Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1971-09-05 / 36. szám
som. évfolyam, se. szám 1971, szeptember 5. ÖRS Z Á G OS EVANG ÉLIKUS HETILAP Ara: 2,— Forint FEGYELEM Az Országos Presbitérium július 2-án tartott ülésén püspöki jelentésem középpontjában a fegyelem kérdése állt. Arról szóltam, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház szolgálatának minden területén, vagyis minden munkaágban szorgalmaznunk kell az összefogottabb, fegyelmezettebb munkát és ezt a fegyelmezettséget igényelnünk kell valamennyi munkatársunktól, esperesektől, lelkészektől, presbiterektől és gyülekezeti tagoktól egyaránt. Mondottam, hogy egyházunk csak akkor tudja betölteni az új történelmi körülmények között Istentől kapott feladatát, ha tagjai — lelkészek és gyülekezeti tagok egyformán — „ékesen és jórendben” — végzik munkájukat, fegyelmezetten, éspedig a Szentlélek által való fegyelmezettségben munkálkodnak. Püspöki jelentésem óta többen kérdezték meg tőlem lelkészek és gyülekezeti tagok egyformán, hogy mi indított arra, hogy éppen ezt a problémát tettem jelentésem középpontjába. E cikkben most azt szeretném elmondani, hogy mit feleltem azoknak, akik ebben a tárgyban engem megkérdeztek. Azt figyeltem meg több gyülekezetünkben és több olyan személynél, akik egyházunk különböző területén vezetéssel és kormányzással vannak megbízva, hogy valamiféle káros rajongásba. — ha úgy tetszik — szabadosságba estek. Többen úgy gondolják a gyülekezetekben, hogy noha ők a gyülekezet tagjai és ezzel együtt elkötelezettségben kell élniük, senkinek sincs joga beleszólnia abba, hogy ők, mint keresztyén emberek, hogy élnek a családban, a gyülekezetben, vagy éppen a munkahelyükön. Szerintük ez „nem tartozik a gyülekezetre és a lelkészre”. Ha egyik, vagy másik lelkész, vagy éppen presbiter arra „merészkedik”, hogy kifogásolja valamelyik gyülekezeti tagnak magatartását, könnyen kapja meg azt a megjegyzést: „ez az én magánügyem, és ha nem hagy békén, itt hagyom a gyülekezetei”. Más oldalról maguk a vezetők, lelkészek, felügyelők és más vezető emberek úgy gondolják, hogy nekik „nem kell a gyülekezeti tagok életébe beleszólniuk, mert azok megsértődnek és elmennek a gyülekezetből”. Vannak olyan vezetők is, akik szólamszerűen hangsúlyozzák, hogy „mindent szeretettel kell megoldani, mert Jézus Krisztus egyházának az a legfőbb sajátossága, hogy a szeretet útján jár”. Nekem úgy tűnik, hogy a fenti vélemények az Újszövetségben található keresztyén tanításnak és a reformátori teológiának a meghamisítását jelentik. Ezek a vélemények szemben állnak azzal, amit akár Jézus, akár Pál apostol tanított, vagy amire reformátorunk. Luther Márton nyitotta rá a szemünket. Aki kezébe veszi az Újszövetséget, az hamarosan rá fog jönni arra, hogy ott nemcsak valami szétfolyó, puhány, szentimentális, jelszószerű „szeretet” gyakorlásáról van szó, hanem fegyelemről is, éspedig éppen a szeretetből folyóan. Arról van az Újszövetségben szó, hogy a szeretet megnyilvánulásának egyik jele a „fegyelmezés”. Ahol ez a fegyelmezés kimarad, ott csak felelőtlen szerétéiről lehet beszélni. Igen sok szakaszt tudnék idézni az Újszövetségből ezzel a témával összefüggésben. De e helyen csak néhányra van lehetőségem. Jézus beszél arról (Mt 18, 15—17), hogy ázzál szemben, aki a gyülekezetben helytelen úton jár, gyakorolni kell az intést. Először „négyszemközt”, aztán két-három tanú jelenlétében, majd ha szükséges, az egész gyülekezet előtt kell „elővenni” és meginteni. Ezt követően már csak ez következik: „ha a gyülekezetre sem hallgat, legyen előtted olyan mint a pogány és a vámszedő”. — Pál apostol (1 Kor. 5) igen konkrétan és egyértelműen beszél a gyülekezet vezetőinek tennivalóiról abban az esetben, ha a gyülekezet tagjai — akik pedig Jézus Krisztusban hisznek — olyan magatartást tanúsítanak, amely elviselhetetlen a keresztyén gyülekezetben. Éppen azért, mert félti az egész gyülekezetét, azt parancsolja, hogy keményen járjanak el a gonosz magatartást tanúsítókkal szemben. Egy esettel kapcsolatban ezt mondja: „és nem szomorodtatok meg inkább, hogy eltávolíttatott volna közületek az”, aki ezt a dolgot tette. Nem hagy kétséget aziránt, hogy bizonyos esetekben a gyülekezetekből való kirekesztést kell végrehajtani. Pál apostol ezt azonban nemcsak parancsolja, hanem gyakorolja is. Timótheushoz írt első levélben olvassuk: „akik közül való Hümenaiosz és Alexandrosz, akiket átadtam a sátánnak, hogy megtanulják, hogy ne káromolják az Istent”. Gondolom sem Jézusról, sem Pál apostolról nem lehet feltételezni azt, hogy nem jártak szeretetben és mégis ezt parancsolták és gyakorolták. Minden bizonnyal azért, mert nagyon is szerették az embert! Reformátorunk, Luther Márton nagyon messze állt mindenféle émelygős és rajongó szeretettől. Pontosan tudta, hogy a hivő embernek is van „ó-embere”, vagyis a keresztyén új élet nem jelent tökéletességet. Azt is pontosan tudta, hogy különbség van Isten törvénye és az evangélium között, vagyis tudta, hogy nem lehet a bűnbocsánat evangéliumával áthúzni és semlegesíteni Isten törvényét. Tudta, hogy a hivő keresztyén embernek is szüksége van arra, hogy figyeljen Isten törvényeire, amelyek újra és újra odavezetik Jézus Krisztushoz. Jól tudta Luther, hogy nemcsak a világot nem lehet kormányozni evangéliummal, hanem sokszor a „hivő” embereket sem, éppen azért, mert ezeknek a hivő embereknek is naggyá tud nőni az ó-emberük és így az Isten „törvényére” van szükségük. Jó lenne, ha mind a gyülekezeti tagok, mind a lelkészek mindezt nem felejtenék el Az evangélium nem szabadosságra, hanem igaz szabadságra vezet. A Krisztusban kapott szabadság pedig kötelez és fegyelmez. Ahol szabadosság van, ott Isten törvényének kell előtérbe lépnie. Isten törvényének kell ítélnie és egyben Krisztus felé vezetnie. A szeretet több, mint a „szép szó”, megbocsátás és puhánykodás. A szeretet fegyelmez és arra kötelez, hogy fegyelmezzük azokat, akiket szeretünk. Csak egy fegyelmezett evangélikus egyház és fegyelmezett gyülekezetek tudják betölteni itt és most szolgálatukat. D. Káldy Zoltán Ünnep Zalaszentgróton Ebben az esztendőben már másodízben vezetett utunk Zala megyébe, ahová a kis evangélikus gyülekezetek hívták meg püspöküket. Augusztus 15-én a zalaszentgróti fiijának volt alkalma találkoznia az egyházkerület püspökével. „A legrégibb feljegyzés 1695- ből való, mely szerint Szent- grót anyaegyház.” Az ellenreformáció viharában eltűntek ugyan az evangélikusok, de a Türelmi Rendelet után ismét megjelentek és 1784 óta mint Zalaistvánd filiája tovább élt a gyülekezet. 1839-ben vásárolták az első épületet a gyerekek tanítására és a vasárnapi istentiszteletek tartására. Hosz- szú és sok áldozatot követelő munkák után jutott el a gyülekezet oda, hogy 1912-ben kialakította templomának a mai formáját. Sok érdekes adat és egy állandóan fejlődő és építő gyülekezet képe rajzolódott ki abból a jelentésből, melyet a gyülekezet lelkésze terjesztett az ünnepi közgyűlés elé. Az augusztusi ünnepre is szinte már évek óta készült a gyülekezet Renoválták a templomukat és a gyülekezeti házukat több mint százezer forintos költséggel. Ez a munka — még ha kaptak is hozzá segélyt — igen jelentős áldozatot és „készülődést” igényelt egy mindössze 191 lelkes kis gyülekezettől. A munkák befejezése után D. Káldy Zoltán püspököt kérte a gyülekezet, hogy adja át szolgálatának a megújított templomot. Szép és megható „jelenettel” kezdődött az ünnepség. A gyülekezet gondnoka átadta a templom kulcsát a püspöknek, a püspök a gyülekezet lelkészének, aki meghatott szavakkal mondott áldást és nyitotta ki Isten házának kapuját a gyülekezet előtt. A megnyitott templomban Pintér János espereshelyettes és Kutas Elek lelkész kíséretében lépett az oltárhoz a püspök. Igehirdetésében a püspök először arról beszélt, hogy csak akkor van értelme egy gyülekezet áldozatának, melyet a templomáért hoz, ha azt a templomot rendszeresen használja is, ha oda mindig örömmel jön össze Isten igéjének hallgatására. Majd Isten ígéretét tolmácsolta a gyülekezet felé, mely Isten gondviselését és szeretetét jelenti. Azt ígéri Isten — és ezt többször tapasztalhatta már a gyülekezet is — hogy „ott lesznek az én szemeim és az én szívem mindenkor.” Vagyis, aki igényli és elfogadja Isten szeretetét, az részesülhet e helyen is benne. Végül arról a felelősségről szólt a püspök, mely Isten sze- retetének az elfogadásából fakad az egyes emberek, a gyülekezet élete és az egész világ sorsa és jövője iránt. Mint ilyen ünnepélyes alkalmakkor szokott lenni, most is közgyűlés kapcsolódott az istentisztelethez, melyen először Kutas Elek lelkész jelentése hangzott el a gyülekezet és templom történetéről, valamint a renoválási munkák eseményeiről és áldozatairól. Külön kiemelte a lelkész Jobbágyi Ferenc gondnok sok, fáradságos munkáját és áldozatát, aki az egész renoválási munka mozgatója volt. A lelkészi jelentés után az egyházmegye nevében Pintér János espereshelyettes, zalaegerszegi lelkész értékelte a gyülekezet munkáját és köszöntötte a vendégeket, majd a gyülekezet volt két segédlelkésze Madarász István so- mogyvámosí és Kiszely Sándor csővári lelkész, végül pedig Sárkány András pusztaszent- lászlói lelkész mondott áldó szavakat. A református gyülekezet nevében Dr. Velinszky Barnabás gondnok köszöntötte Zalaszentgrót evangélikusságát és a vendégeket. A köszöntők sorában élénk figyelem kísérte Bajor Károly Zala megyei egyházügyi tanácsos felszólalását. Arról a közös feladatról és felelősségről beszélt, melyben hívők és nem hívők egyek lehetnek. Hangsúlyozta, hogy az evangélikusok és a nem hívők a béke és a szeretet gyakorlásában együtt munkálkodnak. Külön köszöntötte D. Káldy Zoltán püspököt. aki ennek az együttmun- kálkodásnak egyik jelentős képviselője. A köszöntésekre D. Káldy Zoltán püspök válaszolt: Kiemelte azt a jó és gyümölcsöző viszonyt, mely egyházunk és népünk vezetői közt kialakult és amely gyümölcsöző mindkét fél számára. Az ünnepség Zalaistvándon, az anyagyülekezetben folytatódott a délutáni órákban, ahol istentisztelet keretében találkozott a püspök az anyagyülekezettel is. Itt arról az áldozatról beszélt a püspök, mely az egyetlen helyes áldozata lehet a keresztyén életnek: szívemet, egész életemet Istennek ajánlom fel. Enélkül nem érdemes keresztyénnek lenni. Ha viszont ezt megteszi valaki, akkor Isten lesz az úr egész életében. Ebben az esztendőben már másodszor jártunk Zala megyei gyülekezetben. Zala megyében még inkább, mint másutt az országban, szórványban élnek az evangélikusok. Alig néhány gyülekezet él csak ott. Kevesen vannak, de nagyon eleven és áldozatos életről tett bizonyságot mind a két látogatás. Isten adjon olyan hitet, olyan szeretetet ezeknek a gyülekezeteknek is. amellyel jól és hűségesen tudják betölteni szolgálatukat és hasznos, építő tagjai lehessenek egyházunknak és népünknek. „ Hj. Eendeh György AMI cselekedetek nélkül halott Ä jelen vasárnap igéinek összefoglaló témáját — a címben olvasható felszólító mondatot — minden, egyháza tanítását igazán valló evangélikus ember jól ismeri. S ez az ismeret teljesen magától értődő, hiszen ez a kategorikus kijelentés a reformátorok tanításának egyik alapvető sarokköve. Sarokköve úgy, hogy egyenes folytatása annak a mondatnak, amelynek a hang- súlyozása végeredményben az egész lutheri reformáció megújító „újdonsága” volt: „Egyedül kegyelemből, csak hit által!” Amikor ezt a tényt (ti. azt,' hogy ez a két mondat szétvá- laszthatatlan) újólag leszögezzük, azt is meg kell mondanunk, hogy egyházunkban — különböző okok miatt — a két reformátori alaptétel nem mindig kapott egyforma hangsúlyt, nem mindig került egyenlő értékkel egymás mellé. Nem, mert voltak olyan idők, amikor az egyház tanítói szinte kizárólag csak a hitről szólották, elmélkedtek s amikor a keresztyén emberi cselekedetekről is kellett volna beszélniük, akkor egyoldalúan csak negatívumokat tudtak felsorolni. Olyan veszélyes féligazságokat, mint azt. hogy Isten előtt minden emberi cselekedet egyformán bűnös és ezért nincs semmi értelme annak, hogy a hit állandó megújulása mellett, a cselekedeteink hit szerinti megújulását is hirdessük és ezt naponként gyakoroljuk. Sok kudarc és szégyellni való tévelygés után a mi korunkban Isten Szentlelke ismét egymás mellé helyezte ezt a két — különben a Szentírás- ban több helyütt is olvasható — mondatot, s azóta szószékeinken újból együtt hangzanak az igaz hitről és az igaz keresztyéni cselekedetekről vallott, szétválaszthatatlanul együvé tartozó szavak. S az a jó reménységünk is megvan, hogy nem csak ismerjük, nem csupán csak valljuk azt, amit ilyenformán mondunk vagy vallunk, hanem a mindennapokban így is élünk mi mindnyájan, akik magyar evangélikus keresztyéneknek mondjuk magunkat. Hogy ez valójában mit is jelent, arra nézve hadd idézzem D. Káldy Zoltán szavait: „Jézus parancsa mindig kétirányú volt: evangéliumhirdetés és diakóniai szolgálat. Még csak azt sem lehet mondani, amit általában szoktunk, hogy ,az evangélium hirdetéséből következik a szeretetmunka’. Igaz ugyan, hogy az evangélium hirdetéséből mindig kell következnie a szeretetmunká- nak, de Jézus a szeretetmun- kát nem hagyta meg az evangéliumhirdetés spontán következményének, hanem arra külön parancsot adott, éspedig az evangélium hirdetésével párhuzamosan és vele egyenlő hangsúllyal. Nem lehet az evangélium hirdetését pótolni a szeretetszolgálattal, de a szeretetszolgálatot sem lehet pótolni az evangélium hirdetésével. Nem lehet az evangélium hirdetése elől belemenekülni a szeretetszolgálatba, de nem lehet áz evangélium hirdetésbe belemenekülni a szeretetszolgálat elől. Bármelyiket vesszük, Jézus Krisztus kiküldő parancsának csak felében engedelmeskedünk és ez a fél engedelmesség lényegében engedetlenség.” I -. . Dr. Vámos József Szórványvasárnapi Magyarországi Evangélikus Egyházunkban szeptember első vasárnapja szórványvasárnap. Ezen a vasárnapon az igehirdetésekben, vágy a szószéki hirdetésben minden gyülekezetben megemlékeznek a szórványokról, s híveink adakoznak az erőtlen szórványgyülekezetek támogatására. Az országosan összegyűlt adományokból a rászoruló szórványgyülekezetek támogatást kapnak az istentiszteleti helyiségek, valamint a szórványgon- dozáshoz szükséges közlekedési eszközök (motorkerékpár, autó) fenntartására. Köztudomású, hogy egyházunk szórványegyház. Országunk tízmillió lakosa közül kereken négyszázezer tartozik evangélikus egyházunkhoz. Ez azt jelenti, hogy átlagosan csak minden huszonötödik ember evangélikus. S mivel van néhány olyan városunk és községünk is, ahol a lakosság többsége evangélikus, a legtöbb városban és községben még nagyobb arányú kisebbségben élnek evangélikus híveink. Ennek a kisebbségi szórványhelyzetnek mindenekelőtt nagy kísértései vannak. Azok a híveink, akik minden vasárnap részt vehetnek evangélikus templomban tartott istentiszteleten, nem is tudják, milyen nehéz ott megmaradni evangélikusnak, ahol nincs rendszeres istentisztelet, s a református templomokban, iskolákban, vagy családi otthonokban megtartható szórványistentiszteleteken csak néhányan vesznek részt. Ezért van nagy jelentősége a szórványnapoknak, amikor évenként legalább egyszer az anyagyülekezetbe összegyűjtik a szórványhíveket, s így ők is átélhetnek valamit a gyülekezeti közösség összetartó erejéből. Van azonban a kisebbségi szórványhelyzetnek ösztönző hatása is. A szórványokban élő evangélikusok rá vannak kényszerítve arra, hogy tudatosan végiggondolják, mi a sajátossága, illetve többlete evangélikus hitünknek. Ezért van az, hogy a más vallású környezetben élő evangélikus gyülekezetek lelki élete a legtöbb esetben elevenebb, mint az egy tömbben élő evangélikus gyülekezeteké. Végül a szórványhelyzet ösztönző lehet az igazi ökumenikus lelkűiét kialakulására is. A szórványban élő evangélikusok éppen azáltal, hogy más felekezetű keresztyénekkel és másképpen gondolkodó emberekkel naponként érintkeznek, képesek meglátni, hogy az evangéliumból fakadó hitünk nem akadály, hanem éppen ellenkezőleg, ösztönző erő arra, hogy összefogjunk a társadalom és az egész emberiség égető kérdéseinek megoldásáDr. Selmeczi János KUBA LENGYELORSZÁG SVÉDORSZÁG Űjabb statisztikai adatok szerint Kuba nyolc és félmilliónyi lakosából kétharmadnyi tartozik a római katolikus egyházhoz és ötvenezer a protestánsok száma. Az egyház életében valóban résztvevő katolikusok számát azonban csak egymillióra becsülik. (öpd) A lengyel katolikus püspöki kar legutóbbi, augusztusi intézkedései megerősítették azokat a rendelkezéseket, amelyek vegyesházasságoknál továbbra is csak a katolikus szertartás szerint kötött házasságokat tekintik érvényes egyházi házasságnak, (epd) A svéd parlament, a Riksdag augusztus elején anyagi támogatást szavazott meg az országban élő katolikus, ortodox, mohamedán és zsidó egyházi szervezeteknek havon• ta 255 ezer német márka ál- 1 lami segély formájában. Ezen ' kívül a protestáns szabad- I egyházaknak is jelentős ösz• szeget juttatnak, (epd)
