Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1971-09-19 / 38. szám
Termékeny igehallgatás Mt 13, 18—33 Jézus sok példázatot mondott tanításai közben, de csak nagyon ritkán fűzött hozzájuk magyarázatot. A hallgatókra bízta azok megértését. A mai vasárnap igéje egyike azon kevés bibliai helynek, amelyben Jézus a saját szavait magyarázza. Jézus magyarázatából először is az derül ki, hogy nem voltak túlzott reményei az evangélium igazi elfogadása iránt. A múlt század végén szinte rajongásba csapott az az elgondolás, hogy minden erőt be kell vetni az evangélium hirdetésébe, a misszióba és belátható időn belül keresztyénné lehet az egész emberiség. Jézus missziói parancsát:,.menjetek el széles e világra, tegyelek tanítvánnyá minden népet” úgy értették, hogy széles e világ és minden nép valóban keresztyén is lesz. A parancs valóban áll, az evangéliumot hirdetni kell, de Jézus nem garantálta, hogy azt mindenki magáévá is teszi. A magvetés, a bizonyságtétel feladata minden keresztyénnek, a gyümölcstermés azonban nem követi ezt gépiesen. Az sem biztos, hogy aki egyszer, tízszer, vagy élete végéig számtalanszor hallotta az igét, az be is fogadja és megtermi az engedelmesség gyümölcseit. VAN, AKI ÉRTETLENÜL HALLGATJA AZ IGÉT. Talán éppen azért, mert csupán emberi bölcsességet vár tőle. Okos beszédeket, szellemi kincseket, vagy pedig isteni titkok megfejtését keresi benne. Akik „jelt kívánnak” és „bölcsességet várnak”, azok elől rejtve marad Isten megmagyarázhatatlan, indokolatlan szeretete és a kegyelem új útra indító, új távlatokat nyitó erőforrása. VAN, AKI FÉLVE HALLGATJA. Az ige lelkesítő üzenete csak rövid időre forrosítja át, azután hamarosan kihűl. A lelkész, aki a gyülekezetének határain túl szeret „inkognitóban” lenni, hivatását elhallgatni, a gyülekezeti tag, aki csak kényszeredetten mosolyog, ha baráti társaságban a hit kerül szóba, ehhez a típushoz tartozik. Általában azok a keresztyének ilyenek, akik azt gondolják, hogy az ige valamilyen módon versenytársa a tudománynak, más világnézeteknek, vagy filozófiának és úgy érzik, nem versenyképesek. VAN, AKI SZÁMÍTÓAN HALLGATJA. Aki csupán a maga előnyeit keresi. Anyagi biztonságot, előbbre jutást, kényelmes életet próbál Istentől kicsikarni. Az ige csak annyiban jelentene számára értéket, támaszt és alapot, amennyiben a maga személyes előnyeit biztosíthatná vele. Jézus szolgáló követése helyett azt várja, hogy Jézus legyen az ő igényeinek kiszolgálója. VAN. AKI ELFOGADJA ÉS CSELEKSZI JÉZUS SZAVAT. Aki nem bölcselkedni, versenyezni, vagy hasznot húzni akar az ige alapján, hanem felfedezi Isten szeretetét és a szerető Isten iránti engedelmesség nagyszerűségét. „Ügy szerette Isten a világot” — mondja az evangélium. Az iránta való engedelmesség is ezt a világot kell, hogy szolgálja. Ennek a megértése oldja fel a „világ” és a keresztyénség között hamisan kiélezett ellentétet. A világmagyarázó, világkormányzó, világból élősködő szándék helyébe a gazdag termést hozó szeretet lép. A miágnak azon a területén, amely számunkra jutott, meg kell teremnünk a gyümölcsöket. A családban, a munkában, a társadalomért hordozott önzetlen felelősségben, az anyagi, szellemi felemelkedésért folyó nagyszerű harcban. Az ige meghallgatása tehát önmagában nem tesz keresztyénné. Ezt Jézus bizonyítja ebben az igében. A hallott igének teljesítése által leszünk igazán keresztyénné, az Isten és emberszeretet százszorosán kamatozó termőföldjévé. Baranyai Tamás IMÁDKOZZUNK Mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy tartalmassá, gyümölcsözővé teszed az életünket. Köszönjük igédet, a benne kifejezett szeretőiedet és akaratodat. Kérünk, adj alázatot, hogy elfogadjuk, adj hűséget, hogy megcselekedjük. Kérünk, áldd meg szolgáló igyekezetünket, hogy valóban a te Szereteted tovább- adói, kamatoztatói lehessünk az emberek között. Légy velünk, hogy örömünket leljük a szolgálatban családunk, egyházunk, hazánk és az egész emberiség javára, ámen. Istentiszteleti rend Budapesten, 1971. Deák tér de. 9. (ürv) dr. Kékén András, de. 11. (úrv) dr. Hafen- scher Károly, du. 6, Trajtler Gábor. Fasor de. 11. ifj. Görög Tibor, du. 6i ifj. Görög Tibor. Dózsa György út de. fél 10. ifj. Görög Tibor. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Solymár János de. 12. (magyar). Tlialy Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Fehér Károly, du. 5. szeretetvendégség: Fehér Károly. Utász u. de. 9. Veöreös Imre. Vajda Péter u. fél 12. Féhér Károly. Zugló de. 11. (úrv) Boros Károly. Rákosfalva de. 8. (úrv) Bizik László. Gyarmat u. de. fél 10. Boros Károly. Fóti út de. 11. Baranyai Tamás. Váci út de. 8. Benczúr László. Frangepán u. de. fél 10. Benczúr László. Újpest de. 10. Blá- zy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Vi- rágh Gyula. Soroksár Újtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Kispest de. 10. Kispest Wekerletelep de 8. Pestújhely de. 10. Schrpiner Vilmos. Rákospalota MAV-telep de. 8. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kistempolm du. 3. Rászeptember 19-én kosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kis- tarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél li, du. 3. Bécsikapu tér de. 9 (úrv) Mado- csai Miklós, de. fél 11 (német úrv), de. 11 (úrv) Madocsai Miklós, du. 6 Szeretetvendégség. Torockó tér de. fél 9. D. Koren Emil. Óbuda de. 9. Fiilöp Dezső, de. 10. (úrv) Fülöp Dezső, du. 6. Zenés áhítat: D. Dr. Ottlyk Ernő, XIL, Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Takács József, de. 11. Takács József, du. fél 7. Ruttkay Elemér. Pesthidegkút de. fél 11. Ruttkay Elemér. Kelenföld de. 8. Bencze Imre, de. 11. (úrv) Bencze Imre, du. 6. dr. RezeSsy Zoltán. Németvölgyi út de. 9. dr. Rezessy Zoltán. Albertfalva de. 7. Visontai Róbert. Nagytétény de. fél 9. Ke- lenvölgy de. 9. Visontai Róbert. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. fél 11. Szentháromság után a 15. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Gál. 5.25—6. 10; az igehirdetés alapigéje: Mt 13, 18—23. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Szeptember 19-én, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi Rádió és az URH adó. Igét hirdet BACHÁT ISTVÁN váci lelkész. — MŐRICHIDA — ARP AS. Augusztus 15-én iktatták be a gyülekezet két új presbiterét, Nagy Sándort és Major Lászlót, valamint az új árpási gondnokot, Dombi Kálmánt. Az új egyházfi: Boros Gyula. — VECSÉS. A Martin Luther I King emléktemplomának fel- i szentelésére készülő gyüleke- , zet augusztus 29-én szeretet- ! vendégség keretében emlékezett meg fatemploma felszen. I telésének 25 éves évfordulójáról. A gazdag műsorban az egykori eseményt a gyülekezet . néhány tagja idézte fel megemlékezésében. Marschalkó Gyula lelkész Martin Luther . King életútját rajzolta a gyü- I lekezét elé, Détre László esperes pedig „Gyülekezetek múlt- . ja és jövője” címmel tartott ■ előadást. Szavalt Kókay Ist- ! ván, harmdniumon játszott Princz Gizella, Esti Gyula ver- j sét pedig Vészéit Jánosáé olvasta fel. — ÓBUDA. Szeptember 19én, vasárnap délután 6 órakor zenés áhítatot tartanak a templomban. A műsorban motetták és Bach-korálok szerepelnek. Közreműködik a Buda- I pesti Madrigál Kórus Szekeres j Ferenc vezényletével. Igét hirdet Bencze Imre kelenföldi lel- i kész. — VASDIPLOMAS mérnökök. A budapesti Műszaki Egyetemen ünnepi ülés keretében vas-, gyémánt-, és arany diplomákat osztottak ki a 65, 60 és 50 évvel ezelőtt végzett mérnökök között. A legidősebb kitüntetettek között van Koren Emil ny. MÁV üzletigazgató, D. Korén Emil esperes, lapunk felelős szerkesztőjének édesapja, aki 1906-ban szerezte meg mérnöki diplomáját a Műegyetemen. — HALÄLOZÄS. Henk Hen- rikné, a székesfehérvári gyülekezet hűséges tagja augusztus 23-án. 65 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 30-án volt a székesfehérvári evangélikus temetőben Nagy Tibor székesfehérvári és Mogyorósi Gyula kölesdi lelkész szolgálatával. „A szeretet soha el nem fogy”. evangélikus élet A Magyarországi Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelő* szerkesztő és kiadó: D. Korén Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vili.. Puskin u 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.412— vm Előfizetési ár- egy évre 90,- Ft Árusítja & Magyar Posta Index 25 211 71.3367 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla igazgató „Minden gondotokat őreá vessétek, mert néki gondja van reátok,” (1 Pt. 5,7) VASÁRNAP. — „Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti.” (Mt. 6,24—34) Tisztázni kell önmagunkat, hogy hová tartozunk, hogy kit követünk. Nem lehetek vasárnap Isten gyermeke, ha hétköznapjaimból kizárom Öt. Nincs két- laiki élet. Vagy Istent szolgálom, vagy ellene vagyok. Isten nem alkuszik, Ö teljés értékű embert kíván. Hitében teljesen „gerinctelen ember”, aki két urat akar szolgálni. Előbb- utóbb teljes hitbeli csőd ennek aí eredménye. Döntsük el világosan, mérlegeljük reálisan, hová akarunk tartozni. De abban azután erősen ki kell tartanunk ! HÉTFŐ. — „Vigyázzatok, hogy alamizsnátokat ne osztogassátok az emberek előtt, hogy lássanak titeket, mert különben nem lesz jutalmatok a ti mennyei Atyátoknál.” (Mt, 6,1—6) Jézus tisztán látta a kegyes élet visszatetsző hiányosságait. Minden igyekezetével arra törekedett, hogy helyes magatartásra ébressze az embereket: az ala-nizsnálkodás nem könyöradomány kegyes szórása, hanem a szeretet cselekedete. Nem sütkérezés a dicsőség sugaraiban, de észrevétlen jótett. Nem hatásvadászat, hanem segítő kéznyújtás a másik felé. KEDD. — „A mi mindennapi kenyerünket add meg né- künk ma.” (Mt. 6,5—15) Az az egyszerű tény, hogy imádkozhatunk Istenhez, hogy tőle kérhetjük a mindennapi kenyeret, eleve vallástétel arról, hogy a mindennapi megélhetést Istentől várjuk és neki kell megköszönnünk. Isten a kenyéradő gazdánk. Mikor kenyerünkért imádkozunk, akkor mindazért könyörgünk, ami boldog életünkhöz tartozik. Ez az egyetlen mondat magában rejti az emberi élet. a jó élet minden kívánságát. Benne van minden igényünk és minden vágyunk. Ez az imádság, melyre Krisztus tanított egészen egyszerű szavaiban is testvéri békességért, jó életért és, társadalmi igazságért ostromolja Istent SZERDA. — „Mikor pedig böjtöltök ne 1 égvén komor a nézéstek, mint a képmutatóké, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek, hogy ők böjtölnek.” (Mt 6,16—18) Az igazi, régi böjtölés fogalma ma már teljésen elmosódott. Az a „népi” felfogás maradt meg róla, hogy bizonyos alkalmakkor nem eszünk húst. Pedig az igazi böjt egészen más: a teljes — mindenben való önfegyelem, önmegtartóztatás. Erre hívja fel Jézus a figyelmet, s arra tanít, hogy Istennek teljesen odaszánt életünk nem „látványos” élet. Szép csendben, halkan, láthatatlanul munkálkodó élet az igazán Istennek tetsző. Mint a só szolgálata, mely láthatatlanul ízesít CSÜTÖRTÖK. — „Ne gyüjt- eetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti” (Mt. 6,19—23) Egyáltalán nem arról van szó, hogy az ember ne igyekezzék munkájával elérni a minél kényelmesebb, jobb földi életet. Nem azt tanítja ez az ige, hogy ,-Pató Pál” módjára lustán elhagyjuk magunkat azzal a felkiáltással, hogy majd gondoskodik Isten rólunk. Az ellen tanít az ige, hogy a föld' kincsek nehogy bálványinkká legyenek. Mennyi agyonhaj- szolt ember van, ki erején felül „hajt” egy-egy nagy bálványa eléréséért: autó, tv, kényelem stb. Ezek nagyon jó dolgok, de igen rosszá válnak, ha isteni „rangra” jutnak életünkben. PÉNTEK. — „Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől...” (Mt 6,24—34) Nagyon világosan tanít ez az ige az aggodalmaskodás hiábavalóságáról, Mondva csinált aggodalmak és világméretű veszedelmek fölött csendül Jézus szava: nincs értelme az aggodalmaskodásnak. Tapasztalatunk tanúsíthatja Isten fenntartó gondviselését. Tekintsünk az ég madaraira, tekintsünk saját életünkre. Igen, Isten gondviselő Jó Atyánk. Nem a gondok méréke, nagysága a. döntő, hanem a hit. Ez a kulcsa az Istenre hagyatkozó életnek. Az egész hit és hitetlenség kérdése. A hivő ember bátran bízza rá magát Istenre, mert tudja, hogy élete, sorsa a legjobb kézben van. SZOMBAT. — „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.” (Mt€.Jj 1—8) A tökéletes önkritika eléréséhez vezet Jézus tanítása. Közösségben, emberek között becsülettel élni csak úgy lehet, ha tisztában vagyunk önmagunkkal, Ismérjem meg magamat, akkor adhatok jó tanácsot, bírálatot a másik emberről. Nagyon veszélyes emberi kísértés az ítéletmondás. Észrevétlenül siklik ki szánkból a bíráló megjegyzés. Viszont nehéz önkritikát gyakorolni. Milyen könnyen bírálok, de mennyire sért, ha engem bírálnak! Fáj, ha a fejemre olvassák, milyen vagyok. így fájjon, ha legközelebb szeretetlenül ítélkezem embertársamról. Solymár Péter Az idők végezetéig 1971 Mivel kopogásomra nem jött válasz, benyitottam a szobába. Sötétség fogadott. — Aranka néni? — kérdeztem a sötétségbe bámulva, mert akkor jártam a szobájában először és nem tudtam, hol a villanykapcsoló. Az ajtó mellett jobbról — hallatszott valahonnan a szoba mélyéről. Ügyetlenkedve tapogattam a falon, aztán egy gyenge fényű villanykörte fellobbant. Ott ült az ablak mellett a nagy karosszékben, kezeügyében két mankója, a kis asztalkán kalács, citrom, alma. Az ágya vetve. A falon három kép. Az esküvői, a férjéé és a saját képe, az ágy mellett kis asztalkán egyetlen fiáé. — Ki is vagy, kedveském? — kérdezte felém hajolva, mert egyik szemén hályog volt. — Hát a... — Ne is mondd, már megismertelek. Mindig ilyen meleg, lágy a hangod. Ezer közül is megismerném. — Hogy van, drága Aranka néni — teszem fel a banális kérdést, mintha csak tegnap találkoztunk volna, pedig nem láttam már vagy két éve. ■— Nem jól, édes gyermekem. 88 esztendő nagy idő. — Es egy percre megáll, mintha gondolatban végigfutna ezen a 88 esztendőn. — Ha két hónappal ezelőtt le nem esem a villamosról, száz évig is élhettem volna. De azóta csak nem tudom magam összeszedni. A vasfűző is szorít, csak egy szememre látok, most meg ez az ideggyulladás, mintha seb lenne a gyomromban. De azért csak lementem tegnap is, hogy a fiamnak vegyek vacsorára valót. Hátha eljön. — Ilyen állapotban lemenni — korholom —, hát szabad ilyet tenni? És ha megbotlik és elesik, kitöri egy újabb tagját? — Hát az megeshet — válaszolja, aztán csend ereszkedik közénk. — És mire gondol, amikor így egyedül van órákon át? — Órákon? — mondja sértődötten. «— Napokon át! — Nos, mire? Elgondolkodik. Aztán mintha egy láthatni* lan kéz végigsimitana az arcán, hogy eltöröljön minden ráncot, minden gondot, az egész szomorú jelent, mintha már nem is hozzám szólna, nem is ő lenne, hanem az a szép, fiatal teremtés fott, a régi képen, szorosra fűzött, karcsú derékkal, kontyba fésült hajjal. — Mindig csak a múltra gondolok — mondja. És már kérdezettemül jönnek az emlékek. Odahaza Kolozsvárt, amikor édesapám először vitt el az iskolába ... amikor Bandiká- mat megismertem. Áldott jó ember volt. Mennyit tervezgettünk! Aztán jött a háború, a menekülés. De sohasem csüggedtünk. Belül erősek voltunk. Nem jöhetett olyan vihar, mely bennünket hitünkben megingasson. Ne- ház napjainkban ez volt erősségünk. Amikor a drágámat elvesztettem és egyedül kellett mindennel megküzdenem, akkor is Istenben bíztam. És harcoltam mindig az igazságért. Sokat dolgoztunk, sokat küszködtünk, de ez volt benne a szép. Jobban megbecsültük azt, amink volt. Tisztább volt az örömünk, nyu- godtabb az álmunk. Jó volt, hogy nem kaptunk meg mindent, hogy mindenért küzdeni kellett. Jó, hogy annyi szép volt a múltban, hogy van mire visszagondolni. Amikor így magamban ülök egész nap, mindig végiggondolom azt, ami elmúlt. — És a jelen? — A fiam dolgozik. Sokszor késő éjszaka végez. A családjával alig találkozik, már alszanak, amire hazaér. Azért sokszor idebenn marad, nálam. Mindig megvárom, amire végez. Mindig megvetem az ágyát, megigazítom a párnáját, elsimítom a lepedőjét. Ez nekem a jelen. Várom napokig, benéz-e hozzám? Ha aztán itt-ván, csak elnézem, ahogy leül a karosszékbe és rögtön elalszik. Fáradt. — A jövő? Csak az nyugtalanít, hogy mi lesz a fiammal. Mi lesz vele ebben a rohanó világban, amelyben az öregek felesleges tehertételnek számítanak? Mi lesz vele, ha majd ő is meg* öregszik, mert egyszer mindenki megöregszik, és akkor talán ő is egyedül lesz, felesleges öregként? Elgondolni is borzasztó. Elhallgat. Fejét hátrahajtja a karosszékre. — Oltsd el kedvesem a villanyt, bántja a szememet. A kapcsoló után nyúlok. A szobára sötétség borul. A szemközti házból hangos zene hallatszik. A nyitott' ablakon át be lehet látni a lakásba. A szoba tele van fiatalokkal. Táncolnak. Egymással szemben állva, furcsa, ritmikus mozdulatokkal. Valaki énekel. Ez az ének nem hasonlít az andalító keringő dallamához, amit Aranka néni ismer. De talán nem is ér már hozzá ez a hang. Egyetlen ép szemét a csillagokra szegezi, mintha a jövőt kutatná. De lehét, hogy megint a múltban jár, miközben a jelen körülöleli magányos óráival, várakozásaival, kegyetlen valóságával, hogy egyszer mindenki megöregszik. 2971 Az ajtó magától kinyílott előttem, kopogtatnom sem kellett. Tiíkos fényforrás vakító világosságot árasztott. Ragyogott tőle az egész szoba. Szuperkészülékem a zsebemben, csak be kellett állítanom az édesanyák hullámhosszára. Megnyomtam a gombot, és a gép beszélt. Hangja közömbös volt, kissé hadarta a szavakat. — Hogy tetszik lenni? Bevette a tablettát? Itt volt az orvos? Sok időm nincs. Világűrt megbeszélésre kell mennem. Majd küldök fényjelet. Mit csinál mindig, ha így egykét napra magában van? — Egy-két napra? Hosszú hónapokra! Ha baj nem éri az űrhajót, még kétszáz évig is élhettem volna. 188 esztendő nagy idő. De hiába gyógyítanak ki valamiből, megint új betegség jön, amelyet nem ismernek, amire nincs még gyógyszer. — És mire gondol, araikor hónapokig egyedül van? *** Mindig csak a múltra! — És szikkadt, színtelen, ráncos arcán mintha kisimulna a bőr, mintha egy láthatatlan kéz odavarázsolná. emlékezete vásznára mindazt, ami elmúlt. Ugyanúgy mosolyog, mint akkor, amikor azzal a bőryadrágos, hosszú hajú fiúval táncolt virágos miniszoknyában, aki azt mondta, hogy csak a számok, a megfogható, az az, amiben hinni lehet. Ö nem egészen értett vele egyet. De szerette. Tudta, hogy eljön az idő, amikor megszólal a szív, amikor kicsordul a könny, amikor fáj egy szó, amikor bezárul egy sír, amikor eljön a pillanat, hogy a megfogható kiesik a kezünkből. Nehéz idők voltak. Háborúk, romok, bombázás. De megmaradtak egymásnak. A legnagyobb hatalom biztos kézzel vezette őket keresztül háborún, veszélyen. Jó volt, hogy emberek maradtak a gépek világában, hogy élő szív dobogott bennük. Jó c~- re visszagondolni. — És a jelen? — A fiamat ritkán látom. Évente egyszer- kétszer. De mindig várom. Megvetem az ágyát, megigazítom a párnáját, elsimítom a lepedőjét, pedig a műanyag simul, nem gyúródik. A takaróját villany melegíti, de én meghallom a lépteit, gyorsán a szivemhez szorítom, hátha melegebb lesz tőle, nehogy megfázzon, ha hosszú útról hazatérve, álomra hajtja a fejét. — És a jövő? —■ Csak az nyugtalanít, mi lesz a fiammal? Mi lesz vele a gépek világában? Mi lesz vele. ha megörekszik? — Csontos, öreg kezét rátette a szék karfájára, A szobában kialudt a fény. A nyitott ablak előtt furcsa járművek suhantak el, furcsa lényekkel, akiket szuperembereknek hívtak. De ő csak a csillagokat nézte, amelyek változatlanul ragyogtak évmilliók óta. — Kedveském — érintette meg valaki a vállamat —, későre jár. Szégyenkezve ugrottam fel. — Jaj, drága Aranka néni, elaludtam! — El — mondta megértőén. — Talán még álmodtál is. — Igen. Arról, hogy az anyai szeretet tegnap is, ma is, holnap is ugyanaz. Változatlan az idők végezetéig* Gyarmathy Irén
