Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1970-12-06 / 49. szám
Gazdag reménység Lehet a remény halvány sugár, mint börtönök mély celláiba belopódzó vékonyka fénycsík, de lehet mindeneket betöltő fényözön, mint hegyek ormát beragyogó, életet hozó, tavaszi napkelte. A keresztyén reménység Pálnál ez utóbbihoz hasonló. Nem úgy kapaszkodik bele Isten ígéreteibe, mint fuldokló a szalma- szálba, hanem úgy áll rajta, mint hajós a jól megépített járművön, mely biztonságosan viszi a cél felé. A múltat idézi először, mint bő tanulságát Isten ígéretei megbízhatóságának. Az „Írás" egybefoglalva tárja elénk egyrészt a prófétai szót, Isten szándékát, terveit, akaratát, másrészt bőven illusztrálja egyének, közösségek, népek életében Isten hűségét ígéreteihez és azokhoz, akiknek az ígéretek szólnak. Vegyük hozzá az azóta eltelt kétezer esztendőnek ugyancsak bő tanulságait. S míg gondolataink csodálatos időgépén végigfutjuk az emberi lét szinte beláthatatlan mélységekbe vesző útját, lassítsuk le a felvételt, annál a negyedszázadnál, amely közvetlenül mögöttünk van. Ez az emberöltő, amelyben mi javarészt benne éltünk, amelyben tettünk-vettünk, rontottunk és javítottunk, gátoltunk vagy előrevittünk, amelyben oly sok minden történt velünk, családunkkal, népünkkel és a világgal, magában is bő tanulságot szolgáltat a keresztyén reménység számára. Ha huszonöt esztendővel ezelőtt oly szívből jövően tudtuk sóhajtani: „A mélységből kiáltok hozzád Uram!”, mert „ha a bűnöket számontartod, Uram!”, — akkor most az apostol szavait visszhangozzuk: „Magasztallak téged ... .és dicséretet éneklek a te nevednek”. Itt máris a jelenhez érünk, amikor a „bővölködő” keresztyén reménység alapjául szolgáló hitbeli bizonyosságot keressük. Mert Isten ígéretei és hűsége nemcsak időhöz kötöttek. Olyanok, mint a mindennap felkelő nap fénye. Nemcsak atyáinknak jutott belőle. Ma is beragyogja éltető fénye a vigasztalást, örömöt és békét kereső ember életét. Nem is csak partikularisztikusan, egy-egy emberre, egyházra, népre veti fényét, hanem a Földet körülvilágító Napot túlhaladva, egyszerre ömlik el az egész emberiségen, „pogányákon” és „zsidókon”, hivőkön és nem hivőkön, feketéken és fehéregen, nőkön, férfiakon, gyerekeken és öregeken. Csak fogadd be ezt fényt, csak tükrözd vissza, csak lásd meg, csak vedd észre egy nagy vajúdásban születő új világ új csodáiban. Lásd meg, hogy sok nép, „amely sötétségben ült, lát nagy világosságot”, hogy milliók mondanak ellent a mérhetetlen sok veszteséget, fájdalmat, halált hozó háborúságnak, és kiáltanak öröm és béke után, hogy Isten megmutatja igaz voltát azok ellen, „akik igazságtalansággal nyomják el az igazságot”, hogy a megengesztelődés és egymásért élés szívbe írott törvénye, ha nem kőtáblák, de dokumentumok nyilvánosságára törekszik. ' . A fény pedig Attól árad, Aki „minket is befogadott az Isten dicsőségére.” Az Írások szerint eljövendő, eljött, és újra eljövendő Krisztusból. Aki Isten időtlen és örökkévaló szeretété- böl jött el, abban él, és onnan lészen eljövendő.. Aki a Szentlélek ereje által mindig jelen van, Aki Istennek a szeretetébe befogadott, újra és újra befogad. Szélesre tárt karjával ölel bele Isten szeretetébe minden vigasztalásra, örömre és békére vágyót. Átfogóbban, mint ahogy a mi sokszor önző, sokszor gyáva „reménységünk” meri megtenni, nagyon is szűkre szabva azoknak a közösségét, akik „méltók” Isten szeretetére. Es attól a Krisztustól árad a reménység mindeneket betöltő fénye, akinek a szeretete határozott, biztonságos és céltudatos. Aki hatalmasan szeret. Van hatalma arra is, hogy a szeretet uralmáért, győzelméért büntessen, de arra is, hogy megbocsásson — arra is, hogy elveszítsen, és arra is, hogy megelevenítsen. Es Ö mindig a másodikért cselekszik; meg akar bocsátani, és meg akar eleveníteni. Nagy erejét mindig arra használja, hogy a bűntől, szomorúságtól, békétlenségtől, szenvedéstől, haláltól — Isten haragjától — megmentsen, szeretete és dicsősége örök fényébe átmentsen. Hogy a tanulságot levontuk-e, hogy az életet betöltő reménység eláradt-e mibennünk és mirajtunk is, az a visszatükröződésből tűnik ki. Végigfut-e, továbbárad-e rajtunk, mint a Nap arany híd ja a tó tükrén? Körben a parton emberek várják ezt a fényt. Élettárs, testvér, gyermek, szülő, munkatárs, népünk és korunk fiai és leányai. Reménykednek és fáradoznak, sírnak vagy követelnek egy egész élétet, egy egész világot betöltő örömöt és békét. Téged is hívnak munkatársnak és részestársnak. Tegea es a ma gyülekezeteit, az egyes hívőt és a keresztyénség ökumenéjét. Isten pedig küld a fényből a fénnyel: a vigasztalás, igazság, szeretet és béke szavával és tettével, hogy az ígéretből beteljesedés, a reménységből valóság legyen itt és örökké. Mezősi György N. H. SOE PROFESSZOR ELÖADÄSAI TEOLÓGIAI AKADÉMIÁNKON Niels Hansen Soe professzor, a neves dán teológus, akinek szociáletikai, etikai és vallásfilozófiai művei világszerte ismertek, november 21—29 között Budapesten egyházunk vendége volt. A Lutheránus Világszövetség teológiai professzorcsere programjának keretében öt alkalommal előadást tartott Teológiai Akadémiánkon. Ismertette és értékelte századunk protestáns teológiai irányzatait különös tekintettel a skandináv országokra. D. Káldy Zoltán és D. dr. Ottlyk Ernő pöspökök, valamint dr. Pálfy Miklós profeszszor, a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának főtitkára hivatalukban fogadták a professzort és ismertették egyházunk életét és munkáját. Soe professzor meglátogatta budapesti diakóniai intézményeinket és a Budapest-Deák téri templomban istentiszteleten vett részt. Elutazása előtti napon D. Káldy Zoltán püspök és dr. Nagy Gyula dékán a Teológiai Akadémia tanári karával együtt szeretettel köszöntötték őt abból az alkalomból, hogy éppen magyarországi tartózkodása idején töltötte be 75. életévét EZER CSILLAG Az egyházi diakónia vasárnapján Majdnem ádventtől ádventig tartott, míg elkészültek az ádventi csillagok. Alig akartunk hinni a szemünknek, de készen volt mind az ezer, sőt több. Kicsit bizonytalankodva, kicsit hitetlenkedve nézegettük a napról-napra folyó munkát. Többször megálltam magám is a munkaasztalok mellett és néztem a szorgoskodó kezeket. Ha csak a kezeket láttam volna, nem lett volna sok biztató jel a „terv” teljesítésé-’ hez. Vékony, hosszú erőtlen ujjak pergették a papírt az egyik asztal fölött. Görcsösen homoruló kézfej igyekezett alakítani az anyagot másutt. Szerteálló ujjak, vastag ízületekkel próbálták engedelmességre bírni a ceruzát. Tömpeujjú, sűrűn barázdált kezek forgatták a munka eszközét. Erőtlen karok támaszkodtak könyökkel az asztallapra és’ forgatták a kis tölcséreket. Csak a kezeket néztem, de magam előtt láttam tulajdonosuk arcát, egész személyiségét.- Mintegy húszán dolgoztak együtt hosszabb-rövidebb ideig naponta rendszeresen gon- dózottaink, fogyatékos gyermekek. Különféle betegség tette különössé kezüket, arcukat, testüket, lelkűket. Az ilyen emberek különössége külön helyzetet jelentett mindig, külön bánásmódot vont maga után a társadalom részéről. Történelmi korszakok és társadalmak szerint különböző bánásmódban volt részük. Mai szemléletünket és meggyőződésünket velük kapcsolatban így fogalmazhatnánk meg: szükségünk van rájuk. Az egyházban nem újkeletű az a meggyőződés, hogy a kicsiny és gyenge ember is értéket jelent és képvisel a közösségben. Jézus erre tanította egyházát. Az első keresztyén gyülekezetek nagyon jól értettek ahhoz, hogyan kell az ilyen felebarátokat beilleszteni, szervesen hozzákapcsolni az életet jelentő közösséghez. Később a leghatatározottabb formában elevenedett meg ismét Jézus Krisztus tanítása a száz évvel ezelőtt elhangzott jelmondatban, Bodelschwingh lelkésznek az irgalmasságra hívó csatakiáltásában : nincs használhatatlan ember. Őszinte és tiszta örömmel veheti tudomásul az egyház ma, hogy a kezdet kicsiny jelei nagyra nőttek, a gyenge, sérült, fogyatékos embertárs megbecsülése a m^i társadalomban általánossá vált. A kezdetleges eszközök és módszerek, amelyekkel régebbi korokban az egyház ilyen esetekben segíteni próbált, a modern technika minden vívmányát felhasználva igyekszik helyreállítani a sérüléseket, pótolni a fogyatékosságokat és így beilleszteni az embert a közösségi életbe. Egyházunk diakóniai intézményeiben is ezen az úton járunk. Nemcsak a „herrnhuti- csillagok”-kal kísérleteztünk, hanem más eszközökkel is igyekszünk felébreszteni szunnyadó, vagy elhanyagolt képességeket. A gyermekek készítettek már könyvjelzőket, sokfajta színes hímzést és varrást, motívumokkal díszített gyöngyös alátéteket. Sok kedves és. felemelő élmény tanúi lehetnek azok, akik e gyermekekkel foglalkoznak. Egészen tárgyilagosan mérhetők le a fejlődés jelei a munkát végzőkön. Ügyesedik a kezük, rendszerezettebbé válik a mozgásuk, fejlődik az értelmük. A legnagyobb eredményként értékelhető azonban az, ha egyre jobban és tudatosabban illeszkedik be valamelyik gyermek a közösségbe. Nem elegendő csupán munkát adni a gyermekek kezébe, hanem szükséges megértetni amennyire lehet, a munka célját. Menynyivel értékesebb a végzett munka, az elkészült tárgy, ha készítője tudja, ki fogja használni, vagy mire használják. Örömében minden erejét és képességét összeszedi, s úgy dolgozik az, aki tudja, hogy ajándékot készít édesanyjának, vagy testvéreinek. Ezt a fokozott igyekezetei tapasztaltuk a csillagok készítésénél is: mindenki tudta, hogy a csillogó díszek karácsonyfákat fognak ékesíteni és munkája szebbé teszi majd az ünnepet. Az együtt dogozók csoportja is új közösséggé szerveződött az otthonban: munkatársi közösséggé. Az együtt dolgozók közelebb kerültek egymáshoz, egyenetlenségek szűntek meg, barátságok alakultak M. Sok nyugtalan gyermek fegyelmezettebbé vált, s a megköze- líthetetlenek hozzáférhetőbbekké. Egyszerűen egészségesebbé vált a légkör, használhatóbbakká az emberek. Ügyelünk arra, hogy a végzett munka hasznos legyen. Nemcsak jelképesen dolgoznak a gyermekek. Komoly eredményeik vannak. Nemcsak az ezer csillag tanúskodik az eredményről. Nagyobb vállalkozásokba is kezdhettünk. Az egyik gyár munkáshiánnyal küzdve, dobozok készítésére keresett vállalkozókat. Gyermekeinkkel vállalkoztunk a feladatra. Sok nehézség és zökkenő áráp, de mégis sikerült belekapcsolódni a termelés igazi folyamatába. A gyárban is tudják és elismerik: szükség van ezekre a gyermekekre és mi is jóleső érzéssel könyveljük el a tényt. Sok olyan esetről tudunk, amikor bizonyos munkafolyamatokhoz gyárakban nem találtak munkásokat, de az ilyen otthonok lakói készséggel és örömmel vették kezükbe a munkadarabokat és sikerrel dolgoztak. A siker, a sérült és fogyatékos ember rehabilitálása, beillesztése jogos helyére a társadalomba az egész közösség feladatát jelenti. Elsősorban mégis azoknak a munkája révén történik, akik ott állnak a gyengébb testvér közvetlen közelében. Nagyon sok múlik az ő szolgálatukon. Az ezer kis csillag visszaverődő fénye rájuk is hull. Azokra, akik hinni, és dolgozni tudtak az ezer csillagért és azokért a gyermekekért, akiket rájuk bízott Isten ebben az otthonban. Gyülekezeteinkbe eljutnak majd a mi kis gyermekeink művei, a kis herrnhuti csillagok. Akik nézegetik majd őket és karácsonyfájukra is akasztják, gondoljanak azokra, akiknek kezemunkája és azokra az otthonokra, amelyek az egyházéi és arról gondoskodnak, hogy — ha csak lehet — ne legyen egyetlen mellőzött, keserű, céltalan élet sem. Ezek a gyermekek érzik: szükség van reánk. Jó volna azonban a diakónia vasárnapjainak világosságában gyülekezeteinkben felismerni annak igazságát, hogy nekünk is szükség van rájuk. Hiszen erre tanít bennünket Jézus Krisztus. Muncz Frigyes Kép Genfből Már beszámoltunk arról, hogy a Lutheránus Világszövetség Egyházi Együttműködés Bizottsága D. Káldy Zoltán püspökünket legutóbbi genfi ülésén alelnökké választotta. Képünkön a tanácskozások szünetében f>. Káldy Zoltán püspök Dr. Ulrich Duchrow-val, a Tanulmányi Osztály igazgatójával beszélget. Mátyásföld A mátyásföldi fiókegyház Cinkota fiókegyházaként 1934. pünkösdjén alakult meg. A hívekben kezdettől fogva elevenen élt a templomépítés vágya. Ez a kis gyülekezet teljesen önerőből 1943 tavaszán elkezdte építeni templomát és 1944 őszén az épület tető alá került. A háború a befejezést lehetetlenné tette, de már 1948-ban átadhattuk rendeltetésének. Ez a templom Sán- dy Gyula egyetemi tanár tervei szerint épült meg. Különösen 124 kazettás menyezete váltakozón, őskeresztyén szimbólumok és magyaros motívumok mondanivalójával önmagában prédikált. Id. Scholz Erik művészi munkája átkerült szinte hiánytalanul a második templomba is. Az első templomot ugyanis városrendezési okokból új helyre kellett átépíteni. Államunk mesz- szemenő segítőkészséggel vállalta a lebontás, anyagszállítás és az új templom felépítési költségeinek mintegy 90%- át. A templom építési költsége 280 000 Ft volt, a gyülekezet áldozatos természetbeni munkáján kívül. 1964-ben vették használatba. A gyülekezet lelkésze mindkét templom építése idején és jelenleg is Blat- niczky Jenő. A második templomot dr. Kotsis Iván tervezte. A 80 ülőhelyes templomot a mintegy 300 lelkes filia hetenként rendszeresen használja. BIBLIAFORDÍTÓK STUTTGARTI TANÁCSKOZÁSAI Stuttgartban összejövetelt tartottak november első hetében a londoni, amsterdami és stuttgarti bibliafordítók, hogy előkészítsék azt a szemináriumot, amelyet 1971-ben Halléban szándékoznak megtartani a kelet-európai bibliafordítók részére. A tanácskozás 4 résztvevője az összejövetelt követően részt vett a budapesti bibliafordítói konzultáción. NYBORG Az Európai Egyházak Konferenciájának hatodik nagygyűlését 1971. április 26. és május 3. között tartják a dániai Nyborgban, ahonnan 1958-ban ez a konferencia elindult. A mostani nagygyűlés főtémája így hangzik: „Isten szolgája, emberek szolgája”. A konferencia főelőadója Krusche mag- deburgi evangélikus püspök lesz. Előadást tart Dr. Nagy Gyula professzor is. KELET-PAKISZTÄN A világszerte megindult segélyakciók csak akkor jelentenek valamit Pakisztán számára, ha nagyon gyorsak — állapították meg Genfben az egyházi világszervezetek központjában. Eddig csupán Németországból kereken egymillió márka érkezett a különböző egyházaktól, mint gyorssegély. Félő azonban, hogy megfelelő szállító eszközök hiányában a segítség későn érkezik a ka* tasztrófa színhelyére.
