Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1971-11-21 / 47. szám

Mt 25, 14—30

A SZOLGÁK KÜLÖNBÖZNEK EGYMÁSTÓL KÉPESSÉGÜK SZERINT, a rájuk bízott talentum így nem egyforma; de a jutalom a hűek számára egyenlő. Az Űr nem az eredmény nagyságát, hanem a hűséget és a szorgalmat nézi és egyenlően jutalmaz.

Isten figyelembe veszi az egyes ember adottságait, képességeit, a világban betöltött helyét és feladatát. Ennek függvényeként kapja a talentumot a gyülekezet egyszerű tagjától kezdődően az egyház vezetőségéig mindenki. Sajnos a talentum jelentését sokszor azonosítják az ember képességeivel, értelmével. Ezt eredetileg nem jelenti. E példázatban az Űr már eleve a képességek szerint adta a talentumot a szolgáknak.

A talentum nem természeti adottságot jelent, amelyet magunkkal hoztunk születésünkkor az életbe, hanem arról az ajándékról beszél, amelyet a gyülekezet minden egyes tagja kap. Jézus nem mondja, hogy mi ez. De lehet-e másra gondolni, mint Isten szeretetére Jézusban. Ez a gyülekezet számára a legnagyobb és legértékesebb tapasztalatot jelenti. Egyénenként kisebb nagyobb, és más-más formában éri az embert, de lényege mindenkinél azonos és az örök életre mutat. Ezt kell a másokért élés szolgálatában kamatoztatni adottságaink, képességeink szerint.

A HARMADIK SZOLGA magatartásán keresztül mutatja meg Jézus a példázat döntő mondanivalóját. Ez a szolga volt tulajdonképpen az emberi gondolkodás szerint a legbölcsebb, mert ö biztosra ment és a legbiztosabb helyre tette a talentumot: — elásta. Nem vállalt rizikót, bizonytalanságot, ugyanis a kereskedésnek olyan oldala is van, amikor az ember elveszítheti tőkéjét. Azonban mi a talentumokat nem biztos megőrzésre kaptuk, hanem a rizikó vállalására. Ezt mutat ja'a magvető példázata is. Vállalja a bizonytalanságot, a nem biztosat. Sok mag útfélre esik, sziklás talajra hull, gaz közé kerül, de az a kevés, amely jó talajba jut, az az elvetettnek többszörösét termi.

Aki megtartja, magába zárja, amit Jézustól kapott — el fogja veszíteni, de ő maga is elvész.

TOVÁBB KELL ADNI! — ez a mi feladatunk. Talán van egy kis erőnk, egy kevés időnk, kevés türelmünk, egy kevés szeretetünk és megértésünk mások számára. Mindent nem tudunk felsorolni, de a kérdés ez: mit csinálunk vele? Ha kevés is az, amink van, tovább adjuk-e, hogy mások is részesüljenek abból a szeretetből? Ha nem akkor a harmadik szolga sorsára jutunk, aki talentumával együtt elásta az Isten szeretetét.

Csak akkor van valamink, ha adni tudunk, és amikor adunk, akkor cselekedjük Isten akaratát. Kalácska Béla

Buxtehude-hangverseny a Deák téren

Hangversenytermekben és templomokban is viszonylag ritkán hallhat az ember Buxtehude műveiből összeállított hangversenyt. Néha egy-egy korálelőjáték csendül fel istentiszteletek kezdetén. Nem tudom, hogy egyházunkon belül is mikor volt olyan hangverseny, melynek műsorát kizárólag Buxtehude műveiből válogatták össze. A Lutherá- nia Ének-és Zenekar vállalkozott arra, hogy Dietrich Buxtehude, észak-német zeneszerző és orgonista műveiből, aki közel 40 évig volt Lübeckben orgonista és sok tekintetben Bach elődjének tekintik, október 24-én hangversenyt adjon a Deák téri templomban. Kettős céllal rendezték ezt a hangversenyt. ■ Egyrészt ezzel a hangversennyel nyitotta meg a gyülekezet a reformáció-heti sorozatát, másrészt az új orgonának az első hangversenye volt ez az este az avatóhangverseny után.

A műsoron három orgonaszám szerepelt, melyeket Peskó György orgonaművész tolmácsolásában hallhatta a gyülekezet.

Az ének- és zenekar szintén három művet adott elő. Műsoron Szerepelt az a Siratóének, mélyet apja halálára írt Buxtehude és a Magnificat is.

A hangverseny igazi és mamaradandó élményt nyújtott mindazoknak, akik szeretik a szép muzsikát, akik hívei a barokk zenének.

Az ének- és zenekart ezúttal is Weitler Jenő karnagy vezényelte. A kontinuot Tódy Éva játszotta, szólót énekelt Kovács Erzsébet és Mohácsi Judit.

A hangverseny igehirdetői szolgálatát Dr. Hafenscher Károly lelkész végezte, aki arról szólt, hogy mit jelent a reformáció a mai embernek.

Köszönjük a Lutheránia Ének- és Zenekarnak, valamint Peskó György orgonaművésznek azt a szép estét, melyet Buxtehude hangversenyükkel szereztek a jelenlévőknek. KPompás könyv feks2ik minden lelkészi hivatalunk asztalán. „Egyházi épületek és műtárgyak gondozása” a címe. Kilenc név a szerkesztőgárdában: püspökök és építészeti szakemA lovászpatonai templom a tatarozás után

berek sorában D. Káldy Zoltán

püspök is. Harmincötén írták. Egyházunk részéről építész- szakemberk'ént dr. Kotsis Iván

A lovászpatonai templom a tatarozás előtt

Hviezdoslav:

Ha tudnák

Ha tudnák fönn a csillagok,

Ki nézi őket oly merőn,

Amint a fényük átvillan Az esti fátylas levegőn.

Ha tudnák, óh, a fényükben A lelkem mit látott és lát, Biztos leszállóit völna rám Közülük egy az esten át.

Csak az a nagy,

nagy messzeség Ne állna köztünk gátolón.

Hogy elmehetnék hozzájuk, Vagy ők hozzám sugárzón.

Csak az a nagy,

nagy messzeség. Erőnk, arra, óh, nincs elég.

Árvái magányában írta a gyarországán.

Műemléktemplomink érdekében

olvasható köztük. 174 nyomtatott oldal rajzos illusztrációkkal, és 90 gyönyörű egész oldalas fénykép.

,A könyv szakszerű tájékoztatás és tanítás arról, amit a cím pontosan megjelöl. De több is ennél. Műemléktemplo- ' mok és egyházi tárgyak rangos seregszemléje és értékelése. Olyan, mint egy válogatott kiállítás: nincs minden szem előtt, de a sajátosból, a jellegzetesből a legszebbek felvonulnak. Lényegében pedig megtanít szeretni és érteni egyházi épületeink és tárf

yaink között azt, ami szép, ecsülendő és óvandó, s arra, _ hogy hogyan becsülendő, és ’ miképpen kell óvni.

Óvni, de nem múzeummá merevíteni. A célkitűzést felvázoló bevezetés egyik legszebb és legbiztatóbb mondata így hangzik: „A magyar műemlékvédelemnek nem az az igénye, hogy múzeumot csináljon történeti és művészeti értékeinkből, hanem az, hogy az értékek megóvása mellett a mai funkciót és igényeket is ki tudja elégíteni.” E cél érdekében adták közre ezt a tartalmilag és kiállításban is magas szintű művet „Mielőbb eligazító vezérfonalat kell a papság kezébe adnunk, hogy tisztában legyen a műemlékek gondozásának, helyreállításának bonyolult, de ugyanakkor érdekfeszítő kérdéseivel... Azt célozza ez a kézikönyv, hogy olvasása nyomán, a szakemberekkel összefogja, kellő hozzáértéssel tudjon a műemlék tulajdonosa és használója törté- i nelmi örökségünk hivatott gondozója lenni...” Természetesen a könyv átfogja általában az egyházi értékeket, és sem mennyiségileg, sem értékben nem használ felekezeti rangsort. Kisebbségi egyházunk épp ezért örömmel fedez fel benne sajátosan evangélikus anyagot. A mieink között a legrégibb a lovászpatonai templom, de ott találjuk a Deák téri templom képét is.

a csillagok

Vérem megszűnne futni ott,

S a csillag, ha leért, kiég.

S miért vágyódom fölfelé A csillagos nagy űrbe én?

Mért nem marad vágyam belül A föld nekem rendelt körén?

Hazudnak mind a szívek itt, Legényt a lány csak megveti. Lelkem remél: hűbbek talán A csillagoknak szívei.

Engedjetek fölnézni, hisz Itt lenn engem ki sem szeret, A földet megutáltam már,

S vágyom örökre az egét.

Fordította: Horváth Ferenc költő a „boldog békeidők” MaA templomépítés evangélikus sajátosságait külön cikk tárgyalja, dr. Kotsis Iván tollából. A templomtér magasztos, emelkedett kialakításába mutat rá, amely a gyülekezet érdekében van, s amelyet magával az architektúrával kell elérni. „A nyugalmas öröm derűjét kell párosítani a komolysággal” — írja. Majd az oltár és a szószék helyéről ír, s a keresztelőmedencéről, a padokról, s egyéb berendezési tárgyakról. Festésről is szól, s a berendezés esetleges átalakításának kérdéseiről is.

Pontos útmutatásokat ad a könyv egésze arról, hogy különösen a műemléktemplomo- kat, de általában a templomom kát milyen módon és előírások szerint kell és szabad tatarozni. Ebben a legaprólékosabb tájékoztatást is megkapja az olvasó, el egészelv a malterkeverés arányáig, vagy a fűtés, világítás, szellőztetés és ak- kusztlka kérdéseiig.

Olyan könyvet vettek meg ezzel lelkészi hivatalaink, amely az épületkarbantartás nélkülözhetetlen alapkönyve, a gyülekezeti könyvtár dísze, s kiállításában a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatának ajándéka.

D. Koren Emil

Útja rejtve van...

„A2 Űr csodásán működik, de útja rejtve van...” — így kezdődik egyik énekünk. Isten útja néha annyira rejtett, hogy. mást se látunk, csupán emberi ostobaságot, hibákat és bűnt. Ezt figyelhetjük meg Jákób tizenkét fiának történétében, különösen József ében. A tizenkettő között őt szerette Jákőb legjobban. Nála csak Benjámin volt fiatalabb.

*?o

Józsefet édesapja kényeztette. Drága ruhát készíttetett neki. Ügy járt-kelt benne, akár egy kis herceg. Testvérei irigyelték. Sőt dühösek lettek rá, mert mindig árulkodott édesapjuknak.

Értelmes, okos fiú volt József, de beképzelt. Egyszer ál- piot látott. Eldicsekedett vele testvéreinek is. így szólt: Azt álmodtam, hogy a mezőn kévéket kötünk. Az én kévém középen állt. egyenesen. A ti kévéitek körülvették az enyémet és meghajoltak előtte. Testvérei így szóltak erre: Csak nem akarsz király lenni felettünk, hogy uralkodjál rajtunk?

József ismét álmodott. Ezt az álmát is elmondta testvéreinek: -Este, amikor besötétedett, a nap és a hold, meg tizenegy csillag meghajolt előttem. — Most már édesapja is rászólt: Ugyan miről álmodozol? Csak nem arra vágysz, hogy szüleid és testvéreid is meghajoljanak előtted? József nem válaszolt semmit, de az álmot emlékezetében tartotta.

Egyik nap így szólt hozzá édesapja: Testvéreid messze vándoroltak a nyájjaL Már régen hallottam felőlük hírt. Menj utánuk és ha megtalálod őket, térj vissza és számolj be róla, hogy mit csinálnak.

Testvérei már messziről észrevették Józsefet. Itt jön az álmodozó — kiáltották. Fogják meg és dobjuk bele egy kiszáradt kútba. Majd meglátjuk, mit érnek álmai. — Csak a legidősebb testvér — Ruben — nem vesztette el józan eszét. Figyelmeztette-a többit: Ne ontsatok vért. Csak dobjuk bele a kútba. Ezt pedig azért mondta, mert titokban ki akarta onnan szabadítani Józsefet, hogy visszavihesse apjukhoz. Nyíltan nem volt bátorsága azonban szembeszállni testvéreivel.

Istennek valóban nagy tervei voltak Józseffel. De ebből egyelőre semmit se lehetett látni csak egy csomó hibát és bűnt. Azt hiszem, te is fel tudod sorolni ezeket a hibákat: a Józáefét és a testvérekét is. Sajnos nem csak náluk figyelhetsz meg hibákat, hanem még Jákóbnál, a tizenkét fiú édesapjánál is. Sőt Rubennél is, pedig ő jót akart.

A jóakarat szép, nem kell lebecsülni. De sokszor bátortalan és erőtlen. Kivált, amikor a bűnnel kell szembeszállni. Isten jóakarata erős és nem hátrál meg. Erre figyelj József sorsának további alakulásában.

Isten és a történelem

Az események hatása alatt álló mai keresztyén emberben önkéntelenül is felvetődik a kérdés: mi lehet Isten viszonya a történelemhez, ki irányítja az eseményeket, mi a fejlődés célja, merre haladnak az események, van-e értelme, iránya és célkitűzése az egész- I nek, s mi lehet ebben az eseményáradatban az egyén feladata és konkrét szolgálata?

A KERESZTYÉN TÖRTÉNELEMSZEMLÉLET sokat segít a történelem végső kérdéseiben eligazodni akaró mai keresztyén embernek.

Isten, miután befejezte a teremtés munkáját, amelyet közvetlenül maga végzett, új módon folytatta a világhoz való viszonyát. Isten továbbra is teremt, és továbbra is gondja van a világra, de nem saját maga teremti az egyes emberi egyedeket, hanem az emberre bízta, hogy gondoskodjék az emberi nem .tovább- plántálásáról. A munkát az ember viszi tovább: szaporodásában, alkotásában, kutatásában, hatalma gyakorlásában. Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtett embernek (1 Móz 1,27) átadta a világot, s annak eseményeit a továbbvitelre. A mindennapos munkát Isten nem személyesen végzi. Az ember gondoskodik a természet javainak birtokba'Vételéről, a teremtett világban rejlő lehetőségek kutatásáról, a történelem alakításáról: „Szaporodjatok és sokasodjatok,és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.” Isten tehát nem áakkfiguraként bánik az emberrel, mert akkor éppen az ember-jelleg nem érvényesülne. Isten nem tekinti automata gépnek az embert, amely közvetlen cselekedne akaratát. Isten nem tekinti állatnak sem az embert, amelyből kikényszeríthetné szándékát. Isten az embert önálló, szabad lénynek teremtette, felruházta az egyéni és közős dönffe? jogával, az élet vezetésének a kiváltságával.

ISTEN NEM HAGYTA MAGARA A VILÁGOT. Nem csinált titkot akaratából és szándékából, hanem kinyilatkoztatta magát, szól és beszél az emberhez igéjén keresztül. Isten nyilvánvalóvá tette, hogy az emberi együttélés rendjét a szeretet alapjára építette fel. Az emberiség történelmének legsötétebb lapjai azok, amelyek háborúkról, pusztításról, rablásról, népirtásról szólnak. A teremtést a bűneset követte. Azóta a bűn megjelenik mind az egyes ember, mind a tömegek életében. A történelmi bűnök jelzik azt a lehetőséget, hogy az ember, illetve az emberek foglalata és tömege is ráléphet a bűn útjára. Világos példa a történelmi bűnre akár Hitler rablóháborúja, akár a mostani amerikai agesszió Vietnam ellen. Nem kétséges azonban, hogy- Isten erkölcsi rendjével szemben állnak a történelmi bűnök, az emberi együttélés rendjének durva megszegései. Isten továbbment akarata kinyilatkoztatásában, amikor elküldte Jézus Krisztust.

JÉZUS A TÖRTÉNELEMBEN jelent meg. Lukács evangélista részletesen megadta ennek adatait. (Lk 2,1—2). Jézus születése, élete, cselekedetei, tanítása, halála, feltámadása — történelmi események. Mindennek a célja, hogy Isten hívása Jézus által jusson be a történelembe, hogy tanítványai őt kövessék, őt szinte utánozzák és után-éljék, cselekedeteit folytas- . sák. Ez konkréten azt jelenti, hogy Jézus tanítványa megtanulja a Mestertől a szeretet cselekedeteit. Azzal folytatja Jézus művét a történelemben, hogy telje., emberszeretettel fordul mind az egyes ember, a felebarát felé, mind azok összessége, a nép felé, mind az emberiség döntő kérdései felé. így erősödik a

keresztyének szolgálata által is a béke, az em- benszeretet, az igazságosság, az emberi együttélés rendjének erősítése és védelme.

ISTEN BEÍRTA TÖRVÉNYÉT AZ EMBERI SZÍVBE. Nemcsak a keresztyének követik Isten akaratát, hanem a nem hivő emberek is, amikor az erkölcsi jó és igazság oldalán állnak, az egyetemes erkölcsi renden keresztül Isten akarata valósul. Ezért feltétlenül pozitiven tudjuk vizsgálni és elismerni mindazt a jót, amit az emberek — hívők és nem hlvpk — a világon végrehajtanak és megvalósítanak. A nem hívőkkel való együttműködésünk alapja éppen az, hogy a humanizmus közös nevezője alapján egy úton vagyunk velük, a világról és az emberről való gondoskodás jegyében. Nincs a történelemnek valami szent, azaz Istentől közvetlenül kormányzott része. Ezért a keresztyének sem különülhetnek el, valami világtól elzárt magányba, hanem együtt élik át valamennyi embertársukkal és felebarátjukkal, a történelmi eseményeket. Az elkülönülés, a kegyes fölényesség, a részvétlenség sohasem Isten nevében és akarata .szerint történik. Ezért vállalnak a keresztyének szolidaritást és közösséget a kollektív kérdések segítése és támogatása vonalán.

JELLEGZETES KÍSÉRTÉSEK is adódnak a keresztyének történelem-értelmezése kapcsán. Ma már a múlté az a kísértés, hogy az egyház álljon az események élére, „Isten névében” dolgozzék e világban, s megkísérelje biztosítani Isten uraságát a történelemben. A középkorba vezet az a tévhit, hogy Isten az egyháznak adta a világ felett való őrködést. Ezt ma mindenütt a világon elavult és megítélt álláspontnak tartják. Azonban olyan finomított kiadásban mégis jelentkezik az a kísértés, hogy más lenne a történelem, ha keresztyén emberek állnának a vezető •helyeken, akik a történelem szekerét a kívánt irányba terelnék, s ezáltal Isten uralmát e világ történelmében előmozdítanák. Ez a koncepció elvileg is ellentmond a keresztyén történelemszemléletnek, íjaert az evangéliummal nem lehet a világot kormányozni. Isten nem avatkozik be közvetlenül a történelembe. Isten nevében sem lehet a történelmi problémákat megoldani, mert azok nem a hitnek, hanem az Isten adta értelemnek a világába tartoznak. De nemcsak elvi, hanem -gyakorlati szempont is cáfolja a hamis reménységeket. Tudjuk például, hogy mennyire lesz kisebbség ebben a gyorsan szaporodó világban a keresztyénség. Hogy lehetne elvárni, hogy egy óriásivá nőtt embertömegben a kisebbségbe került keresz-; tyének legyenek a vezetők?

HOL A HELYÜNK a történelmi események zúgása között? — kérdezheti a naponként újságot olvasó mai keresztyén ember. A keresztyén ember speciális feladata: a szolgálat Jézus szeretetével, a világgal együtt élve és dolgozva, szeretetteljes felelősségvállalásban. Jézus szolgált a világnak, ezért a keresztyéneknek is emberszolgálatukkal kell a történelem alakításában részt venniük. Belőlük kell áradnia a segítőkész szeretetnek, az irgalmas sa- maritánus lelkületének, a jézusi emberszeretetnek. Életünk célja és szolgálatunk értelme: a Jézus szeretetével való szolgálat. Isten az az egész emberi együttélést a szeretet alapjára helyezte. Ebben az irányban akar látni minket. Egykor pedig új eget és új földet teremt, ismét közvetlenül fog cselekedni Isten: „Üj eget és új földet várunk, melyekben igazság lakozik” (2 Pt 3,13) ~~ hangoztatja Péter levele.. De rögtön hozzá is teszi, hogy éppen ezért kell hiba nélkül megmaradniok azoknak, akik erre várnak. E végső cél és beteljesedés felől kap világosságot szolgálatunk és magatartásunk!

D. dr. Ottlyk Ernő