Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1971-09-12 / 37. szám

A békéltetés szolgálata és a nemzetközi kérdések Gyülekezeteink a hétköznapokban Gyülekezet az ébredő városban A negyedik Keresztyén Békenagygyűlcs teológiai feladatai A MAI TEOLÓGIÁBAN világszerte jelentős helyet kap az egyházak és a keresztyének felelőssége az emberiség békéjéért, földi jólétiéért, igazságos társadalmi rendjéért, egyszóval: egy jobb világért. Jól tudjuk, hogy nem volt ez mindig így. Az emberiség azonban ma olyan súlyos problémákkal küzd, hogy a legelméletibb teológus és a legelzárkózóbb keresztyén sem tud előlük kitérni. Meggyőződésünk, hogy ezzel a súlyos világ- helyzettel maga Isten kényszeríti a keresztyénséget arra, hogy meglássa és vállalja felelősségét az emberiségért és a világért. A hívők mégis nagyon lassan ismerték fel világtávlatú szolgá­latra való elkötelezettségüket, és sokszor még mindig tétováz­va vonják le felismeréseikből a konkrét állásfoglalásig menő következe tetőseket. ÚTTÖRŐ SZEREPET vállalt a Keresztyén Békekonferencia, amikor megalakulásától fogva a béke ügyét állította teológiai munkája középpontjába. Üjra meg újra hangoztatta azt, ami most már majdnem közhellyé lett, hogy a béke bibliai érte­lemben nemcsak a lelki békét, nem is csak az eljövendő világ békéjét, hanem az emberiség földi békéjét is jelenti. A Keresz­tyén Békekonferencia azonban következetesen harcolt az el­len, hogy a keresztyének békeszolgálatát elkoptatott jelszóvá tegyék és elméleti teológizálásba fullasszák. Hangsúlyozta, hogy a békéhez Isten akarata szerint hozzátartozik az igazsá­gosság. De ezt a teológiai felismerést sem engedte elméleti síkra futtatni, hanem az igazságosság társadalmi és nemzetkö­zi összefüggéseinek kifejtésével és alkalmazásával merészen és előremutatóin foglalt állást a legaktuálisabb és legkényesebb politikai és társadalmi kérdésekben. Lehet, hogy eközben nem sikerült mindig elég világossá tenni az összefüggéseket a teo­lógiai alapok és a politikai állásfoglalások között. A Keresz­tyén Békekonferencia azonban ■mindig abban látta különleges hivatását, hogy a keresztyénség lelkiismerete legyen a teoló­giai felelősség, és a politikai elkötelezettség kapcsolásával. A NEGYEDIK NAGYGYŰLÉS, amikor most újrarendezi a Keresztyén Békekonferencia sorait, olyan témát ad a teológiai munkacsoport elé, amely eleve kizárja a teológiai eszmélke- dés elhatárolását a nemzetközi kérdésekben való felelős dön­tésektől. A téma így hangzik: „A békéltetés szolgálata és rész­vétel az imperializmus elleni harcban, mint teológiai feladat.” Ez a téma azzal a kérdéssel szembesít, hogy egyeztethető-e az egyoldalú politikai állásfoglalás — konkrétül: az imperializ­mus elleni harcban való részvétel — azzal az evangéliumi bé­kéltető szolgálattal, amelyre Krisztus az egyház népét elküldte a világba. A békéltetést emberek között keresztyén alapon so­kan úgy képzelik el, hogy a keresztyén embernek pártatlannak kell lennie, és az igazságosság élve alapján mindkét felet egy­formán békülékenységre, engedékenységre, kompromisszumra hangolnia. A békemozgalomban résztvevő keresztyének nem­egyszer próbálták ez a magatartást átvinni a nemzetközi vi­szonylatokra is, és hangoztatták, hogy ha egyházak vagy ke­resztyének nemzetközi kérdésekben szólalnak meg, akkor pár­tatlannak kell lenniük: ha harcban álló felekről van szó, egy­formán kell elítélni mindkettőt, ha valami igazságtalanság el­ítéléséről van szó a .nyugati” világban, akkor az egyensúly kedvéért hasonló bírálatot kell mondani a „keleti” és a „har­madik” világról is, stb. Sokak szemében nagyon keresztyéni­nek tűnik ez a magatartás, és eleve megkérdőjelezik a részvé­telt, az imperializmus elleni harcban. A Nagygyűlés teológiai munkacsoportjának tehát éppen az lesz a feladata, hogy gon­dos teológiai elemzéssel tisztázza az összefüggést a békéltetés szolgálata és az imperializmus elleni harcban való részvétel lehetőségei között. A MI EGYHÁZUNK teológusai, lelkészei és gyülekezetei régóta és sokszor foglalkoztak a keresztyének nemzetközi, fe­lelősségének igei, teológiai alapjaival. Mi semmiképpen sem azonosíthatjuk a békéltetés evangéliumi szolgálatát az impe­rializmus elleni harcban való részvétellel, de úgy látjuk, hogy egyikből következik a másik. Nem formális felekezeti hagyo­mánytiszteletből, hanem mélységes meggyőződésből ragasz­kodunk ahhoz a bibliai-re forrná tori felismerésihez, mint sze­mélyes hitünk alapjához, hogy maga Isten békéltetett meg minket önmagával Jézus Krisztus által: ő közeledett hozzánk, pedig mi vagyunk a vétkesek. Tudjuk, hogy Istennek ez a sze­retet« arra kötelez minket az emberek között, hogy „jóval győzzük le a gonoszt” (Rm 12, 21). Isten azonban ezzel a bé­kéltető szolgálatával nem nyit szabad utat az igazságtalanság­nak, sőt éppen elítéli nemcsak személyes, hanem társadalmi és nemzetközi viszonylatban is. Nem azonos módon szol a vét­keshez és a sértett félhez, hanem pártolja az elnyomottat és kiuzsorázottat. és támadja az elnyomót és kiuzsorázót. Hasonló magatartást vár egyházától is. Akiket Isten megbékél tetett ön­magával, ázol mák a nemzetközi viszonylatban is a megbéké­lést kell szolgálniuk kitartóan és fáradhatatlanul a békére való készséggel, de éppen ennek szolgálatában kell harcolniuk a hatalmaskodókkial szemben az «nyomottak, a kiuzsorázot- tak, a hátrányt szenvedők igazságáért. Egyházunknak ezt a közös meggyőződését képviseljük a Nagygyűlésen is. Dr. Proliié Károly Be kell csuknom az ablakot, pedig rekkenő és fojtogató a hőség még itt is, az északra néző hivatalban. Ablakunk alatt légkalapácsok szaggatják a betont, hogy lefektethessék a város nemrég felfedezett nagy kincsének, a földgáznak szánt vezetéket. Az autóbuszok egymás után dübörögnek el Tarján felé, ahol az impozáns új városnegyed épül. Kétszá­zas pulzussal lüktet a város főütőere, a Lenin körút. A múlt Amikor 17 évvel ezelőtt itt segédlelkészkedtem néhai Ben- kóczi Dániel mellett, a körút még csendes sétány volt. Az ország már az építés lázában égett, de Szeged még csak ál­modott az életről, s a múltjá­ból élt Nem mondom, ez a múlt nem megvetendő. Itt ál­lott valaha a sóvám, amelyből királyok éltek, a Tisza és Ma­ros „Szegén” terebélyesedett ki a középkori Magyarország legnagyobb alföldi városa. Itt született a nagy reformátor, Szegedi Kis István. Amikor a belvárosi temetőben temetek mindig elmegyek az aranytollú múzeumigazgató, Móra Ferenc, a „célszerű szegény embörök” krónikása, Tömörkény István és a Tiszáról halhatatlan verseket író Juhász Gyula sírja mellett. Szeged a szép gondolat váro­sa. Nem a gyászos emlékű „szegedi gondolaté”, azt nem szegediek találták ki. Az ébredő város Amikor Jugoszláviával hely­reállt a jószomszédi viszony, a határmenti Szeged ébredezni, kezdett. A hagyományos ipar, a paprika-, szalámi- és ken­dergyár mellett megépült a ká­belgyár, a textilgyár, a gumi­gyár, a házgyár, és mindemel­lett olajváros lettünk. Az egye­tem megnőtt, s gombamódra szaporodnak a különböző főis­kolák is. Megnőtt az idegen- forgalom. Szeged nemcsak az ország kapuja dél felé, hanem egyre többe® meg is állnak itt. Különösen ilyenkor, nyáron, amikor a Dóm téri játékok le­nyűgöző méretei vonzzák a szépet szerető bel- és külföl­dieket. A gyülekezet Ez az ébredő, olykor még álmossággal küszködő város a gyülekezet életének közvetlen kerete, terepe és közege. Ebből következik, hogy bár a gyüle­kezet lélekszáma a város la­kosságához viszonyítva az or­szágos átlag alatt marad, még­is növel.szik Sokan keresnek itt munkát és új otthont a ke­letre fekvő evangélikus váro­sokból. Sokan vasárnaponként még hazamennek elhagyott fa­lujuk templomába. Sok a „beugró” igehallgató is. Arcuk ismeretlen, s gyak­ran nem is látjuk viszont. Ke­resztet vetnek, fényképeznek, zavartan, lapozgatják, az éne­keskönyvet. Alkalmi Istenre szomjazok, vagy a világ min­den tájáról idevetődő evangé­likusok. Idén megszerveztük a gyülekezeti tolmácsszolgálatot. Augusztusban sorra érkeznek a levelek lelkészektől és egyház­tagoktól, hogy szerezzünk Sze­gedre tanulni készülő gyerme­keiknek albérleti szobát. Szep­temberben azután az istentisz­teleteken mindig van egy-két új arc. Mi közvetlenül érezzük más gyülekeztek hűséges mun­kájának gyümölcsét. A város múltja és jelene ad­ja gyülekezetünknek összeté­telét és karakterét is. Miután a múlt század elején már pro­testáns ember is letelepedhe­tett a városban, főként evan­gélikus iparosok szivárognak szinte észrevétlenül Szegedre. Egy ügyvédről tudunk, aki kö­ré azután ki is kristályosodik a gyülekezet. Ezekből a ,szá­zados” evangélikusokból csak egy-egy család maradt. A má­sodik hullám az első világ­háború után érkezik, s ezek majdnem mind értelmiségiek. A temetési anyakönyvbe mos­tanában születési helyül gyak­ran kell beírnom ilyen helysé­geket: Pancsova, Arad, Besz­tercebánya, Lőcse stb. A két háború között ezek diktálták a gyülekezet életstílusát. A har­madik hullám most érkezik. Főként volt földművesek, mun­kások. Jó lenne, ha új jelle­get színt hoznának a gyüleke­zetbe. A város terjengős. Tíz kilo­méternél is többet megtehe­tünk benne, s mégsem jutunk ki belőle. Pedig Tápé, amellyel határosak vagyunk még ellene áll a bekebelezésnek. Hogy Dotozsmáról ne is beszéljünk. Amellett még 45 kilométeres körzet lelki felelősei vagyunk. A lelkész egy napja Talán nem árt, ha minden­napos életünket egy átlagos nap keresztmetszetében nyúj­tom a lelkészi szolgálati napló segítségévek Ne vegyük ezt a napot a közelmúltból, mert ezek a gyülekezeti épületek felújítása és átalakítása miatt egyáltalán nem mondhatók át­lagosnak. Vegyük például fo­lyó év február 25-ét. Csütörtök. A nap korán kez­dődik. Feleségem fél nyolcra megy munkahelyére. Mai pap- né, akinek a legnagyobb szol­Dr. Vajta Vilmos a Lutheránus Világszövetség Strasbourgban működő öku­menikus Intézetének professzo­ra családjával együtt augusz­tus hónapban hosszabb időt töltött hazánkban egyházunk vezetősége meghívására. A ba- latonszárszói egyházi üdülőben való tartózkodás után több na­pot töltöttek Kecskeméten és Budapesten is. Két úr Máté 6, 24 A háború vége felé irtóza­tos pusztításokat okozott egy japán torpedóraj a Sárga-ten­geren küzdő amerikai flottá­nak. A legváratlanabb pilla­natban tűntek fel és mértek csapást a gyanútlan amerikai csatahajókra, hogy aztán nyomtalanul eltűnjenek. A felderítés teljesen tehetetlen volt a japán fantom -hajak el­len —, sem a repülők, sem a cirkálók nem voltak képesek a nyomukra bukkanni. Végre a „Repulse” nevű repülőgép- anyahajó rádióüzenetet ka­pott az egyik légiköteléktől, amely jelentette, hogy megta­lálták a japán torpedórajt —, de ha támadnak, már nem ma­rad elég üzemanyaguk a visz- szatéréshez —, várják a ten­gernagy parancsát Az admi­rálisnak másodperceken belül dönteni kellett: kiadja a tá­madási parancsot és ezzel megpecsételi ötvenegynéhány pilóta sorsát —, vágj’ vissza­rendeli őket, és ezzel futni en­gedi az oly régóta keresett torpedónaszádokat, melyek holnap ismét tengerészek szá­zait küldik az óceán mélyére. Elcsukló hangon kiadta a pa­rancsot: „Támadjatok!”. „Senki sem szolgálhat két úrnak...” — hangzik az ige, dönteni kell. Isten a vagy-vagy mezsgyéjére állít mindany- nyiunkat, és te meg én elindu­lunk a két úrhoz vezető utak valamelyikén. Visszavonhatat­lan odaszánást követel tőlünk Isten —, pedig aligha volt még korszaka a világnak, melyben oly súlyos felelősséget jelen­tett volna a döntés, mint ma­napság Ma minden állásfog­lalásra késztet: dönteni kell, hogy egymást semmisítjük meg, vagy pusztító fegyverein­ket? De a döntésre unszol sok más felhívás is — dönteni kell magánéletünk egyes megoldat­lanságaiban —, hogy megkísé­reljük rendbehozni elromlott házasságunkat, tovább marak- szunk-e szomszédainkkal, és ki tudná felsorolni, ml minden­ben még? „Senki sem szolgálhat két úrnak.” Jézus nem magasztal­ja az egyik lehetőséget és nem becsmérli a másikat. Csak annyit mond róluk, hogy a két út sosem keresztezheti egy­mást, „főfoglalkozás” bárme­lyik úr szolgálata és kizárt a „másodállás” akár egyiknél, akár a másiknál. Mammon, pénzes ládák, roskadozó lako- maasztaL, hatalom és dicsőség — Jézus ismerte és nem be­csülte alá mindezek megejtő hatalmát Két úr. Mammon, kincseslá- dán ülő, vigyorgó ördögalak, a felvilágosult mai ember fejcsó­válva megmosolyogja, de nem mindenki! A rendőrfelügyelő, a törvényszéki könyvvizsgáló, a bűnügyi pszichológus pél­dául nem. mosolyog. Nem es­küdnének meg rá, hogy a mindezeket sugalló, kiírthatat­lan, sötét hatalomnak szamár­patája, szőrös, nagy hasa van, de arról tudnak, hogy az évti­zededen át feddhetetlen köny­velő egyszer csak meghamisítja az egyenleget, a köztisztelet­ben álló háziasszony konyakot csokoládét rejt a kabátzsebé­be az önkiszolgáló boltban. Mindezek mögött pedig ott a mai Mammon sugallta hitval­lás: egyszer élek, milyen jo­gon kényszeríthetnek rá, hogy kevesebbel érjem be. Lelki üdvösség, egyenlőségen alapu­ló társadalom —, csodálom, akik hisznek effajta ábránd­képekben — de éh egyszer, egyetlen egvszer élek és ezt az egyetlen életemet kellemesen akarom eltölteni! Az élet harc. kockázat, erőszak, lehet nyer­ni, veszíteni, de csak itt lehet! A két úr egész lényünket követeli. Testestől-lelkestől a magukénak követelnek. Dön­tenünk kell, de mi nem egy­könnyen kötelezzük el magun­kat. Jézus nem szól róla — de a két úr egyszer nyilván megfi­zet a szolgálatért. A Mammon nem halogatja a bérfizetést, jutalmai mögött mindig ott a „még több, a még nagyobb” örökös viszketése. A kiügyes­kedett víkendház magán nya­raló, a kiskocsi nagy luxus­autó akar lenni — már holnap, nem lényeges, hogyan. A másik úr, az Űr sokszor késlekedik a bérfizetéssel. Gyakran üresen húzzuk vissza a kezünket, pedig jutalmat várnánk, de amikor úgy tűnik, hogy semmit sem érdemelnénk és minden elveszett, egyszer csak van erőnk tovább menni és amiről úgy tűnt, hogy ment­hetetlenül legázol, épp csak el­zúg mellettünk. Véletlen volt, szerencsénk lett volna? Sok­szor visszaüthetnénk, jogos is lenne, átadhatnánk magunkat az elégtétel kielégülésének, de valahogy van erőnk megtor­panni és hálásan mondjuk el az esti imát. Turchányi Sándor gálata, hogy vállalja a legtöbb mai asszony kéri vagy több­műszakos életformáját. Majd ébrednek a gyerekek, s követ­keznek az. iskolába indítás mindig izgalmas percei. Gyors rendrakás, s máris 9 óra. Éb­resztőóra pontosságával szólal meg a csengő. Egy betegláto­gató gyülekezeti munkásunk, jön. Beszámol tapasztalatairól, s én pedig a naptárba feljegy­zem, hogy ki kívánja a lelkész látogatását. Üjból csöngetnek. Egy volt presbiter jön. Sírkö­vet szeretne venni a temetőnk­ből. Ilyen ügyet nem lehet lá­tatlanban elintézni, ezért meg­beszélünk egy nyugodtabbnak ígérkező napot, amikor majd együtt kimegyünk a közel nyolc kilométerre fekvő teme­tőnkbe. Egy pillanatra üres az iroda. Szórványértesítőket cí­mezek, mert vasárnap Kistele­ken és Szatymazon lesz szór­ványistentisztelet. Nem sokra jutok, mert felügyelőnk érke­zik. Itt Szegeden valóban nincs egyoldalú lelkészi vezetés. Gyors megbeszélés az előttünk álló feladatokról. Ma nincs látogatás a kórház­ban, irány tehát a szociális ott­hon. Az épület rendezett, ba­rátságos. A portás, mint régi ismerősnek, szabad utat ad. Az evangélikus öregeket együtt találom. A közös hit baráti szálakat fon. Most megfogyat­koztak. Hármat is temettem az utóbbi időben. Az arcokon öröm, szorongatják a kezem. Nagyon régen nem volt már — mondják. Három hete — gondolom én. Hova tudok én egy hónapban többször is el­jutni?! ömlik a panasz, de az öröm is. Egy Bibliát olvasunk, énekelünk. Körénk gyűlik a szoba többi lakója, s beszélge­tés kezdődik arról, hogy miért is van annyiféle vallás. Meg­beszéljük, hogy a közelgő böjt­ben úrvacsorát hozok. S már­is át Újszegedre, mert a mér­nökkel az átalakítás terveit kell megbeszélnünk. Kettő, mire hazaérek. Ott­hon már vár az Evangélikus Élet új száma. Belenézek, de már jön egy kislány. Lemaradt betegség miatt a többi kon­firmandustól, s most kettes­ben igyekszünk behozni a töb­bit. Most már ideje, hogy ké­szüljek az istentiszteletre, de még be kell fejeznem a zár­számadás gépelését. 6 óra. Nem harangozunk, mi­vel nincs harangunk. A refor­mátus haranghoz igazodunk. Vasárnap kis híján megtelik a templom, csütörtökönként negyven-ötven igehallgatóra számítok. Ök nagyrészt állan­dó templomba járók. Jézus pél­dázatait veszem sorra, most éppen Lk, 12, 13—21-et, az iga­zi gazdagságról, hogy észreve­gyük, miképp kapcsolja össze •Jézus a gyülekezetét a világ­gal. A csütörtöki alkalomhoz elsősorban mégsem miattuk ragaszkodom. Egyre több lesz a távol töltött hétvége, s le­hetőséget kell adnunk hétköz­ben is az igehallgatásra. Istentisztelet után úrvacsora­osztás. Szegeden hetente két­szer terítjük meg az Ür asz­talát Most is van 3 férfi és 12 nő úrvacsorázó. A hivatalban még perselyszámolás. Az anya­giakról jut eszembe, hogy a gyülekezet közel 15 százalékát adja a bevételének szeretet­szolgálatra. Nem is szűkölkö­dünk. 8 óra mire kiürül a hivatal. Már hallom, hogy gyermekeim utánam kiáltanak, mert nélkü­lem nem hajlandók imádkoz­ni, s ezért elaludni sem. Pár szó erejéig még ágyuk mellett kel ülnöm, hiszen egész nap csak futtában találkoztunk. Most még tanulni, vagy ol­vasni kellene. Csak együtt gon­dolkodva, lélegezve, a testi és szellemi környezettel lehet a munkámmal közeledni a város színvonalához. És mindehhez sok energiára van Szükség. A tévé fő műsorideje is végére jár. Holnap is nap lesz, s va­lószínű, hogy az is sok ener­giát és hűséges szolgálatot kö­vetel ebben az ébredő nagyvá­rosban. Cserháti Sándor Az éj ím érkezik. Láttál már futót célba érni? Milyen fáradt Mégis örül. Célt érni mindig öröm. De nem ér­jük el mindig célúnkat. Nem­csak sikereink, kudarcaink is vapnak. Amikor lemegy a nap, közeledik az éj és aludni ké­szülsz — eszedbe jutnak sike­reid és kudarcaid, örömöd és bánatod. Vidd mindkettőt Is­ten elé. Imádkozz és úgy hajtsd le fejed álomra. Isten felette áll kudarcaink­nak, de sikereinknek is. Isten nagyobb, mint a mi bánatunk. Isten nagyobb, mint a mi örö­münk. Isten nagyobb szívünk­nél. Adj ezért hálát néki. Erre hív az esti harangszó. De ha nem hallanád, erre biz­tat az ének is: Most nyugosznak az erdők, Ember, állat és mezők, Mind e világ pihen. De nékem nincs nyugalmam, Míg hálákat nem adtam Teneked, én jó Istenem. Különös dolog az éjszaka. Különös dolog az álom. Gon­doltál már rá? Szemünk be­csukódik. Eltűnik a világ. Ma­gunkról sem tudunk. Ha jól meggondoljuk, merész, bátor dolog lefeküdni, behunyni sze­münket és elaludni. De ez a bátorság természetes. Miért? Alig kezdtem el beszélni, édesanyám egy imádságra ta­nított meg. Esti imádságra. Van ebben az imádságban egy ilyen mondat: „Becsukódik már a szemem, De a tiéd nyit­va, Atyám!” Talán te is isme­red ezt az imádságot. Már megőszültem, olykor mégis ezt imádkozom lefekvés előtt. „De a tiéd nyitva, Atyám” — ezért nem merészség és nem különös bátorság lefeküdni, behunyni szemünket és aludni Lesz néha nehéz, álmatlan éjszakád is, amikor a sötétség mindent beborít. Ha Jézust szereted, ezektől se félsz, mert igy énekelhetsz: Az éj im érkezik, Beborítja a földet: Az Űr nem távozik, M'egvilágosít minket. Te vagy, ó Jézusom, Én napom s világom. Egy kisfiú Vakbélgyulladást kapott. Meg kellett operálni. Amikor a kórházban felfektet­ték a műtőasztalra, a doktor bácsi azt mondta neki: Most szépen elalszol. Behunyod a szemed és mire felébredsz már meg is gyógyítottunk. A kisfiú erre felült a műtőasztalon, összetetté kezét és mint elal- vás előtt mindig, most is el­mondta esti imádságát. Van-e esti imádságod? Lut­hernek ez volt az esti imád­sága. Leírta, hogy mi is hasz­nálhassuk. Próbáld meg te is. Hálát adok Neked, mennyei Atyám, szeretett Fiad, a Jézus Krisztus által, hogy a mai na­pon kegyelmesen megőriztél. Kérlek, bocsásd meg minden bűnömet, mert vétkeztem azokkal, és őrizz meg ma éjjel kegyelmesen. Mert én maga­mat^ testemet, lelkemet és min­denemet kezedbe ajánlom. Szent angyalod legyen velem, hogy a gonosz ellenség erőt ne vehessen rajtam. Amen. NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG Jelentős diakóniai munkát végeznek a német egyházak a statisztika szerint. 82 kórház­ban 12 540 ágy áll a betegek rendelkezésére. Több mint 400 öregotthonukban 17 ezer férő­hely van. Fenntartanak 323 napköziotthont is, kereken 17 ezer gyermek számára. A dia­kóniai intézményekben foglal­koztatott munkások száma 50 300. (epd)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents