Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-12-13 / 50. szám

■V. \ NEMZETI EGYSÉGBEN KÁDÁR JÁNOS, az MSZMP első titkára mondotta a X. pártkongresszuson elhangzott beszédében, hogy a Hazafias Népfront mozgalomban együtt vannak hívők és nem hivők, állami tisztviselők és az egy­házak képviselői. „Társadal­munk értékelni tudja, hogy az ország minden bevett felekfe- zeténak egyháza elismerte, ön­magára nézve kötelezőnek tart­ja a Magyar Népköztársaság alkotmányát, törvényeit és el­fogadta népünk törekvéseit, szocialista célkitűzéseit. A népfrontmozgalomban való közös részvétel pedig jól pél­dázza, hogy különböző világ­nézetű emberek között is le­hetséges 'kölcsönös megbecsü­lés és jó. együttműködés olyan közös célok érdekében, ame­lyek a nép boldogulását, ha­zánk javát szolgálják”. Mi, evangélikusok, őszinte hálával fogadjuk a pártnak és az államnak az egyházak felé és így felénk is tett gesztusait, s . hazafiakhoz méltó állampol­gári hűséggel szeretnénk vi­szonozni azt. AZ ÁLLAMPOLGÁRI HŰ­SÉG egybefűzi mindazokat, akik a Magyar Népköztársa­ság iránti hűségre 'esküt tet­tek, s annak szellemében él­nek és cselekednek. Állampolgári kötelességeink keresztyén teljesítése Isten akaratán nyugszik. Elég itt Jé­zus Krisztusnak, és az ő szavai nyomán Pál apostolnak a ke­resztyén ember világi felsőbb- séghez való viszonyára vonat­kozó szavaira utalnunk. Ezek nyomán világos, hogy a világi felsőbbséget, mint isteni ren­delést kell értékelnünk, a neki szóló engedelmesség jegyében kell megvalósítanunk a fele- baráti szeretet átfogó isteni parancsát. ISTENI ÉS EMBERI TÉ­NYEZŐK Által vagyunk el- híva.a világi felsőbbség iránti NGELIKUS FÖLDRAJZ Keresztyének az Egyesült Államokban Már a történeti áttekintés­nél feltűnhetett, hogy Észak- Ameriká gazdasági, társadal­mi, kulturális fejlődésének útja nagy vargabetűket ír le. Üj vi­lág és mint ilyen, magán hor­dozza századokon keresztül azokat a problémákat, ame­lyek újszerűségével járnak együtt. Nemcsak őserdőket, va­donokat kellett kiirtani az első telepeseknek, hogy termővé te­gyék a földet, de a gazdasági és szellemi életet a null-pontról kellett elindítani, mert az óha­zából puszta életükön kívül alig hozhattak valamit ma­gukkal. S valóban hősi vállal­kozásoknak lehettünk tanúi, annak minden árnyoldalával együtt. De míg egyfelől olyan elemek árasztották el az Új­világot, amelyeket vallásukért, politikai nézetükért, stb. ül­döztek, addig másfelől sokat a nyomorúság űzött ide, vagy azért menekültek erre a kon­tinensre, mert égett a lábuk alatt a talaj. Itt azután olyan levegő vette körül őket, amely ismeretlen volt Európában, va­gyis a szabadság levegője. Hosszú századokon keresztül az „ígéret-, a szabadság föld- je”-ként lebegett Észak-Ame- rika az elnyomott európai tár­sadalmak képzeletében. Ennek a szabadságnak kü­lönböző hatása volt a társa­dalmi, gazdasági, kulturális élet fejlődésére. Itt bennünket első­sorban az utóbbi érdekel. Az idevándorolt emberek, — köz­tük a vallásháborúkban, ellen- reformációban üldözött protes­tánsok —, sajátos, mondhatjuk így, szabad atmoszférában él­hették hitbeli életüket. Nem voltak pogányok, tehát misz- szionálásra sem szorultak. Az élettel, természettel való küz­delmük különösen is valláso­sakká tette őket. Az az élet­stílus, amelyet rájuk kénysze- rített az Újvilág, égészen kü­lönösen formálta felfogásukat. Az idő itt nem járt ólomlába­kon. Kezdetben individuálisan, vagy a legszűkebb családi kö­zösségekben élték vallásossá­gukat. Az államtól és a római, vagy más nagy történeti egy­házaktól független közöségek- ben egyre-másra támadtak hit­újítók, s mivel egyetlen nagy történeti egyház sem monopo­lizálhatta felettük hatalmát, gomba módjára születhettek a szekták. (Ma is az Egyesült Ál­lamok területén sok száz szek­ta működik.) Meg kell jegyez­nünk, hogy kezdetben akadtak olyan esetek, hogy a történeti egyházak tanbeli tisztaságuk védelme érdekében kegyetlen szigorral jártak el. Említsük meg Cotton Mather komor kál­vinista tanításainak termékét, a Salem-i boszorkányüldözést 1692-ben. Ekkor „boszorkány­ságért” négy hónap alatt 13 nőt és 6 férfit akasztottak fel. A későbbiek során azonban a sza­badság sok előnyt nyújtott a vallásos fejlődéshez. , A kezdeti szakaszban döntő módon a közös nyelv és nem­zetiség játszott .szerepet egy- egy település vallásos közössé­gének kialakulásában, ill. an­nak megszervezésében. Az egy országból áttelepültek külön kis „nemzeti egyházat” hívtak életre a hatalmas földrészen. A német, dán, norvég, finn stb. evangélikusok, hasonlóképpen az angol presbiteriánusok, stb. külön nemzeti egyházakká szerveződtek. De áll ez a ró­mai katolikus egyházra is, no­ha közöttük az egység hama­rabb alakult ki. Csak egész ké­sőn gondoltak arra, hogy e nemzetiségi egyházakat, ha egy hitvallási alapon voltak, összefogják. Mellettük növe­kedtek azután naggyá a tipiku­san amerikai egyházak, a kvé- kerek, baptisták, stb., vagy a többi apró felekezet, amelyek azonban igen gyorsan áttörték a nemzetiségi korlátokat. Ha Amerika mai egyházrajzi képét vizsgáljuk, mindezeknek nyomait még bőven megtalál­juk. De okfejtésünk arra is magyarázatul szolgál, hogy miért van itt északon túlsúly­ban a protestantizmus. (A pro­testánsok lélekszárría másfél­szer annyi, mint a római ka­tolikusoké.) Most pedig vessünk egy pil­lantást evangélikus hittestvére­inkre, akik, lélekszámúkat te­kintve a protestantizmuson belül a harmadik legnagyobb felekezetet képviselik az Egye­sült Államokban a baptista, metodista egyházak után. A legújabb statisztika szerint 9,2 millió. Majdnem annyi, mint Magyarország lakossága. És ha eddig olyan területeket jár­tunk képzeletben, ahol még in­kább szórványVielyzetben vol­tak hittestvéreink, mint mi itt Magyarországon, ám lássunk most ilyen „tömegegyházat” is! Éppen a 18. század közepétől beszélhetünk amerikai evan­gélikus egyházról, mert 1748- ban mintegy 80 különböző nemzetiségű és szervezkedésű evangélikus egyház zsinatot tartott. Időközben egyik-másik társult, ill. közösségre lépett egymással. Kétszáz esztendő alatt e szétforgácsolt, autonóm kis evangélikus közösségek las­san egymásba olvadtak. 1962- ben már csak(!) 11 ága volt az evangélikusságnak és ebből a 11 csoportból a 3 vezető egy­háznak a lélekszáma 95%. Meg kell itt azonban jegyez­nünk, hogy ezekben az ada­tokban a kanadai evangélikus- ság is benne foglaltatik, mi­vel az egyházvezetés közös. A három legnagyobb evangélikus egyház a 11-ből a következő: 1. A Lutheránus Egyház Ame­rikában. Lélekszáma kb. 3.6 millió. 2. A Missouri Zsinat. Lélek­száma kb. 2,7 millió. 3. Az Amerikai Lutheránus Egyház. Lélekszáma kb. 2.6 millió. Az első és harmadik nagy tömörülés nevével kapcsolat­ban nehézségünk van. Ha majd a történetüket vizsgálgatjuk, akkor észre fogjuk venni a kü­lönbözőségeket és azt, hogy nem pusztán a szórendben van eltérés: A többi kisebb cso­portosulásnál’pedig meg kell elégednünk a felsorolással. Dr. Rédey Pál hűségre. Fénylő példaként gyakoroljuk állampolgári kö­telességeinket és jogainkat, pontos betartói legyünk az ál­lami törvényeknek, helyesen éljünk az Alkotmányunkban foglalt jogainkkal s természe­tesen híveinket is erre buz­dítsuk. A MAGYARORSZÁGI EVAN­GÉLIKUS EGYHÁZ haza­fias magatartása négyszáz éves múltra tekint vissza. Mindannyian ismerjük azok­nak a nagy papoknak a ne­veit, akik előttünk jártak a hazaszeretetben és a nép szü­reteiében. Amikor móst ha­zánk jogos örököse mindazok­nak a nagy eszméknek, ame­lyek annak idején prédikátor eleinket is lelkesítették, s ami­kor új hazafias célkitűzések során át akarja egységbe fog­ni népünket nagy feladatok teljesítésére, akkor természe­tes, hogy mi magyar evangé­likusok, nemcsak az állampol­gári hűség jogi kategóriái kö­zött, hanem ennél sokkal me­legebben, a meggyőződés el­szántságával veszünk részt hazánk javának munkálásá- ból. A magyar nép mindig sze­rette országát, évszázadokon át bőven áldozott érte vért és verejtékét, de áldozatainak' eredményét csak azóta élvezi, amióta maga' vette kezébe a hatalmat. Érthető hát, hogy nemzeti öntudata, hazafisága, a haza sorsáért érzett felelős­sége is most bontakozott ki igazán, és válik mind hatéko-' nyabb erővé. A szocializmus építése során így alakult ki és emelkedik még magasabb szintre a nemzet egészének egysége. A NEMZETI EGYSÉG TAR­TALMA: a társadalom valar mennyi dolgozó osztályának és rétegének szövetsége a szocializmus építésére. A szo­cializmus építése érdeke a ha­za minden fiának, mindegyi­künk együtt boldogul a kö­zösséggel, együtt gyarapszik a hazával. Ilyen »nemzeti egy­ség ellentétes érdekű osztá­lyokból álló társadalomban so­ha nem alakulhat ki. NÉPÜNK EGYSÉGE egyre jobban kiteljesedik. Mind­azoknak, akik készek együtt­működni a haza felvirágozta­tásán, helyet és munkát ad a Hazafias Népfront-mozgalom. A népfrontmozgalomban fog össze minden osztály és réteg, párttag és pártonkívüli, min­den hazafi, legyén bármilyen foglalkozású vagy világnézetű, ha társadalmi törekvése a szo­cialista építés. AZ EMBERI EGYÜTTÉLÉS RENDJE mindig igen sok tár­sadalmi, politikai, gazdasági kérdést vet fel. Ezeknek isme­retére feltétlenül törekednünk kell. Ismereteink birtokában szolgálhatunk a ma emberé­nek, amikor az a feladat, hogy Isten emberi együttélés rend­jéről szóló kinyilatkoztatását megszólaltassuk, konkréten vi­szonyainkra nézve. Ezért vál­tak olyan hangsúlyossá azok a teológiai problémák, amelyek az emberi együttélés rendjére vonatkoznak, mint például a „Ne lopj!” vagy a „Ne kí­vánd!” parancsolatnak a ma­gyarázata, a tulajdonhoz, vagy a munkához való viszonyról szóló tanításunk kialakítása, vagy a keresztyén ember kö­zösségi magatartásának, a vi­lág békéjéért és jövendőjéért érzett felelősségének a meg­szólaltatása, vagy a felebaráti szeretet elágaztatása, a kiszé­lesített értelemben vett diakó- niai szolgálat felé. Isten veze­tését kell látnunk abban, hogy ezek a kérdések olyan erőtel­jesen jelentkeznek tudomá­nyos teológiai munkánkban, igehirdetői szolgálatunkban, vagy lelkipásztori maga tartá­sunkban. Ezeknek a kérdések­nek a feldolgozása azt mutat­ja, hogy egyházainkat mélyen foglalkoztatja az a kérdés, ho­gyan találjuk meg helyünket a szocializmusban, hogyan vi­szonyuljunk az aktuális poli­tikai, társadalmi, gazdasági kérdésekhez. A SZOCIALISTA HAZAFI­SÄG, a nemzeti egység, az ál­lampolgári hűség, közös jö­vendőnk szolgálata, természe­tes velejárója a keresztyén ember gyakorlati magatartá­sának, a felebaráti szeretet­nek. Ebben a nagy összefogás­ban hivők és nem hivők egyek, mert áz emberért, hazánk jö­vőjéért, mindnyájunk jobb és gazdagabb életéért történik. Ezen a területen vagyunk egyek szocializmust építő né­pünkkel, évszázadok alatt ki­küzdött haladó hagyomá­nyaink nyomán. D. dr. Öttlyk Ernő AZ ÉN ÁLDÁSOM Ne légy te soha Csipkerózsa! Annak szomorú volt a sorsa: . már születésekor átok érte, édesanyja hiába kérte, nem szűnt, hanem valóra vált! S ha nem is halt szörnyű halált, utolérte százéves álom a dohos padlásszoba-ágyon. Legyen neved inkább Hajnalka! Élj szüntelen örök hajnalba’, s ha jön is élted alkonya, v a Fény ne hagyjon el soha Légy te mindig sugárzó hajnal imádsággal és háladallal. Derűt hints mindig szerteszét: a hajnal-élet jó ízét! Ezt az áldást kéri rád első nap az édesanyád. Hanvayné T. Mária Huszonöt évünk új templomai P o t y o n d Potyondi leánygyülekeze­tünk a vadosfai egyházközség hat fiiiá ja közül, nagyság sze­rint az ötödik. Buzgó és bölcs elődök száz évvel ezelőtt is­kolájukhoz tornyot építettek két harangjuk részére. Az épületben iskolai tanítás folyt. Havonta 1—2 alkalommal lel- készi kiszállás alkalmával istentiszteletet tartottak benne. 1948-ban a tanterem ál­lami tulajdonba került, a torony a gyülekezeté ma­radt. Az új községi kultúr- ház elkészülése után az iskolai tanítás a kultűrházban folyt tovább. A volt iskolaterem használhatatlan lett. havonta kétszer csak istentiszteletet tartottak benne. Államunk megértő jóakarattal a gyüle­kezet kérésére a tantermet visszaadta az egyház tulajdo­nába. A 150 lelkes gyülekezet 5000 forint költséggel rendbe tette és belül templommá ala­kította át az épületet, szószé­ket épített, ajándékul szép ol­tárképet kapott. A 40 ülőhe­lyes még iskolapadokkal ellá­tott templomot 1966-ban szen­telték fel. Sümeghy József va­dosfai lelkész havonta két al­kalommal szolgál a potyondi templomban istentisztelettel és gyermek-blbliaórával. Partizánalcciólc egyházi pénzen 2 Vita az Egyházak Világtanácsának a faji megkülönböztetés ellen harcoló nem egyházi szervezetek részére kiutal« segél­lyé körül Szenvedélyes vita folyik szerte a világon az Egyházak Világ­tanácsa Végrehajtóbizottságának most szeptemberben hozott határozatáról: 200 ezer dollárt osztottak szét 19 nem egyházi szervezet között, amelyek főcélja, hogy Ázsiában, Dél-Ameriká- ban és főleg Afrikában minden rendelkezésre álló eszközzel küzdjenek a faji megkülönböztetés ellen. A dél-afrikai helyzet komolyságát mutatja az a tény, hogy 14 szervezet éppen dél­afrikai illetékességű ezekből. A szervezetek ugyan közölték, hogy a kapott összegeket — kétezertől húszezer dollárig terje­dő-segélyeket — nem katonai célokra kívánják fordítani, ha­nem ebből a faji megkülönböztetés áldozatait és azok család­tagjait kívánják segíteni, ösztöndíjakat kívánnak létesíteni szí­nes bőrű, tapulni vágyó fiataloknak és az országukban levő fa­ji megkülönböztetésről kívánnak hírt adni, hogy fölrázzák a világ_ lelkiismeretét, mégis voltak sokan, egyházi vezetők és egyházi gyűlések, főleg Németországban és Angliában, elítélő véleménnyel: partízán^kciókat nem szabad egyházi pénzzel se­gíteni. Az aggodalom annyiban jogos, hogy e szervezetek ál­landó programjába tartozik a fehér elnyomók faji megkü­lönböztető politikája ellenében fegyvert ragadni. Az is bizo­nyos, hogy nehéz volna ellenőrizni e széles földalatti tevékeny­séget is folytató szervezeteknél, hogy pontosan mire fordítot­ták a pénzt. A vita mögött azonban nemcsak éppen erre a mostani helyzetre vonatkozó részletkérdések állnak. A főkér­dés: szabad-e egyáltalán vagy ha szabad, mikor és meddig szabad a keresztyén embernek és a keresztyén közösségnek erőszakot alkalmazni a jobb és igazabb társadalmi rend eléré­se érdekében? Ez a kérdés szorosan összefügg a nemzetközi egyházi szer­vezetek munkája során fölvetődő ténnyel: sok nagyszerű ha­tározat született már ökumenikus konferenciákon és világgyű­léseken. Alig képzelhető ma el egyházi tanácskozás nemzetkö­zi szinten, ahol ne kerülne szóba az anyági javak világszinten igazságosabban történő elosztása, a vietnami vagy a közelke- leti helyzet, a faji kérdés, a lefegyverzés, a világbéke. A ha­tározatok gyakorlati megvalósítása azonban mindeddig elma­radt. Maguk az egyházak sem tudták például mindeddig a ma-> ,guk sorában megszüntetni a faji megkülönböztetést Dél-Afri­kában, sőt vannak magukat keresztyéneknek nevezők, akik ott ezt a politikát mindenestül helyeslik is. Az Egyházak Világta­nácsa segélye ebből a szempontból a tehetetlenség beismerése is: úgy látszik, könnyebb 200 ezer dollárt összekaparni és odá> adni nem egyházi szervezeteknek, mint a saját keresztyéni kö­rön belül-fölszámolni az igazságtalanságot. 1969-ben határozta el Canterburyben az Egyházak Világta­nácsa Központi Bizottsága, hogy nagyszabású programot kezd a faji megkülönböztetés ellen, örvendezve fogadták a gondo­latot szerte Afrikában és Ázsiában az elnyomottak. Dél-Afrika fajüldöző kormánya ellenintézkedésekkel fenyegetőzött. A vi­lág egyházai általában helyeselték és helyeslik a programot, de annak végrehajtásában nem értenek egyet. Új vonás az is, hogy a színes bőrűek a faji megkülönböztetés elleni harcban sem akarnak a fehér ember alárendeltjei és csupán alamizs­naelfogadók lenni. Ök maguk akarják meghatározni a harc taktikáját, a fehérektől nem parancsolgatást, hanem szolidáris melléjük állást várnak. Ezért nem sikerült ebben az esetben a régi megszokott egyházi gyakorlatot folytatni, fehérek-vezette segélyosztó-központokat szervezni, az odaszánt adományt el­sősorban az ottani egyházaknak juttatni és így ellenőrizni, mi történik. Mi sem mutatja jobban a fehér bőrű ember előítéletét a kérdésben, mint az a tény, hogy az egész vitát az érdekelt feketék megkérdezése nélkül folytatják mindeddig. A vita heves. Akadtak egyházi vezetők, akik véleményük alátámasztására közölték, fontolóra veszik az Egyházak Világ­tanácsa és programjai anyagi támogatását, ha nem kapnak biztosítékot arra nézve, hogy a segélyösszeget csak erőszak- mentesen használják föl. Másutt ifjúsági szervezetek tartottak gyűléseket és követelték, hogy még többet adjanak az egyhá­zak a faji megkülönböztetés fölszámolására és helyeselték eb­ben a kérdésben az erőszakos és fegyveres akciókat is. A Hes­sen—Nassau-i evangélikus tartományi egyház 100 ezer már­kát kíván adni az Egyházak Világtanácsa programjára, de az összeget zárolták a vita befejezéséig. A nyugat-németor­szági Egyesült Evangélikus Egyház legutóbbi zsinata úgy pró­bálta a kérdést megoldani, hogy a következő megkülönbözte­tést tette: egyházak és egyházi testületek nem támogathatnak erőszakos, fegyveres lépéseket Az egyes keresztyének azon­ban jogosak, sőt kötelesek is erőszakot alkalmazni, ha más­ként nem tudják előbbre vinni az igazság ügyét. Nehéz tájékozódni a sokféle vélemény sűrűjében. Annyi azonban bizonyos, hogy a dolog nem úgy áll, mint azt a dél­afrikai kormánykörökhöz közelálló sajtó próbálta világszerte magyarázni. Az Egyházak • Világtanácsa nem terrorcselekmé­nyeket és gyilkosokat akar segíteni, partizánok kiképzéséhez hozzájárulni vagy fegyvert vásárolni gerillák ezreinek, akik egyetlen vágya ártatlan fehérek lemészárlása lenne. Igazságos ügyről van szó! Elsősorban nem akkor jelentkezik az erőszak, amikor epiberi méltóságukban súlyosan megalázottak fölkel­nek jogaik védelmére, hanem akkor, amikor .a fehérek erősza­kot alkalmaznak ma Dél-Afrikában vagy Rodéziában vagy bárhol másutt a világon előjogaik védelmére. Ilyen erőszakkal szemben csak az lehet a keresztyén magatartás, amint azt pél­dául a Lutheránus Világszövetség legutóbbi evíani világgyű­lése is kifejezte abban a határozatában, amelyik létrejöttében tevékeny részt vállalt egyházunk küldöttsége is: „...támogat­juk nemcsak a keresztyéneket, hanem azokat az embereket is, akik széles e világon odaszánják magukat a faji megkülönböz­tetés megszüntetésére és a társadalomban a fajok közti igazság megvalósítására...” if j. Harmati Béla Pályázati eredmények Teológiai Akadémiánk az év zeit pályamunkák készítői Ka- elején hallgatói részére pályá- lácska Béla, Lehel László és zatot hirdetett „Felszabadult Zátonyi János hallgatók, hazában élek” címmel. A pá­lyázat eredményét az Akadé­miai jubileumi ülésen hirdette ki dr. Nagy Gyula dékán. Há­rom pályamunka futott be. A bíráló bizottság tüzetes értéke­lés után úgy döntött, hogy a. kitűzött első dijat nem adja ki, de mindhárom pályamunkát egyenlően 300—300 ft-os má­sodik díjjal jutalmazza. Az értékelés végéig jeligésen ke­ÜJ TEOLÓGIAI FAKULTÁS ADDIS ABEBÁBAN Abesszínia fővárosában Teológiai Fakultást létesíte­nek, amelyen ortodox lelké­szeket és laikus papokat ké­peznek ki. ZENES ÁHÍTAT lesz december 2Ö-án, vasárnap délután a 6 órai istentisztelet keretében a Deák téri templomban. SCHÜTZ: KARÁCSONYI HISTÓRIA BACH: PASTORALE SZOKOLAY SÁNDOR: KARÁCSONYI , PÁSZTORÁÉ Énekel a LUTHERÁNIA énekkar. Vezényel: Weltler Jenő Orgonái: Trajtler Gábor • Igét hirdet: D. KÁLDY ZOLTÁN püspök A templomot fűtjük! I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents