Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1971-05-23 / 21. szám

A Földön szolgáló gyülekezet Csel 1, 12—26 „Mit álltok itt a mennybe nézve?” Isten küldötteinek ez a kijózanító kérdése döntően határozta meg a tanítványok és később az egyház további magatartását. Noha sokszor meg­kísértette az egyes keresztyéneket éppúgy, mint az egész egyházat az a gondolat, hogy mi azért vagyunk ezen a Föl­dön, hogy lsen dolgairól elmélkedjünk, sőt, ez a kísértés sok­szor erőt is vett az egyházon. Újra meg újra rádöbbentette az egyház népét Isten arra, hogy az egyház nem lehet a menny­be bámulok, az egy helyben maradni akarók közössége. A mi nemzedékünk is megtanulta, hogy Jézus Krisztus gyülekeze­tének itt a Földön kell szolgálnia. Erről szól a pünkösd előtti vasárnap igéje. Ennek a szolgálatnak betöltése érdekében szüntelenül kapcsolatot kell tartanunk az egyház Urával, Jézussal. Ezt tették a tanítványok, mikor „búzgólkodtak az imádkozásban”, ezt tesszük mi is istentiszteleteinken, bibliaóráinkon, gyüle­kezeti alkalmainkon és otthoni csendes perceinkben, mikor Isten igéjét olvassuk, vagy imádkozunk. A kapcsolatnak nem szabad megszakadnia, mert az egyház soha nem cselekedhet Urától függetlenül. Isten igéje és az imádság az a forrás, amelyből az egyház népe erőt meríthet szolgálatának betöl­téséhez. Isten igéje az egyház szolgálatának normája is. A szolgálat betöltése érdekében szüntelenül kapcsolatot kell tartanunk egymással is. Két évezred alatt sokkal bonyolul­tabbá vált a helyzet. A jeruzsálemi „felső szoba” csendes testvéri közössége helyett széthúzás, szakadás, gyűlölködés, egymás kiátkozása lelt az egyház jellemzője a történelem fo­lyamán. A felekezetekre szakadt egyháznak rá kellett jönnie, milyen nagy akadályt jelent ez az egyház szolgálata számá­ra. A mi korunkban azt tanuljuk és gyakoroljuk, hogy újra megtaláljuk egymást a szeretet és szolgálat közösségében. Azt szokták mondani: a mi korunk az egyház számára az öku- mené korszaka. Az egyház különböző felekezetei közötti test­véri kapcsolatok keresése és kiépítése napjainkban nagyon segíti az egyház szolgálatát, mert akik megtalálják egymást a testvéri szeretetben, azokra szívesebben hallgatnak és azok segítségét szívesebben fogadják el az emberek. Az egyháznak arra is törekednie kell, hogy szolgálata ér­telmes szolgálat legyen. Nem lehet azt csak úgy találomra, ötletszerűen végezni, és nem is végezheti akárki. Ha az első keresztyének ügyelték arra, hogy arra alkalmas, megfelelő emberek végezzék a szolgálatot és legyenek irányítói annak, mennyivel inkább kell nekünk erre igyekeznünk. Kezdettől fogva arra törekedett az egyház, hogy hiteles legyen az ige­hirdetése. Ma is vigyáznunk kell arra, hogy minden tekintet­ben jól képzett, emberekkel bánni tudó lelkipásztoraink, jó igehirdetőink legyenek. Csak így tudjuk az egyház népét fel­készíteni arra, hogy teljesítse keresztyén feladatát. Arra is igyekeznünk kell, hogy az egyház szolgálata rendben, szerve­zetten follyék. Nem engedhetjük meg, hogy rajongó módon, ki-ki kedve szerint tegyen valamit és azt az egyház szolgá­latának nevezze. Tervszerűen, átgondoltan kell ellátnunk ezt a. feladatot, amelyre Jézus elhívott minket. Végül, igénk arra is emlékeztet bennünket, hogy az egyház földi szolgálata az evangélium szolgálata. Ez kettőt jelent. Egyrészt azt, hogy a keresztyének mint a feltámadott, élő Jézus Krisztus tanúi hirdetik Isten bűnbocsátó szeretetét minden embernek. Másrészt azt, hogy Jézus Krisztust követ­ve gyakorolják, is ezt a szeretetet: szolidaritást vállalnak az emberrel, segítenek hordozni az emberek, az egész emberiség gondját, felelősséggel részt vesznek minden munkában, amely a Földön élő emberek javát, haladását szolgálja. így lesznek az élő Jézus Krisztus tanúi. Muntag Andor IMÁDKOZZUNK Urunk, óvj meg minket attól, hogy csak magunkkal törőd­jünk. Óvd meg az egyházat attól, hogy magába vonuljon visz- sza. Add Szentlelkedet, hogy a Te akaratod szerint, példádat követve szolgáljunk ebben a világban. Segítsd egyházadat, hogy a rábízott szolgálatot hűségesen végezhesse az emberek között. Ámen. — Húsvét után a 6. vasár­napon az oltárteritö színe: fe­hér. A délelőtti istentisztelet oliári igéje: Jn 15, 26—16, 4; az igehirdetés alapigéje: Csel 1, 12—14 (15—26). — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Május 30-án, pünkösd vasár­nap reggel 7 órakor az evan­gélikus egyház félóráját köz­vetíti a Petőfi Rádió és az URH adó. Igét hirdet CSÍZ- MAZIA SÁNDOR nyíregyhá­zi lelkész. — GÖDÖLLŐ. A gyüleke­zet tavaszi szeretetvendégsé- gén Kiszely Sándor csővári lelkész, s a penci gyülekezet- i bői Gerengay Margit kántor, Babinszky Zsuzsanna, Tmyik Éva, Szádoczky Zsuzsanna és Lázár Gyula szolgált. — segéd lelkes ^- Áthe­lyezés. D. dr. Ottlyk Er­nő püspök ifj. Weitler Rezső segédlelkészt május 1-i ha­tállyal Csepelről Győrbe he­lyezte gyülekezeti és egyház- megyei segédlelkészként. — GYŐR. D. dr. Ottlyk Er­nő püspök ifj. \Veitler Rezső­vé, sz. Sághy Ildikó lelkész! munkatársat május 1-i hatály- lyal a győri szeretetházba gondnokként kinevezte. — HALÄLOZÄS. Kutassy Géza, lapunk hűséges olvasója, 84 éves korában április 19-én hosszú betegség után elhunyt. Temetése április 22-én volt Ná- dasdladányban. — Káldy Istvánná, sz. Farkas Eszter, az Evangélikus Élet hű­séges olvasója súlyos betegség után elhunyt. Temetése ápri­lis 21-én volt Enesén nagy rész­vét mellett — Kovács György, az óbudai gyülekezet tagja 77 éves korá­ban rövid szenvedés után áp­rilis 13-án elhunyt. Temetése április 22-én volt az óbudai te­metőben nagy részvét mellett. „Ha megszomorít az Űr, meg is könyörül, mert nagy az 0 sze­letet»”,, — Tolnai Károly vasdiplo­más pedagógus, ny. iskolaigaz­gató, a csabdi—bicskei egyház- községnek 40 éven át volt hű­séges kántora, életének 90. évé­ben rövid szenvedés után csen­desen elhunyt. Hamvai felett a felsőgödi temetőben hirdet­ték Jézus szavát: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, el”. MEGJELENT Veőreös Imre: JANOS LEVELEI kommentárja Ara: 100,— Ft Kapható a Sajtóoszt?* on Istentiszteleti rend Budapesten, 197L, május 23-án Deák tér de. 9. (úrv.) dr. Haíen­scher Károly, de. 11. (úrv.) dr. Ké­kén András, du. 6. Trajler Gábór. Fasor de. 11. Szirmai Zoltán, du. 6. Egyházzenei áhitat — Aarre Lauha finn püspök. Dózsa György ut de. fél 10. Szirmai Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor III. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlovák) Solymár János, de. 12. (magyaf). Thaly Kálmán u. 28. de. 10, de. 11. dr. Rédey Pál, du. tí. dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Sülé Károly. Utász u. de 9. Vepreös Imre. Vajda Péter u. de. fél 12. Sülé Károly. Zugló de. 11. (úrv.) Bizik László. Rákosfalva de. 8. Boros Károly. Gyarmat u. de. fél 10. Bizik László. Fóti út de. 11. Benczúr László. Váci út de. 8. Ben­czúr László. Frangepán u. de. fél 10. Benczúr László. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár-Üjtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Kispest de. 10. Kis­pest Wekerletelep de. 8. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospa­lota, MAV-telep de. 8. Rákospalota, nagytemplom de. 10. Rákospalota, kistemploín du. 3. Rákosszentmi­hály de. fél 11. dr. Selmeczi János. Sáshalom de. 9. dr. Selmeczi János. Mátyásföld de fél. 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákos­csaba de. 9. Békés József. Rákos­hegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákos­keresztúr de. fél 11, du. 3. Bécsikapu tér de. 9. (urv.) Mado- csai Miklós, de. fél 11. (német), de. 11.-(úrv.) Várady Lajos, du. 6. Ma- docsái Miklós. Torockó tér de. fél 9. Várady Lajos. Óbuda de. 9. Mikler Gusztáv, de. 10. (úrv.) Mikler Gusz­táv. XJ3. Tartsay Vilmos u. 9 teol. szuppl., de. 11 teol. szuppl., du. fél 7. Takács József. Buda­keszi de. 8. Takács József. Pcsthidegkút de. fél 11. Takács József. Kelenföld de. 3. (úrv.) Ben- cze Irhre, de. 11 (úrv.) Bencze Imre, du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi út de. 9. dr. Rezessy Zoltán. Nagyté­tény de. fél 9. Visontai Róbert. Ke- lenvölgy de. 9. Budafok de. 11. Vi- sóntai Róbert. Budaörs du. 3. Vi­sontai Róbert. Törökbálint du. fél 5. Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. fél 11. Türelem Zuhog az eső. Kapumélye­désbe bújva, ernyő alatt szo­rongva vagy nylon kendövei védekezve állunk a buszmeg­állónál. A befutó járműre ro­hanó emberek szinte elsodor­nak. Félreállok, úgy nézem a tülekedést. Két perc és már ott a busz. Tülekedés nélkül szállók fel és csodák csodája, még hely is akad. Sőt... Fel­nézek és velem szemben egy ősz hajú nagyapa ül két ol­dalán egy-egy unokával. Mind a kettő fogja a kezét. A ké­zen kidagadnak az erek, a bőr ráncos, cserzett. De a kis pu­fók gyermekkezek mégis any- nyi bizalommal fogják, mert ez a kéz jelenti számukra a biztonságot. Ennek a kéznek a birtokosa csodálatos dolgo­kat tud mesélni, mindig ad valamit. De nem kell félni akkor sem tőle, ha megpacs- kolja őket. És folyik a beszél­getés: — Nagypapa, hová fogsz menni? — Pihenni! — Annyira, mint anyu meg apu? — Nem, két hétre. — Mennyi a két hát? — Tizennégy nap. — És úgy fogsz pihenni, hogy ülsz a faszéken és puco­lod a krumplit? A nagypapa nem válaszol, megsimogatja a kérdező fejét. Most a másik szólal meg, aki már idősebb, és tudja, hogy nem illik hangosan kér­dezősködni. — Nagypapa — mondja és fél kezével magához húzza a fejét —, milyen jó, hogy két hét nem száz nap, mert akkor nekünk nélküled nagyon rossz lenne. Az öreg szeme fátyolos lesz. És magában — szinte látom — már arra gondol. hogy nem is marad távol két hé­tig, elég lesz neki kevesebb pihenő is. Jó is az, ha az a két hét nem száz nap! ' Én meg arra gondolok, mi­lyen jó, hogy nem tolakod­tam a buszra, hanem türel­mesen tovább vártam. Lám, ju­talmat is kaptam érte. * A kórház előtt adtam ran­devút neki. Magam is koráb­ban mentem, hátha segíteni kell a leszállásnál. De ő már ott állt botjára támaszkodva a bejárat előtt. Megfogom a /cárját és végigtotyogunk a hosszú kórházi kerten. A mi pavilonunk a legutolsó. Út­közben meg-megállunk. Báto­rítom, biztatom, ne féljen, a doktor úr nagyon jó ember és az már fél gyógyulás. Nem fél, dehogy fél, mondja, de kar­jának remegése elárulja. Az orvos negyven év körüli férfi. Éppen kijön a szobájá­ból. Ismeretlenül is ránkis­mer. Látja a 78 éves öreget s s már nyitja is a rendelő aj­taját. Lesegíti a kabátját, le­ülteti. Magam a háttérbe hú­zódva nézem őket. — Hát mi a baj — kérdi mosolyogva, mintha csak azt mondaná, milyen szépen süt ma a nap. A kisöreg könnyekre fakad. Sír, pedig senki nem bántja, meleg hang, baráti légkör ve­szi körül. Végre megnyugszik. — Harminc évvel ezelőtt, amikor a feleségemmel elha­tároztuk, hogy új lakásba költözünk __ és mondja har­mi nc év apró eseményeit. Me­sél mindenről, csak arról nem, ami idehozta. Az orvos ül ve­le szemben, nézi, hallgatja. Vajon mire gondol? Ügy tű­nik, egész figyelme a betegre irányúi. Nem szól. Türelme­sen végighallgatja. Néha bó­lint, egy-egy szót mond- Én már odaszólnék a kisöregnek, hogy itt most ne erről be­széljen, de az orvos nyugalma visszatart. Félóra múlva vég­re elérkezünk a jelenhez. Há­rom napja az egyik szemére egyáltalán nem lát. — Mindjárt megnézzük, tesr sék velem jönni. — Előre en­gedi a kisöreget, fogja a kar­ját. Az megy, nem sír már, tudja, hogy emberséges ke­zekbe került. A türelmes meg­hallgatásból arra következtet, hogy itt foglalkoznak vele, meggyógyítják. Türelmesen várok. Telnek az órák. Az orvos időnként bejön, már tisztábban látunk, már nem tart soká, meg fog nyugodni, magyarázza nekem. Megköszönöm, magamra ma­radok megint. Gondolatok kergetik egymást agyamban. Jaj, mi lesz belőlünk öregsé­günkre, aztán összekulcso­lom a kezem. Uram, add hogy a vidámság, az életderű ne haljon ki a szívemből, tudják türelmes lenni mindenkihez, legyen erőm elviselni azt az öregségei, ami majd nekem jut osztályrészül. Nyílik az ajtó. A kisöreg megint ott ül az orvossal szemben. Most az orvos be­szél. A szava nyűg-tatás, biz­tatás. Lassan beszél, hogy megértsék, pedig látom, so­kan várnak még az előszobá­ban. Türelmes, mosolyog, pe­dig a fél délelőtt je ráment a vizsgálatokra. Felüliünk, bú­csúzunk. Embert ismertünk meg. Megint megfogom a kis­öreg karját, indulunk vissza a megtett úton. Megnyugodva nézem a meleg, tavaszi fényt, a zöld gyepet a kórházkertben. — Most ugye megnyugo­dott — kérdem. — Nem segít már énraj­tám semmi — mondja és sír, mint egy kis gyerek. Minden vigasztalás hiába­való. Keresem a szavakat, te­hetetlenül nézek körül, gon­dolkodom, mit mondhatnék. És akkor a zöld gyepen egy virágbaborult fa törzse mögül kiugrik egy csöppnyi nyúl. —- Pici nyuszi! — mondja az öreg s botjára támaszkod­va nézi. Az meg ide-oda ci­kázik a zöld fűben, mintha csak tudná, milyen fontos sze­repet játszik. Süt a nap, virágzanak a fák, a kis nyúl beleszagol a tava­szi levegőbe és az én kis öregem szempilláján ott ra­gyog az utolsó könnycsepp, amelyben ott tükröződik az a sok-sok csoda, amit úgy ne­vezünk: élet. Gyarmathy Irén — „ELŐ VÍZ” című folyóirat év­folyamaiból 128 szám eladó. Cím a kiadóhivatalban. — CSALÁDI élet után vágyódó magányos férfi számára ágy kiadó. Érdeklődés du. 14—16, vagy vasár­nap du. 14—19 óra között Bp., VII., Garay tér 3. f. em. 1. eV Angelikus elei A Magyarországi Evangélikus Országos Egyhá2 Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő és kiadó: D. Korea Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, vxri.. Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.412— VTH. Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 71.1939 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla igazgató „És én. ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok.” (Jn 12, 32) VASÁRNAP. — „Az egész emberi nemzetségét egy vérből teremtetted, hogy lakjanak az egész föld színén.” (Csel 17, 26) Az írás bizonyságtétele és hitünk szerint az „eredetünk” közös, a technika fejlődése folytán pedig minden ember szinte szomszédunkká vált. Igen közel lakunk egymáshoz. Egy jó szomszéd pedig min­dennel felér! A minap mond­ta valaki: „ötös találatom van a szomszédomban”. Ezt egyes ember talán elmondhatja, de sajnos nem minden nép. Ügy érzem, napi igénkén keresztül Isten azt a kérdést teszi fel — lapunk hasábjain viszony­lag széles körben: nemzetek és emberek, népek és telek­szomszédok, miért nem bírjá­tok egymást? — nem egysze­rűen elviselni, hanem megér­teni és szolgálni! IIÉTFÖ. — „Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek és ruháikat megmosták és megfehérítették a Bárány vé­rében. Ezért vannak az Isten királyi széke előtt és szolgál­nak neki nappal és éjjel.” (Jel 7, 14—15) A lányomat se tudom mindig „élcsendésíte- ni”, a lelkiismeretemet még kevésbé. Az előbbi eléggé kel­lemetlen — sokszor bosszantó, az utóbbi viszont áldássá vál­hat! Kezdő lépésre indíthat Jézus felé. Ez pedig az Isten gondolata: keressünk segítsé­get Annál, aki által szabadul­hatunk nyomorúságunkból. A Szabadító után és útján pedig szabadon mehetünk oda, ahol. már nincs szükség a lelkiis- meret szavára, mivel nincs bűn, hanem csak szüntelen dicsérete Annak, aki egyetlen Fia által el akar és el tudja intézni minden ember végső sorsát — kedvezően! KEDD. — „Legyetek jó egészségben épüljetek, fogad­játok meg az intelmeket, egy értelemben legyetek, békes­ségben éljetek és a szeretetnek és békességnek Istene veletek lesz.” (2 Kor 13, 11) Ügy gon­dolom, részben minden — és minden további nélkül —elfo­gadjuk az iménti igébe fog­laltakat. De miért csak rész­ben, amikor az apostol csupa jót kíván benne? EgjTnás mel­lé állítja a dolgokat, hogy ér­tékelni tudjuk a jó szándékú intelmet, az egymás megérté- sének jelentőségét, az embe­rekkel való rendezett viszony áldását is. Ajánlás: egészében fogadjuk el az igébe foglalta­kat, úgy a benne levő ígéret valóságában is részünk lesz! SZERDA. — „Jöjjetek én- hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagy­tok terhelve és én nyugodal­mat adok nektek.” (Mt 11, 28) Életünkben döntő tényező a bizalom. Lényeges az élettárs, a tágabb család, a gyülekezet, a vélünk nem mindenben egyetértő ember irányában, s nem utolsó sorban Isten és Jézus Krisztus iránt. Urunk maga is átélte a földi világ minden valóságát és éppen ez utóbbi miatt mondhatom: Jé­zus megért bennükét, igénk szerint szólít is, hogy fordul­junk Hozzá bizalommal. Meg­értő, jó barátot keresünk? Hát mindenekelőtt ott van Jézus és még sokan mások — csak bizalmunk legyen! CSÜTÖRTÖK. — „Én azt a dicsőséget, amelyet nekem ad­tál, őnekik adtam, hogy egyek legyenek, amint mi egy va­gyunk.” (Jn 17, 22) János evangélista szerint — elősza­vában — Isten és Jézus együtt voltak, a teremtésnél.. Egyek az .elgondolásban és egyek a- „kivitelezésben”. Gondolták: legyen ... szóltak: és lett. Saj­nálatos dolog, hogy az egység­ben teremtett ember-világ nem tudott és nem tud eléggé összeforrni gondolati és cse­lekvő egyetértésben. Mi sok­szor mondjuk, hogy „egyek vagyunk Krisztusban”, De va­lóban így van-e? Ma ezen kell gondolkoznunk. Szánjunk rá perceket! PÉNTEK. — „Aki vallást tesz rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt.” (Mt 10, 32) Sajnos, keserű ta­pasztalat önmagunknál és má­soknál, hogy keveset beszé­lünk Jézusról .Még, keresztyén élettársaknál is hiányzik. Van­nak, akik elindulnak közös életútjukra és Jézus eszükbe se jut. Idősebbek, akik gyak­rabban gondolnak már a ha­lálra, küszködnek az élet -vég­ső kérdésével, s nem találnak megoldást — mivel keveset hallanak a Feltámadottról... E helyen, személy szerint ta­lán ennyiben van lehetőségem bizonyságot tenni Jézusról: örömmel hordóm a Cserhát falvaiba az evangélium jó hí­rét, mivel szeretem Jézust és tudom, hogy -rajtunk is segít­het! (32a) SZOMBAT. — „Mert mind­nyájan vétkeztek és szűköl­ködnek az Isten dicsősége hiá­nyában, de megigazulnak in­gyen az ő kegyelméből a Jé­zus Krisztusban való valtság által.” (Rm 3, 23—24) Heti igénk tartalmával összecseng e napi ige. Az engedelmes Jé­zus velünk való szándékáról szóls ami egyezik Isten akara­tával. Noé korában sokak árán egyet mentett meg az Is­ten ... Azután úgy határozott és cselekedett, hogy „Egy árán” sokaknak szerzett örö­met. Ez a bizakodó öröm a mienk is lehet, ha hiszünk Jézusban! péter Jenó Testvérlapokból Az alábbiakban készséggel vesszük át az „Egyházi Króni­ka” című keleti orthodox egyházi folyóiratból, amely dr. Ber­ki Feriz szerkesztésében jelenik meg, azokat a kiegészítő, korrigáló megjegyzéseket, amelyeket lapunk „Evangélkus földrajz” sorozatával kapcsolatban tettek. Az Evangélikus Élet huza­mosabb ideje közli az „Evan­gélikus földrajz” című, igen érdekes cikksorozatot, amely­nek szükségképpen szintén vannak ortodox vonatkozásai, hiszen a különböző keresztyén egyházak a világon a legtöbb helyen összevegyülve élnek. A cikksorozat a lap folyó évi ja­nuár 31-i számában „Az orto­dox mediterrán” cím alatt a Földközi tenger medencéjének keleti részével foglalkozik. Az Ortodoxiáról szólva, tehát, amelyet magyarázatképpen „keleti, bizánci, görög vagy pravoszláv egyháznak” is ne­vez, a cikkíró többek között megállapítja, hogy annak „tör­ténete majdnem olyan ősi, mint a nyugati, latin egyházé”. Figyelembe véve azt, hogy már Krisztus Urunk is a Földközi­tenger medencéjének keleti térségében élt, tanított, ke­reszthalált szenvedett és feltá­madt, majd az apostolok is el­sősorban ott fejtették ki hit­hirdető tevékenységüket, s vé­gül, hogy az egész Újszövet­séget görög, tehát kelet-euró­pai nyelven írták meg, nem [ tudjuk elképzelni, mire gon­dolt a cikksorozat szerzője, amikor azt írta, hogy a keleti egyház története „majdnem olyan ősi, mint a nyugati, la­tin egyházé”. Ugyanennek a cikksorozat­nak a február 14-én megjelent részlete „A Szovjetunió evan­gélikusai” címet viseli, de váz­latosan ismerteti az Orosz Or­todox Egyház történelmi múlt­ját is. Ennek során a szerző — a világi és az egyházi hatalom összefonódásáról szólva — egyebek között azt írja, hogy „így lett .birodalmi egyházzá* az ortodox és hasonló eszkö­zökkel érvényesítette hatalmát, mint Róma. Az inkvizíciót is alkalmazták”. Ezzel kapcsolat- tosan az a megjegyzésünk: le­het, hogy a cári hatalomnak a rendkívül viharos orosz törté­nelem során sokszor nyílt al­kalma különböző atrócitásokra, melyeknek eretnekek, zsidók, katolikusok, sőt ortodoxok is estek áldozatul, az inkvizíció azonban tisztán nyugati egyhá­zi intézmény volt, amilyet az Ortodox Egyház sehol sem lé­tesített, s így Oroszországban sem.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents