Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1970-08-02 / 31. szám
1 Móz 15, 1—6 Hazánkban ennyi azoknak a családoknak a száma, százalékban, ahol nincs egyetlen gyermek sem. Azt megmondani, hogy ebből hány család van, ahol nem is lehet gyermek, nem tudom. Mindenesetre ők azok, akik pontosan ugyanolyan problémával küszködnek, mint küszködött egykor Ábrahám. Nyilvánvaló, hogy a mai vasárnap igéjén keresztül Istennek nemcsak a fenti 13 százalék azon még kisebb csoportja számára van evangéliuma (jó híre), akiknek — ki tudja milyen okból — a legnagyobb vágyuk, a gyermekszületés nem teljesülhetett, hanem azok számára is, akik bármi módon Ábra- hámhoz hasonlítanak. Most már túl a gyermekkérdésen! Tudniillik abban, hogy van valami olyan vágyuk, jóra törekvésüknek olyan látóköre, amely állandóan foglalkoztatja őket, amelynek beteljesülésére már régóta várnak, amelynek hiánya annyi keserves percet szerzett, amelyekért könnyek hullottak s amelyek megvalósulásáért annyit fáradtak, reménykedtek, áldoztak, s annyi jószándékot befektettek. Akik tehát e sorokat olvassák (az is aki írja), azok, akik vasárnap összegyűlnek az evangélikus szószékek köré, mindnyájan hordozunk magunkban valami nagy kérdést, a kérdést, legyen az személyi, anyagi, erkölcsi vagy egyéb jellegű. Azt próbáljuk így előzetesen átgondolni, hogy Á) mi az, amit nem olvashatunk ki az igéből, s B) mi az, amit meg kell hallanunk belőle. 1. AMIT NEM OLVASHATUNK KI BELŐLE. Túlságosan egyszerű lenne ilyenfajta felszólító mondatokat érteni belőle: higgy úgy mint Ábrahám! Nemcsak azért, mert a komoly hitre nem felszólítani kell (mivel azt elsősorban Isten ébreszti), de azért is, mert Ábrahám hite közel sem nevezhető tökéletesnek. Szíve mélyén maga sem akarta elhinni Isten ígéretének valóra váltását, mint olvassuk „arcára borult Ábrahám és úgy nevetett és azt gondolta, hogyan is lehet egy százéves embernek gyereke?” Ennél nagyobb hitet is el tudok képzelni! Ha Aibrahám hite a „hit példája”, csak annyiban az, hogy példázza a kételkedő, botladozó és ingatag hitet. Olyat, mint a miénk. Nem biztat továbbá arra a naiv optimizmusra, hogy ha hisztek Istenben, a ti vágyatok is valóra válik! Azért, mert nem mindig válik valóra. Nem csupa megvalósult álammal rendelkező embert temetünk el. Nyitott és függő kérdésekkel, megvalósulatlan álmokkal hagyjuk itt az életet. 2. AMIT MEG KELL HALLANUNK. Meg kell hallanunk elsősorban azt, hogy nincsenek kilátástalan ügyek. Jóakaratú emberek törekvése életünk megjobbításáért nem hiábavaló. Isten hatalma nagyobb, mint a mi emberi hitünk! (Vagy mondjunk inkább ,,kételkedésünk”-et?) Nincs kilátástalan eset. Isten sokszor hozott már ki jót abból, ami kilátástalannak látszott. És igaz ügyért harcolni sosem hiábavaló. Hangzik az igéből buzdítás, hogy utolsó percig ne fáradjunk meg — ameny- nyiben rajtunk áll — a jónak megvalósításáért történő fáradozásban. Nem ebbe a kategóriába esik-e az emberiség sok olyan kérdése, amelynek megoldására még a lehetőség is csak halványan és csak elvileg körvonalazható? Buzdításnak, hogy nincs olyan világgazdasági, világpolitikai, vagy legrejtettebb személyes cél, amelynek megvalósítását sokszor láttuk lehetetlennek, de ha az emberiség előrehaladását célozza, nem szabad róla lemondanunk. És végül alázatra int. Ahogy ÁbraJhámnak sem azért lett gyermeke, mert hitt, hanem, mert „Isten tulajdonított neki igazságot”, úgy siker esetén nem miénk az érdem, hanem a csodálatosan gondoskodó Istené. így lehet a gyermekért könyörgő Ábraihám története a 13 százaléknál szélesebb körben időszerű: kérdésekkel küszködök és jóra törekvők számára felelet, s megoldás is. Bízik László IMÁDKOZZUNK Abrahám, Izsák és Jákob Istene! Köszönjük, hogy Jézus által mint Atyánkat ismerhettünk meg, aki gondot viselsz rólunk s számon tartod nemcsak gyengeségeinket és bűneinket, hanem gondjainkat és kéréseinket is. A kicsiket és a nagyokat is. Ismered, ami foglalkoztat minket mostanában, s a mi nem hagy nyugodni már évek óta. Bocsásd meg, ha mindig csak kérünk s túl keveset adunk Neked és embertársainknak. Keveset hitünkből, szeretetünk- ből, időnkből és energiánkból. De ismét csak kérünk: állj mellénk Jézus Krisztusban s add Szentlelked erejét, hogy e nyári időszakban is tudjunk gyermekeidként bizalomban és reménységben élni, ismerősök és ismeretlenek számára hasznosan a Te dicsőségedre. Ámen. I — Szentháromság ünnepe után a 10. vasárnapon az ol- tárlerítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Lk 19, 41—48; az igehirdetés alapigéje: 1 Móz 15, 1—6. — EVANGÉLIKUS ISTEN - TISZTELET A RÁDIÓBAN. Augusztus 9-én, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi Rádió és az URH adó. Igét hirdet RUTTKAY LEVENTE bakonytamási lelkész. — ARNÓT. A gyülekezet az új parókia alagsorában új, modern gyülekezeti termet létesített. Ennek ünnepélyes átadása szeretetvendégség keretében történt. Ez alkalommal Pásztor Pál esperes, Abaffy Gyula lelkész és dr. Sömjéni Miklós gyülekezeti felügyelő szolgált. Több szavalat és énekszám is emelte a bensőséges együttlét élményét — SZARVAS. Az ótemplomi és új templomi gyülekezet június 14-én az Űjtemlomban — Tessedik Sámuel halálának 150. évfordulója alkalmából — Tessedik-estet rendezett. Igét hirdetett Mekis Ádám esperes, Tessedik életéről és munkásságáról előadást tartott Kovács Pád igazgató-lelkész. Orgonajátékkal Schultz Sándorné, énekkel Szigeti Pálné és Ki- szely Györgyné, szavalattal Ürögdy Ferencné és Melis Pál szolgált. A két gyülekezet egyesített énekkarát dr. Tamási Mátyásné vezényelte. — HÄZASSÄGI évforduló. Kunz Béla a gyomai gyülekezet felügyelője és felesége sz. Csorba Erzsébet július 12- én a gyomai templomban ünnepelték házasságkötésük 50. évfordulóját. A jubiláló házaspárt Sáfár Lajos lelkész áldotta meg, a hívek pedig szeretettel köszöntötték őket. „Aki hálával áldozák, az dicsőít engem, és aki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítását”. — HALÁLOZÁS. — Hegedűs Pál az aszódi és vácegresi gyülekezet felügyelője, a galgagyörki gyülekezet másodfelügyelője, a Pestmegyei Egyházmegye presbitere 81 éves korában július 7-én elhunyt. 40 éven keresztül szolgált Vácegresen, mint lévita- tanító. Temetése július 10-én volt az aszódi temetőben Det- re János aszódi, Medvey Mátyás galgagyörki és Torda Gyula domonyi lelkész szolgálatával. „Jól vagyon, jó és hű szolgám.. Második Mesterházy Imre 18S8. június 4-én született Jákfán. A ná- dasdi gyülekezet tanítója volt, majd a legutóbbi időig kántora. Szereti a falut. Településének előzményeit nyomozza, a változatosságával kedves tájat, az erdőt, melyeket sokszor bejárt. Szereti az embereket. — Itt kezdte a tanítást? — Másodtanító lettem. — A szavak jóleső emlékezés szülöttei. Egyszerűen, engedékenyebb magánhangzókat kissé megnyújtva, halkan beszél. Mégis megtölti szobáját, templom ajtóban várakozók fülét, meg a házak elejét, ahol útközben megáll, hogy szót váltson kitekintőkkel, vagy útonle- vőkkel. Meghallgat és őt is meghallgatják az emberek. A tanítványok. 1909-ben lett tanítója a két tanítót foglalkoztató gyülekezetnek. — Nem is gondolt más helyre menni? — Nem, nem tudtam. Megszerettem ezeket az embereket. Volt, hogy hívták, el is ment mintatanításra, körülnézni, de talán már mikor indult, tudta, hogy marad: itthon. Több mint hatvan évet töltött a gyülekezet szolgálatában. A számára kiosztott kisdiákok csoportjához még egy osztályt kért. Háborús időkben egy-egy ház udvarán gyűjtötte maga köré a gyermekeket. A gyülekezetnek minden rétegéhez volt külön is szava, gazdakörben, énekkarban, nőegyletben, miket ő szervezett és gondozott. Mivel — címben ugyan nem, de vasárnapi és hétközi könyörgéseken — papja is volt a gyülekezetnek és hallgattak rá az emberek, ő lett Nádasd önálló gyülekezetté válásának fő mozgatója. Először 40 éves tanítói szolgálat után ment nyugdíjba. De továbbra is kitartott, mint az önálló gyülekezet kántora. Május utolsó vasárnapján sok könnyes szem mondott köszönetét több mint 60 éves szolgálatáért az Igazgató Ürnak, ünnepi közgyűlés keretében. E másodk nyugdíjazása alkalmával a kántori szolgálat terhét tette le. A SAJTÓOSZTÁLY értesíti a lelkészi hivatalokat és megrendelőit, hogy JÚLIUS 15-TÖL AUGUSZTUS 15-IG iratterjesztési szünetet tart A július 15-ike után érkező megrendeléseknek csak augusztus 15-ike után tud eleget tenni. A fenti idő alatt a készpénzért történő eladás zavartalan. Az ünnepséget előkészítő presbiteri gyűlésen a presbiterek egymás szavát elvágva igyekeztek kifejezni elismerésüket. — Nincs egy ember se, akinek valamilyen szolgálatot az Igazgató Úr nem tett volna — mondta Markó Imre pénztáros. Az ünnepségen a lelkész Mesterházy Imre hűséges gyülekezetépítő munkájáról szólt, amely megalapozta a ma gyülekezetét. Első tanítványai közül Szabó Imre presbiter mondott köszönetét azért, hogy iskolában és iskolán kívül is tanított, életre szóló alapot és irányítást adott diákjainak. Életére és családjára Isten áldását kérte. Nagy László szintén presbiter, az utolsó tanítványai közül állt elő köszönetmondásra — nem a kötelesség- tudó diák szavával, hanem a férfi tiszteletével. Gaál Miklós a gyülekezet felügyelője a gyülekezet építéséért fejezte ki köszönetét az egész gyülekezet nevében. A gyülekezet ajándékát Kozmits Dezsőné, a gondnok felesége nyújtotta át. — Melegen köszöntötte az ünnepeltet a volt anyagyülekkezet, Körmend nevében annak felügyelője, Rátz Aladár. A szomszédos őrimogyorósdi gyülekezet lelkésze, Bozorády Zoltán köszöntésében kérte az ünnepeltet, e második nyugdíjba- vonulása után is maradjon a gyülekezet munkás tagja, az érte mondott imádságok által. Ez egyszer a jól ismert hang nehezen birkózott meg kis templomunk terével, amikor mint kántor búcsúzott. A melegben hamar meglankadhattak a virágok, melyeket hálás kezek titkos köszöntésként Mesterházy Imre lakásának udvarára vittek. De hatvan év után egy élet szolgálata példa lett. Akik köszönetét mondtak érte a maguk figyelmeztetésére is énekelték: „Gyorsan folyó időmet az Űr nem adta hiába...” Rác Miklós evangélikus elet A Magyarországi Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő és kiadó: D. Koren Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VHI., Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.412—vitt Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Arusitja a Magyar Posta Index 25 211 70.2352 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla igazgató „Boldog nép az, amelynek Istene az Űr, az a nép, amelyet örökségül választott magának”. (Zsolt 33, 12). — VASÁRNAP. — „Sebeivel gyógyultunk meg”. (Ézs 53, 5) A heti ige, mint valami hatalmas reflektor vetíti rá fényét a hét minden napján Isten népére, a választottakra, így kerülünk az ige fényébe mi is, ünnepeink és hétköznapjaink, hitünk, vagy bizonytalankodásunk, jócselekedeteink, vagy szeretetlenségünk. A mai nap mindjárt biztatás és bátorítás, amikor akár lelki, akár testi fájdalmaink vonatkozásában Jézus Krisztusra mutat: sebeivel gyógyulunk meg. Lehet, hogy itt-ott homály övezi az életünket, a világosságot és gyógyulást maga Isten adja nekünk Jézus Krisztusban. — HÉTFŐ. — „Tekints alá az égből és nézz le szentséged és dicsőséged hajlékából!” (Ézs 63, 15) A keresztyén ember élete egy nap sem nélkülözheti a könyörgést, az imádkozást. De nem élhet a keresztyén ember Isten „háta mögött” sem. Ahogy a földi élet nem maradhat fenn a Nap fénye és melege nélkül, ugyanígy nem élhet a keresztyén ember sem Isten szeretete nélkül. Ha Isten nem néz ránk, elvétjük az ő útján való járást, ha szeretete nem melegíti fel szívünket, elvész a hitünk, megáll a szeretet cselekvésére induló kezünk. Imádkozzunk hát szüntelenül! — KEDD. — „Csak féljétek az Urat ás szolgáljatok neki hűségesen, teljes szívetekből; mert látjátok, hogy mily nagy dolgot cselekedett veletek”. (1 Sám 12, 24) Naponként számba kell vennünk Isten cselekedeteit! Szeretetét és jóságát, Szentlelkének vezetését és bűnbocsátó kegyelmét, mindennel bőven ellátó gondoskodását. Ha mindezeket számba vesszük, nem tehetünk mást — ha igazán keresztyének vagyunk —, csak szolgálhatunk neki. Hittel és szeretettel az emberek között. Mert Isten szolgálata nem szép szavakból, kegyes szólamokból áll, hanem szeretetének továbbadásából, szüntelenül való cselekedetből. — SZERDA. — „Az Ür igazságot szolgáltat az árvának, az özvegynek, szereti a jövevényt; szeressétek azért ti is őket”. (5 Móz 10, 18—19) Sokszor abba a kísértésbe esünk, hogy szeretnénk valami világraszóló nagy dolgot véghezvinni. Pedig Isten nem világraszóló dolgokat vár tőlünk. Egyszerű, hétköznapi cselekedetet, amelyben azonban ott él a hitünk, s ott dobog forrón szívünk szeretete. Az ige ma a másik emberhez való odahajlásra, megértésre, gyöngédségre, segítségre tanít. Járjuk azt az utat, amelyet Megváltónk járt, a szeretet, az irgalmasság útját! — CSÜTÖRTÖK. — „Szaba- dításodra várok, Uram”. (1 Móz 49, 18) Amint sokszor el- kényelmesedünk a keresztyén életúton való járásban, ugyanígy fog el néha minket a gyors cselekvés vágya. Ha bajba jutunk, szeretnénk gyorsan kijutni belőle, szeretnénk a magunk érdekében nagyon gyorsan cselekedni. Pedig néha nem gyors cselekedetre, hanem hivő türelemre és várakozásra van szükségünk. Hogy az Istenre való várakozás közben még tisztább és még erősebb legyen a hitünk, még cselek- vőbb legyen a másik emberért való fáradozásunk. Istenre hittel várni és a másik emberért serényen cselekedni — ez a keresztyén élet — PÉNTEK. — „Dicsérlek a nagy gyülekezetben, sok nép között magasztallak téged”. (Zsolt 35, 18) Nagy gyengesége keresztyén életünknek az, hogy csak magányos keresztyének vagyunk, elveszünk a gyülekezet tagjai között. Csak addig vagyunk Isten gyermekei, amíg egyedül vagyunk, s ha mellénk áll egy másik testvér, eltörpül hitünk és szeretetünk. De vajon mit takar ez a visz- szahúzódás és a szürkeségbe való burkolózás? Nem a kételyeinket, a bizonytalanságunkat, a restségünket fedd-e? Isten a gyülekezet tagjai között akar látni minket. Azt akarja, hogy ott teljesedjék ki a hitünk és találja meg a jócselekedetek útját a szeretetünk. Dicsérjük Istent ne csak a belső szobánkban, hanem a gyüleke- ziet közösségében is! — SZOMBAT. — „Én pedig énekelem a te hatalmadat és reggelenként zengem a te ke- gyelmességedet; mert váram voltál és menedékem az én nyomorúságom napján”. (Zsolt 59, 17) Vége a munkás hétnek, s jó, ha néhány pillanatra elcsendesedünk. Hányszor jutott zsákutcába az életünk, s Isten mindig kisegített minket. Hányszor ingott meg a hitünk, s Isten mégis megbocsátott nekünk. Hányszor vált jéghideggé szívünk szeretete, s Isten mégis adott mellénk szerető szíveket Isten várunk' és menedékünk, életünk és szeretetünk forrása. Magasztaljuk őt reggel és este! Harkányi László „Azt hiszem, én vagyok a világ legtehetetlenebb és legfáradtabb embere, aki 'kizárólag azért született, hogy naponta átélje a sikertelenséget, a remények felsarjadását és pusztulását.” Dag Hammarskjöld, az ENSZ néhai főtitkára írta ezt néhány nappal a repülőkatasztrófa előtt, amely pontot tett az önvád, a gyötrő felelősség után. „Meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is” — szól Jeremiás. Little Richard, a tovatűnt rock and roll korszak ifjú énekes-bálványa megpróbált egy nebraskai kolostorba menekülni tébolyult rajongói elől, de — mint később mondja — itt sem talált nyugalmat. Ott kellett hagynia a kertész táskarádiója miatt, amelyből folyton ő ordítozott, és ez zavarta az imádkozásban. „Elfáradnak az ifjak” — mondja Esaiás. Elfáradunk és meglankadunk bizony mindannyian, ifjak és kevésbé fiatalok, legkülönbek és tucatemberek egyképpen. Félszázad alatt végigcsináltunk két világháborút, több embert irtva ki, mint eleink a történelem megelőző 15 000 hadjáratában együttvéve. Az öldöklések közben és utánuk azonban kitaláltuk a nylont, a televíziót, a penicillint és az űrhajózást, — sóvárogtunk a béke után, tárgyaltunk, küldöttségeket indítottunk és imádkoztunk, hogy végre már ne kelljen farkasszemet néznünk egymással és önmagunkkal. Megfáradtunk, de fáradtságunk is újmódi. Olyanok vagyünk, mint találmányunk, a lendkerék, amelyet tulajdon lendülete nem enged megpihenni. Nap nem múlik el új felfedezések nélkül és már azt is előre tudjuk, hogy a következő évtizedekben mit fogunk felfedezni, örülni azonban már alig örülünk újdonságainknak. A fáradt ember tudomásul vesz és nem ujjong örömében. Fél évszázada még városok apraja-nagyja kivonult egy új bekötőút felavatásához, rezesbanda szólt és kalapok repültek a magasba, — a második holdraszállást már csak igen ráérősek kísérték figyelemmel. Lomtárba dobtuk szüléink kényelmetlen székeit. A miénket már anatómusok tervezik. Mi nem azért ülünk le, mert hellyel kínálnak, hanem mert fáradtak vagyunk. Mi nem társalkodunk, mint nagyszülőink, — mi tárgyalunk. Mi nem látogatóba megyünk, de „benézünk” ismerőseinkhez. Nincsenek törzskávéházaink — mi beugrunk egy presszóba. „De akik az Űrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.” Gyülekezeti termek kopott aranyozású falitábláiról, ősz nagytiszteletű, tiszteletes, tisztelendő urak szájából szól biztató beszéde az Istennek. De hogyan lehet még megújulni? Hiszen bár hűtőszekrényeink egyre áramvonalasabbak, mi magunk egyre gyakrabban tartunk pihenőt a lépcsőfordulókban, s egyre több dologra mondjuk, hogy majd csak kialakul valahogy. Jeremiás szárnyra kelése meglankadás nélküli futást emleget, — korunk embere örül, ha zökkenő- mentesen lakhelyet változtathat, vagy ha a Közel-Keleten elharapódzó, nyílt háború nélkül végződött a tegnapi összecsapás. Csüggedtek, fáradtak mindig voltak. Nem Hammarskjöld volt az első, aki elcsüggedt egy közösség reménytelenül alakuló dolgain. Ott volt Mózes, aki sírva könyörgött a Mindenhatónak, hogy vegye vissza életét, mert népe értetlen, konok. Kicsinyke emberi ereje elégtelen, hogy a megígért földre vezesse őket és elviselhetetlen Isten és emberek között őrlődnie. De a Seregek Ura nem engedte elhanyatla- ni. Iszonyatos ereje a vándorok élére taszította újból. Ereje megújult, pedig meghalni lett volna kedve. És ott van Jónás, az elfáradt és megkeseredett próféta, akit kikacagott a vétkeiben tobzódó Ninive. Megpróbált megszökni, a tűző naptól meghalni a pusztában, de Elküldője felrántotta fáradt önsajnálatából és menni, szólni, kiáltani kellett, amíg . csak élt Végül nézd Pétert, aki mindenbe belefáradva halászni ment, hiszen a Názáretit megölték. A gyűlölet, az erőszak bizonyult erősebbnek. Ott a csendes tavon, régi mestersége ismerős mozdulatai között végiggondolta a Mesterrel töltött feledhetetlen napokat, és belenyugodott, hogy nincs tovább. Akkor látta meg öt a parton. Nem merte elhinni, hogy ő az, és a vízbe vetette magát, pedig a bárka biztosan előbb ért oda. Az Isten-embertől kapott erő elég első apostolnak, névtelen mai tanítványnak egyaránt. Velünk, késői névtelen tanítványokkal sincs másképp. Nem lehet rajtakapni Istent, mikor és hogyan újítja meg fogyó erőnket. De ki ne látott volna már idős házaspárokat, akik fehérre szorították egymás kezét egyetlen gyermekük ravatalánál — mégis tudtak néhány hónap múlva süteményreceptet adni, vagy tanácsot, ha csöpög a fűtőtest. Erőnk megújul, felkelünk el- esettségünkből, nem hagyjuk legyőzni magunkat. Sokan azt mondják, hogy az idő gyógyítja be a sebeket, az életösztön felülkerekedik — és kívülről nézve így is van— de mi tudjuk, hogy nem magától értetődő, hogy meggyógyultunk. Isten nem ígéri a benne bízóknak, hogy ment maradnak a fáradtságtól, hogy nem éreznek csömört, hogy sohsem lesznek kiábrándultak. Bizony megesik velünk mindez. De erőnk megújul — az Írásnak ez a szava folyamatos, töretlen, elvehetetlen kincse és tapasztalata Isten gyermekeinek. Turchányi Sándor Meálankadnak... elfáradnak.-.
