Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-04-19 / 16. szám

Jubilate tizenévesek!

Április 19-e magyarországi evangélikus egyházunk életében nagy nap: a konfirmáció napja. Több hónapos előkészület után ezen a napon állnak oltár elé az egyház „tizenévesei”, leginkább a 12—13—14 éves fiúk és leányok. Ilyenkor sok virág díszíti a városi és falusi templomok oltárait, de az i-gazi tavaszi virágok ezek a „tizenévesek”: a konfirmandusok. Az egyház „virágai” ők, vagyis az egyház szép reménységei, ök a jövendő egyház. De úgy is mondhatom az egyház jövendője.

Tizenkettő-tizennégy év nem nagy idő. De ezekkel a „ti- zenéves”-ekkel ez alatt az idő alatt sok minden történt.

Születésük után szülők, nagyszülők és keresztszülők karba vették őket és először vitték életükben az oltár elé. Elhangzott felettük: „Megkeresztellek téged az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek nevében”. És ez azt jelentette, hogy a megkeresztelt gyermek elsőrenden az Isten tulajdona. Istené a teremtés, a megváltás és a megszentelés jogán. Ugyanakkor elhangzott a keresztszülők felé a nagy kérdés: „Vállaljátok-e, hogy a szülőkkel együtt és az evangélikus egyház segítségével gondoskodtok e gyermek hivő keresztyénné nevelkedéséről?” A keresztszülők pedig így feleltek: „Vállaljuk!” Ez történt tehát az egyház „tizenéveseivel” közel másfél évtizeddel ezelőtt.

Azután jöttek a szülői gondoskodás és nevelés évei. Ezek az évek nem voltak mindig gondtalanok, hiszen nemcsak az édesapák, hanem az édesanyák is nagyon gyakran munkában állnak és nem tudnak egész nap gyermekeikkel lenni. De segítettek a nagyszülőik, akiknek szolgálata és felelőssége a mi időnkben megnőtt Segített a gondok levételében sokféle módon államunk is, amely a dolgozó édesanyáknak szabadságot biztosított gyermekeik gondozására. A napközi otthonok és az óvodák egyre nagyobb száma is lehetővé tette, hogy a mai konfirmandusok is már kicsi korukban élvezői legyenek államunk gondoskodásának.

Az általános iskolákban ezek a gyermekeik elindulhattak a művelődés útján. Olyan fokon és olyan sokoldalúan tanították és tanítják őket amilyenre a két világháború között nem volt lehetőség. Tudásuk évről évre való gyarapítása mellett tanulhattak hazaszeretetet, továbbá dolgozó népünknek és társadalmunknak megbecsülését.

Államunk — amely biztosítja Alkotmányában és az egyházzal kötött Egyezményben o lelkiismereti és vallásszabadságot — lehetőséget adott a szülőknek és gyermekeknek arra, hogy kívánságuk szerint élhessenek az iskolai vallástanítással. Államunknak ezt a magatartását nagyra kell értékelnünk. Elsősorban a szülőkön múlt és múlik, hogy éltek-e és élnek-e az adott lehetőséggel. Nem kevés azoknak a szülőknek a száma, akik úgy döntöttek, hogy a keresztelésnél a keresztszülőkkel együtt tett kijelentésüket magukra nézve kötelező erejűnek tekintették és éltek a nekik biztosított szabadsággal és bejelentették gyermekeiket az iskolai hitoktatásra. Más szülők viszont nem tették ezt. Erre is volt lehetőségük és szabadságuk, amelyet ugyancsak Alkotmányunk biztosít számukra. Ha ezt meggyőződésből tették, azt nekünk el kell fogadnunk. De ha arra hivatkoznak, hogy a „körülmények” akadályozták meg őket abban, hogy a keresztségben vállalt kötelezettségeiket teljesítsék, azt semmiképpen sem fogadhatjuk el. Ez esetben ugyanis másokra akarják hárítani a felelősséget és olyan látszatot akarnak kelteni, mintha az állam nem venné komolyan a vallásszabadságot, vagy mintha az egyház vezetőség maga sem „merne” törődni az ifjúsággal.

Arra is volt lehetősége a szülőknek, hogy küldjék, vagy ne küldjék gyermekeiket a gyülekezetekben folyó gyermekbib- liaköri munkára.

Ezek után érkeztek el a konfirmációi órák, melyeken lelkészeinknek nagyon sokrétű munkát kellett végezniük. Voltaik gyermekek, akik éveken keresztül hitoktatásban részesültek, vagy gyermekbibliakörökre jártak és így számukra szinte összefoglalásnak számított a konfirmációi tananyag. Másoknál egészen alapvető kérdéseknél kellett a tanítást kezdeni. Mindenesetre a „tizenéveseknek” a konfirmációi órák új lehetőséget adtak arra, hogy szembesüljenek az evangéliummal, a keresztyén tanítással és most már több ismeret birtokában mérjék föl, hogy milyen alapokon kívánják életüket felépíteni. Az egyház örülhet annak, ha a fiatalok közül többen Jézus követésében akarnak járni. Ugyanakkor az egyház nem lehet türelmetlen és ítélkező azokkal szemben, akik nem ezt az utat választják.

Egy bizonyos: a magyarországi evangélikus egyházban hittanórákon, gyermekbibliakorökön, konfirmációi órákon mi olyan fiatalokat szeretnénk nevelni,, akik Jézus Krisztus útján járva nemcsak megtalálták helyüket társadalmunkban, hanem jó lelkiismerettel, hűséges és becsületes munkával, igazi hazafisággal és tudással építik tovább a szocialista társadalmat. Egyházunk nem kíván menedéket adni olyan fiataloknak, akik társadalmunknak hátat fordítva, azt unos-unta- lan kritizálva gyümölcsléién „lelkizésre” menekülnek bele a konfirmációi órákba, vagy általában az ifjúsági bibliaórákba. Ezek az alkalmak nem arra szolgálnak, hogy „befelé forduló” fiatalokat neveljenek, hanem az a céljuk, hogy ott az evangélium hirdetése nyomán békességet és erőt nyerjenek a hétköznapi, társadalomépítő és az egész emberiség boldogulását szem előtt tartó munkájukhoz.

A konfirmáció ünnepélyének napja „jubilate” vasárnapjára esik. Ez a vasárnap tehát „örvendezésre” szólítja fel az egyházat, a szülőket, a keresztszülőket és a „tizenéves” konfirmandusokat. örvendezzünk, mint egyház, hogy a megkeresztelt gyermekek közül sokan most az első úrvacsorához járulhatnak, örvendezzenek a szülők és keresztszülők, hogy gyermekeik a konfirmáció alkalmával „megerősíttetnek” a Szentlélek által a Jézus Krisztussal való közösségben. És örvendezzetek ti, „tizenéves” konfirmandusok, mert arra hívattok el, hogy járjatok annak a Jézus Krisztusnak az útján, aki önmagát adta a világért, annak békességéért és boldogulásáért.

D. Káldy Zoltán |

Az Állami Egyházügyi Hivatal ünnepi fogadása

Hazánk felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából, április 2-án, az Állami Egyházügyi Hivatal fogadást adott a Vörös Csillag étteremben. A fogadáson jelen voltak a magyar- országi egyházak vezetői. A Magyarországi Evangélikus Egyház képviseletében D. Káldy Zoltán és D. dr. Ottlyk Ernő püspökök vettek részt a fogadáson.

A fogadáson Miklós Imre miniszterhelyettes, az Állami Egyházügyi Hivatal első elnökhelyettese mondott ünnepi köszöntőt. Köszöntőjében többek között a következőket mondotta:

— „Az elmúlt 25 esztendő eseményeire és eredményeire emlékezve külön szeretnék szólni arról a fejlődésről, amely szocializmust építő társadalmunk egyik eredményeként, szocialista államunk és az egyházak közötti viszony terén kialakult. Ezt a rendezett, tartós, jó viszonyt elsősorban az jellemzi, hogy elvi alapokon nyugszik, leszűrt történelmi tanulságokra épül, s az egész magyar nép érdekeit szolgálja. Ez teszi mindannyiunk számára lehetővé, hogy ma itt, különböző világnézetet vallók,

eltérő vallási tanokat hirdető egyházi képviselők — ilyen széles „ökumenében” — a közös múltról emlékezünk és ünnepeljük szép eredményeinket. Ez a közösen kiépített út — mindnyájan tudjuk — nem volt könnyű, de végig kellett járni. A történelmi szükség- szerűség nemcsak lehetőséget adott a cselekvésre, hanem ki- kényszerített döntéseket. Erre a történelmi kihívásra válaszolni kellett egyháznak és államnak egyaránt. Voltak, akik megkísérelték az egyenes választ elodázná, a döntés elől

kitérni, de elbuktak. Bukásuk törvényszerű volt. Nem akarták, vagy nem tudták megérteni a történelmi leckét. Az eredmény ugyanaz: egyrészt elszakadtak népüktől, másrészt elszigetelődtek egyházuktól. Egyéni tragédiájuk kiválthat sajnálkozást, megvetést, vagy éppen elégtételt szolgáltathat. Történelmi szerepük azonban mindenképpen negatív.

— Ma már valamennyi magyarországi egyházban azok vannak döntő többségben, akik felismerték, hogy a vallásos dolgozó emberek alapvető érdekei egybeesnek egész dolgozó népünk érdekeivel. Egyre többen megértik, hogy az egyházaknak, ha együtt akarnak maradni hivő tömegeikkel, akkor meg kell keresni és találni helyüket szocialista társadalmunkban, amely az új társadalom építésével járó nehézségei ellenére is bebizonyította, hogy messze magasabb rendű, igazságosabb és humánusabb minden más — múltbeli és jelenlegi — társadalmi formációnál. Erre a felismerésre nem minden egyházi vezető jutott el egyidőben. Voltak, akik már kezdettől, nem sakkal azután, hogy az első felszabadult április 4-e lehetőségével élni lehetett, merték vállalni a történelmi felelősséget, a kockázatot és cselekedeteket. Akkor még nem túl sokan voltak, de számuk azóta sokszorosan nő. Emlékezve azokra is, akik ma nincsenek közöttünk, de elévülhetetlen tetteik nélkül ma ünnepelt eredményeink nehezebben születtek volna meg — hadd forduljak őszinte baráti érzéssel, igaz elismeréssel a jelenlevő

kitüntetettek felé. Köszöntőm őket az „elöljárókat” megillető tisztelettel és biztosíthatom őket, hogy velük vagyunk igaz örömükben is.

— A világ roppant méretű átalakulása eddig sem mentés várhatóan a jövőben sem juthat előbbre visszahúzó erőkés ellenható tényezők sokaságának leküzdése nélkül. A békét és a haladást szolgáló erők nagy megfeszítésére volt és lesz szükség ahhoz, hogy a háború veszélyét korlátozzuk és visszaszorítsuk.

— Mindehhez a nem csekély, történelmi méretű, felelősségteljes és nagyszerű küzdelemhez hívjuk a magyarországi egyházak vezetőinek és papjainak legjobbjait. Az emberiség javára, népünk boldogulására ajánljuk fel továbbra is együttműködésünket. Kormányunk politikája és ennek részeként egyházpolitikánk továbbra is szilárdan elvi, mélységesen humánus gyakorlatában következetes és rugalmas marad. Az elmúlt évtized tapasztalatai is jól mutatják, hogy a helyes politikai vonal és gyakorlat érvényesülését közösen kell megvédenünk minden szélsőségtől és eltorzulástól. Tartós, tényleges jóviszony az állam és az egyházak között csak úgy maradhat fenn, ha eddigi politikánkat követjük. Bízunk abban, hogy az egyházak, elsősorban vezetői hasonlóan gondolkodnak és így — csakis így — lehetővé válik, hogy a megoldandó kérdéseket, tisztázásra váró problémákat, közös erővel, korrekt eszközökkel, egymást kölcsönösen megértve tárgyaljuk és megoldjuk.”

Az ünnepi köszöntőre a jelenlevők nevében dr. Beresz- tóczy Miklós, az országgyűlés alelnöke, az Országos Béketanács Katolikus Bizottságának főtitkára, továbbá dr. Bartha Tibor református püspök, az ökumenikus Tanács elnöke válaszolt. Egyben köszönetét mondattak azokért a kitüntetésekért is, amelyeket egyházi személyek kaptak.

Kitüntetett egyházi vezetők ökumenikus köszöntése

Ez a buzgó kiesd gyülekezet már 1942-ben kezdte gyűjteni az építőanyagot a dr. Krompecher László építészmérnök által tervezett templomának építéséhez. 1947-ben a partoldalas telken jelentős földmunkával előzték meg az alapok letételét. 1950-ben fejezték be, s adták át rendeltetésének az egyelőre még tornya nélkül felépült hajlékot. A templomajtóhoz sekrestye csatlakozik.

A 330 lelkes gyülekezet templomában 130 ülőhely van. Hetente háromszor használják istentisztelet, illetve bibliaóra tartására.

PROFESSZOROK KONFERENCIÁJA ARGENTÍNÁBAN

A Lutheránus Világszövetség porto allegrei világgyűlését megelőzően teológiai professzorok világgyűlését rendezik meg július 5—8 napjain a buenos airesi Lutheránus Teológiai Fakultáson Jósé C. Paz-ban. A konferencia célja — amint az a Teológiai Osztály igazgatójának, dr. Ivar Asheim-nek genfi nyilatkozatából és a már közzétett napirendnek az adataiból megállapítható —, hogy vita induljon a lelkészképzés kérdéseiről. Meghívást kaptak az öszszes teológiai főiskolák és más felekezetek vendégei is. A kijelölt referenseken kívül egy délamerikai szakértő betekintést nyújt ennek a világrésznek a nyugtalanító problémáiba is.

A fenti professzori konferencián részt vesznek egyházunk részéről dr. Pálfy Miklós az ótestámentomi tudományok professzora, dr. Prőhle Károly az újtestámentomi tudományok professzora és dr. Nagy Gyula a rendszeres teológia professzora.

PROTESTÁNS TEOLÓGIAI FAKULTAS KUBÁBAN

A kubai Protestáns Teológiai Fakultásnak 10 professzora van (ebből három nő), akik közül csak egy önálló professzor, a többi egyúttal gyülekezeti lelkész is. A profesz- szorok a metodista és presbi- teriánus (református) egyházból kerültek ki.

Az 1969/70. tanévre 18 hallgató iratkozott be a fakultásra, akik közül kettő az anglikán egyház, 11 pedig a református egyház tagja.

A fakultás új rektora Arcé Martinez lelkész, aki egyúttal a Kubai Református Egyháznak is főtitkára és a mantan- zasi gyülekezet lelkésze.

A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának elnöksége ünnepi ülést tartott, amelyen vendégként részt vettek Miklós Imre miniszterhelyettes, az Állami Egyházügyi Hivatal első elnökhelyettese és Grnák Károly, az ÁÍlami Egyházügyi Hivatal főosztályvezetője.

Az ülésen ünnepélyesen köszöntötték dr. Bartha Tibor református püspököt, az ökumenikus Tanács elnökét és D. dr. Ottlyk Ernő evangélikus püspököt, az ökumenikus Tanács egyik alelnökét abból az alkalomból, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsa hazánk felszabadulásának 25. évfordulóján őket magas állami kitüntetésben részesítette.

A köszöntő beszédet D. Káldy Zoltán püspök, az ökumenikus Tanács alelnöke mondotta. Rámutatott Bartha püspök szerény megnyilatkozására, aki kitüntetése körébe bevonta a közösséget és az ügyet, amelynek szolgálatában a kitüntetést kapta. Erről az ügyről szólott a köszöntő püspök.

Evangéliumi egyházaink — mondotta Káldy püspök — 25 éven keresztül segíteni törekedtek társadalmunk új felépítését. Ez nem ment egyik napról a másikra. Sokakat lehúzott a terhes múlt. Idő kellett ahhoz, hogy világos látású egyházi vezetők mögé felsorakozzék az egyházak népe. Ma elmondhatjuk, hogy nemcsak külsőleg, de szív szerint, belülről tették meg azt az utat, amely a szocialista társadalom

felépítése érdekében vezet előre.

A másik ügy — folytatta a püspök —, amelynek szolgálatában együtt örülünk az ünnepeitekkel, a béke ügye. Ez a szolgálat a keresztyének számára szorosan beletartozik a Miatyánk mindennapi kenyér kérésébe éppen úgy, mint az aktív szolgálat és tevékenység napi feladatai közé.

Ebben a szolgálatban járt elöl a két kitüntetett püspök, s ez a szolgálatuk itthon és külföldön egyaránt a keresztyén lelkiismeret megszólalását és tevékenységre serkentését jelentette.

A köszöntésre mindkét püspök meleg szavakkal válaszolt. Ottlyk püspök rámutatott arra, hogy egyházainknak ezt az említett szolgálatát a tisztesség, becsületesség és hűség jellemzi. Bartha püspök pedig megemlékezett arról, hogy kitüntetésükkel egyidőben országszerte több lelkész is kapott felszabadulási emlékérmet, s ez szintén az egyházak egészének jó szolgálataira mutat. Két igazi rugója van az ökumenében tömörült egyházak jó szolgálatának, a hűség az elvekhez, és az egymást támogató szeretet.