Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1970-03-01 / 9. szám
Es bocsásd meg a mi vétkeinket Három képet szeretnék felvillantani. S utána beszéljük meg: melyik alkalmas arra, hogy elgondolkoztasson bennünket és közel vigyen e kérés megértéséhez. 1. Régi írások szerint Kelet legnagyobb szentje, Sze- rafim orosz remete ezt a mondatot — „Bocsásd meg a mi vétkeinket...” — 3 éven át éjjel-nappal imádkozta egy kövön térdelve. Több mint 1000 nap és 1000 éjszaka. 2. Valaki elmondotta, hogy esténként, elalvása előtt „jó” és „rossz pontokkal” szokta összegezni egész napját. „Elkéstem a hivatalból: 10 rossz pont.” „Kis szükséghazugságba keveredtem: 5 rossz pont.” „Ideges voltam a gyermekemhez: 10 rossz pont.” Ez összesen 25 rossz pont. Viszont ebből lemegy 10 jó pont, mert a szomszédomnak kedvesen kölcsönadtam a vasalómat. így végeredmény: 15 rossz pont; — „bocsásd meg vétkeimet...”. 3. Egy fiataloknak készült modem fordítású Újszövetségben a szerkesztő egészen mai fényképeket közöl. Ehhez a kéréshez olyat, ami mellett mindig hosszú perceket meditálok. Az egész kép egy fehérség, egy lavina dermesztő fehérsége. Belőle csak 8 ujj látszik ki, s hógörgetegbe veszett ember hajából egy folt. Valaki, aki szeretett volna megmenekülni, nem tudott. Egészen, exisztenciálisan elveszett. ' Engem ez az utóbbi visz közel Jézusnak ehhez a mondatához. Nem gondolom, hogy az a megoldás, amit a Sze- rafim-legenda ajánl: mondani, mondani, milliószor mondani bűnbánó imánkat. (Bár nagyon komoly dolog a bűnbocsánatért való könyörgés.) És Isten nem „tanító bácsi”, aki előtt jó-rossz pontokat könnyedén összegezünk abban a tudatban, hogy csak néhány rossz tulajdonságról kell leszoknunk, s holnaptól egészen rendes emberek leszünk. Adjam csak kölcsön a vasalót, — de mivel a pestis ba- cilus bennem van, miből vonom le a 10 jó pontot? A pusztító pestis nem rombol bennem kevésbé a vasaló miatt. A fejünk tetejéig belezuhantunk a lavinába. Valamiképpen egész életünket másként kellene beosztani, rendezni. Hiszen annyira önzők, magunkkal törődök vagyunk. Annyira nem hisszük el, hogy Isten jót akar, mikor elmondja, melyik út vezet a boldogság, az emberség felé. Azt gondoljuk Róla, mint az édenkerti példázat emberei, hogy irigy, sajnálja tőlünk a jót és szépet, — nosza, majd Nélküle ml szerezzük meg magunknak a dolgokat. Mennyi szörnyűség a világban ! A „bűn” szó nagyon idegen a mai ember számára, a keresztyének külön ABC-jébe gondolják. Pedig pszichológusok, szociológusok fáradoznak azon, hogy kiküszöböljenek „valamit”, ami miatt álmatlanok az emberek, „valamit”, hogy ne legyen annyi felbomlott családi élet, „valamit”, hogy munkakerülő fiatalok ne legyenek erőszakos galerik tagjaivá. Minden baj mögött ott van ez a „valami”. Karambolok, háborúk, éhhalál mögött. Ha valakinek a „bűn” szó érthetetlen, mondja ezt: önzés, szeretet- lenség, embertelenség. Az önzésnek, szeretetlenség- nek fagyasztó lavinájából csak néhány ujj nyúl a magasba. Ö, ha valaki megfogná ezeket a kezeket! És kihúzná a mélységből! Ezért tanított meg bennünket erre a lelkűiéire Urunk, hogy aki valóban érzi: nem képes a szere- tetre, jóságra, — az kiáltson, vagy nyújtsa ki hangtalanul legalább kezét Öfeléje. Olyan Atyánk van, aki boldogan jön segíteni, ö volt csak képes kihúzni a kapzsi, pénzéhes Zakeust a lavinából. A farizeus Pált, aki azt képzelte a lavina mélyén, hogy csak be kell tartani a külsősége« előírásokat, akkor rendben lesz minden. Ha Ö újra és újra kiemel az önzés, gőg lavinájából — már indít is arra, hogy másoknak is megbocsássak, mindenkit szeressek. A zürichi templom kijáratánál, a bronzkapun csodás dombormű van. Fent a király jóságosán nyújtja ki kezét a 10 000 talentummal csődbe jutott ember felé. Egy-két lépcsővel lejjebb ugyanez az ember büszkén, haragosan utasít el egy előtte térdelő másik embert. Jó dolog lehet ezeknek a zürichieknek kijönniük a templom, az úrvacsora áldásából és ránézniük erre a képre. Isten bocsánata, szere- tete küld és visz bennünket másokhoz. Ezt a mondatot Jézus bizonyára azért kapcsolta „és”- sel a mindennapi kenyérhez, mert a mindennapi ételhez hozátartozik a mindennapi bocsánat és szeretet is. Nagy kincs a lakás, egészség, család, állás, — de szeretet és bocsánat nélkül „sugárveszé* lyes” a levegő. Kenyér és nagy elrendeződés Isten felé és egymás felé. Csendes áhítatodba, mint kedves harangszó, konduljon bele az örömhír Jézus által: ez ma is lehetséges! Görög Tibor Lelkészbeiktatás Alsóságon Az alsósági gyülekezetben Fehér Károly, volt csöngei lelkészt január 25-én iktatták be. Fehér Károly a 30-as években a nagy nemesdömölki gyülekezetből önállósult Alsóság második l-elkésze. Az esperes beiktató beszédében 2 Korinthus 5, 18—21 alapján beszélt a lel- készi szolgálatról, ahogy azt Isten követeként a békességért ma teljesíteni kell. Az új lelkész az óegyházi epistola alapján a versenypályán futó képéből indult ki. Annak a reménységének adott kifejezést, hogy körülötte és szolgálata körül nem „drukkolok” állnak, jóindulatú vagy rossz indulatú kíváncsisággal, hanem testvéri közösségben adja majd meg neki Isten az új kezdés ajándékát és lehetőségét. Futása, illetve szolgálata nem az egyéni teljesítményért van, hanem a gyülekezet hitéért és reménységéért. A rá jellemző módon szólott Fehér Károly az egyház átfogó, Krisztusban gyökeredző valóságáról. A lelkész szolgálata nem egy ember maga-kifejezése. Mögötte egyénen-felüli áll. Azzal kapcsolatban, hogy a beiktatása napja egyben a gyülekezet templomszentelési emlékünnepe volt, beszélt az egyházalapító ősökről, méltatta elődjének, Balázs Bélának, hűséges és elmélyült szolgálatát. Szólott arról: milyen jelentős számára, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház közösségében végezheti a szolgálatát, abban az egyházban, amelynek az Isten megadta azt a lehetőséget, hogy a szocializmusban szolgáljon a hit szabadságával, a szeretet kötelezésével és felelősséggel. Jelen volt a beiktatási ünnepségen és köszöntötte az új lelkészt Berzsenyi J. Miklós egyházmegyei felügyelő, valamint többen a környékbeli gyülekezetek lelkészei közül. Elkísérte szeretett volt lelkészét a csöngei gyülekezet népes küldöttsége is. Kemenesalján ez mostanában a második lelkészbeiktatás. Előző vasárnapon az egyházmegye esperese az ostffy- asszonyfai gyülekezetbe iktatott be új lelkészt. Joób Olivér, volt meszlenacsádi lelkészt hívták meg az ostffyasszony- fadak, akik az új lelkész édesapját, aki motorbaleset áldozata lett, néhány hónapi ottani szolgálata alatt megszerették. Ezzel a meghívással enyhíteni igyekeztek a váratlanul meg- árvult család gondján. Sz. L. Duika Ákos: MEGYEK BETHÁNIÁBA Vérszító, parázna júdeai éjféL Dübörög az üst-dob, sír, dünnyög a síp — Magdolna hol vagy? Rózsába gázolhatsz... Most bontsd meg a fátylad, oldd le saruid.... Sugárzó csípőd fátyol se borítsa, Táncolj! hisz az éjjel úgyis a tiéd: Borom, a vérem, csókjaim, ezüstöm... Teérted sikolt a síp, a klarinét. Keresi, kutatja száz római íjjas — — Keresteti Flaccus Pilátus fia — Hol van az a fehér kalászhajú lány ma, A legszomorúbb, legszebb, szőke hetéra? . -> Vérszító parázna júdeai éjfél Dübörög az üst-dob, sír, dünnyög a síp. — — Az a céda máshol táncolhat ma éjjel, Cluvia hát oldd le te a saruid. S merre a gyehennák felé visz az utca, Sápadt mécses ég egy szoba szegletén Magdolna néz a kormos mécsvilágba, — Sugaras szent árnyat ringat az a fény... — Mirjam... öreg Mirjam, tudod ma hol jártam? S mért könnyes a szemem, — ugy-e nem tudod? Nem látsz táncolni soha, soha többet. Fehér bokáimon selyem se suhog. Eladsz holnap minden aranyat meg gyöngyöt, Elégeted minden bűnös fátyolom, Elmegyünk innen, el Bethániába Sarútlan, szegényen holnap hajnalon. Követő árnyéka leszek merre csak megy, Megsiratom minden céda éjjelem. Az a szent, szomorú názáreti Ember Fölemelt... s amerre megy, — én követem. A költő „Kallódó dallamok” címen megjelent kötetéből. Ő, — ahogy ma látom Neve: Názáreti Jézus. Születési helye és ideje: Betlehem, I. e. 7—4 között. Szakképzettsége: épületburkoló ács. Állampolgársága: zsidó. Anyjának leánykori neve: Mária. Apjának neve: Dávidi József (örökbefogadó). Állandó lakhelye: Názáret — Galilea megye. Nem tudni, mi volt benne lenyűgöző. Talán nézése, vagy amiket mondott? Hiszen azzal az igénnyel beszélt, hogy ott Isten maga szól, ezért nyilvánvalóan vagy tévedésében megszállott őrült, vagy igaza van. Az utóbbiak mellett vagyok. Hozzátartozói ugyan kicsit bolondnak tartották, mások hibbantnak... és volt, akik ha egyszer találkoztak vele, BOLDOG emberek lettek. Azóta is. Ha másnak nem is, neki elhiszem, hogy van Atyaisten, még azt is, hogy érdemes szeretni az embereket s azt, hogy van értelme az egésznek. Nincs a világtörténelemben olyan ember, akiről többet írtak, beszéltek, vitáztak volna. És akit többen szeretnének. Pedig ki tudja, milyen volt. VALÖSZÍNÜLEG szakállas volt, mint mindenki akkoriban, — szandálban járt, ahogy a többiek, — fehér vászonból egybeszőtt ruhát hordott, — és József műhelyében dolgozott a rossz hírű Galileá- ban. Aztán egy tucatnyi barátot gyűjtött maga köré, akik összedobták, amijük volt s így éltek három évig. Ha nem volt pénzük, vagyonosabb tisztelőitől elfogadtak támogatást. Ha meghívták egy-két napra, többnyire eleget tett és ott maradt. Szeretnék én is vele együtt lenni, mert nagyokat tudott beszélgetni. Hallgatni is, ha kellett. Meg aztán azért, mert a reménytelen eseteket szerette, de utálta a megjátszást és a nagy szövegeket. Sohasem beszélt nagyképű szónoki fogásokkal, hanem komolyan és derűvel. Nyugodtan és tárgyilagosan. Többnyire történetekkel és képekkel fejezte ki mondanivalóját, ami forradalmi és egyszerű volt, sokkal egyszerűbb, mint manapság a papok beszédei. Konkrét volt és világos. Ezeket nagyjából leírták, emlékezetből ugyan, de lehetőleg pontosan. Bejárta hazája majd minden részét falvaktól az üdülőhelyekig, volt külföldön is és több nyelvet beszélt. Ha lett volna újság, olvasta volna s a TV-t is nézné, mert érdekelték az embervilág dolgai. Olyan volt mint mi, csak rendesebb. Ugyanakkor valami egészen MÁS is. Minőségileg! Olyan, mint Isten, aki úgy megszerette az embereket, hogy eljött ide hírt adni az irreális valóságról. Ezt sokáig nem tudták kibírni, mert lehetett benne valami idegesítő azoknak, AKIK érdekből és felszínesen éltek, — jobban bíztak a gyűlölet erejében, mint a szellem feszültségében, — elnyomták a kisebbeket és irtóztak az igazságtól. Így aztán elfogták és halálra ítéltették Öt — istenkáromlásért! ÜGY TÖRTÉNHETETT* hogy az akasztóiét végigcipel- tették vele a főváros utcáin a vesztőhelyig; — megástak ott egy félméteres gödröt; — közben a földre fektetett fára rászegezték a tenyereit és rüsztjét; — fölerősítettek még egy deszkát a lába alá,, hogy testsúlya miatt át ne szakadjon a tenyér, aztán az egészet beleállították a gödörbe, s amíg néhányan fogták* hogy el ne dűljön, a többiek visszahányták a földet és a fa aljánál megpúpozták. (volt, aki közben röhögött). Néhány óra és el van intézve. De úgylátszik mégsem lett elintézve, mert miután meghalt és, eltemették, elterjedt a hír, hogy mégis él. Valami történt, amire' még nem volt példa. — Aztán egy idő múlva végleg eltűnt a,Földről. ... És ki tudja miért, de az biztos, hogy azóta lenyűgöz embermilliárdokat. Minket is. Bízik László ÜJABB SZENTTÉAVATÁSOK? A római Egységtitkárság elnöke, Jan Willebrands bíboros, a pápa személyes üdvözletét átnyújtotta január 17-én az Anglikán Egyház érsekének, dr. R amsey-nek. Az utóbbi időben ugyanis megromlottak a katolikusok és anglikánok ökumenikus kapcsolatai. Elsősorban azért, mert a pápa állítólag szentté akar avatni 40 olyan angol „mártírt”, akik a vallásháborúk idején lelték halálukat. Heenan, angol katolikus bíboros helyesli a szenttéavatást, az anglikán canterbury-i érsek azonban veszélyesnek tartja. Dávid király tánca — Beszélgetés egy érdekes könyv szerzőjével —Kevés könyv van, amelyet ennyire megelőzött volna a híre. Most jelent meg a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában, — angol nyelven. Régészek, teológusok, műkedvelők és műértők számára egyaránt izgalmas a tartalma és a — története. A tudós szerző, dr. B. Thomas Edit, a Magyar Nemzeti Múzeum osztályvezetője, egyházunk kedves ismerőse. Vidéki lelkészeink előtt is ismertette már az ariánus kereszténység hazai nyomait; az elmúlt tanévben pedig az egyháztörténeti tanszék meghívására színes diaképekkel kísért előadást tartott a szeminárium hallgatóinak Pannónia ókeresztény emlékeiről. , Most múzeumi dolgozószobájában keressük fel a neves archeológust. — Mi indította arra, hogy a táncoló Dávidról könyvet írjon? — Egy márványasztal... A svájci államtanács egyik tagja, dr. Ferucció Bolla luganói ügyvéd vette meg nemrég egy ascónai régiség- kereskedőtől. Ott áll lakásán, egy kandalló előtt. — Milyen eredetű ez a márvány- asztal? — Egyiptomi. De azt senki sem tudta megfejteni, ki az a mezítelenül táncoló férfi, aki valamit tart a bal kezében, és egy nagy kőgolyó van a jobb vállán. Azt sem, hogy mit ábrázolnak a többi figurák. — És kinek jutott ez eszébe, hogy egy magyar régészhez forduljon? — Hans Jucker berni professzornak, aki olvasta egy ókeresztény asztalokról írt régebbi értekezésemet az Akadémia Kiadó „Acta Antiqua” című idegennyelvű folyóiratában. Megadta címemet az asztal eredete felől nála érdeklődő dr. Rosembaum ascónai műkereskedőnek, aki azután fényképfelvételt mellékelve, tőlem kért szakvéleményt. — Mi adta a megfejtéshez a kulcsot? — A sémita típusok felismerése. Ezzel megindult a logikai következtetés. Ha sémiták: zsidók. Ha zsidók, úgy az ábrázolás tárgyát az Ószövetségben kell keresnünk. Majd felvetődött a kérdés: ki táncol az Ószövetségben? Ez adta meg közelebbről a helyet: Sámuel 2. könyvének 6 fejezetét. Emlékeztem, hogy Dávidról — hiszen a bal kezében parittya van! — egy különös történetet jegyeztek itt fel. — Körtáncát a frigyláda körül? —• Igen. Dávid király életének ez az epizódja úgylátszik senkinek sem jutott eszébe a kép láttán. Pedig pontosan megfelel a fenti igehely elbeszélésének. A filiszteusok feletti győzelmei után Dávid Jeruzsálembe hozatta az Isten ládáját. Egy bika és egy hízott borjú feláldozása után — erre is utal az asztal díszítése — örömrivalgás és kürtzengés közben „teljes erejéből” táncolt a király. — Akkor s női fej viszont Mikált ábrázolja. — Egész bizonyosan. Dávid első felesége Saul leánya volt Feljegyzi az idézett igeszakasz, hogy éppen az ablakon nézett ki — bizonyára erre utal a jelenet — amikor meglátta a „magát szolgái előtt féleszű ember módjára mutogató” férjét. — Az Ószövetség új fordítása csakugyan így mondja. — Igen. És éppen ez adta nekem a bizonyosságot, hogy helyesen fejtettem meg a rejtvényt. Mikál „megutálta szívében” Dávidot, az pedig megvetette őt. Nem is lett gyermekük soha Salámon tudvalevőleg Betsabé- tól született. — Lám, a régészek is hasznát veszik a bibliaismeretnek... — De még mennyire! Azt is ki kellett kutatnom, hogy a leölt borjú mellett az áldozathoz szükséges olajbogyók láthatóak az asztal szélén, levelestől. — De még az irodalomtörténetet is segítségül kell hívnia a régésznek! Mert azt már nem bibliából, hanem az apokrif zsidó irodalomból tudtam meg, hogy miért olyan nagy a Dávid vállán lévő kő a bal kezében lévő parittyához képest. Az eredetileg normális méretű követ egyes források szerint röptében növelték nagyra az angyalok, más verzió szerint két angyal alakította át érctömbbé, hogy biztosan megölje Góliátot. Ez a gondolat valószínűleg belejátszott a dombormű készítésébe, ami annál érdekesebb, mert az élő legenda ilyen képi ábrázolása eddig egyedülálló. — Mikor készülhetett a márvány- asztal? — A sok évtizede vándorló, egyedülálló műtárgy a 2. vagy 3. századból való. Ebből a korból a régészet néha .feltár ugyan asztaltöredékeket vagy peremszegélyekét, de egész asztalok komoly ritkaságszámba mennek. Ez a 70 cm átmérőjű asztal pedig ezenfelül még teljesen ép is. — Mit tudunk még meg az érdekes könyvből? — Amellett, hogy részletesen leírom és meghatározom az asztalt, — egy lugánói fényképész felvételeivel illusztrálva — bizonyítom származását és tájékoztatom az érdeklődőket eredeti használatáról A zsidó sátoros ünnepeken ugyanis peremének díszítetlen részére- rakták a hívek áldozati adományaikat. Ezenkívül fakszimilében — hasonmásban — közlöm a héber, görög és latin bibliai szövegeket, hogy ezzel is alátámasszam a faragványok értelmének helyes megfejtését. — Még egy utolsó kérdés: alá lehet-e tudományosan támasztani azt a feltevést, hogy az asztalt áldozati célokra használták? — Alapos utánjárás után ez is sikerült. Lu- gánóban alkalmam volt a reliefet alaposan szemügyre venni az új tulajdonos lakásán. Ekkor vettem észre, hogy a szürkés márványt egy rozsdaszínű folt tarkítja. Hogy az áldozati nyomok feltételezését bizonyítani tudjam, anyagmintát vettem a lapról és vegyelemez- tettem az Igazságügyi Orvostani Intézetben. A vizsgálat sikeres volt: kimutatta, hogy a folt klorofil, mely növényi eredetű szennyezésre utal, és hemoglobin, — vér maradványa. Egyiptom földjén élt zsidó közösség készíthette tehát az asztalt, kultikus használatra. Lapunk olvasói nevében is köszönjük Thomas Editnek ezt az érdekes beszélgetést. Kísérje sok siker és öröm további munkásságát, örülünk, hogy kutatásainak eredményeivel egyre szélesebb körben ismerkedhet meg a világ, és örülünk annak is, hogy Tudományos Akadémiánk új kiadványa tovább tágítja az emberiség történetéről szerzett ismereteinket. dr. Fabiny Tibor
