Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1971-08-01 / 31. szám
Jézus beszélget a gazdag ifjúval \ Márk 10, 17—21 Jézus válaszát 'hallgatva az örök élet távoli fogalma új távlatokban rajzolódik ki szemem előtt. Egyre közelebb és közelebb jön a mindennapi élethez. Elém teszi az emberi együttélés általános szabályait és a másik emberért vállalt és végzett segítő munka követelményét. Ezzel és ebben jön egyre közelebb az élethez, az emberhez, a társadalomhoz az örök élet, azaz Isten közelsége. Ez pedig megelégedettséget, nyugalmat, jólétet és boldogságot jelent. Erre mutat Jézus szava: „az Isten országa közöttetek van’’. Ahhoz azonban, hogy Jézus válasza eligazítóan hangozhassák közöttünk ma, a kérdést azzal a komoly szándékkal kell feltennünk, hogy nekünk itt, magyar hazánkban, magyar társadalmunkban, s egyben benne élve az emberiség nagy családjában — mint kell cselekednünk, hogy ki ne essünk az atyai örökségből? Jézus válasza kérdésünkre kettős. A válasz egyik részébe* újra felsorolja a parancsolatokat: Ezek a rövid felszólítások a keresztyén erkölcs és a természetes erkölcsiség általános szabályai. Az emberi együttélést szabályozzák. Sőt alappillérek. Annak érdekében pedig, hogy ezek a szabályok még világosabbak legyenek, gyakran más szavakat használunk. Vigyázz és óvd embertársad életét, tisztaságát, vagyonát, becsületét és hírnevét. Ne légy erőszakos és kizsákmányoló. Szüléidét és elöljáróidat tiszteld, becsüld és szeresd. Ezek hallatán nemcsak a Tízparancsolatra, hanem a humanista alapállású társadalmunk erkölcsi szabályaira is ráismerünk, mint amelyek meghatározói népünk tagjai együttélésének és együttmunkálkodá- sának. Ahhoz azonban, hogy ezek e szabályok még eredményesebbek, még áldásosabbak lehessenek az emberek együttélésében, meg kell hallgatnunk Jézus válasza másik mondatát is. Egy hiányosságod van — mondja Jézus az akkori fiatalembernek: eredj, amid van, azt add el és add a szegényeknek, lesz kincsed a mennyben, és jöjj, kövess engem. Amikor Jézus egy hiányosságot emleget, akkor azt olyan embernek mondja, aki az általános erkölcsi normáknak megfelelően él! Mindenkit meghökkent Jézus szava, amikor a fiatalembert vagyona eladására, a szegények felkarolására, majd így az ő követésére biztatja. Valójában ennek a fiatalembernek az életébe új motiváló erőt, új célt, új irányt, új lendületet akart vinni. Megragadó az. ahogyan Pál apostol leírja érmék a magatartásnak a példáját: „az az érzület legyen bennetek, amely a Krisztus Jézusban lakozott, aki mikor Isten formájában volt, nem tartotta Istennel való egyenlőségét ragadománynak, hanem megüresítette magát, szolgai formát vett fel és emberekhez lett hasonlóvá”. Jézus maga gyakran hangsúlyozta, hogy „az Ember Fia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és adja életét váltságul sokakért”. Másutt így kérdez Jézus: „melyik nagyobb, az-é, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Nemde aki asztalnál ül? De én olyan vagyok közietek, mint aki szolgál.” Amikor pedig házigazdaként tanítványai lábát mossa, így mutat Jézus a szolgálatra: „példát adtam nektek, hogy amint én cselekedtem, ti is úgy cselekedjetek!” Ha nem ez az érzület van bennünk, sohasem tudunk függetlenülni önmagunk szeretetétől, a csak magunklcal törődő lelkűiéitől. Így az embertárs, az emberiség dolgai közömbössé válnak, s a semlegességgel próbáljuk álcázni önző énünket. Jézus érzülete lehetetlenné teszi az embervilág, benne az embertárs ügye iránti közömbösséget. Azért válik a keresztyén ember életében az élet iránya pozitívvá Jézus követésében, mert erre kötelez Jézus példája! Miért kell hangsúlyoznom ezt? Azért elsősorban, mert az általános erkölcsi normákban a negatív tényező dominál. Ne lopj. ne ölj, ne paráználkodj és így tovább. Az ehhez betű szerint való ragaszkodás olyan helyzetet teremt körülöttem, mint amikor üres poharat szorongatok a kezemben, pedig valaki szomjas és tőlem kér vizet. A pohár üres, nincs benne semmi, sem üdítő, sem mérgező — nem ártok vele — csak éppen szomjas marad a szomjazó! Jézus érzületével azonban ez a kezemben tartott pohár a szomjazót felüdítő friss vízzel van tele és nyújtom a poharat a szomj oltására. Nagyon világosan tanultuk meg Luther Mártontól, hogy Jézus követése aktivitást jelent a másik ember ügyében, ügyéért. A ne ölj — nemcsak azt jelenti, hogy embertársam testét és életét nem bántom, nem is ártok neki, hanem őt minden testi bajban es életveszélyben segítem és támogatom — éljen ez a felebarátom a világ bármely részén is! A hit döntését itt egyszerűen nélkülözhetetlennek vallom. A fiatalember üdvözülni akar, örök életet akar örökölni — Istentől reméli az örök élet örökségét! Ez döntő! — S ez a hit válik a keresztyén ember életében olyan tényezővé, amely egyre inkább megszabadítja öt önmaga érdekeitől, és olyan életfolytatást, cselekedet-sorozatot sarkall, amelyben izzik az élet szeretete, megbecsülése, az embertárs, s közben az egész társadalom jólétéért, felemelkedéséért, nyugalmáért, békéjéért fáradozás. Ebben elsődleges a hitem: Jézust követem — s fakad a rügy, majd a virág és beérik a gyümölcs: embertársaimért. Ezt tette Jézus, tudom, ezt tenné ma is — és ezt teszi azokon keresztül, akik nyomában járnak. Ott cseng Jézus mondatában a biztatás egy kicsit jobban, nagyobb erőbedobással, nagyobb lelkesedéssel, több akarattal, több elszántsággal, több meggyőződéssel, nagyobb szolgálatkészséggel légy ott, ahol az emberek jólétéért, jövőjéért, egészségéért, nyugalmáért, tisztességéért, emberségéért, békéjéért fáradoznak. Jobban szeresd embertársadat! Jobban, mert akkor a csatádban is jobban fogod szeretni a rádbízottakat, a gyerekeket is, az időseket is, akkor több időt tudsz — a magad rovására •— szakítani a gyerekeiddel való törődésre, nevelésükre, emberré formálásukra. Többre fogjuk értékelni és jobban meg tudjuk becsülni egymás munkáját, vagyonát, családját. Jobban — mert így több siker reményében állhat a lelkész a szószéken, tervezhet a mérnök, nagyobb felelősséggel ülünk a volán mellett, állunk a gépnél, műveljük a földet — s közben neveljük az embert boldog emberré — több szeretetünkkel és példa- adással. Részletek Betre János aszódi lelkesének a Magyar Rádióban elhangzott igehirdetéséből, A Sajtóosztály értesíti a lelkészí hivatalokat és megrendelőit, hogy JULIUS 1-TÖL AUGUSZTUS 31-IG iratterjesztési szünetet tart. A július 1. után érkező írásbeli megrendeléseknek csak szeptember 1. után tud eleget tenni, mivel a postai küldemények feladása szünetel. Az 11*8 tter jesztés! szünet alatt — tehát július 1-tól augusztus 31-ig — a készpénzért történő eladás zavartalan. Akit nem lehet eltemetni Bégi latin közmondás szerint a halottakról vagy jót mondjunk, vagy semmit ne mondjunk róluk. Ezt a régi kegye- letes szabályt Petőfire — halála évfordulóján, július 31-én - így alkalmaznám: Petőfiről vagy újat mondani, vagy semmit sem! Mert talán jobb hallgatni róla, mint agyonemlege- tett közhelyeket idézni, s így megúnttá tenni emlékét. Petőfi élete és költészete kiaknázott bánya már a mi korunkban. Ami arany és kavics volt abban a bányában, azt mind megkeresték és kiszedték az előttünk járók. Nekünk .már nem jutott semmi a keresők munkájából és a megtalálás öröméből. Miránk csak a mások fáradságának gyümölcse maradt. Petőfi az a költőóriásunk, akit nem lehet eltemetni. Petőfinek nincs jellel ékesített sírja. Amilyen hirtelen, titokzatosan és váratlanul jött a világra 1822. december 31-én éjfélkor, amikor a kiskőrösi templomunk ércharangja búcsút kongatott egy elmúlt esztendőnek, s egyben köszöntötte az újat, ugyanolyan váratlanul és titokzatosán tűnt el a szabadságharcban, a Segesvár melletti fejéregyházai csatatéren 1849. július 31-én. ö maga énekelte meg, hogy nem szeretne „lassan hervadni el, mint a virág...”, hanem azt kérte: -. holttestemen át fújó paripák száguldjanak a kivívott viadalra, s ott hagyjanak engem összetiporva”. Kívánsága teljesült. A kiskőrösi nádfede- les Petőfi-ház bölcsője szimbólum, mert abból az élet útja nem a temető felé vezet. Petőfit halotti, gyászének sohasem kísérte az elmúlásba, Petőfinek nem volt temetése, őt nem lehet eltemetni. Nagy költőnk neve elválaszthatatlanul forrott össze a magyar szabadság ügyével. Petőfi az egész emberiség világát a szabadság jegyében éli át. Az a tájék szép, amely a szabadságra emlékeztet: az Alföld. Az az irodalmi alkotás jó, amely a szabadság ihletését érezteti, az a tett jó, amely a világszabadság felé vezet. A szabadság legnagyobb ellenségeiként a zsarnokokat ismeri fel, és ezek ellen a legféktelenebb indulattal szól verseiben. Szinte megváltozik a hangja, nyers és szenvedélyes lesz, ha róluk kell írnia. Kortársai, kritikusai alantas hanggal, a műforma tökéletlenségével vádolták. Így válaszolt ezekre a vádakra: „Ezeknek az uraknak a magyar rímről, és mértékről fogalmuk sincs, ök a magyar versekben latin metrumot keresnek, s ez az én költeményeimben nincs, az igaz, de nem is akartam, hogy legyen. Hol ők engem rím és mérték dolgában a legnagyobb hanyagsággal vádolnak, talán Sem élet, sem halál Család, gyülekezet Otthonom, új honi földem Arcra igen! De szívre nem.,. Nem szakadtatok el tőlem. Bár állomás állomást követ: SZTK, kórház, betegágy Műtő, sóhajok hídja A kilométerkövek... Nem döntőn lényegesek Hol táborozunk, hol vívjuk harcunk, Csak a cél.. „ Amerre mindnyájunk siet, Ahová tartunk! — Most én nézek ki A kórház ablakából. Fürkészem messze a távol Horizont felé a tájat — . S ha jön egy levél Rezdül az álom S rámnyit egyikőtök. A mozdulatlan ágyon Gyógyulok. Még nem tudom meddig vergődöm. Meddig visz döcögve tova Ez a beteg, elfáradt lábom: Lesántult „apostolok lova”. De ha úgy adódna tán, Hogy vissza többé nem talál, Család, gyülekezet, Otthonom, új honi földem Az Isten szerelmétől minket Ugye nem szakaszthat el Sem élet, sem halál. Sárkány András A lelkész Véget ért a konfirmáció. Az új konfirmandusok szép sorban felálltak a templomkapuban. Elöl a lányok! Mögöttük a fiúk. Középen Luther-kabátban a gyülekezet lelkésze és a fiatal segédlelkész. Velük szemközt a fényképész felvételre készült. A kép jól sikerült. Mindenki vidám, arccal nevetett. Mielőtt elkattant volna a fényképezőgép, az egyik fiú megszólalt: Az NB egyes. Egy másik azonnal ráfelelt: Az edzőkkel együtt. Ezért nevetett mindenki. A két fiú fején találta a szöget. Valahányszor együtt van a keresztyén gyülekezet — akár istentiszteleten, akár bibliaórán, akár konfirmációi oktatáson. akár valamely más alkalommal — edzésen, vesznek részt A mérkőzés csak később következik. Amikor a gyülekezet tagjai szétszélednek, ki-ki a maga helyére. Ott jönnek a kísértések: a lustaság, a fegyelmezetlenség, a gyávaság, az önzés és a többi. Mindenkinek a maga helyén kell küzdenie és győznie. Ami a templomban történt az nem a mérkőzés, csak az edzés. Mi tehát a lelkész a gyülekezetben? Olyan mint az edző a sportpályán, vagy a tornateremben. Hogyan végzi munkáját? Hirdeti az evangéliumot és tanítja is. Megkereszteli a gyermekeket. Úrvacsorát oszt. Bátorítja és inti a fiatal házasokat az esküvőn. Látogatja a családokat. Vigasztalja a gyászolókat a koporsó mellett. Ezért lelkipásztornak is szokták nevezni. Jézus Krisztus egyik apostola, Pál apostol, azt hiszem nem sértődött volna meg, ha lelkipásztor helyett valaki edzőnek nevezte volna. Egyik levelében ezt írta magáról: „Ügy küzdők, mint aki nem levegőt vagdos.” De így folytatta: „megfegyelmezem testemet, és szolgává teszem, hogy míg másoknak prédikálok, magara valami módon méltatlanná ne legyek.” Az edzőnek is szüksége vart tehát edzésre, éppen ott járok legközelebb a tökéletes magyar versformához ... Ha néha egyes kifejezésekre, s a tárgyra nézve szabadabb vagyok másoknál, ez onnan van, mert énszerintem a költészet nem nagyúri szalon, ahová csak fölpiperézve, fényes csizmákban járnak, hanem szentegyház, melybe bocs- korban, sőt mezítláb is beléphetni ...” Petőfi a szabadság apostola, akinek a nép ügyéről sem hallgatni, sem Hazudni nem szabad. Mint igazi irodalmi egyéniség, meggyőződését a legvégsőkig vállalta, természetszerű, hogy az osztrák császár és udvara által kikény- szerített harcban Bem zászlaja alatt küzdött és esett el. De meghalni senki sem látta a nagy költőt. Jókai Mór egy Petőfi emlékünnepen Kiskőrösön mondotta, hogy „Petőfi kivívta a nép szabadságát, kivívta a szellem felszabadulását, senki segítsége nélkül, egyedül lángszelleme által. Még magasabbra vágyott, ni ég merészebb célok után, s ahol nem volt elég a lant, felvette a kardot, s amiről dalolt, amit dicsőített, azért meg is tudott halni. Utolsó dala kardcsattogás volt.” Petőfi életében sohasem láthatott tengert. Most pedig szovjet emberek hallgatják a Káspi tenger mellett, kínaiak a Csendes-óceánnál, németek a Keleti-tenger partvidékén, finnek az Északi-tenger táján. Minden igazolja megállapításunkat: Petőfit nem lehet eltemetni. Ponicsán Imre Tanulságos kis történetek Szupplikáció Minden teológus életében nagy élmény a szárnypróbálgatás ideje. Ismerkedik gyülekezetekkel, emberekkel, találkozik fiatal lelkészekkel, akik tele vannak ambícióval és megfáradt öregekkel, akik boldogan emlékeznek vissza ifjúságukra. Van, aki tanácsot ad, van, aki szelíden mosolyog, mert ráismert az elhangzott prédikációra és pontosan megmondja ki és mikor irta. Vigasztalásul hangzik el ilyenkor, ez nem baj kollega úr, mert ügyesen adta elő. ~ Az első év végén egyik alföldi gyülekezetbe kellett mennem. A lelkész öreg ember volt. Sok mende-mondát hallottam mókáiról. Minden teológus hozott Tőle emléket, hoztam én is. Az előírásnak megfelelően írtam, hogy a Teológusok Otthona gyülekezetébe küldött ki és kértem jelölje meg a vasárnapot, amikor mehetek. Reszketős kézzel írt, igen örül, hogy én megyek és július utolsó vasárnapján délelőtt prédikálhatok. A reggeli vonattal megérkeztem és a parókia udvarán egy óriási fa árnyékában, tejet és paprikás szalonnát fogyasztott a lelkész úr. Bemutatkoztam és jelentettem, hogy én vagyok a szupp- likáns. — Üljön le! Magyar ember, ha eszik nem beszél. Sőt azt se szeretem, ha néznek, hogy hogy eszem. Nem kínálom, mert otthon már biztosan evett! Irultam, pirultam, nem tudtam mit mondjak. Átadtam edesapam üdvözletét. — A maga apja ismer engem? Csak néztem rá kétségbeesve — talán nem értette a nevem? Befejezte a reggelit, rám nézett és azt kérdezte, mi járatban vagyok? — Kérem Nagytiszteletű úr, dadogtam, hiszen én. írtam, hogy jövök és kaptam is választ. — Mit képzel maga, hogy én minden fiatal úrral levelezek? Nyögje ki, mit akar? — Szupplikálni. — Már voltak! — Kérem az lehetetlen, mert ide én kaptam megbízást. Teljesen leforrázva hagytam el a parókiát. Már a vasút felé kanyarodó úton ballagtam, amikor utanam kiabáltak. — Tisztelendő űr, tessék visszajönni, az esperes úr kéreti. Te jó ég, gondoltam, nem adtam meg a kellő tiszteletet. Visszafordultam. Jött elém az esperes úr is, számon már ott volt a bocsánatkérő mondat, de szohoz sem jutottam, homlokon csókolt talán többször is megölelt belém karolt és drága fiamnak szólított. — Én igazat mondtam fiam, hogy itt már volt szupplikáns, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy tavaly. A prédikáció szépen „sikerült”. * Ezután együtt mentünk gyűjteni az ismerősökhöz. Előre megmondta, mennyit kapok. Ahová bementünk, mindenki kezitcsókolommal köszönt, fiatal és öreg, intelligens és földműves. Mindenkit néven szólított és megmondta te 2 pengőt adsz, te ötöt így is volt. \ Az egyik házból távozóban, azt mondta: öcsém —■ voltál-e már a mi híres Csárdánkban? — Még nem — válaszoltam. Bementünk. — Mit iszol, sört vagy bort? — Nekem mindegy. — A sör azért is jó, mert felfúj. Az ebéd különben sem lesz kiadós, igy a kettő együtt megfér. Fizetésre kerül a sor, egyik zsebéből a másikba nyúl, de pénz sehol. — Adj kölcsön 10 pengőt. Odaadtam, fizetett és a többit besöpörte a zsebébe. En Istenem, oda van a 10' pengőm! — Mehetünk — mondta szinte vezényelve. Alig tettünk néhány lépést, megállt, mert az út szélén görögdinnyét árultak. — Veszek fiam, ez jó a sörre. Kiválasztotta a legnagyobbat. Volt vagy 8—9 kiló. — Na, fiam, kapd a honod alá és mehetünk. Irgalmatlanul izzadtam, de cipeltem. Mindenkivel megállt beszélgetni, ilyenkor letettem a dinnyét, aztán újra felvettem. Néhány lépés után minden kezdődött elölről. Nevetett rajtam és mindenkinek elmondta: az öcsém: szereti a dinnyét! Rettenetes hosszúnak tűnt az út hazáig. Otthon várt a remekbe készült több fogásos ebéd. Minden jó lett volna, de az étvágyam teljesen elment, ha eszembe jutott a 10 pengőm. Nem mertem kérni, pedig nekem óriási összeg volt. Délután kikisért az állomásra, útközben példálózkodtam, hogy milyen nehéz a teológus élete, hátha eszébe jut a kölcsön. — Nem volt könnyű fiam a. mi időnkben se. A vonat indulásra készen állt, elbúcsúztam Tőle és a pénzemtől is. Néhány métert előre húzott a vonat, majd fékezett. Az állomásfőnök a nevem kiáltotta és egy borítékot nyújtott át azzal, hogy az esperes úr küldi. Néhány nagyon kedves sor mellett 50 Pengőt találtam. Gyülekezetét alapító és építő pap és esperes volt. Munkájának gyümölcsét még a mai generáció is élvezi. Neve, sokak szívében él, emlékét én is nagyon nagy szeretettel őrzöm. Kronosz GENF ÉS ROMA Az Egyházak Világtanácsa és a Vatikán közös munkacsoportja júniusi stuttgarti (Nyu- gat-Németország) ülésén terjesztette elő jelentését a katolikus egyház lehetséges belépéséről az Egyházak Világtanácsába. Részt vett a tanácskozásokon E. C, Blake, az Egyházak Vílágtanácsa főtitkára és katolikus részről pedig Willebrands kardinális is. A munkacsoport vezetője, Dr. Lukas Vischer (Genf) szerint most a sor a katolikus egyházon van, hogy feleljen. Jerome Hamer vatikáni delegátus viszont kifejtette, hogy a kérdés még nem érett (epd).
