Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1972-01-16 / 3. szám
Püspöklátogatás Csurgón Kégí adósságot törlesztendő kell beszámolnom arról az örömről és hálaadásról, mely a csurgói gyülekezet szívét eltöltött« azon a verőfényes őszi vasárnapon, amikor találkozhatott püspökével és együtt adhattak hálát Istennek mindazért a, jóért és kegyelemért, amiben részük lehetett az elmúlt években és napokban. Hazánk majd minden területének megvan a maga sajátossága és nevezetessége. Somogy megyét is sokszor úgy emlegetik, mint egy „külön országot”, Somogyországot. Ezt a megkülönböztetést azonban csak az érti meg, aki hosz- szabb vagy rövidebb időt töltött már Somogybán vagy esetleg valami különleges szál is köti hozzá. Aki itt nevelkedett vagy hosszabb időt töltött, nemcsak beszédében viszi magával „Somogyot”, hanem mentalitásában is olyan marad, mint ott a többség, nyíltszívű, nyílt tekintetű, de sokszor hirtelen, de minden esetben jóindulatú. Ha mindehhez hozzávesszük a dim- bes-dombos somogyi tájat, mely a maga nemében is egyedülálló, akkor valóban igaz, hogy egy külön világ Somogy. Ebbe a világba vezetett utunk 1971 novemberében, hogy D. Káldy Zoltán püspök eleget tegyen a csurgói gyülekezet meghívásának és első ízben tegyen látogatást — mint püspök — a gyülekezetben. Különleges apropója nem volt a látogatásnak, de mégis úgy érzem, hogy egy különösen szép és maradandó vasárnapja lett ez a gyülekezetnek. Az istentiszteleten — melynek bevezető oltári szolgálatát Dubovay Géza esperes végezte — D. Káldy Zoltán a Tesszalonikai levél alapján hirdette Isten igéjét. Igehirdetésének elején azt a kérdést tette föl, hogy „mi volt a legjellemzőbb Jézusra? Jézusra az -bolt a legjellemzőbb, hogy irgalmas volt! Ezt az irgalmat pedig úgy gyakorolta, hogy mindig, mindenütt, minden időben másokért élt! Ó mindig azt a kérdést tette föl, hogy mit kell tennem és szólnom a másikért, a másik örö^Az úton menni kellT Visszapillantás Az úton járva sokszor van szükség arra, hogy megálljunk egy pillanatra, s visszapillantsunk a megtett útra. Ez nemcsak azért hasznos, hogy számba vegyük a megtett utat, hanem azért is, hogy tájékozódjunk, jó irányba, a cél felé haladunk-e. Egyházunk életében ilyen alkalmak a közgyűlések, amikor püspökeink beszámolnak egyházunk életének egy időszakáról, s ezt az útszakaszt belehelyezik a nagy egészbe. Az elmúlt év végén megtartott közgyűlések püspöki jelentéseiből azért most emeljük ki ezt a visszapillantást: hogyan kereste, találta meg és hogyan járt eddig egyházunk á szolgálat útján. Áe útkeresésben egyházunk múltjában igen sok. eligazító fáklyát találhatunk. S itt elsősorban nem a „nagyokra”, a Bocskainkra, a Bethlenekre, a Rákócziakra és a Kossuthok- ra gondolunk, akiknek neve nemcsak egyházunk népe, hanem egész magyar népünk előtt tisztelt és megbecsült, hanem a sokszor névtelen falusi papokra, iskolamesterekre, gyülekezeti felügyelőkre és gyülekezeti tagokra, akik a történelmi sorsfordulók alkalmával megszámlálhatatlan sok ' áldozatot tudtak hozni nemcsak a vallásszabadságért, hanem nemzeti függetlenségünkért és népünk — s itt elsősorban az alsóbb néposztá- lyofcra, a városi polgárságra és a jobbágyságra gondolunk — szabadságáért,' előbbreha- ladásáért. Persze volf időszak, amikor ezek a fáklyák, mintha ritkábban világítottak volna — gondoljunk csak a kiegyezés utáni és a két világháború közötti időszakra — de ekkor is voltak elég sokan egyházunkban, akik a közvélemény nyomása ellenére is mertek egyoldalúan pártosak lenni, s a tőke és a munkásság, majd a fasizmus és haladó erők egyre élesedő harcában is meglátták, hogy egyházunknak hol van az igazi helye. Nemcsak népünk, hanem egyházunk életében is döntő fordulatot hozott a felszabadulás. Ekkor vált valóra a régi vágy, hogy népünk maga vehette kezébe sorsa irányítását, s ez természetesen egy sereg társadalmi és szociális forradalmi változást vont maga után. S ezek a forradalmi változások alapjában véye jótékonyan határozták meg evangélikus egyházunk teológiai, etikai és egyházpolitikai magatartását. Persze, az út megtalálása nem ment egészen simán. A kezdeti zűrzavar és tanácstalanság időszakában, voltak egyházunkban elég sokan — különösen az örökségképpen ránk maradt egyházi vezetőségben — akik a szocializmus és népünk érdeke ellen próbálták felsorakoztatni egyházunk népét, de 1948-ban a magyar állam és társadalom döntés elé állította egyházunkat. S a helyes döntés megharcolásánál kezdtek vezető szerephez jutni egyházunkban azok az erők, akik a történelmi haladó hagyományok nyomán megérezték, hogy egyházunknak hol van az igazi helye. Így született meg a magyar állam és egyházunk között az Egyezmény, amely az állam és egyház viszonyának, egyházunk szolgálatának ma is keretéül szolgál. Ez a döntés helyes döntés volt, még akkor is, ha az egyházi résztvevők közül egyesek csak „fél szívvel”, vagy „szív nélkül” vállalták azt, amit a társadalmi haladás akkor megkívánt tőlük. Hogy az Egyezmény megkötése elsősorban nem személyek döntésén múlott, hanem a társadalmi fejlődésnek eredménye volt, arra legjobb példa, hogy sem az Egyezményt, sem az államunkkal kialakított helyes viszonyt nem tudta felborítani — legfeljebb csak átmenetileg megzavarni — az 1956-os ellenforradalom. íAz 1948-as Egyezménnyel ugyan sínre került egyházunk útja, de ezt az utat csak később tudatosítottuk és fogai-, máztuk meg a magunk egy- házias módján, tehát teológiailag. E teológiai munka elvégzésére az ötvenes évek harci helyzetében nem volt megfelelő a légkör. Persze akkor is volt sok jó teológiai meglátásunk, elsősorban a békeharccal és a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatban, de egész teológiánkat nem fogta át az egyértelmű, sajátosan reánk evangélikusokra illő tánító rendszer. Erre a tudatosan végiggondolt, nemcsak az események által „sodortatott” egyházias teológiai állásfoglalásra D. Káldy Zoltán püspöki székfoglaló beszédében, majd doktori disszertációjában került először sor. Természetes, hogy e teológia kialakításában segítettek a többi egyházi vezetők, teológiai professzorok, sőt szinte valamennyi lelkészünk, akik együtt dolgoztak ezért, hogy ne csak „ösztönösen reagálva”, hanem tudatosan képviseljük a szocialista társadalomban egyedül helyes és járható egyházi utat: a dia- kóniai teológia, vagyis a szolgálat teológiájának útját. E diakóniai teológia részletes kidolgozására a hatvanas években került sor, amit summázva megtalálhatunk az eviáni tanulmányi dokumentumban és a múlt év végi közgyűlések három püspöki jelentésé ben. Egyházunk . útjának teológiai alapjai tehát részletesen ki vannak dolgozva. Egyházunk most azt a feladatot végzi, hogy ezeket a teológiai elvi megállapításokat aprópénzre váltsa, vagyis megta lálja társadalmunkban és né pünk életében azokat a kőnk rét területeket, ahol megvalósíthatja ezt a diakóniai teológiát, hogy ne csali a diakó- niai teológia egyháza, hanem a diakónia egyháza, vagyis szolgáló egyház legyen. Dr. Selmeczi János méért, a másik boldogságáért, a másik békességéért. Ez a jellemző rá.” Mi tehát az egyház feladata ma, tette fel a kérdést a püspök: „Az egyház azért van az öt, vagy ha úgy tetszik a hat világrészben, hogy hordozója, megjelenítője, reprezentálja legyen annak a Krisztusnak, akinek a jő jellemzője az volt, hogy a léte másokért való lét volt — Az egyház az, amelyen keresztül megjelenik ma a Krisztus a világban. És ha az egyház nem tud másokért lenni, ha a léte nem másokért való lét, akkor egyszerűen nem tud Krisztus jelen lenni a világban ... Egy gyülekezet, közelebbről a csurgói gyülekezet az a hely, amelyeken keresztül Krisztus meg akar jelenni ebben a világban másokért, mások boldogításáért, mások békességéért, mások üdvösségéért, mások kenyeréért, mások reménységéért; mások életéért. Csak addig egyház az egyház, ameddig másokat akar megmenteni, amíg másokért él!” A továbbiakban arról szólt az igehirdetés, hogy gyakorlatban mit jelent ez az igazi krisztusi élet itt és most, Csurgón és a Magyarországi Evangélikus Egyházban. A befejező oltári szolgálat keretében iktatta be tisztébe Dubovay Géza esperes a gyülekezet újonnan megválasztott felügyelőjét, aki azért vállalta ezt a szolgálatot, hogy segítse a lelkészt abban, hogy a gyülekezet valóban a Krisztus megjelenítője lehessen és legyen itt és most. Az istentisztelethez itt is közgyűlés csatlakozott, melyen először a gyülekezet lelkésze, Szekeres Elemér köszöntötte a püspököt és számolt be a gyülekezet életéről és szolgálatáról, majd a gyülekezet beiktatott új felügyelője köszönte meg a gyülekezet bizalmát és hitet tett amellett, hogy Krisztusnak olyan követője szeretne lenni új tisztségében is, amit az igehirdetésben hallott. Ezt követően ■ a környező gyülekezetek lelkészei adták át maguk és gyülekezetük köszöntését. A közgyűlésen ezután D. Káldy Zoltán püspök tartott előadást egyházunk életéről és szolgálatáról külföldi és belföldi vonatkozásban. Az előadás is jó alkalom volt arra, hogy világos legyen a gyülekezet előtt, hogy mit jelent ma valójában egyháznak lenni és milyen széles körű szolgálatot végez egyházunk azért, hogy Krisztus hordozója, irgalmának megjelenítője lehessen a világban. A megtérített fehér asztal, melyhez leültette a gyülekezet vendégeit, fényes bizonyítéka volt a somogyi ember szeretetének és ragaszkodásának, és jó alkalom arra, hogy nyílt és őszinte beszélgetés helye lehessen. Ez a beszélgetés a jelenlevő lelkészekkel még külön is folytatódott azzal a céllal, hogy még jobban, még erősebb hittel végezhessék szolgálatukat a somogyi lelkészek. Ütban hazafelé megtekin tettük az átalakított iharos- berényi parókiát, amelyet a gyülekezet az ősz folyamán fejezett be. Sorhogyban sok szeretetet kaptunk. Adja Isten, hogy ez a szeretet jellemezze a csurgói gyülekezet szolgálatát is, hogy valóban Krisztus irgalmának hordozója és meg jelenítője legyen. Ifj. Kendeh György Martin Niemüller nyolcvan éves Korunk egyik legtöbbet vitatott egyházi vezetője, Martin Niemöller január 14-én töltötte be 80. életévét. Egy ausztrál püspök szerint Luther Márton, óta az egyháztörténet legnagyobb alakja. Ugyanakkor sokan ádáz gyűlölettel fordultak és fordulnak feléje és gyalázkodó iratok jelentek meg róla. Regényes élettörténet Mennyi mindent rejt . magában nyolcvan éve! Westfáliai lelkészcsaládból indult, az első világháborúban tengerésztisztként tengeralattjárón szolgált, sok kitüntetést szerzett. A háború után teológiát tanult, Münsterben és Berlinben lett lelkész. Közben megindult az egyházi harc Hitler uralomra jutása után az egyházban jelentkező nácik, az ún. német keresztyének ellen. Ebben a harcban Niemöller a Hitvalló Egyház egyik vezetője. 1937- től kezdve Hitler „személyes” foglyaként Sachsenhausen és Dachau koncentrációs táborába került és csodával határos módon menekült meg a kivégzéstől. Niemöller jelentős szerepet vállalt a háború után a német egyházi és politikai helyzet alakításában. A német egyházak Külügyi Hivatala vezetőjeként, mint a német protestantizmus hitelt érdemlő képviselője kereste föl a világ sok országát, ✓hogy helyreállítsa a hitlerizmus idején megszakadt ökumenikus kapcsolatokat. 1950-ben egyházi elnökké (püspökké) választják a hes- sen-nassaui tartományi egyházban. Társelnöke lett az Egyházak Világtanácsának, tagja a Német Béketanácsnak és a Béke-világtanácsnak, megkapta a Lenin-békedíjat. Koránk prófétája Az ökumenikus mozgalom egyik vezetője így jellemezte: nemzetközi egyházi konferenciákon minden felszólalásra jelentkezőről többé-kevésbé már előre sejteni lehet, mit fog mondani, Niemöllerről azonban soha. ö mindig váratlanul említ meg dolgokat és fején találja a szöget, mint a próféták. A háború vérzivatarában a hitlerizmus elleni harc idegtépő feszültségében és a kon centrációs táborok poklában izzott azzá, akivé lett. Isten hűséges szolgájaként mert ellene mondani Hitlernek és Adanauernék. A bűnbocsánat erejében bízva hívta föl egyházát és népét bűnbánatra. A keresztyén felelős szeretet tüze sütött át szavain, amikor szembeszállt Németország új- rafelfegyverzésével, a hideg háborúval, az antikommuniz- mus bűvöletébe került nyugati keresztyén gondolkodással. Következetes hűséggel fáradozott egyházi és közéleti tisztségeiben az egyházak és népek közelebb kerülésén, így például elsőként utazott 1951 ben egyházi vezetőként Moszkvába, az Orosz Ortodox Egyház meglátogatására A rákövetkező évben tett indiai útja hatására ismerte föl a világméretekben jelentkező faji kérdés fontosságát. Nyolcvanéves élete eredmi nyeit nem magas tisztségei i kitüntetései jelzik, nem is i a tény, hogy 1949-ben állan elnöknek jelölték, hanem a hogy tudjuk, Isten akara mára vonatkozó jobb megé: tésében, mai ökumenikus ka] esolataink eredményeiben, békéért folytatott világmérel harc sikereiben ott van éle és munkája és személyes pé dáját ezrek követik. Evangélikus egyházunk nevében és lapunk nevében szeretettel köszöntjük Martin Niemöllert 80. születésnapján és Isten áldását kérjük életére. • Ifj. Harmati Béla JOBBOLDALI TÜNTETŐK A szélsőjobboldali angol Angol Nemzeti Front tagjai London-Blackheath egyik templomában megzavarták Paul Oestreicher lelkész prédikációját, közbekiáltásokkal és feliratos táblákon követelték Európáért s Elengedték egymás kezét 1918. november 9-e nem ismétlődött meg. Németország addig harcolt, amíg tudott. Nem addig, hanem, amíg Hitler akar- th. S ezáltal megsemmisülése teljessé vált. Aligha adódott drámaibb kép a történelem során, mint egy jobb sorsra méltó nép katasztrófáját ilyen totális méretekben látni. De mit mondjunk? Ha egy nagy ház összeomlik, sok kicsit maga alá temet. A második világháború Németországa maga elá temette egész Európát.. NÉMETORSZÁG SZÁMLÁJÁN 1945-re két világháború kirobbantásának bűne, s az a mérhetetlen pusztulás volt, amely Európa fejlődését, jólétét hosszú évtizedekre visszavetette. A gyökerek mélyen a német militarizmusban, imperializmusban ágyazódtak. E tekintetben nem volt különbség Vilmos császár és Hitler Németországa között. Az utóbbi csak azzal volt kegyetlertebb, hogy párosult a sötétség és gonoszság ideológiájával, a fasizmussal. A két háború kemény leckét adott Európa népeinek. Ezért valahányszor a „nagy német álmokból” valami megvalósult, Európa népeiben nőtt a félelem és az aggodalom. Utoljára is a német világuralom ellen összefogott szinte az egész világ. A szövetségi rendszer pilléreit a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Anglia képezték, de felsorakoztak a német imperializmus ellen Európa valamennyi népei. (Népei! Mert a kormányok közül sokan hódoltak be.) Nagyon rövid ideig tartott a második világháború utáni szakasz. Már 1948-ban vége szakadt. A háború alatti nagy koalíció darabokra tört, új konfliktusok, új frontok születtek s a félelem újra*, beárnyékolta Európa egét. Pillanatnyilag ugyan nem volt fegyverropogás, bombarobbanás, csak „hidegháború”, de sokan jelentették ki abban az időben, hogy ez rosszabb, mint a „meleg háború”. VANNAK PILLANATOK A NÉPEK TÖRTÉNETÉBEN, amikor különböző okok összejátszása veszedelmes helyzetet idéz elő. Ilyen volt a bizalomnak az a válsága, amely ki- békíthetetlennek látszott, s amely a szakadék szélére sodorta kontinensünket. A hidegháború mélyén a nemzetközi méretekre dagadt bizalmatlanság lappangott. Nehéz visszaadni a bizalom megrendülésének okait. Személyek, események, felelős, vagy felelőtlen kijelentések napvilágra hozták, s mi azon vettük észre magunkat, hogy Európán keresztül húzódott egy vonal — „vasfüggöny” — (Churchill-től származik a megfogalmazás), amely azután nemcsak Európát, de a világot is ketté választotta. Churchill írta memoárjában, amikor az atombomba „sikere* alkalmazásáról” elmélkedett: „ezek után már nincs szükségünk az oroszokra”. Egy valamivel korábban kelt és Truman- hoz intézett táviratából pedig e sorokat idézzük: „Mi történjék azonban az oroszokkal? Én sokat fáradoztam az orosz barátságért, de a jaltai megállapodáskor tanúsított hamis magatartásuk és kommunista taktikájuk nyugtalanít engem, s valószínűleg önt is... Egy vasfüggöny ereszkedett közénk és nem tudjuk, mi történik mögötte.” VÉG NÉLKÜL TUDNÁM IDÉZNI a Mzátmatlarsd# hangjait pusztán Churchilltől, aki a háború alatt és Közvetlenül utána nagy befolyással rendelkezett. Az bizonyos és ma már történelmi tény, hogy ezzel a hangvétellel elindított egy olyan folyamatot, amelynek beláthatalan következményei lettek. Ki szelet vet, vihart arat. A vihar azután nemsokára kitört. Egyelőre azonban Potsdamban, a Cecilien Hof-ban a „nagy trio”, a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Anglia látszatra a legteljesebb egyetértésben együtt volt és olyan határozatok születtek, amelyek alapján mind a német kérdést, mind pedig Európa jövőjét és biztonságát meg lehetett volna teremteni. Az bizonyosnak látszott, hogy a német kérdés egybeesik Európa biztonságának kérdésével s ezért Potsdamban is döntő helyet foglalt el. A megszállt Németországban ekkor. kellett elindítani a demokratikus fejlődést, a fasiszta intézmények felszámolását, a háborús és népellenes bűnösök felelősségre vonását, a háborús termelésre alkalmas nagyüzemek leépítését, stb. Mindez a megszálló hatalmakra várt. Abban állapodtak meg, hogy egységes német politikát folytatnak, és noha négy megszállási zóna volt, gazdaságilag is egységesen kezelik. Ha volt is olyan hang, mert höven volt, mint Churchillé, Potsdam mégis egységes Németországot, egységes Berlint képzelt el és a szövetséges együttműködés elvét szögezte le. Ezért osztották négy részre Berlint, ezért hívták életre a Szövetséges Ellenőrző Tanácsot, ennek jegyében indították el a demokratikus fejlesztést. A potsdami egyezmény az az utolsó közös okmány, amely a német, kérdésben egységes alapelveket tükröz. A KÖZÖS ES EGYSÉGES ELV azonban gyorsan felborult. Golo Mann német történész ezt írja: „A bizalmatlanság gyorsan megszületett. Alighogy a gonosz ellenség halott lett, Oroszország és Amerika egymással szembefordult. A világ és Németország szerencsétlenségére, mert éppen Németország közepén húzódik a két világ választóvonala... De egyúttal Németország szerencséjére is. Mert az ellenfelek nem fogják többé a német szellemi és anyagi energiákat egyoldalúan a másikkal szemben felhasználni.” A kihívás, potsdami egyezmény megszegése a nyugati hatalmak részéről történt. A Churchill-féle aknamunkák eredményeképpen, a bomba már 1947. január 1-én robbant A brit és amerikai megszállási övezetet Bizonia néven egyesítették. Ez nyilvánvalóan egyezményellenesen történt. A gaz- gasági egység hajója pedig 1948. június 18-án kapta az első léket, amikor a nyugati zónákban külön márkát vezettek be. Gyakorlatilag ekkor már kettéválasztották Németországot. A szövetségesek elengedték egymás kezét, s ez időtől súlyai napok elé nézett Európa. Qr nédey Pál Isten akarata A keresztyén ember keresi Isten akaratát és szeretné életében azt követni. Ez azonban gyakran nehézségekbe ütközik, mivel a mindennapi élet forgatagában Isten akarata, távolinak és elérhetetlennek látszik, emberi akaratra, döntésekre viszont naponta szükség van. Isten akaratát elfedheti előlünk a testi szenvedés. Mindnyájan éreztük már, hogy ilyenkor kapkodókká és idegesekké válunk, lázongó gondolataink sokszor Isten létét is kédésessó teszik. Bizony, nehéz megértenünk ezt: „akit szeret az Ür, megfenyíti, megostoroz pedig mendenkit, akit fiává fogad... el ne csöggedj, ha dorgál téged!” (Zsid. 12, 6-—5) Pedig Isten szeretetének mélységeit, nagyságát csak az ismeri, aki számára ködökön keresztül is eljutott az ő napfénye! Elfedhetik előlünk Isten akaratát saját kívánságaink is, vagy éppen az az elégedetlenség, hogy e kívánságokat nem elégíthetjük ki kellő mértékben. Végül vigyáznunk kell arrra is, hogy az öröm és siker el ne fedje előlünk Isten jó akaratát. Az örvendező ember gyakran túlzottan magabiztossá válik, sikerét önmagának tulajdonítja és így kíván újabb sikereket elérni. Isten akarata is a mi igaz örömünket munkálja, de óv minden önteltségtől. A kánai menyegző örvendező népének is meg kellett tanulnia elcsodálkozva és alázatos szívvel elfogadni Isten ajándékát. Ez az ajándék Jézus Krisztusban bontakozott ki az ember számára, ö Isten jó akaratának teljessége. Figyeljünk őreá, hogy Isten akarata életünkben gyümölcsterméssé, becsületes munkává, jó szolgálattá, élő hitté és reménységgé váljék. Szirmai Zoltán t » I „Blackheth vörös lelkésze” eltávolítását az egyházból. A tüntetésre az adott okot, hogy Oestreicher lelkész röviddel előtte egy színes családnak nyújtott segítséget a rendőrség ellenében, (epd)
