Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1971-12-12 / 50. szám

XXXVr. ÉVFOLYAM, SO. SYÄS/f 1971. december 12.

Ara: 3,— Forint

Jriil-pinil Mária“

„Betlehemi királyok” c. versében „boldogságos kis mamának” nevezi Máriát József Attila. A kis mama „irul-pirul” költeményében. Miért?

Talán szeméremből ? „Meg is kéne szoptatni már” a kisgyermeket, de „a három királyok” soká időznek. Feszélyezik. — Talán szégyenkezve pórul? Nincs hozzászokva az előkelő társasághoz. — Aligha pórul alacsonyabhrendűségi érzet miatt. Szelíden, de félreérthetetlen ül tessékeli ki vendégeit: „Kedves három királyok, jóéjszakát kívánok!” — Talán szerénységének, alázatossagának jele a pirulás? Jól tudja, nem az ő tiszteletére hoztak aranyat „hat marékkal, tömjént egész vasfazékkal”. Fiáról mondják: „üdvösségünk, égi ország”. — Vagy a meglepetés örömpírja égeti arcát? — Lehet.

Szándékosan formálta versét ügy a költő, hogy többféle emléket keltsen fel vele lelkünk mélyéből:, valamelyik népi játékét, édesanyánk arcait, gyermekét szoptató kis márnáét, valahol látott oltárkép színeit és magát a bibliai szöveget is.

A költőnek nem feladata, hogy prédikáljon. Megteheti, hogy bibliai személyt, vagy történetet többféleképpen is értelmezhető példázattá, parabolává formáljon versében. Az igehirdető feladata más. Egyértelműen kell megszólalnia. Az ige mondanivalóját kell híven, aktuálisan tolmácsolnia. Ezért rajzol Luther teljesen egyértelmű képet Máriáról „Magnificat” címen írt kisebb tanulmányában.

Mária magasztaló énekével foglalkozik könyvecskéje Lukács evangéliuma alapján (I, 46—56). Az ének formára, hangzásra a zsoltárokhoz hasonlít Latin kezdőszaváról nevezték el „Magnificat”-nak. „Magasztalja az én lelkem az Urat” — így kezdődik. — Gondosan fejti ki Luther tanulmánya Mária énekének ezt a sorát: „örvendez az én lelkem megtartó Istenemben, hogy rátekintett szolgálóleányának megalázott állapotára”. Kiemeli, hogy szó sincs Mária erényeinek magasztalásá- ról. Mária a máriakultusz legelső eihárítója. Isten választása nem alázatosságáért éri, hanem alázatos —■ új fordítás szerint —, megalázott állapotában. Így ír Luther:

„Hogy is lehet egy teremtmény méltó arra, hogy Isten anyjává legyen? Sokan fecsegnék ugyan arról, hogy Mária méltó volt erre az anyaságra. Én azonban inkább hiszek neki magának. Ő pedig arról beszél, hogy alacsony állapotára rátekintett az Ur.. . Amint annak a fának, amelyet alkalmasnak találtaik, hogy keresztet ácsoljanak belőle és Isten is erre szemelte ki, semmi érdeme és méltósága sem volt, ugyanúgy nem volt semmi különös érdeme Máriának erre az anyaságra azon túl, hogy egészsége alkalmassá tette rá.” „Mária nem akar istennő lenni. Nem tesz ő semmit, Isten teszi a hatalmas dolgokat.” »

Melyek Istennek Mária által magasztalt hatalmas dolgai? Luther a rá annyira jellemző lényeglátással és biztonsággal foglalja össze: „Isten olyan Űr, akinek semmi másra nincs gondja, csak arra, hogy az alátobvalófcat felemelje és a magaisanálló- kat megalázza. Röviden: lerontja amit mi csináltunk és felépíti amit mi leromboltunk.”

1520-ban, a wonmsi birodalmi gyűlés idején írta Luther tanulmányát. Abban az időben, amikor a császár, fejedelmek és főpapok előtt kellett neki, a senki szerzetesnek, a szegény bányász fiának az evangélium igazságát képviselnie. János Frigyesnek, a későbbi szász választófejedelemnek ajánlotta könyvét, hogy az emberi hatalommal és nagysággal az evangélium mértéke szerint éljen. Ügy oktatja későbbi fejedelmét, hogy közben bátorítja, vigasztalja az alacsony sorban levő névteleneket, semmibe vett nyomorultakat. Világosan fejti ki: Isten, nem akar anarchiát. Nem a hatalom gyakorlását szünteti meg, hanem a hatalmaskodást. A szívük gondolatában felfuvalkodot- takat: a politikai, gazdasági, szellemi, erkölcsi, sőt vallási hatalmukkal visszaélőket dönti le trónjukról.

Mária éneke, a Magnificat, figyelmeztetés és biztatás ma is. A mi nemzedékünk már szerzett egy-két ta-paszalatot arról, hogy a jegenyefák nem nőnek az égig. A pakisztáni menekültekre, Vietnam szenvedő népére és ugyanakkor a fegyverkezés korlátozásának ellenzőire gondolva — nagyobb reménységgel vállaljuk mai elkötelezettségünket, ha Máriával együtt imád- kozzuk: Magasztalja az én lelkem az Urat... aki hatalmas dolgokat művelt karjával... ledöntötte a hatalmasokat trónjukról ... felmagasztalta a megalázóitokat.

Máriával együtt imádkozni! Hány keresztyén, mellőzi ezt! Amikor protestánsok elvárják egyházuktól, hogy bajaikban imádkozzék értük, de maguk nem hajlandók az imádkozó és ennek megfelelően dolgozó életre, ugyanazt teszik, mint azok a római katolikusok, akik ezzel a kéréssel fordulnak páriához: Imádkozzál érettünk...

Visszahelyezkedve József Attila képei és kifejezései közé azt mondhatjuk: Mária olyan hévvel, oly odaadással magasztalja Istent és az ö hatalmas dolgait, hogy a magában véve jellegtelen, hétköznapi kis mama egészen belepirul, megszépül. De ha a mai keresztyénségre néz, akkor is „irul-pirul”, mert ugyan sokan imádkoznak hozzá, de kevesen vannak, aikik vele együtt éneklik: Magnificat... Magasztalja az én lelkem az Urat... aki hatalmas dolgokat művelt karjával.

Benczúr László

EVANGÉLIKUS—ORTODOX PÁRBESZÉD

Október 20—28 között ötödik alkalommal jöttek össze teológiai párbeszédre az Orosz Ortodox Egyház és a Németországi Evangélikus Egyház (EKD) képviselői a Horb melletti Kirchbergben. Az ortodox küldöttség vezetője Nikodim met- ropolita volt, az Orosz Ortodox Egyház Külügyi Hivatala vezetője, míg az evangélikus

küldöttséget D. Adolf Wisch- mann vezette. A párbeszéd témája „A feltámadott Krisztus — a világ üdvössége” volt.

Az orosz ortodox delegáció a németországi látogatás kapcsán ökumenikus istentiszteleten vett részt Trierben, evangélikus és katolikus egyházi személyiségekkel közösen, (epd

Egyházkerületi közgyűlések

Egyházunk egy ütemű egységét fejezi ki az a tény, hogy a két egyházkerület ugyanazon a napon tartotta közgyűlését, s a két közgyűlés kölcsönösen köszöntötte egymást Ezzel nemcsak régi hagyományt elevenített fel, hanem egyben kifejezte az egy útón haladást, s mind a kimunkálásban, mind a döntésekben megmutatkozó egységét.

Épp ezért mi is egymás mellé tesszük a tudósítást, mint az egyazon ügyről szóló híradásunkat.

A két egyházkerületi presbitérium egyazon órában is tartotta meg ülését november 29-én. A közgyűlések pedig kedden, november 30-án folytak le, egyik délelőtt, a másik délután, az Országos Egyház Üllői úti székházénak imatenmóben.

Az úton járni kell...

A Déli Egyházkerület közgyűlése

A püspök jelentéséhez hozzászóltak: D. dr. Ottiyk Ernő, az Északi Egyházkerület püspöke, D. Paul Hansen titkár, az LVSz hazánkban tartózkodó vendége, Mekis Adam esperes és Szalatnai Rezső egyházkerületi presbiter.

dr. Rédey Pál

Hitünk itt és most teremje meg gyümölcseit

Az Északi Egyházkerület közgyűlése

A Déli Egyházkerület közgyűlésének kimagasló eseménye D. Káldy Zoltán püspök jelentése volt. Az alábbiakban ismertetjük a jelentést.

A püspök bevezetésében kiemelte, hogy az esperesek jelentéseire nagy figyeleínrriel volt, jelentése felfogható úgy is, hogy az reagálás az egyház- megyei közgyűléseken elhangzottakra, több jó megállapítás értékelése és a negatív megállapítások bírálata. Azzal az esperesi megállapítással kapcsolatban, k hogy az „Isten igéje nem valami, a történelmi múltban élt csodálatos fának ma mór terméketlenné vált magva, amelyet úgy mutogatnak templomainkban, mint a múlt emlékét, hanem olyan mag, amelyben életerő van, mert benne Isten hatalmas dünamisza munkálkodik,” —' a püspök hozzáfűzte: „Meggyőződésem szerint azoknak a gyülekezeteknek és gyülekezeti tagoknak, akik pesszimizmussal vannak tele, nem mással, hanem önmagukkal van bajuk. Hamis dolog másokra, a világra, még közelebb az új magyar társadalomra fogni azt, amit a gyülekezeti tagoknak önmagukra kell fogniuk. Nem lehet a társadalomtól, az új magyar világtól számonkéri azt, amit a gyülekezeteknek maguktól kell számon kérniük. Ha a társadalomtól kérjük számon hitetlenségünket, az nemcsak saját bűnünk másokra hárítását jelenti, hanem ilyen magatartás mögött nagyon gyakran reakciós politikai magatartás húzódik meg” — fejtegette a püspök.

Majd a Csongrád-Szolnoki Egyházmegye esperesének azt az egyetértéssel fogadott megállapítását, hogy „ma első imádságunknak ennek kell lenni: „Uram, növeljed a mi hitünket,” így egészítette ki: „Uram, növeljed a mi szerete- tünket!” „meggyőződésem szerint egyházunk és bennq gyülekezeteink jövője nemcsak attól függ, hogy van-e és lesz- e hitünk, hanem' attól is, hogy van-e és lesz-e olyan szeretetünk, amely önmagunkra nem néző, a magunk hasznát nem kereső. Ugyanakkor a másik ember, az egész társadalom és az egész emberiség boldogulását minden körülmények között munkáló cselekedetként jelenik meg ma és holnap. Az egyház nemcsak a hitetlenségbe bukhatik bele, hanem a szeretetlenségbe is" — vallotta a püspök. Majd így folytatta:

„Világosan ki merem mondani, nincs jövője sem Magyarországon, sem a világ más helyén olyan egyháznak, amely a szekularizáció terjedése közben önmaga megmentésével és terjeszkedéssel van lefoglalva ahelyett, hogy Jézus Krisztus evangéliumának hirdetésével párhuzamosan lázas sietséggel és egész létének latba vetésével fáradozna és küzdene a békéért, a társadalmi haladásért, az elnyomottak felszabadításáért, az

éhezők megelégítéséért, általában az emberek földi reménységének megvalósításáért. Az az egyház — mondta ki a püspök—amely nem tud pártos egyoldalúsággal odaállni a vietnami és általában az indokínai népek igazsága mellé, az agresszió áldozataivá lett arab népek mellé, a faji- lag megkülönböztetett emberek mellé, és ugyanakkor nem tud pártos egyoldalúsággal szembeszállni az Egyesült Államok és Izrael agressziójával, az, miközben semlegessége fenntartásával önmaga tisztaságát akarja megőrizni, beszennyezi önmagát és aláássa jövendőjét." ,

A következőkben Váci Mihály „Még nem elég” c. verse alapján kiemelte: „Senki se áltassa magát az egyházban! Nincs visszaút és nincs megállás! Csak előre van, ezt tudni kell!” „Aki még arra gondolna, hogy egyházunk mai problémái úgy fognak megoldódni, hogy a szocializmus építése abbamarad... nyilvánvalóan hamis képzetek rabja.”

A püspök annak a felismerésnek is hangot adott, hogy az „evangélium szive közepe az a diakónia, amely nemcsak a bűnnek és halálnak hatalmából szabadít meg, hanem, az emberi nyomorúságokból, igazságtalanságokból és egyenlőtlenségekből is... Járható útunk van, — jelentette ki, majd idézte a költőt: „Nem elég útra kelni, az úton menni kell! — Aki visszafelé megy, vagy megáll, az leszakad Jézustól. Nélküle pedig nincs sem jelenünk, sem jövőnk,,.

A következőkben ugyancsak Váci Mihály sorai alapján hívta fel a Déli Egyházkerület közgyűlésének figyelmét: „Nem elég elindulni, de mást is hívni kell! S csak az hívjon magával, aki vezetni mer!”

Az elvi mondanivalót abban összegezte a püspök, hogy „menni kell az' igehirdetéssel ... Legyen világos mind a lelkészek, mind a gyülekezeti tagok előtt, hogy a lelkésznek nem narrátornak kell lennie, hanem prófétának, aki nem szöveget csűr-csavar, hanem a Krisztust prédikálja, aki közöttünk jár, és megoldás akar lenni életünk és szolgálatunk számára...”

Ezután a nyolc egyházmegye jelentését értékelte ki és elemezte, majd statisztikai adatokban mutatta be az egyházkerület életét,

S végül a köszönet szavát hangoztatta D. Káldy Zoltán püspök a munkatársak, a gyülekezeti vezetők és gyülekezeti tagok felé egyaránt, majd így zárta beszédét: „Igaz tisztelettel és megbecsüléssel köszönöm meg az Állami Egyházügyi Hivatal megértését és sok segítségét... mindig megtapasztalt támogatását”

A közgyűlésen, amelyen dr. Fekete Zoltán egyházkerületi felügyelő töltötte be a társelnöki tisztet a megnyitás formai résZe után D. dr. Ottiyk Ernő püspök olvasta fel püspöki jelentését.

A püspöki jelentés a bevezetőben arról szólt, hogy a mindennapok világában, ezernyi tennivalónk programmjá- ban mindig fontos szem előtt tartani az összefüggéseket, mert enélkül nem lehet eligazodni helyesen még az aprónak tűnő ügyekben sem. Egyházunk életének és szolgálatának alapja, amely döntő módon határozza meg gondolkodásmódunkat és magatartásunkat a diakóniai teológia.

A „szolgálat teológiájának” összefüggéseiről szólt ezután a püspök. Az egyház a forradalmi változások idején szembesülve mulasztásaival és bűneivel, amelyek elsősorban az emberszeretet, a társadalmi felelősség területén terhelték, a bűnbánat és az újrakezdés lehetősége útján jutott el az Isten igéje iránti engedelmességre, az emberért végzett szolgálatban való megújulásra.

A szolgálat teológiájában az egyház nem esemépyeken tájékozódik, hanem egyedül az őt megszólító Isten igéjén; de ezt az igét az emberi történelem és társadalom, az egyház közvetlen környezete eseményeinek az összefüggésében érti meg. Az ige mélyebb megértéséért folytatott fáradozás a gyülekezeteiben élő egyház szolgálata érdekében történik. Felismertük: az örök ige mindig időszerű, az embert konkrét élete valóságaiban szólítja meg és konkrét parancsok teljesítésére hívja fel. így kerülhetett szétválaszthatatlan egy- ségbej számunkra az ige hirdetése és a széles körű szolgálat.

Korszakalkotó . jelentőségűvé főleg azáltal lett a szolgálat teológiája az előbbiek alapján, hogy segített megtalálni helyünket egy forradalomból született és forradalmi átalakulást hozó, nem-keresztyén erkölcsi alapokon álló új társadalmi rendben, a szocializmusban. Egyházunk itt él és végzi szolgálatát; hirdeti Isten igéjét és végzi a krisztusi felebaráti szeretet szolgálatát.

A szocialista társadalomban élő egyház megtapasztalva a régi rendszer sokféle igazságtalanságát megszüntető strukturális átalakulás mérhetetlen jelentőségét, látva a humánus társadalmi változásokat — amelyek az egyház segítsége nélkül mentek végbe — tudott határozottan odaállni a társadalmi és nemzetközi diakónia ügye mellé.

A továbbiakban a püspök részletesen szólt azokról a lehetőségekről és feladatokról, amelyek az egyházra a társadalmi diakónia területén várnak.

Emberszefetetünk mai feladatai odavisznek bennünket azok sorába, akik a világ békéjéért igazi felelősséget éreznek. Az egyház szolidáris — világnézeti különbségre való tekintet nélkül — mindazokkal, akik a béke ügyét előbbre viszik. — Ezzel összefüggésben a püspök értékelte a Keresztyén Békekonferencia negyedik nagygyűlése kiemelkedően pozitív határozatait és reményét fejezte ki, hogy annak jó példája kihat az egyházi világszervezetekre is, és széles körben fog hatást gyakorolni az egyházi közgondolkodásra.

A békemunkával kapcsolatban két aktuális területet emelt ki a püspöki jelentés.

Európa békéjének és biztonságának az ügye különösen is a. nemzetközi összefüggések központjában áll a Budapesti Felhívás óta. Legtöbbet ezért fáradoztunk az egyházi nemzetközi fórumokon is. Európa népei kívánják az európai határok biztonságát, Lengyelország nyugati határainak, a két Németország határának és Nyugat-Berlin különleges státusának az elismerését. Európa érdeke megkívánja az atomfegyverek kiszélesítésének a megszüntetését, Európa alommentes övezetté alakítását, a katonai támaszpontok felszámolását, a katonai tömbök megszüntetését és közös, kollektív biztonsági rendszer kialakítását. Európának a békés egymás mellett élés példájává kell vállnia.

Az imperializmustól legtöbbet szenvedett országok jelentik a másik aktuális területet békemunkánkban. Az egyház feladata, hogy egyre inkább figyeljen a szeretetben kinyíló lehetőségekre, s egyre inkább ellentmondjon a gyűlöletnek, a rablásnak, a kizsákmányolás megnyilvánulásainak.

Hazai egyházunk belső ősz- szefüggéseiről szólva a püspök hangsúlyozta, hogy a szocialista társadalom viszonyai között megtalált utat egységesen és egyértelműen járjuk. Isten iránti hálával mondhatjuk, hogy fokozatosan előbbrejutunk egyházunk teológiai felismeréseinek elfogadásában, vállalásában és élésében, s egyre inkább megvalósul az alapkérdésekben a belső egység, a közös nevezők bázisa, egyre megalapozottabban küzdünk a célért, hogy gyülekezeteinkben a Krisztus evangéliuma a mai társadalmunk keretei között élő ember javára és eligazítására szólaljon meg.

Hitünk itt és most teremje meg gyümölcseit, a mai emberekben, mai családokban, a mai^ társadalomban dolgozó hivő emberek Cselekedeteiben.

A köszönet és köszöntés szavával először az Állami Egyházügyi Hivatalt illette a püspök megértő támogatásáért, az állam és egyház jó viszonyának jegyében végzett fáradozásáért. A tisztelet és megbecsülés hangján szólt Miklós Imre államtitkárról, akinek magas tisztségében a magyar egyházpolitika irányításához sok sikert és jó eredményt kívánt.

Az Állami Egyházügyi Hivatalt a közgyűlésen Straub István főosztályvezető-helyettes képviselte.

A köszöntések és hozzászólások sorából kiemelkedett D. Paul Hansennek a Lutheránus Világszövetség Világszolgálati Osztálya titkárának felszólalása. ,

A hozzászólásokat az egyes munkaágakról szóló jelentések követték, majd-az egyházmegyéktől érkezett javaslatokat vitatta meg a közgyűlés.

Mezősi György