Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1971-05-30 / 22. szám

A Biblia Mi közünk az Ótes Finn egyházi énekkar járt hazánkban Lau ha püspök Csömörön és Fasorban Ez a kérdés keresztyének kö­zött igen kézenfekvő. Már ma­ga a név: „Ó-Testámentom” arra utal, hogy Izráel népének a vallásos könyve nem lehet minden további nélkül a ke- resztyénség Szentirása. Vagy mégis? SOK FÉLREÉRTÉS ADÓ­DIK abból, hogy nem megfe­lelő az ótestámentomi törté­netek tanítása! Sokan esz­ményképeknek rajzolták meg az „ősatyákat”, akikhez mél­tókká kell válnunk. Nem csoda, ha jóérzésű emberek tiltakoz­nak ez ellen. Az Ótestámentom nekik ad igazat! Nem erkölcsi­leg feddhetetlen férfiakat akar elénk állítani. Kíméletlen nyíltsággal leplezi le gyengéi­ket és bűneiket. Ábrahám és Izsák elárulják feleségüket. Já­kob kíméletlen ravaszsággal tör célja felé, és még öreg ap­ját is becsapja. Ézsau kimon­dottan szimpatikusnak tűnik mellette. József hiú ember, akit apja elkényeztet. Dávid­ról azt állapítja meg az írás. hogy nem építhette meg a templomot, mert vér tapadt a kezéhez. De jól figyeljük meg! A Bib­lia nem kegyes embereket akar megfesteni, hanem Isten szeretetét, hogy még a méltat­lanra is gondja van. Nem úgy jelenti ki magát Isten, ahogyan az emberek elképzelik saját mércéik szerint, hanem aho­gyan szabadon és teljhatalom­mal bánik az emberekkel. Ezt a megfoghatatlan, az elveszet­tet kereső Istent és nem vala­mi morált akar hirdetni az Ótestámentom. CSINÁLJUNK MÉRLEGET ezúttal, hogy mi érdekel ben­nünket az Ótestámentomban ? Mit olvasunk el belőle? Mi érdekel bennünket, vagy mit hagyunk ki belőle? Kezdjük el az utóbbival. A sok törvény és parancsolat már a múlttá. Az áldozati előírások, a társadal­mi rend, a háborúra és békére vonatkozó parancsolatok, a rabszolgatörvények és papi rendet és templomszolgálatot NGELIKUS FÖLDRADZ Az ezer tó országa „Ki gépen száll fölébe, an­nak térkép e táj . ..” — írta Radnóti Miklós egyik legszebb hazafias versében, a „Nem tudhatom .. .’’-ban s megrendí- tóen nagy az a vallomás a versben, amely arra mutat, hogy mit jelent annak, aki le­száll az emberek közé. Azt hi­szem, azok nevezték el Finn­országot „ezer tó országának”, akik térképen nézték meg elő­ször, s mintegy fölébe szállva szemlélték ezt az egykori glecs- eserektől csipkéssé szabdalt földet, ahol vizek kékje és er­dők zöldje ringat el mesés tarka változatosságával. Ám aki leszáll, s beletekint abba a küzdelmes múltba, amit az ember ezen a tájon évszázadokon át végigharcolt, az fagyokból, viharokból, faké- regliszttel dúsított kenyérből, sodró háborúkból, süvítő szél­ből, hosszú olvadásból, sötét telekből és nyári világos éjsza­kákból rajzoltán olyan képet lát maga előtt, amit alig tud azonosítani az ezer tó országá­nak romantikus képével. Nem célunk, hogy a testvérnép tör­ténelmi küzdelmeit idézzük e sorokban, csak utalunk a Ka­levalára, a Hét testvérre, s ar­ra az időtlen hosszú küzdelem­re, ahogyan mocsárból, erdő­ből, csupa kő talajból árkolás- sal, égetéssel, kövek görgeté- sével ez a nép tenyérnyi ter­mőföldeket rabolt magának a mostoha tájtól és időjárástóL Ebben a szívós verejtékezés­ben rejlik ennek a népnek a