Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-10-11 / 41. szám

Beszélgessünk! Mt 12, 33—37 — Beszélgessünk egyet, jó?! — A jó beszélgetés olyan élvezetesen üdítő, mint amikor egy érett őszibarackba harap az ember, ezért ha nincs semmi rej­tett szándékod, szívesen beszélgetek én is. — Miért lenne rejtett szándékom? Éppen azért akarok ve­led beszélgetni, mert ki akarom veled cserélni gondolataimat, hiszen a beszélgetés éppen az emberi gondolatok és érzések kicserélésére, feltárására szolgál. — Nem inkább elleplezésére gyakran? Nem tapasztaltad még, hogy sokszor kifejezetten azért beszélünk, hogy sikerüljön azt elhallgatni, amit valójában gondolunk? — Ilyenkor mindig a tudathasadás veszélye fenyegeti az em­bert. Vagy az van a száján, ami a szívében, vagy pedig a végén már az illető sem tudja, mi van a szívében s mi van csak a szá­ján. — Nagyon szép az az elképzelés, hogy az legyen a szájon, ami a szívben van. De mi van akkor, ha például a szívben ha­rag van? Játssza meg ilyenkor magát s mézesmázos szavakkal próbáljon a korhadt fára tetszetős gyümölcsöket aggatni, vagy pedig szava legyen olyan rothadt gyümölcs, amely megfelel „szíve fája” korhadtságának? — Ezt én sem tudom. Mindenesetre az lenne a jó, optimális helyzet, ha nem lenne például harag a szívben! Ha legalább annyit fáradoznánk a „fa” rendbehozásán, mint amennyi fá­radtságot áldozunk arra, hogy szebb gyömölcsöket lássanak raj­tunk, mint amilyeneket valójában teremni tudunk. — Én már azt is nagyra értékelem, ha valaki egyáltalán ve­szi magának azt a fáradtságot, hogy a beszélgetés akadályait leküzdve beszélgetést kezdeményezzen. Figyeld meg, hogy egy­re kevesebbet beszélgetünk, a szó igazi értelmében. Tárgyalni tárgyalunk, rohanva, távirati stílusban szólunk is egymáshoz néhány szót, de igazi beszélgetésre alig van idő. — Másrészt meg ha van rá időnk, akkor a beszélgetést cse­vegéssé hígítjuk fel, elfecsegünk értékes perceket anélkül, hogy valóban lenne tartalma annak, amit mondunk. Képzeld el, mi­lyen szép kis büntetés lenne, ha az embernek végig kellene hallgatni mindazt a felesleges, üresjáratú fecsegést, amit csak egy év alatt elmondott! — Ez még csak hagyján, de akkor mi lenne, ha az összes durva jelző valami rettenetes csoda folytán hirtelen alakot-ölt- ve megvalósulna? Csupa háziállat és elmebeteg járkálna körü­löttünk: ökrök ülnének a volán mögött, vízilovak utaznának a villamoson, nem pedig az Istennek oly drága emberteremtmé­nyek. — Emberteremtmények, akik sajnos olyan törékenyek is, hogy egy szó halálra sebezheti őket. Valahányszor élesebb és mérgezettebb a hegye egy-egy pletykának, mint a nyílnak, va­lahányszor elröpítjük a követ anélkül, hogy tudnánk, hol áll meg, mindig szemtelenül visszaélünk azzal a lehetőséggel, me­lyet Isten ajándékozott nekünk a beszélgetésben. — Ha már az „Isten” szót mondtad, hadd kérdezzek valamit : Szerinted, aki kiejti Isten nevét, az mind hivő ember? — ??? — A káromkodásra és a trágár beszédre gondolok! Arra, amikor pont és vessző helyett, csak úgy kötőszónak beékelő­dik valami zaftos ocsmányság! — Csak azt merem remélni, hogy majd amikor az utolsó na­pon egyformán bűnösnek ítéltetünk beszédünk miatt, Isten ar­ra a beszédre is tekintettel lesz, amelyet Jézus szól az érde­künkben. — Mindenesetre még az ítélet előtt meg kellene tanulnunk a szép beszédet. Nem a magyar nyelvhelyességre, szabatos gördülékeny stílusra gondolok elsősorban, hanem arra a való­di beszélgető, dialógikus magatartásra, melyet Jézus, a Nagy Beszélgető mutatott meg, aki 12 éves korától kezdve beszélge­tésével hidat épített ember és ember, Isten és ember között; aki szavaival elevenre tapintva gyógyított és rendezett dolgo­kat; aki mindig szóbaállt emberekkel s aki még a kereszten is beszélgetett — És mennyire jobbakat is mondott, mint mi szoktunk egy­másnak! Mindig megtalálta a közös nyelvet beszélgető partne­rével ! — Nekünk sem lehet más dolgunk a vasárnapi igehirdetés­ben sem, mint hogy megtaláljuk az igehallgatók és az igehirde­tők közös nyelvét, Istennel is közös nyelvét, (!) s az egymás közti beszélgetést szent rangra önelve folytassuk a párbeszé­det Bízik László IMÁDKOZZUNK Atyánk! Szabadítsd meg, kérünk, legalább imádkozásunkat az emberi beszéd minden veszélyétől és kísértésétől. Add, hogy minden szavunk szeretetből hangozzék, mert anélkül úgy kon­ganak szavaink, mint a rideg érc. Bocsásd meg elhamarkodott kijelentéseinket, felelősséggel át nem gondolt ítéleteinket, tedd jóvá, ha ott szóltunk, ahol nem kellett volna és akkor hallgattunk, amikor beszélnünk kellett volna. Tedd beszédünket építővé, környezetünk, embertársaink és az egész emberiség számára hasznossá. Szólj hozzánk továbbra is, maradj velünk továbbra is párbe­szédben Igéd és Szentlelked által, ahogy megígérted a mi Urunkban Jézus Krisztusban. Amen. Felvétel kántori tanfolyamra 1970. november 17-től 197L március 27-ig az Országos Kántorképesítő Bizottság Fóton négyhónapos kán­tori tanfolyamot tart teljesen kezdők, haladók és kántorok to­vábbképzésére. A tanfolyam bentlakásos. Részvételi díj havonként 500,— fo­rint, amelyben benne van a teljes ellátás, lakás és tandíj. Azok számára, akik nem tudnak négy hónapon keresztül részt venni, mint bentlakók, lehetővé tesszük, hogy a tanfolyam elején, kö­zepén és végén 2—2 hetet töltsenek a tanfolyamon. Ez időre az ellátási díj felét fizetik. A közelben lakók is bejárhatnak he­tenként egyszer, szombaton, ezek havi 120,— forint tandíjat fi­zetnek, és az élelmezést esetenként és naponként térítik. Jelentkezési határidő: október 20. Jelentkezési cím: Országos Kántorképesítő Bizottság, Buda­pest. VIII. Puskin utca 12. A kérvényhez mellékelni kell: lel- készi ajánlást, orvosi bizonyítványt, életrajzot. A felvételről részletes értesítést küldünk. ORSZÁGOS K * NTORKÉPESÍTÖ BIZOTTSÁG Istentiszteleti rend Budapesten, 1970. október 11-én Deák tér de. 9. (úrv.) dr. Kékén András, de. 11. (úrv.) dr. Hafen- scher Károly, du. 5. Trajtler Gá­bor du. 6. szeretetvendégség: dr. Kékén András. Fasor de. 11. D. Koren Emil, du. 6. Szirmai Zoltán. Dózsa György út de. fél 10. D. Ko­ren Emil. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákó­czi út 57/b. de. 10. (szlovák) Aradi András, de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 10 Francisci Gui- dó, de. 11. Francisci Guidó, du. 6. Francisci Guidó, Kőbánya de. 10. Sülé Károly. Utász u. de. 9. Veöreös Imre. Vajda Péter u. de. fél 12. Sülé Károly, Zugló de. 11. (úrv.) Boros Károly. Rákosfalva de. 8. Boros Károly. Gyarmat u. de. fél 10. Boros Károly. Fóti út de. 11. Baranyai Tamás. Váci út de. 8. Benczúr László. Frangepán u. de. fél 10. Benczúr László. Üj- pest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsé­bet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Újtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matúz László. Kispest de. 10. Kispest Wekerlete- lep de. 8. Pestújhely de. 10. Sch­reiner Vilmos. Rákospalota MÁV — Szentháromság után a 29. vasárnapon az oltárterítő szí­ne: zöld. A délelőtti istentisz­telet oltárt igéje: Ef 5, 15—21; az igehirdetés alapigéje: Mt 12, 33—37. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN, Október 25-én, vasárnap reg­gel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját lcözvetíti a Petőfi Rádió és az URH adó. — A NÓGRÁDI EGYHÁZ­MEGYE lelkészi munkaközös­sége szeptember 24-én Balas­sagyarmaton tartotta ülését. Ürvacsorát osztott Gerhát Pál, igehirdetési előkészítőt Fábry Mihály, előadást Révész Lász­ló, beszámolót Gartai István esperes tartott — SZARVAS-OTEMPLOM. A gyülekezet őszi szeretetven- dégségén, szeptember 20-án Tóth-Szőllős Mihály dunaegy- házi lelkész tartott előadást HARMONIUM, öt oktávos, tíz regiszteres, kitűnő állapotban 4500 Ft-ért eladó. Budapest. VIIL Futó u. 4L H. 7. — ROZSAK! Csodálatos szín­változatban, legjobb minőségben csak nálunk. Kérésre árjegyzéket kipd PALKÓ kertész. Budapest. XV. Csillagfürt u 8. — HARANGOK vinanymeghajtá- sának beszerelését jól bevált mód­szerekkel, jutányos áron, garan­ciával vállalom. Hívásra a hely­színbe utazom és részletes tájékoz­tatással szolgálok. Kraszkó Jenő villanyszerelő mester. Békéscsaba, Gyulai út 22. — SZOBA, ÖSSZKOMFORTOS kertes családi ház Csepelen eladó pesti lakáscserével. Esetleg ház­felügyelőséggel is. Leveleket „Cse­pel” jeligére a kiadóhivatalba ké­rek. telep de. 8. Rákospalota Nagy­templom de. 10. Rákospalota Kis- templom du, 3. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sasha­lom de. 9. Kamer Ágoston. Má­tyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du fél 3. Kistarcsa de. 9. Rá­koscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du., 3. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Szita Istvánná, de fél 11. (német), de. n. (úrv.) Madocsai Miklós, du. 6. Szi­ta Istvánná. Torockó tér de. fél 9. Madocsai Miklós. Óbuda de. 9. Fülöp Dezső, de, 10. (úrv.) Fü- löp Dezső. XH. Tartsay Vilmos u. de. 9. Ruttkay Elemér, de. 11. Rutt- kay Elemér, du. fél 7. Takács Jó­zsef. Budakeszi de. 8. Takács Jó­zef. Pesthidgkút de. fél 11. Takács József. Kelenföld de. 8. (úrv.) Reuss András, de. 11. (úrv.) Reuss András, du. 6. Bencze Imre. Né­metvölgyi út de. 9. Bencze Imre. Nagytétény, de. fél 9. Visontai Ró­bert. Kelenvölgy de. 9. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Budaörs du. 3. Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. fél 11. du. 5. Szere­tetvendégség. Dr. Selmeczi János. „Gyöngyszemek a szarvasi éne­keskönyv új részében” címmel A délelőtti istentiszteleten ige­hirdetéssel szolgált. A szere- tetvendégségen szavalt: Kovács Pálné, Kondacs Mária és Klí­mái Pál. — A BACS-KISKUN EGY­HÁZMEGYE lelkészi munka- közössége szeptember 16-án Kecskeméten tartotta ülését. Ürvacsorát osztott Görög Ti­bor esperes, előadást tartott Hernády Nándor. A lelkészek beszámoltak nyári pihenésük­ről, majd az új munkaév fel­adatait beszélték meg. A meg­beszéléseket Görög Tibor espe­res, Tóth-Szőllös Mihály, Hu- lej Alfréd és Sárkány Tibor vezették. Előadásban foglalkoz­tak azzal a kérdéssel is, hogy milyen segítséget ad a pszicho­lógia a másik emberrel való beszélgetésben. EVANGÉLIKUS ELET „, A Magyatországi Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő és kiadó: D. Korén Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vm, Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.412—VHL Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 © 70.3033 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla igazgató „Aki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlőm ki an­nak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevé­ről az én atyám előtt és az ő angyalai előtt.” (Jel 3,5). VASÁRNAP. — „Kivágatta- tott az élők földéből, hogy né­pem bűnéért legyen rajta Ve­reség.” (Ézs 53,8) Ézsaiás pró­féta nagyon sók helyen vilá­gosan utal Jézusra. Most is azt teszi. Azzal a jó hírrel indít el minket ezen a héten, hogy Jé­zus magára vette bűneink, ter­hét, elviselte értünk a szenve­dést és halált, hogy mi élhes­sünk. Csak így, ennek tudatá­ban élhetünk mi, hiszen ha bűneink súlyát állandóan ne­künk kellene hordanunk, már rég elvesztünk volna. Így azonban van lehetőségünk ar­ra, hogy bűneinket naponként Jézus vállára tegyük és így megszabadulva kezdhessünk naponként újat! HÉTFŐ. — „Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, meg- tántorodnak a legkülönbek is; de akik az Ürban bíznak, ere­jük megújul, szárnyra kelnek mint a saskeselyű, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.” (Ézs 40, SO­SI) Emberi erőnk véges vol­tára figyelmeztet bennünket ma a próféta. Hányszor, de hányszor bíztunk már mi is saját erőnkben nem számolva Istennel. Eredmény: sikerte­lenség, kudarc, elkeseredés, csüggedés. Arra biztat mai igénk, hogy Istenben bízva, az ő segítségével végezve minden munkánkat, könnyebb és hasz­nosabb lesz. KEDD. — „Megismeritek, hogy nem hiába cselekedtem mindazt, amit cselekedtem, ezt mondja az Űr. (Ez 14,23) Sok­szor értetlenül állunk szembe Isten egy-egy cselekedetével, egy-egy akaratával. Hiszen hányszor fordult elő már saját életünkben is, hogy egy-egy büntetés „sorscsapás” után Is­tent- vádoltuk és nem tudtuk hittel elfogadni akaratát, nem akartuk megérteni szándékát. És csak esetleg évek múlva ér­tettük meg, hogy mindez a ja­vunkra van. Hol a hitünket, hol a szeretetünket próbálja és erősíti ilyen esetekben Isten. Arra szólít fel ma bennünket a próféta, hogy Isten minden döntése, akarata előtt hittel hajoljon meg az ember, mert minden javát szolgálja. SZERDA. — „Hadd vigadjak és örüljek a te kegyelmed­nek, amiért meglátod nyomo­rúságomat.” (Esőit 31,8) Az ember nehezen tudja elfogad­ni, hogy isten mindig figye­lemmel kiséri életének, sorsá­nak alakulását. Mindig mel­lettünk van örömünkben is, bánatunkban is. A kérdés csak ott van, hogy az ember tudo­mást vesz-e erről, elfogadja-e ezt vagy pedig nem. Az igaz hit tud ennek örülni' és na- ponkét hálát adni ezért. A zsoltáros azért ad hálát Isten­nek, mert a nyomorúság ide­jén megtapasztalta Isten meg­segítő kegyelmét. CSÜTÖRTÖK. — „Ha a te orcád nem jár velünk, ne vigy ki innét minket.” (2 Móz 33, 15) Az egyiptomi kivonulás előtt mondja ezeket a szavakat Mózes Istennek. Nélküled nem megyünk sehova! Mindannyian el tudjuk ezt mondani? Nem az jellemző-e inkább ránk, hogy Isten nélkül, tőle mene­külve akarjuk leélni életün­ket? Tehernek, nyűgnek érez­zük sokszor Istent! Pedig — és erről nemcsak a Szentírás tesz bizonyságot, hanem nagyon sok elrontott élet is — Isten nélkül az ember nem boldogul­hat se családi életben, se se­hol máshol. Nem tudja helye­sen és jól betölteni szolgála­tát mindennapi élete során sem. Ha azonban Istennel csi­nálja mindazt, akkor sikerül! PÉNTEK. — „Én alkottalak téged, én szolgám vagy, Izrael, nem feledlek el,” (Ézs 44,21) Nagyon szükséges az ember­nek — nekünk is — ez a fi­gyelmeztetés. Nem maga-ma­gát alkotta az ember, nem is egy egyszerű biológiai fejlődés eredménye, hanem Isten alko­tása, teremtése vagyunk mind­annyian. Ez azt jelenti, hogv Neki tartozunk szolgálattal és engedelmességgel. Ez a szolgá­lat pedig csak úgy lesz teljes, ha a másik ember felé irá­nyul szűkebb és tágabb kör­ben egyaránt. Csak így fele­lünk meg teremtettségiinkből fakadó követelményeknek. SZOMBAT. — „Dicsérlek té­ged Uram, Istenem, teljes szí­vemből és dicsőítem a Te ne­vedet örökké.” (Zsolt 86, 12) Ha végiggondoljuk az elmúlt hét eseményeit, akkor is el kell, hogy mondjuk a zsoltá- rossal együtt ezt a dicséretet, hiszen Isten volt az, aki meg­őrzött és megtartott minket ezen a héten is. Ö volt az, aki lehetőséget, erőt adott heti munkánk elvégzéséhez, ő adott az elmúlt héten is békességet a szívünkbe és békét. De ezen túlmenően, ö az, aki állan­dóan kínálta és kínálja ne­künk bűnbocsánatát és a na­ponkénti újrakezdés lehetősé­gét Jézus Krisztusban. Nem mondhatok tehát mást a hét utolsó napján se: „Dicsérlek téged Uram, Istenem!” Ifj. Kendeh György A jó az emberben Valamikor láttam egy filmet, amelynek ez volt a címe: Állat az emberben. Olvastam re­gényt: Az ördög az emberben és novellát: A bűn az ember­ben címmel. Aztán a napok­ban láttam egy kis együttest az utca forgatagában, ez indí­tott arra, hogy ennek a kis írásnak ezt a címet adjam: A jó az emberben. A jó sohasem olyan feltűnő, mint az ördög, a bűn vagy az, ami állati az emberben. A jó nem forgat fel, nem ráz meg bennünket, de megnyugtat és elgondolkoztat. Néha jelenték­telennek látszó apróságokban nyilvánul meg és mégis hosszú ideig nem szabadulunk a va­rázsától. Autóbuszra várok vasárnap délelőtt. A városba lépő széles műúton a vasárnap forgalma tombol. A gyalogjárón csök­kent ilyenkor a mozgás, csak itt-ott sétálgat egy-egy ünnep­lőbe öltözött ember. Az egyik mellékutcából egy kis együt­tes fordul be. Egyenesen felém tartanak. Negyven év körüli férfi, jobbján öreg édesapját fogja, aki botjára támaszkod­va csoszog, a baljában pórázon vezet egy elhízott, öreg, totyo­gó kutyát, előttük egy kisfiú és egy kisleány bicikliznek szorosan átölelve egymást a vékonyka ülésen. Az öreg em­ber, az öreg kutya majdnem minden lépésnél megállnak. Meleg nap ígérkezik, meg el is szoktak már a járástól. A férfi megpróbál velük lépést tartani. Átöleli az édesapját, úgy beszélget vele, közben még arra is van figyelme, hogy mondjon valamit a kutyának, sőt, amikor az hűséges, fáradt szemével felnéz rá, még le is hajol hozzá, hogy megsimo­gassa. Nézem ezt a kis együttest, és pontosan tudom, hogy ez a nagyapa nem a lakás legsöté­tebb zugában alszik, ezt a ku­tyát nem rúgják otthon oldal­ba és, hogy ez a két gyerek boldog egyetértésben megfér együtt, az életben is mindig megtalálja majd egymást. Biz­tosan tudom, hogy ezt a férfit, aki valamennyiükre vigyáz, megáldja az, aki számontartja a jót az emberben. * Ápolónő. 65 éves, de ma is Babának hívják, ahogy talán valamikor édesanyja nevezte el. Valamikor ő volt a betegek üdvöskéje. Ma kicsiny nyug­díjából él. Amikor éjszakáit jóapám ápolására adta, még ak­tív dolgozó volt. Munkás nap után a megérdemelt pihenés­től fosztotta meg magát, hogy rajtunk segítsen. És még a nagy izgalomban megfeledkez­tem, hogy járandóságát a megbeszélés szerint elsején megfizessem. — Jaj bocsásson meg — ré­mültem el — de ezekben a na­pokban minden másról elfe­ledkeztem. — Nem baj — mondta — kaptam egy kis kakaót, ez ne­kem hosszú időre elegendő. Többet kaptam itt szeretetből, mint amennyit az a pénz ér. Néztem virrasztástól vörös szemét, a sok mosástól kifa- kúlt blúzát, foltos, kék szok­nyáját, ahogy előttem állt egy kicsit hajlottan, kissé ügyefo- gyottan és láttam, amint ka- nalazgatja esténként a kakaó­ját a régi, füles bögréből, gon­dosan beosztva a keveset, hogy hosszú időre elég legyen. És most, mikor arról írok, hogy ami jó az emberben, elsőnek rá gondolok... meg arra a másik ápolónőre ott a brüssze­li kórházban. Alig volt 20 éves. Még ma is látom sugár­zó arcát, amint mondja: — A súlyos betegek osztá­lyán dolgozom. — És, hogy tud élni annyi szenvedés között? — Olyan jó érzés, ha az em­ber vigasztalást tud nyújtani azoknak, akiknek el kell men­ni — mondta. Néztem ezt a fiatal terem­tést, szép, szőke haját, világí­tó kék szemét, divatos ruháját és láttam, amint fogja a bú­csúzok kezét, amint megsimo­gatja haláltusától verejtékes homlokukat. Eszembe jutott, mert arról írok, ami az ember­ben jó... Egy kedves barátnőm vesz­tette el a férjét. A hírt így adta nekem tudtul: Életem legnehezebb próbatétele jött el. Férjemet vesztettem el, aki egyre drágább lett számomra, ahogy múltak az évek. Vigyá­zok, hogy szívemben csak há­la legyen ezért a 35 évért, amit vele együtt tölthettem. Meg­próbálok csak arra gondolni, milyen jó volt hozzám az élet. Ügy akarok a jövőben élni, hogy másoknak hasznára le­gyek. Hiszek abban, hogy aki másokért él, annak az élete áldássá válik. És ez egy életre való elfoglaltságot jelent. * Emlélek jönnek el hozzám. Arcok bukkannak fel emléke­zetemben. Egy férfi, aki a ta­pintat nagymestere volt. Soha nem sértette meg mások érzé­seit, még akkor sem, ha nem értett velük egyet. Igyekezett az emberek gyöngéit észre nem venni, helyette azt keres­te bennük, ami jó. Tapintatos volt. Olyan tantárgy ez az élet órarendjén, amelyet a legne­hezebb megtanulni. Az udva­riasság jéghideg tud lenni, a tapintat mindig meleg, megér­tő. Olyasvalami, ami mintha kiveszne, hangos, másokra tc- kintetlen korunkból. Csendes jóság, lovagias magatartás hú­zódik meg mögötte. Nem vár elismerést, sem hálát. Olyas­valami ez is, ami jó, ha az em­berben megvan. * Ismerek egy tanárt, aki minden vasárnapját vidéken tölti. Régi magyar verseket mond. A régi magyar költészet megszállottja... Egy festőmű­vésszel találkoztam, aki min­den évben legszebb képének árát a szegények között osztja szét... Ismertem egy édes­anyát, aki mikor az ablakból kiesett nagy leányát karjaiba fogta, mosolygott. — Tudtam, hogy semmi ba­jom nem lehet — mondta a leány — mert édesanya rám- mosolygott. Mennyi jó is van az embe­rekben! Figyelgetem. Gyűjtö­getem. Szép ez a „munka”. Megnyugtat és elgondolkoztat. Gyarmathy Irén

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents