Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-04-05 / 14. szám

A kereszten is az emberért szolgáló Ur

— Bach János passiója a Deák téri templomban —

Virágvasárnap délutánján már jóval hat óra előtt minden ülőhely foglalt volt a templomban. A hat óra előtt tíz perccel érkezők már állni kényszerültek. Évek óta nem gyűlt össze ilyen nagy hallgatósága a János passiónak, amelyet a Lutherá- nia ének- és zenekar minden esztendőben megszólaltat a nagyhét nyitányaként.

Az énekkari karzat egyik sarkában foglaltam helyet, ahonnan jól láthattam az énekkart, a zenekart, az énekeseket, az orgonistát, a karnagyot éppen úgy, mint az igehirdetőt és a gyülekezetét. Jó volt látnom a korban és öltözékben is színes, sokféle embert: a nyolcvanas esztendőit taposó énekkari tagot, aki ősz fejjel, nagy lelkesedéssel énekel a basszus-szólamban, a kilenc esztendős Istvánkát, aki tisztán csilingelő hangjával a szoprán-szólamot erősíti, s egyik lelkészünk édesanyját, aki ötven éve vesz részt az énekkari szolgálatban. Jó volt látni lent a templomtérben az ősz hajú, hajlott hátú embereket, akik ünneplőbe öltöztek erre az alkalomra, s az ízig-vérig fiatalokat mini szoknyában, vagy maxi kabátban, színes tarkaságban betöltötték a templomot, helyet foglaltak az oltár körül úrvacsorái térdeplőn, sőt a szószékre vezető lépcsőn is.

Ha óra után néhány perccel megszólalt az orgona, a zenekar és felcsendült az énekkar első éneke. Az evangélista — Marik Péter — hangja szinte vezérfonala volt az egész passiónak. Köréje fonódtak az evangélium híradásában alakot öltő személyek: a kereszthalálra készülő, s mégis az emberért szolgáló Jézus — Melis György —, az ítéletének helyes voltában kételkedő Pilátus — Mezőfi Tibor —, az alt szólókat éneklő Sándor Judit és a szoprán szólókat megszólaltató László Margit.

Szemeink előtt elevenedtek meg a jeruzsálemi utcák, amelyeket a farizeusok és főpapok által felizgatott tömeg árasztott el, s láttuk a bizonytalanná lett tanítványokat, az Urát megtagadó Péterrel az élen, akik a halálra adott Jézus Krisztussal mindent elveszni véltek. A „feszítsd meg”-et kiáltó sokaság hangján azonban mégis úrrá lettek az ismerős korálok, amelyek nem tragédiát, hanem Istennek a bűn felett is diadalt arató hatalmát adták tudtul a hallgatóságnak. A szólóénekekben, az énekkari számokban, az orgona tiszta összhangjában, az oboák fájdalmas megszólaltatásában, a hegedűk és csellók egymásba fonódó hangjában alakot öltött előttünk a golgotái kereszt, s valósággá lett mindaz, amit ez a kereszt jelent: a megváltás, a szabadítás.

Trajtler Gábor a tőle megszokott kiegyensúlyozottsággal végezte szolgálatát az orgonapadon, s ha pillanatnyi szabad ideje volt, boldogan csillogó szemmel tekintett az oltár mellett elhelyezett új játszóasztalra, amelyet a napokban szállított le az orgonagyár, hogy ezzel is jele legyen a gyülekezetben folyó orgonaépítésnek.

Weltler Jenő karnagy soha nem lankadó lelkesedéssel vezényelte az ének és zenekart, s a passió végén örömteli arccal köszönte meg az előadók, az énekkari és zenekari tagok szolgálatát.

Dr. Kékén András igazgató-lelkész igehirdetése nem kettéosztotta a passió első és második részét, hanem szervesen egybekapcsolta azokat.

A passió hallgatósága boldogan hagyta el a teli templomot. Én is így jöttem el a karzat sarkából. Boldog voltam, hogy kicsik és nagyok együtt dicsérték énekkel és zenével a kereszten is az embert szolgáló Urat. Akkor lettem volna még boldogabb, ha én is ott lettem volna a Lutheránia énekesei között, mert huszonöt évvel ezelőtt én is tagja voltam az énekkarnak. Nagy öröm a János passió ilyen szép előadását hallgatni, de ennél is nagyobb öröm részt venni az énekkar szolgálatában.

B Harkányi László

PASTOR MERITUS

Az amerikai Clevelandiban március 24-én ünnepelték Egyed Aladár nyugalmazott lelkész, egykori főesperes 80. születésnapját. Mindössze néhány hónapja, november 1-én vonult csak vissza az aktív

szolgálattól. Az amerikai magyar evangélikusság egyre fogyó szétszórt világában járt fáradhatatlanul igét hirdetni, orgonáim húsz éven keresztül. Nyugalomba vonulásakor a ..pastor meritus” címmel tisztelték meg.

A KERESZTYÉN BÉKEKONFERENCIA TEOLÓGIAI BIZOTTSÁGA SVÁJCBAN ÜLÉSEZETT

Január 22—24-ig a svájci I .»usanne-ben ülésezett a KBK Teológiai Bizottsága P. Bonnard lausanne-i teológiai professzor elnökletével. Az ülés témája ez volt: „Az ember ás a béke”, melyről H. Gollwitzer nyugat-berlini tool. professzor tartott előadást. A Bizottság elnökévé a kelet-berlini Humboldt Egyetem Teológiai Fakultásának egyháztörténeti docensét, Rose-Marie Müller professzornőt választották.

Hazánk felszabadulásának huszonötödik évfordulóján

— A Magyarországi Evangélikus Egyház Ünnepi Országos Közgyűlése —

(Folytatás az 1. oldalról.)

sége arra, hogy tovább javítsa életkörülményeit, gazdagítsa társadalmi és kulturális életét.

Népi-neiuzeti egység

Az élet útján elért eredmények elsősorban azért voltak megvalósíthatók, mert az elmúlt negyedszázadban kialakult egy olyan népi-nemzeti egység, amelyre történelmünk folyamán még nem volt példa. A történelem folyamán népünk többször tett kísérletet, arra, hogy egységes nemzetté váljék. De olyan nagyok voltak az anyagi különbözőségek, hogy azok mindig szembeállították egymással a különböző társadalmi osztályokat. Amikor hazánkban megtörtént a szocializmus alapjainak lerakása és uralkodóvá váltak a szocialista termelési viszonyok, megszűntek azok az ellentétek, amelyek a társadalom különböző osztályait és rétegeit szembeállították egymással. Ez alapjául szolgált a népi-nemzeti egység kialakulásának. De segítette ennek az egységnek a kialakítását a közös cél: a szocializmus megvalósitása. A szocializmus építésének ügye valóban az egész nép ügyévé lett. A különböző társadalmi osztályok, különböző pártállású, felfogású és világnézetű emberek politikai egységfrontja valósult meg a nagy ítemzeti program: a szocialista társadalom kiépítése érdekében. így társadalmunk nagyon közel került már ahhoz, hogy a munkás- osztálynak, a termelőszövetkezeti parasztságnak és az értelmiségnek egyseges, szocialista társadalmává váljék. Egyre inkább olyanná válik társadalmunk, amelyben a párttagok és pártonkívüliek, hivők és nem hivők együtt gondolkodnak, együtt éreznek és együtt cselekszenek népünk javára. Ezeréves történelmünkben erre a kialakuló népi-nemzeti egységre példa még nem volt és éppen ez jelzi számunkra, hogy az élet útján haladunk.

Egyhazunk a szocialista társadalomban

Magyarországi Evangélikus Egyházunk, annak gyülekezetei és gyülekezeti tagjai együtt ünnepelnek népünkkel hazánk felszabadulásának 25. évfordulóján. Mai Országos Közgyűlésünkre azután került sor, miután az elmúlt vasárnap, március 15-én valamennyi evangélikus gyülekezetben ünnepi közgyűlést tartottak, melyeken a lelkészek megemlékeztek hazánk felszabadulásáról; méltatták annak jelentőségét, értékelték azokat az eredményeket, amelyeket népünk negyedszázad alatt elért és szóltak az egyház szolgálatáról a szocializmusban. Így joggal mondhatjuk el, hogy nem egyszerűen az egyházvezetőség juttatja kifejezésre örömét és háláját hazánk felszabadulásáért és az azóta elért nagyszerű eredményekért, hanem valóban egész egyházunk. Egész egyházunk köszöni meg Kormányunknak, hogy a fasizmus, a

se közben szövetségesnek, vagy munkatársnak elfogadni egyházunkat, lelkészeinket és általában a hivő keresztyén embereket. Történelmi tény, hogy a keresztyén egyházak, köztük a Magyarországi Evangélikus Egyház is már az első világháború előtt, de a két világháború között is, kompromitegyházat. A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy még hazánk felszabadulása után is voltak a keresztyén egyházakban és a mi egyházunkban i» olyan csoportok és személyiségek, akik nemcsak akadályozni igyekeztek az új társadalmi rend kiépítését, hanem adott pillanatban, például 1956- ban az új társadalmi rend megdöntéséhez adtak egyházi segítséget. Arra is volt kísértése az egyháznak, hogy mentsvára legyen a politikai reakciónak és rajta keresztül érvényesítsék befolyásukat azok a volt világi egyházi vezetők, alak a két világháború között teljesen összefonódtak a kizsákmányoló renddel.

Köszönjük Kormányzatunknak és szocializmust építő népünknek, hogy volt türelmük kivárni az egyháznak az eredeti evangéliumi alapokra való visszatalálását, terhelő múltjától való megszabadulását, jó és építő szolgálatának kialakulását. Örülünk annak, hogy az <• egyház új életformája és szolgálata láttán a Magyar Szocialista Munkáspárt titkára. Kádár János pár évvel ezelőtt azt mondotta, hogy ma már a vonal, éspedig az elválasztó vonal nem a hívők és nem hivők közöt húzódik, hanem azok között, akik építeni akarják a szocializmust és azok között, akik gátolják annak építését. A negyedszázados évfordulón jó lelkiismerettel tudom mondani, hogy egyházunk lelkészei, gyülekezeti vezetői, gyülekezeti tagjai túlnyomó többségükben egyértelműen segítik a szocializmus építését és kevés azoknak a száma, akik még mindig fenntartással vannak azzal szemben, vagy különböző módon akadályozzák azt. Az ilyenektől azonban lelkészeink és gyülekezeti tagjaink egyre élesebben határolják el magukat, megtagadván velük a közösséget.

Egyértelmű döntéseink

A negyedszázados jubileum jó alkalom arra, hogy Magyar- országi Evangélikus Egyházunk néhány kérdésben összefoglalja és megfogalmazza álláspontját szolgálatára nézve.

Egyházunk az evangéliumot vallja egyetlen alapjának, mint amelyre épül, mint amelyből él és mint amelyből hitét, erejét és reménységét meríti. Ez azt jelenti, hogy a szocializmus építésének alapját szolgáló marxi-lenini ideológiával az evangéliumot nem keveri, annál is inkább nem, mert az evangéliumot nem tekinti ideológiának.

Ugyanilyen egyértelműen hangsúlyozzuk azt is, hogy határozottan támogatjuk azokat a politikai célkitűzéseket, melyeket szocializmust építő népünk maga elé tűzött. Jó lelkiismerettel munkálkodunk

(Folytatása, a. 3. oldalon.)

Az ünnepi közgyűlés résztvevői

kizsákmányoló társadalmi rend és a háború halálos szorításából megmenekült népünket az élet útjára vezették és erejük megfeszítésével fáradoztak azért, hogy népünk élete szép és gazdag legyen. Hálával gondolunk a munkásokra, a parasztságra és az értelmiségre, hogy ki-ki a maga szolgálatával és áldozatával formálta és gazdagította népünk életét Ezzel együtt örömmel szólunk arról is, hogy egyházunk tagjai nem kívülállókként voltak jelen az elmúlt negyedszázadban népünk életében, hanem ők is szívük sze- retetével, kétkezi munkával és értelmük erejével munkálkodtak a szocializmus alapjainak lerakásában és dolgoznak ma is a szocializmus teljes kiépítéséért. Egyházunk szava, erkölcsi ereje és cselekvése is 'benne van népünk új életének kialakításában.

Tisztában van egyházunk azzal, hogy népünk vezetőinek, ezen belül a munkásosztálynak nem volt egyszerű népünk új társadalmi rendjének építétálta magát, összefonódott a kizsákmányoló társadalmi renddel, azt kiszolgálta, nem küzdött az elnyomott társadalmi osztályok és rétegek jogaiért, nagyobb kenyéréért és fel- emelkedéséért: Nem küzdött egyértelműen a két világháború kirobbantása ellen, a fasiszta terror idején nem állt határozottan az üldözöttek, a fajilag megkülönböztetettek, a gettókba hurcoltak mellé, sőt legmagasabb képviselőin keresztül megszavazta a faji megkülönböztetés törvényét. Ezen belül számos haladó gondolkodású embernek, különösen is a munkásoknak, egyénileg is és családilag is sok negatív tapasztalata lehetett az egyház és az egyház képviselőinek velük szemben való magatartásáról 3 két világháború közötti időben. Az egyházak, köztük a mi egyházunk is annak képviselői egyáltalában nem csodálkozhattak volna azon, ha az új népi hatalom nem munkatársnak, hanem ellenségnek tekintette volna az

Ébredés

Márciusban még makacs morcosán a téli nap az égen átrohan.

De földön és a föld alatt már rugódozik a tavasz álmosan.

Még ittas, még tétova, még itt-ott engedő, de Télapóra már vár a szemfedő: csupa lila és csupa kék ibolyából font ELÉG.

Jausz Klára

„A régi színvonalat meghaladtuk ”

— Kántori vizsga Foton —

A tavasz első napján, március 21-én, szombaton vizsgázott Foton a 26, négyhónapos kántori tanfolyam 13 résztvevője. A vizsga aprólékos „kikérdező” része délelőttre esett, dr. Gárdonyi Zoltán és Sulyok Imre, az országos kántorképesítő bizottság tagjai jelenlétében. Hittani ismeretekből Bohus Imre fóti lelkész vizsgáztatott.

Délután 3 órakor kezdődött a záróvizsga ünnepi része, amelyen D. Káldy Zoltán püspök elnökölt Ezen mi, az ünnepség résztvevői csak gyönyörködtünk. A tanfolyam hallgatói — ez már így illik —, kissé izgultak. De mindnyájan, ók velünk, mi velük nagyon-nagyon örültünk.

Minek örültünk? Sok mindennek. Elsősorban — ügy láttam — mindenki a fóti otthon új lakójának, a Gerényesről idetelepült és megújított orgonának örült Csak én nem tudtam teljes szívvel örülni. Nem az orgonának, hanem annak, hogy az Evangélikus Élet jelenlevő szerkesztője fülembe súgta: az orgonáról én írok a lapban, a többiről te irj.

Most már örülök a feladat ilyen megosztásának. Ez tette lehetővé, hogy az ünnepélyes záróvizsga igazi hőséről írjak. Az új hangszer nagy ajándék, kedves meglepetés, a lehetőségek kitágulása. A nap Igazi hőse maga a kántorképzés. Kántorképzésünknek az az új formája, ahogyan a felszabadulás után alakult ki egyházunkban

D. Káldy Zoltán püspök az ünnepi délután végén rámutatott, hogy új kántorképzésünk 1948-ban indult meg, egyházunk életének egy elég válságos korszakában. Olyan időben, amikor még kevesen hitték, hogy jövő és szolgálat vár egyházunkra a marxista alapokon épülő új magyar államban; amikor sokan azt gondolták, hogy most minden leépül, akkor épült fel egyházunk új típusú kánitorképzése.

Felszabadulásunk 25. évfordulóján úgy tekinthetünk kántorképzésünkre, mint egyházunk önmagára találásának és életerejének egyik jelére.

A 26. tanfolyam záróünnepét valóban erős bizonyossság hatotta át: az a reménység, amely hitből táplálkozik és odaadó szeretet- ben valósul, nem szégyenít meg.

A reménység embere volt az a 13 hallgató, aki tudásának javából adott ízelítőt most Foton. Kiemeljük sorukból Győri János, Csepre- gi Zsuzsa, Tóth Ildikó teológiai hallgatókat és a soltvadkerti Font Évát, mert ők négyen a legmagasabb szintű minősítést, a kántori oklevelet nyerték el. Velük 17-re szaporodott az itt oklevelet szerzett kántorok száma. (Nem szabad elfelejteni azonban, hogy 500-nál több azoknak a száma, akik az elmúlt években kántori, vagy segédkántori bizonyítványt szereztek Foton!)

A reménység embere a tanfolyam két idősebb résztvevője: özv. Egyedné és Andrásik János. Az utóbbi a reménység ökumenikus ízét is érzékeltette, mert ő Csehszlovákiából, Érsekújvár közeléből jött el, hogy részt vegyen a tanfolyamon. D. Ján Chabadától, a szlovákiai evangélikus egyház vezető püspökétől kapott hozzájárulást és támogatást nagy elhatározásának megvalósításához.

De a reménység embere Dudás János is, aki tizenöt évvel ezelőtt hóna alatt hegedűvel jött el Domonyból, hogy harmóniumozni tanuljon meg s most újra eljött, mert tudását akarja gyarapítani. És Dénes Márta is, aki pedálkisérettel játssza valamennyi korálunkat, pedig három évvel ezelőtt kérdéses volt bekapcsolódása, hiszen egyik kezén három ujjának mozgása bizonytalan volt.

Mindenkiről lehet valami érdekeset, sajátosat móndani, amint azt a bemutatkozáskor Kiss János gondnok, a tanfolyam vezetője olyan kedves és közvetlen szavakkal meg is tette. Most csak a neveket soroljuk fel: Tóth Judit (Gödöllő), Farkas Hedvig (Budahegyvi- dék), Nagy Dániel (Oroszlány), Laborczi Zoltán (Nagybarát), Varsányi Vilma (Várpalota).

A reménység fűtötte át azoknak a lelkészeknek, hozzátartozóknak a szivét, akik csillogó szemmel hallgatták, sőt magnóra is felvették, amikor az „ő” kántoruk játszott.

Hazánk felszabadulásának 25 éves évfordulóján — úgy érzem — külön is meg kell említeni a reménység három olyan emberét, akiknek a szolgálata nélkül nem alakult volna így ki egyházunk megújhodott kántorképzése.

Az első, Peskó Zoltán orgonaművész, már nincs az élők között. Ö Indította az egykori Luther Intézet keretében, 1948-ban az első kántori tanfolyamot. Nem sokkal utána, eleinte szerény keretek között, Foton is megkezdődött a kántorképzés főleg falusiak számára. Kiss János gondnok derűs szívóssága építette ki itt kántorképzésünk új hajlékát, amikor Peskó Zoltán megbetegedése, majd halála után nem folytathatta munkásságát. Az élő reménység ösztönözte Kiss Jánost, hogy zenei ismereteit Zalánffy Aladár professzornál tovább fejlessze, építsen, szervezzen, kiváló zenepedagógiai érzékkel, sok türelemmel és sae- szeretettel oktasson és neveljen. A reménység harmadik embereként a lelkész és orgonaművész Trajtler Gábort kell megemlítenünk. Mint fiatal teológus, az 1948-ban indult első kántori tanfolyamon szerzett oklevelet. De — mert volt reménység az egyház vezetőségében —, engedélyt kapott arra, hogy cinkotai segéd- lelkészsége idején a Zeneművészeti Főiskolán elvégezze az orgonaszakot. El is végezte, kitüntetéssel. Amikor dr. Gárdonyi Zoltán professzor az ünnepség végén megállapította, hogy a felszabadulás után kialakult új kántorképzésünkkel a régi színvonalat meghaladtuk, abban nagyon sok része van Trajtler Gábor Igényes és reménységben végzett szolgálatának.

Gárdonyi professzor már negyven éve foglalkozik az evangélikus kántorképzéssel. Tíz évig a soproni evangélikus tanítóképzőben tanított. Hitelesen vethette egybe a régi és az új kántorképzés szintjét. Kívüle felszólaltak még a vizsga elnökségében helyet foglalók: dr. Fekete Zoltán professzor, az Északi Egyházkerület felügyelője, D. Koren Emil püspökhelyettes és Benczúr László angyalföldi lelkész.

Az elmondottakkal — gondolom — nem kisebbítettem az új orgona hangjának megszólalásakor érzett örömünket Hiszen ebben is reménységünk valósult meg. D. Káldy Zoltán püspök igehirdetésében a 145. zsoltár 1—4. verse alapján erőteljesen hangoztatta, hogy az orgona figyelmeztet: „Dicsérjétek az Urat!” Szimbolikus eszköz. Nemcsak arra szolgál, hogy jól tudjuk elkezdeni az éneket Isten dicsőítésére hív és azt intonálja.

B.L

í

v

I