Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1971-04-11 / 15. szám

Isten meghalt értünk

Hózs. 6, 1—6

MAG ÁTOK AT SIRASSATOK! Nagy pénteken minden évben feketébe öltözik a gyülekezet. Tompán szól az orgona hangja, sok helyen fekete lepel borítja az oltárképet is. Gyászol az egyház: Krisztust gyászolja. — De mi van e mögött a gyász mögött? Részvét, szánalom, vagy kegyeletes emlékezés? Nagypénteken közel van hozzánk a kísértés, hogy „együttérzésünk” könnyeket szipogó „párájával” fizessünk Istennek Jézus haláláért. Pedig a kereszt minden ilyen „hatásvadászó”, Isten előtt „ügyeskedő” vallásosság végső elutasítása.

A szent Isten itt világosan kijelenti, a bűnre csak egy válasza van: az ítélet. Nekünk ezen az ünnepen, ez előtt az ítélet előtt kell bűnbánattal meghajtanunk fejünket, térdünket s a szívünket megszaggatva kell sírnunk vétkeink miatt. Mert bűneink „megszámlálhatatlanok” s ezek elején is az áll, hogy soha, semmit igazán meg nem bántunk, hogy nem akarunk megtérni, őszinte bűnbánatot tartani sem múltunk, sem jelenünk bűneiért. Magatokat sirassátok!, hogy igazában „száraz szemmel” tudtuk nézni százezrek pusztulását a második világháború haláltáborainak gázkamráiban. Magatokat sirassátok!, mert a békeharc unalmas jelszóvá lett számunkra és ma sem lázad fel a lelkiismeretünk és ma sem esünk kétségbe az ember elleni — az elnyomott népek, fajok, osztályok elleni vétitek láttán. Magatokat sirassátok!, mert jóllakottságban nem fáj a százmilliók éhezése, kényelmes otthonaitokban rá sem gondoltok a Palesztinái menekültek sátortáboraira s egy nyugodtan átdolgozott nap estéjén eszünkbe sem jut imádkozni azért, hogy Távol-Keleten végre hallgassanak el a fegyverek. Magatokat sirassátok!, hogy nem bánjuk meg, ha feleségünket, férjünket, szüleinket, vagy munkatársainkat megsértettük. Hogy nem égeti kezünket a munka nélkül megszerzett pénz, hogy nem örülünk annak, amikor a cigányok emberségesebb élet- körülmények közé kerülnek hazánkban és nem restelljük el magunkat, hogy könyörület, vigasztalás, segítség nélkül tudunk elmenni embertársaink testi-lelki ínsége és szükséglete mellett.

Krisztus keresztje ezért arról beszél: ne higyjük hát, hogy látszat-töredelmünkért Isten — szinte magától értetődően — ..két-három nap múlva” úgyis megbocsát. Sőt, azt kiabálja felénk: az emberiséggel együtt nem szenvedő, őszinte bűnbánatot, megtérést nem élő egyházának Isten nem ad holnapot!

ISTEN SZERETETÉT ÁLDJÁTOK! Mert valóban csodálatos az a szeretet, mely a „megverem” és „megölöm őket” nekünk szóló ítéletével Krisztust sújtotta és nem minket! Isten meghalt értünk! Krisztus haláláért hirdetjük hát annak az Istennek hűséges szeretetét, aki megcsalva és megvetve is: kegyelmes az emberhez. Aki Fia haláláért: a bűnösnek megbocsát! Ez a bocsánat nem „olcsó,,’ de „ingyenvaló"! S egész emberségünkben megrendültén köszönjük meg nagypénteken, annak az Istennek irgalmas szeretetét, akit bűneinkkel megöltünk! Aki ekkora áldozatot vállalt az emberért!

Higyjük hát, hogy nekünk szól a kereszt evangéliuma: „meggyógyított és bekötözött minket”. S ne szavakkal, de egészen neki áldozott, hálás életünkkel áldjuk és magasztaljuk Atyánkat életet kínáló, új kezdetet adó bocsánatáért.

ELJETEK BOCSÁNATÁBÓL. A hóseási reménység: „Hogy éljünk az ö színe előtt”, most már valóságos lehetőség. Kinyíló út az ember számára. A Krisztus haláláért kapott bűnbocsánatban felszabadultunk új, emberséges kapcsolatok felvételére, a szolgálat útján való járásra. Az irgalmas Isten „ismeretében” mi is szabadabbá válunk az irgalmasság mozdulatára — a látszat helyett —, tényleges jóakaratra, és minden jóakaratú emberrel való őszinte együttmunkálkodásra. Mert keresztyénnek lenni annyit jelent: élni a keresztből, élni Krisztusból!

Csizmazia Sándor

Imádkozzunk

Irgalmas Atyánk! Megrendültén állunk meg a kereszt titka, szereteted mélysége előtt. Bűnbánattal és töredelemmel valljuk, hogy méltatlanok vagyunk kegyelmedre, mert sokszor vétkezünk szent akaratod és embertársaink ellen. Megvalljuk, hogy őszinte bűnbánat sincs bennünk vétkeink miatt. Mégis köszönjük, hogy Krisztus haláláért megbocsátasz nekünk s kinyitod előttünk a Téged magasztaló, felebarátot szolgáló élet útját.

Szentlelked által vezess el minket bűnbocsátó szeretetedbe kapaszkodó élő hitre, s Fiad keresztjében megtanult, áldozatokat vállaló, szolgáló szeretetre. Hogy így tudjunk járni szent orcád előtt. Krisztus keresztjének világot átölelő szeretetével embertársaink, hazánk és az emberiség életét munkálva. Ámen.

istentiszteleti rend

Budapesten, 1971. április 9-én, Nagypénteken

Deák tér de. 9 (úrv.) tír. Hafen- sclier Károly, de. 11 (úrv.) dr. Kékén András, du. 5 Passió: Trajtler Gábor. du. 6 (úrv.) D. Káldy Zoltán. Fasor de. 8. (úrv.) Szirmai Zoltán, de. 11 (úrv.) D. Koren Emil, du. 5 Passió: D. Koren Emil, du. 6 (úrv.) Szirmai Zoltán. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál, du. 6. Passió: dr. Rédey Pál. Üllői út 24. de. fél 11 du. 6. Karácsony Sándor u. de. 9. du. 7. Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlovák) Solymár János. de. 12 (magyar), du. 5. Kőbánya de. 10 (úrv.) Veöreös Imre, du. 7. (úrv.) Veöreös Imre. Vajda Péter u. de. fél 12 (úrv.) Veöreös Imre. Zugló de. 11 (úrv.) Boros Károly, du. 7 (úrv.) Boros Károly Fóti út de. 11 Benczúr László, du. 6 Benczúr László. Váci út de. 8. Baranyai Tamás. Frangepán u. de. fél 10. Baranyai Tamás. Üjpest de. 10 (úrv.) Blázy Lajos, du. fél 7 (úrv.) Blá- zy Lajos. Pesterzsébet de. 10 (úrv.) Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11 (úrv.) Matuz László, du. 6 (úrv.) Matuz László. Kispest de. 10 (úrv.). Pestújhely de. 10. (úrv.) Schreiner Vilmos, du. 6 (úrv.) Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV telep de. 8. (úrv.). Rákospalota Nagytemplom de. 10. (úrv.). Rákospalota Kistemplom du. 3 (úrv.). Rákosszentmihály de. fél 11 (úrv.) Karner Ágoston, du. fél 7 (úrv.) Karner Ágoston. Sashalom de. 9 (úrv.) Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Clnkota de. fél 11. du. fél 3. r.istarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy du. 6. Rákosliget du. 7. Rákoskeresztúr de. 8, du. fél 7 Passió.

Bécsikapu tér de. 9 (úrv.) Vá- rady Lajos, de. 11. (úrv.) Várady

Lajos, du. 6 (úrv.). D. dr. Ottlyk Ernő. Torockó tér de. fél 9 (úrv.) Szita Istvánné. Óbuda de. 10. (úrv.) Fülöp Dezső, du. 6 (úrv) Fülöp Dezső. XII. Tartsay Vilmos u. de. 9 Ruttkay Elemér, de 11 Ruttkay Elemér, du. fél 7 Csen- gődy László. Pesthidegkút de. fél 11. Csengődy László, du. fél 6 Ruttkay Elemér. Kelenföld de. 8 (úrv.) dr. Rezessy Zoltán, de. 11 (úrv.) Bencze Imre, du. 6 (úrv.) Bencze Imre. Németvölgyi u. du.

5 (úrv.) Reuss András. Kelenvölgy de. 9. Visontai Róbert. Budafok de. 11 Visontai Róbert, du. 6 Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. fél 11 (úrv.), du.

6 Passió.

A BUDAVÁRI GYÜLEKEZET ÉNEKKARA

április 9-én, nagypénteken délután a 6 órai istentisztelet keretében a Bécsikapu téri templomban előadja H. SCHÜTZ JÁNOS PASSIÓJÁT.

Vezényel:

Csorba István karnagy. Igét hirdet:

D. DR. OTTLYK ERNŐ

püspök.

'» '

„Eri velem cselekedtetek...u

A mi Urunk Jézus Krisztus története nem záródik le sem nagypéntekkel, sem húsvéttal, sem mennybemenetelével. Jézus élete tovább folytatódik ebben a világban. Szó szerint így ígérte: „Veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”

Velünk van! Élete változatlan örök jelenidejű. Részt vesz életünkben, az emberiség nagy együttes menetelésében, a történelemben. Velünk van s ezt a kijelentését ne egyszerűen úgy értsük, hogy láthatatlan, szellemi-lelki kísérőnk útjainkon, megfoghatatlan érzékszerveink számára. Ne is úgy értelmezzük csupán, hogy jelenléte tanítványainak szívében valóságos. Nem csupán ilyen én-te viszonyban valósul meg ígérete. Sajnos, nagyon gyakran értelmezik Jézus Krisztus ígéretét csupán a fentebbi kétféle módon és megfeledkeznek arról, amit Jézus ígéretének kiteljesítéseképpen Máté evangéliumának 25. részében az utolsó ítélettel kapcsolatban mond el. Erről egyházának éppen húsvétkor nem szabad megfeledkeznie. Mert Jézus feltámadása volt a kezdet. Űj, nagyszerű együttlétünk kezdete Vele.

Jézus teljes ígérete, hogy velünk lesz úgy érthető helyesen: társunk lesz. Érintő közeibe kerül hozzánk, modern kifejezéssel: kommunikációs

partnerünk lesz, mert Jézus ígéretében a felebarátunkkal, embertársunkkal azanosítja magát.

Jézus továbbra is velünk marad feltámadása után is velünk van embertársunk személyében, mégpedig nem is általánosságban, hanem kiemelten és elsőrenden a szenvedő embertársban. Benne közelít hozzánk, általa lép kapcsolatba velünk és benne lesz cselekvésünk tárgya is. A nagypénteki események értelme, csak így lesz teljesen világossá szá- •munkra. Esaiós próféta jövendölése és látomása Jézus Krisztusról is erre mutat, amikor így szól: „betegségeinket Ö viselte és fájdalmainkat hordozá”.

Mindannyian ismerjük az emberi bajok és nyomorúságok hosszú sorát. Jézus felsorolásában ilyen ez a lista: éhség, szomjúság, üldözött-jövevény- ség, mezítelenség, betegség, fogság. A szenvedéseknek ez a gyűjteménye az, amit Jézus magára vett. Minden ember helyett vette magára.

Ha az ember e szenvedéseket látja, velük találkozik embertársai életében, az első pillanatban megdöbben, földbe gyökerezik a lába, rossz érzés vesz erőt rajta. Az emberi nyomorúság látványa szinte megbűvöli az embert, mint a kígyó hideg, átható tekintete áldozatát. Nem egyszer tapasz- talhátjuk magunkon is, másokon is ezt a sokk-állapotot. A régiek azt hitték, hogy a betegségeket rossz szellemek, démonok idézik elő és démonok ejtik lelkileg fogságba a nyomorúság, a betegség szemlélőit

is. Ezért igyekeztek megszabadulni a kínos és veszélyes látványtól. Betegeiket vagy elpusztították, vagy elkülönítették őket maguktól, messze kizárva őket a társadalomtól. Még a középkori kórházak sem voltak a mái értelemben vett gyógyítás helyei. Terápia helyett inkább az elkülönítést szolgálták.

Jézus az emberben a hamis szemléletet és a sokk-állapotot oldja fel, amikor azonosítja magát a beteg emberrel és azt mondja, ha velem tesztek jót, ha őt látogatjátok és gyógyítjátok: énvelem cselekszitek. Ha Jézus arcának vonásait látjuk a beteg, a nyomorult felebaráton, ha úgy közeledünk hozzá, hogy Jézus Krisztussal van találkozásunk, megszűnik a szorongás, a betegtől való babonás félelem. Jézusnak köszönhetjük, hogy megváltozott a beteg ember helye és sorsa az emberek között. Jézusnak köszönhetjük, hogy helyesen láthatjuk ezt a sorsot és helyesen cselekedhetünk. Az Ö kijelentése hozta a világosságot ebben a kérdésben.

Nemcsak a beteg emberrel azonosította magát Jézus, hanem mindenféle nyomorúságot hordozó és bajok súlya alatt roskadozó felebaráttal is. Nincsen a földön sehol éhségtől, vagy szomjúságtól gyötört ember, üldözött, vagy ruhátlan és fogoly, akit Jézus ne tartana az „Ö kicsinyének”, ne azonosítaná magát vele. A gyilkos harcokban szenvedő, a ruhájuktól is megfosztott vietnami gyermekek, az éhező indiai tömegek, vagy a szabadságukért síkraszállt, s ezért börtönben sínylődő embertár*- sak különböző földrészeken azért állnak közel a keresztyén emberhez, mert Jézus azonosította magát velük.

„Velem cselekedtétek” — mondja Jézus félreérthetetlen módon, ha a legkisebb segítséget nyújtottátok is szenvedő felebarátotoknak. A feltámadt Jézus, a velünk maradó Jézus szavai biztatást és felhívást tartalmaznak tanítványaihoz. E szavakra indultak el a keresztyén egyház számontartott nagy hősei és névtelen egyszerű tagjai, hogy segítséget vigyenek közeli és távoli felebarátoknak. Jézusnak ma is érvényes szavai mozgósítják tanítványait napjainkban is a szeretet cselekedeteire. Jézus nem mennyiségük és méreteik szerint bírálja el az egyház felebarátot segítő tetteit. A legkisebb cselekedet, egy vigasztaló szó, vagy egy pohár víz is, jelentős, értékes lehet, ha a felebarát szenvedésein enyhít. A fontos az, hogy lássuk tetteink értelmét és célját: Vele cselekedtük meg. így nem megalázó a segítség annak sem, aki elfogadja azt, mert mindent, amit adni tudtunk attól a Jézus Krisztustól származik, aki húsvétkor feltámadott és velünk van.

Muncz Frigyes

Mt 28, 1—8

A húsvéti evangélium nagyon kemény beszéd a mi kételkedő, mindent ésszel boncolgató és hitetlenségre hajlamos korunk emberének. Mi is korunk gyermekei vagyunk. A húsvéti hír minket is megdöbbent: „A megfeszített Jézust keresitek? Nincs itt, feltámadott!” A feltámadás ténye nem fér bele gondolatainkba, meghaladja azokat. De kibírja kételkedéseinket is, mert nem logikai érvek, emberi tapasztalás, hanem Isten hatalmas cselekedete és bátorító, aktivizáló ereje, az ige áll mögötte. Isten szeretetének kinyilatkoztatása ez. Ebből születik hitünk. A feltámadáshit az egyház létének és szolgálatának egyetlen és megingathatatlan alapja. Ha a feltámadott Jézusban nem hiszünk, akkor ránk is vonatkozik Pál apostol vaslogikával levont végső következtetése: „Ha Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is... még bűneitekben vagytok." (1 Kor. 15, 14. 17.)

A HŰSVÉT1 HITET NEM LÁTHATÓ JELEK TEREMTIK (üres sír, lepedők, elgörgetett kő), hanem a hirdetett ige: „Ti ne féljetek .. . feltámadott!’ Sokszor úgy vagyunk mi is, mint a húsvéti történet szereplői voltak. Halott Krisztust keresünk, pedig élő Urunk van. Sok kudarcunknak, nyomorúságunknak ez a hamis látás a forrása. Halott Krisztust keresünk, pedig élő Urunk van. Sok kudarcunknak, nyomorúságunknak ez a hamis látás a forrása. Halott Krisztust keresőkkel az élő Jézus nem tud mit kezdeni. *

JÉZUS ÉL. Ennek a ténynek messzemenő következményei vannak az egyház és személyes hitünk számára is. A húsvéti történetben az a meglepő, hogy az első tanúk megrettennek. Ösztönösen megsejtik, hogy hallatlanul nagy dolog történt. A köztudatban és bennünk is az a gondolat élt, ha Jézus feltámadott, akkor már itt van a végső világítélet. Még az első nemzedék is így gondolta. De Jézus késett az ítélettel. Az őt cserbenhagyó tanítványok esetében is, és még a mai napig is késik. Jézus késéséből nyilvánvaló, hogy az élő Jézus nem akarja a Világ elpusztulását. Egész teremtett világunkat Jézus az élet fényébe állította, hogy benne legyőzhesse a gonosz, a halál és a romboló hatalmak erejét. Jézus szándéka világos, ö él és azt akarja, hogy a világ is éljen. Jézus tehát nemcsak azt kívánja tőlünk, hogy hirdessük az élet evangéliumát, hanem azt is, hogy mi is az élet szolgálatába álljunk és küzdjünk minden gonoszság ellen, mely az emberiség életét el akarja pusztítani.

JÉZUS ÉL ÉS ELŐTTÜNK JÁR. Ezt az egyház népének halálosan komolyan kell vennie. A húsvéti hit nélküli egyház lemarad az élő Urától és időszerűtlenné válik a mi világunkban. Nekünk az élő Jézus nyomdokain kell haladnunk. Azzal a szeretettel, szolidaritással, könyörületes szívvel kell szolgálnunk a világban, melyet Tőle kaptunk. Bátran előre kell lépnünk és időszerű feladatainkat az élet szolgálatának távlatában kell megoldanunk. Jézus él, ez a tény komoly felelősséggel tölt el, mert tudjuk, hogy neki számadással tartozunk. Vissza jövetelekor egy kérdése lesz: „mit cselekedtél?" Jaj nekünk, ha erre a kérdésre nem tudunk felelni!

JÉZUS ÉL ÉS SZEMÉLYESEN TALÁLKOZIK VÉLÜNK. Az első szemtanúk meglátták őt. Megbocsátotta hűtlenségüket, hamis illúziójukat: uralkodni szerettek volna, nem szolgálni, ezért botránkoztak meg benne. Félve, remegve várták :a Feltámadott ítéletét és helyette bűnbocsánatot, új életet és küldetést kaptak Nekünk is személy szerint bűnbocsánatot és új életet ad, hogy az életet szolgálhassuk. Az igehirdetésben és az úrvacsorában találkozik velünk. Szól hozzánk, alkalmassá tesz a szolgálatra. Reá tekintve nézhetünk hittel a halálra, várhatjuk a test feltámadását és az örök életet. Boldog örömmel adjunk hálát Istennek a húsvéti evangéliumért: „Jézus él, vele együtt én is élek.”

Garami Lajos

Imádkozzunk

örökkévaló szent Isten! Mélységes hálával köszönjük meg Néked, hogy a mi Urunkat nem hagytad a halálban, hanem feltámasztottad. Áldunk, hogy élő Urunk van, aki szereti a világot és azt akarja, hogy élete legyen. Áldunk azért, hogy a Feltámadott ma is előttünk jár és utat mutat az élet szolgálatában.

Köszönjük, hogy megbocsátod bűneinket és Fiad feltámadása által új életben indítasz el minket. Add. hogy befogadhassuk igédet és a Te szereteteddel szolgálhassuk embertársainkat, az Űr Jézusért, a mi élő Megváltónkért. Ámen.

Luther a másik emberben közeledő Krisztusról

A feltámadott Krisztus már földi életében mindent a másik emberért tett. A szegény,, megvetett és szenvedő felebarátért választotta a szegénység, a megvetettség és a szen- védés — majd a halál útját.

A Szentirásban többször olvashatunk arról a krisztusi szeretetviszonyról, amellyel a Feltámadott azonosítja magát tanítványaival, ennyire közösséget vállalva az emberrel.

Luther Márton különösen is éles szemmel figyelt fel erre az összefüggésre. Prédikációiban, írásaiban és asztali beszélgetéseiben egyaránt bő teret szentelt ennek a gondolatnak. Vegyük szem ügyre némelyiket, és keressük meg mai aktualitását.

Amikor Luther az irgalmas samaritánus példázatáról prédikált, többek között azt fejtegette, hogy valóban nehéz Istent teljes szívünkből, felebarátainkat pedig úgy, mint önmagunkat, szeretni. Ezt megtenni — mondta — „hacsak az Űr Krisztus és az ő evangéliuma által a Szentlélek tanyát nem üt a szívünkben”, nem is tudjuk. „Mert könnyű azt mondani: szeretem az Istent, hisz nem kell neki asztalt terítenünk. Ám ha személyesen megjelenne köztünk, majd meglátnánk, ki szereti őt valóban, és ki kész érte áldozatot is hozni'. Istent szeretni annyi, mint felebarátainkat szeretni . .. Azért azt mondja Isten: ha engem szeretni

akarsz, szeresd szüléidét, gyermekeidet, férjedet, feleségedet, feljebbvalóidat, egyszóval szeresd felebarátaidat, mert ezt követelem én tőled ... Ne keress engem Rómában: megtalálsz otthon is. feleséged, gyermekeid vagy felsőbbséged körében, a szomszédod házában, az utcán, a piacon: mindenütt. Itt cselekedd, amit barátság, szívesség, szeretet és szolgálatkészség tekintetében másokkal tehetsz, s úgy veszem, mintha énvelem tetted volna . ..”

Ma is alig lehetne szemléletesebben kifejezni, mit is jelent Krisztus feltámadása az emberek együttélése szempontjából. Aki nincs többé földi és testi kötelékekkel helyhez kötve, az nem csupán földrajzilag nincs már Izrael városainak vagy falvainak szűk kötelékében, hanem szétfeszítve tér és idő korlátáit, egyszerre tud irgalomra szorulók millióiban testet ölteni. Most — immár mintegy

„mennyei” erejével — egyszerre tud az erőtlenek személyében kérni, és a hitben (azaz szeretetben!) erősek személyében segíteni.

Magányos özvegyek és árvák képében éppúgy a halálon győzelmet vett Jézus közeledik felénk, mint kizsákmányolt és jogfosztott színes népfajokban. Az egyszerű igehirdetők és szavukat az Ö nevében a gonoszság ellen felemelő egyházak vágj- világszervezetek is ugyanazzal a felülről jövő erővel szolgálhatnak, mint egykor földi életében Ö maga.

Még ott is, ahol. Luther látszólag kettéválasztja Krisztusnak és a felebarátnak a szolgálatát, valójában a kettőnek egységét hirdeti,, tudniillik a hit és szeretet közösségét. Nézzünk erre néhány példát. „Aki elmegy a felebarátja mellett, az Isten mellett is elmegy” — mondta 1533 őszén egyik igehirdetésében. „A keresztyén ember szabadságáról” szóló iratában pedig azt olvashatjuk, hogy „a keresztyén élet minden cselekedete a fele*- barát javát szolgálja .. . Mert amiként egyik-másik embertársunk ínséget lát és ránk szorul, ugyanúgy voltunk mi is

Isten előtt ínségben és úgy szorultunk rá kegyelmére. Azért amint Isten Krisztus által ingyen segített rajtunk, úgy kell nekünk is a test és énnek cselekedetei által felebarátainkon segítenünk... A keresztyén ember tehát nem él önmagában, hanem Krisztusban és felebarátjában: Krisztusban a hit, felebarátjában a szeretet áltál.”

Húsvét ünnepén jó tudnunk, hogy a Föltámadottban — mint láttuk —. elválaszthatatlan a hit és a szeretet közössége, a hit és a szeretet közössége. Egy erfurti beszédében 1522 őszén így szólt Luther: „Az egész keresztyén élet nem más, mint az Istenben való hit és a felebaráton való segítés. Ezt tanítja az egész evangélium.”

A „szeretet által munkálkodó hitre” pedig Luther szerint is éppen a feltámadott Űr tanítja meg övéit. Arra tanít, hogy amint ő nemcsak az igében és a szentségekben, hanem sokszor embertársainkban is- közeledik hozzánk, úgy mi is legyünk hát „egymás Krisztusává” : segítő, szolgáló, önzetlen felebaráttá!

Dr. Fablny Tibor