Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1971-09-19 / 38. szám
Sorakozzunk összébb Emlékezetes dátum lesz Az ellenséggel vívott harcnak ősidők óta két klasszikus formája van. Az egyik az ellenség nyílt megtámadása. Ezt a formát rendszerint akkor választja a hadvezér, ha fölényben érzi magút, s megítélése szerint a nyílt harcba bo- csátkozás csak az ő győzelmével végződhet. Ha erről nincs meggyőződve, akkor a másik klasszikus harcmodort választja: az ellenség sorainak csellel, vagy más manipulációval való fellazítását, hogy azután a fellazult és szétzilált sorokat nyílt támadással legyőzhesse. Nem vitás, hogy a két gazdasági és társadalmi rendszer, a kapitalista és a szocialista rendszer között életre-halálra menő harc folyik. S mivel a társadalmi igazság és a humánum a szocialista rendszer oldalán áll, az sem kétséges, hogy ebben a küzdelemben melyik félnek van több félte- nivalója. E félelemmel magyarázható, hogy a harcot, a támadást mindig a kapitalista rendszer kezdeményezi, hiszen jól tudja, hogy a békés fejlődés a szocialista rendszer malmára hajtja a vizet. Volt idő, amikor a kapitalista rendszer erőfölényben érezte magát. Ekkor természetesen az első harcmodort alkalmazta. A negyvenes évek végén és az ötvenes években ezért próbált mindenütt a szocialista országokban nyílt ellenforradalmi lázadást kirobbantani, s ezekben, mint például Koreában maga is tevőlegesen részt venni, mert azt remélte, hogy ez a nyílt harc sikerrel jár. Bár ezek az ellenforradalmi lázadások nagyon sok kárt okoztak a szocialista országoknak, s nagyban hátráltatták a szocialista fejlődést — gondoljunk csak az 1956-os magyar ellenforradalomra — nem tudtak diadalra jutni, mert az új társadalmi rendet igenlők többségben voltak, s a szocialista országokat támogató Szovjetunió is közben annyira megerősödött, hogy sikerrel tudta védelmezni a szocialista érdekeket. Ezek a kudarcok nem késztették visszhvonulásra az ellenséget, csak a harci módszerét változtatta meg. A hatvanas évektől kezdve a szocialista országok elleni küzdelemben a kapitalista országok jellemző harci módszere a fellazítás lett. Céljukat elsősorban úgy szeretnék elérni, hogy a szocialista fejlődésben természetszerűleg megtalálható hibákat és ellentmondásokat propagandájukban igyekeznek felnagyítani, hogy ezáltal elhintsék a bizalmatlanság mag- vát az emberek szívében, s gyengítsék a szocialista fejlődés érdekében létrejött akcióegységet. S mivel e. fellazítást folyamatban nem kis szerepet szántak a szocialista országokban élő egyházaknak, érdemes megvizsgálni, melyek azok a főbb speciális területek, ahol a hívőkön és az egyházakon keresztül próbálják elérni ezt a fellazítást. Az egyházi munkamódszer nemcsak a különböző társadalmi rendszerekben, de a különböző országokban is természetszerűleg más és más. Ezt kihasználva nyugati testvéreink azt szeretnék velünk elhitetni, hogy az ő munkamódszerük — — vagyis a kapitalista, rendszernek megfelelő egyházi munkamódszer — az igazi. S ha ez nálunk nincs meg, akkor mi nem is vagyunk igazán egyház. S ezt elhitetni annál könnyebb, mert vannak egyházunkban még olyanok, akik jól emlékeznek a 25 évvel ezelőtti egyházi életre, s maguk Is úgy gondolják, hogy ez 'lenne az igazi. Nem veszik észre, hogy ezek a munkamódszerek — egyházi iskolák, kötelező hitoktatás, kulturális programmal fenntartott belmissziói munka, stb. —ma már teljesen elavultak, s a mai körülmények között egyáltalán nem keresztül- vihetők. Ezek visszasírása csak arra jó, hogy elvonja erőinket a jelen feladatainak meglátásától és elvégzésétől, s éket vergalt Aműveltséjj éükultúra legyen mindenkié — iSzáz éve halt meg Eötvös József— Jelenünkben természetes, megszokott látvány az olvasás. Jóleső érzéssel és örömmel vehetjük tudomásul, hogy művelődő, tanuló néppé lettünk, illetve egyre inkább ilyenné leszünk. Sokan és sokat küzdöttek azért, hogy ilyen néppé legyünk, ahol eltűnnek, vagy egyre kisebb méretűre csökkennek a műveltségbeli és kulturális különbségek is, az emberek között! Ennek a nehéz, de szép programnak a. munkása volt Eötvös József is. Eötvös József <1813—1871), az egyetemet itthon, Pesten végezte. A 30-as években külföldi utazáson személyesen is megismerte a liberalizmust, a polgári fejlődést. Hazatérése után a politikai életben a főrendi ellenzék egyik vezére lett. Reformok utján törekedett a feudalizmus felszámolására, de az összbiro- dalmi érdekek megsértése nélkül. Késztvett a 40-es évek nevelési törekvéseiben. A polgári forradalom megteremtette a lehetőséget a kultúrpolitika korszerű átalakítására. Az első felelős magyar kormányban a közoktatásügy minisztere volt. A megmozdult társadalom is az elmaradott köznevelés megjavítására törekedett, különösen a pedagógusok és diákok, mint akik legközvetlenebbül voltak érintve e kérdésben. A szabadságharc kitörésekor elhagyta az országot, mert a fegyveres harcot mar helytelenítette. Az abszolutizmus idején szépirodalmi műveket írt, de az abszolutizmus éllen foglalt állást! A kiegyezés korában ismét közoktatásügyi miniszter volt, és újra a népoktatás kötelező bevezetéséért küzdött Szerinte a nemzet gazdagsága, jövője attól függ, hogy milyen kulturális szintet ér el, és ezért a műveltségnek nevelés útján való terjesztésétől várta a haza jövőjének felvirágzását. Az emberek közti osztálykülönbség oka is a műveltségbeli különbség, tehát az osztálykülönbség megszüntetésének útja is a nevelés. A művelődés, a nevelés tehát központi helyet foglalt el elképzelésében: a társadalmi- átalakítás egyedüli eszközének tekintette, amely helyettesíti a forradalmat. (Csak röviden jegyezzük meg, hogy ez a felfogása — téves!) A közoktatáspolitikában különös fontosságot tulajdonított a népoktatásnak. Közoktatás- politikájának alapja a világi közoktatás megteremtése! Szerinte a nevelésről való gondoskodás alapvetőén az állam feladata, ezért kötelessége és joga van a tankötelezettséget előírni, iskolai adót kivetni és az iskolára felügyelni. Elismerte a szülőik jogait is a nevelésben. Miniszteri működése során megszervezte a minisztériumot, felépítését, ügyrendjét, utána fel akarta mérni a közoktatás valóságos helyzetét, de az egyházak — elsősorban és különösképpen a katolikus egyház — megtagadták az adatszolgáltatást. Így nehezítették munkáját. Első nagyobb reformja a népiskolai törvény- javaslat volt, amelyet még 1848 végén nyújtott be az országgyűlésnek. Ez a javaslat törvényerőre akarta emelni a népoktatás polgári jellegű átalakítását, mindazokat a követelményeket, amelyeket legjobbjaink követeltek a megelőző korszakokban. Meggyőződése szerint eljön majd az az idő, amikor az iskolákban nem lesz szükség a felekezetek szerinti elkülönülésre, és a műveltség és kultúra mindenkié lesz! Eötvösnek csak 1867 után sikerült 'kiépítenie a népiskola közigazgatási szervezetét, az állami szakfelügyeletet, a megyei iskolatanácsokat, és a községi iskolaszékeket, kidolgoztatta a tanterveket, tankönyveket, vezérkönyveket íratott a pedagógusok számára, és mindezeket a nemzetiségek nyelvén is kiadatta. Eötvös József célkitűzése az volt, hogy a műveltség és kultúra legyen mindenkié. Jelenünkben tapasztaljuk, hogy Eötvös célkitűzése megvalósult: a műveltség és kultúra mindenkié lett a népi demokráciában ! Baracz Béla jen egyházunk és szocializmust építő népünk közé. Ez.en a ponton jó azt is meglátnunk, hegy nyugati testvéreink egyházi élete — saját bevallásuk szerint — az abszolútnak fémjelzett munkamódszerek ellenére is igen sokszor messze elmarad a mi gyülekezeteink lelki életétől. A másik terület, ahol nagyon könnyen válhatunk a fellazítás eszközeivé, a hívők és a nem hívók együttműködése. Nyugati testvéreink azt is szeretnék velünk elhitetni, hogy lehetetlen a hívők és nem hívők közötti együttműködés. Azt az igét, hogy „ne legyetek hitetlenekkel felemás igában” úgy értelmezik, hogy szocializmust építő népünk célkitűzéseire, mivel ezeket marxista—leninista, tehát ateista alapon álló emberek hirdették meg, az igazán hivő ember csak nemet mondhat. Nem gondolnak arra, hogy az emberek javát, békességét és boldogságát munkáló szocialista célokat éppen keresztyén hitünkből indíttatva mindenképpen támogatnunk kell, még akkor is, ha e célok megvalósítását elsősorban nem hivő emberek tűzték zászlajukra. S amikor mi, hi- vők, ezeket, a célkitűzéseket támogatjuk, nem az ateizmust támogatjuk, hanem Krisztus Urunk szeretette és szolgálatra indító parancsának engedelmeskedünk. S ennél a kérdésnél azt is meg kell látnunk. hogy sehol a világon nincsen keresztyén vagy hivő kormányzat, még azokban az országokban sem, ahol annak vallja magát. A hívők az egész világon nem hívőkkel munkálkodnak együtt, ha meg akarnak felelni Uruktól kapott feladatuknak. A fellazítás érdekében sokszor a valóságnak meg nem felelő híresztelésektől, propaganda fogásoktól sem riad visz- sza az ellenség. Ezek közül csak egyet említünk. Az utóbbi időben többször is előfordult, hogy nyugati turisták budapesti templomok bejáratánál magyar nyelvű Bibliákat osztogattak mondván, hogy nálunk nem lehet Bibliát kapni. S mikor elvezettük őket-Sajtóosztályunkra, s megmutattuk, hogy nemcsak Bibliát, hanem énekeskönyvet, kommentáro- -kat, hittankönyveket, Evangélikus Életet és még nagyon sok mindent lehet kapni, nagyon csodálkoztak. Jó, ha nemcsak magunkban, hanem, másokban is tudatosítjuk mindezeket, s nem esünk áldozataiul, illetve nem ülünk fel az ilyen propaganda fogásoknak. A fellazítással kapcsolatos területeken is vegyük komolyan Tersteegen felhívását, amit a 450. sz., énekünkben szoktunk énekelni: Sorakozzunk összébb! Szívesen szolgálja az erős a gyöngét! Or. Selxneczl János Senki sem szolgálhat két úrnak A vasárnap igéinek összefoglaló témája — a címben szereplő jézus! mondat — a Hegyi Beszédből való, s egy általános érvényű, az emberi élet egészét átfogó, sarkalatos törvényszerűséget fejez ki. Az „általános érvényt” az jelzi, hogy Jézus Krisztus valószínűleg maga is „idézi’ ezeket a szavakat akkor, amikor a szájára veszi őket. Idézi úgy, hogy feltételezi: a hallgatósága is ismeri ezt a szólásmondást s végeredményben azzal is tisztában van, hogy az alapjában véve mit is akar életigazságként rögzíteni. Mert így igaz:, a „kétfelé való sántikálást” minden kor becsületes, tisztességes — és tegyük hozzá — hivő embere helytelennek, erkölcstelennek tartotta és tartja ma is. Csakhogy ez az ismeret — sajnos úgy látszik — sohasem volt elegendő a helyes életfölytatáshoz és ezért Jézus nemcsak idézi a közismertnek látszó szavaikat, hanem határozottan állást foglal egy bizonyos fajta emberi magatartásformával szemben, egy bizonyos — a mindenkori tanítványok számára kötelező érvényű — helyes hitbeli-erkölcsi magtartás érdekében. A helytelen magatartás pedig ez: a „Mammonak szolgálni”, s a helyes: „ne aggodalmaskodjatok a ti életetek felől.. Kezdjük mi is az elsővel: „a Mammonnak szolgálni”. Mit is jelent ez? Bizonyára nem azt — amit már Jézus korában sem jelentett —, hogy valami „pogány istenségnek” szolgájává lenni, őt tisztelni, hanem azt, hogy mások kárára, az embertársak megkárosításával csak önmagunknak élni. Vagyis végeredményben az „én” a „Mammon”, a mindenkori és minden tekintetből való központ, s szolgálata az az ügyeskedés, az anyagi javaknak az a hajszolása, mely nem ismer „sem Istenit, sem embert”. (Milyen szomorú, hogy hány evangélikus hívunk él ilyen módon, hány hűségesnek mondható egyháztag úrik tiszteli mindenek felett „az autó-istent”, „a balatoni villa-istent”, s „az anyagiasság istenének” szolgálatában élve elfeledkezik az igaz Istenről, felebarátjáról, embertársáról, de sajátmaga igazi érdekeiről is. Pedig: „senki sem szolgálhat két úrnak”!) A jézusi kijelentés („ne aggodalmaskodjatok ... ”) gyökere viszont nem más, mint az Istenre való hagyatkozás: annak a biztos tudata, hogy az, aki a világot teremtette és fenntartja, gondot visel nemcsak az égi madarakra, a mező szépséges virágába, hanem még inkább a legszeretettebb teremtményre, az emberre. Ez a gondviselő szeretet ad erőt a munkás életre s adja meg a becsületes emberi munka jutalmát. Ez a gondviselő szeretet láttatja meg vélünk a jelen nyugodt biztonságát és a jövó bizonyos reménységét is. S mindezt elsősorban neküruk keresztyéneknek kell hinnünk, tudnunk és gyakorolnunk, hogy így a mindennapok dolgaiban is az „egy Űr” szolgái lehessünk! Dr. Vámos József Az Ösztöndíjtanács ülése A Magyarországi Evangélikus Egyház Ösztöndíjtanácsa szeptember 1-én ülést tartott. Az ülésen jelen voltak D. dr. Pálfy Miklós dékán elnöklete mellett D. Koren Emil és Nagy István esperesek, ifj. Harmati Béla titkár, valamint a Teológiai Akadémia tanári kara részéről dr. Sel- meczi János otthoniigazgató. A tanács — amelynek feladata, hogy a külföldi tanulmányútra kiküldött lelkészeinket felkészítse, útjuk alatt figyelemmé! kísérje, annak befejeztével őket beszámoltassa és további tudományos haladásukat irányítsa és ellenőrizze — vizsgáztatta, illetve meghallgatta a külföldi tanulmányútra induló fiatal lelkészek. beszámolóját felkészülésükről, valamint a tanulmány- útról hazatért lelkészeket kérdezte ki végzett munkájuk, teológiai eredményeik és nyelvi előrehaladásuk felől. Táborszky László és Trajt- ler Gábor tanulmányú-tjük előtt, Bodrog Miidós, ifj. Görögi Tibor, Magyar László és Rozsé István pedig tanülmány- útjukról hazatérve számoltak be végzett munkájukról. NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG 25 évvel ezelőtt kezdték meg a Német Demokratikus Köztársaság területén az evangélikus rádiós istentiszteleteket. Az első ígehirdető Dr. Heinz Wagner, lipcsei teológiai tanár volt. 1953 óta rendszeresen hallhatók is istentiszteletek a rádióban. Vasárnaponként reggel 7.30-kor az első programsorozatban hallható 50 perces adás „Az Evangélikus Egyház reggeli ünnepe” címen. Havonta egyszer a római katolikus egyház sugározhat istentiszteletet. Nagy ünnepeken még egy alkalommal is sor kerül isten- tisztelet közvetítésére a rádióban vagy a televízióban. Az adásokra sok válasz, kérés, vagy tanács érkezik, nemcsak az országon belülről, hanem szomszédos országokból is, sőt egy alkalommal Űj-Zé- landról is érkezett levél (epd) 1971. szeptember 3. olyan dátum lesz Európa történetében, amelyre gyakran fogunk viszatémi. És nem kell különösebb jóstehetség annak megjövendöléséhez, hogy ez a dátum egész sor Európára kedvező döntés kiindulópontja lesz. A világ kommunikációs eszközei fáradhatatlanul értékelik és minden ezzel kapcsolatos hírben, vagy hírmagyarázatban megszólal az optimizmus, hogy kontinensünk új, reménylkeltő szakaszba lépett. DE VAJON NEM TÚLOZZUK-E EL Europa egyetlen városával, Berlinnel kapcsolatban azt mondani, hogy Európa jövendőjének kulcskérdése lett? Bizonyosan nem. Mert Berlin és a német kérdés és Európa biztonságának kérdése nemcsak szoros összefüggésben van, hanem ebben a sorrendben állnak és csak igy, nem. pedig megfordítva lehet a kérdéseidet elintézni, megoldani. A berlini kérdés megoldása éppen azért nagyszerű esemény, mert az első lépés sikerének könyvelhető el, de azért is, mert a legbonyolultabb, legnehezebb kérdésen vagyunk túl. A második világháború utáni elintézetlen kérdések közül Berliné volt a legsúlyosabb és Súlyosságára mi sem volt jellemzőbb, mint hogy negyed évszázadon keresztül nem lehetett megoldani. Ha nem is bonyolódunk a mögöttünk levő negyed évszázad történetébe, nagy vonásokban arra mégiscsak emlékszünk, hogy a Hitler-eüenes koalíció tagjai a háború utáni rendezés kérdéseit a szövetséges jó viszony alapján szándékoztak megoldani. Ez vonatkozott Berlinre is, amelyet a szovjet csapatok szabadítottak fel. A JALTAI MEG ALLAPCD ASB AN (1945. február) olyan tervezetet fogadtak el, hogy Németországot gazdasági, politikai és egyéb vonatkozásban egységesen kezelik, a főhatalmat a Szövetséges Ellenőrző Tanács gyakorolja, székhelyéül pedig Berlint jelölték ki. Ennek megfelelően került sor a négy megszállási zónára, amely egyúttal jelképezte a koalíció tagjainak egységes kormányzását. A barátság légkörét azonban rövidesen bizalmatlanság váltotta fel, elkezdődött a hidegháborús korszak és Berlin hamarosan Európa „frontvárosa” lett. Nyugat és Kelet között feszülő szakadék Berlinnél mélyült el legjobban. A nyugati márka, bevezetésével, (1948) a három nyugati szektor elkülönülésével, az egységes igazgatás megszakításával, a két Németország különválásával olyan folyamat indult el, amely a leghiggadtabb politikusokat is mélységesen aggasztotta. 1949-től, a két német állam megalakulásától végképp felszámolódott az egy- séges közigazgatás és Berlin nyugati szektorain keresztül az NDK „vére csordogált' el. 1961-ben Nyugat-Berlint műszaki zárral vették körül s e terhes években a berlini feszültség miatt Európa „súrolta” szüntelenül a háborút. AZ TERMÉSZETES VOLT, hogy a kialakult realitások mellett a berlini kérdést a Hitler-eüenes koalíció nagyhatalmainak kellett megoldania. S a nagy kő akkor szakadt le Európa népeinek szívéről, amikor tárgyalóasztalhoz ültek. Lélegzetvisz- szafojtva lestük a tárgyalások eredményeit, miközben a pesszimisták azt mondták, lehetetlen megoldást találni erre a bonyolult, szövevényes, eltorzult kérdésre. De kiderült, hogy mégis lehet. Csak jóakarat és készség kett és a legsúlyosabb kérdések is megoldhatók józan kompromisszummal. És húzzuk ismételten alá: Európának a háború után nem volt még egy ilyen bonyolult, összekuszált problémája, mint a berlini. És lám! Sikerült! Ezek után a többi kérdés megoldása már nem ábránd és remény, de megvalósítható tény. MAGÁT A NYUGAT-BERLINRE VONATKOZÓ EGYEZMÉNYT ismerjük a napisajtóból. Egyetlen mondatát azonban mégis szeretném kiemelni és abban négy dolgot aláhúzni: „eljárva négyoldalú jogaik alapján, valamint a rájuk háruló felelősségek és a háború alatti és hidegháború utáni megfelelő megállapodások alapján és a négy hatalom döntései alapján, amelyeket itt nem érintenek, figyelembe véve a szóban forgó területen fennálló helyzetet, azon óhajtól vezettetve, hogy hozzájáruljanak, a helyzet gyakorlati megjavításához anélkül, hogy jogi helyzetüket korlátoznák Ez a mondat az ünnepélyes hangvételű bevezetőből való s ebből húzzuk alá az alábbi négy tételt: 1. A felelősség kérdése. Anglia, Franciaország. Szovjetunió, Egyesült Államok, mint a Hitler-ellenes koalíció tagjai nemcsak a fasizmus leverésére vállalkoztak felelősséggel és nemcsak arra tettek fogadalmat, hogy a háborút befejezik, de a felelősséget megosztják a háború után is. A legtöbbet szenvedett kontinens népeinek kérdéseit csak közös felelősséggel lehet megoldani. 2. A nagyhatalmak döntéseinek kérdése. A háború utáni nyitott kérdések legtöbb esetben azért nem voltak megoldhatók, mert a nagyhatalmak között nem Volt meg az egyetértés. Hogy most elfogadható megállapodás született meg, annak egyszerű magyarázata a nagyhatalmak között kialakult egyetértés és békés szándék. Kelet és Nyugat közös akaratát tükrözi a Berlini Megállapodás. 3. A kialakult helyzet kérdése. A. szóban forgó problémában a kialakult helyzetet vették figyelembe. Vagyis a realitásokat. Durva beavatkozás, a hatalommal való visszaélés lenne, ha ezt nem vették volna figyelembe. A kialakult helyzethez hozzátartozik a két német állam ténye és Ny ugat-Berlin önálló státusa. 4. A helyzet gyakorlati megjavításának kérdése. Az egyezmény azért született, hogy a helyzet gyakorlati megjavításához még ^nkább hozzájáruljanak. Tehát magát a négyoldalú egyezményt is „nyitánynak” szánták, noha elsősorban a berlini kérdés megjavításáról van szó. De kézenfekvő dolog, hogy Berlin az első lépcsőfok az európai biztonság magas és törékeny létráján. Mind a négy aláhúzás emlékeztet bizonyos fokig az ENSZ- alapokmány általános elveire s mintegy megnyitja ezáltal a két német állam előtt is az ÉNSZ-be való felvétel kapuját. MIT KELL TUDNUNK AZ EGYEZMÉNY ALAPJÁN? 1. Azt, hogy a gyakorlatban 1949 óta fennálló két Németország szeptember 3-tól a nemzetközi élet realitásai közé fog tartozni. 2. Nyugat-Berlin külön önálló város, amely gazdaságilag az NSZK-hoz tartozik, de kormányzatilag, közigazgatásilag önálló. Viszont az NDK területén feleszik s ez az NDK jogkörét is bizonyos vonatkozásban kiterjeszti. A jövőben tehát Európa térképéhez ezek igy tartoznak hozzá: NDK, NSZK és Nyugat- Berlin. 3. A két német állam előtt nyitott az út a tárgyalásokhoz. 4. A szovjet, lengyel, NSZK egyezmények ratifikációja előtt nincs akadály. Ha ezt a „menetrendet’ figyelembe vészük, akkor a budapesti felhívás, az európai biztonsági értekezlet összehívása is esedékes. Erre már most egyre több a biztató jel. Végső fokon ezt a kérdést kell megoldani. De ehhez, az út itt Berlinnél kezdődött, amely többé nem Jrontváras”, hanem a béke és megnyugvás városa lesz. Dr. Rédey Pál METODISTA VILÁGSZÖVETSÉG 87 ország 55 egyháza mint- tember elején tartott denver-i egy 40 millió egyháztaggal ai- (USA) ülésen a Világszövetség ■kotla a Metodista Viláissrfi az ed(USl elnök helyébe kotja a Metodista vuagszo- nyolctagú elnökséget válaszvetségel A legutóbbi, szép- tott (epd)
