Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1971-09-19 / 38. szám

A Biblia

A lékodó fiú füstbe ment terve

Távolról sem állítom, hogy Jézus tékozlo fiúról elmondott gyönyörű történetének magyar irodalmi megfelelője volna Petőfi „Füstbe ment terv”-e. Nem állítom, össze sem hasonlítom, csak egymás mellé teszem és csodálliozom, milyen összecsen- : gően pendülnek benne a húrok.

A tékozló fiú formál gat ja, majd hazaérve el is mondja bün- valló mondatait a kitárt atyai karok között. Petőfit ugyan nem a bűntudat hajtja hazafelé, s talán ezért van, hogy egész úton hazafelé azon gondolkodik, hogy mit mondjon „kedveset és szépet” az édesanyjának. A megérkezés pillanata s a fogadtatás melege azonban már párhuzamos gondolatokat faJcaszt a két történet között.

Röpült felém anyám s én csüggtem ajkán.,. szótlanul mint gyümölcs a fán.

1. „RÖPÜLT FELÉM ANY AM”. Ezek ugyanazok a tárt karok, amelyek a tékozló fiút fogadjál^. „Elébe jövő kegyelem” — mondjuk teológus nyelven.

Mi csak botladozunk, vándorolgaf.unk, igyekszünk a „zarándokok útján” Isten felé, — ő röpül felénk. Döcög, döcög a szekér, poroszkálunk, gondolatok váltják bennünk egymást, elmélkedünk és fontolgatunk, exegetálunk és magyarázkodunk, — Isten nyitott készséggel áll előttünk. Megjárjuk a hit vívódásának hegyeit és völgyeit, fényes élmények és szikkasztó szürke hétköznapok váltakoznak, bandukolunk s a lépéseket méregetjük, hogy mennyivel jutottunk közelebb a célhoz. — Isten egyetlen kitárt kar, s a találkozás Vele az örökkévalóságba időtlenül fényes öröm egyetlen pillanata. Magunkra nézve: találkozásra készülődő fáradt bandukolás. öreá nézve: a találkozás boldog élménye.

2. „CSÜGGTEM AJKÁN SZÓTLANUL...” Coram Deo. Csendben Isten előtt. Ez mar nem a keresgélés, botladozás, a készülődés útja és tervezgetése. Ez az erőforráson újúlás életfakasztó csendje. Az a pillanat, amikor a reggeli napfényben teli tüdővel szívjuk be a levegőt. Isten előtt: helyben vagyunk, megérkeztünk. Szölövesszö a tökén. A „nálam nélkül semmit sem cselekedhettek” pozitívuma: Vele mindent. Csendben Isten előtt — ez nem időpazarló tétlenség, keleti nyugalmú meditáció. hanem lendületvétel a ,,munkára fel” ugrásához.

3. „MINT GYÜMÖLCS A FAN...” A termő élet. A legkényelmetlenebb kérdés: gyümölcs-e az életem? Gyümölcs-e a keresztyének élete a világban? Táplál-e, és mire? Ehető-e egyáltalán? Nem fanyar? Nem mákony? „Mit esznek ezen az emberen” — Icérdezik az utcai zsargon nyelvén irigyek, ha valaki középpontba kerül, ha „menő fejjé” válik. Egyáltalán: van rajtunk mit „enni”?

Ha úgy jól megnézem, volna mit. Az embervilág nagyobb fele naponta éhesen fekszik le. A keresztyének általában a kisebbik, a jóllakott oldalon vannak. Vagy ez túl bizarr alkalmazása a képnek? Dehát mit tettünk, mit tesz a keresztyénség az embrvilág robbanásfeszült nagy kérdéseinek megoldásáért? Nem tanácsban, intésben, véleményhangoztatásban, „én megmondtam"-ban, hanem cselekedetben, eredményben?

Jaj, azok a gyümölcsök, midig a gyümölcsök!

Gyümölcs. A hétköznapok asztalára tett keresztyén élet. Az éhező mérlege nem a súly. hanem a táperő. „Otthonná tenni a világot” — írta le Kós Károly a maga nagylélegzctű műépítészen törekvését és hitvallását. Mivé erősödik a világ körülöttem abból, amit én táplálékul, gyümölcsként adni tudok elébe? Otthonosabbá, szebbé, békével teltebbé. igazabbá, eredményesebbé lett körülöttem az élet azáltal, hogy vagyok, hogy ott vagyok, ahol élek?

„Kedveset és szépet* nekünk nem Istennek kell mondanunk, hanem az embereknek. Elébük kell tennünk a jó gyümölcsöt.

Megtérni Istev-hez annyit jelent: megérkezni az emberhez, eledelévé lenni, életet, örömöt, békét, szépet sugározni. Érlelni és táplálni a holnapot. D, Korcn Emil

Kinyilatkoztatás a Sinai hegynél (1.)

A LEGRÉGIBB TUDÓSÍTÁSOK SZERINT Izrael népe megállás nélkül vonult keresztül a pusztán Egyiptomtól Kánaánig. Viszont Mózes öt könyvének, a Pentateucly>snak mai tanúsága szerint ezt az utat megszakították és hosszabb ideig tartózkodtak a Sinai hegy lábánál. A Biblia mai végleges szövegében is úgy fest ez a táborozás a Sinai hegynél, mintha csak epizód lenne Izrael életében és a nagy célhoz, az Ígéret földjéhez egy lépéssel sem vinné közelebb.

Nem kétséges, hogy ez az elbeszélés (2 Móz 19) egészen másként írja le Izrael és Isten viszonyát, kapcsolatát, mint az eddigi hagyomány. Amikor Egyiptomról, a Pusztáról és a honfoglalásról beszél az Ótes- támentom, akkor mindig úton van az Istene által vezetett gyülekezet a végső célpont felé, melyet az Űr ígért meg neki. Itt a Sinai hegynél nincs szó vándorlásról, sem ígéretről. Mintha megállt volna az idő: a nép ott ül a hegy lábánál, fent a hegycsúcson Isten a parancsolatokat nyilatkoztatja ki Mózesnek és „szövetséget” köt népével. Izrael átveszi Isten kezéből a minden időkre érvényes parancsolatokat, melyek biztosítják jogi és kultikus életének a rendjét.

A SINAI-HEGYÍ KINYILATKOZTATÁS történeti eredete ismeretlen előttünk. Még azt sem tudjuk biztosan, hogy melyik volt ez a hegy. Mivel az elbeszélés füstről, tűzről és a hegy rengéséről beszél, arra gondolnak a tudósok, hogy működő vulkánnak kellett lennie. Vulkánikus hegyek pedig csak az Akaha-öböl keleti oldalán vannak. Hagyományos felfogás szerint azonban a Si- nai-félsziget egyik magas hegyéről, a ,.Mózes-hegyről” vagy a szomszédos „Katalin-hegy- ről” van szó az elbeszélésben. Ha kinyilatkoztatásról beszél az Ötestamentom, akkor elsősorban erre a Sinai-hegyi kinyilatkoztatásra emlékeznek vissza az emberek. Ez volt az a nagy üdvesemény, amelynek folytán JAHVE lett Izrael Istene és Izrael a népe. Mindez azonban nem történik meg olyan simán. Izrael létét mesz- szemenően veszélyeztette Istennek feléje nyújtott keze és ezért csak egy ember van jelen. amikor a szent Isten kinyilatkoztatja akaratát: Mózes. Ő a szövetség közvetítője Isten és népe között, egyedül ő „közeledhetik” hozzá.

AZ ÖTESTAMENTOM KÉTFÉLE FORMÁJÁT ismeri a szerződésnek vagy szövetségnek. Egyik fajtája az a megállapodás, amikor két egyenlő partner valamilyen ügyre vonatkozólag szerződést köt egymással. Lábán és Jákob kötöttek ilyen szerződést egymással 1 Móz 31, 44 sk szerint. Másik formája a szerződésnek, amikor egy erősebb fél védelmi megállapodást ajánl föl a gyengébb félnek. Ilyen szerződést kötött pl. Józsué a gi- beonitákkal Józs 9, 3sk szerint. Az a szerződés, megállapodás, tehát a Biblia szavával élve, szövetség, melyet Isten köt népével, mindig védelmi szerződés. Isten az ajándékozó ennél a szerződésnél, Izrael a megajándékozott. Nem két egyem lő partner szövetsége ez tehát, mert Izrael a maga részéről sohasem kezdeményezhetné az ilyen megállapodást. Ö csak elfogadhatja vagy elutasíthatja azt.

Viszont tartozéka ennek a szövetségnek, hogy a felek kölcsönösen elkötelezik magukat valamire. A Sinai hegyi szövetségi formula így hangzik: „Istenük akarok lenni, ők pedig legyenek a népem.” Isten olyan mértékben köti magát Izraelhez, amilyen mértékben Izraelt köti magához. A Sinai hegy Istene féltőn szerető (féltékeny) Isten. „Én vagyok az Űr, a te Istened. Ne legyen rajtam kívül más Istened!” Ez a parancsolat nemcsak az üdvösség, a szabadulás, az Isten kegyelmének felkínálása, hanem parancs, követelmény, törvény is. Szövetség és törvény, szövetség és rend, szövetség és jog, szövetség és társadalmi rend és igazság elválaszthatatlanok egymástól.

A TÖRVÉNY ÉS A PARANCSOLATOK ezért nem voltak soha terhesek és elviselhetetlenek Izrael' számára, Sokkal inkább, és elsősorban Isten eligazító, tanácsadó eszközei voltak, hogy meg tudjon maradni a gyülekezet az Isten követelte úton és így élete legyen. A törvény & parancsolatok a szövetség útjelző kövei, hogy választott nép tudjon maradni Izrael a mindennapi életben is. A parancsolatok kijelentése jelentette azt a pillanatot, amikor Isten választott népévé fogadta Izraelt.

magának a szövetségkötésnek AZ AKTUSÁT többféleképpen írja le az Ötestamentom, Az egyik elbeszélés szerint (2 Móz 24, Ikk)

közös étkezes formájában történt Isten jelenlétében. Az asztalközösségnek — ótestamento- mi felfogás szerint — jogilag kötelező következményei voltak a résztvevők további együttélése szempontjából. Az étkezés dokumentálja a legszorosabb összetartozást.

Egy másik elbeszélés szerint (2 Móz 24, 3—8) a két szövetségi partner közösen mutatott

be áldozatot. Mózes, mint a szövetség közvetítője, ígéretet vesz a néptől, hogy az Űr igéit megtartják. Mózes pedig beírja az Űrtől kapott igéket a „Szövetség könyvébe”. A későbbi hagyomány „rendelkezéseknek” mondja ezeket az „igéket” és minden bizonnyal az ún. „Tízparancsolatot” értette rajtuk.

D. dr. Pálfy Miklós

Gyermekkoromban a nyarat mindig nagyapánál töltöttük falun. Hányszor kértük: nagyapa mesélj. Szívesen mesélt. Hol meséket, hol igaz történeteket mondott el. Ahogy most visszaemlékezem, nem tudtam különbséget tenni a mese és a történet között. A mesét valóságnak vettem, az igaz történetre pedig úgy figyeltem mint a mesére. Ezen nem kell csodálkozni. A kisgyermekeknél így van.

Így volt ez Izrael népénél is, amikor még olyan fiatal volt mint egy kisgyermek. A nagyapák, édesapák sokat beszéltek unokáiknak és gyermekeiknek a régi időkről. Elbeszéléseiket később le is írták. Megtalálhatjuk a Bibliában őket Mese és történet összekeveredik bennük. Mesés történetek. Egy azonban igaz — nem mese, nem kitalálás: ezekben a történetekben mindig arról van szó, hogy mennyi bajt, szomorúságot okoz az ember a jó Istennek, de arról is, hogy a jó Isten nem fárad el velünk bajlódni. Ezért mondjuk őt jó IstennekTöbb ilyen történetet olvashatsz ezután újságunkban. Az elsőt el is kezdem. Két testvérről szól, akik ikrek voltak.

Izsáknak és feleségének, Rebekának, nem született húsz évig gyermekük. Isten azonban meghallgatta imádságukat és húsz év múltán gyermekkel ajándékozta meg őket. Egyszerre kettővel, mert ikrek voltak. Az egyik, aki pár perccel megelőzte születésekor testvérét, erősebb volt, nemcsak a fejét, hanem több helyen testét is, vöröses színű hajzat borította. Ézsaunak nevezték. A másik gyerek fehér bőrű, gyenge testű kisfiú volt. Jákob nevet kapta.

Ézsauból vadász lett. Bebarangolta a mezőt és erdőt. Szélben, viharban sokszor kinn aludt a szabadban. Valahányszor hazatért, mindig lőtt édesapja számára egy vadat és abból finom pecsenyét készített neki.

Jákobból pásztor lett. Nem volt olyan edzett, mint ikertestvére Ézsau. Ha csak tehette, ott ült édesanyja mellett, segített neki. Ma azt mondanánk: ő volt a „mama kedvence”. Édesanyja, Rebeka, sokszor beszélt neki Isten ígéretéről. Még mielőtt megszületett volna a két gyermek, azt ígérte Isten, hogy a nagyobbik fog a kisebbiknek szolgálni. Ezt úgy értette Jákob, hogy majd ő lesz az úr, és Ézsua a szolga. Ö lesz az örökös.

Izsák Ézsaut szerette jobban; Ö született először. <5 az erősebb. Uralkodásra termett, ö lesz az örökös.

Sose jő a kivételezés. Különösen rossz a családban. Izsák családjában pedig éppen nagyon rossz volt, hiszen ezzel a családdal a jó Istennék nagy tervei voltak. Izsák utódait nagy néppé akarta tenni és azt tervezte, hogy majd ebből a népből születik meg a világ megváltója. Jézus Krisztus. Meg is ígérte még Izsák édesapjának, Ábrahámnak, majd Izsáknak is: Megáldalak és áldás leszel.

De hogy lesz áldássá ez a két gyerek, ha szülei így elnevelték őket? Erről még többször kell szólnunk. Kísérd figyelemmel Ézsau és Jákob, de különösen Jákob történetét a következő számokban.

Finnországban jártam

Ez év júliusában annak a vendégküldöttségnek a résztvevőjeként, melynek rajtam kívül feleségem, Reuss András lelkész és felesége, valamint Pásztor Pál Borsod-Heves megyei esperes volt a tagja, 3 hetet töltöttem Finnországban.

Országaink között az utóbbi tíz évben megerősödtek a kapcsolatok politikai, gazdasági, valamint egyházi téren. Jó politikai kapcsolataink erőteljesen jutottak kifejezésre abban a látogatásban, melyet meleg, baráti légkörben a közelmúlt napokban tett Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke. A látogatásról kiadott közös közlemény megállapításai is ezt tükrözik, de mindennél jobban és nem utolsósorban az a nagy jelentőségű együttműködés, melyet országaink felelős vezetői folytatnak az európai béke és biztonság érdekében. Országaink barátságát egyáltalán nem gátolja társadalmi és gazdasági rendszereink különbözősége és a vezetők a közös politikai és gazdasági lehetőségek minél jobb kihasználását további feladatul tűzték ki.

Talán nem szerénytelenség, ha úgy véljük, hegy a két ország evangélikus egyházainak testvéri kapcsolatai is segítik népeink barátságát. A finn és magyar evangélikus egyház jó kapcsolatait bár hagyományosnak is mondhatjuk, mégis elmélyültté és rendezetté annak a megállapodásnak á szellemében váltak, amelyet magyar egyházi részről D. Káldy Zoltán püspök, finn oldalról pedig Simojoki érsek hozott létre. E megállapodás sokrétű, kölcsönös érintkezési formát biztosít egyházaink között, és ezek egyike volt az immár — ismereteim szerint ebben a formában — nyol- cadízben vendégül látott magyar küldöttség, melymek én is tagja lehettem. A vendéglátó és rendező szerv a Lutheránus Világszövetség Finn Nemzeti Bizottsága. A vendéglátók ugyan üdültetésnek minősítik a látogatást, mégis joggal tekinthetjük azt ennél többnek.

Meggyőződésem, hogy egy ilyen látogatás kölcsönösen hasznos, mert hozzájárul személyes kapcsolatokon keresztül egymás megismeréséhez és hadd mondjam ki nyíltan: a kétségtelen szíves barátság ellenére is., közép és alsóbb fokú egyházi szervezetekben, emberekben tapasztalt téves nézetek eltüntetéséhez; vagy a hiányos ismeretek kiegészítéséhez. Ez utóbbihoz bőven nyílt alkalom és ebben nem gátolta az élményszerzés kihasználása küldöttségünk odakint külön útvonalakon és gyülekezetekben járó tagjait, sőt a sokfelé megfordulás csak elősegítette ezt. A tájak és templomok, városok és gyülekezetek

megismerésének élményei roppant nagyok voltak, de szeretném érzékeltetni annak az örömnek az átélését is, melyet az irántunk — szocialista társadalmi rendszerünk, népünk élete, egyházunk helyzete és szolgálata iránt — tanúsított őszinte érdeklődés és az erre nyújtott válaszadás lehetősége szerzett.

Ha a tájak szépségére emlékezem, úgy elsőnek a tenger élményét említem. A tengerét, mely előbb mint egy folyó deltája, zöld fákkal teli és barna sziklás szigetek között húzódott, amelyek között a hajó órákig kanyargóit a svéd partokról a nyílt tengerig. Fejünk felett a sirályok „százada” több száz kilométerre elkísért bennünket, mint a vadászrepülők raja, mely magas vendégeket fogad vagy kísér. De emlékszem Helsinki kikötőjének látványára, amint a hajó fedélzetén bámészkodó utas szeme elé tárul egyre kivehetőbb házaival, s a háttérben felmagasodó fehér, bazilikaszerű dóm impozáns zöld kupolájával. S amikor a hajó a több száz kilométeres, erősebben hullámzó tengeri út után percnyi pontossággal kiköt, úgyszólván Helsinki belvárosában találjuk magunkat. Ez a város csalóka, félmilliós lélekszáma ellenére méreteivel, forgalmával, modern házaival világváros. Hatalmas autó- és buszforgalma van, amelyek félelmetesen száguldanak egymással párhuzamosan a kanyargó utcákban. Külvárosai önálló jogú városok, amelyek közül az egyik, a 22 emeletes házakkal tűzdelt, erdős, ligetes Tapiola különösen közel került szívemhez.

Kavarognak az emlékek bennem a szikláserdős, hullámos vonulatú tájról, amely mindenfelé jellemzi a vidéket, akár Turku ősi városába és kikötőjéhez igyekeztünk, akár Tampere, vagy Lahti és Mikkel! modfern városrészei vonzottak magukhoz.

A mintegy 60 000 tó valóban az „ezer tó” országává teszi az országot, amely tavak legnagyobbjai, az 1300 négyzetkilométeres Sai- maa-t alkalmam volt kocsival körüljárni. Vagy emlékeznem kell, mert minduntalan, emlékező gondolataimba bújik Tamisaarinak, e délen fekvő kis tengerparti város faházas utcájának romantikája.

Hadd írjak néhány templomról, amely különösen megragadott. Elsősorban és mindenekelőtt Helsinki néhány év előtt épült sziklatemplomáról. A sziklába köralakúan belerobbantott belső teret vörösrézhuzallal bevont kupola fedi, míg a kupola s a falat képező szikla között ferde síkban, szélesen övezi a belső teret az összefüggő keskenybordázatú ablaksor. A modern oltárra rézsutosan irányuló padok elhelyezése eredetien ízléses. Az egészben a szikla, réz és fa dominál, s az ablaksor behozza a természetes környezetet a templomba. A rézsutosan elhelyezett padsorok jellemzőek a modern templomokra. Ilyeneket láttam Turku temetöbeni csupa üveg templomában, melyet a néhány éve elhunyt nagy építész,' Brygman alkotott.

Egyik legszebb ilyen jellegű élményem Hy- vinkää templomához fűződik, amelynek épülete háromszögű sátorra emlékeztet, ritka ízléssel elrendezett belső térrel. Fekete márvány oltárán aránylag alacsony, de széliében viszonylag hosszabb alakzatú vaskereszt, mely olyan, mint két ölelésre váró kar. És még sorolhatnám ezeket az ihletett, modernségükben is áhítatot ébresztő templomokat, de nem akarok egyhangú lenni s már csak vázolom, hogy láttam fehéren, meg vörösen hangulatos régi fatemplomokat. no és 10. századba nyúló, nemes gótikájú ősi templomokat, mint pl. a turkui dómot A tamperei századeleji, nemzeti stílusban épült templomban lenyűgözött Magnus Énekeli oltárképe: A halottak feltámadása, amelyen a fehér öltözetű feltámadottak egy láthatatlan fényforrásból áradó fény irányába menetelnek, s egy nem evangélikus templom, Helsinkiben a gazdag belső díszítésű ortodox templom, és a belül nemesen egyszerű helsinki dóm.

Komoly érdeklődés nyilvánult meg a magyar küldöttség irányában. Nyilatkoztunk a Koti- mcáz-nak. de az érdeklődő sokrétű kérdésre adott válaszaink közül a lényegesek kimaradtak a cikkből s csak barátságos hangú ismertetésre futotta rólunk és gyülekezeti életünk néhány megnyilvánulásáról. Egyházunk helyzetéről, felismeréseiről már nem. Nyilatkozatot kértek később kisebb vidéki lapok is és ezek közül különösen a Nurmijárvinen Sano- mat közölte az elmondott ismertetést széles tárgykörben. A meglátogatott gyülekezetekben alkalom nyílt előadni egyházunk életét, rendjét, a diakónia teológiáját, teológiai munkáját idehaza és a világ különféle fórumain. Sok naiv, de jószándékn kérdésre kellett válaszolni, s a válaszokat rendszerint őrömmel fogadták,

felismerve, hogy egy élő egyház eleven éleiéről hallattak.

De akadtak kételkesők is, akiknek jobban tetszik, mert kegyesebbnek tűnik, hitelt adni „Wurmbrandt úr” — közelben vagy távolban elmondott eszméinek. Az a tapasztalatom, hogy az ilyen rosszízű propagandára különösen a pietizmusban gyökerezők fogékonyak. Egyik legkedvesebb emlékem a Lauha püspök úrral történt találkozásom, amelyre a Lohia-tó partján levő nyári lakban, családi körben került sor. Egyházunk iránti meleg barátságát éreztette azzal is, hogy alkalmat adott a találkozásra. Különös hálával gondolok Nur- mijärvi lelkészcsaládjára, Ake Launiala-ékra, akik korszerű, modern keresztyén gondolkodásukkal nemcsak személyes barátokká, hanem magyarországi evangélikus egyházunk barátaivá is váltak.

A viszonylag rövid idő alatt is sokat kaptam és tapasztaltam. Részben személyes élmények. részben ismertetés alapján szereztem tudomást a finn egyházban levő különböző ke- gyességi irányzatokról, amelyek többé-kevésbé ma is élnek és hatnak egyes gyülekezetekben. Nem kritikai szándékkal, inkább érdekességből írom, hogy voltam úrvacsorái istentiszteleten, ahol a lcehelyben nem bort, hanem málnaszörpöt szolgáltak ki. Erről egyházi körökben ott is sok vita folyik.

Végül szeretettel emlékszem Vaala kisasz- szonyra, a LVSZ Finn Nemzeti Bizottságának titkárnőjére, aki utazásunknak gyakorlati rendezője volt és — bár sosem járt nálunk — barátja egyházunknak és népünknek.

Hogy melyik a nagy és melyik a kicsi egyház, nem a számszerűség dönti el. Isten szere- tetőben mindannyian nagyok és előtte mindnyájan kicsinyek vagyunk. A szolgálat értékelésében sem lehet sémákat szabni. Ők anyagilag sokat segítenek a világ szenvedő népeinek, most pl. a kelet-pakisztáni menekülteknek. Ügy vélem mégis, hogy’ mi sem szégyenkezhetünk mellettük, mert md nagy részt vállalunk a világ felelősségérzetének ébresztésében.

Azzal fejezem be, amivel gyülekezetekben, összejöveteleken végzett ismertetéseimet ott zárni szoktam: Bennünket, a finn és magyar egyház népét összekötnek a történelmi régmúlt szálai; nyelvünk inkább csak tudományos alapokon nyugvó kapcsolatai. Ezek elég laza szálak. Ügy érzem, hogy erősebb kapocs is van közöttünk, ez pedig Jézus Krisztus mind- annyiunkat átkaroló szeretet e.

Szení-Ivány Ödön