Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-04-12 / 15. szám

Hitből — szolgálatra Jn 21, 15—19 A tanítványok Jézusba, a Messiásba vetett hite és a hozzá fűződő reménysége nagypénteken szertefoszlott. Jézus kivég­zése azt jelentette nekik, hogy az ügy végérvényesen lezárult, ezzel együtt szomorú véget ért tanítványi életük és közössé­gük is. Ezért visszatértek oda, ahonnan Jézus elhívta őket, megpróbáltak boldogulni úgy, ahogy lehet. Péter és néhány társa újra hozzáfogott eredeti mestersége gyakorlásához, a ha­lászathoz. Hitük, reménységük nem állta ki a nagypénteki szörnyűsé­gek próbáját. Az emlékeken kívül csak a szeretet maradt meg bennük Jézushoz fűződő kapocsként. A Feltámadott ezt a megmaradt szeretetet teszi a tanítványokkal való élő kapcso­lat újra felvételének alapjává. A szeretet közös talaján talál­koznak és ebből nőhet ki és táplálkozhat újra a tanítványok hite, reménysége és örömteli szolgálatvállalása. Mi lett volna a kölcsönös szeretet nélkül? Jézus részéről a tanítványok hűt­lenségének, hitetlenségének szigorú és jogos számonkérése és megtorlása, a tanítványok, elsősorban Péter részéről pedig ugyancsak indokolt rettegés és menekülés a cserbenhagyott elől. Sorsdöntőén igaz ebben az esetben a Biblia két mondata a szeretetről: „a szeretet hosszútűrő” és „a szeretet sok vétket elfedez”. A szeretet fedezte el a tanítványok vétkét és bizto­sította Jézus hosszútűrését irántuk. Vegyünk bátorságot ide helyezni még egy igét! „Az Isten szeretet és aki a szeretetben marad, az Istenben marad és az Isten is őbenne.” A tanítvá­nyok Péterrel az élen nagypéntek után, krisztushit nélkül, a szeretet által maradtak meg Istenben! Merészeljük kimonda­ni végül — noha nehéz kimondani, mert szeretjük keresztyén voltunkat felértékelni —, hogy azok a régen és ma élő embe­rek, akiknek a Jézussal való személyes kapcsolat, hitbeli meg­győződés nem adatott meg — és ennek rengeteg oka lehet — — de él bennük a szeretet, nem rosszabbak Jézus tanítványai­nál. Viszont a Jézussal megtalált kapcsolat mégis jelent vala­mit. Ugyanazt, amit minden megtalált igazság, valóság. Elkö­telezettséget, hűséget és alávettetést. Péter háromszor tett bizonyságot Jézus iránti szeretetéről a három kérdésre. Jézus háromszor válaszol hasonló elkötelezés- sel a bizonyságtételre. Konkrét útmutatást ad arra, hogyan juthat kifejezésre, hogyan válhat életté, gyakorlattá az iránta táplált szeretet. Most is „megüresíti magát”, nem tartja meg saját független tulajdonául azt, ami az övé. Ahogy Istentől ka­pott hatalmát, dicsőségét továbbadta az ember javára, ugyan­úgy az emberi szeretetet és hálát is az emberre sugározza visz- sza. Péter Caesarea Filippinél és most a Tiberiás tengernél tett bizonyságtétele itt kerekedik ki egésszé és Jézus itt ad rá vég­ső választ: „ha tényleg hiszel bennem és igazán szeretsz, ak­kor őrizd és legeltesd az én juhaimat.” Vagyis: óvd testi és lelki épségét, biztonságát, kenyerét, becsületét és jövőjét, em­beri méltóságát — hiszen emberekről van szó — mindazoknak, akikkel közösséget vállaltam, tehát az enyémek. Óvd meg, építsd tovább, sokszorozd meg mindazt, ami az ember javára van ezen a földön. Családi közösségben, vagy világméretek­ben, egyre megy. Jézussal ezután csak ebben az „emberpász­tori” szolgálatban lehet találkozni. A pásztorolás nemcsak Péter feladata, hanem mindannyiun­ké. Aktívan részt kell venni abban az ügyben, amiért a régi latin énekkel így imádkozunk: Jézus, pásztorold, védd meg nyájadat. Értünk áldozott drága véred rajtunk kárba ne vesszen. Baranyai Tamás Tavasz Aki csak a szobába lépett örömmel újságolta: végre ki­sütött a nap! Háttal ülök az ablaknak, amelyen át úgyis csak magas falakat látok, de azért megfordultam és felnéz­tem a még látható darab ég­re. Csodálatosan kék színe volt. Az ember érezte, hogy a nap valahonnan rámosolyog. Amikor munka után kilép­tem az utcára, megcsapott a fény. Nem volt már ereje, a nap lemenőben volt, de a fe­kete betűkhöz idomult szembe mégis fájón beleszúrt. Elin­dultam a nyüzsgő Váci utcán, amelynek kirakataiban és jár­dáján ott volt a tavasz egész kínálata. Mentem az ember­áradatban és egy kicsit ma­gányosnak éreztem magam. Azután felnéztem az égre. Ke­restem a napot. ... És egy­szerre a kék égen sok pici, moz­gó fekete pontot láttam. Égre szegezett szemmel megálltam. A fekete kis pontok egyre nőt­tek, egyre közeledtek és azután mintha egyhelyben lebegtek volna, majd kis köröket írtak le, mintha keresnének valamit ebben a nagy, megduzzadt vá­rosban. Megjöttek a fecskék — pi- roslott fel bennem az öröm. Hazajöttek. És láttam a sok csapdosó szárnyat, amelyet a kis madárszív ösztönös vágya kormányoz: hazamenni, fész­ket rakni, családot alapítani, megpihenni odahaza, felkeres­ni a régi fészket, a régi házat, a régi ereszaljat, a régi pad­lást, a régi istállót, a régi csa­ládot és elcsicseregni, merre jártak, mi történt velük, ki maradt meg, ki hullott el az élet nagy törvénye szerint. Mentem hazafelé és eszem­be jutott egy nap az előkelő téli üdülőhelyen, ahová hiva­talos munkám szólított. Az üdülő luxus szállodái a nagy, havas hegyek lábainál húzód­tak meg, fényárban úszó abla­kaik beragyogták a fehér ha­vat és fényük tisztán remegett az átlátszó, portalan levegő­ben. A kaszinó földszintjén ruletteztek, az emeleten az izotóp-konferencia résztvevői számoltak, be legújabb felfe­dezéseikről. 30 fokos volt a hideg. Der­medt kezemet magamhoz szo­rítva hazafelé tartottam. Ret­tenetesen magányosnak érez­tem magam. Mintha a kihalt utca mozdulatlan, fagyos fe­hérsége ellenséges szemmel fi­gyelte volna lépteimet. Az út fordulónál hirtelen egy kis ház bukkant elém. Ab­lakában fehér tábla, rajta fel­irat. Kíváncsian közelebb ha­joltanu mi állhat rajta? „Kérek mindenkit, tegyen függönyt az ablakára. Sok-sok madár leli halálát, mert neki­repül a függöny nélküli, csil­logó ablakoknak.” Néztem a kis ablakot, a fe­hér táblát, a kérő feliratot. Láttam magam előtt azt az embert, aki talán ott alszik a függönyös kis ablak mögött és arról álmodik, hogy jön a tavasz, virágba borulnak a fák és felhangzik a madárdal. Megjönnek, akik elmentek és várják őket, akik itthon ma­radtak. Megborzongtam a gon­dolatra, hogy kihalna a földön a madárdal. Hálás voltam en­nek a léleknek a függöny mö­gött, akinek ebben a hidegfé­nyű paradicsomban a legfőbb gondja az volt, hogy egyetlen kis madárélet se pusztuljon el. Mentem a keskeny gyalog- úton és úgy éreztem, az em­ber sohasem lehet egyedül, ha kinyújtja a kezét a másik felé, mégha az csak egy csöppnyi madárélet is. Gyarmathy Irén — VECSÉS. A gyülekezet új templomának alapkövét áp­rilis 19-én, vasárnap délután 4 órakor helyezik el D. Káldy Zoltán püspök szolgálatával. — CSEPEL. Aprilis 12-én, vasárnap délután 5 órakor sze- retetvendégség lesz a gyüleke­zetben, amelyen Táborszky László kondorosi lelkész tart előadást „Egy alföldi gyüleke­zet örömei és gondjai átala­kuló világunkban” címmel. Istentiszteleti rend Budapesten» 1970. április 12-én Deák tér de. 9: (úrv.) dr. Kékén András, de. 11: (úrv.) dr. Hafen- scher Károly, du. 5: Trajtler Gábor, du. 6: szeretetvendégség: dr. Kékén András. Fasor de. fél 10: Szirmai Zoltán, de. 11: D. Koren Emil, du. 6: Szirmai Zoltán. Dózsa György út de. fél 10: D. Koren Emil. Üllői út 24. de. fél 11: Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57,1). de. 10: (szlo­vák) Aradi András, de. 12: (ma­gyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11: Francisci Guido, de 11, du. 6: Fran- cisci Guido. Kőbánya de. 10: Sülé Károly. Utász u. de. 9: Veöreös Im­re. Vajda Péter u. de. fél 12: Sülé Károly. Zugló de. 11: (úrv.) Bizik László, du. 4: szeretetvendégség. Rákosfalva de. 8: Boros Károly. Gyarmat u. de. fél 10: (úrv.) Bizik László. Fóti út de. 11: Benczúr László. Váci út de. 8: Solymár Pé­ter. Frangepán u. de. fél 10. Soly­már Péter. Újpest de. 10: Blázy La­jos. Pesterzsébet de. 10: Virágh Gyula. Soroksár, Újtelep de. fél 9: Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Ma- tuz László. Kispest de. 10. Kispest Wekerletelep de. 8. Pestújhely de. 10: Schreiner Vilmos. Rákospalota, Máv telep de. 8. Rákospalota, Nagy­— Húsvét után a 2. vasár- napon az oltárteritö színe: fe­hér. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: 1 Pt 2, 21—25; az igehirdetés alapigéje: Jn 21, 15—19. — EVANGÉLIKUS ISTEN­TISZTELET A RÁDIÓBAN. Április 26-án, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egy­ház félóráját közvetíti a Petőfi Rádió és az URH adó. — HÁZASSÁGI ÉVFORDU­LÓ. dr. Kemény Nándor fes­tőművész, a fasori gyülekezet tb. felügyelője és felesége, sz. Solvender Blanka április 12- én a fasori templomban kérik Isten áldását életükre házas­ságkötésük 50 éves évforduló­ján. „Nem bocsátlak el, míg meg nem áldasz engem”. — Győri Fülöp, a györkönyi gyülekezet volt gondnoka, majd presbitere és felesége, sz. Kirschner Rozália, lapunk hűséges olvasói, március 22-én gyülekezeti istentisztelet kere­tében, gyermekeik, unokáik és templom de. 10. Rákospalota, Kls- templom du. 3. Rákosszentmihály áe. fél 11: Karner Ágoston. Sasha­lom de. 9: Karner Ágoston. Mátyás­föld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9: Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresz­túr de. fél 11, du. 3. Bécsikapu tér de. 9: (úrv.) Vá­rady Lajos, de. 11: (úrv.) Madocsai Miklós, du. 6: Szita Istvánné. To- rockó tér de. fél 9: Madocsai Mik­lós. Óbuda de. 9: Fülöp Dezső, de. 10: (úrv.) Fülöp Dezső, du. 3: szere­tetvendégség. XII., Tartsay Vilmos u. de. 9: Ruttkay Elemér, de. 11: Ruttkay Elemér, du. fél 7: Takács József. Budakeszi de. 8: Csengődy László. Pesthidegkút de. fél 11: Csengődy László. Kelenföld de. 8: (úrv.) dr. Rezessy Zoltán, de. 11: (úrv.) dr. Rezessy Zoltán, du. 6: Bencze Imre. Németvölgyi út de. 9: Bencze Imre. Nagytétény de. fél 9: Visontai Róbert. Kelenvölgy de. 9. Budafok de. 11: Visontai Róbert. Budaörs du. 3: Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. fél dédunokáik körében ünnepel­ték meg hálás szívvel házas­ságkötésük 50. évfordulóját. „... az Űr az én kősziklám ...” EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő és kiadó: D. Koren Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vin., Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.412—'vm, Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 @ 70.0899 Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla igazgató „Én vagyok a jó pásztor; a jó pásztor életét adja a juho­kért. Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem; és én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből”. (Jn 10, 11; 27; 28). VASÁRNAP. — „A megron­tott ne térjen szégyenkezéssel vissza; a nyomorult és szűköl­ködő dicsérje a te neved”. (Zsolt 74, 21) A heti ige a jó pásztor és a nyáj csodálatos kapcsolatát állítja elénk. S a naponként bennünket megszó­lító napi igék ennek a kapcso­latnak egy-egy újabb részle­tére irányítják a figyelmün­ket. Ma vasárnap van, az ige- hallgatás napja, ezért az ige arról beszel, hogy milyen nagy öröm az Istennel való találko­zás öröme. A teremtő, a meg­váltó, a megszentelő Isten áll elénk az igében és az úrvacso­rában, hogy történjék valami az életünkben, hogy meggaz­dagodjunk, hogy megújuljon az életünk. HÉTFŐ. — „Most azért ke­ressétek az Urat, a ti Istenete­ket teljes szívetek és lelketek szerint”. (1 Krón 22, 19) Nem céltalan bolyongás a keresz­tyén élet, hanem Isten keresé­se szüntelenül. És nem akár­hogyan, nem immel-ámmal, hanem szívünk és lelkünk sze­rint. Ügy, mint akik tudják, hogy Nála mindent megtalá­lunk. Nála megtaláljuk öt magát, de megtaláljuk a má­sik embert is, akinek szolgála­tára rendelt. Ügy keressük öt életünk minden napján, hogy keresésünk eredményes le­gyem! KEDD. — „Az irgalmasság és igazság ne hagyjanak el té­ged”. (Póld 3, 3) Különös aján­dékok ezek! Isten irgalmassága a mienk a keresztre adott és feltámadott Ür Jézus Krisz­tusban, s mienk igazsága is, amellyel megbocsátja bűnein­ket, s Jézus Krisztusért igazzá tesz minket. Ilyen nagy aján­dékok elkötelezést is jelente­nek az emberek között: a sze­retet elkötelezését. Járjunk te­hát mindig szeretettel, s ne fe­ledjük el az apostoli intést: a szeretet soha el nem fogy! SZERDA. — „Az Ür megőr­zi az ő kegyeltjeinek lelkét”. (Zsolt 97, 10) Ahogy a pásztor mindenben és mindenkor gon­doskodik az ő nyájáról, ugyan­ezt teszi velünk Űrünk is. Táp­lálja testünket és lelkünket, mindennel bőven ellát. S ha fedd és dorgál is, azért teszi, hogy ezzel is erősítsen minket. Erősítse a hitünket, az állhata­tosságunkat éppen úgy, mint szolgáló szeretetünket. Szere- tetének pajzsát tartja felénk, hogy megőrizzen minket. Ad­junk hálát soha meg nem szű­nő szeretetéért! CSÜTÖRTÖK. — „Uram, hallgass meg! Uram, légy ke­gyelmes! Uram, légy figyelme- tes, és cselekedd meg, ne kés­lekedjél, ón Istenem”. (Dán 9, 19) A mennyei Atyával és megváltó Urunkkal való kap­csolatunk egyik ismertetőjele az imádság. Hozzátartozik ez is a keresztyén életünkhöz. De vajon tudunk-e helyesen és állhatatosan imádkozni? Ügy, hogy nemcsak a magunk ügyét visszük Isten elé, hanem a másik ember, a gyülekezet, ha­zánk, vagy a világ ügyét Nyi­tott szem, nyitott fül és nyi­tott szív szükségies ahhoz, hogy az imádkozó életünk élő kap­csolat legyen, s ne csak meg­szokott szavak elmormolása. PÉNTEK. — „Bocsásd meg a te atyádfiának vétkét és bű­nét”. (1 Móz 50, 17) Nem le­het rendezett az Istennel való kapcsolatunk akkor, ha nem rendezett az emberekkel való kapcsolatunk! Isten nem szí­vességet, ellágyulást kér tő­lünk a mai igében, hanem pa­rancsot ad. Szinte kihúzza a nemakarás, a meg nem bocsá­tás, a nem feledés tüskéjét a szívünkből, amelyik nemcsak a másik embert vérzi fel, ha­nem véresre szúrja a mi éle­tünket is. Nem tudok megbo­csátani — mondjuk olyan sok­szor. Ilyenkor jusson eszünkbe az, hogy Isten egykor egyszü­lött Fiát adta halálra a mi bű­neink miatt. Haragját félretet­te, vétkeinket és bűneinket, hi­tetlenségünket és szeretetlen- ségünket megbocsátotta. Bo­csássunk meg mi is a másik embernek. Még „hetvenhét­szer” is! SZOMBAT. — „Mily’ jó és gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak! Csak oda küld áldást az Ür és éle­tet örökké!” (Zsolt 133, 1—3) Szeretetben — együtt. Család­ban. munkahelyen, és az egész világon. Isten áldása alatt. Mert nincs nagyobb öröm an­nál, hogy nemcsak a Pásztort találtuk meg, hanem a nyáj másik tagját, az embertársun­kat, a felebarátunkat is. Ha­lálból az életbe: a jó Pásztor vezetésével a másik ember megtalálása, szeretete útján. Harkányi László IMÁDKOZZUNK Űr Jézus Krisztus! Köszönjük, hogy nem fordulsz el a hitük­ben megfogyatkozott, reményüket vesztett gyermekeidtől. Kö­szönjük, hogy a szeretet köteléke nem szakad el akkor sem, ha a hitben válságok állnak be és életünk kudarcai megtépázzák re­ménységeinket. Köszönjük, hogy a szeretet gyakorlásában, a fe­lebarát szolgálatában újra rádtalálhatunk. Kérünk, tereld he­lyes irányba célt nem látó, általánosságokba vesző szeretetün­ket. Add, hogy a szeretet által összetalálkozzék és gyümölcsöz­zék minden emberi jóakarat hazánkban és szerte a világon. Áldd meg népünket egyházi és világi vezetőinket, hogy felelős­ségüket szeretettel hordozzák mindannyiunk javára. Ámen. li. Az első nap — félelem nélkül... Napsütéses, ragyogó februá­ri reggel. Előttem a Höhemat- te csillogó fehér mezője, kö­rülvéve az évszázados platá­nok és gesztenyék hóval meg­rakott koronáival. A fák felett rózsaszínben világit a Niessen 2600 méteres piramisa. Aho­gyan balra kinézek az ablako­mon, a Silberhom fehér csú­csát látom és mögötte a Jung­frau 4200 méteres tömbjét. Csodálatosan szép februári reggel... Egyszerre egy másik februá­ri reggel jut eszembe. Február, 25 évvel ezelőtt... Fényes napsütés volt akkor is. Világítottak a hóíödte ház­tetők. A Tárogató út tetején állottam és csodálkozva néz­tem ezt a ragyogó világot, amely csöndesen, szépecskén terült él alattam a Hűvösvölgy békés lankáin. Mögöttem de­rűsen int az orosz őr, a Táro­gató úton lefelé mutat és mondja: davaj... menj... In­tésével beszél hozzám: menj le arra, biztosan ott találod azokat, akiket keresel. Tíz perce csak annak, hogy egy lengyel származású orosz fő­hadnagy előtt állottam és pu- colgattam a cipőmet. Rám ne­vetett és azt mondta: pop, geh, Friede... Ügy látszik, az ál­matlanul töltött éjszaka után nagyon értetlenül állottam előtte, mert a mellemre bö­kött és megint mondogatta: sage: ja som pop! Mondd, hogy pap vagy... Kezet ráz­tunk, s most itt állok, majd lefelé bandukolok a Tárogató úton az első működő elöljáró­ság felé. Közben eszembe jut az egész éjszaka, amikor több százan menetel­tünk a Rózsadombról a Pasa­réti úton át. Kétszer álltunk meg. Körülöttem gubbasztott hat fiú, akikkel öt hetet töl­töttem együtt a Lórántfíy úton, egy otthonban. Ezek a Bogár utcai otthonból mene­kültek hozzánk, mert egy éj­szaka a senki földjére kerül­tek, s úgy lopózkodtak át egy félelmetes éjszakán a Lóránt- ffy utcai otthonba. Kettő az 1500 zsidó származású gyerek közül most is itt töntörgött mellettem a Tárogató úti hó­ban. Előre küldtem őket a Ló- rántffy utcai pincébe a fele­ségemhez, gyermekeimhez és a többiekhez, készülődjenek, mert új házba költözködünk... Mintha tegnap történt vol­na, úgy emlékszem, hogyan vettem számba annak o 29 ott­honnak a címét, amelyben zsi­dó gyermekeket bújtattunk, és végiggondoltam, vajon, szaba­dok-e már? Orsó utca, Guyon Richárd út, Városmajor utca, Tamás utca, Szendrő utca és így tovább. Ezek talán már nem élnek állandó rettegés­ben. De a Bérc utcai és a Vár­ban levő három otthon még zárt területen fekszik, ott még folyik a harc. Fáradt gondo­lataim között még nem kapott helyet a holnap kérdése, bár­milyen furcsa is ez, mert ak­kor Jézus szavalt éltük át: minden napnak megvan a ma­ga baja... Elérem az elöljáróság épüle­tét. Mint egy méhkasban, olyan ott a zsibongás. Két ha­talmas kapun ki-be rajzik az embertömeg, segítséget keres­nek és egymást keresik az emberek. Az épület valamikor zsidó kereskedők menháza volt. Most már levest főznek a nagy üzemi konyhán. Egy tál meleg leves és egy darab kenyér kijut mindenkinek, de lehet már élelmiszert is kapni. Még ma, 25 év után is előttem áll az a nagy segíteni akarás minden emberben, a készség és az öröm, amellyel az elöljáróság emberei dolgoztak. Az élet re­ménysége egyszerre örömöt ad és szeretetet teremt a szomo­rúság és nyomorúság között is. Talán egy óra sem múlott el azóta, hogy a Tárogató út tetejéről elindultam és máris egy nagyobb ház bérlője vol­tam, ahová el tudok helyezni legalább száz reászoruló gyer­meket. Szinte a föld alól bújt ki a segítség, voltak, akik a házat takarították, mások be­bútorozták a szükséges aszta­lokkal és padokkal. Másnap reggelre már minden készen volt, ott álltam, várva felesé­gemet és gyermekeimet a gon­dozókkal és a többi gyerekkel együtt. Pirosra fagyott arccal, vörös fülekkel és orral meg is érkezett mind épségben. Elünk! Nem kell már félnünk, Interlaken, 1970 február minden elölről kezdődik, újra kezdődik az élet. „Én vagyok az út, az igazság és az élet” — vajon, nem ezt éltük át ak­kor? Emlékszem jól, vasárnap reggel volt, még a teljes fel- szabadulás előtt, amikor egy kézigránát robbant a pince­lakásunk ajtaja előtt. Kovái Lőrinc író, aki orosz édes­anyjától tanult meg jól oro­szul, kétségbeesetten kiáltozott újra meg újra: ne lőjetek, ne lőjetek, gyerekek vannak itt, üldözöttek! Bedőlt erre az aj­tó, a lőporfüstön keresztül be­lépett egy üzbég katona és akkor már nevetve mondta: jókor kiabáltatok, mert a láng­szóró már fel van állítva az egyik pinceablak előtt, hogy kifüstöljünk titeket, mert azt hittük, német katonák rejtőz­nek itt... Látom magam előtt ma is a riadt és reménykedő gyermekarcokat. Megmenekü­lünk-e? De este az egyetlen lámpa fényénél Pálnak és Si- lásnak a történetét olvastuk és elénekeltük: „Dicsérd én lel­kem a dicsőség örök Kirá­lyát ...” Urunk, Te szabadí­tottál meg! Te vagy az Élet! És jöttek az élet állomásai. Isten a maga gazdagságából gazdaggá tett, hogy másokat is gazdagíthassunk, mint az Ö meghosszabbított keze. Hu­szonöt év után ma is csak ar­ra kell gondolnom: Uram, te vagy ma is az Élet, aki ne­künk ajándékozod az életet..; Sztehlo Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents