Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1971-06-20 / 25. szám

I A Biblia Ki írta Mózes öt könyvét? (2) Bevezetőben szeretnék néhány szót szólni azokhoz, akik nem minden megütközéssel fogadták ebben a sorozatban megjelent cikkeimet. Legyenek türelemmel! Végén csattan az ostor és nem ott, ahol az ember az ostornyelet fogja. Azzal számoltam, hogy néhány „gyengéd” lélek meg is botrárikozik azon, hogy a tudós nagyon „gyengéd kezével” nyúlok hozzá a kérdésekhez. Meglepő azonban, hogy olyan gyülekezetből kaptam eddig az egyetlen hozzászólást, ahol fel kellett tételeznem, hogy nagy­részt nem ismeretlenek megállapításaim a gyülekezet nagy többsége előtt. A reagálás csak még inkább arra Indít, hogy folytassam azt a „felvilágosító” munkát, amit nagyon sok lel­kész eddig elmulasztott. Hogy milyen következményei lehet­nek és vannak ennek, arra még visszatérek. AZ ELOHISTA SZERZŐ TE­OLÓGIAI ÉRTÉKELÉSÉNÉL hagytuk félbe a címben meg­jelölt témát. Csak annyit sze­retnék még hozzáfűzni az ed­dig elmondottakhoz, hogy a prófétai gondolkodás és szel­lem érvényesülése miatt az Elohisfa iratban, különösen is szimpatikussá teszi számunkra ennek ismeretlen szerzőjét. tét mennyire előtérbe állítja. Isten üdvössége, ígéretei és szeretete abban nyilvánul meg, hogy Térvényt adott népének. Csak az 1. Zsoltárt kell végig­olvasnunk, hagy lássuk, meny­nyire akarja ennek az iratnak szerzője szívünkbe és eszünk­be plántálni azt a tételt, hogy a törvényt megtartó kegyesség az üdvösség egyetlen útja! A PAPI IRAT szerzője olyan, amilyenek a papok általában. Szereti az elvont fogalmakat (Istennel kapcsolatban csak a bari — teremteni héber szó használható, mert ez fejezi ki azt a tényt, hogy Isten a sem­miből teremtette a Mindensé- get az emberrel együtt!). Kü­lönben is a Papi iratnak leg­jellegzetesebb 'része az első te­remtéstörténet (1 Móz 1). Na­gyon fontos száméra, hogy a szövetségkötés, tehát Isten ki­választó tevékenysége Abra- hámmal kezdődik. Különösen is Mózes 3. és 4. könyvében vesszük észre, hogy ez a szer­ző a kultuszt, az istentisztele­_ VISZONT AZONNAL MEG­ÉRTJÜK, miért tartja a Papi irat olyan értékesnek a tör­vényt, ha arra gondolunk, hogy ez az irat a babilóniai fogság idején keletkezett. A fogság­ban nem volt templom, nem tudtak istentiszteletei, tarta­ni. A törvény megtartása volt az az erő, mely összetartotta a fogságban is a népét, közös­séggé formálta és nem enged­te, hogy idegen istenek szol­gálatába lépjen. NAGYON FONTOS AZON­BAN TUDNUNK, hogy sok régi hagyományt őriz a Papi irat, bár a Pentateuchos leg­NGELIKUS FÖLDRAJZ Áldd meg Úristen a te népedet... A mögöttünk levő negyed- századot igazán csak nagy vo­násaiban. tudjuk bemutatni. A felszabadulás rendkívül súlyos helyzetben találta hazánkat. A háború, a légi bombázás, az ország javainak nyugatra hurcolása romokat és mérhe­tetlen szegénységet hagyott maga után. Templomainkat, paplakjainkat sem kímélte az oktalan háború. De talán még nagyobb és pótolhatatlanabb veszteség ért az élet területén bennünket. Közel egymillió ember esett áldozatul. És a lelkekben? Olyan mérhetetlen rombolást végzett, hogy alig tudtuk kiheverni. De 1945-tel új történelmi szakasz küszöbéhez érkeztünk. Megszűntek a társadalmi ki­váltságok, felosztották a nagy­birtokot, államosították a ban­kokat, gyárakat, hogy csak egy-két jellemző dolgot említ­sünk a szocializmus útjára té­résünk során. Eközben hallat­lan erőfeszítéssel épült újjá az ország, s hoztunk be év­százados lemaradást. Ebben a forradalmi tempó­jú átalakulásban kellett az evangélikus egyháznak is megtalálnia saját magát. Le kellett hántania a múltból magával hozott felesleges sal­langokat, és őszinte bűnbá­nattal kellett új lapot nyitnia történetében. Nem volt ez könnyű feladat. Mélyen benn gyökereztünk a múltban, és sok mindent ismertünk félre és láttunk rosszul népünk űj életében.. Isten azonban ke­gyelmes volt hozzánk, s ha bukdácsolva is, de előrevitte egyházának útját. 1948-ban a Magyar Köztár­saság és egyházunk között lét­rejött . egy „Megegyezés”, amely szabályozta az állam és egyház kapcsolatát. Nem sok­kal ezután államosították az egyházi iskolákat s a hitokta­tást fakultatívvá tették. 1949- ben a Magyar Népköztársaság alkotmányába vette a vallás és lelkiismeret szabadságát, s ez időtől a felekezetek- nek nagyságuktól függetlenül egyenlő jogaik és kötelessé­geik vannak. Eközben rá kellett döbben­nünk, hogy egyházi törvé­nyeink, egyházszervezetünk stb. elavultak. Népegyházi tra­dícióink, lelkészeink termé­szetbeni javadalmazásai kor­szerűtlenek voltakj A feladat olyan sok volt, hogy azt sem tudtuk, melyikhez nyúljunk először. 1951-ben a falusi lel­kész! javadalmak alapját ké­pező földeket felajánlottuk az államnak megvásárlásra. A földfelajánlással egy időben eltöröltük a kötelező egyház­adét és áttértünk a biblikus gyakorlatnak is inkább meg­felelő önkéntességre. Az egy­házat a hívek önkéntes ado­mányaikból tartják fenn, az állam pedig rendszeres állam­segéllyel egészíti ki bevéte­leinket. 1952—53-ban űj törvényal­kotásba kezdtünk. Teljes tör­vénykönyvünk az 1966-ban befejezett zsinaton látott nap­világot. Szervezetileg 1953-ban lép­tünk legnagyobbat. A korábbi négy egyházkerületből ekkor alakult kettő. Mindkettő 8—8 egyházmegyére oszlik. Az or­szágos felügyelő, két püspök, és 16 esperes, a melléjük vá­lasztott felügyelőkkel, vezetik az egyházat. Továbbra is a gyülekezetek képezik az evan­gélikus egyház „fundamentu­mát”. Mintegy 330 egyházköz­ségünk és 500 templomunk van. Az aktív lelkészek száma 380 körül mozog. Az országos egyház külön­böző intézményeket tart fenn. A legfontosabb a lelkészután­pótlás biztosítására fenntar­tott Teológiai Akadémia. Majd az intézményes szeretetszol­gálat végzésére a diakónia intézményét, 18 szeretetott­honnal, a nyugállományban le­vő lelkészek részére nyugdíj- intézetet, az egyházközségek kollektív segélyezése számára gyülekezeti segélyt, egyházi irodalom kiadására sajtóosz­tályt, s végül az alacsony jö­vedelmű lelkészek fizetéski­egészítésére központi alapot tart fenn. Ezeknek az intéz­ményeknek anyagi fedezetét túlnyomó többségében a gyü­lekezetek teremtik elő. A ke­reken 10 milliós országban hozzávetőlegesen 430 ezer evangélikus van, jelentős ré­szük szórványban.. A hazánkra jellemző de­mográfiai változás nem ma­radt hatástalan a gyülekeze­teinkre sem. Vannak elnépte­lenedő falusi gyülekezeteink, ahonnan híveink az ipari köz­pontok felé áramlanak, de vannak erősödő gyülekeze­teink is. A felszabadulás után valamennyi romos templo­munkat . újjáépítettük, vala­mennyit jó állapotba helyez­tük, számtalan paplakot kor­szerűsítettünk, vagy újjáépí­tettünk, s több mint félszáz újonnan épített templomban énekelhetjük: „Áldd meg Úr­isten a te népedet.” Dr Rédey Pál ifjabb hajtasa. De ezt. a ha­gyományt a hit zsinórmértéke szerint fel is dolgozta. Mert a Jahvista, Elohista és Papi irat szerzője nem válogatás nélkül gyűjtötték össze a hagyományt, hanem alárendel ték az egy Is­imbe vetett, hitnek és így új értelmet adtaik neki. Ezért az ótestámentomi történetek és a parancsolatok a Nem-Látha­tónak kiábrázolására szolgál­nak. Ilyenformán mindegyik­nek megvan a maga teológiai küldetése. Később a három iratot egy n.agy egésszé fűzték össze, de bizonyos egyenetlenségek mái-g megmaradtak a hagyomány­ban. így például, az özönvíz történetében vannak jahvista elemek, de részek a Papi irat­ból is. Mert a Jahvista szerint azt parancsolja Isten Noénak, hogy minden állatfajtából egy párat vigyen be a bárkába (1 Móz 6, 19—20 és 7, 14—15). ad­dig a Papi irat különbséget tesz a „tiszta” és „tisztátalan” állatok között és a tisztákból fajtánként hét, a tisztálan ok­ból pedig egy párat kell. a bárkába vinnie Noénak. (1 Móz 7, 1—3). Az étkezés miatt volt erre szükség, mert csak a tiszta állatok húsát fogyaszt­hatták a Papi inat szerint. AZ ILYEN EGYENETLEN­SÉGEKET szokták bizonyíték­ként felhozni annak igazolá­sára, hogy a Bibliában téves és megtévesztő kijelentések vannak. És közben megfeled­keznek arról, hogy az ótesta- mentoani elbeszélések és tör­ténetek értéke nem azok pon­tos históriai megbízhatóságá­ban és pontosságában rejlik, hanem szimbolikus jelentésük­ben. Olyan tapasztalatokról akarnak tudósítani elbeszélé­sek formájában, amikben az embernek, van része Istennel kapcsolatban. Azt tapasztalják meg, hogy Isten kegyelmesen megbocsát az embereknek, vagy pedig azt, hogy feltétlen engedelmességet követel az Űr. Ezért járulnak ezekhez az elbeszélésekhez idővel új vo­nások és más lesz azok súly­pontja. Arról a nagy áradatról szóló régi hagyomány, mely egyéb­ként Izráelen kívül is ismert volt Keleten és szinte az em­beriség ősemlékének tekinthe­tő, valami egészen mást mon­dott a Jahvistának, mint a Pa­pi irat szerzőjének és megint új megvilágításba kerül ma, ha mi az atomkor gyermekei olvassuk. Maguk a történetek tehát korhoz kötöttek, saját ko­ruk kultúráját tükrözik, de mint a hitbeli tapasztalatoknak az edényei, új megvilágításba kerülnek más és más időben. HA ÍGY OLVASSUK ÉS ÉRTÉKELJÜK AZ ÓTESTA- MENTOMI TÖRTÉNETEKET, akkor már a megértés kulcsá­val is tisztában vagyunk. De egy nagyon fontos szempont még hiányzik. Ha csak olyan hitbeli tapasztalatokat hordoz­nának a történetek, amikben bármikor része lehet bárkinek, akkor időtlenek volnának, ak­kor csak el nem évülő ké­pek és hasonlatok volnának, amikben lejátszódik Isten és az ember találkozása. Már így is szerfelett értékesek volnának! Izrael népe azonban sohasem csak: így fogta fel őket. A tör­ténelem. Isten hűségét doku­mentálta népe iránt s ezért a történelemre visszagondolás mindig egyúttal hitvallás is. Egy ilyen hitvallást találunk például Mózes 5. könyvében is: ,áia pedig ma vagy holnap megkérdezi tőled a fiad, hogy mire valók ezek a bizonyság- tételek, rendelések és végzé­sek, amiket Istenünk, az Ür parancsolt nektek, akkor ezt feleled fiadnak: A fáraó szol­gái voltunk. Egyiptomban, de kihozott minket az Úr Egyip­tomiból hatalmas kézzel. És nagy és veszedelmes jeleket és csodákat vitt véghez az Ür Egyiptomban a fáraón és egész népén a mi szemünk láttára. Minket azonban kihozott on­nét, hogy ide hozzon bennün­ket és nekünk adja ezt az or­szágot, melyet eskü alatt ígért meg őseinknek. És azt paran­csolta nekünk az Ür, hogy mindenben ezek szerint a ren­delkezések szerint járjunk el.” (5 Móz 6, 20—24). Égy másik hasonló és részletes történeti hitvallás található Józsué 24, 2—13-ban. Érdemes elolvasni! D. dr. Pálfy Miklós Betegágynál Tűsével perzsel, ráz a láz Mellettünk a Halál tanyáz .. S a derengő múltba vakon Kószálok széles utakon Töprengve jelenen s jövőn Tűnő időn, menőn — jövőn .. , Ma még hallom sóhajtásod S pattogó gondolatláncok Közt szakadék-mélyre nézünk — Hamar zárt ajtókhoz érünk! „Jaj, Istenem!” — sóhaj réved — Eélszegen, ki messze téved — Nem küzdhetünk vassal-vérttel! Ki dacolhat szembe-széllel?! Látod? Nyolcvanhárom éve Sóhaj sóhaj mellé téve... Istenem! Mily roppant kéve Ez az idő! Több mint csokor, Pár szál fonnyadt virág prése. Tengernyi kép és gondolat. Árnyék s kis fény sok „lomb” alatt. Szörnyű nagy labirintus ezz A földi lét nagyobb fele, Mérhetetlen mélység hegyet! — Csoda!? hogy kishitű gyáva Kulcsolt kéz buzgó imája, Mi belőlem benned sáppad. Miattad meg bennem pirul, Sűrűsödik és felhígul, S vádol vagy visszhangzik áldón. Szüntelenül, csodavárón?!: „Jaj, Istenem!” „Jaj, Istenemf’ Anyám! amit lelked üzeű Fájón cirógatja fülem ... Csak egy sóhaj, merő óhaji A halál nagy, gonosz tolvaj!! Búcsúzunk?! — ez az igazság — S eltörpül más, ami nagyság, Megvetemült és szertehullt, Messzi ködben elül a múlt. A Szív heve Is lassan lehűl, A gondolat is elmerül — De a remény újra éled S kéz a kézben együtt lépked Versenyezve a jaj s a jó. Mint vízen sok papirhajó .. Jól tudom, utadnak vége Itt! De végső célhoz érve Ott túl az „üveg tengeren” Ne félj, mert vár a kegyelem! — Sárkány András HELMUT HILD EGYHÁZI ELNÖK HAZÁNKBAN A Hessen—Nassau-i Evan- országi kőrútján április 23-án gélikus Egyház elnöke (püs- felkereste D. Káldy Zoltán poke), Helmut Hild magyar- püspököt Gondolatok feladatainkról A NAPOKBAN KÖNYVET ADTAM POSTÁRA. Kislányom német levelezőtársának. Budapestről készült felvételeket tar­talmazó könyvet küldtünk. Végiglapozva, a tulajdonképpen mindennapos látványt ábrázoló, mégis művészi beállítású ké­pek elcsodálkoztatt.ak. Arra gondoltam, hogy milyen hatást váltanak ki egy idegenből, aki csak belőlük ismeri meg egye­lőre a nekünk oly kedves várost? Lelki szemeim előtt felöt­lött a háború végén romba dőlt város ezernyi sebzett része. Milyen fájdalmasan kedves volt nekünk akkor is ez a varos. S hogy ma szebb, világosabb, modernebb, mint volt, munkás kezek szorgalmának, sok verejtéknek, mindannyiunk munká­jának eredménye. INNEN INDULTAK EL GONDOLATAIM. Végigpasztázták az ország tájait, városait, amelyek egy feszültséggel teli vi­lágban mégis békésen fejlődnek, gyarapodnak kényelemben, kultúrában és építkezéseikben olyan képet nyújtanak, amely elhomályosítja a múltét. Látta-e, kedves Olvasó, mostanában Szegednek, ennek a rendezett és eddig eléggé lassú életfolyású városnak iparosodó lüktetését? Derűsen modern lakótelepeit? Vagy Zalaegerszeg feltűnő fejlődését? Gyöngyös hatalmas toronyházát, vagy Pécs romantikus részeinek ölelkezését a modern városnegyedek­kel? De ne álljunk meg a városképek alakulásánál. Gondolha­tunk bátrán az élet minden területére: a közlekedésre, a hír­adástechnikára, a mezőgazdaságra, a gyáriparra, a Balatonra, az utak építésére, mindenre, ami a társadalom erejéből és- a népért van. GONDOLATAIM NAPSÜTÉSÉT ELHOMÁLYOSÍTJA egy hirtelen jövő viharfelhő. Jó ugyanis elgondolkozni népünk elő­menetelén, de lehetetlen csak ezt látni és nem észrevenni, hogy mindez nem természetes és magatol értetődő. Nem azért, mert nem magától lett, hanem azért, mert vannak a világban nem ilyen építő erők is. Vannak rombolásban tobzódólc; az Egyesült Államoktól Görögországig, összefonódó jobboldali, reakciós körök és katonai diktatúrák. Azt mondhatja erre a kedves Olvasó, hogy mindez igaz, de mit tehet ő vagy bárki ez ellen itt Magyarországon? Hadd válaszoljam erre, hogy nem is keveset! EGYHAZUNK TÖBB VEZETŐ SZEMÉLYISEGE gyakran és fáradhatatlanul fejt ki hatékony tevékenységet világfóru­mokon — egyházin és nem egyházin egyaránt — a világbéke megőrzése, a helyi háborúk megszüntetése, az európai biztonsági értekezlet megtartása, a fajüldözés beszüntetése, a világ éhező millióinak jobb sorsa érdekében. Az a tény, hogy az egyházi világszövetségek egyre határo­zottabban emelik fel szavukat ezekben a kérdésekben és for­dulnak felhívásokkal az országok kormányaihoz, a nemzetközi közvéleményhez, nem kis mértékben egyházunk képviselői­nek is tulajdonítható. Ezzel megelégedhetünk mi, az egyház magyarországi népe? Nyilván nem! Elsősorban is mindenkinek — gyülekezeti ta­goknak, presbitereknek egyaránt — érezniük kell felelőssé­güket a világ népeinek sorsáért. Minden ember felelős minden emberért, szerte a világon. Élhet-e egyetlen ember is közöm­bösen a világ égető kérdéseivel szemben? Nem szabad meg­elégednünk azzal, hogy gyülekezetünk belső ügyeivel foglal­kozunk. A keresztyén élet nem lehet csak befeléforduló, mi­vel a világban folyik, amelyért felelősséget hordoz. A gyü­lekezet tehát nem lehet — magától értetődően a presbitérium sem — a világ problémáitól steril hely. Gyülekezeteink nem zárhatják el magukat lelki fallal a külvilágtól s ahogy a bú­várharangnak is csak a víz mélyén van feladata és nem ott, ahol két lábon lehet járni és lélegezni, a gyülekezetnek és presbitériumának sem szabad magát elzárnia, hanem együtt kell élnie, munkálkodnia a templom falain kívül élőkkel és dolgozókkal. . JÉZUS URUNK TANÍTVÁNYAIT nem a világból ragadta ki, hanem szolgálatukat a világba helyezte. Szolgálatunkat mi sem végezhetjük egy szűk körnek, hanem minden ember szá­mára. Ha nem így teszünk — ki merem mondani — keresz- tyénségünknek nincs létjogosultsága, mert nem szolgáló élet. Tudjuk már, hogy éhező embernek nem lehet csak vigasztaló szavakat mondani, nem elég csak igét hirdetni, hanem kenye­ret is kell nyújtani. Ne passzív igei életet éljünk, hanem cse­lekvő, igéből fakadó aktív életet. Ha valaki keresztyénnek vallja magát, annak munkahelyén is példamutatóan kell él­nie. Ha valakinek osztályrészül jut, hogy társadalmi munká­val szolgálhatja szűkebb vagy szélesebb közösségét, minden­képpen népét szolgálja, az előrehaladást. A PRESBITÉRIUMOKBAN ÁTTEKINTÉSSEL kell rendel­kezni egyházunk helyzetéről, egyházpolitikai és politikai ál­lásfoglalásairól, nemzetközi téren kifejtett tevékenységéről, így alkothatunk hátteret, bázist az egyház vezetőinek, akik belföldön és külföldön bennünket — életünket, munkánkat — képviselnek és akiken keresztül a mi békevágyaink és fele­lősségérzetünk odakerül a világ tárgyalóasztalára, cselekvő fórumára. Egy könyvet adtam postára. A népek közötti barátság, egy­más megismerésének szándékával. Az egyének és közönségek — mint amilyen egyházunk is — tudatos cselekvésükkel for­málják a világot, kézszorításnyira közel hozzák egymáshoz a nagy célok megvalósítására szövetkező jóakaratú embereket: nemre, fajra, nemzetiségre, hitre való különbség nélkül. Szent-Ivány Ödön Az Ösztöndíj-tanács ülése A Magyarországi Evangéli­kus Egyház Ösztöndíjas Taná­csa, amely ösztöndíjas lelké­szeinkéit útjuk előtt tanulmá­nyaikra felkészíti, útjuk után beszámoltatja, s további teoló­giai munkálkodásukat irányít­ja, ülést, tartott Tájékozódott Szebik Imre külföldi tanul­mányútra induló miskolci lel­kész felkészüléséről, valamint beszámoltatta a fél-fél évet Németországban töltött Bizik László és Szalay Tamás segéd­lelkészeket végzett nyelvi és teológiai munkájukról. Az Ösztöndíj-Tanács tagjai D. dr. Pálfy Miklós profesz- szor elnöklete mellett dr. Nagy Gyula professzor, D. Koren Emil püspökhelyettes, Nagy István esperes és Harmati Béla külügyi titkár. SCHLINK PROFESSZOR A PÁPASÁGRÓL „A jelenlegi pápaság nem nos vitában dr. Walter Kas­lehet az egyesített keresztyén- per tübingenl római katolikus ség modellje” — jelentette ki egyetemi tanárral szemben, D. dr. Edmund Schlink hei- aki a pápaság egységbe fogó delbergi evangélikus egyetemi erejét hangsúlyozta, (epd) tanár egy düsseldorfi nyilván AZ EGYHAZAK VTLAGTANACSA ANYAGI GONDJAI Az Egyházak Világtanácsa házi anyagi hozzájárulásukat főtitkára, dr, E. C. Blake a 1972-től 25%-kal emeljék.. Központi Bizottság döntése mert csak így lehet elejét végrehajtásaképpen felhívta venni a költségvetésben je- a. tagegyházakat, hogy tagegy- lentkező hiánynak, (epd)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents