Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1970-03-01 / 9. szám
ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP XXXV. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 1970. március 1. Ara; 2,— Forint Szívére iáé«—vállára nem B öjti szelek fújnak. A keresztyén egyház és az egyes hívők most a böjt útját járják. Amerikában csakúgy, mint Európában vagy Ázsiában. Az igehirdetésekben a szokottnál többször van szó Jézus Krisztus keresztjéről és arról, hogy aki őutána akar menni, „az vegye fel az ö keresztjét és úgy kövesse Őt”. Az istentiszteleteken mintha figyelmesebbek lennének az arcok és, fényesebbek a szemek. Ügy tűnik, hogy a keresztyén emberek „megindul- tabbak” böjt idején, mintha az erzelemviíáguk aktívabb volna. Az úrvacsorái asztaloknál is több a könny... És mintha nagyobb volna az együttérzés az özvegyekkel, az öregekkel, a világ éhezőivel és a háború áldozataival. Minden bizonnyal van érték az érzelem világának megmozdulásában, a forró könnyben és együttérzésben. Hiszen ezek mind azt jelzik, hogy a szív nem lett kővé, még át tud melegedni és még tud melegíteni. Mégis, a böjti szívmozdulások idején bennem József Attila „Vigasz” című verse kavarog. Meggyőződésem szerint ebben a költeményben az író nem biblikus szavakkal, hanem nagyon is „vilá- giasan” — megfogalmazza a hamis böjt és az igazi böjt lényegét. A költő tanítgatja „osztály- testvérei”-t, a szegényeket és elnyomottakat (1933-han), hogy ne kergessenek hiú almokat sorsukat illetően, mert „nem fogja magát miértünk tömi, aki sorsunktól idegen”. Nem fog segíteni a fázón az, aki szép képekkel díszített meleg szobában ül, vagy aki „míg mi morgunk ■— langyos vízben ül, s borong, hogy óh, mi mennyire nyomorgunk”. Az ilyen „ha pincében szenet hordunk, egy pakli balkánt is kibont’’ Szivére veszi terhűnk, gondunk. Vállára venni nem bolond.»” Nincs-e benne a „jőzsefatti- lás” fogalmazásban az egyház drámája világviszonylatban: „szívére veszi” a világ gond- ját-baját, de „vállára venni nem bolond”? Nem abban van-e az egyes keresztyén hívők árulása és bukása is, hogy miközben „keresztyén szí- vük”-re mutogatnak és kifejtik, hogy „a keresztyén szeretet más és több”, mint a humanizmus, az általános szeretet, aközben a „válluk”-at nem kínálgatják ugyanilyen hévvel a „terhek és gondok” alá. Pedig a böjti út elsősorban nem „szív"-kérdés, hanem „váll”-kérdés. Mindig is az volt. A „borongás” még nem böjt Ha egy gyermek vagy ifjú megtapossa a 4. parancsolatot és ezt követően kezd „borongani” gonosz magatartása miatt: ez még nem böjt. Ha a „széles országúton” járó szülők egy világos pillanatukban rádöbbennek arra, hogy életükkel szétverik a családi életet, és egy életre szólóan megmérgezik gyermekeik lelkét és elkezdenek emiatt „borongani”: ez még nem böjt Ha a fiatalok egy- szercsak ráeszmélnek arra, hogy kíméletlenek és embertelenek voltak az öregekkel szemben és „elborongnak” azon, hogy „bizony ilyen az ember”: ez még nem böjt Ha valakit görbe utakra vitt a „pénz szerelme” és egy pillanatban — megijedvén az esetleges következményektől — „borongani” kezd: ez még nem böjt. Ha a „susárlók és ■rágalmazók” egy üre: órájukban megtámadtatván saját lelkiismeretüktől, „borongani” kezdenek azon, hogy miképpen is ragasztottak emberekre letörölhetetlen foltokat és hogyan tették tönkre mások exisztenciáját: ez. még nem böjt A keresztyén egyházak és egyházi világszervezetek is az utóbbi 5—10 évben meglehetősen „szívükre vették”, hogy két milliárd ember a világon éhezik, a világ több területén faji megkülönböztetéssel aláznak meg embereket, „keresztyén” országok fenntartják és újra kezdik a gyarmatosítást, „keresztyén” országok háborút folytatnak, a földön minden 8. embernek nincs lakása, stb. Mindezt „szívükre vették”. Ennek nyomán egy sereg határozatot is hoztak. Sőt, „adományokat” is adtak. Minden „szívmegindulás” ellenére is, ez alig több ■— József Attila szavával élve —, mint egy „pakli balkán (cigaretta)”. Ez még csak afféle „borongás”, hogy „oh menynyire nyomorognak sokan a világban”. J ézus nem a „szívére” vette a világ és benne az egyesek terhét és gondját, hanem a vállára. Kétségtelenül szívének szeretéte is ott volt a „vállravétel”-ben. Ő is előbb „szívére vette” a világ baját, de ezt követően „vállára” is vette „terhűnk, gondunk”: bűneinket, betegségeinket, szegénységünket Hiszen „betegségeinket ő viselte és fájdal-. mainkat hordozta” (Ézs 53, 4): Fizikailag is (és nemcsak lelkileg!) vállára vette a keresztet. Ez a .kereszthordozás” pedig azt jelentette, hogy önmagát halálra adta az ember- világért. .kötette” az életét másokért Saját magán mutatta meg, hogy az igazi „szívrevétel” egyenlő a „vállra vétellel”; mert „nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő felebarátaiért” (Jn 15, 13). V állra venni” tehát azt jelenti, hogy önmagunkat odaadni másokért. Az önző „ÉN”-t feláldozni mások javáért és boldogságáért. Ez vonatkozik gyermekekre, fiatalokra a szülőkkel és öregekkel szemben, szülőkre a gyermekekkel szemben. Vonatkozik a „pénz szerelme” által hajtottakra és rágalmazókra egyaránt. Az egyház pedig akkor „veszi vállára és nemcsak szivére” az éhezők, az otthontalanok, a fajuk miatt szenvedők, a háborúk kínjaiban égők és társadalmi elnyomásban vergődők terhét és gondját, ha önfeledten odaáll azok mellé, akik mindezek között szenvednek. Nemcsak szolidaritást, hanem azonosulást vállai velük és ha ezért az azonosulásért, a hatalmasoktól, a háború megszállottjaitól, a fajgyűlölőktől megvette- tés a része, azt is vállalja. Nem vitás, hogy pl. Latin- Amerikában ma akkor veszi vállára a tömegek terhét és gondját az egyház, ha szövetkezik azokkal a haladó erőkkel, amelyek Latin-Ame- rikában a társadalmi, politikai és gazdasági struktúra akár forradalmi úton való megváltoztatásáért harcolnak. Ezt még akkor is vállalnia kellene, ha a haladó erők győzelme esetleg nem szolgálná az egyház „érdekeit és előnyeit”. Dél-Afrikában és az Északamerikai Egyesült Államokban az egyházaknak egyértelműen azok mellé a négerek mellé kellene állniuk, akik a faji megkülönböztetés ellen és az egyenjogúságért küzdenek. Így „vennék vállukra” a négerek »terhét és gondját”. Ugyancsak Amerikában az egyházaknak vállukra kellene venniük a vietnami nép terhét, úgy, hogy egyhangúlag elítélik kormányukat és elérkezvén a hitvallás-tétel ideje, végre kimondják: „Istennek kell inkább engedelmeskedni, mint az embereknek” (Csel 5, 29). Mindez vonatkozik valamennyi egyházi világszervezetre is, csakúgy az Egyházak Világtanácsára, mint a Lutheránus Világszövetségre. A zt azonban a magyarországi evangélikus egyház gyülekezetei és tagjai se higgyék, hogy ők „vállukra vették” a vietnami nép terhét, amikor néhány tízezer forint offertóriumot adtak, vagy amikor mintegy százezer forintot adtak a jordániai menekülteknek. Ez a „szívrevé- teF’-nek még csak a kis jele, de semmiképpen nem „vállravéted”. Hazai viszonylatban is nem elég, hogy gyülekezeteink, lelkészeink „szívügyüknek” tekintsék népünk előrehaladását. Nekünk is — az egyházon kívülvalók- kal együtt — a „vállunkra kell vennünk” népünk minden gondját. Különben magunkat soroljuk bele abba a csoportba, amelyről József Attila azt mondja: el lehet-e várni, hogy „magát miértünk törje, aki sorsunktól idegen”. A mi számunkra a böjt nemcsak a „szívrevétel”, hanem sokkal inkább a „vállravétel” ideje. Nem baj, ha a teher alatt feltörik a vállunk 1 A „feltört vállú” egyházon ábrá- zolódik ki a Krisztus arca. D. Káldy Zoltán hanem mindig a világban élő, sőt az emberi közösségeknek is szolgáló egyház. Ez volt az egyház rendeltetése történelme folyamán mindenkor. I. Egyházunk a haladás útján Nemzedékünk feladata Isten a mi nemzedékünknek szánta azt a feladatot, hogy megtaláljuk, majd részleteiben is kidolgozzuk egyházunk útját a szocializmusban, mind teológiai, mind társadalmi-politikai vetületében. A SZOCIALISTA TÁRSADALOM, amely a kapitalizmust számos országban felváltotta, a fejlődés magasabb fokát jelenti. Az egyházat itt az az erkölcsi többlet érinti közelről, amely a humanizmus vonalán jelentkezik. Az embernek ember által történt kizsákmányolása megszűnt. A munkanélküliség réme eltűnt A szociális gondoskodás magasfokú. A hárommillió koldus országa immár a fellendülés útján halad. Az egyházra nézve megszűnt az a tehertétel, hogy kénytelen a nép igazsága rovására képviselni a kevesek szempontjait. A ragadozó imperialista háborúkat nem kénytelen igazolni, hanem eredeti tanításának megfelelően állhat a béke ügye mellé, a nép érdekének szolgálatára. A szocialista társadalom keretei között kell megtalálnia az egyháznak a maga helyét ugyanúgy, ahogy azt korábban megtalálta a rabszolga-, a feudális, a kapitalista társadalom viszonyai között is. Ennek az útnak a megkeresése történelmileg érthető és logikus folyamat, ez felel meg a korábbi egyháztörténelmi összefüggéseknek is. Hogyan fogtunk hozzá ehhez a történelmi feladathoz? Milyen vívódások jellemezték útunkat és milyen eredmények jelentenek biztatást a jövő számára? kérdést vet fel. Ezeknek ismeretére feltétlen törekednünk kell. Ismereteink birtokában _ szolgálhatunk a ma emberének, amikor az a feladat, hogy Isten emberi együttélés rendjéről szóló kinyilatkoztatását megszólaltassuk, konkrétan viszonyainkra nézve. Ezért Váltak olyan hangsúlyossá azok a teológiai problémák, amelyek az emberi együttélés rendjére vonatkoznak, mint például a „Ne lopj!”, vagy a „Ne kívánd!” parancsolatnak a magyarázata, a tulajdonhoz; vagy a munkához való viszonyról szóló tanításunk kialakítása, vagy a keresztyén ember közösségi magatartásának, a világ békéjéért és jövendőjéért érzett felelősségének a megszólaltatása, vagy a felebaráti szeretet elágaztatása, a kiszélesített értelemben vett diakóniai szolgálat felé. Isten vezetését kell látnunk abban, hogy ezek a kérdések olyan erőteljesen jelentkeznek tudományos teológiai munkánkban, igehirdetői szolgálatunkban, vagy lelkipásztori magatartásunkban. Ezeknek a kérdéseknek a feldolgozása azt mutatja, hogy egyházunkat mélyen foglalkoztatja az a kérdés, hogyan találjuk meg helyünket a szocializmusban, hogyan viszonyuljunk az aktuális politikai, társadalmi, gazdasági kérdésekhez, A szocialista perspektíva mellett Miközben félreérthetetlenül állunk a szocialista perspektíva segítése mellett, azt sem hallgathatjuk el, hogy ateista ideológiát nem támogatunk, nem keverjük teológiánkat össze a marxizmussal. A szocializmus ennek lehetőségét biztosítja a lelkiismereti szabadságban. Teológiai álláspontunk: a Szentíráshoz és az egyházunk tanításához való hűségünk pedig eleve kizárja az ideológiai keveredést. Ezt azonban nem is kívánja tőlünk senki. A HANGSŰLYT mégsem arra tesszük, ami elválaszt, hanem arra, ami egybefűz. , A nemzeti egység, a szocialista hazafiság, az állampolgári hűség, közös jövendőnk szolgálata, természetes velejárója a keresztyén ember gyakorlati magatartásának, . a felebaráti szeretetnek. Ebben a nagy ösz- szefogásban hívők és nem hívők egyek, mert az emberért, hazánk jövőjéért, mindnyájunk jobb és gazdagabb életéért történik. Ezen a területen vagyunk egyek szocializmust építő népünkkel, évszázadok alatt kiküzdött haladó hagyományaink nyomán. Püspöki előadások a Lelkészi Munkaközösségekben A karácsony körüli hetekben a gyülekezetekben a szokottnál elevenebb munka folyt így az egyházmegyék lelkészeinek közösségi munkája akkor háttérbe szorult. Az év első hónapjában azonban minden Lelkészi Munkaközösség megtartotta ismét szokásos havi összejövetelét s a közös teológiai munka programját és témáit is megbeszélték, illetve munkafeladatként szétosztották maguk között. Tekintettel a megindult év kiemelkedő jubileumi tartalmára, egyházunk püspökei ezekben a hetekben végigjárják az egyházmegyei Lelkészi Munkaközösségeket s előadásokat tartanak egyházunk útjáról, kimunkált teológiai eredményeiről, s az időszerű belső egyházi kérdésekről. Lelkészeink egyértelmű szolgálata fejeződik ki azokban a felszólalásokban, amelyek az előadásokat követik. Az eddig megtartott ilyen együttlétek erről tanúskodnak. A közös döntések és megnyilatkozások segítik azokat, akikben a mai magyar társadalom közegében megtalált egyházi küldetés éber készenléte meglankadt volna. Ezeknek a püspöki előadásokkal megindult LMK üléseknek sorát a Győrben összegyűlt LMK kezdte meg, amit néhány nap különbséggel követett a veszprémi, kelet-békési, majd ösz- szevonva a budai és pesti egyházmegyék lelkészeinek össze- j'övetele, s követi a többi is. Győrött D. dr. Ottlyk Ernő püspök tartott előadást „Egyházunk útja a szocializmusban” címen. Rámutatott történeti visz- szapillantásban arra, hogy egyházunk helye a történelemben mindig a haladás mellett volt, majd értékelte negyedszázados útunkban különösképpen is a forradalom és ellenforradalom egyházi vetületét, a hazafias magatartás tartalmát és teológiai jelentőségét, a közös teológiai, egyházpolitikai és politikai felismeréseink és döntéseink megszületésének és egységbe kovácsoló erejének folyamatát, majd a konkrét feladatok között rámutatott azokra a kísértő veszedelmekre, amelyekkel a kialakult egységet kívülről megbontani próbálkoznak s ehhez a lelkészi karon belül keresnének táptalajt Az előadáshoz Weltler Rezső esperes és Bojtos Sándor győri lelkész után hozzászólt D. Koren Emil esperes, szerkesztő is, — aki utóbb az egyházi sajtó kérdéseiről tartott előadást — és rámutatott azokra a kívülről jövő lazítási törekvésekre, amelyek a „néma egyház”, a „földalatti egyház” teológiailag hamis képleteiben a „szenvedve szeretni” és a „negative támogatni” jelszavai mögött nem egyházi, hanem kifejezetten politikai törekvéssel akarják az „antikommunista bálványt” fölemelni, s megbontani egyházi életünknek azokat a pozitív eredményeit, amelyeket egyházunk egésze mélyreható teológiai munkával hosszú éveken keresztül kiérlelt. Az ülésen jelen volt és felszólalt Straub István, az Állami Egyházügyi Hivatal főosztályvezető-helyettese. Haladás és akik fékezik Az egyház, a Jézus Krisztusban hívők közössége, mindig szervesen benne él az ország és a nép társadalmi közösségében. Az egyház sohasem a világból kivett egyház, Együtt a néppel HA A FELSZABADULÁS NEGYEDSZÁZADOS ÉVFORDULÓJÁRA gondolunk, akkor ki kell emelnünk, hogy egyházunk minden időben találkozott a nép mellé álló haladó, vagy éppen ellenkezőleg, a visszahúzó magatartás problémájával. Nem állíthatjuk, hogy mindig egyértelmű lett volna egyházunk állásfoglalása. De mégis egyháztörténelmünk legszebb lapjai azok, amelyek a szabadságharcok és forradalmak felkarolását jelentették, mert ezekben tükröződött a nép szeretete, különböző korok társadalmi kérdésének a nép oldaláról történő megközelítése. Az idő ezt a magatartást igazolta. Haladó hagyományainkat követve alakítottuk ki a szocializmushoz való viszonyunk körvonalait. ÍGY ÁLLUNK MA IS A SZOCIALISTA FEJLŐDÉS PERMANENS FORRADALMA MELLETT. Ennek a magatartásunknak a kialakítása sem volt mentes nehézségektől és belső harcoktól. Voltak, akik nem akarták vállalni az önkritikát, amelyet az egyház számára a szocializmussal való találkozás jelentett. Voltak, akik nem értették meg azokat az új feladatokat, amelyeket egyházunk szocializmusban való élete kíván. De az idő itt is azt a magatartást igazolta, amelyik a nép oldalára állt. Megtapasztaltuk, hogy akkor teszünk legjobbat népünknek, ha szocialista irányú fejlődést kívánunk és azt segítjük szolgálatunkkal és erkölcsi támogatásunkkal. . Az emberi együttélés AZ EMBERI EGYÜTTÉLÉS RENDJE mindig igen sok társadalmi, politikai, gazdasági II. Akik fékezik a haladást Azok fékezik a haladást, akilí szembehelyezkedő magatartási tanúsítanak azzal az alapvető történelmi feladattal szemben, hogy egyházunk megtalálja, kialakítsa, továbbfejlessze útját a szocialista társadalom keretei között, Zsákutcába vivő elméletek EZT A MAGATARTÁST ILYEN ELMÉLETEK TÁMOGATTÁK, amikor történelmünk válságos időszakaiban felbukkanhattak: Az egyház mindig a világból kihívottak társasága, tőle idegen, vele ellentétes valóság. Az egyház és e világ között bizonyos feszültség van. Más gondolatok ugyanazt sokkal har- ciasabban fejezték ki, amikor arról szóltak, hogy az igazi egyház mindig harcos egyház. • Nem köthet békét „akármilyen” társadalmi renddel. Más gondolatcsoportok arra akarták felkészíteni az egyház népét, hogy az ellenállás következtében szenvedés fog várni az egyházra. E szerint az igazi egyház mindig szenvedő egyház, amely kész a vértanúságra, a mártíriumra. A mártírteológia volt az összefoglalása mindazoknak a nézeteknek, amelyek az egyházat szembe akarták állítani a kialakuló szocializmussal. Ezek a gondolatok nyilvánvalóan nem értették meg az egyház történelmi feladatát, nem keresték helyünket a szocialista társadalomban, hanem egyszerűen szembehelyezkedtek azzal. A társadalmi és politikai kérdésekben való tájékozatlanság, a konzervatív szellem, a régiekhez való ragaszkodás, az új meg nem értése, (Folytatás « 3. oldalon)
