Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1970-08-30 / 35. szám
ORSZÁGOS EVAN G ÉLIKUS HETILAP XXXV. ÉVFOLYAM, 35. SZÁM 1970. augusztus 30. Ara: 2,— forint Szeptemberi csengőszó Néhány nappal ezelőtt két iskolát kellett meglátogatnom. Az egyik iskola szélesre tárt kapujában hatalmas homokrakáson kellett keresztülgázolnom, malterosládák és meszesvódrök között. A hatalmas épületben számtalan mesterember szorgoskodott: kőművesek és asztalosok, villanyszerelők, üvegesek, festők és mázolok. Az utolsó simításokat végezték, hogy mire a tanítás megkezdődik, minden ragyogjon. Nagy volt a nyüzsgés és mégis olyan különös volt minden. Hiányoztak az iskolából a diákok és a tanárok. És ugyanezt a hiányt éreztem a másik iskolában is, ahol már minden készen volt, a tantermek és a folyosók kitakarítva, szinte vigyázzállásban várták az első szeptemberi csengőszót. Lépteim sokáig visszhangoztak a mozaikkockákon, de olyan üres volt minden. Amilyen üres egy gyárépület a munkások és a gépek zúgása nélkül, ugyanilyen üres az iskolaépület is akkor, amikor nem végzi hivatását, nincs tanítás benne. Ezekben a napokban nemcsak az általam meglátogatott iskolában folyt serény munka, hanem szorgos kezek építik, csinosítják az iskolákat és a tantermeket szerte az országban. Üj iskolák épültek, új tantermek várják a tanulókat. Gyors és szorgalmas munka folyik ezekben a napokban még ott is, ahol az árvíz iskolákat öntött el, vagy ahol jelenleg azok találtak ideiglenes szállásra, akik új otthonuk felépítésén fáradoznak. Az építés, a tatarozás utolsó napjai ezek a mostaniak, hogy minden készen legyen szeptember elsejére, az első csengöszóra. Új iskolaév kezdődik ismét, s ilyenkor mindig eszembe jutnak azok a kis első osztályosok, akik most ülnek először az iskolapadokba. Az óvodai évek alatt csupán játszottak, szórakoztak, s az első szeptemberi csengőszóval számukra is megkezdődik a tanulás, a munka időszaka. Lehet, hogy némelyik kis elsős szívét most valami furcsa érzés, talán egy kis gond, egy kis félelem tölti el, amikor belép a tudományok kapuján. De ez csupán néhány pillanatig tart, mert szerető kezek és szerető szívek máris átsegítik őket az első megilletődöttségen. És a következő pillanatban felfedeznek egy-egy ismerős óvodai kispajtást, s máris feloldódik kis szívük gondja. De ilyenkor mindig eszembe jutnak azok a gyermekeink is, akik a szeptemberi csengőszóval már régi ismerősként üdvözlik iskolájukat és társaikat Számukra már megszokott ez a kép, megszokott az, hogy minden szeptember elsején megszólal a csengöszó, hogy a nyári táborok, a munka és a pihenés után ismét elfoglalják helyüket az iskolapadokban. Nagyon jól tudom, hogy nem könnyűek ezek a szeptember eleji napok. Nem könnyűek a tanároknak és a tanítóknak, mert olyan nehéz ilyenkor lekötni egy-egy osztály figyelmét, de nem könnyűek ezek a napok a diákoknak sem, hiszen a ragyogó napsütés nemcsak emlékezteti őket a kedves nyári napokra, hanem szinte csábítja őket arra, hogy az iskolapad helyett inkább a játék, a szórakozás alkalmait keressék. A pihenés, a szabadság után azonban most a kötelesség, a munka hónapjai következnek, s így van ez jól. Néhány nappal később ugyan, de ilyenkor, szeptember elején megszólal a csengőszó az egyetemek és főiskolák hallgatói számára is. ök már valóban az életre készülnek, hiszen hivatásukat, szakmájukat tanulják és egész életükre készülnek fel. Munkások, parasztok és értelmiségiek gyermekei foglalják el helyüket az egyetemek és főiskolák padjaiban, hogy közös munkával készüljenek fel az életre, a jövőre. Arra, hogy egyszer ök folytassák azt a munkát, amit most még mi végzünk, de amiből nemsokára kiöregszünk. Reménységgel és bizalommal tekintünk most rájuk, hogy valóban jól használják ki majd a felkészülés éveit, mert nemsokára ők is tevékeny részesei lesznek hazánk életének egyre szebbé tételének. És megszólal a szeptemberi csengöszó a pedagógusok, a tanárok és tanítók számára is. Megszólal a hatalmas városi iskolákban, megszólal a falvakban is, ahol még hátra vannak az őszi mezőgazdasági munkák, s megszólal a csengöszó a kis tanyai iskolákban is, ahol hivatásuknak élő tanyai tanítók végzik hűségesen munkájukat, hogy megtanítsák a rájuk bízott gyermekeket az írásra, az olvasásra, a számolásra, a történelemre, a földrajzra és a többi tudományra. Nem beszélhetünk másképpen ezekről a tanárokról és tanítókról, mint csak a szeretet, a tisztelet, a megbecsülés hangján. A szeptemberi csengőszó eszembe juttatja régi középiskolámat, ahova nyolc esztendőn keresztül jártam. Eszembe jut a régi hatalmas épület, ahol nyolcszáz—kilencszáz diák tanult egyszerre. De eszembe jut az a huszonkét tanár is, akik kora reggeltől sokszor késő estig fáradoztak — értünk. A tanárok közül azóta hárman kapták meg a Kossuth-díjat. Néhányon közülük elhunytak már, néhányon pedig még idős koruk ellenére is végzik a tanítás munkáját hűségesen, szeretettel. Róluk sem tudok másképpen beszélni, mint csak a tisztelet, a megbecsülés, a szeretet hangján. Bennük nemcsak a tanárt találtuk meg, hanem az embert. Azt az embert, aki tudott megbocsátani a sok diákos csínytevés ellenére is. S ha néha-néha összetalálkoznak a régi tanárok és az egykori tanítványok, ez a találkozás mindig a szeretet, az öröm alkalma. Pedig a nyolc esztendőből hat év a második világháború véres, nehéz, nyomott levegőjű éveire esik. Azokra az évekre, amikor nemegyszer meg kellett szakítanunk a tanulást a légiriadók miatt, amikor hónapokat kellett kihagynunk a tanulásból, mert a pincében laktunk, s a háború befejezése után is ablaküveg nélküli tantermekben, télikabátban ülve folytattuk a tanulást. A mostani szeptemberi csengőszó mentes minden ilyen régi emléktől, terhes gondtól, mert békében élhetünk és dolgozhatunk. Államunk megad minden lehetőséget arra, hogy ki-ki tehetségéhez mérten készülhessen fel az életre, a munkára, a jövő építésére. Még néhány nap és megszólal a szeptemberi csengöszó. Szívónk melegével köszöntjük az első osztályosokat, a nagyobb diákokat, a főiskolásokat, a tanárokat és tanítókat. Arra kérjük őket, hogy jól használják ki ennek a most kezdődő tanévnek minden percét, hogy hazánk élete így is egyre szebb és boldogabb élet legyen. Európáért EURÓPAI NÉP VAGYUNK, s így földrajzi helyzetünktől nem vonatkoztathatjuk el magunkat. Elsőrendűen fontos tehát számunkra, hogy sikerül-e megteremteni a békét és a biztonságot ezen a földrészen. De nem csupán saját érdekünk teszi első helyre az európai biztonsági rendszer megteremtésének ügyét. Ez a kérdés joggal áll a nemzetközi tárgyalások középpontjában, mert döntő fontossága van az egész világbéke összefüggésében. Világos, hogy az európai biztonságról sem beszélni, sem pedig dönteni nem lehet a két német állam konstruktív együttműködése nélkül. Ez azért van így, mert a német kérdést változatlanul nem lehet kikapcsolni az európai biztonsági problémák köréből. Ennek megállapítása nem jelent sem német középpontúsá- got, sem német félelmet. Ha Németországról beszélünk, nem szabad elfelejteni, hogy két német állam létezik. A NÉMET KÉRDÉS olyan probléma, amelyet egyszerűen nem lehet megkerülni, hiszen az élet tűzi napirendre. A megoldásnak igazságosnak, békésnek, a két német állam és minden európai nép érdekében állónak kell lennie. Ezért a megoldásért küzd szövetségesünk, a Német Demokratikus Köztársaság. Szükség van azonban arra is, hogy a másik Németország, az NSZK is a realitások talajára helyezkedjék, s pozitív cselekedetekkel járuljon hozzá földrészünk békéjének és biztonságának megteremtéséhez. A két német állam közül csak az NDK vonta le a „harmadik birodalom” bukásának politikai és erkölcsi konzekvenciáit. Az NDK elutasította magától és elítélte a restauráció gondolatát, egészen odáig menően, hogy állami szerződésben ismerte el véglegesként az Odera—Neisse-határt Lengyelországgal. Az elmúlt 20 esztendőben az NDK egy új szociális és politikai mentalitást képviselt, amely elüt a nagynémet imperializmus gondolatától. De természetesen nem felejtjük el azt sem, hogy vannak olyanok az NSZK-ban, akik már eddig is sokat tettek a megbékélés, az európai biztonság érdekében. EURÖPA NÉPEI S A KÖZTÜK ÉLŐ KERESZTYÉNEK is kívánják az európai határok biztonságát, Lengyelország nyugati határainak, a két Németország határának, és Nyu- gat-Berlin különleges státusának az elismerését. Európa érdeke megkívánja az atomfegyverek kiszélesítésének megszüntetését. Európa atommentes övezetté alakítását, a katonai támaszpontok felszámolását, a katonai tömbök megszüntetését és közös, kollektív biztonsági rendszer kialakítását. Európának, amely már két világháború csatamezeje volt, végre a békés egymás mellett élés példájává kell válnia. A SZOVJET—NYUGATNÉMET SZERZŐDÉS a békés egymás mellett élés jegyében jött létre, nem irányul senki ellen, hanem javára válik mindenkinek, az európai államoknak és népeknek. Ezt tükrözi az a kijelentés, amely fontos célnak tekinti a nemzetközi béke megőrzését és a feszültség enyhítését. A szerződés elősegíti az európai helyzet rendezését és az összes európai állam közötti békés kapcsolatok fejlesztését. A szerződés fontos pontja, hogy a felek tartózkodnak az erőszakkal való fenyegetőzéstől, vagy erőszak alkalmazásától. Az európai békét csak akkor lehet megőrizni, ha senki sem tör a jelenlegi határok ellen. Ennek jegyében a felek kötelezik magukat arra, hogy maradéktalanul tiszteletben tartják az összes európai államok területi sérthetetlenségét a mai határok mellett. Kinyilvánítják, hogy nincsenek területi követeléseik senkivel szemben és a jövőben sem támasztanak ilyen követeléseket Ma és a jövőben sérthetetlennek tekintik az összes európai állam határait úgy, ahogyan azok a jelen szerződés aláírásának napján húzódnak, beleértve az Odera—Neisse-vona- lat, amely a Lengyel Népköz- társaság nyugati határait alkotja, valamint a Német Szövetségi Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság közötti határt. A FESZÜLTSÉG ENYHÜLÉSE mindazok sikere, akik a békét akarják. Ezért jó hír az a tény, hogy a Szovjetunió és az NSZK közötti tárgyalások most egy nemzetközi jogilag kötelező dokumentum aláírásával pozitívan fejeződtek be. A Szovjetunió és az NSZK közötti szerződés az európai biztonság szempontjából pozitív cselekedet. Az európai biztonság nagy céljához mért tettek egyikének számít az aktív fellépés az európai biztonsági értekezlet mellett. Aki ezt becsületesen akarja, abból indul ki, hogy az értekezleten a kontinens valamennyi állama részt vegyen. Az is teljesen világos, hogy — ahol komolyan beszélnek az európai biztonságról — tekintsék sérthetetlennek az NDK és az NSZK közti határokat, valamint minden más határt, és ne támasszanak területi igényeket. Nem helyénvaló, hogy valamely állam igényt támasszon egy másik állam képviseletére. Ténylegesen az a helyzet, hogy a képviseletre támasztott igények végső soron területi igényeket is jelentenek. Szaporodnak a hangok mindkét államnak az ENSZ-be és annak különleges szerveibe történő belépése mellett. A LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉG júliusban tartott eviani nagygyűlésén is síkra- szálltak mindkét német államnak az ENSZ-be való felvétele mellett. Az európai béke és biztonság ügyében pedig éppen a magyar püspökök kezdeményezésére jött létre ilyen határozat: „Az a javaslat, hogy európai biztonsági konferencia jöjjön létre, reményt keltő lehetőség, s az egyházaknak utat kell találniuk a maguk területén, hogy bátorítólag és segí- tőleg lépjenek közbe e cél megvalósítása érdekében.” Több elfogadott dokumentum hangoztatta a béke fontosságát, az egymással szemben álló katonai tömbök közötti megegyezést, béke és biztonsági rendszer kiépítését. A KERESZTYÉN EMBER és az egyház is érdekelt abban, hogyan folyik az emberi együttélés rendje nemzetközi viszonylatban. A világ egyházai Jézus Krisztustól vett küldetést látnak abban, hogy hídépítők legyenek a népek és országok között, s munkálják a békés egymás mellett élést, az emberiség békés jövendőjének biztosítását. Az erkölcsi igazság nagy erő. Meggyőződést, szilárdságot ad az embernek. Az erkölcsi igazságért minden időben készek voltak az emberek áldozatokra, sokan életüket is készek voltak odaadni érte. A nemzetközi kérdésekben ilyen erkölcsi igazság a béke ügyének meg- védelmezése és a népek közötti együttélés igazságának győzelemre segítése. Isten úgy építette fel az emberi együttélés rendjét, hogy az a népek közötti egyenlőség, a békés egymás mellett élés rendjében valósuljon meg. A keresztyén lelkiismeret erről a teológiai alapról tájékozódik a népek egymás mellett élése kérdéseiben. A keresztyén lelkiismeret nem húzódhat vissza az emberiség döntő kérdéseit illetően, nem hagyhatja magára a világot, amikor köteles Isten igéjéből táplálkozó hitével megszólalni. A nemzetközi kérdésekben is azt az erkölcsi igazságot képviseli, amelyet Istentől tanult. Konkrét kérdésekben nincs konkrét igei kinyilatkoztatásunk Istentől, de az igéből tájékozódó keresztyén lelkiismeret mégis tudja képviselni az erkölcsi igazságot, amikor az emberiség jövőjének alapvető kérdéseiről van szó. D. dr. Ottlyk Ernő ALEXIUS PATRIARCHA Csengőd zésig ezután fokozatosan jutottak el. Ma vasárnaponként és hetenként többször használják. Falában emléktábla hirdeti: „Az én házam imádságnak Ebben a nagy kiterjedésű, központjában is szórvány jellegű gyülekezetben a templom álma már a harmincas évek végén fakadt. Fakadt, de nem fogant. 1949 karácsonyán vetődött fel újra, akkor csak hárman álltak mellette. 1950-ben megejtették az első kapavágásokat. 1963-ban a félig kész templomot átadta szolgálatának D. Káldy Zoltán püspök, az LVSZ képviselőinek, Bruno Muetzelfeldtnek és dr. Kurt Schmidt-Clausennek a jelenlétében. A teljes befejeháza”. (Egy fiatal leány, néhai Pál Mária adománya.) Sok-sok imádság és többszöri nekilendülés megújuló áldozatai hívták életre. Terveit Sán- dy Gyula készítette, akinek ez lehetett a megvalósulásnak indult utolsó temploma. Az alapok lerakása idején halt meg. Sajátos stílusú terveit a gyülekezet kérésére Németh Emil neogótikusra alakította. A gyülekezet összes adománya 550 000 Ft, önkéntes munkája 150 000 Ft értékű. Többszöri külső segítséget 178 000 Ft értékben kaptak. A templomban 100 ülő- és 100 állóhely van. A faluban 80 evangélikus él. 5 km-es tanyakörzetben még 300. Harminc km-es körzetben ismét 300. Ilyen egy szórványgyülekezet térképe. A gyülekezet lelkészei az álomtól a megvalósulásig Bándy István, Zoltán László, Szentpétery Péter. emlékére — aki ez év április 17-én hunyt el — emlékmúzeumot rendeztek be a Troi- zako-Sergijew kolostorban. A Szent Szinódus ezenkívül elhatározta, hogy „Alexius patriarcha stipendiumot” alapít, amelyből a legjobb moszkvai és leningrádi teológiai hallgatók fognak részesülni. VILAGGYÜLÉS HELYETT HELYI KONFERENCIA Dél-Amerika evangélikussá- ga számára nagy csalódást jelentett, hogy a világgyűlést az utolsó pillanatokban Brazíliából áttették Európába. E csalódásnak többször is hangot adtak a kontinensről származó küldöttek és elhatározták, hogy 1971 júliusában Sao Pau- lóban, Brazíliában dél-amerikai utókonferenciát tartanak. Ez a találkozó a világgyűlés témáit a különleges dél-amerikai viszonyok figyelembevételével tárgyalja majd. Körülbelül 50 résztvevőt várnak a földrész országaiból és készülnek arra, hogy Európa, Észak-Amerika és Afrika egyházai is képviseltetni fogják magukat. A NYUGATNÉMET EVANGÉLIKUSOK TANÁCSÁNAK MÜNCHENI ÜLÉSÉRŐL Kétnapos ülést tartott Münchenben az EKD nyugatnémet tanácsa Dietzfelbinger püspök elnökletével. A tanácsülésen megtárgyalták többek között a Luther-Biblia viszonyát az űj bibliafordításokhoz, a Német Egyházi Napok problematikáját és az EKD további sorsát. AZ OLASZORSZÁGI EVANGÉLIUMI EGYHAZAK SZÖVETSÉGE amelyhez lutheránusok, baptis- 1—4-ig fogja első közös nagyfák, metodisták és waldensek gyűlését tartani Florenzben. tartoznak, ez év november Harkányi László
