Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1971-12-05 / 49. szám
/ Advent 1971 Egyetlen, döntő kérdést vet fel mai igénk: Mit hiszünk Jézus Krisztusról? Ebből logikusan következik egy másik lényeges kérdés: hogyan követhetjük az élő Jézust a mi megosztott, technizált modern világunkban? Az igazságnak meg nem felelő Krisztushit célttévesztett szolgálatot eredményez. A személyes keresztyén élet és az egyház szolgálatának értelmezésében ma is sokakat megkísért a téves értékelés. Sajnos ma is vannak neves külföldi teológusok és egyházi körök, akik a Krisztus nevében végre szeretnék hajtani Isten ítéletét az istentelen bűnös világon. „Kereszteshadjáratot” hirdetnek a nem ceresztyének ellen. Az ilyen helytelen vélekedés Jézus személ téről, menthetetlenül az antikommunista törekvések kiszolgálójává alacsonyít minden olyan embert és egyházi csoportosulást, akik Isten ítéletét szeretnék végrehajtani a világon Jézus nevében. Hamis minden olyan Krisztushit, amely keresztyén gőggel, vagy felsőbbséggt l tekint mai életünk és világunk égető kérdéseire, azzal a hamis biztonsággal, hogy egyedül a keresztyének képesek megoldani a világunkban feszülő problémákat. Ennek a vélekedésnek c képlete nagyon tetszetős.- egyetlen feladata van az egyháznál, hogy mindenkit megtérítsen, és akkor automatikusan megoldódik minden kérdés a világon. Jézusinak látszik, de mégis hamis hit. Az egyház uralkodási vágya, felsőbbrendűségének tue ata, a mindent jobban tudás gondolata húzódik meg a mélyé1. Jézus nem uralkodni jött e világba, hanem azért jött, hogy szolgáljon a világnak és önmagát adja váltsá- gul érette. Tarthatatlan minden olyan pletísta felfogás, hogy ne törődjünk a világgal, hagyjuk sorsára, hadd rohanjon vesztébe. Vonuljunk el a lelkiélet szférájába, csak Istennel, Jézussal és'az igével törődjünk. Ennek a hitnek a mélyén is Jézus személyének és szolgálaténak félreértése rejtőzik. Szépnek látszik, de maga Jézus utasítja el, hiszen ez istenes embertelenség! Az igazi Kriszt ishitből fakad az egyház szolgálatának egyetlen lehetséges, a Szentírás bizonyságtételének megfelelő, az egész világot átfi gó szeretetszolgálata. A mai ige erre, a valóságnak megfelelő hitre és az ebből fakadó szolgálatra tanít. Megmutatja helyinket. Ez nem az uralkodás, a világot megítélő fölényeskec és, vagy a világból való tüntető kivonulás „első helye”, hanem az élet sűrűjébe küld ma is, a világba és az embertársaink javára végzett felelős, önmagáról megfeledkező, alázatos szolgálat „utolsó helyére” állít bennünket. Jézus a mai ádventben is Ítélet helyett, kegyelmet hirdet nekünk. Evangéliű- not, jó hírt hirdet: szereti Isten a világot és meg akarja tartc ni. Ezért hirdeti- ma is a „szegényeknek” az evangéliumot. A „szegények” kifejezés értelme kettős: jelenti az egyszerű, aláz itos kisembereket, akiket Jézus emberszámba vesz, de jelenti t. társadalmilag elnyomottakat, a kisemmizett harmadik világ r agy tömegeit, a neokolonializmus karmai között vergödőhet, a kapitalista rendszer kizsákmányoltjait, az emberi méltóságukban megalázott színes börüeket, az indokínai háború szörnyűségeitől megkínzott embereket, a közel-keleti konfliktus fo ytán létrejött menekült táborokat és még szélesebb, tágabb értelemben az atomhaláltól fenyegetett egész emberiséget. Isten a világ megtartása mellett döntött az első Adventkor és ma is ez az akarata. A foglyoknak szabadulást hirdet Jézus Krisztus. A „foglyok” szónak is van e& y lelki és testi jelentése. Lelki értelemben az emberi önzés, hatalomvágy, pénzimádat, harácsolás megszá- lottjaii jelenti, ikikben nincs érzék és szív a másik ember iránt. Be vannak zárva az önmaguk által készített börtönükbe. Testi értelemben jelenthet valóságos foglyokat, akiket igaz- ségérzetükért, szibadságszeretetükért, igaz emberségükért zártak börtönökbe éppen az előbb említett embertelen önzés meg- megszállottjai. Jézus Krisztus azt akarja, hogy felszabaduljunk önmagunk imádatából és a közösségnek hasznos, építő és a társadalomnak felelősséggel tartozó tagjai legyünk. Egyházunk szclgálatában is erről van szó. Együtt kell, hogy formáljuk áldozitos, felelősségteljes szolgálat felvállalásával egyházunk, népi nk és az emberiség boldogabb jövőjét, igazi emberségben öss tefogva minden jóindulatú emberrel. Befejezésül mi g egy rövid kis történet. A nyár folyamán elromlott a rádióm. Egy gyermekparalízistől megrokkant kis barátom sietett segítségemre. Rendkívül bonyolult javítást végzett rajta és mikor készen lett vele, felkiáltott: „Lali bácsi! Cyőzelem!” Nagyon megrendítettek’szavai; Benne éreztem ennek a megnyom íródott kis barátomnak az életben való hitét. Csupa győzelem volt eddig kis élete, amikor először lábra tudott állni, és. b >t nélkül elindulni, amikor az egészségesek munkatársnak elfogadták, amikor sikeresen oldotta meg feladatait. Az idei Advent is egy új alkalom számunkra, hogy életünk ilyen hasznos, feladatainkat győzelmesen megoldó élet lehessen. Ezt akarta kifejezni a címszó: Advent 1971. Ámen. Garami Lajos igehirdetéséből. Elhangzott a Magyar nádiéban Lk, i, 16—51 alapján. Ghana ősi afrikai errszágnévi Az „Aranypart” gyarmati elnevezés helyett vette fel a függetlenné vált ország ezt az új nevet. Ma az egyenlítői Afrika egyik leggyorsabban fejlődő országa, a „fekete csillag” jegyében. Nkrumah, Ghana első elnöke, hatalmas erőfeszítéseket tett a fejlődés, a szociális haladás meggyorsítására. Ennek az időszaknak sok eredményével találkozik az ember mindenütt: széles modern aszfaltutakkal, sok kórházzal és iskolával, modern' egyetemmel és középületekkel a fővárosban, Accrában. Lenyűgöző látvány a pontos mérnöki tervek szerint felépített hatalmas kikötőváros, a főváros közvetlen szomszédságában. De a tengerparti rész fejlettsége mellett az ország belseje még ma is szegény és elmaradott. Ghana- gazdasági élete ma még osztozik a legtöbb fiatal afrikai ország gondjaiban. Iparuk gyenge, mezőgazdaságuk most kezd fejlődni. Ha a kakaóbab ára csökken a világpiacon, az e- gész ország élete megnehezül, vidékek küzdenek az éhséggel. A ghanaiak — akik Ghánái levél ma már büszkék fekete színükre és ősi kultúrájukra — a fekete Afrika összefogásától, a gyarmati függőség teljes felszámolásától várják szép országuk fejlődését. A Legon városrészben, Accra egyetemi negyedének protestáns teológiai főiskoláján volt együtt a nyugataírikai evangélikus egyházak első konferenciája. A libériái, a kameruni, a két (északi és déli) nigériai és a ghanai evangélikus egyházak vezetői és teológusai vettek részt az egyhetes tanácskozáson. Közülük a legrégebbi egyház, a libériái is csak száz éves. Ma húszezer evangélikus él Libériában egy püspök, tizenhét lelkész, és több száz evangélista (laikus igehírdető) vezetése alatt A legfiatalabb a ghanai evangélikus egyház. Mindössze tizenöt éve alakult meg. Négy gyülekezetben mintegy kétszáz felnőtt egyháztagja van, jórészt csupa fiatal férfi. Egyetlen „nemzeti” (afrikai) lelkészük, a szenvedélyes és nagyon fiatal Thomas Kofi Fynn meg van győződvé arról, hogy ennek a nemrég született, fiatal evangélikus egyháznak nagy jövője van a fiatal és fejlődő Ghánában. Erősebb egyházak afrikai viszonylatban a kameruni 300 gyülekezettel, 30 ezer felnőtt egyháztaggal és a két nigériai evangélikus egyház 200 gyülekezettel és 35 ezer egyháztaggal. De ezek is mindössze 25-50 éves múltra tekinthetnek vissza. emlékeivel terhelt nyugati egyházakhoz — ez volt mindenütt a tapasztalatom a négy afrikai országban tett négyhetes utam alatt. Hihétetlea szenvedéllyel tudnak vitatkozni. -Mérhetetlen nagy a vágy, az erőfeszítés ezekben a fiatal evangélikus egyházakban a saját istentiszteletük, a saját gyülekezeti életformáik, anyagi önállóságuk és a mai afrikai szociális fejlődésben részt vevő keresztyénségük kiépítésére. Az első afrikai reggelen Ghánában az istentiszteletre A béke Fehér olajága r gyermekkacagásba hajladozik. 5 ringatózik vállán, • olyan szépen, simán, az. öreg bölcső. S reng-reng, míg ritmusában az élet zaja cseng. Munkás kézben lüktet ereje, s a „van” szépsége, hosszan tartó épsége, benne tartősod’k. Vele formálódik 6 ma létadása, a jövő biztatása. Kitárt karjai, csak életet ölelnek, s hajtások élednek, teremtő magokból. Fénylő sugarából, melegség árad, és soha nem fárad a tenyér, melynek melegében bujkál Helyet ott talál, a Csendes estimában, a hála fohászában. S benne ragyog léte, a csillagos éjbe, a család csendjébe, erdő sűrűjébe. A csattogó madár zengő összhangja, himnusza, akkordja. ö a várva-várt földi ígéret és bár hogyha tépett toliakkal is, ha valahol megpihen, ott törvényszerűen, életcsíra zsendül, és magasba lendül, minden emberi. Ami meg benne égi, azt többé már földi békétlenség nem zavarja, mert óvó-karja, örökre betakarja. Ha szavát eggyéfonódva emelheti, az az erő ütközik ki, amely krisztusi. S nem nyelheti harsogását el a ma átka, mert béke, az élő holnap egyetlen forrása. Gerényiné M. fiva Isten csöndje. Miért hallgat Isten? Ez az al tpkérdése Ingmar Bergman filmtrilógiájának, amelyet h itek óta nagy sikerrel játszanak a Filmmúzeumban. Az egyébként svéd, evangélikus leli észi családból származó Berg- nan nemcsak korunk kiemelk idő f ilmrendezője, de századunk egyik legmélyebb, legősz ntébb gondolkodó, filozófu. : egyénisége. Bátran, nyílta -i szembenéz társadalma legst lyosabb gondjaival: az önzés \el, a magánynyal, az elidege védéssel. S bár ezek a problémc k részben idegenek a mi tá ■sadalmunktól, semmiképpen se lehet azt mondani, hogy ezei; csak skandináv vagy csak nyugat-európai gondok lennének. Nekünk, ki íresztyéneknek különösen is f il kell figyelnünk erre a vilá gszerte komoly visszhangot ke Itő alkotásra, hiszen Bergman valamiképpen Isten körül sejti a megoldást. Ha egyáltalán van felelet az élet döntő kérdíseire, az irracionális úton, l tennél található. Bergman megrázó erővel viszi filmvászonrt hősei vergődő küszködését a cínzó magánynyal, saját önzésükkel, az élet értelmetlenségé tel. Keresnek kutatnak valam i, vagy még inkább valaki után, aki életüknek célt és érti Imet adna. Inkább csak sejtik, hogy kell lenni valakinek, de ez a valaki hallgat. S egyédül, egymástól elidegenedve, magukba zárkózva szenvednek ettől a néma Isten hallgat? Bergman filmtrilógiája hallgatástól, ettől a halotti csöndtől — az Isten csöndjétől. De ki ez az Isten? Mi a lényege?' Hol található? És miért hallgat? Az első rész főszereplője, az idegbeteg Karin az őt körülvevő önző, kietlen közönyből és szeretetlenségből a misztikus látomások hamis világába menekül. De az idegrohamok vízióiban megjelenő ijesztő „pókisten” még csak jobban felzaklatja, és szinte a végső őrületbe hajszolja. Karint kórházba szállítják, neki nem sikerült megtalálnia az igazi Istent. De megdöbbentő tragédiája végre fölrázza környezetét. Közönyös apja kénytelen kilépni önző magányából. „Tükör által homályosan...” — olvassuk a jól ismert páti igét a film címében, és valóban David homályosan megérez valamit Isten lényegéből: „Nem tudhatjuk, hogy a szeretet bizonyítéka-e Isten létének, vagy a szeretet maga az Isten...” — hangzik el a film záró mondatai között. David kezdi sejteni, hogy életük azért olyan értelmetlen és üres, mert hiányzik belőle a szeretet, és ezáltal ők maguk tették némává az Istent, önző közönyükkel kizárták életükből Isten szeietetét, a szeretet Istenét. A trilógia második részében („Űrvacsora”) már nagyobb közösségbe, egy svédországi evangélikus gyülekezetbe visz el a rendező. Felesége halála óta a gyülekezet lelkipásztora elvesztette hitét Istenbe és hivatása értelmébe. Nincs többé mondanivalója az embereknek, képtelen valakit is szeretni. Hogy leplezze élete értelmetlenségét és lelke kiégett ürességét, azzal nyugtatgatja magát, hogy most, Istent megtagadva végre igazán szabad lett. De ugyanakkor szemünk előtt vergődve szenved ettől a kínzó „Szabadságtól”. Bergman neves szellemi előfutárának, a dán Kierkenaardnak szavai jutnak eszünkbe: „Istent megölni — ez a legnagyobb öngyilkosság.” Megrá- zóak a film utolsó kockái: Tomas gépiesen végzi a számára teljesen értelmetlen és semmitmondó istentiszteleti szertartást. Imádkozik, beszél — az üresen tátongó padoknak. A templomban ugyanis a fizetett egyházi alkalmazottakon kívül csak a kis falu■ tanítónője, Marta ül. Tomas, a „szabad” ember csödött mondott úgyis mint lelkész, de úgy is mint ember. Hit és szeretet nélkül nincs miért élnie. A harmadik részben („Csend”) még jobban kitágul a kör. Egy ismeretlen nagy városban vagyunk, amely magát az egész társadalmat jelképezi. Ide érkezik a két testvér: Eszter és Anna, A város lakói A nyugat-afrikai evangélikus egyházak egyházi delegációinak tanácskozása Accrában (Ghana). Az álló sorban középek dr. Nagy Gyula professzor Mik a fiatal nyugatafrikai evangélikus egyházak mai fő kérdései? Mindenekelőtt a hazai (nemzeti) lelkészutánpótlás, az egyházi élet saját a- nyagi forrásainak biztosítása, az egyházi élet és teológiai munka „afrikanizálása”, és az egyház társadalmi szerepének, a feltörő fiatal afrikai országok életében való aktív részvételének a kérdései. Sok és erőteljes viszhangja volt annak, amit a mi egyházi életünkről és diakóniai teológiánkról hallottak. Sok mindenben közelebb érzik magukat hozzánk, egyházi életünkhöz és teológiánkhoz, mint a gyarmati korszak kürthatatlan hívő „beszélő dobok” hangja ébresztett harangszó helyett. Gyorsan változó ritmikus per- gésük arról adott hírt: Krisztus fekete egyháza él és szolgál az ébredező, óriási világrészen. Hadd fejezzem be azzal, amit a ghanai híres Achi- mata-kollégium jelmondata képletesen így fejez ki: „A zongora fekete és fehér billentyűin külöh-külön is lehet játszani, de harmóniát csak a fekete és fehér billentyűk e- gyüttss játéka ad.” Fehér és fekete együtt! Megérti-e a világ keresztyénsége is ezt az üzenetet modern világunkban? Dr. Nagy Gyula, teljesen idegen, érthetetlen nyelvet beszélnek, és ez tudatos rendezői fogás: a társadalom hideg embertelenségét, taszító közönyét érzékelteti. S mivel a két testvér kapcsolatát kölcsönös önzés, féltékenység, gyűlölet hatja át, mindegyik magában, egyedül próbál valami értelmet, valami szépet keresni az életben. A súlyos beteg Eszternek egyedül Bach zenéje marad vigasztalásul, míg Anna — igazi szeretet híján — féktelen szeretkezésben éli ki magát. De ebbe is belecsömörlik, és végül szinte elmenekül a városból, magára hagyva haldokló testvérét. Ebben a részben már elő se fordul Isten neve, és ez sem véletlen. Bergmann úgy látja: az ember magára maradt, egyedül áll, Isten elhagyta, Isten némán hallgat — nincs kiút, nincs megoldás. De hát akkor minek beszélni az egész műről, ha végül is semmilyen kiutat nem mutat, és semmiféle megoldást nem kínál? Azért, mert ez a filmtrilógia drámaian figyelmeztető kiáltás elsősorban felénk, keresztyének felé. Hiszen elsősorban rajtunk keresztül akar ma szólni Isten, és nekünk kell szétsugároznunk az emberek között Isten lényegét, a szere- tetet. S ha ma sokan úgy érzik, Isten néma, Isten hallgat, akkor ezért a nyomasztó csöndért mi is felelősek vagyunk. Gáncs Péter Hát érdemes...? Ezt kérdezed, amikor igazságtalanul ér büntetés. Hát érdemes jónak lenni? Keserű kérdés. József sem kerülhette el. A kereskedők elvitték Egyiptomba és ott eladták, rabszolgának. Az egyiptomi király, a fáraó egyik magas rangú katonatisztje vette meg. Poti- fárnak hívták József új gazdáját. József jő akart lenni. Becsületesen, szorgalmasan végezte minden munkáját. Megkedvelte ezért Potifár és rábízta egész házát. Lám, érdemes jól viselkedni. Isten is megáldja az embert. Így gondolkozott József. De csakhamar szomorú csalódás érte. József felnőtt. Jóképű fiatalember lett belőle. Szemet vetett rá Potifár felesége. Így csábította: Légy a férjem és tied lesz az egész ház. József ezt becstelenségnek tartotta, ezért így válaszolt: Hogy követhetnek el ilyen nagy gonoszságot. Vétkeznék Isten ellen. — A csalfa asszony azonban nem hagyott Józsefnek békét. Egyszer férje távollétében belekapaszkodott József ruhájába és úgy akarta kényszeríteni. József azonban otthagyta felső ruháját és kifutott a házból. Az asszony erre dühében kiabálni kezdett, összecsődítette az egész házat és ezt hazudta: Nézzétek, mit tett velem ez a szemtelen rabszolga. Rámrontott, s amikor kiabálni kezdtem, elfutott. Még a ruháját is itthagyta. Itt van a kezemben. Ugyanezt hazudta férjének is, amikor hazajött. Potifár elhitte a hazugságot és Józsefet tömlöcbe vetette. József a börtönben is ragaszkodott Istenhez. A rabok felügyelője megkedvelte, munkatársává tette. Szabadon járhatott mindenüvé, csak a börtönt nem hagyhatta el. Így kedveltette meg Isten Józsefet még a börtönőrrel is. Abban az időben került börtönbe a királyi udvar két főhivatalnoka: fáraó pohárnoka és sütőmestere. Hűtlenséggel vádolták őket A börtön felügyelője Józsefre bízta mindkettőt Egyik reggel, amikor József bevitte hozzájuk a reggelit megkérdezte: miért vagytok ma ilyen szomorúak? Álmot láttunk éjjel — felelték — és nem tudjuk, mit jelent az álom. Az álmokat csak Isten érti — mondta József. De mesélj étele el, hátha segítségetekre lehetek. Én három szőlqfürtöt láttam álmomban egy tőkén — kezdte a pohárnok. A mustot kifacsartam belőlük a fáraó poharába és kezébe adtam a poharat. József így magyarázta az álmot. A három fürt, három nap. Három nap múlva visszahelyez ismét tisztségedbe a fáraó. Ne feledkezz meg rólam, ha jól megy dolgod, hiszen ártatlanul kerültem börtönbe. A sütőmester is elbeszélte álmát. Három kosarat vittem kenyérrel telve a fejemen. Tetején a fáraó részére sütött kalácsok. De madarak szálltak a kosárra és eletták a kalácsokat. — A te álmod azt jelenti, hogy bárom nap múlva akasztófára küld a fáraó és a madarak leeszik rólad a húsodat — mondta József. Három nap múlva születésnapját ünnepelte a fáraó. Minden úgy történt, ahogyan József megmondta. A pohárnokot visszahelyezte tisztségébe, a sütőmestert akasztófára küldte. A pohárnok azonban megfeledkezett Józsefről. Amikor hasonló történik velünk, mindentől elmegy a kedvünk. Nem érdemes! — dör- mögjük magunkban. Mégis azt tanácsolom, ne morgolódj ilyenkor. Inkább énekeld Luther Mártonnal együtt: „Ha késik is segedelme, 1 Ha várat is magára, Nincs kétségem, szava igazi, ígéretét beváltja..
