte dr. Fabiny Tibor munkásságát és közölte, hogy a bíráló bizottság véleménye alapján a doktori dolgozatot summa cum laude fokozattal honorálja az Akadémia. AZ ÜJ TEOLÓGIAI DOK­TOR a jelenlévők előtt a kö­vetkezőkkel indokolta disszer­tációja témáját: BEN YŰ JTOTT ÉS ELFO­GADOTT DISSZERTÁCIÓ­MAT három okból választot­tam a magyar függetlenségi mozgalmak és szabadsághar­cok nagy egyénisége, Rákóczi Ferenc fejedelem valláspoliti­kájának tárgyköréből. Egyfe­lől azért, mert néhány részlet­tanulmánytól eltekintve törté­nettudományunk eddig még nem fordíthatott elég figyelmet jórészt még lappangó bel- és külföldi levéltári anyag felku­tatására, összefoglaló feldolgo­zására és értékelésére. Izgal­mas élményt jelentett az egy­korú naplók, jelentések és le­velek alapján megismerni Rá­kóczi páratlan erőfeszítéseit és buzgó igyekezetét arra, hogy az egyes felekezetek széthúzó erőit integrálja az ősi ellenfeleket kibékítse és a szabadságáért küzdő nemzet szolgálatába állítsa. DE TÚL EZEN, Ml KERESZTYÉNEK IS VAGYUNK. A sors csapásait, az egyéni és közösségi tragédiákat Urunk pa­rancsa szerint is meg kell osztanunk. Hitünket, önmagunkat tagadnánk meg, ha részvét nélkül mennénk el azok mellett, akik mély gyászban vannak. Igen, ha mindjárt Rhodesiában történt is az eset. S imánk szól azokért, akik özvegyen, árván maradtak. Azokért, akiknek kisebb lesz a kenyerük, s nagyobb a gondjuk, fájdalmuk, akiknek bizonytalan lett az életük, de biztos az egyedüllét, a gyász, s a jövő kilátástalansága. Siratjuk velük együtt az áldozatokat, s együttérzünk a gyászolókkal. Dr. Rédey Pál A TUDOMÁNYOS ÉRDE­KEK SZEM ELŐTT TARTÁ­SA MELLETT választásom második rugója az ökumenikus érdek volt. A XVII. század fe- lekezetieskedő korszelleme és véres ellenreformációja után Európaszerte uniós mozgalmak kezdték éreztetni hatásukat az egyházak életében. A feleke­zeti békesség és a vallási türe­lem haladó eszméi, különösen egyes humanista és irénikus irányzatok, már a korai felvi­lágosodás irányába mutattak. Ez a szellem éreztette hatá­sát a Rákóczi-korban hazánk­ban is — főként a Felvidéken — bár ugyanakkor szenvedé­lyes ellenzői is akadtak az uni­ós mozgalmaknak. Néhány ed­dig ismeretlen kéziratra, vagy elfeledett latin nyelvű uniós szellemű munkára igyekeztem ezért az egyház- és irodalom- történészek figyelmét felhívni, s egyben az utánunk jövő teo­lógusnemzedéket további tu­dományos kutatásra serkente­ni. EZZEL EGYÚTTAL ELÉR­KEZTEM témaválasztásom harmadik indítékához is. Tu­dományos és ökumenikus ér­dekek mellett egy jelentős társadalmi, politikai és egy­házpolitikai szempont is hoz­zájárult munkám megírásához. A vezérlő fejedelem valláspo­litikai koncepciója egyedülál­ló jelenség hazánk történeté­ben. Azt a céltudatos, követke­zetes álláspontot képviselte ugyanis, hogy a PATRIA gon­dolata meg kell hogy előzze a RELIGIO önző felekezeti ér­dekeit. Ez, pedig csakis a nem­zeti összefogás szellemében volt — illetve lett volna! — ke­resztülvihető. önmagától kí­nálkozott tehát számomra a történeti párhuzam, amely­re mint egyháztörténész, kötelességemnek, véltem fel­hívni kortársaim figyelmét. Szocializmust építő népünk és egyházunk örömmel és büsz­kén vallja magát a szabadság- harcok és forradalmak örökö­sének, éspedig népünk felemel­kedésének abban a szakaszá­ban, amelyet a nemzeti össze­fogás, a szövetségi politika jel­lemez. Tanulmányommal tehát nemcsak a Rákóczi-szabadság- harc dicső korszakának és a fejedelem egyházpolitikai böl­csességének kívántam szerény emléket állítani, hanem egy­úttal a nemzeti egység megte­remtésén fáradozó Államunk és a vele kötött egyezmény szellemében együtt munkál­kodó egyházaink további jó vi­szonyát is igyekeztem munkál­ni. Krisztus Urunktól kapott küldetésünk alapján vallom, hogy Egyházainknak A HIT ERŐIVEL NEM EGYMÁS EL­LEN, HANEM EGYMÁSÉRT KELL ÉLNIÜK ÉS SZOL­GÁLNIUK társadalmunkban. KÖSZÖNÖM A MAGYAR- ORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ ZSINATI BIZOTT­SÁGÁNAK és a Budapesti Re­formátus Teológiai Akadémiá­nak kitüntető elismerését és testvéri kéznyújtását. ígérem, hogy tudományos és egyházi munkásságomat a továbbiak­ban is a 450 éves magyar pro­testantizmus egységének és elő­rehaladásának szolgálatába fo­gom állítani. A NEMZEDÉKEK EGY­MÁST KÖVETŐ ÉS TANÍTÓ SZOLGÁLATA formálja az egyház történetét így kapcso­lódott a doktoravatáshoz, a tanévzáróhoz a jubilánsok me­leg köszöntése is. többek kö­zött Antal Zoltáné és Széki Endréé, akik 50 évvel ezelőtt hagyták el a Református Teo­lógia padjait Dr. dr. Fabiny Tibor tudo­mányos munkája is a követ­kező nemzedékek gyülekezetét építő és népünk boldogulását segítő szolgálatát készíti elő. Ilyen irányú munkásságára kíván jede mi is isten áldását M. Gy. é *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents