Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1971-10-10 / 41. szám
A Biblia „Készítsenek nekem szent hajlékot!” A SINAI-HEGYI KINYILATKOZTATÁS ÉS AZ Ö- TESTÄMENTOMI isten- tisztelet a legszorosabb kapcsolatban vannak egymással. Nemcsak egész jogi életét, hanem kultuszát is ezzel az eseménnyel indokolta meg Iz- ráel. Az első parancsolat; „Én vagyok az ÜR, a te Istened. Ne legyen más istened rajtam kívül” — elsősorban az istentiszteletre vonatkozik. Ez a parancsolat mondja ki, hogy kizárólag az ÜRn'ak van meg az a joga, hogy tiszteljék Izráel- ben. Senki más jogosan ilyen igényt nem. támaszthat. Isten kultikus tiszteletében élte át közvetlenül Izráel Isten féltékeny szentségét. Itt nem létezett válaszfal közte és Istene között. Az istentisztelet Isten hatalmi köre és ebben már egészen más törvények voltak érvényben, mint a profán életben. Ezért volt szükség különleges intézkedésekre az istentiszteleten, hogy ennek a hatalmi légkörnek, sőt területnek félelmet keltő és kiszámíthatatlan erői kárt ne tegyenek a hívekben. Ezeket a különleges védelmi rendszabályokat sorolják fel a kultuszra vonatkozó rendelkezések és parancsolatok. Ezek teszik lehetővé, hogy kapcsolata, érintkezése lehessen az embernek az istenivel, a szenttel, az egészen mással. Ezért volt maga a kultusz elrendelése Izraelben Isten kegyelmes tette. Azért adta Isten a kultuszt, az istentiszteletet, mert lehetővé akarta tenni, hogy az ember, a gyülekezet közvetlen kapcsolatba kerüljön vele. S ezért nemcsak Izráel egész jogi, törvénykezési és polgári Az élei szentsége elleni bűnről Az élet csoda, a teremtett világ legnagyobb csodája. Életet látni, felfedezni növény, rovar, állat, vagy embervilágban, lenyűgöző dolog. Sokan foglalkoztak már az élet meghatározásával, de a lényegnek mindenkor csak a közelébe férkőzhettek. Sokkal egyszerűbb volt azt mondani: csoda. Különleges, titokzatos csoda, amely nagy és szentes lenyűgöző és megfejthetetlen valóság. Ennek megfelelően roppant tisztelet övezi. Nemcsak nekünk keresztyéneknek szent és sérthetetlen, — hitünk szerint Isten legnagyobb ajándékai közé tartozik, — de minden kultúrált és civilizált népnél a leginkább védett és a legnagyobb tisztelet övezi. Különösen és kiváltképpen az emberi életet. Az emberről, az emberi életről és céljáról lehetnek különbözőek a látások és felfogások, de abban az egyben megegyezik a világ valamennyi művelt és civilizált társadalma, hogy az emberi élet a legszentebb dolgok kategóriájába tartozik, törvényeivel védi és lesújtja azor kát, akik támadják. A „szent” jelző éppen a védettségét fémjelzi. Vannak korok és esetek, amikor 'az emberi élet szentsége prédára kerül, lábbal tiporják, amikor értéktelen lomként kezelik. Az emberi társadalom lealjasodásának útján hátborzongató adatok birtokában vagyunk. A rabszolga élete nem számított életnek, a háborúkban emberi életek milliói vesztek el ködös célok érdekében, a fasizmus eszméjét azért tartjuk a világ legembertelenebb eszméjének, mert emberi életek millióit oltotta ki, a társadalom kivetkőzött tagjait, akik emberi életekre törnek, a gyilkosokat el kell különíteni, stb. Az ötödik parancsolat nemcsak kő- táblákon maradt fenn, de beíródott a kulturált és civilizált népek kódexeibe, bevésődött mélyen az emberi értelem és lelkiismereit viasztábláira és így a művelt államok törvényeibe. Mi éppen ezért annál szilárdabban hisszük, hogy Isten ajándéka, teremtménye és legnagyobb bűnnek tartjuk az élet kioltását. (Ebben az összefüggésben tud evangélikus egyházunk prófétai szolgálatot végezni a háború ellen, a béke-munkában, a fasizmus ellen, vagy minden olyan cselekedettel szemben, amely az emberi életet veszélyezteti, arra tör.) Ebben az evangélikus teológia félreérthetetlen. Tanítása világos és egyértelmű. Van azonban égy kérdés, amelynél híveink olykor bizonytalankodnak s az esetek bizonyos változataiban elnézőek, Nem mondhatjuk általános jelenségnek, de mivel már találkoztunk vele, foglalkozunk a kérdéssel. Ez pedig az öngyilkosság. A fentiek összefüggésében elöljáróban leszögezzük, hogy egyházunk az öngyilkosságot is ugyanolyan bűnnek tartja, mint a gyilkosságot. Az „én életem” is Isten teremtménye, ajándéka; kioltásához nincs jogom. A természet rendje, Isten akarata elleni lázadás az, ha hozzányúlok életemhez és saját akaratom bevonásával megszakítom azt. Nem akarok arról elmélkedni, hogy az ön- gyilkosság gyávaság, bátorság, vagy betegség, és hogy milyen egyedi esetek, kiváltó körülmények igazolják, vagy ítélik el a tettet. Ez nem meditációs kérdés, hanem hitem szerint bűn még altkor is, ha annak megítélése Isten kezében van. És, mert bűn, kötelessége egyházamnak is szavát hallatnia és minden eszközzel azon fáradnia, ha annak szándéka megfogamzik a zavart lélek melegágyában, visszatartsa híveit e helyrehozhatatlan tragédiától. Néhány statisztikai adat ismeretét megosztom olvasóimmal, hogy elgondolkodjanak rajta s ezen keresztül nézzenek a kérdés szemébe. Az első sajnálatos jelenség, hogy hazánk ezen a téren is „élvonalra küzdötte” magát. A 100 ezer lélekre jutó 29,8 (1966- os adat) lélek megelőzi Ausztria és az NSZK igen magas öngyilkossági eseteit. Nem keresek magyarázatot hozzá. (Valaha a létbizonytalanság, a reménytelen élet sodorta a társadalom elesettjeit erre az útra De ma? És éppen azok az országok állnak a világranglista élén, amelyeknél végképpen nem szólhatunk kilátástalan- ságról, reménytelenségről.) Feltűnő azután az, hogy olyan országokban, ahol a gazdasági helyzet nyomorúságos, sokszor elviselhetetlen, minimális az öngyilkosok száma. Itt van pl. Mexikó (1,8), Görögország (3,1), vagy Chile (3), stb. Hazánkban a megyék közül (szintén 100 ezerre számítva) Csongrád megye áll az élen (46), majd Bács-Kiskun következik (45,3) s a sort Vas (18,3) és Nógrád megye (17,1) zárja. Általában viszont kétszer any- nyi a férfiak, mint a nők száma. (Talán bátrabbak a férfiak?!) Az arány kb. 68:31-hez. Az alábbiakban az öngyilkosság okairól kapunk némi felvilágosítást: Betegség 38,4% Családi viszály 20,1% Alkoholizmus, részegség 11,6% Elhagyatottság, öregkor 5,2% Szerelmi csalódás 4,0% Bűncselekmény elkövetése 4,0% Sorscsapás 1,5% Anyagi nehézség 0,7% Egyéb ok 5,1% Ismeretlen okok 9,4% Érdemes arra felfigyelnünk, hogy az öngyilkosság több, mint egyharmadát betegségek miatt követik el. Rák és egyéb gyógyíthatatlannak tartott betegség sodorja a gyengébb idegzetű embertársainkat az ön- gyilkosság útjára. (Tudok esetet, amikor fiatalon követett el valaki öngyilkosságot rákgyanú miatt, s a boncolásnál kiderült, hogy alaptalan volt gyanúja, de életét nem lehetett megmenteni.) Vajon itt is bátorságról beszélünk, vagy az élettől való félelemről ? Az erős lélek elhordozza a betegséget. A hivő ember erősen bízik Istenben és reményét soha nem veszti el. Az öngyilkosság önmagában bizonyíték a hitetlenségre. Talán lesz még módunk, hogy visszatérjünk erre a kérdésre és kifejtsük a keresztyén etika álláspontját. Most csupán néhány statisztikai adat alapján „hangosan gondolkodtam” e sorokban és azzal a reménnyel bocsátom közre, hogy olvasóink is segítenek gondolkodni azon, mit jelent az élet „szentsége” elleni bűn, Dr. Rédey Pál életét, hanem a Szentélyre (templomra), a papságra, a különböző áldozati fajtákra és ünnepekre vonatkozó rendelkezéseket is a sinai kinyilatkoztatás hagyományába dolgozták bele és ma azok elválaszthatatlanok Isten ottani kijelentéseitől. A KULTUSZRA VONATKOZÓ HAGYOMÁNYOKAT elsősorban a papok ápolták és őrizték a jeruzsálemi templomban. Minden bizonnyal ezek a papi körök fogalmazták azután meg a régi hagyományok alapján a már említett Papi Iratot, Mózes öt könyvének harmadik és legifjabb iratát. Hiszen nem titok, hogy a Szentély felépítésére és berendezésére, a papok szolgálatba állítására és az egyes áldozatok fajtáira vonatkozó összes tudósítás ebben a Papi Iratban található. A Papi Irat szerint semmi más nem történt a Si- nai-hegynél, mint az izraeli istentisztelet megalapítása. Még hozzá Isten mutatta meg ott Mózesnek az egyes istentiszteleti tárgyak és kellékek meny- nyei „mását” (modelljét) és Ö utasította Mózest, hogy készíttesse el azok földi megfelelőjét. Istennél már régen készen volt az egész kultusz, de csak a Sinai-hegyen bocsátotta le a földre és adta át Iz- ráelne:k. A sinai-hegyi kinyilatkoztatásnak ilyen egyoldalúan kultikus értelmezése messzemenően eltér a sinai-hegyi szövetségkötés régi hitétől. A Papi Irat nem is beszél ezután arról, hogy Isten szövetséget kötött gyülekezetével a Sinai- hegynéí. A sinai-hegyi kinyilatkoztatásnak ez az értelmezése állította azután később szembe egymással a papságot és prófétaságot. De erről még lesz szó. Viszont szóljunk még arról, hogy hogyan tudósít a Papi Irat az ótestámentomi istentisztelet megteremtéséről. A PAPI IRAT MEGFONTOLT MÉLTÓSÁGGAL szól a sinai eseményről. Szó sincs itt a hegy félelmetes szentségéről, a nép félelméről, mennydörgésről és villámlásról, a hegy rengéséről és füstöléséről. Csupán egy felhő ereszkedik rá a hegyre (2 Móz 24,15—18; 25,1— 5. 8k.), amelyben az „ÜR dicsősége” száll alá. Hat napig néma csend és csak azután szólítja meg az ÜR Mózest a felhő közepéből. Semmi meglepő esemény, váratlan fordulat: minden nyugalmat és méltóságot sugároz, mint a kultuszban; A SZENT HAJLÉK FELÉPÍTÉSÉT és a papok szolgálatba állítását is a sinai-hegyi kinyilatkoztatásra vezeti vi- sza a Papi Irat. A szent hajlékot nem mindig sátornak képzeli el. Sokszor szilárd épületre gondol. Az egyik helyről a másikra vándorló népeknél nem volt szokatlan dolog, hogy sátor-szentélyt hordtak magukkal'. Ilyenre gondolt a szerző is, amikor a „találkozás sátorának” nevezi. Csak ilyen könnyen összerakható és szétszedhető sátorszentélyt vihettek magukkal az izráeli törzsek is Palesztinába. Másrészt azonban mindig szeme előtt van a jeruzsálemi templom is. Hiszen a sátorszentély belső felosztása „szentélyre” és „belső szentélyre” a salamoni templom belső felosztásának felel meg. A szerző tehát a későbbi salamoni templom alakját és kultikus kiképzését képzeli el a sátorszentélynél is, vagyis saját korát vetíti vissza a múltba. Arra akar rámutatni, hogy már a sinai-hegyi kinyilatkoztatásnál, illetve Isten és Mózes sinai-hegyi találkozásánál megvoltak a jeruzsálemi isten- tisztelet előfeltételei, illetve ezt a kultuszt Isten rendelte el minden részletében (2 Móz 26,1—25. 31—37). A PAPOK FÖLSZENTELÉSE, illetve szolgálatba állítása követi a szent hajlék berendezésének és papi ruhák elkészítését. A Papi Irat szerint a papi hivatalnak óriási jelentősége van. Hiszen ezen az intézményen keresztül érintkezik Isten a néppel. Csak a papok képviselhetik a népet Isten előtt és a gyülekezetnek szánt minden dolgot a papokkal közöl először. A papi hivatal kétségtelenül a legrégibb szent szolgálat Izraelben és minden bizonnyal a messze múltba nyúlnak vissza gyökerei. Viszont a papszentelés agendája már nem régi, hanem a fogság utáni időből való és ezt is azért vezetik vissza a sinai-hegyi kinyilatkoztatásra, hogy folyamatos érvényességét bizonyítsák. (2 Móz. 29,1—25. 31 —35). Látni fogjuk azonban később, hogy a papi szolgálatnak ilyen statikus felfogása rendkívül sok problémát jelentett a gyülekezet számára. t>. dr. Pálfy Miklós Két tűz között Ha tetté sem érő múló Csenevész szándékon hulló Halvaszületett dér ül, Ha rejtett titka s odvai Évgyűrűi s színfoltjai Mélység magasság nélkül, Ha csak vastagszik kérgesül S mert férget hizlal rég belül, Kidől az enyhe széltül... — Uram, Uram! Tartani kár E fákat gyümölcs nélkül! Ha nincsen tiszta gondolat Mely reményrügyet bontogat S ami van, csak a testünk, Ha nincsen ami lelkesít Csak öncél fűt, s mi félhavit, Szüntelen csak a testünk, Ha görbült vágy a pálya-ív S mint őrült lázadás lazít Kárhozatba a testünk ... — Uram, Uram! Törj össze má Ha végképpen elestünk! Az ingó nádat sem töröd S száradó ágaink fölött Esőzve jársz keresztül Mindig elkezded elölről Újra, hogy ne legyen tőről Kivágatás a vesztünk, Kíméletlen kegyelemmel Viaskodsz langyos érvekkel Szemben, hogy végre értsünk ... — Két tűz között, hogy tűzre bár De égi tűzre érjünk! Sárkány András A Budai Egyházmegye esperesének beiktatása D. Koren Emilnek, a Budai Egyházmegye esperesének beiktatása ünnepi istentisztelet és közgyűlés keretében október 0-én, szombaton délután 4 órakor lesz a Bécsikapu téri templomban. A beiktató istentisztelet igehirdetői szolgálatát D. dr. Ottlyk Ernő püspök, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke végzi. Minden második állampolgárért A Magyar Népköztársaság törvényhozása, az országgyűlés szeptember 23-án igen fontos törvényjavaslatot tárgyalt és i emelt törvényerőre: Törvény az ifjúságról. Ez a Törvény 7 fejezetben határozza meg a Magyar Népköztársaság ifjúság- politikájának alapelveit, szabályozza az állami szerveknek és a szövetkezeteknek az ifjúsággal kapcsolatos feladatait és megjelöli az ifjúság alapvető jogait és kötelességeit. Hosszú idő óta készült a magyar társadalom minden rétege ennek a törvénynek kidolgozására. Sokan szóltak hozzá a javaslathoz és amikor az országgyűlés elé került már, „igen”-t mondott rá ifjúságunk túlnyomó többsége, különböző társadalmi szervek és állami tényezők is. Nem volt nehéz dolga az országgyűlésnek, amikor a törvényt megszavazta, mert előzőleg lényegében már megszavazta népünk minden rétege, egész társadalmunk. A parlamentben szinte ünnepi légkörben folytak a felszólalások, melyek egyenként is kiemelték a törvényjavaslat rendkívül nagy jelentőségét. , A törvényjavaslat tárgyalása előtt voltak olyanok, akik azt várták ettől a törvénytől — mint egyik felszólaló az ország- gyűlésen mondotta —, hogy megszünteti a „hosszú hajat”, melyet az ifjúság egy része visel. De ennél sokkalta többről volt itt szó. Egyfelől az ifjúsággal kapcsolatos szétágazó törvények összefogását kívánta elősegíteni a törvény, másfelől olyan alapelveket kívánt rögzíteni, amelyek meghatározzák az ifjúsággal kapcsolatos célkitűzéseket és egyben a jövendőre is utalnak. A törvény fontosságát már az is jelzi, hogy minden második magyar állampolgárt érint. Köztudomású ugi'anis, hogy megközelítőleg 5 millió olyan magyar állampolgár van, aki 30 éven aluli, vagy éppen betöltötte a 30. évet. Ehhez tartozik még az a tény is, hogy az oktatási intézmények nappali tagozatain 1,5 millió diák tanul. De a mennyiségi tényezőnél is jelentősebb az, hogy a társadalom olyan részéről szól ez a törvény, amelynek rendkívül nagy szerepe lesz a jövőben. A mai fiatalokra vár ugyanis a szocializmus teljes felépítésének feladata. A mi társadalmunk a következő nemzedéktől saját harcának folytatását és szándékai megvalósítását várja. Erre a nagy feladatra az ifjúságot alkalmassá kell tenni. Mindjárt hozzátehetjük, nem elég várni arra, hogy az ifjúság erre a történelmi feladatra „holnap” alkalmassá legyen, hanem már ma tudatosan és szorgalmasan kell arra nevelni. Az elfogadott törvény ezt a célt szolgálja. A törvény hangsúlyozza, hogy „A Magyar Népköztársaság társadalmi céljai megvalósításában bizalommal számít és támaszkodik az ifjúságra”. Ennek a bizalomnak a kinyilvánítása annál is inkább szükséges, mert az idősebb nemzedék egy részében csak negative tudnak nézni a mai fiatalokra és szinte csak kivetni valót látnák bennük. Nem vitás, hogy társadalmunkban élnék, olyan fiatalok is, akik mind az államnak, mind a társadalomnak és a szülőknek sok fájdalmat és szomorúságot okoznak. De nem ez a jellemző! Az idősebb emberek egy része el szokott feledkezni azokról a fiatalokról, akik kitűnően tanulnak, a munkahelyeken nagyszerűen dolgoznak, matematikai olimpiákon első díjat nyernek és szüleikkel szemben is tisztességes magatartást tanúsítanak. Jól mondta ezt a parlamentben Beresztóczy Miklós, az országgyűlés alelnö- ke: „Természetesein nekem sem tetszik a nyegleség, az ápo- latlanság, nem szeretem az üvöltözőket, még kevésbé helyeslem a galerierkölcsöt és az eléggé értelmetlenül elidegenedésnek nevezett életuntságot — viszont meggyőződésem, hogy a mai fiatalságnak nem ez az igazi arculata.’’ Az ifjúságról szóló törvény beszél az ifjúság jogairól. ,,A Magyar Népköztársaság biztosítja az ifjúság jogát a -tanuláshoz, a munkához, a művelődéshez, a pihenéshez, a testneveléshez és a sportoláshoz, fejleszti ezek feltételeit. Különös fi - gyeimet fordít a fiatalok munkába való beilleszkedésének, a közügyekben való részvételének, szabad idejük kultúrált fel- használásának biztosítására, családalapításuk elősegítésére.” Nem mondunk nagyot, ha azt állítjuk, hogy a Magyar Népköz- társaság mindent meg akar adni ifjúságunknak abból a célból, hogy művelt, jól felkészült, a közügyekben jártas, politikailag tisztánlátó felnőttékké váljanak, akik az államban, a társadalomban és a családban élvezői lehetnek munkájuk gyümölcseinek és akik egyben alkalmasak a szocializmus teljes felépítésére. Ahol jogok vannak, ott kötelességék is vannak. Aki kap, annak adnia is kell. Olyan ifjúság, amely csak jogot követelne, de a kötelességéről elfeledkezne, eljátssza a jogait is. Így juttatja kifejezésre ezt a törvény: „A Magyar Népköztársaságban minden fiatal kötelessége, hogy szorgalmasan tanuljon, becsületesen dolgozzon, tisztességesen éljen, védelmezze szocialista hazáját, szolgálja a társadalmi haladást és a béke ügyét.” Nagy hangsúly esik tehát arra, hogy ifjúságunk szeresse a munkát, örömét lelje abban, vegye észre az alkotás szépségét, tekintse hivatásnak azt és felelősséggel végezze el. Külön is kiemeli a törvény, hogy az ifjúság „tisztességesen éljen!” Ehhez a tisztességhez hozzátartozik nemcsak a munka megbecsülése, hanem a másik ember megbecsülése, szeretete és segítése, az emberi méltóság nagyra értékelése és annak szolgálata, a szülők szeretete, a társadalmi haladás belső meggyőződéssel és a mindennapi munka becsületes elvégzésével való támogatása. Ez a törvény ki akarja zárni az ifjúság életéből az unottságot, a céltalanságot, a nihilizmust, a szülők, a nevelők, a munkaadók semmibevételét és a társadalmi fejlődés célkitűzéseinek lekicsinylését. Van egy ilyen mondata a törvénynek: „Az ifjú nemzedék tekintse példaképének a társadalmi haladásért küzdő felnőtteket, tisztelje szüleit, nevelőit és munkatársait.” A törvény részletesen szól az ifjúság neveléséről és oktatásáról is. Nagy örömmé], vehetjük a törvénynek ezt a szakaszát: „Az ifjúság felnevelése, a róla történő gondoskodás elsősorban a szülők kötelessége. A szülők felelősek gyermekeik testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséért; ennek feltételeit mindenekelőtt a családban kell biztosítani.” Sokszor lehetett ha>- lani társadalmunkkal szemben azt a vádat, hogy lekicsinyl; a családi élet jelentőségét és a szülők felelősségét. Most nyilvánvalóvá lett, hogy hamis ez a vád. Az ifjúságról szóló törvény első helyre teszi a szülők felelősségét és a család jelentőségét. Mellettük az iskolai nevelők, a munkahelyek vezetői, a kulturális, az egészségügyi és sportintézményék, a fegyveres erők és testületek, valamint a társadalmi szervezetek feladata a nevelés.. Lényegében az egész társadalom felelős az ifjúság neveléséért. Ha egyházunk oldaláról nézzük az ifjúságról szóló törvényt, szívből örülhetünk annak. Sok olyan megállapítást tartalmaz, amit szinte szó szerint a magunkénak vallhatunk. Ezzel együtt törekednünk kell arra, hogy a magunk eszközeivel segítsünk olyan ifjakat nevelni, akik szeretik szüleiket, tisztességesen élnek, becsületesen dolgoznak, támogatják a társadalmi haladást, és szolgálják a béke ügyét D, Káldy Zoltán LEGKÖZELEBBI EGYHÁZI VILAGGYÜLÉS: DJAKARTA, 1975 Az Egyházak Világtanácsa Végrehajtóbizottsága szeptemberi ülésének határozata szerint a legközelebbi egyházi világgyűlést az 1968-as Uppsalában (Svédország) tartott konferencia után, 1975 nyarán Djakartában (Indonézia) tartják majd. (epd)