titka, életereje, rendíthetetlen akarása és fanyar humora. Mi az evangélium útját igyekszünk követni ezen a tá­jon. Általában úgy tudják, hogy kerek nyolc évszázaddal ezelőtt Erik svéd király indí­tott „keresztes hadjáratot” a pogány finn nép ellen. így ke­rült a keresztyénség Finnor­szágba a hadak egyik hajójá­ból partra lépő Henrik püspök kemény szervezése útján. Való igaz, hogy a szervezett egyházi élet úgy kelt életre, ahogyan Henrik püspök szívós követke­zetességgel, nemegyszer a mi István királyunk törvényeihez hasonló kemény szigorral vég- hezvitte küldetését Valóban óriási jelentőségű munkát vég­zet a nyugati kultúra megho­nosodása érdekében a nyugati keresztyénség bepIántálásávaL Róma szentté avatta a mártír­halált halt püspököt, s lett Finnország egyetlen szentje, bár a legendáknál régebbi eredetű népköltésben rejlő adat kevésbé von dicsfényt ha­lála körülményei köré. Min­denesetre a nyugati keresz­tyénség erős szervezéssel meg­hódította az országot. Az ásatások adatai azonban arról beszélnek, hogy a keresz­tyénség a fenti történeti ese­ménynél régebben jutott el ke­let felől az országba, de a ke­reskedelem által bevitt hatáso­kat és nyomokat elmosta a ké­sőbbi nyugati invázió. A reformáció a többi északi országokhoz hasonlóan aka­dálymentesen árasztotta el az országot. Kiemelkedő alakia, fö apostola Agrikola Mihály volt, Luther kedvelt finn ta­nítványa, aki bibliafordításá­val, könyvek írásával és ki­adásával, szép szervező mun­kájával biztosította, hogy az evangélium egyre közelebb ke­rüljön a nép szivéhez. Finnor­szágban sem volt ellenrefor­máció, mint általában északon. Ám ez az „ellen”-mentesség korántsem jelentett lagymatag elfogadást. Ez a nép befelé meg tudta vívni a maga har­cát így történt, hogy kifelé is harcos volt: Gusztáv Adolf svéd hadseregének „ütőképes” rétege az ún. hakkapeliták voltak. Ez az elnevezés abból a finn csatakiáltásból szárma­zik, aminek jelentése: üsd a fejét A hakkapeliták fin­nek voltak. A finn egyházon is, amely századok során valóban átitatta az egész népet, átáramlott min­den kor jellemző irányzata: a reformáció után az ortodoxia, a felvilágosodás, pietizmus, s mindnek megvolt a sajátos finn arculata. Leginkább a pietizmus hagyott nyomokat Több és nagyon ellentétes „ko­rai” előzmények után végül is négy fő ágban sűrűsödött tör­ténelmivé a finn lelki ébredés: a nálunk „felébredteknek” ismert körttiek (Ruotsalainen), a laestadiánusok, az evangé­liumiak (Hedberg) és az imádkozok (Renquist) irány­zatában. Ezek az irányzatok kitörölhetetlen színt adtak a finn egyház egészének, a törté­nelem pedig sajátos össze- szövődöttséget termett a finn állam, a nép és az egyház kö­zött Szinte az egész nép evan­gélikus. Második népegyház­nak számít az elenyészően csekély létszámú finn ortodox egyház. A mintegy 97%-ot ki­tevő evangélikusság azonban ma nem jelent töretlen egysé­get. A kor ezerféle hullámával küzd ez az egyház. Belül külön­böző irányzatok vívják a ma­guk harcát, kívülről a szekták igyekeznek tért hódítani, a szekularizmus hulláma sem kíméli az egyházat. Arányai imponálóan nagyok. Mammut- gyülekezetek osztódásán fára­doznak, szervezeteik, módsze­reik ezerfelé ágazóak, temp- lonépítészetük világszinten él­vonalban áll, teológiájuk a vi­lág legnagyobb evangélikus teológiája. Szervezetük és li­turgiájuk sokat megőrzött a reformáció előtti időkből. Ke- gyességi életük pedig sajátos formákat termelt (szeuratok). Létszámuk 4 600 000. Nyolc egyházkerületre oszlanak, az élen nyolc püspökkel. Közöttük a legősibb, a tur- kui kerület püspöke érseki rangban vezeti az egyházat, egy kerületük pedig a svéd anyanyelvű finnek egész or­szágra kiterjedő kerülete. A világ lutheranizmusának min­dig jelentős bázisai voltak, je­lenleg soraikból kerül ki a Lu­theránus Világszövetség elnö­ke, Mikko Juva teológiai pro­fesszor. Külügyi kapcsolatainknak egyik legmelegebben ápolt te­rülete. szabályozó előírások — távol­esnek tőlünk és sokszor ide­genek számunkra. Hasonló a helyzet sok elbeszéléssel a történeti könyvekből. A bírák és királyok tettei, a háborúk és gonosztettek — mennyire távol vannak tőlünk! Kivételek persze vannak. Dávid alakja lelkesít bennünket és Salamon bölcsesége meggyőző — de a többiek: Jeroboám és Reha- beám, Zimri, Omri, Zedékiás — ki ismeri ezeket a neveket? Ezek mellett a fehér foltok mellett azonban más részei is vannak az Ötestámen- tomnak, amiket szívesen ol­vasunk, A teremtéstörténet, bármennyire is meghaladott világképet tükröz, megrázó dokumentuma ma és minden­kor a hit és tudás egységének. Jákob alakjával és csalásával csak a 73. zsoltár végét kell szembeállítanunk, amelyből hiányzik minden önzés: „Ki­csodám van az egekben? Ná- ladnál egyébben nem gyönyör­ködöm a földön”. Sok zsoltár ad vigasztalást ma is az embe­reknek. Jób könyve megrázó dokumentuma ennek a radiká­lis kérdésnek: „Hogyan enged­hetett ilyesmit az Isten ..Az elavult törvények közül örök érvényű a Tízparancsolat. Mert ha az eredeti szövegben na­gyon erősen kötöttek is Izráel akkori életéhez, sokkal inkább, mint a Kiskáté szövegében, mégis alapköve lett a civilizált világ jogszokásának. Az igazi „humánum” minden betűjéből sugárzik, különösen is a má­sodik tábla parancsolataiban. Az ÓTESTÁMENTOM kér­déses helyei sem leplezhetik el azt a tényt, hogy a válasz­tott nép vallása — legalábbis vezetőinél — toronymagasan fölötte van a kor más népei val­lásának. Ábrahám 2000 évvel Krisztus előtt már meggyőző- déses egyistenhivő. Mózes 1500 körül élt, 750 évvel Róma ala­pítása előtt és az egész erköl­csi életet az egy Istenbe vetett hitre alapozza. És Róma ala­pításának az évében olyan je­lentős próféták éltek, mint Ámos és Hóseás. Krisztus előtt 586-ban, amikor Jeruzsálem el­pusztításával lezárult a nagy próféták kora, az antik népek még ég és föld távolságában voltak az egy Isten felismeré­sétől ! Az ótestámentom élő bi­zonysága annak, hogy hogyan vezeti Isten egyre magasabb hitbeli és erkölcsi szintre: a fák, források és kövek istenei­től a nép háborús Istenén ke­resztül a próféták egyetlen és szent Istenéig. Olyan olvasztó kemence Izráel élete és törté­nete, amelyben lassan formá­lódnak a természeti vallások a megváltás vallásává. Azok az edények, amikben elénk lép a maradandó kincs, nagyon em­beriek és bűnösek kezdetben, de egyre nemesebbek lesznek, és Isten lassú nevelő iskoláját jelképezik. ÉS A PRÓFÉTÁK? Köny­veik nem olyan népszerűek, mint a Tízparancsolat, a te­remtéstörténet, vagy pl. a 23. zsoltár. De kettős szempontból is aktuális a jelentőségük: Az egyházi hagyomány szerint ők a megváltás előhírnökei, Krisz­tus fullajtárai. A politikai eti­ka területén a társadalom éber őrei ők, a társadalmi igazság­talanság elleni tiltakozás nagy alakjai. A választott nép köré­ben ők voltak Isten ítéletének és könyörtelen igazságszolgál­tatásának a prédikátorai. És ezt a könyvet sohasem sorol­ták volna a keresztyén egyház szent könyvei közé, ha nem prófétai könyvnek tartotta volna teljes egészében az ős­keresztyén gyülekezet. Az ős­keresztyének hite és teológiá­ja szerint minden jövendölés­nek csúcspontja Krisztus. Nemcsak a szorosabb értelem­ben prófétai könyvekre vonat­kozik ez, hanem a történeti könyvekre is. SZOKTAK kétszólamü DALHOZ is hasonlítani az Ó- és Üjtestámentomot. Amikor az Üjtestámentom bűnbánatról és kegyelemről énekel, akkor kí­sérnie kell az ótestámentomi dallamnak Is, amely viszont Isten szigorú akaratáról szól. Az Istenhez való viszony ugyanis nem egyszerűen elme- rülés a boldogító érzésekbe, hanem szoros engedelmesség. Keserűen megbosszulta magát, amikor kíséret nélkül énekel­ték a prímdallamot és sajná­latos torzulásokat idézett elő a keresztyén kegyességen. Gon­doljunk csak arra, amikor szinte nyegle modorban és bi­zarr bizalmaskodással beszél­nek a „szerető Istenről”. Gon­dolni kellene ilyenkor Ábra­hámra, amikor így könyörög Istenhez Sodoma érdekében: „Immár merészkedtem szólani az én Uramnak, noha én por és hamu vagyok”. A filozófus Feuerbach szemére vetette a keresztyéneknek, hogy saját kívánságuknak megfelelően gondoltak ki maguknak egy Is­tent. Ez a szemrehányás nem illik ugyan általában a keresz- tyénségre, de találó sok ke­resztyén embernek a kegyessé­gére. Megóvna bennünket Is­tennek az ilyen lekicsinylésé­től, ha komolyan vennénk az Ótestámentom Istenének fel­séges, szent, tisztes távolságot parancsoló nevét: „Vagyok, aki vagyok”. NEM RÉGMÚLT IDŐK KÖNYVE tehát az Ótestámen­tom csupán a keresztyének számára, hanem Jézus könyve, mely róla tanúskodik. A maga sokszor egyszerű módján min­dig személyesen szólítja meg az embert: Te vagy az az em­ber! Nem szentekről ír, hanem a bűn történetéről. Nem szóra­koztató könyv, hanem a leg­izgalmasabb dráma: Isten drá­mája, harca a bűn ellen a bű­nös emberért! D. dr. Pálfy Miklós MINDENT! „Nekem nincs aranyom, ezüstöm, csak szívem van és semmi másom. Nem is aranyon és ezüstön, és nem is drágakőrakáson: szíven akarom a mindent. A szívem tavaszán és tűzén, száz meg száz csillogó csodáján, muzsikáló szomorúfűzén, daltermő, ékes csodafáján: dalom akarom a mindent.” 1930. Minden! Minden! Téged kerestelek, beteljesedni boldogan veled, mint akinek kevesebb nem elég, se töredék, se koldús-morzsalék. Lázas, kincskereső évek alatt. Minden, Minden, téged akartalak. S enyém lettél. Nem szíven, nem dalon. Felfoghatatlan csoda-irgalom! Minden! Életet megelégítő! Minden! Szent szolgálatba lendítő! Boldog továbbadást parancsoló! Tűz! El nem égő, mindig lángoló! Minden! Út! Cél! Békesség! Szeretet! Enyém vagy! Jézus Krisztus a neved! 1970. Túrmezei Erzsébet ÖSSZAFRIKAI EGYHÁZI KONFERENCIA Hazánkban járt egyhetes turistaúton a Helsinkiben működő NMKY egyházi szer­vezet férfikórusa. Az ötven ta­gú csoporttal együtt volt a szervezet elnöke, Aarre Lauha helsinki püspök is. D. Koren Emil fogadta és vezette őket egyházunk képviseletében Kő­só László segítségével. A csoport a turistaprogra­mon túl egyházi intézmé­nyeinkben, templomainkban tett látogatást Budapesten, va­lamint balatoni kőrútjuk al­kalmával Balatonszárszón és Gyenesdiáson. A csoportot s a püspökházaspárt az egyházi vezetőség élén fogadta D. Kál- dy Zoltán püspök, és szívélyes beszélgetés keretében tájékoz­tatást adott egyházunk szolgá­latáról. A finn nagykövetségen rendezett baráti fogadáson pe­dig jelen voltak egyházunk ve­zetői is. Az énekkar részt vett va­sárnap a Csömörön tartott konfirmációd istentiszteleten, ahol a kiemelkedően szép ün­nep keretében finn vendé­geink több énekszámot adtak elő, a gyülekezetnek pedig igét hirdetett Lauha püspök. A vendégeket családi otthonok­ban az új konfirmandusok szülei látták vendégül terített asztalnál. Délután a kórus a fasori templomban adott egy­házzenei esten Sibelius, Kle- metti, Hannikainen, Kuusisto, Nuotio stb. darabokat énekelt, s Lauha püspök hirdetett igét. Hisszük, hogy vendégeink jól érezték magukat, s a két egy­ház kapcsolatában terméke- nyítőleg hat ez az együttlét is. Külön öröm volt számunkra ismét körünkben köszönteni azt a Lauha püspököt, aki már járt hazánkban vendé­günkként, s kapcsolataink ápo­lásában világos látással és me­leg szeretettel vesz részt. Az Egyházak Világtanácsa elnökeinek pünkösdi üzenete Az EVT elnökei — mint minden évben —- idén is üzenettel fordultak pünkösd ünnepe alkalmából a tag egy házakhoz és az egyes országokban működő ökumenikus tanácsokhoz. Az üzenet bevezetőül arról szól, hogy az évről évre ismétlő­dő pünkösdi ünnep „minden évben alkalmat ad a keresztyén- ségnek, hogy a mélyreható megújulás lehetőségén elgondol­kozzék és azért imádkozzék.” Az üzenet rámutat arra, hogy a keresztyénség világszerte komoly kérdésekkel és problémákkal vívódik. A keresztyének­kel szemben bizalmatlanság és kiábrándultság, leöreikben pe­dig megfáradás és elfásultság jelei tapasztalhatók. Az üzenet szerint „a pünkösdi eseményre való közös emléke­zés minden egyház számára az új eligazodás és az új élet forrása lehetne”... „Tudjuk, milyen mély sokaknak a csalódottsága az erőtelen igehirdetéssel kapcsolatban. De éppen az ilyen ne­hézségek láttán kell tudnunk különös bensőséges bizalommal mondani: Hiszek a Szentiélekben, aki megelevenít.” Az üzenet a továbbiakban arról beszél, hogy a keresztyé­neknek a Szentiélekbe vetett hit és reménység ad erőt a szol­gálathoz a saját erőtlenségük és alkalmatlanságuk láttán és ellenére is, mert „nem elégséges az a keresztyén hit, amely csak a személyes üdvösségre tekint, hanem mindig gondolnunk kell a világra is, annak konkrét szükségeivel együtt”. Végül az EVT elnökeinek pünkösdi üzenete hangsúlyozza: „Tudjuk, hogy van lehetőség a valóságos és alapvető megúju­lásra. Ez a Szentlélek munkája. Ez a hit ismeri az ismételten megújuló lelki élet csodálatos lendületét.” f Várady Laj os Lapzártakor kaptuk a hírt... Így szoktuk kezdeni s most még ez is nehezen botladozik ki toliam alól a döbbenettől. Várady Lajostól el kellett búcsúznunk. Május 19-én, mennybemenetel ünnepének előestéjén elindult Annak az útján, aki. utat készített és asztalt terített neki is. Októberben lett volna 60 éves. 18 éve a budavári gyü­lekezet lelkésze, előtte a cse­peli gyülekezet papja volt. Közegyházi tisztséget viselt már fiatal korában. A régi bu­dapesti egyházmegye alespe- rese volt. Később pedig több cikluson át a budai egyház­megye esperese. Most folyt az újraválasztása. A Gyülekezeti Segélynek or­szágos lelkész-vezetője, szer­kesztő bizottságunknak és több országos bizottságnak tagja és aktív munkása volt. Szívében nem maradt nyomtalan szol­gálatának sok kemény harca, de szava mindig a fegyelme­zett szelídség szava volt s gon­dosan fogalmazott mondatai a szépet és. értéket keresték. Jelen számunk pünkösdi ige­hirdetése immár posztumusz írása. Nem hallottam, mi volt az utolsó szava abban a gyötrel- mes pillanatban, de tudóim hogy mit akart mondani. O maga írta le legutóbbi kará­SPANYOLORSZÄG A Lutheránus Világszövet­ség strasbourgi ökumenikus Intézete a salamancai egyetem XXIII. János ökumenikus Központjával együtt rendezett április 14—18 között Salaman- cában együttes teológiai kon­ferenciát Ennek összefoglaló címe ,,A lutheri reformáció és a spanyol katolicizmus” volt (LW) DANIA A dániai római katolikus egyház tagja lett a Dán Egy­házak ökumenikus Tanácsá­nak, amelyik eddig csak a Drotestánsokat foglalta magá­ba. (LWF) csonyi számunkban megjelent. végrendeletnek is beillő tár­cájában. Akiket megdöbbent ez a hír, mert szerették őt, ve­gyék elő, s olvassák el reá em­lékezve, újra. Éppen arról ír, hogy mi lesz vajon az életben az utolsó szava, kire fog gon­dolni, kinek a neve hagyja el utoljára az ajkát. „Följebb kell mennünk ... Jézus! — mindenség, csodák világa, titok, ember, könny, kenyér, bűnbocsánat új élet, ige és igehirdetés, értelem, fantázia, szeretet, csöndes órák, gyülekezet, templom és testvérek. Minden és minden­ki, amiért és akiért hálával tartozom, mert ő állította őke1 mellém a nagy terv szerint, apát és anyát, feleséget és leá­nyokat, voltét és unokákat, munkatársakat és barátokat, ö adta az utat, sokak, mások gondját, kevesek örömét, mu­zsikát és lármás utcát, a ra­vaszokat és az őszintéket, és a vigaszt fájdalom és halál el­len. ő adta a kezdetet, azt a valahonnant, ahonnan indulni kellett, és kezében a befejezés is. Jövel Jézus! — legyen ez az utolsó élő szó! És ha mégsem az lesz? Akkor is, tudjátok ti mind. akik ezt elolvastátok, hogy bármit is mondok, én ezt akar­tam mondani...” D. Koren Emil BACH ESTÉK A VARBAN Május 28-án és június 4-én, pénteken este fél 7 órakor orgonaest lesz a Bécsikapu téri templomban. Hat preludium és fúga Fisz-dúr, fisz-moll, G-dúr, g-moll, Asz-dúr, asz-moll. Orgonái: FESKÓ GYÖRGY Előadó: Földes Imre Jegyek ára: 12,— Ft. A 31 afrikai állam 96 egy­házát egyesítő összafrikai Egyházi Konferencia új főtit­kárává a libériái Canon Bur­gess Carr lelkészt választották, aki hosszú ideig az Egyházak VilágtaJiáesa genfi központjá­nak munkatársa volt (öpd)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents