Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-08-16 / 33. szám

Alkotmánpapi gondolatok

Augusztus húszadikán nagy ünnep köszönt ránk. Ünnepel az ország, ünnepelnek városon és falun. Ünnepel hazánk apraja- nagyja, ünnepelnek a gyárak és üzemek munkásai, a magyar föld jogos tulajdonosai, á parasztok, ünnepelnek az értelmiségiek. Sok helyen régi szép szokás szerint új búzából sütnek ünnepi kenyeret, amelyet nemzeti színű szalagokkal, hazánk címerével díszítenek fel. Méltó ez az ünneplés, hiszen valóban nagy ünnep számunkra alkotmányunk ünnepe.

Amikor 1949 augusztusában az Országgyűlés megalkotta és törvénybe iktatta a Magyar Népköztársaság Alkotmányát, valóban ünnepet teremtett hazánk és népünk életében. Hiszen az Alkotmány ezeréves hiányt pótolt, népünk ezeréves álmát és vágyát öntötte szavakba, valósította meg. A feudalizmus, a kizsákmányolás, a szolgaság helyett végre a nép jutott hatalomra, végre a dolgozó milliók vették kezükbe az ország sorsának irányítását. Sokszor olyan természetes, magától értetődő mindaz a szép és jó, amit számunkra az Alkotmány biztosit. Sokszor talán meg is feledkezünk arról, hogy apáink és nagyapáink milyen sorban éltek, sokszor alig volt betevő falatjuk annak ellenére, hogy kemény munkával töltötték életük minden napját kora hajnaltól késő éjszakáig. Pedig a föld akkor is termett, de nem a népnek, hanem a földesúrnak.

Jó, ha alkotmányunk ünnepén egy kicsit elgondolkozunk, jó, ha számbavesszük az Alkotmány néhány tételét.

ALKOTMÁNYUNK A DOLGOZÓ NÉP ALKOTMÁNYA. Az Alkotmány 2. §-ában ezt olvashatjuk: „A Magyar Népköztársaság a munkások és parasztok állama. A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé.” Milyen hatalmas a különbség a régi rend és az Alkotmányban megfogalmazott rend között! Közel egy évezreden keresztül földesurak és főnemesek, grófok és bárók hajtották igájukba a földtelen parasztokat, iparmágnások vetettek oda csekély éhbért a gyárak agyonra hajszolt munkásainak. Gazdag, kiváltságos kisebbség uralkodott a nincstelen milliók fölött, s alig tekintették embernek azokat, akik pedig nekik dolgoztak, s az ő gazdagságukat szaporították.

Alkotmányunk a munkásoknak és a parasztoknak adta a hatalmat. Azoknak, akiket valóban megillet a hatalom, az ország vezetése és irányítása. És nem nemesi cím, kiváltság, birtok és vagyon alapján kerültek ki az ország vezetői és irányítói, hanem a munka, és a munkával járó megbecsülés alapján. A 9. §. ezt így fogalmazza meg: „A Magyar Népköztársaság társadalmi rendjének alapja a munka. Minden munkaképes polgárnak joga, kötelessége és becsületbeli ügye, hogy képességei szerint dolgozzék”.

Jó, ha itt is megállunk egy pillanatra. Társadalmi rendünk, boldog életünk és egyre szebb jövendőnk alapja a munka. De a munka nemcsak jog és lehetőség, hanem elkötelezés és becsületbeli ügy is. Nem lehet félvállról vennünk a munkánkat, nem lehet immel-ámmal teljesítenünk a kötelességünket. Munkánk elvégzése — és nem akármilyen végzése — becsületbeli ügy. Kicsik és nagyok, férfiak és asszonyok számára egyaránt.

ALKOTMÁNYUNK A SZABADSÁG ALKOTMÁNYA. Annak a szabadságnak az alkotmánya, amelyért őseink oly sokat harcoltak és véreztek. A 3. §-ban ez áll: „A Magyar Népköztársaság védi a magyar dolgozó nép szabadságát és hatalmát, az ország függetlenségét, harcol az ember kizsákmányolásának minden formája ellen, szervezi a társadalom erőit a szocialista építésre.” Milyen hosszú utat kellett megtennie népünknek, amíg megérhette a felszabadulást, függetlenségét, s végre valóban a szabadság birtokosa lehet.

A szabadság elérése tette lehetővé azt, hogy ki-ki megtalálhatja az életnek azt a területét, ahol dolgozhat és élhet. A szabadság elérése tette lehetővé azt, hogy férfiak és nők egyenlő jogokat élveznek. A szabadság birtoklása tette lehetővé számunkra azt, hogy új otthonok és lakótelepek, kórházak, iskolák, gyáróriások és városok épülhetnek, hogy örömben és boldogságban van részünk. Az óhajtott és végre elért szabadság kovácsolta össze a munkást, a parasztot és az értelmiségit egy célért küzdő dolgozó néppé.

DE AZ ALKOTMÁNY A BÉKE ALKOTMÁNYA IS. Békében élni, békében építeni — ez volt a célunk az Alkotmány megszületésekor, s az azóta eltelt idő megteremte gyümölcsét: békében élhetünk. Békében élhetünk a baráti szocialista népek közösségében, a béke szószólói és munkálói lehetünk nemcsak Európa békéjével kapcsolatban, hanem az egész világ békéjének érdekében. És ezt a munkát, ezt a hivatást és elkötelezést komolyan kell vénünk és becsülettel kell végeznünk. Mert csak a béke teremti meg népünk' számára is a jövendő boldogságot.

AZ ALKOTMÁNY A MI ALKOTMÁNYUNK. Ebbe a „mi”’- be minden jóakaratú ember beletartozik szerte az országban. Azok, akik marxisták, s így szolgálják minden erejükkel és képességükkel hazánk és népünk javát, s beletartoznak ebbe a „mi”-be híveink is, akik legjobb tudásuk szerint becsülettel teljesítik hivatásukat, végzik munkájukat, s állnak helyt ott, ahová az élet állította őket. „A Magyar Népköztársaság biztosítja a polgárok lelkiismereti szabadságát és a vallás szabad gyakorlásának jogát. A lelkiismereti szabadság biztosítása, érdekében a Magyar Népköztársaság az egyházat különválasztja az államtól” — olvashatjuk az 54. §-ban. Maga az Alkotmány teremti meg az egyház számára a keretet, a lehetőséget a szolgálat végzésére a maga területén. De az Alkotmány eggyé tesz és néppé tömörít minden jóakaratú embert. így találják meg helyüket hazánkban a nem hívők és hívők egyaránt a közös munkában, a boldog holnap építésében.

Ünnepel az ország, ünnepel dolgozó magyar népünk. Az Alkotmány ünnepét ünnepli, mert a Magyar Népköztársaság Alkotmánya a dolgozó nép, a szabadság, a béke Alkotmánya. A mi Alkotmányunk.

Harkányi László

István királytól Alkotmányunkig

HOSSZÜ ÜT VEZET István királytól Alkotmányunkig. Ez az út tele van szabadságküz- delmekkel is, de elnyomással is, ezer év sok hősi küzdelmével és sok keserű vereségével. Az ezer éve megalakult feudális magyar államtól igen hosz- szú út vezet a szocialista Magyarországig, amelynek alaptörvényét Alkotmányunk képezi. A szocialista társadalom humanizmusát és történelmi érzékét jelzik most azok az ünnepség-sorozatok, amelyekben István király születése ezeréves évfordulóján megemlékezünk arról a történelmi eseményről, amely az első magyar állam alapításában és a keresztyén- ség elterjesztésében jelentkezik.

A DUNA VÖLGYÉBEN letelepült magyarság gazdasági és társadalmi fejlődése a X. század végére szükségszerűen megteremtette az államot. Az államalapítást a külpolitikai és belpolitikai körülmények, gazdasági érdekek egyaránt megkövetelték. A magyarság a Nyugaton már megerősödött államokkal találta magát szemben, s ezek — különösen a német-római császárság — lehetetlenné tették a magyarok további nomád zsákmányszerző kalandozásait. Majdnem hasonló mértékű volt Délkeleten az államok, elsősorban a bizánci császárság megerősödése is. Ugyanakkor a törzsi-nemzetségi társadalom bomlása következtében a fejedelmi hatalom lehanyatlott, a törzsfők közötti belső egyenetlenség anarchiával fenyegetett. Élesen jelentkeztek már a feudalizmus csírái, melyben az elnyomók és elnyomottak (hódolt ■ szlávok, hadifoglyok, rabszolgák, függésbe került, szolgáltatásra kényszerített egykori „szabad” magyarok) közötti ellentétek kiéleződtek. Az idejét múlt törzsszövetségi közszervezet már többé nem volt alkalmas a növekvő számú elnyomottak

fékentartására. A letelepült magyarságon belül a régi és az új küzdelme is a politikai anarchia veszélyét rejtette magáiban. Kiutat csak egy erős központi hatalom, az állam létrejötte hozhatott. Az állam hadserege biztosíthatta a megtelepedettek életét a keletről előretörő újabb és újabb nép- vándorlási hullámok ellen is.

AZ ÁLLAMSZERVEZÉS

munkáját már Géza fejedelem kezdte meg a X. század végén. Fia, a keresztségben István nevet nyert Vajk fejedelem, betetőzte e művet. István az 1000-ik évben Rómából koronát kért és kapott. A koronázás aktusával István keresztyén király lett, Magyarország pedig a környező államok által elismert királyság, új állam az európai feudális rendben.

A magyarság a felbomló ősközösségi társadalomból egyszerre a feudális államok közé lépett. A feudális állam a hűbéri társadalmi-gazdasági rendre épült. E társadalmi-gazdasági rend alapja a földesúri földtulajdon, a hűbéri birtok, amely a földesúri osztály tulajdonában van.

A KIRÁLY a legnagyobb birtokos: kimagasló hatalma óriási birtokain alapul. A király kezében összpontosul a iegfelső fokon a kormányzás, a közigazgatás és a bíráskodás is. Már István alatt kialakul a kezdetleges központi államapparátus: a király udvara. A királyi székhely ez időben gyakran változik. Esztergom és Székesfehérvár a két központ; az utóbbi a koronázó város, a királyi jelvények őrzőhelye, a királyok temetkezési helye is. Amikor a király úton van, udvara is elkíséri, és rendesen a helyszínen is bíráskodik. Ez a központi államapparátus még rendkívül kezdetleges, s az állam főtisztviselői tulajdonképpen a király „magánalkalmaEzt a maroknyi kis evangélikus közösséget régóta úgy emlegetik, mint az ősi abaúj- szántói gyülekezetnek legbuzgóbb templomjáróit. Régóta élt

nélkül adta a fuvart, hozta az anyagot, s dolgoztak híveink a kőművesek mellett. Hűséges gondonokok mutattak jó példát.

1957. november 24-én szentelték fel az új épületet, s a következő évben a templom előtti szép kis haranglábra két acélharangot szereltettek. A harangok a diósgyőri vasgyárban készültek, s öntésük árát egy nap alatt adták össze a családok.

Dombtetőn áll a kis hernád- büdd templom. Ajtajából festői kilátás nyílik a hernádmen- ti apró falvakra. Nappal a folyó ezüst csíkja, este Encs fényei gyönyörködtetik a szemlélőt.

bennük a vágyódás saját lelki otthon után. 1950-ben indult megvalósulás felé a szívek-lel- kek dédelgetett álma. Az első kapavágás 1952-ben volt, az alapkövet a következő évben tették le. Akkori lelkészük, Solti Károly, időt és fáradságot nem kímélve teremtette elő mindazt, ami szükséges volt. Sokat segítettek az egyházmegye gyülekezetei, az Országos Gyülekezeti Segély, a közegyház. összesen mintegy 120 000 Ft készpénzt fordítottak rá. A falu népe felekezeti különbség

Helyben alig vannak hatva- nan, a szomszédos Pere és Gi- bárt szórványhíveivel is csak kilencvenen. Három éve Pásztor Pál esperes gondozza Miskolcról, aki arra büszke, hogy legtöbbször alig hiányzik valaki az istentiszteletről, amit általában kéthetenként tartanak. A három sátoros ünnep másodnapján és a templomszentelés évfordulóján egész napos szolgálatot kapnak. Ez a kis közösség már két ízben hívta meg több napos munkaülésre az egyházmegye lelkészeit.

zottai”, akik egyben közfunkciót is ellátnak.

AZ EGYHÁZ jelentős szerepet tölt be a korai feudális államban. Szervezését István király végezte el. Egyházmegyékre: püspökségekre és érsekségekre osztotta az országot, s ezeknek hatalmas birtokokat adományozott. Ezzel a főpapok is hűbérurak lettek, és az egyház lett a feudális állam egyik legmegbízhatóbb támasza. István király gondoskodott az egyházmegyéken belül kisebb egységek, plébániák szervezéséről: minden 10 falunak kötelességévé tette templom építését, s gondoskodott a plébániák javadalmazásáról. A birtokokon kívül az egyháziak ellátását a tizeddel biztosította. Mindenki köteles volt terményei és állatszaporulata után az egyháznak tizedet adni. Ebből eleinte háromnegyed rész a főpapokat, egynegyed rész pedig a plébánost illette.

A KERESZTYÉNSÉG TERJESZTÉSE Magyarországon is, mint sok más országban, a fejedelmi, majd a királyi udvar felől indult el. Általánosan elfogadott nézet az, hogy a magyarság I. István király parancsára, kényszerítő okoknál fogva lett tagja a keresztyénség- nek. Ez a kényszerítés azonban mégis hasznosnak bizonyult és haladó szerepet töltött be, mert nélküle a magyarság úgy járhatott volna, mint a kárpáti medencében előtte élt népek, amelyek nyomtalanul eltűntek. István felismerte népünk fennmaradásának érdekét, és azt cselekedte, ami az adott helyzetiben a leghelyesebb volt.

István király elrendelte, hogy minden tíz falu építsen templomot. A keresztyénség terjesztésének módszerére nézve jellemző István király törvényének ez a rendelkezése: „A papok pedig és az ispánok hagyják meg az összes falusi bíróknak, hogy ezek parancsára vasárnap mindenki menjen a templomiba. Ha pedig valaki amazok hanyagsága folytán nem (tűz-) őrzés végett maradt otthon, az ilyent verjék meg és nyírják le.”

ISTVÁNNAK és később az Aranybullának a rendelkezései csak igen szűk főnemesi és főpapi réteg számára voltak kedvezőek. A XVI. század elején keletkezett feudális törvény- gyűjtemény, a Tripartitum, a főurak érdekét képviselte, kimondta a parasztság röghöz kötését, szabad költözési jogának megvonását: „A földesuraknak urasága alatt örök parasztságba kell lakniok.” Másutt pedig ezt mondja: „Az egész föld birtoka egyedül a földesúré.”

Istvántól kezdve a törvények védték ugyan az egyház érdekeit, de ezek a rendelkezések inkább az egyházi vagyont és a főpapságot tekintették „egyháznak”, mintsem a híveket, a gyülekezeteket, az egyszerű egyiháztagokait.

Népünk legjobbjai évszáza* dokon át küzdöttek a nép elemi jogaiért.

FORRADALMI volt az a változás, amely hazánk életében a felszabadulást követően végbement. Ennek során a nemrég félfeudális-kapitalista Magyarország szabad és demokratikus országgá: a dolgozó nép hazájává vált. Az 1949 februárjában újjászervezett Magyar Függetlenségi Népfront az alkotmány létrehozását tűzte ki egyik fő céljául. Nyilatkozatában követeli „új népköztársasági alkotmány megteremtését, amely a magyar nép nagy politikai és társadalmi vívmányait a népi demokrácia alaptörvényévé emeli.” 1949 augusztus 18-án fogadta el az újjáválasztott országgyűlés a dolgozó nép alkotmányát, népköztársaságunk alaptörvényét. Ennek megalkotásával végérvényesen lezárult a magyar állam- és jogtörténetnek az a korszaka,- mely a népesség túlnyomó többségét kirekesztette az alkotmány sáncaiból.

EGYHAZUNK számára megnyugtató, hogy a közösségi erkölcsre épülő államban szolgálhat. Ez adta az alapot ahhoz, hogy Törvénykönyvünk mindnyájunk feladatává tette az állampolgári hűség és a béke szeretete jegyében történő fáradozást, amikor az első törvényben kimondta: „A Magyarországi Evangélikus Egyház valamennyi lelkészének» felügyelőjének és presbitériumának feladata, hogy az ige hirdetésével és életük példájával neveljék a gyülekezeteket embertársaik, népük és hazájuk szeretetére, állampolgári hűségre és ébresszek bennük a felelősség érzését az emberiség békés fejlődéséért.” Valameny- nyi lelkészünk esküt tett a Magyar Népköztársaság Alkotmányára, valamennyien elköteleztük magunkat a néphez és az Alkotmányhoz való hűségre.

Alkotmányunk biztosítja a vallásszabadságot, egyházunk zavartalan szolgálatát, de biztosítja a lelkiismereti szabadságot is az egyháztól való elszakadás szabadságát is. Akik Luther 95 tételével együtt vallják, hogy az egyház legfőbb kincse az evangélium, azok hisznek is Jézus Krisztus evangéliumának erejében, s tudják,- hogy az evangélium mindig meg fogja tartani a gyülekezeteket! Ez a hitbeli meggyőződés biztonságot és nyugalmat ad, és elvezet a lelkiismereti szabadság hitből való igenléséhez.

D. dr. Ottlyk Ernő

dett. A 35 éves teológus eddig a Római levelet, a természettudományokat és marxizmust, valamint a béke kérdését tanulmányozta. — A Világszolgálati Bizottság igazgatója az eddig igazgató, dr. Bruno Muetzelfeldt lelkész lett, aki 1961 óta vezeti Genf ben az eddigi világszolgálati osztályt. — Az Egyházi Együttműködés Bizottságát a 43 éves dr. C. J. Hellberg fogja vezetni, aki eddig a világmissziói osztálynak! volt a vezetője Géniben.

A Lutheránus Világszövetség megszüntette az eddigi hét bizottságot és egyéb munka- csoportok egész sorát. Helyettük ezután három bizottsága lesz a Világszövetségnek a genfi központban s mindegyiknek az élén egy igazgató fog állni. Az új Tanulmányi Bizottság igazgatója a heidelber- gi dr. Ulrich Duchrow lett, aki mint tudományos referens 1963 óta a heidelbergi Evangélikus Tudományos Közösség kutatóintézetében tevékenykeÜJ BIZOTTSÁGOK

A LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉGBEN Kinevezték az új bizottságok igazgatóit