Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1970-03-15 / 11. szám
Százéves a sajókazai templom Csak száz éves? — kérdezheti, aki tud arról, hogy a Sajó völgyének ez az egyetlen ősi evangélikus gyülekezete anyagyülekezetként is csaknem kétszáz esztendőre tekinthet vissza. Igen, a sajókazai evangélikusoknak századokon keresztül nem volt templomuk. Ha istentiszteleten akartak résztvenni, vagy Ar- nótra vagy Gömörpanyitra kellet menniük. Egy időben járhattak Kurittyánba is, mert ott az 1700-as évek derekán lelkész volt, lehetett anyaegyház is, de templom nem volt ott sem. Az önállósulás után nem sokkal építettek paplakot. Húsz év múlva iskolát és tanítólakást is emeltek. Gyűjtöttek ugyan 2000 ezüstforint tőkét templom építésre, pénzük azonban csakhamar értékét vesztette. A lelkészek és a tanítók nem tudtak megélni javadalmukból, ezért Sajóka- záról hamarosan tovább mentek. Néha 2—3 évig sem volt lelkész vagy tanító a gyülekezetben. 1826-ban beszerezték az építkezéshez szükséges anyagot, de a kezelés „szent- ségtelen kezekre bízatván, a kész anyag elpazaroltatott.” Így kudarcot vallott a második indulás is. Erre a reformátusokkal kötöttek templomhasználati egyességet. Közben elpusztult a papiak és a tanítólakás. 1852-ben tudták csak helyreállítani a leégett iskolát. A lelkész dicséretes erélye és lankadatlan buzgósá- ga következtében a templom és a torony építésére később is megajánlásokat tettek. Végre 1858. július hó 11-én letették a templom alapkövét. Sajnos, az építkezést csak igen lassú siker követte. Fő ok a hívek szegénysége volt. Hatalmas szórványterülete pedig nem sokat hozott a gyülekezet pénztárába. 1883-ból azt olvassuk, hogy az épülő falak rombadőléssel fenyegettek. Szállóige lett ezen a vidéken a vontatott munkák jellemzésére: olyan lassan halad előBolondok hajója Figyelemre méltó film. Hetek óta műsoron van a pesti mozikban. Az ilyen címeket persze nem kell szószer int értelmezni. Az emberről van szó. Minden emberről. Arról, amit egy orvos így fejezett ki: — minden ember egy kicsit bolond, teljesen normális ember nincs. Rólunk van szó, ha tudjuk, hogy az ember egyéniségét bizonyos hormonok többlete vagy hiánya, esetleg csupán elrendeződése, bizonyos agytekercsek épsége és vonulatai határozzák meg és formálják. Ez "ama máig még felderíthe- tetlen rejtély, amely bizonyos helyzetekben, sőt másokhoz viszonyítva általában „bolonddá” tesz bennünket. Ezzel a feltételezéssel indulnak a hajón az események. A filmbeli bolondok hajóján. Egy törpe jelenti be a nézőknek, mint egyike a bolondoknak, hogy a bolond utasok között nyilván magunkat is fel fogjuk fedezni. A film, illetve a hajóút végén ismét a törpe vesz búcsút tőlünk (közben a törpét szinte megszerettük,) s egy bölcs mondata s gúnyos nevetése azt a beismerést váltja ki belőlünk: ezen az utazáson sokféle emberi furcsaság és gyarlóság megnyilvánulásának tanúja, részese, tettese, végrehajtója voltam. Érzelmeket, indulatokat, vágyakat és kielégüléseket, gyűlöletet és szeretetet, örömet és bánatot, rettegést és felszabadulást, életvágyat és halálfélelmet, bűnt és bűnhödést éltem át személyesen és mélyen. Testemben felgerjedt az állati ösztön s szívemben kivi- rágzott az angyali irgalom és szánalom. Rájöttem arra, hogy ember vagyok! Minden jóért lelkesülni kész és minden gonoszra hajlamos ember. Teremtmény, kreatúra, selyemben és darócban egyformán a paradicsomon kívüli megváltásra szoruló állapotban és helyzetben, aki csak ezt vallhatom őszintén: — nem a jót cselekszem amit akarok, hanem a rosszat teszem, amit nem akarok! A legősibb és legalapvetőbb emberi érzelem: a szerelem végtelen skáláját éljük át a bolondok hajóján a legprofánabb ösztönösségtől a legtisztább odaadásig, Adyval szólva: az adakozó szájtól a ragadozó szájig, — miközben döbbenten elmélázhatunk afelett, hogy mennyi igaz szeretet van és odaadás az örömleány for- rólehelletű cirógatásában és mennyi „üzlet” lappang az érdekfeleség csókjában. Mennyi „keresztyénség”, alázat és erő a megvetett zsidóban és menynyi egyenesség, gerincesség, emberség és jóság a nyomoro- dott testű törpében. Nem játék ez, hanem egyszerű és nagyszerű emberek kendőzetlen gyónása, vallomása, szavakban, sóhajokban, mozdulatokban, tettekben. A bolondok hajója szívemig hatóan éreztette velem a valóságot: — ime az ember! — akinek az élet áldott isteni alkalom a jóra és átkozott sátáni lehetőség a rosszra. A „Bolondok hajója”, a film, (nyilván a regény is az,) gigantikus prédikáció. Hevesi Sándor mondotta: — G. B. Shaw szószéket csinált a színpadból. Nos, ez a film: böjti szószék, de — ami róla hangzik: sajnos, csak a diagnózis. A therápiát,’ ti böjti emberek, tudjátok kinél kell keresni. Bogya Géza Keresztelés Jánoshalmán Jánoshalma, Bács-Kiskun megye déli részén fekszik, Baja és Kiskunhalas között 17 000 lakosú község, ahol 33 evangélikus él. Lelkigondozás szempontjából Kiskunhalashoz tartozik, ahova két hetente jár ki a lelkész Ezt a kis szórványt nagyon fellendítette az a tény, hogy 1952-ben egy jószívű család jóvoltából imatermet kapott a református és evangélikus gyülekezet. Ebben a közös imateremben, amelynek még a felszerelése is közös, felváltva tartunk evangélikus és református istentiszteleteket. A református lelkész Bácsalmásról jár át. Nagy a megértés a két felekezet között, mert van olyan idő, főleg nagy ünnepeken, amikor közös istentisztelet van úrvacsoravétellel. Nagy eseménye volt ennek a kis gyülekezetnek január 31- e. Ekkor történt Bácskai Sándor helyi gondnok unokájának a megkeresztelése a háznál. A pesti keresztszülők nem tudtak vasárnapra is lent maradni, s ezért szűk családi körben megkereszteltük BÁCSKAI RÓBERT és CZIGÁNY ANNA elsőszülött' fiát, ZSOLT-ot. Jelen volt még Bácskai dédnagymama, ki 87 éves és Szabó dédnagymama, ki 81 éves. Hosszú szünet után ez volt az első keresztelés ebben a kis gyülekezetben. Az ebédnél komoly beszélgetés alakult ki a keresztyén életről. Isten mindig gondoskodik arról ,hogy egyháza növekedjék. A mi Urunk erősítse továbbra is az ö gyülekezeteit a benne hívők közösségével. Jeszenszky Tibor re, mint a kazai templomépítés. Isten kegyelméből 1869. ádvent 4. vasárnapján mégis megnyithatták a szép templom kapuját. A helyi lelkész boldogan mondta a templomajtóban: „Itt állunk, ó Isten, szent házad küszöbe előtt. Add, hogy a küszöbön belül mindenkor fellelhessük üdítő békénket, boldogságunkat; hogy a küszöb a mennynek küszöbe legyen, melyen át Hozzád eljuthatunk!” A felszentelést végző nyíregyházi főesperes nagyon ta- nuságos és emlékezetes beszédet mondott. „Több évtizeden át kérdezé az Űr ezen gyülekezetei, vajon csinál-e Néki házat, hogy abban lakjék, mert én nem laktam házban itt mind a mai napig. A gyülekezet ezt feleié: Uram, a lélek bennünk kész, de a test erőtlen; akaratunk ugyan vagyon, de hogy azt elvégezzük, nem tehetjük, hanem ha Te nyújtanád nekünk erős karodat ... Ó, mily jól érzi magát azon gazda, ki midőn ezelőtt zsellérségben lakott, végre saját házának fedele alatt helyezkedhet el családja és gyermekeivel! Nem hívja-e össze szomszédait ezen örömnapnak megüléséhez? No hát ti is, kedveseim,e napon, midőn zsellérekből egyházas gazdákká lettetek, így köszöntsétek egymást: templomunk van, saját templomunk. Legyen érte áldott az Űr.” Ünnepi beszéde végén ezeket mondotta: „Ti keresztyén anyák, midőn fájdalmak között gyermekeket szültök a világra, tudni fogjátok már, hogy van egy szent edény, melynek vízével itt e szent helyen tisztára fog mosatni gyermeketek lelke. Ti ifjak és hajadonok! annál belsőbb örömmel fogjátok immár egymásnak házassági frigyre nyújtani kezeteket, mert az oltár, mely előtt meg fogtok áldatni, készen várja megjelenésteket... végre, ti bűnösök, vigasztalást fogtok nyerni e szent helyen a kenyérből és a pohárból, melyben örök élet vagyon, valahányszor éhező és szomjazó lelketek ebbeli jogát követelni fogja.” A megáldást többek között ezekkel a szavakkal végezte: „Felavatom e házat Isten házává ... hogy abban az Isten igéje az új szövetség és a józan ész világosságánál szabadon a hívek üdvére hirdettessék!...” A jubüeumi hálaadó istentiszteleten Pásztor Pál, a Bor- sod-Hevesi egyházmegye esperese hirdette az Igét az örvendező és emlékező gyülekezetnek. Zimankós, hideg téli vasárnap volt, a nagyszámú hivősereg azonban szívesen és nyugodtan hallgatta végig a helyi lelkész érdekes és színes visszapillantását is. Hálával emlékezett Solymár András lelkész 15 esztendős ottani szolgálatára s felülről jövő áldást kért a további életére. A bensőséges ünneplésből részt kértek a helybeli reformátusok is, akik — lelkészükkel az élen — együtt jöttek át az ünnepi közgyűlésre. Délután és este még mesz- sze szórványokban — Rudabá- nyán, Kazincbarcikán és Sa- jószentpéteren — szolgált az esperes az ottani szórványhíveknek. Pásztor Pál GALAGONYA-SZONETT Tavasszal csupa hószirmú virág. Nyáron hűvös árnyékot ad. Fehérhajú nénikék olvasgatnak lehajló ágak zöld sátra alatt. Ősszel rubintgyümölcsöt érlel, s télen is azzal van tele. Piros bogyó villan a hó alól: kismadarak ízes eledele. Így szép az élet, mindig szolgálatban, téíen-nyáron, őszben, tavaszban, — suttogja, hogyha leülünk alája, zizegi hulló, fehér hóban, példázza fagyban, zimankóban szeretetházunk galagonyafája Túrmezei Erzsébet Hering János 1888. október 5-én született Szendén, ahol édesapja volt a gyülekezet lelkésze. Hering Lajos szendi lelkész 46 éves korában halt meg, maga után hagyva özvegyét hét árva gyermekkeL Árváival az anya Körmendre költözött. A gyermekek között ő volt az első- szülött. A gimnáziumot a soproni Lyceumban végezte, a teológiát felerészben Sopronban és Pozsonyban. A teológus ifjúsági kör és a Székács József kör elnöke volt. Baltik Frigyes püspök szentelte lelkész- szé Balassagyarmaton 1913- ban, az első világháború küszöbén. Segédlelkész és hitoktató Léván. 1917 elején az olasz fronton hadifogságba esett, s innen csak 1919 áprilisában szabadult. Ekkor került Veszprémbe, ahol megválasztották és 33 évig szolgálta a gyülekezetét. 1948-tól ,-1952-ig esperese lett a veszprémi egyházmegyének. 1953. június 14-én búcsúzott el gyülekezetétől, s ugyanakkor iktatta hivatalába és adta át szolgálati helyét Halász Béla esperesnek. Ó maga pedig béna feleségével beköltözött a gyenesdiási Szeretetotthonba. 17 évig volt lakója a Kaper- naumnak. Meghalt 1970. február 12-én, s 16-án helyeztük felesége mellé a gyenesdiási temetőben. Koporsója mellett négy lelkész végezte a szolgálatot: Sikos Lajos esperes, Mesterházy Ferenc, Vető Béla és Hernád Tibor. Mint nyugdíjas kisegítő szolgálatokat végzett Keszthely fi- liáiban. Járta szorgalmasan az utat. Tapolcára és Sümegre. Nem lehetett olyan ítéletidő, ami őt ebben visszatartotta volna. Betegen is ment... amíg egy ebéd utáni csendben ki nem hullt kezéből a könyv. Így ment el... s maradt köztünk lelkiismeretes, hűséges szolgálatának figyelmeztető emlékével.;; Hernád Tibor A LUTHERÄNIA március 22-én, virágvasárnap a délutáni 6 órai isten- tisztelet keretében a Deák téri templomban előadja J. S. BACH JÄNOS PASSIÖJÄT Közreműködnek: László Margit, Sándor Judit, Marik Péter, Melis György, Mezőfi Tibor, Trajtler Gábor. Vezényel: Weltler Jenő Igét hirdet: DR. KÉKEN ANDRÁS NIGÉRIA A nigériai ökumenikus Tanács 29 munkatársát küldte el Biafrába, hogy az Egyházak Világtanácsa által rendelkezé- ' áré bocsátott segélyösszeget megfelelően felhasználja a sza- kadár nigériai országrészben. Az ökumenikus Tanács vetőmaggal, mezőgazdasági eszközökkel látja el az elmenekült és a háború befejezése után visszatért lakosságot. Az Egyházak Világtanácsa 100 000 dollárt bocsátott erre a célra a nigériai ökumenikus Tanács rendelkezésére. EGYHAZUNK ES A FELSZABADULAS 5. A haladás problémájának megvitatása A politikai katolicizmus jelentkezése vetette fel azt a problémát, hogyan viszonyuljon egyházunk a haladáshoz. Nyilvánvaló volt, hogy a Mindszenty bíboros által irányított katolikus egyház a haladás útjában állt. A hazánkban tartózkodott Barth Károly, mint külföldi szemlélő is azt mondta: „A római katolicizmus látható hatalmas szervezettséggel lép fel, mint egy politikai párt." (Űj Harangszó, 1948. ápr. 11.) Az akkori idők római katolikus magatartásával szemben az Új Harangszó kiemelte, hogy az evangélikus egyház, Lutherrel az élen, elvileg áll a haladás oldalán: „Megállapíthatjuk, hogy egyházunk Lutherrel a legradikálisabb haladás megtestesítője. Nem túllépés a krisztusi tanításokon, hanem azok megtisztítása a múlt helytelen és a lényeget sokszor elködösítö gyakorlatától. Más síkú és tartalmú, mint a külvilág fejlődése, de formájában az. Luther alakja személyesíti meg kezdetben. Felszabadította az emberi lelket az egyházi dogmák súlya alól. Régi kereteket, megcsontosodott szokásokat széjjeltört, hogy utat engedjen a tisztának, az egyszerűnek. S ezt az örökséget adta: a protestálás örökségét. Az állandó fejlődés lehetőségének lehetőségét, az állandó szabad haladást. Élünk ezzel az örökséggel? Sokszor nem látjuk, vagy nem akarjuk látni a belső haladás szükségességét. Dogmákat lobogtatunk, mint éles, ezerszélű fegyvert, hivatkozunk erre- arra, s közben egyre fogyunk, kérdések állnak megoldatlanul. Nem vesszük észre, vagy észrevesszük, hogy lényegünk, a Szent Lélek, mindig előrelépő lendülete elvész, s nem tartunk lépést a haladással.” (Üj Harangszó, 1948. műre. 7. 10. sz. 45. o.) Barth Károly, aki 1948. márc. 22.—ápr. 4-ig Magyarországon járt, s meglátogatta a protestáns teológiákat, volt Sopronban is, az Evangélikus Hittudományi Karon, azt a tanácsot adta egyházunknak, hogy határolja el magát a katolicizmus útjától: „A világi változásokban mégis alapvetően érdekelt keresztyén gyülekezet keskeny útja alapvetően eltér a katolicizmus útjától.” (Lelkipásztor, 1949. máj. 181. o.) Az egyház és világ, egyház és társadalom viszonyában Barth azt ajánlotta egyházunknak és a magyar protestáns egyházaknak, hogy az új társadalmi viszonyok között találják meg helyüket a világ iránt érzett érdeklődés, szeretet és nyitottság irányában: „A keresztyén gyülekezet érdekelve van minden változásban. Becsületesen és őszintén részt kell vennie a környező világ életében. Az a gyülekezet, amely a világot egyszerűen átadja az ördögnek,— azt a világot, amelyért Krisztus meghalt! (Jn 3, 16), az nem keresztyén gyülekezet. Csak Isten igéje független minden változástól, de nem a keresztyén ember. Az ószövetség prófétái Isten igéjével benne álltak a maguk korában és arra figyeltek, hogy akkor mit szólt nekik az ige. Az újságot és a bibliát egyszerre és egymásra vonatkoztatva kellene ma is olvasnunk.” (Lelkipásztor, 1948. máj. 182. o.) Amikor egyházi sajtónk külföldi teológus megállapításait közölte, nem minden tendencia nélkül tette, ezekkel a gondolatokkal tanácsolta és irányította az egyházi közvélemény haladó szellemű kialakulását. A belső egyházi élet problémája az a pietizmus volt, amely a világtól való elzárkózással, befelé fordulással akarta megválaszolni a korkérdésekhez való viszonyát. Ebbe az irányba célzott az a Barth-idézet, amely a világtól való elvonulás ellen szólt. „Nem kísértetek vagyunk, hanem emberekként kell embertársaink között élnünk. A gyülekezet függetlensége tehát nem teszi lehetővé az önző módon csigaházba húzódást a világ kérdései elől. A paruzia várása nem kibúvó a ma feladatai alól.” (Lelkipásztor, 1948. máj. 182. o.) A felszabadulást követő években még erősen érezhető volt a kapitalizmus visszahúzó ereje, a nyugati szemléletű egyházi élet hatása. Ebben a helyzetben sokat jelentett, amikor a Lelkipásztor 1948. májusi száma közölte egyik Svájcban járt lelkészünk tapasztalatait, akinek Walter Lüthi, neves teológus azt mondta, hogy éppen abban látja ríyugaton az egyház kísértését, hogy minden olyan problémamentesnek látszik, s azt a civilizált életformát összetévesztik a keresztyénséggel. Már ezekben a gondolatokban is érett az a későbbi megfogalmazás, hogy az egyház nincs társadalmi rendhez kötve, egyikkel sem azonosítható, s mindegyikben meg tudja találni a maga életformáját. Hasonló nyilatkozata volt Eduard Thurneysen-nek, aki szintén azt tanácsolta, hogy az egyház menjen a maga útján, ne azonosuljon a nyugati kultúrával, és ne legyen keleti államegyházzá, vegye számon a való tényeket, és végezze a maga dolgát. Ezek a semleges nyugati vélemények józanságra és realitásra intettek. Mélyebbre hatoltak azok a fejtegetések egyházi sajtónk hasábjain, amelyek a marxizmussal keresték egyházunk konfrnn- tálásának az útját. A Lelkipásztor közölte a marxista valláspolitika alapjairól szóló fejtegetést, amely a marxista filozófusok milánói kongresszusán, 1947. dec. 20-án hangzott el: „Helytelen az a nézet, hogy világnézeti koncessziók, a világnézeti különbségek elkenése által a nagyobb bizalom légköre teremthető meg marxisták és vallásos érzületű emberek között. Azt hisszük: éppen ellenkezőleg, ezek az engedmények intelligens emberekre icsak őszintétlenül, rossz értelemben vett taktikának hathatnak. Éppen a világnézeti kérdésekben való nyíltság, a politikai együttműködés őszinteségével és azzal a becsületes szándékkal, hogy világnézeti különbségeket csak a demokrácia eszközeivel intézzünk el. idézheti elő a kölcsönös bizalomnak ezt a légkörét. A becsületesen haladó, de vallásos érzésű emberekkel való szövetség éppen ezen az alapon lehet valóban szilárd.” (Lelkipásztor. 1948. júl.—aug. 307. old.) Már ezekben az évékben világosan hangzott az az egyház- politikai eligazítás, amely elhatárolta magát az ateizmustól, de baráti kezet nyújtott a haladás ügyében való összefogásra, politikai és társadalmi együttműködésre. A szilárd szövetség felajánlása jelentette az egyház felé irányuló bizalmat is, amelyre ezekben az években is olyan nagy szükségünk volt. D. dr. Ottly Erna KIÖREGEDIK AZ ANGOL PAPSÄG Meglepő adatokat közöl az anglikán egyház most megjelent 87. évkönyve az anglikán papság kormegoszlásáról. Eszerint a 10 071 gyülekezeti lelkész közül csak 27 van 30 év alatt. Viszont 50 lelkész 80 évesnél idősebb és legidősebb még szolgálatban levő lelkész 92 éves. A lelkészek többsége t. i. 1961-en az 55—59-es korosztályhoz tartozik. Az évkönyv szerint 1971- ben előreláthatólag 3000-rel csökken a lelkészek száma. A konfirmandusok számában is további csökkenés tapasztalható. 1968-ban 125 000 volt a számuk, vagyis 10 000-rel kevesebb, mint az előző évben. Sőt, 1964-hez viszonyítva a csökkenés 31 600. így válnak lassanként szórványegyházzá Nyugaton a nagy államegyházak és népegyhá- zak! AMERIKAI KONZERVATÍVOK Evangélikus teológusok társasága, ú. n. konzervatívevangélikus csoportok munka- közössége az Egyesült Államokban, „Hitvalló Akciót” tervez 1973-ra, hogy ellensúlyozza — véleménye szerint — a legtöbb egyházban „a világért érzett felelősségnek” a túlságos hangsúlyozását. Megjegyzésünk: az az út az egyház „mumizálásához” (múmia!) vezet!
