Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1971-07-04 / 27. szám
4 Biblia Ősök bűnei — ősök büntetése AZ EMBERISÉG ŐSTÖRTÉNETE megrázóan bizonyítja, hogy az eredeti romlottság hogyan harapódzik el a népek történetében és életében. Éppen az Ötestámentomnak egyik legérdekesebb szakaszában. 1 Móz 6-ban csúcsosodik ki az özönvíz előtti emberiség törekvése abban a titánszerű dacban, amely le akarja rombolni a mennye és föld, Isten és ember közti korlátokat. A Biblia írója a mítosz nyelvén mondja el ezt, melynek egyes vonásai és elemei ma már szinte érthetetlenek számunkra, de annak idején még mindenki azonnal értette. A titánok mítosza ez, az óriások és félistenek története, akik már az eget ostromolták. A mítosz mögött az a szimbolikus értelem húzódik meg, hogy az őskor „félistenei” át akarják lépni az Isten szabta határokat. Az ember ki akart törni te- remtettségi állapotából. Az Isten és ember világa közti határok átlépéséről szóló elbeszélés az özönvíz előtti emberiség egész szellemét tárja föl. Nagy tettek kora ez, hatalmát és nagyszerűségét bizonyítják az épületmaradványok. Hatalmas hősök kora, amelynek azonban alapvonása az ember öndicsőítése, amivel majd még egyszer találkozunk a bábeli toronyépítésnél. A semmibe markoló emberi őrület szimbóluma ez a történet, amikor olyan nevet akar szerezni magának az ember, hogy Isten nevét is elhomályosítsa. 1 Móz 6, 1—4 tehát a Nitsche- féle ..Übermenschek” bűnbeesését mondja el. ENNEK LÁTTÁRA NEM A TEREMTÉSKOR ELHANGZOTT „ÍME IGEN JÖ” érzése tölti el Istent, hanem „mély szomorúság”. Á gonoszság a szíve gyökeréig átjárja az embert és nem marad más hátra, mint az ítélet. Az egész emberiség emlékezetéhez tartozik, hogy egy nagy özönvíz egykor mindent elpusztított a földön (1 Móz 6. 13—8. 14). Izráel ká- naáni szomszédaitól vette át az özönvíz emlékét. Bizonyos rokonságban van a babilóniai özönvíztörténettel is. Az izraeli hagyományt megőrizte a Jahvista és a Papi irat szerzője is, de művészi módon egybeszerkesztve találjuk a két hagyományt a Bibliában. Az özönvíz Isten válasza a nemzedékről nemzedékre szaporodó emberi bűnre. De ahoEgyházi emlékek kiállítása / ótkomlóson A tótikomlósi gyülekezetben ezen a tavaszon ünnepelték a gyülekezet alapításának 225 éves évfordúlóját. Ennek az emlékezésnek egyik része volt az a kiállítás, amelyet a gyüdíszített kötésű tranosciusok, funebrálok. Színesen az oltár- térítőhöz alkalmazkodva díszítették az oltárt gyertyákat, különféle szalagokkal. Ezekből egész csokorra valót láthatgyan az eddigi elbeszélésekben is mindig ott volt Isten irgalma is a büntetés mellett, ugyanúgy itt is határt szab Isten kegyelme Ítéletének: ■ nem mindenki pusztul el, Noé és családja megmarad. Ő lesz az a kapocs, amellyel összeköti Isten teremtését az özönvíz utáni emberiséggel, ö sem volt bűntelen, de míg a többi ember vakon rohant a pusztulásba, addig ö szótlanul engedel- meskf/k Isten igéjének. Az Üjtestámentomban a Zsidókhoz írt levél joggal nevezi Noét a hit ősképének: „Hit által intetett meg Noé a még nem látott események felől és istenfélelemmel készítette a bárkát házanépe megmentésére .. . és a hitből való igazságnak örökösévé lett” (Zsid 9. 7) Csodálatos feszültség van azonban Isten büntetése és irgalma között. Amikor elhatározza magát Isten az emberiség elpusztítására, akkor arról beszél, hogy az emberi szív ..gonoszsága” miatt megbánta, hogy egyáltalában valamit is teremtett. Viszont az özönvíz után és Noé hálaáldozatának az elfogadása után elhatározza, hogy nem pusztítja el többé a földet az ember miatt (1 Móz 8,15—22), hiszen gonosz az ember szívének gondolata ifjúságától fogva. De amikor elfogadja Noé áldozatát, akkor isteni türelem alá helyezi az emberiség bűnét és ez a türelem vár arra a napra, amikor elérkezik a teljes kiengesztelés ideje, amikor újjáteremti az emberi szívet Addig azonban nem szűnik meg vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nappal és éjszaka! Isten maga garantálja ezentúl a föld és a természeti törvények fennmaradását. NOÉVAL VÉGÉHEZ ÉRKEZIK ADAM NEMZETSÉGÉA kiállítás egy részlete lekezeti házban május végén rendeztek meg. Május 26-an a Kelet-Békési Egyházmegye lelkészed Tótkomlóson tartották meg lelké- szi munkaközösségi összejövetelüket, éppen az ünneplő gyülekezet jubileumára való tekintettek Ekkor nyílt meg a kiállítás is. Mit láthattunk ezen a kiállításon? Elsősorban a templomi kegyesség tárgyait. Úrvacsorái edényeket. Ezek nagyon egyszerűek. Nem ötvös- művészeti remekek. A gyülekezet zömében paraszt és szegény. Nem tellett pompára. Az oltárteritőket maguk ékesítették. A nép egyszerű ízlése érvényesül díszítésüknél. Láthattunk szőttesből készített oltár- térítőt és szószéki könyvtartó takarót, de nagyon szembeötlő a század elején készült, Tomka Juci néni által pingált nagy rózsájú, színesen tarka para- mentum is. Az égszínkék, szövetből varrott és ezüst rojtokkal díszített térítőt 1925-ben az ev. ifjúság egyik rendezvényének jövedelméből vásárolták. Régi agendák, szép, rézzel tunk. A templomi kegyesség tárgyai mellett helyet kaptak a családi kegyesség tárgyai. Itt kell megemlítenünk a különféle posztillákat, naptárokat, énekeskönyveket, nem utolsósorban nagy alakú családi bibliát, egyházi folyóiratokat, egyházi tárgyú képeket. Ezeket a könyveket házaikban, nagyon szépen festett tékákban tartották és szinte naponta használták, olvasták. Hosszú asztalon, üveg alatt voltak láthatók azok a régi iratok, amelyek sajnos csak morzsái a levéltári anyagnak. Néhány érdekes levél a környékbeli lelkészektől. Mikolay István orosházi, Milecz Mihály békéscsabai és Tessedik Sámuel szarvasi lelkészek aláírása olvasható ezeken a leveleken. Mint kuriózum itt volt olvasható Zsarkó Ferenc hódmezővásárhelyi bírónak az a verses köszöntése, amellyel a templom szentelésekor a tót- komlósiakat köszöntötte 1795- ben. „Az Istent áldhatja, ma Komlós helsége, Mert köztök lakozik, az Úr dicsősége. Sión hegyen épült, kívánt öröksége. Melyet ma felszentelt, sok számú serege.” Nem lett volna teljes ez az egyházi kiállítás, ha a gazdasági élet azon tárgyait nem állították volna ki, amelyek lényeges részei voltak az egyházközség gazdálkodásának. A gondnok pénztárládája mellett, a vékák és „mitovnik”-ok, kármentő és simítófa arról tanúskodtak, hogy az egyházfenntartás begyűjtési gonddal járt. A gabonát természetben hozták a gyülekezet magtárába. — A harangozok kötelessége volt a gabona tárolása, forgatása. Ezen kívül a falu őrzését is ők végezték. Itt voltak láthatók a tülkök, amelyeket megfúva minden negyed órában, jelezték éberségüket, éjjel és nappal. A toronyban laktak. A kántorok kötelessége volt az ostyasütés. Két szép mintájú ostysütőt is láthattunk. Az úrvacsorái bor tárolására szolgáltak a fehércserép, valamint az ónból való kancsók. Minden látogató jóleső melegséggel telt meg, amikor látta, így együtt, színesen és tarkán a múltnak ezeket az emlékeit. A 225 év tárgyainak ilyen bemutatása azt kívánta szolgálni, hogy becsüljük még a régit, hogy használni tudjuk az újat Isten dicsőségére. Koppány János NEK A KORSZAKA, mely egykor „nagyon jó” volt. Noéval egy új emberiség korszaka kezdődik el, mely a jelenig ér. Ezt a korszakot az jellemzi, hogy halál és erőszak uralkodik benne, de Isten nem veszi le róla a kezét. A Noéval kötött szövetségben (1 Móz 9) újból megismétli Isten az első embernek adott ígéreteit: a szaporodás és uralkodás a földön. A vízözön tehát nem hatálytalanította Istennek azt az akaratát, hogy végül is az ő országa győz a földön. Új azonban ebben az életrendben, hogy állatokat ölhet az ember életének fenntartása érdekében. Istennek ez a békekötése az egész emberiséggel arról kezeskedik, hogy nem szűnik meg a világot és annak rendjeit láthatatlanul hordozni. Ennek jeleként helyezi szivárványát a felhőkre. A szivárvány fölragyogása a nagy üdvösség hirdetése, amely felé vezeti Isten az emberiséget. A Noé féle szövetség kezeskedik arról, hogy a vég kitolódott egy jó vég reményében, Isten uralmának felállítására az újabb katasztrófa helyett. Ez a szövetség tehát egyúttal Isten fegyverszüneti egyezménye a bűnös földdel. Noénak és fiainak megáldá- sa és a. velük kötött szövetség nem jelenti még az üdvösséget. De az első fénysugarak itt ragyognak föl és mutatnak az újszövetség felé, amikor igazzá nyilvánítja Isten azt, aki a Krisztusban való hitből él (Rm 3). így végződik az özönvíz, a pusztulás sötét története a „megnyugvásnak”, a „békességnek” csendes légkörében a szivárvány képével, amint az ítélet vonuló felhőin csodálatosan felragyog. O. Dr. Pálfy Miklós * Állhatatosan a küzdőtéren Teológiai Akadémiánk tanévzáró ülése Keresztelő Kereszteltem... S e társulásban — így soha többé máskor — Az örökkévalóság Partjára léptünk! Az alkalom Friss gyümölccsé érett S mi négyen Négy gerezdből állva Gyermek, szülők és a lelkipásztor Alkottunk egy egészet. Az ajkamon ige — áldó — S mindnyájunk szeme messzelátó Messze érző... Szülők arca fényt sugárzó Örömben úszik. Kezemben kancsó Majd nevet kérek S háromszor öntök „...megkeresztellek téged...!” Itt az Isten köztünk! Áldása bennünk, fölöttünk. S még senki se gondol másra Kenyérre — borra Bűnre — szenvedésre Hitszegésre — árulkodásra, Senki se gondol a halálra, Csak az életre! Kezemben kancsó — ajkamon áldás S mint tejüvegen a Napra A gyermek felébredt — réánk mosolygott Keresztyén lett. Milyen egyszerű! Vagy mégsem? „ ... az Atya, Fiú, Szentlélek nevében!” Amen. „Kéz kezet mos“ Sárkány András Az egymásrautaltság tömör megfogalmazása ez. Nem élhetek a másik ember nékül. Isten úgy teremtett minket, hogy csak ketten vagyunk egyek. „Ma nekem, holnap neked ...” Nem nélkülözhetlek. Szükségem van rád. Egymás nélkül nem élhetünk. Tudott dolog mindnyájunk előtt, hogy kevés most a kéz a mezőgazdaságban. Szezonmun- ka_ folyik, amelyhez kevés az erő. Katonák, diákok, üzemi dolgozók ezrei indulnak segítő készséggel bevetni önkéntes erejüket a holnap kenyere javára. S ez így fog menni az őszi betakarítás végéig. Az egész ország egy nagy család. Közvetlen a háború után a falu népe állt a városok, a gyárak romjaihoz, s kezükkel, terményükkel felépült újra a város, s a gyár. Most a város népe vonul ki a határba s nyújt testvérkezet a falu népének. Így van ez jól, mert „kölcsön- kenyér visszajár”. Fia így dolgozunk együtt, boldogabb lesz a holnapunk. Kaláka kell most, millió testvérkéznek és szívnek találkája. Hernád Tibor A Sajtóosztály értesíti a lelkészi hivatalokat és megrendelőit, hogy JÚLIUS 1-TÖL AUGUSZTUS 31-IG iratterjesztési szünetet tart. A július 1. után érkező írásbeli megrendeléseknek csak szeptember 1. után tud eleget tenni, mivel a postai küldemények feladása szünetel. Az iratterjesztési szünet alatt — tehát július 1-től augusztus 31-ig — a készpénzért történő eladás zavartalan. Hűséges futás a pályán — ez volt D. Káldy Zoltán püspök igehirdetésének vezető gondolata azon az istentiszteleten, amelyet június 16-án tartottak az Üllői úti imateremben Budapesten, Teológiai Akadémiánk tanévzáró ülésének megnyitásaként. A hallgatók előtt, akik mint egyházunk jövő lelkésznemzedékének letéteményesei, telfesszorok szolgálatáról egyenként, a külföldi vendégek látogatásáról és előadásairól, végül a köszönet szavával zárta a körültekintő, értékelő jelentést. Mi az, amit kiemelhetnénk rövid beszámolónkban a gazdag másfél órából? Talán maga az a 34 fiatal, akik figyelemmel hallgatták annak az évnek az értékelését, amit Dr. Ruben Josefson svéd érsek köszönti a Teológiai Akadémiát jes számban ott voltak, s a vendégek előtt, akik az Akadémia hallgatói mellett megtöltötték a termet, felrajzolódott a küzdőtér, egyházunk útja, amely adva van, mert Istentől kaptuk, Ö jelölte ki, s az fut rajta komplikációk nélkül, aki az utat Isten kezéből fogadja el. De az erőkifejtés nem közömbös. Segítik a futást azok, akik előtt és között a pálya vezet, s akik a futókkal együtt küzdenek, de teljes elszánás és teljes erőbedobás kell hozzá. Istentisztelet után a záróülés szokott rendjében hangzott el dr. Nagy Gyula dekán előadása és beszámolója. Köszöntötte a vendégeket, köztük Straub Istvánt, az Állami Egyházügyi Hivatal főosztályvezető-helyettesét és dr. Pozsonyi László csoportvezetőt. Külön köszöntötte egyházunk jelen volt kiemelkedő vendégeit, Ruben Josef sont, a svéd evangélikus egyház érsekét és feleségét, valamint Henrik Svenungson titkárt. A dékáni jelentés előremutató gondolataiból egy részletet vezércikkünkben közlünk. Beszámoló részében a dékán elemezte az elmúlt tanév eseményeit. Jubileumi esztendő volt ez, s az Akadémia így is igyekezett felhasználni. Szólt a jelentés egyházunk szolgálatáról a szocialista társadalomban és a mai világban, az Akadémia belső életének jelentős előrehaladásáról, a Teológusok Otthona életéről, a könyvtár működéséről, a proegyütt küzdöttek végig, mint a küzdőtér starthoz készülői. 34 fiatal — s ez a szám any- nyit jelent, hogy ma biztosítva van a lelkészi utánpótlás, hogy egyházunkban nincs lelkészhiány. De jelenti azt is, hogy néhány év múlva, amikor majd a ma szolgáló lelkésznemzedék idősebb korosztálya átvételre fogja nyújtani a stafétabotot, kétszeres teológusszámra lesz szükség ahhoz, hogy ne legyen megürülő futópálya. Érdekesen kapcsolódott ehhez a gondolatkörhöz a vendég Ruben Josefson svéd érsek köszöntése, aki a svéd egyház és az uppsalai teológia üdo vözletének átadása közben szólt arról, hogy ma a svéd egyház 3000 lelkészi állása közül mindössze 2400 van betölt- ves, s buzgón törekednek arra, hogy á teológiai hallgatók száma növekedjék, s legyen pozitív gyümölcse annak a növekedő érdeklődésnek, amely a svéd egyház ifjúságának körében a lelkészi pálya iránt az utóbbi években reményteljesen megnyilvánul. Meleg ünneplés közben jelentette be az érsek azt az anyagi segítséget is, amit a svéd egyház Teológiai Akadémiánk tervezett új épületének javára megszavazott. A záróünnepség a tanulmányi eredmények elismerését jelentő ajándékkönyvek kiosztásával, s a végzett hallgatók nevében elmondott búcsúszavak elhangzásával ért véget. Egyházzenei állitat a Deák téren Sokszor érezzük, s érzem én is, hogy gyakran nem tudunk lépést tartani a rohanó idővel. Így volt ez a jelen esetben is, amikor egy kicsit megkésve, de remélem, hogy nem elkésve számolok be egy júniusi egyházzenei áhítatról, amely J. S. Bach műveiből került összeállításra. Némi belső izgalommal foglaltam helyet az énekkari karzaton. A belső izgalmat az okozta, hogy most szólalt meg első alkalommal az épülő új orgona 28 regisztere. Eddig mindössze 4 regiszter szolgált az istentiszteleteken. A régi orgonát jól ismertem, a hangja szinte ma is a fülemben cseng. Érthető tehát, ha várakozással tekintettem az új orgona felé. Az egyházzenei áhítatot megelőző napok egyikének esti óráiban lehetőségem nyílt az új orgonával való megismerkedésre. Az orgona tervezője, Trajtler Gábor egyenként szólaltatta meg az egyes regisztereket: hol fátyolosán zúgó, hol csüingelően tiszta hangok szólaltak meg, s nagyon örültem annak, hogy az épülő új orgona lehetőséget nyújt a korabeli művek még hűségesebb megszólaltatására. Belső izgalmam néhány perc alatt feloldódott. Az „a-moll preludium és fuga”, valamint az ,.Ó, én bűnös, jaj. mit tegyek” korái variáció méltó nyilvános bemutatkozása volt az új orgonának. A Lutheránia ének- és zenekar a „Christ lag in Todesbanden” és az „Also hat Gott die Welt geliebt” kantáták előadásával megteremtették azt a nyugodt, kiegyensúlyozott légkört, amire a ma embere any- nyira vágyik. A Krisztus halálát és feltámadását hirdető kantáta megnyitotta, az Istennek a világot átfogó szeretetét hirdető kantáta pedig zárta az egyházzenei áhítatot. A szólisták: Kovács Erzsébet és Mohács Judit (szoprán), Ke- rényi Mária (alt) és Mezöfi Tibor (basszus) szolgálata nélkül mostanában szinte el sem képzelhető egyházzenei áhítat. Köszönjük szolgálatukat! A Lutheránia énekkar néhány állandó tagját hiába kerestem az énekesek között. Bizonyára a nyári szabadságok megkezdése miatt maradtak távol. Ez azonban egyáltalán nem befolyásolta az énekkart abban, hogy ismét szívvel-lé- lekkel szólaltassák meg Bach műveit. Az egyházzenei áhítat első részében Weitler Jenő karnagy vezényelt, a második részben pedig átengedte a karmesteri dobogót Késmárki Györgynek, aki a hegedű megszólaltatása helyett most az ének- és zenekar vezetésére vállalkozott. Isten üzenetét nemcsak a zenén keresztül hallhattuk, hanem az írott és hangzó igén keresztül is. Az igehirdetés szolgálatát dr. Kékén András igazgató-lelkész látta el. Köszönet illeti azokat, akik szolgálatukkal lehetővé tették a gyülekezet, a hallgatóság számára ezt az alkalmat. Harkányi László >
