Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-06-07 / 23. szám

Segít# szeretetlen

Korunkban sok nagy esemény, tragédia, természeti katasztrófa, váratlanul fellobbant tűzfészek váltotta már ki a világba kitekintő szemünkből a könnyet, szívünkből az aggódást, lelkűnkben az elszánást, az ellenük való harc kemény elhatározását, s nem is azokhoz akarjuk mérni, vagy hasonlítani azt, ami felé most szívünk-szemünk oly feszülten figyel, de az kétségtelen tény, hogy aligha váltott ki mostanában belőlünk nagyobb részvétet, aggódást, segíteni akarást, izgalmas figyelmet bármi is, mint hazánk keleti és északi végein a folyók katasztrofális áradása. Naponta aggódva figyeljük a híradásokat arról, hogy meddig emelkedett a vízszint, bírják-e a gátak, naponta használt ismert szóvá lett a buzgár, s ott érezzük magunkat azok mellett, akik emberfeletti erőfeszítéssel küzdenek az elemek ellen, vagy akik otthonulcat keservesen hagyni kényszerülnek, s egy különös, fájó ellentmondás sajog a szívükben: hontalanság a hazában. Melléjük állunk mindnyájan, s egyetlen öleléssel szeretnénk a fáradtan küzdőknek s az otthontalanná váltaknak úgy segítségül lenni, hogy fáradságukban új erőre ac.élozódjanak azok ereje által is. akik egyként állanak mögöttük, s hogy a házukból ártól űzöttek mégse érezzék magukat otthontalannak, mindent-vesztettnek, ha megérzik maguk körül a segítő szeretet egyetlen hatalmas gyűrűjét. Egyházunk népe is be akar kapcsolódni ebbe az osztatlan gyűrűbe és sok gyülekezetnek már eddig is tanúsított segítő megnyilatkozása után egységesen és összefogottan szeretnénk a segítők közé lépni.

Egyházunk püspökei a következő körlevelet küldötték szét, amelyet minden templomunkban már május 31-én felolvastak, de június 7-én újra felolvasnak s ez utóbbi vasárnap offertó- riumát minden istentiszteleti alkalmunkról egyházunk segítő összegébe hozzuk össze az árvízkárosultak szükségének enyhítésére.

„A Tlsza, a Szamos, a Bodrog, a Maros folyók mentén a pusztító árvíz következtében nagy veszteséget szenvedtek a városok, a falvak és maga a lakosság. A hosszú árvízvédelmi vonalon végzett hősies munka ellenére is igen nagy a kár. Több falut és várost kellett kiüríteni, sok ezer embert kellett más helyre áttelepíteni. Most gondoskodni kell az árvízsújtotta lakosság új otthonairól, élelmezéséről, orvosi ellátásáról, az élet megindításáról és az újjáépítés megszervezéséről.

Az árví^sújtotta lakosság megsegítésére megmozdult az egész ország. Mindenütt folyik a gyűjtés. Evangélikus Egyházunk is ki akarja venni részét a segítő szeretet munkájából. Azzal a kéréssel fordulunk gyülekezeteinkhez, hogy jó szívvel és felelősséggel kapcsolódjanak bele .az adakozás szolgálatába. Most áldozatosan és gyorsan kell adnunk bajba jutott felebarátainknak.

Kérjük a gyülekezeteket, hogy a június 7-i, vasárnapi offer- tóriumot ajánlják fel az árvízkárosultaknak. Meg vagyunk győződve arról, hogy a gyülekezeti tagok nemcsak a feleslegükből fognak adakozni, hanem valóban áldozatosan. Erre kötelez bennünket az ige: »Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be Krisztus törvényét« (Gál 6, 2).

Az Űr Jézus Krisztusnak kegyelme, az Istennek szeretete és a Szentlélek közössége legyen veletek!”

C. Káldy Zoltán,

a Déli Egyházkerület püspöke

D. dr. Ottlyk Ernő.

az Északi Egyházkerület püspöke

BÖRCS

«. győri gyülekezet kis filiá- ja a Rábca partján. Mindösz- sze 90 lélek!

A templomépítés elindítója Veöreös Imre volt. A tervet Sándy Gyula műegyetemi tanár készítette: az első kapavágást még 6 maga tette meg, de a templom csak halála után épült meg.

Bár az egyházmegye gyülekezetei is támogatták a kis gyülekezet nagy akaratát, az csak apránként valósult meg.

1951-ben elkezdték, aztán évekig állt a munka. 1954-ben Kovács Géza lelkész indította meg az egyházmegyei gyűjtést, amely új lendületet adott a munkának. 1956-ban a gyülekezet megkapta az Országos Gyülekezeti Segély 30 000 Ft adományát. 1957-ben már tető alatt állt a templom, 1958- ban elkészült a torony is. 1960 júniusában megtörténhetett a templom felszentelése.

A felszentelésig 185 000 forintba került a templom. Ebből 90 000 Ft különböző eredetű adomány. A felszentelés óta a gyülekezet saját erejéből beépített további 30 000 forintot.

A gyülekezet területén működik a börcsi Szeretetház, amelyben 20 idős hittestvért gondozunk.

NIEMÖLLER MONTREALBAN

A MEGTÉRÉSRŐL

„Bizony én, az Ür, nem változtam meg, és ti is Jákób fiai maradtatok! Atyáitok napjaitól fogva eltértetek rendeléseimtől, nem őriztétek meg azokat. Térjetek vissza hozzám, mert én visszatérek hozzátok, — mondotta a Seregek Ura! De ti azt mondtátok: miből térjünk meg?”

Erről a malakiási igéről szólt D. Káldy Zoltán püspök igehirdetése pünkösd vasárnapján a Magyar Rádióban. Több olvasónk kérése biztatott minket abban, hogy az igehirdetést ne csupán kivonatosan, hanem a bevezető rész elhagyásával szinte teljes egészében közöljük.

Isten ajándékai nem múzeumi tárgyak, amelyeket megcsodálhatunk és aztán nincs többé köze hozzá életünknek. Ezek az ajándékok mindig felszólítanak valamire. Az első pünkösdkor is így történt. Amikor az emberek látták mindazt, amit a Szentlélek kitöltése az apostolok életében jelentett és hallották Péter igehirdetését a megfeszített és feltámadott Jézus Krisztusról, ellenállhatatlanul úgy érezték, hogy nekik valamit tenniük kell. Ezért kérdezték: „Mit cselekedjünk atyámfiai, férfiak?” Mire elhangzott Péter egyértelmű válasza: „Térjetekmeg!” A nagy pünkösdi ajándékra az ember részéről lényegében egyetlen jó felelet lehetséges: a megtérés. Itt kapcsolódik Malakiás próféta könyvéből felolvasott _ igénk a pünkösdhöz. Malakiás szavai ölelkeznek Péter apostol első pünkösdi prédikációjával, amikor meghirdeti Isten igéjét: „Térjetek vissza hozzám!”

Gyökeres változás

A pünkösddel annyira összefügg a megtérés, mint a nappal a meleg és a patakkal a meder. Nem pünkösd, az, amelyben maradunk a régiek és nem történik radikális változás az életünkben. A megtérés ugyanis gyökeres változást jelent életünk irányában, gondolkodásunkban. Ez a gyökeres változás elsősorban abban nyilvánul meg, hogy felhagyunk magunk körül forgó életünkkel, a magunknak-éléssel és a Szentlélek ereje által odafordulunk Istenhez. Istenhez azonban nem lehet úgy odafordulni, hogy azonnal oda ne forduljunk az emberhez, embertársainkhoz. A megtéréssel Isten új útra állít bennünket, olyan útra, amely nem elvezet embertársaink mellett, hanem amelyen elkerülhetetlenül találkozunk olyan emberekkel, akiken segítenünk kell az evangélium örömhírével mindennapi életük felkarolásával, életükért való felelősségvállalással. Igen, ezen az úton az embereket, az emberek problémáit, az emberek terveit és

reményeit nem lehet olyan nagy körben elkerülni, mint ahogyan a pap és a levita elkerülte a jerikói országúton azt az embert, aki éppen az ő segítségükre, szereíetükre és áldozatukra szorult. Mivel az ember hajlamos arra, hogy a megtérés után is újra és újra visszaforduljon és rálépjen a régi útra, amelyen megint csak önmaga körül foroghat, oda kell ügyelnünk arra, amit Luther mondott, hogy a keresztyén ember életének naponkénti és állandó megtérésnek kell lennie. Életünket naponként kell újra kezdeni, hogy így odakötődjünk ahhoz az Istenhez, Aki odaköt bennünket felebarátunkhoz.

Széles körű felhívás

Nagy esemény az egyes ember életében, amikor megtörténik ez az életfordulat. De akkor, amikor Malakiás prófétán keresztül így szól Isten: „Térjetek vissza hozzám” — akkor nem pusztán egy-egy embert szólít meg, hanem egy közösséget, közelebbről, Isten népét. Ugyanezzel az igénnyel lépett fel Péter apostol is, amikor ezt hirdette: „Isten Jézust megtartóvá emelte jobbjával, hogy adjon az Izraelnek bűnbánatot és bűnbocsánatot.” Az Isten felhívása a megtérésre sokkal szélesebb körű, mint azt mi gondolni szoktuk. Általánosságban az egyház tagjai, sőt gyakran a lelkészei is úgy gondolkodnak, hogy egy-egy embernek kell megtérnie és így egyesek megtérésén keresztül fordulat áll be az egész közösség, az egész gyülekezet, vagy egy egész egyház életében. Egy pillanatig sem lehet tagadni, hogy Isten valóban igényli a személyes megtérést és az is igaz, hogy egy-egy megújult szívű gyülekezeti tagon keresztül a közösség, a gyülekezet, az egyház újulása is elindulhat. Mi nem elégedhetünk meg egy-egy ember új útra térésével, egy-egy embernek a felebaráthoz való fordulásával, egy-egy embernek önző életéből való megtérésével, hanem szembe kell néznünk Istennek azzal az igényével,

hogy valamennyi gyülekezet és így az egész egyház új útra térését igényli. Az egyes ember megtérése ezzel összefüggésben azt jelenti, hogy a maga egyéni önző útjáról rátér az egész közösség, az egész gyülekezet, az egész egyház új útjára. Ezt így is mondhatom, hogy az egyes keresztyén az eddigi egyéni útjával szemben beletagolódik azoknak a közösségébe, akik bűnbocsánatot, új életet nyertek és új úton szolgálják a Szentlélek vezérlete alatt Istent és az embereket.

Egyesek s uz egyház egésze

Senkinek sem lehet kétsége afelől, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyházban a két világháború között is voltak olyanok, akik meghallották Istennek megtérésre szóló evangéliumát és a Szentlélek munkája nyomán egyéni életükben új útra tértek. Bizonyára nyilvánvaló volt ez családjukban és munkahelyükön, mert a családtagok és a munkatársak így egy olyan emberrel találkozhattak, aki magatartásában. gondolkodásában és cselekvésében a megtérés nyomán új úton járt. De vajon elegendő volt-e ez az egész egyház számára? Nem arról volt-e szó, hogy miközben egyesek újat kezdtek, maga az egyház: irányában, gondolkodásmódjában, célkitűzéseiben olyan úton járt, amelyre éppen nem lehetett azt mondani, hogy a megtérés útja. Ha az egyház egész gondolkodásmódjában vállalta volna a megtérés útját, vajon kiszolgált volna-e egy olyan társadalmi rendet, amely kiáltó igazságtalanságokat tartott fenn, faji megkülönböztetést gyakorolt és háborút szentesített, Az egész egyháznak, mint egyháznak kellett volna meghallania a malakiási igét: „Atyáitok napjaitól fogva eltértetek rendeléseimtől, nem őriztétek meg azokat, térjetek vissza hozzám!”

A második világháború után, azok között az új történelmi körülmények között, amelyekben magyar népünk elkezdte egy új ország és egy új társadalom felépítését, szinte kényszerítőén hangzott az egyházhoz Isten szava: „Térjetek vissza hozzám, mert én visz- szatérek hozzátok!” Természetesen szólt ez az Ige az egyes gyülekezeti tagoknak is, hogy kezdjenek újat bánják meg a régit és induljanak el egyenként is új életben. De még sürgetőbb volt az Isten felhívása egész egyházunkhoz. Egész egyházunknak kellett új útra lépnie éspedig úgy. hogy a múltért való bűnbánat közben felszámolja a múltat,' odafordul ahhoz az Istenhez, Aki odafordítja viszont az egyházat, annak segítségét, szavát, lelki és szellemi erejét, hétköznapi cselekedeteit az országépítő nép mellé, hogy segítse azoknak a földi reménységellnek a valóra váltását, amelyek népünk, fejlődését mozdítják elő. Mi abban a bizonyosságban végezzük szolgálatunkat, hogy valóban nem csupán egyes gyülekezeti tagjaink, hanem egyházunk lépett a megtérés útjára, kezdett újat

Az egész emberiségért

Egyházunk határain túlmenően az egész keresztyénség- hez szól Isten a malakiási igén keresztül: „Térjetek vissza

hozzám, mert én visszatérek hozzátok!” Senki sincs közöttünk, aki ne hinné és tapasztalná azt, hogy mind az öt világrészben ezren és tízezren hallják meg Jézus Krisztus evangéliumát, lépnek a megtérés útjára és kezdenek új életet Mégis azoknak a szívében, akik világosan látják, hogy sokszor milyen tehetetlen és bizonytalan a világ kérész- tyénsége az emberiség egészéért végzendő- szolgálatban, — van egy nagy nyugtalanság a keresztyén egyház szolgálata miatt. Drámai és tragikus, hogy a keresztyén egyházak nagyobbik fele különböző teológiai és egyéb megokolások- kal hogyan akar kibújni azok alól a szolgálatok alól, amelyekre pedig maga Isten hívta el az egyházat. Hát nem döbbenetes, hogy a különböző országokban élő keresztyén egyházak, miközben szép szavakat mondanak békéről, társadalmi igazságosságról és a faji megkülönböztetés eltörléséről, nem helyezkednek szembe egyértelműen a világgyújtogatókkal, a szegények elnyomóival, fajisá- gukban megalázott emberek kizsákmányolóival? Nem áll-e gyakran a keresztyén egyházakra is az, amit Malakiás próféta mondott a saját népére Isten üzenetét közvetítve: „Ti is a Jákób fiai maradtatok”. Annak a Jákobnak a fiai, aki becsapta és félrevezette az apját, mert más volt a hangja és mások a tettei, A keresz- tyénségnek világviszonylatban olyan megtérésre van szüksége, amelynek nyomán azonosul a szava a tetteivel és jó szívvel vállalja a munkát az egész emberiség lelki, szellemi és anyagi előrehaladásáért, mindazokkal együtt, akiknek ez szívügye.

Amikor Malakiás száján keresztül elhangzott Isten felhívása: „Térjetek vissza hozzám”, a nép azt mondotta: „Miből térjünk meg?” Minden bizonnyal Istennek ez a visz- szakérdezése elhangzik több keresztyén ajkán még a mi egyházunkban is és sokfelé a világ keresztyénségeben. Meggyőződésünk szerint napjainkban az egyes keresztyéneknek meg kell térniük abból a gondolkodásmódból, mely szerint az egyházat egy olyan intézménynek tekintik, amely kizárólag az ő egyéni, személyes problémáikat van hivatva megoldani, mintha az egyház szolgálata ma abban merülhetne ki, hogy csak egyes egyéneket \ gondozgasson. azok magános lelki harcát könnyít- gesse, az egyes embert ápol- gassa, azokat, akik így gondolkodnak: „Én szenvedek", „nekem vannak nehézségeim”, az „én életem értelmetlen”, „én nem bírom tovább”. Nem vitás, hogy az egyháztól jogosan igényelhetik az egyes keresztyének, hogy személyes problémáikban kapjanak segítséget. És ha Jézusnak drága volt az egy elveszett Bárány, az egyház számára is drágának kell lennie az egyes embernek is. Mégis, meg kell térniük az egyes keresztyéneknek abból a gondolkodásból, hogy az ő kiszolgálásukra van csupán az egyház. És magának az egyháznak is meg kell térnie abból, hogy mindig csak az egyes keresztyént lássa maga előtt. A keresztyénség ugyanis szélesebb skálájú, szélesebb körű szolgálatra hivatott eh A keresztyénség közösségi vállalkozás az Isten ügyéért:. A földön való helytállás a feladata és ezzel együtt az emberek ügyéért való helytállás. Igen, az egész emberiség ügyéért való fáradozásra kell megtérnie mindenütt az egyházaknak, így tudják betölteni a Szentlélek, vezérlete alatt küldetésüket hazánkban is és az öt világrészben is.

«... NEM ELÉG.”

Helyeslést és bírálatot váltott ki az a nyilatkozat, melyet a nyugat-németországi evangélikusok egyházi tanácsa a németek feltétel nélküli kapitulációjának 25 éves évfordulója alkalmából kiadott. .,Nem járultunk hozzá eléggé a békéhez, ha arra gondolunk, hogy a világméretű feszültségekkel és a világon uralkodó éhséggel szemben csődöt mondtunk” — olvassuk a nyilatkozatban. A lehetőségek még ma is adva vannak — mondja a nyilatkozat —, hogy új és jobb döntések szülessenek és ehhez kapcsolja az intelmet, hogy ismerjék föl az evangélikus keresztyének az új kezdet lehetőségeit.

A Keresztyén Békekonferencia nyugat-németországi

regionális bizottsága szemére veti a tanácsnak, hogy nyilatkozatában nem beszél konkrétan arról, hogy mik voltak az okai és előidézői az európai katasztrófának 1933—45-ig — a német nagyipar és bankok expanziós törekvései, amikre Hitler agressziós terveit fölépítette, továbbá az embertelen faji elmélet és eszeveszett kommunista-ellenesség. Az egyházak is bűnösök ebben, mert nem szálltak szembe határozottan ezzel az ideológiával, sőt maguk is az antikom- munizmusl prédikálták. Kifogásolják azt is, hogy a nyilatkozat nem ítéli el az amerikaiak vietnami agressziós háborúját.

zető egyházi személyekkel való beszélgetésekben, szenvedélyesen követelte a vietnami véres háború azonnali befejezését.

Kanada vezető németnyelvű hetilapja, a „Montrealer Nachrichten” részletesen beszámol arról, hogy Niemöller Márton résztvett egy kanadai békegyűlésen és ezen, valamint ve-