Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-05-31 / 22. szám

SÁRSZENTLŐRINCEN A Sió egyenes partjai mel­lett ballagunk Nagyon dús a fű. Hirtelen buzdult neki a tavasz, hogy behozza a hosszú késést. Mosolygós arcot ké­rünk! — kattan a fényképező­gép. A lelkészcsalád töredéke bandukol velünk, Csepregi Bé­láéit. Így is vagyunk vagy ha­tan és Risto Jääskeläinen fia­tal finn lelkész, aki délelőtt ott prédikált a sudár tornyú nagy templomban. A dús fűben ap­ró fehér csillagok szerteszét Szárnyas sárma — mondják a nevét. A falusi idill hangulata rin­gatna el, ha nem borzongana bennem a történelmi emlék keltette kép: itt futkosott kis­diákként Petőfi Sándor. Sze­rette a Sió-partot, valahol itt métázhattak. Csengő kacagá­suk, versengő kiáltásaik hová úsztak el a levegőben, s az időben? Két konok horgász ül némán a sima víz mellett, a parti bokrokhoz húzódva. Elúszott Petőfi hangja rég. Ugyan 'mit tudhat ez a kedves finn abból, ami itt egy magyar szívében remeg, látva a karcsú templomtornyot, amit ő is oly sokszor hosszan nézhetett! Nem ez a sisak volt még ak­kor a csúcsán, mert ez épp ab­ban az évben épült, amikor neve az örökkévalóság ma­gyar egébe röppent, s amott a kis házakban azoknak a szép magyar arcoknak az elei — akiket délelőtt láttam a temp­lompadokban — gondolhattak remegő szívvel arra, hogy mi lett az egykori diáktársból. Igen, ez a templomsisak ab­ban az esztendőben épült, amelynek évszáma hallásán ma is megmozdul bennünk a lélek: 1848. Mit tud mindebből ez a kedves finn? Felballagunk az utcán, amelyen ősi szalma- zsuppos házak ülnek egymás hátán, s ha az ablakok, ajtók, zsupp és padfeljáró nem is szólnának mind az egykor­volt világról, a kémények ma­guk kiáltanának sajátos, bol­tos tetejükkel. Miért is hagy­ják omlani ezeket sorban ? Vé­gigmegyünk a Sántha Károly utcán — énekköltő papunk nevét őrzi —, s hamarosan befordulunk a ház elé, ahol Petőfi naponta ki-befordult a kapun. Kéményén ma gó­lya fészkel. Mit tud mindeb­ből ez a kedves finn? Mit? Az emléktábla előtt Risto szép hanglejtéssel sza­valni kezd: „Még nyílnak a völgyben a kerti virágok.. Betéve tudja ezt a fájdalmas- könnyes-szép verset. Ezen a muzsikán ütemecődött szívé­be a magyar szó, s jó szöve­get választott, hogy megérez­ze azt, amit a sok ittjárt finn között Paavo Viljanen idéz­get oly előszeretettel: „nyel­vében él a nemzet lelke...” Tolna tájairól az a köz­tudat, hogy a luteránia sváb. Sárszentlőrinc színmagyar, a környező falvakkal együtt. Nyolc magyar evangélikus fa­milia alapította újra a török- dúlás után Fürdés, Szívós, Ka­tona, Fej ár, Fenyő, Cseh, Gaál és Tóth családok voltak az első telepesek, s mire Petőfi is ide iratkozott, kerek két­ezer magyar evangélikus lak­ta a községet a tizenegy szál katolikussal szemben. Szeniczei Bárány György volt a papjuk, népének igaz pásztora, s Szentlőrinc első iskolájának alapítója. Fél év­század múlva emellé épült meg a latin grammatikai is­kola, a scola trivialis, senio- ralis oskola, amely nemcsak Dunántúl, de távolabbi vi­dékek diákságát is vonzotta, s amelybe utóbb Petőfi is járt. Akkor még nádtető fed­te. Az iskola tanerői, s egy­más után kiváló lelkészek tették a vidék kulturális gó­cává Sárszentlőrincet. Petőfi korában Balassa János volta lelkész, a nagy orvosprofesz- szor édesapja. Később Sántha Károly volt neves papjuk. Előbb két püspökké lett pász­tora is volt a gyülekezetnek: Perlaky Gábor és Nagy Ist­ván. A mi generációnk pedig „öreg” sárszentlőrinci pap­ként Fábián Imrére emléke­zik. Meglepő, hogy Dienes And­rás a fiatal Petőfiről szóló postumus kötetében konzer­váló, zárt világról ír. „A Pe- tőfi-kori Szentlőrinc faluképe a múlt szárad harmincas éveiben majdnem ugyanaz volt, mint a mai...” Csak éppen a Sió és a Sárvíz szép vadsága szorult egyenes par­tok közé, nádtengerből búza- tenger lett, a nádtetők, szép kémények, gerendás mennye­zetek omlanak, emléktáblák évszámai is botlanak, s a templompadba faragott Pét nem biztos, hogy Petőfitől van. A parókián a régi nagy beszélgetések, bodor pipa- füstfelhők és költői álmok tanúja, a kártyaasztal még ott áll, de az új nagy veran­dán műanyagtető szűri nap­fénysárgává a borús eget is, a fürdőszobában hideg-meleg víz folyik, s csak egyetlen régi ajtón találtam kézzel kovácsolt régi sarokvasakat. De kézzelfoghatóknál és le- írhatóknál jobban őrzi vala­mi az értékes régit: „Népe gyönyörű magyar nyelvet be­szél, kifejezéseiben különö­sen fordulatos, szellemes” — állapítja meg Dienes András. Ülök a régi templompa­dokban, míg finn barátunk igehirdetése hangzik az oltár fölötti szószékből. Üléstől lábtól, imádságra kulcsolt ke­zektől kopott pad-deszkák. Valaha itt nagyon sokan jár­hattak istentiszteletre: még a padközi zugokban is ülőal­kalmatosságok. Most sincse­nek kevesen. Markáns, erő- és méltóságteljes magyar ar­cok. Igen szép fajta. Petőfi métabotja, ágyahe- lye, kezefaragása, futó alakja aligha fogható meg. De sza­va igen! Ott él népe nyelvé­ben. Vagy az övében élt né­pe nyelve? Inkább ez utóbbi. Hangzik az ige fent a szó­széken, míg nézem az érett arcvonásokat. Szeniczei Bá­rány Györgyök, Perlakyak, Balassák, Sánthák szólták ré­gen. Él-e vajon a szavuk ma is? Vagy inkább Annak sza­va él, akiét ők is szólták? Inkább ez utóbbi. Mert ak­kor él a gyülekezet maga is. D. Koren Emil MINDENHATÓ Szép tisztafényű csillagot ragyogott márvány homlokod. NGELIKUS FÖLDRAJZ Őserdők és ősállapotok világa Latín-Amerika legnagyobb országa Brazília. Erről az or­szágról illik többet is tudnunk. A nyáron itt, közel az Uruguay határhoz, ahol a klíma is kissé elviselhetőbb, Portó Alegreben, egy csodálatos tengeröböl mellett fekvő városban lesz a Luthe­ránus Világszövetség VII. Nagygyűlése. Lázasan készülődnek a delegátusok, hogy korunk teológiai, társadalmi, szociális prob­lémáit megvitassák, mi pedig vessünk egy pillantást a vendég­látó ország történetére és jelenlegi helyzetére. Mikor éjjel kezembe fagy már a toll, egyedül Te vagy érzékem határán belül, kit némán is hallhat a fül, kit absztrakt hamisságba fűlt közérzetem is megtanult. Örökérvényűre vágyva vágyam léted meggyalázta, de Te képes vagy naponta fölgyulladni csontjaimba’. Fecske Csaba ÖKUMENIKUS VENDÉG MAGYARORSZÁGON Porto Alegre 1970 Miután már tájékoztattuk olvasóinkat a Porto Alegrében tartandó ötödik Lutheránus Világgyűlés hazai előkészületei­ről általában, most megkísérelünk betekintést nyújtani az egyes munkacsoportok műhelytitkaiba, érdeklődvén sajátos módszerük, kérdéseik és felismeréseik iránt. Megkértük dr. NAGY GYULA professzort, ismertesse az általa vezetett III. munkacsoport tevékenységét, amelynek témaköre („Felelős részvétel a mai társadalomban”) leginkább egybevág egyhá­zunk legalaposabban átgondolt és különösen nagy figyelem­mel kísért felismeréseivel. Eddig milyen konferenciák előzték meg a Világgyűlésre való felkészülést? — Külföldiek és hazaiak közül felsorolok néhányat, ame­lyeken magam is részt vettem. Szervesen a felkészüléshez tar­tozott a keresztyén—marxista dialógus 1968-ban és az Egy­házak Világtanácsa faji kérdésben rendezett világkonferen­ciája múlt év tavaszán. Kifejezetten arccal a Nagygyűlés felé tárgyaltak az LVSZ Badenben tartott szociáletikai konferen­ciája európai és észak-amerikai részvevői, de az Európai Egy­házak Konferenciáján és a Prágai Keresztyén Békekonferen­cián végzett szolgálatom is összefüggött ezzel a témakörrel. — Hazai viszonylatban csoportom tagjaival 1969 tavasza óta négy alkalommal gyűltünk össze megbeszélésre. Meg van-e elégedve a résztvevők munkájával? — Nemcsak a 4—5 órás együttlétek hatása alatt, de a ki- ' lene dolgozat és számos tanulmány átolvasása után is öröm­mel mondhatom, hogy a magyar tanulmányi irat végső meg­fogalmazásában sok gondolat kapott helyet mind az írásbeli dolgozatok, mind pedig a szóbeli vitákat rögzítő jegyzőkönyv szakaszaiból. Külön is érdemes kiemelni csoportunk nem lel­kész tagjának, Szent-Ivány Ödön egyházkerületi másodfel­ügyelőnek a hozzájárulását, mely a gyülekezeti tagok szem­szögéből adott választ több kérdésre. De a lelkész tagok is helyesen érvényesítették gyülekezeti munkájuk tapasztala­tait Mi is volt tulajdonképpen a harmadik munkacsoport témaköre? ■— „Az egyház felelős részvétele a mai társadalom életében” című főtémán belül a következő részletkérdések szerepeltek. Melyek e felelősség bibliai és teológiai alapjai? Hogyan végezze az egyház ezt a szolgálatát ma? Melyek azok a leglényegesebb világproblémák, amelyekben mint keresztyének, felelős szol­gálatra vagyunk elkötelezve? Ez utóbbin belül az Előkészítő Bizottság a következő témákat emelte ki: a tudományos-technikai fejlődés, az egyház és a nevelés, a gazdasági igazságosság és a társadalmi változások, az emberi jogok, az egyház és a világbéke. Cgy tudjuk, a Világszövetség eredeti téinatervezete nein ez volt. 1 — Valóban, az első tervezetben a mai világkérdések közül csak a szegénység-gazdagság, valamint a harmadik világ nyo­morúságából adódó egyházi feladatok szerepeltek, de a badeni előkészítő ülés hatására — jórészt magyar javaslatra — került előtérbe a tudományos-technikai fejlődés, a társadalmi átala­kulás és a világbéke témaköre, most már véglegesen. Ez a dön­tés számunkra különösen is nagy örömet jelent, mert vélemé­nyünk szerint az evangélikus egyházaknak annyira behatóan kell foglalkozni a mai társadalomban eléjük kerülő feladatok­kal, hogy nem lett volna szerencsés dolog a nagygyűlésen a problémákat túlságosan leszűkíteni. Milyen feladatok várnak professzor úrra a Nagygyűlés közvetlen színhelyén? — Egyrészt tagja vagyok a harmadik szekció Előkészítő Bizottságának, mástrészt felkértek a „Gazdasági igazságosság és az emberi jogok’’ kérdésével foglalkozó világgyűlési munka- csoport vezetésére. Egyéb felekezetek szociológiai felismeréseihez képest tartalmaz-e hozzászólásunk sajátosan evangélikus mon­danivalót? — Az egyház társadalmi szolgálata tekintetében a világ evangélikusságának — éppen mivel régebben annyira csak a hitkérdésekre koncentrált — a lutheri megigazulástan alapján behatóan végig kell gondolnia ilyen irányú kötelezettségét. Ebben mi magunk is komoly adósságtörlesztésnek látjuk tanul­mányunkat. Kaphatnának-e olvasóink egy előzetes idézet-ízelítőt ebből? , — A tanulmány végéről olvasok fel egy mondatot: „A Nagy­gyűlés igazi eredménye annyi lesz majd, amennyi az ott foly­tatott tanácskozásokból és az ott hozott határozatokból igehir­detés és a keresztyén szeretet segítő, világformáló diakóniájává lesz századunk hetvenes éveiben.” — Ez utal arra, hogy a magyar tanulmány közös elkészítésével csak részben záródott le a munkánk, mert még hátra van a felismerések hazai köz­kinccsé tétele a lelkészek legkülönbözőbb gyülekezeti alkalma­kon történő szolgálata útján. Bízik László Felvétel a Teológiai Akadémiára Evangélikus egyházunk lelkészeinek kiképzése a budapesti Teológiai Akadémián történik. Akik a Teológiai Akadémiára felvételüket óhajtják, felvételi kérvényüket — az Akadémia Felvételi Bizottságához címezve — legkésőbb július 31-ig küldjék be a Dékáni Hivatalhoz (Buda­pest, VIII., Üllői út 24. II.). A felvételi kérvényhez a következő okmányokat kell mellé­kelni: a) születési bizonyítvány, b) a legmagasabb iskolai vég­zettség bizonyítványa, c) helyhatósági, vagy más bizonyítvány, amely a kérvényező lakását, szociális helyzetét, szüleinek fog­lalkozását és kereseti, ill. szociális viszonyait feltünteti, dl or­vosi bizonyítvány (részletes), e) keresztelési bizonyítvány, f) konfirmációi bizonyítvány, g) részletes önéletrajz, mely feltárja a kérvényező családi és társadalmi körülményeit, valamint a lelkészi szolgálatra indulás okait, h) esetleges egyházi műkö­désről szóló bizonyítvány. A felvételhez szükséges továbbá az illetékes lelkésznek és esetleg még a vallástanító lelkésznek részletes bizonyítványa, mindenesetre annak a lelkésznek a je­lentkezőt részletesen jellemző bizonyítványa a lelkészi pályára való alkalmasságáról, aki a folyamodónak a legutóbbi években lelkipásztora volt. Ezt a lelkészi bizonyítványt a lelkészi hiva­tal a kérvénnyel egyidejűleg levélben, közvetlenül az Akadémia dékánja címére küldje meg. Az okmányokat eredetiben kell beküldeni, de indokolt esetben hiteles másolatban is lehet mel­lékelni. A másolatot „egyházi használatra” megjelöléssel egy­házközségi lelkész is hitelesítheti. Az akadémiai tanulmányi idő öt esztendő. A felvételi kérvénnyel egyidőben a jelentkezők kérjék felvé­telüket a Teológus Otthonba is, ahol az Akadémia hallgatói la­kást és ellátást kapnak. Ez a kérvény is a dékáni hivatalba kül­dendő részletes önéletrajz kíséretében. Kevés olyan országa van Föl­dünknek, ahol az ellentmondá­sok olyan kirívóak, a feszültsé­gek olyan nagyok, mint Brazí­liában. Az ország neve egyszer­re juttatja eszünkbe a „kávé hazáját” — a világon az első helyen áll termelésében — az őserdők zöld, áthatolhatatlan poklát — földrajzi szempont­ból Amazónia természeti tája a világ legnagyobb egyenlítői erdőövezete, több, mint 5 mó km2-rel — a társadalmi ellen­tétek harsogó realitását, hogy a mezőgazdasági lakosságának 80%-ának nincs földje, vagya megművelt föld 47%-a a bir­tokosok 1%-áé ott, ahol az or­szág területe 8,5 mó km2 és lakóinak száma 83 mó, és ebben az országban volt talán az utóbbi idők legnagyobb népes­ségrobbanása, mert 1955-ben még csak 52 mó lelket számlál­tak itt. És azt még, hogy eb­ben, a világ egyik leggazda­gabb államában éheznek az emberek, sőt sok ezren halnak évente éhen. Josué de Castro brazil szociológus: „Az éhező Brazília” címen jelentette meg művét (nálunk 1965-ben), Brazília történetét hosszú századokra egy pápai döntés határozta meg. VI. Sándor pá­pa 1493-ban, tehát Amerika felfedezése után közvetlenül az új világot felosztotta spanyo­lok és portugálok között. A pá­pa spanyol eredetű volt s így természetesen húzott szíve ha­zájához, míg viszont a portu­gálok „csupán” Brazíliát nyer­ték hódítási területül. Ez a ne­vezetes döntés 300 éven keresz­tül volt érvényben és így gaz­daságilag, politikailag és kul­turális szempontból egyaránt az anyaország függvénye lett. Kapitányok kormányozták a végtelen kiterjedésű gyarma­tot, a hódítók irtották az itt lakó népeket, ha nem tudták munkára fogni őket, és a mo­nokultúrás ültetvényrendsze­rekre Afrikából hoztak néger rabszolgát. Az óhaza vallása szigorú, katolikus volt, tehát a gyarmaton sem tűrtek meg más vallást. Az inkvizíció leg­alább olyan szigorú volt itt, mint odahaza az ibériai fél­szigeten. Szorosan szövődött össze az egyház az állami, tár­sadalmi berendezettséggel és Brazília vallási, társadalmi, kulturális, vagy szociális hely­zete hű tükörképét nyújtotta a hazai állapotoknak. A XVIII—XIX. században Latin-Amerikában futótűzként terjedt a függetlenségi mozgal­mak forradalma. Hatalmas te­rületek szakadtak el a spanyol koronától. A felszabadulások utolsó hullámverése Brazíliát érte el. Egyetlen ország, ahol vér nélkül sikerült a függet­lenség kivívása. 1822-ben sza­kadt el Portugáliától. Ekkor ugyan még császárság, de 1889- ben megdöntik a császárságot és létrejön a ma is érvényben levő köztársaság. Hogy mit jelentett a 300 éves Portugál uralom, erre nézve jegyezzünk meg néhány adatot! A 83 mó-s lakosság 93%-a római katolikus. Gya­korlatilag színkatolikus ország és, ha szólhatunk is a mintegy 4 mó lelket kitevő protestáns­ról, ezeknek a múltja igen rö­vid lélegzetű és zömükben a múlt század óta bevándoroltak hite. Igaz, hogy 1889-ben, ami­kor köztársasággá lett Brazí­lia, szétválasztották az álla­mot az egyháztól, de 1934-ben újra államvallássá lett a kato­likus és csak 1946-ban történt ismét a szétválasztás. Ezek mö­gött az adatok mögött meghú­zódik a protestantizmus keser­ves sorsa és fuldoklása a kato­likus tengerben. (Folytatjuk) Dr. Rédey Pál Dr. H. Puffert, az Egyházak Világtanácsa Segélyügyi Osz­tályának európai titkára, a Magyarországi Egyházak öku­menikus Tanácsának meghívá­sára néhány napot Magyaror­szágon töltött. Itt-tartózkodása idején látogatást tett D. Káldy Zoltán és Szamosközi István püspököknél, a Szabadegyhá­zak Tanácsánál és dr. Pálfy Miklós főtitkárnál. Megtekin­tette a budapesti és debreceni Teológiai Akadémiákon folyó renoválási munkálatokat, az őriszentmiklósi református sze­retetotthon építkezéseit, vala­mint a balatonszárszói evangé­likus üdülőt. A PORTO ALEGREI VILAGGYÜLÉS ELŐADÓI Az „Elküldettünk a világba” főtémávai kapcsolatban a Lu­theránus Világszövetség elnö­ke, dr. Fredrik A. Schiotz és a heidelbergi Teológiai Fakul­tás professzora, dr. Heinz- Eduard Tödt fogják a főelő­adásokat tartani a Porto Aleg- re-i világgyűlésen (július 14— 24-íg). A világegyházak ökumeni­kus helyzetével kapcsolatban két előadás hangzik majd el a plenáris ülésen. Az egyiket Jan Willebrands római bíbo­ros, a másikat dr. Kent S. Knutson, észak-amerikai teo­lógiai professzor fogja tartani. EVANGÉLIKUS—REFORMATUS PÁRBESZÉD Az Egyházak Világtanácsa, a Lutheránus és Református Világszövetség közös rendezé­sében evangélikus-református párbeszéd volt a svájci Leuen- bergben március 31-től április 4-ig. Egyházunkat dr. Pálfy Miklós professzor és Karner Ágoston országos főtitkár, a református egyházat pedig dr. Huszti Kálmán professzor és Kovács Attila zsinati osztály- vezető képviselték a fenti kon­ferencián. A SKANDINÁV FEJLEMÉNYEK HATÁSSAL LESZNEK A VILÁG EVANGÉLIKUSSAGARA A Stockholm melletti Häs- seiby-kastélyban tartották március 2., 3. napjain a dán, finn, norvég és svéd vezető püspökök közös konferenciáju­kat, amelyen dr. A. Appel, a Lutheránus Világszövetség fő­titkára és dr. E. C. Blake, az Egyházak Világtanácsa főtit­kára is részt vettek. A svéd sajtó „történelmi jelentőségű eseménynek” minősítette a konferenciát ’ Appel főtitkár pozitívan nyilatkozott a konferencia le­folyásáról és a legnagyobb jelentőséget annak a ténynek tulajdonította, hogy az észak­európai államegyházak foglal­koznak a gyorsan változó társadalom és saját ökumeni­kus szerepük kérdéseivel. Sze­rinte a skandináv fejlemények hatással lesznek az egész vi­lág evangélikusságára, elsősor­ban az egyház és állam viszo­nyát illetően.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents