Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-05-31 / 22. szám

„Magunk hallottuk. Jn 1. 39—42 Valami rendkívüli történt a samáriai faluban. Egy cseppet sem nagy erkölcsi magaslaton álló asszony felbolygatja az egész falu népéi. Futva érkezik, s küldi az embereket: „Jertek, lás­satok egy embert. ..” Ez az asszony találkozott Krisztussal, s a Vele való beszélgetés, Krisztus szavára való figyelés felisme­rést vált ki belőle: „Nem ez-é a Krisztus?” Már az asszony bizonyságtételére is sokan hisznek Jézusban a pogány samaritánusok közül. Közvetve kapnak hírt Jézusról, mindent megmondott annak az asszonynak, olyan dolgokat kö­zölt, amit csak a környezete tudott eddig. Érezhető az igéből, jóllehet semmit nem tudunk az evangéliumból az apró részle­tekről, hogy érzik, itt valaminek történnie kell. Az asszony úgy tesz bizonyságot, mint akivel valóban valami rendkívüli dolog történt. Felgyúlnak az asszony szavaira és kimennek, hogy meglássák Jézust. 1. AZ ASSZONY BESZÉDÉÉRT hisznek először. Homályosan ugyan, de megsejtik, hogy az asszonynak most hinni lehet. ML lyen nagy kegyelme volt Istennek, hogy egyetlen lélek megis­merhette Jézust és ő nem tudta ezt eltitkolni. Futnia kell. To­vább kell adnia. Aki találkozott Vele, aki szavát meghallhatta, az nem tudja a tőle kapottakat magába zárni. És az asszony „prédikál” a falunak. A nép pedig hisz a hallott bizonyságté­telnek. „Amint odamentek hozzá ..Nem elégszenek meg csupán az elmondottakkal, hanem ők maguk is látni akarják, hallani szeretnék. Lehet, hogy sok ebben a kíváncsiság. Lehet, hogy so­kan „spóroltak” egy jó szenzációra. Lehet, hogy unalinukat űzendő mentek a többivel. Az indítékot nem tudjuk. A tény: már az asszony bizonyságtétele is felgyújtotta őket. (A hit pe­dig hallásból van!) A felismerés gyorsan elharapódzik, s az egész falu személyes hite lesz. 2. MAGUNK HALLOTTUK! A Krisztus látására kiseregleit samáriai falu nem csalódott. Megláthattak, hallhatták, szemé­lyesen megismerhették a Megváltót. Nagyon nagy ajándék az egyház szolgálata, nagy megbízatás az evangélium prédikálása, van azonban valami, amit semmi sem pótolhat. Csak Isten végezheti el Szentlelke által azt, amit a samáriaiak így fejeznek ki: „mi magunk hallottuk”. A leg­nagyobb kegyelem, a pótolhatatlan a személyes találkozás Vele. Még többen hittek benne, amikor meghallhatták. Hiszen a köz­vetlen megismerkedés, a találkozás élménye még ellenállhatat­lanabb erővel hatott rájuk, mint az asszony bizonyságtétele, amely csak közvetve tárta fel Jézus megváltói nagyságát. Igaz­ságának maga Jézus a legnagyobb szószólója, hatalmának Ő maga a legjobb képviselője. A róla hallott bizonyságtételeken túlmenően a legdöntőbb a személyes élmény, a közvetlen ta­lálkozás. Ez egy életen át maradandó és friss kapcsolatot biz­tosít. 3. BIZONNYAL EZ A VILÁG ÜDVÖZÍTŐJE. Felismerték, mert ők maguk beszéltek vele. Azzal a Jézussal találkoztak, aki­nek eledele az Isten akaratának cselekvése. Isten országáról beszél velük Jézus, lelkek megmentéséről, egymás iránti sze­rétéiről, egymásért való felelősségről. Mindez a találkozással lett világos számukra. Pedig a találkozás lényege a leleplezés. Az asszonynak is „kí­nos.'' dolgokat vetett szemére. A samáriaiaknak is nyilván meg­mondhatta bűneiket. Bennünket is gyakran leleplez ... De mindezt a gyógyítani akarás, a megmentés kegyelmes szándé­kával teszi. Aki így ismeri fel Öt, aki így találkozhat Vele az csak arra kérheti: MARADJON NÁLUK. És Jézus marad náluk és marad nálunk. A Vele való együttlét nem marad nyomtala­nul bennünk: felismerjük és vallást teszünk arról, hogy Jézus Krisztus a világ Megváltója. Ennek a hitre-jutásnak, a Krisztussal való találkozásnak nem feltétlen színtere a templomi közösség, az együttes imádkozás, a lelkendezés. Krisztussal találkozni mindenütt lehet. De min­dig velejár a bűnredöbbenés. Ez az, amely a holtpontra jutott életet kimozdíthatja vesztett állásából. Találkozhatunk Jézussal, és a samáriaiakkal együtt mond­hatjuk: „MAGUNK HALLOTTUK”, személyesen meggyőződ­tünk mindenről. , Solymár Péter IMÁDKOZZUNK Mindenható örök Isten! Köszönjük, hogy van szavad hozzánk. Mindig adsz bizonyságtevö lelkeket, akik rólad szólhatnak. Kö­szönjük, hogy Szentlclked által megelevenedik számunkra az írott ige, a hallott igehirdetés. A Te szerető atyai munkád az, hogy hallgatva szavadat hitre juthatunk és melletted dönthe­tünk. Hálával tartozunk neked, hogy nemcsak hallhatjuk szavadat, hanem Fiadban Jézusban személyesen is hozzánk jössz. Talál­kozhatunk a Megváltóval, s élő szava bűnre döbbent bennün­ket. Meg nem érdemelt kegyelem az, melyet naponként élvez­hetünk. mellyel megáldod egyházunk munkáját és szolgálatát. Tarts meg minket egyházunkat, népünket, hazánkat. Ámen. CSALÁDI HÍREK — HALÁLOZÁS. Káldy László, a csornai gyülekezet volt hűséges presbitere, koráb­ban fáradhatatlan pénztárosa, 62 éves korában a soproni kór­házban váratlanul elhunyt. Temetése április 26-án volt Csornán a gyülekezet nagy részvéte mellett. — Varga Sándor, a csornai gyülekezet volt hűséges pres­bitere és pénztári ellenőre Szombathelyen elhunyt, s ott temették el. — özv. Villányi Albertné, sz. Németh Irén, életének 61. évé­ben május 5-én elhunyt. Te­metése május 12-én volt a Far­kasréti temetőben. „Boldogok, akiknek szívük tiszta ,mert ők az Istent meglátják.” — özv. Zoller Sámuelné, sz. Urbán Terézia 83 éves korában rövid szenvedés után, május 1-én elhunyt. Az elhunytban Mattheidesz Gyuláné, a pitva­ros! lelkész felesége, édesanyját, gyászolja”. — SlRKÖAVATÄS. Sár­kány Béla volt kecskeméti lel­kész, esperes emlékére a kecs­keméti gyülekezet és a Bács- Kiskun Egyházmegye gyüleke­zetei síremléket állítottak fel a kecskeméti evangélikus teme­tőben. A sírkövet május 10-én Görög Tibor esperes avatta fel. Sárkány Béla életéről kortár- s&í Bakay Péter ny. lelkész emlékezett meg. EGYHÁZZENEI ÁHÍTAT lesz május 31-én. vasárnap délután a 6 órai istentisztelet keretében a fasori evangélikus templomban. Közreműködik a budavári gyülekezet énekkara. Vezényel: Csorba István. A fasori ifjúsági énekkart vezeti és orgonái: Valtinyi Gábor. Igét hirdet: D. KOREN EMIL esperes Istentiszteleti rend Budapesten, 1970. május 31-én Deák tér de. 9. (úrv.) dr. Hafen- sener Károly, de. 11. (úrv.) dr. Kékén András, du. 6. dr. Hafen- scher Károly. Fasor de. fél 10. D. Koren Emil, de. 11. D. Korén Emil, du. 6. D. Koren Emil. Dózsa György út de. fél 10. Szirmai Zol­tán. Üllői út 24. de. fél 11. Kará­csony Sándor u. de. 9. Rákóczi üt 57 b. de. 10. (szlovák) Aradi And­rás, de 12. (magyar), du. 5. szere- tetvendégség. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál, de. 11. Fran- cisci Guido, du. 6. Francisci Guido. Kőbánya de. 10. Veöreös Imre. Utász u. de. 9. Veöreös Imre. Vajda Péter u. de. fél 12. Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv.) Boros Károly. Rákosfalva de. 8. Bízik László. Gyarmat u. de. fél 10. Boros Károly. Fóti út de. 11. Benczúr László. Váci út de. 8. Baranyai Tamás. Frange- pán u. de. fél 10. Baranyai Tamás. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pester­zsébet de. 10. dr. Selmeczi János. Soroksár újtelep de. fél 9. dr. Sel­meczi János. Pestlőrinc de. 11. Ma- tuz László. Kispest de. 10. Kispest Wekerletelep de. 8. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV telep de. 8. Rákospalota nagy­templom de. 10. Rákospalota kis- templom du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sasha­lom de. 9. ifj. Görög Tibor. Mátyás­föld de. fél 11. Cinkota de. fél 11., du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákos­csaba de. 9. Békés József. Rákos­hegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rá­koskeresztúr de. fél 11., du. 3. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Vára- dy Lajos. de. 11. (úrv.) Várady La­jos, du. 6. Madocsai Miklós. Toroc- kó tér de. fél 9. Szita Istvánná. Óbuda de. 9. Fülöp Dezső, de. 10. (úrv.) Fülöp Dezső. XII., Tartsay Vilmos u. de. 9. Zátonyi János teol. (szuppl.), de. 11. Zátonyi János teol. (szuppl.), du. fél 7. Budakeszi de. 8. Csengődy László. Pesthidegkút de. fél 11. Csengődy László. Kelen­föld de. 8. (úrv.) Bencze Imre, de. 11. (úrv.) Bencze Imre, du. 6. dr. Rezessy Zoltán. Németvölgyi út de. 9. (úrv.) dr. Rezessy Zoltán. Albert^ falva de. 7. Visontai Róbert. Nagy­tétény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9. Visontai Róbert. Budafok de. 11. Visontai Róbert, Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. fél 11. — Szetháromság ünnepe után az 1. vasárnapon az oltár­terítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: 1 Jn 4, 16—21; az igehirdetés alap- igéje: Jn 4, 39—42. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Június 14-én, vasárnap reg­gel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi rádió és az URH adó. — HANTA. Május 10-én hálaadó istentisztelet kereté­ben vette ismét használatba megújított templomát a gyü­lekezet. Az ünnepi alkalmon D. Dr. Ottlyk Ernő püspök, az Északi Egyházkerület püs­pöke szolgált. — HALÁLOZÁS. Csányi András, & nagyszénási gyü­lekezet másodfelügyelője hosszú szenvedés után el­hunyt. Otthonában húsz éven keresztül istentiszteleti he­lyiséget rendezett be az egyik tanyai központban. Ravatalá­nál Koszorús Oszkár esperes, Táborszky László kondorosi és Fecske Pál nagyszénási lelkész szolgált. A reformá­tus egyház nevében Kiss Sándor gádorost lelkész bú­csúzott az elhunyttól. „Az igaznak emlékezete áldott”. — Id. Paulovicz János, a pilisi gyülekezet tagja hosz- szas szenvedés után 77 éves korában május 12-én el­hunyt. Temetése május 14-én volt nagy részvét mellett Pi­lisen Tóth Károly és Keve- házi László lelkészek szolgá­latával. Az elhunytban Maró- ti János acsai lelkész fele­sége édesapját gyászolja. „Megszárad a fű és virága elhull; de az Ür beszéde megmarad örökké.” — DIÓSGYŐRI-VASGYÁR. Pünkösd vasárnap délután egyházzenei hangverseny volt a gyülekezetben az orgona megújítása céljaira. Közre­működött Simon Gyula (or­gona), Szebik Imréné (hege­dű és szólóének). Áhítatot Szebik Imre miskolci lelkész tartott. — NÓGRÁDI EGYHÁZ­MEGYE lelkészi munkakö­zössége május 21-én Balassa­gyarmaton tartotta ülését. Űrvacsorát osztott D. Dr. Ottlyk Ernő püspök. Igehir­detési előkészítőt Gerhát Sándor, a nemzetközi és a hazai egyházi helyzetről tá­jékoztató előadást D. Dr. Ott­lyk Ernő püspök tartott. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő és kiadó: D. Koren Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII., Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.412—vm. Előfizetési ár: egy évre 00.— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 70.0972 Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla igazgató „Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg és aki engem vet meg, azt veti meg, aki el­küldött engem.” (Lk 10, 16) VASÁRNAP. — Isten mond­ta Mózesnek: „Ne jöjj ide, oldd le a saruidat lábaidról, mert a hely, amelyen állasz, szent föld.” (2 Móz 3, 5) Isten olyan mérhetetlenül hatalmas és olyan tökéletesen szent, hogy a porszem ember bűnössége tudatában csak alázattal köze­líthet hozzá. De Jézusban kö­zénk alázkodott Ö maga. A Jézusról szóló igehirdetés a bűnös ember számára lehetővé teszi az Istenhez való vissza­térést és reménységet ad, hogy színe előtt majd megállhatunk Jézus érdeméért. Ez a remény­ség viszont a naponkénti meg- szentelődést követeli. Elsősor­ban az irgalmas szeretet gya­korlását várja tőlünk a meg­váltó, megszentelő, de számon- kérő Isten. HÉTFŐ. — „Hát nem tu­dod-e és nem hallottad-e, hogy örökkévaló Isten az Űr, aki te­remtette a föld határait? Nem fárad és nem lankad el, végére- mehetetlen bölcsessége.” (Ézs 40, 28) A jól meghallott igében Istent teremtőnknek, gondvi­selő Atyánknak, megváltó Urunknak ismerjük meg. Sze- retete asztalt terít számunkra ma is, Lelke erőt ad terheink alatt, bűn elleni küzdelmünk­ben ő segít győzelemre. Ö ké­szít fel a jócselekedetekre is, hogy gondviselő, embermentő szeretetének munkatársaivá avasson bennünket. KEDD. — „Halljátok meg minden népek, figyelmezz föld és annak teljessége. Az Ürnak van beszéde veletek.” (Mik 1, 2) Isten minden időben gon­doskodik igéjének hirdetéséről. Nekünk is hirdetteti törvényét és evangéliumát. Nyitott szív­vel és engedelmességre készen kell elfogadnunk mára szóló akaratát. Isten szava ma a vi­lágot egyetértésre, békére és igazságosságra szólítja fel, hogy a világ megmeneküljön a maga okozta nagy veszede­lemtől. Az egyház népétől pe­dig azt várja, hogy szolidáris legyen az elnyomottakkal, ki- zsákmányoltakkal és háború­ságot szenvedőkkel. SZERDA. — „Ne vess el en­gem a te orcád elől és a te Szentlelkedet ne vedd el tő­lem.” (Zsolt 51, 13) A Szentlé­lek adománya kegyelem. Szá­molnunk kell azzal, hogy Isten meg is vonhatja tőlünk. De szeretete a Jézus Krisztusban sokszorta inkább arra indítja, hogy bőségesen árassza azt mindazokra, akik kérik tőle. Lelke Krisztushoz visz, hogy örömmel vegyük el bocsánatát és örömmel menjünk tovább utunkon ismerve a célt, ami az út végén vár. CSÜTÖRTÖK. — „Áldom a felséges Istent és dicsérem és dicsőítem az örökké élőt, kinek hatalma örökké való hatalom és országa nemzedékről-nem- zedékre áll.” (Dán 4, 31) Isten minden időben mindenek felett való Űr, aki érvényt sze­rez akaratának és szeretetével kormányozza a világot Min­den' nemzedék bőven szerezhet erről tapasztalatot. A mi nem­zedékünk is komoly felismeré­sekre juthatott és juthat el Isten cselekvő erejéről. Az ige­hirdetésnek fel kell mutatnia Isten hatalmának jeleit a tör­ténésekben és embermentő szeretetének erejét Krisztus­ban. PÉNTEK. — „Eredj el bé­kességgel és Izraelnek Istene adja meg kérésedet, melyet kértél tőle.” (1 Sám 1, 17) Isten tudja, mire van szüksé­günk és meg is adja. Ezzel a reménységgel terjeszthetjük eléje kéréseinket. De ugyanak­kor azzal a bizalommal, hogy Ö valóban azt adja, amire szükségünk van. Ha mi téve­dünk, azt az ő ajándékozó sze­retete helyesbíti. Ez a meggyő­ződés, reménység és bizalom kiegyensúlyozott lelki nyuga­lommal tölti el a hivő embert. SZOMBAT. — „Az Ür ke­gyelme öröktől fogva való és örökké való az őt félőkön és az ő igazsága a fiáknak fiain, azo­kon, akik megtartják az ő szö­vetségét.” (Zsolt 103, 17—18) Isten megtartja az ő szövetsé­gét, ígéreteit valóra váltja. Tő­lünk is ezt várja. Akik nem él­nek vissza kegyelmével, hanem őt félve és hálából szívesen adják magukat szolgálatára, áldását tapasztalni fogják nemcsak a maguk életében, de megláthatják azt az általuk felnevelt nemzedékekben is. Mezősi György — KARDOSKŰT. Május 10-én presbiteri napot tartot­tak a gyülekezetben, ame­lyen Koszorús Oszkár espe­res, Torda Molnár Sándor egyházmegyei felügyelő, Ben- kő István, Benczúr Zoltán, Brebovszky Gyula, Fecske Pál, Megyaszai László lelké­szek, dr. Hajdú József gyü­lekezeti felügyelő és Csizma­dia Béla jegyző szolgáltak. A sok örömöt és áldást jelentő presbiteri nap szervezője a gyülekezet lelkésze, Farkas Lajos volt. Lelkészek emlékeznek Élmények Északkelet Magyarországról A szovjet felszabadító had­sereg több nagyobb ékben in­tézte támadásait a hazánk te­rületén menekülő német és nyilas hadsereg ellen. Egyik ilyen jelentős ék volt az észak­kelet-magyarországi, amely­nek legdöntőbb csatája a deb­receni páncélos győzelem volt. E területen is lépésről-lépésre kellett üldözni a vereségét szenvedő fasiszta hadsereget, miközben a polgári lakosság rengeteget szenvedett. Ágyúk moraja nyugtalanította a lel­keket, esténként pedig véresre festette a torkolattűz az eget. Az Alföld északkeleti nagy síkságán, ahol egyébként is ritka a település, még ritkább az evangélikus gyülekezetek száma. Ezen a területen szór­vány igazán egyházunk, kivéve Nyíregyházát és a környé­kén elhelyezkedő „bokrokat”, amelynek tirpák lakosságáról mint hűséges lutheránusokról és hazaszerető emberekről szólhatunk. Ezen a vidéken, szemben a viharsarokkal, mintegy 3—4 hét múlva került sor a felsza­badulásra. De ezen a terüle­ten alakult meg az első nem­zeti kormány, nevezetesen ak­kor, amikor már Debrecen is felszabadult és legalább a Tiszántúlon a közlekedés né­miképpen megindulhatott. A Nyírség fővárosa, Nyír­egyháza, „bokrait” mint kotlós a kiscsirkéit, gyűjti maga köré. Lábossá Lajos, jelenleg tata­bányai lelkészünk, Nyíregyhá­zán élte át a felszabadulást, mint diák. Emlékszik arra, hogy a város kétszer cserélt gazdát. „Nagy templomunk na­pokig több mint 500 menekülő katonának és polgári személy­nek volt szálláshelye... A Luther-Ház- udvarán tábori konyhát ástunk és három nagy kondérban főztünk babgulyást az elhagyott lakásokban ösz- szeszedett bab, borsó, krumpli és tésztafélékből... Ekkor ez jelentette az evangéliumot és nem valami szép prédikáció.” 1944 karácsonyán Balczó And­rást kísérte ki az első tanyai istentisztelet-körútra és felejt­hetetlen élmény számára a zsúfolt tanyasi iskolákban ösz- szesereglett hívek éneke: „Di­csőség Istennek, békesség em­bernek.” Bodrog Miklós nem messze Nyíregyházától, Paposon élte át a felszabadulást. Arra em­lékszik, hogy egy „magasabb rangú tiszt üzent a református papnak, ... hogy nyissák csak ki a templomot, húzassák meg a harangot és tartsanak isten­tiszteletet!” íme, ebben a kis Szatmár megyei községben szovjet parancsra kellett az egyházi életet megindítani... Ha nem is tartozik szorosan ehhez a hadművelethéz, de emlékezzünk meg Miskolc fel- szabadulásáról is. Dr. Szikszay Zoltán ny. lelkész nagyon rész­letesen emlékezik az esemé­nyekre: „Karácsonyig voltunk az óvóhelyeinken — idézi meg1 a nyomorúságos időket —, eleinte féltünk az oroszoktól a propaganda miatt. Egy hét is eltelt, amikor már biztonság­ban éreztük magunkat, hiszen a németek és nyilasok azzal ijesztgettek, hogy a papokat megölik... Az oroszok a templomaink körüli iskolák­ban katonai kórházakat ren­deztek be. Temetés napirenden volt. Lelkészek is szolgáltak. Templomainkban, sőt, ahol le­hetett, a városban is kará­csonyra kigyulladt a villany ... A gyülekezeti élet karácsony után már rendes mederben folyt.” Az Alföld tiszántúli része az őszi esőzések és a tél beáll­ta előtt felszabadult. Itt már békében ünnepelhették a Bé­kesség Királyának érkezését. De nem úgy a fővárosban és a Dunántúlon. Megrázó képet fest úgy­szintén élményeiről Botyánsz- ky János ny. lelkészünk. Ö Mezőtúron, tehát a Tiszántú­lon élte át még koraősszel a felszabadulást. Ügy döntött, hogy nem hagyja el állomás­helyét, hanem a rémhírek és ellenséges propaganda ellené­re bevárja a szovjet csaoato- kat. „Erre szólított fel püspö­künk, D. Raffay Sándor is, akinek szavait még hallottuk a rádióban. „Emlékszem — ír­ja Botyánszky János —, a ró­mai katolikus plébános, dr. ürbán Mihály esperes, aki elég félénk természetű volt, így szólt hozzám: Felakasztanak bennünket, Janikám! Mond­tam, hogy ők is emberek, te meg ne tarts semmitől, hiszen mindig jó voltál a szegények iránt s támogattad őket 1944. október 8-ra virradóra harc nélkül felszabadultunk. (Vasárnap volt, de istentiszte­letet nem tartottunk ... Na­gyon elgondolkoztam, mit hoz a jövő.” Valóban nehéz lehetett Bo­tyánszky János helyzete, mert mintegy tíz nap múlva a né­metek visszafoglalták a város jó nagy részét. Amikor ismét eltávoztak a fasiszta katonák, akkor vette észre az emlékező lelkész, hogy a református templom tornya ég: „a tüzet bizonyára az ő gyújtógránát­jaik okozták.” Majd, amikor végleg kiszorították Mezőtúr­ról a németeket, indulhatott meg a normális élet. Megala­kultak a demokratikus pártok és elkezdődött a romok eltaka­rítása. Két hadikórházat állí­tottak fel, ahol a sebesülteket és a nehéz betegeket kezelték. Sok érdekes epizód akadt — emlékszik vissza Botyánszky János —, de számára is az volt a legnagyobb élmény, hogy az egyházi élet zavartalanul foly­hatott. A borongós, veszélyek­kel teli őszi napokra új napok köszöntöttek. Karácsonykor már a szovjet tisztek kívántak számára: „Kellemes ünnepe­ket.” R. P.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents