Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1970-07-05 / 27. szám
Finn-magyar barátsági bét „És te ne mondd otthon, hogy vad barbárok a finnek: Emberek élnek fenn távoli Északon is.” Örüljetek, hogy ilyen papotok volt Tessedik évforduló Szarvason TÖBB MINT EGY SZÁZADA annak, hogy a finn irodalom gigászi nagy alakja, Lönnrot Illés, a Kalevala gyűjtője, leírta ezt a két sort klasszikus lejtésű latin verse végén „Egy magyar barátjához”, aki feltehetően Hunfálvy Pál volt. Milyen nagyot változott a világ azóta! Akkor úgy képzelték el Magyarországon, hogy vad, nomád finn törzsek kalandoznak messze északon a tavak és erdők között. Ma pedig kölcsönös megbecsülés és tisztelet övezi mindkét népet a másik hazájában. Korunk nagy történelmi példáját éljük a két nép barátságában arról, hogy lehet két különböző társadalmi rendszerben élő népnek kölcsönös megértésben, a békés egymás mellett élés pozitív, gyümölcsöző eredményeiben, egymás értékeinek kölcsönhatásában élni. Valamikor a szegény parasztfiú Lönnrot Illés mezítláb indult gyalog a több mint száz kilométeres útra, hogy szülőfalujából, Sammattiból Turkuba menjen, mert tanulni akart. Ma pedig világirodalmi magasságban tündöklő monumentális gyűjtését, a Kalevalát mi vittük, őket is és mindenki mást megelőzve, színpadra. Valamikor az expedíció egzotikus érzéseihez tartozott arról hallani, hogy valaki Finnországba utazott, ma pedig hetenként váltják egymást a százas csoportok, akik repülőgépen jönnek Finnhonból hozzánk, ápolni a barátságot. Valamikor a „puukko”, a finn tőr különleges érdekesség volt nálunk, ma pedig a kereskedelmi kapcsolatoknak olyan széles forgalmában ismerjük egymás iparának termékeit, mint kevés más országgal. FINN—MAGYAR BARÁTSÁGI HÉT van. Másodszor rendezi meg a Hazafias Népfront ezt a monumentális találkozót, amelynek keretében ezúttal háromszázan repültek tőlünk Suo- miba, s onnan háromszázan jöttek hozzánk, ilyen méretben is dokumentálva a kölcsönös barátságot. Kultúrától iparig, közlekedéstől művészetekig alig van területe a mindennapi életnek, ahol ne volnának fejlődő kapcsolataink a finnekkel. Ahogy mi könyveinket olvassuk finn papíron, úgy ők a magyar földiepret vásárolják természetes magától értetődőséggel a piacon Helsinkiben. A finn lakásművészet termékei szinte honossá válnak már nálunk, kiállítások során ismerkedünk velük — néhány éve pedig remek bőrkesztyűt vettem Helsinkiben, szinte éreztem rajta a rénszarvasbőr illatát, amikor az üzletből távozóban odasúgta a kereskedő büszkén: „magyar áru”. Ezek a példák mind csak tallózások a széles horizontú, már megépült kapcsolatok világában. Mindezek hátterében pedig ott van az a döntő politikai rokonszenv, sőt aktívan épülő kölcsönhatás, amely a különböző társadalmi rendben élő két népet az európai biztonság kérdéseiben közös látásra és közös törekvésekre sarkallja. Mi, a szocializmus rendjében élő magyar nép, nem feledkezünk meg arról, hogy a pozitív semlegesség politikáját gyakorló finn kormányzat, élén Kekkonen köztársasági elnökkel, mennyit fáradozik azon, hogy simuljanak el a feszültségek ezen az öreg földrészen, s a békés egymás mellett élés érzése és törekvései vigyék Európa népeit a haladás útján előre. A mi MAGYAR EVANGÉLIKUS EGYHÁZUNK népe nyugodt és örvendetes érzéssel gondolhat arra, hogy „nem tett rossz lapra” akkor, amikor hosszú évtizedek óta ápolja és építgeti a két nép közötti kapcsolatokat. Volt idő, amikor ebben az úttörő szerepét vállaltuk, s megelőzve minden kulturális és gazdasági kontaktust, hitünk és szeretetünk melegével fűztük a kötelékeket északi hittestvéreinkkel, s ezzel ugartörést, talajmegművelést végeztünk a későbbi termésthozó aratásoknak. Ma is örvendező szolgálattal épülünk be ebbe a társadalmilag, gazdaságilag, politikailag meghatározott kölcsönhatásba a magunk egyházi területén is. Ezen a barátsági héten is magas szintű egyházi képviselet vesz részt a háromszázas vendégcserében: a Finnországba utazott csoporttal mentek D. Káldy Zoltán püspök, D. Koren Emil püspökhelyettes és dr. Vámos József teológiai professzor. A Hazafias Népfront ezen a területen is valóban összefogja a társadalom minden rétegét. EGYHÁZI KAPCSOLATAINK nemcsak elvi beágyazottságukban függenek össze a finn—magyar barátsági héttel. Az említett keretben megvan a maga sajátos tartalma és a gyakorlatilag széles skálája. Az egyházvezetöségi kölcsönös látogatások és tárgyalások mellett ismertek a stipendiáns-cserék, a teológiai professzorok vendégszolgálatai, a kölcsönös látogatások keretében finn egyházi csoportok (lelkészek, gyülekezeti énekkarok) magyarországi útjai és nyaranta három magyar lelkészházaspár finnországi vendéglátása, kölcsönös sajtóérdeklődés, a finn egyház papírsegélye sajtóosztályunknak stb. Egyházunk vendégeként jelenleg D. Ahti Auranen finn esperes pihen feleségével együtt balatonszárszói üdülőnkben, s a napokban indulnak finnországi pihenésre feleségestöl Détre László és Nagy István esperesek, valamint Ponicsán Imre kiskőrösi lelkész. Annak is igen örülünk, hogy az Ibusz által szervezett turista- csoportok keretében gyakran jönnek egyházi érdeklődésű finnek hazánkba, akik közvetlen tapasztalatot szereznek egyházunk életéről és szolgálatáról. Üj barátságok szövődnek ilyenkor, s ezekre a magunk részéről is elmondhatjuk, amit kereken száz éve Lönnrot írt magyar barátjához: „Hű emlékezeted, ha az északi tájra repülne, El ne felejtsd: ide vár vissza a régi barát.” TERHO PURSIAINEN Terho Pursiainen, az első és egyetlen finn evangélikus lelkész, aki a baloldali blokk — köztük a finn Kommunista Párt — listáján került be a választásokon a finn parlamentbe, legutóbb így nyilatkozott: „Az a felfogásom, hogy nem yagyok és nem is akarok kivételes helyzetben lenni a baloldali szövetség más tagjaival szemben. Mindnyájuk egyetértésével a szocializmus építésén fáradozom Finnországban, s ezzel a célkitűzéssel a helyem a kommunistákkal és más szocialistákkal közös fronton van.” A KÖRÖSÖK ÄRADÄSA miatt csak nagy kerülővel mehetett az ember június 14-én Szarvasra, a nemrég városia- sodott és egyre szépülő városba. Szépségét nemcsak az arborétumának, nem is csak a holt Körösnek köszönheti, hanem régi és új házainak és nem utolsósorban azoknak az embereknek, akik Szarvason éltek és élnek. Öcsödnél, ahol átvezetett az utunk a Körösön, félelmetes látvány tárult elénk. Víz, víz és víz mindenütt. Ha elszabadul, nagyon félelmetes lehet a víz. Nem láttam még ilyet, érthető, hogy megdöbbentő látvány volt. DÖBBENET, RETTEGÉS és egyúttal öröm fogadott bennünket Szarvason is. Mindenki az árra gondolt. A munkaképes férfiak nagyrésze a gátakon harcolt az ár ellen ezen a vasárnapon is. Az ő munkájuknak is köszönhető, hogy lakott területeket nem öntött el a Körösök vize. Ilyen előzménnyel és háttérrel készült a szarvasi gyülekezet arra, hogy emlékezzen nagy papja, Tessedik Sámuel halálának 50 éves jubileumára, amely ez év végén lesz. TESSEDIK SÁMUEL neve nem ismeretlen evangélikus híveink előtt Sőt, a magyar mezőgazdaság történetében is jelentős helyet foglal el. Nem olyan ember volt, aki sokat beszélt — nem is volt túl nagy prédikátor —, hanem olyan volt, aki a beszéd helyett cselekedett. Egyesek vitatják ugyan, hogy nem ő honosította meg az akácot Magyarországon. Az azonban tény, hogy az alföldi homokon ő telepített először akácot, amivel sikerült megkötnie a talajt. De nemcsak ezt tette. Egész életének egyetlen mozgatója volt: az emberért! Azt cselekedte, amit a mai egyház így fogalmaz: diakó- niai teológia. Hit és szeretet! Hitből fakadóan minden tettét a másik ember iránti szeretet hatotta át. Nemcsak arra volt ereje és ideje, hogy könnyet töröljön, vigasztaljon, egyes ember gondjaival foglalkozzon, hanem a közösség érdekeit képviselte és munkálta minden cselekedetével. Nevelte és tanította az ifjúságot nemcsak hittanra, hanem az általa alapított „Gazdasági és Ipari iskolában” is. GYÜMÖLCSÖT TELEPÍTETT és kedveltetett meg a szarvasiakkal. Fűvel vetette be kertjét és tanácsolta másoknak is, hogy szebb és egészségesebb legyen a levegő. Mindezzel nem a saját kedvére kísérletezett, hanem Enese Alig kétszázas lélekszámú társegyház. Gondozó lelkésze ma Kiss Jenő. Templomukat 1952-ben fejezték be, amikoris Németh Károly esperes szentelte fel. A templomépítés összköltsége alig haladta meg a 70 000 Ft-ot, amelynek kétharmad részét a gyülekezet teremtette elő, részben készpénz adománnyal, részben kétkezi munkával és szolgáltatásokkal Jelentősen segítettek a környező gyülekezetek, s a közegy- ház.A padokat jóval később szerezték be. A templom 90 ülőhelyes Tervezője Sándy Gyula. VILÁGSZERVEZETEK SEGÍTSÉGE ROMÁNIÁNAK Az Egyházak Világtanácsa és a Lutheránus Világszövetség 400 000 márka összegű segélynyújtást határozott el Románia árvízkárosultjainak támogatására. A főtitkár N. Ceausescu államelnökhöz intézett levelében részvétét fejezte ki az árvízkatasztrófa sújtottainak. UgyancsakAndré Appell, az LVSZ főtitkára, aki egyben 65 000 márka készpénzt is bocsátott a román kormány rendelkezésére. A világszervezetek felhívása szerint ez összeget elsősorban kisgyermekek gyógyszer- és élelmiszer-ellátására fordítják. A gyors intézkedésre azt követően került sor, miután mindkét evangélikus püspök, Ar- gay György és Albert Klein, valamint Justinian patriarcha személyesen tájékoztatták a világszervezet képviselőit az árvízhelyzetről május végén Genfben. A román hírügynökségek nyilatkozatai szerint eddig közel 270 ezer embert kellett áttelepíteni a veszélyeztetett területekről, ahol több, mint 70 000 házat elöntött az ár, illetve felerészben elmosott. A halálos áldozatok száma megközelíti a kétszázat AKE KASTLUND A STOCKHOLMI SZÉKESEGYHÁZ VEZETŐ LELKÉSZE LETT A svéd kormány Ake Kast- lund lelkészt, a Lutheránus Világszövetség svéd nemzeti bizottságának igazgatóját nevezte ki a stockholmi székes- egyház vezető lelkészévé. Kastlund ezenkívül felelős vezető je a svéd evangélikus egyház segélyakció-szervének is („Lutherhjálpen”), amely rendkívül hatékonyan támogatja az LVSZ és az Egyházak Világtanácsa nemzetközi segélyakcióit. azért, hogy segítse ne csak a szarvasiakat, hanem az egész országot. Jó gazdász, jó pedagógus volt. A község állandó fejlesztésén dolgozott. Tanított, szakkönyveket írt és mint szarvasi lelkész, az ő nevéhez fűződik a szarvasi ótemplom felépítése, ami magában is elég lett volna. „MINDERRE HOGY FUTOTTA IDEJÉBŐL?” — vetette fel igehirdetésében D. járt. Aztán induljon a gyülekezet bátran előre reménységben és járjatok azon az úton, melyet Jézus jelölt ki számunkra, s melyen Tessedik Sámuel is járt” — mondta befejezésül a püspök. AZ ISTENTISZTELET UTÁN a püspök vezetésével kivonult a gyülekezet a torony köré, ahol .ünnepélyesen megkoszorúzták Tessedik Sámuel emléktábláját. Utána a helyi lelkészek, presbiterek káséreKáldy Zoltán püspök a kérdést, aki János ev. 14, 12 alapján prédikált. — „Áldjuk Istent, hogy egyházunk tagja volt!” Igehirdetésének bevezetőjében kiemelte Tessedik Sámuel érdemeit, majd példaképül állította a mai gyülekezet és a mai egyház elé. Nem egyszerűen úgy, mint humanistát, racionalistát, aki „hisz az emberben”, hanem úgy, mint Istenbe vetett hitből élő diakó- niai teológust Tessedik azért tette, azért volt ideje és ereje mindarra, amit elvégzett, mert hitt Istenben. „Aki hisz, aki hisz, aki hisz, az cselekszi. Jézus is ezt tette. Prédikált és csinálta azt, amit hirdetett. Tessedik Sámuel kicsi utóda Jézusnak, de ugyanazzal a mozdulattal cselekedett az emberek közt a nagy Jézus kicsi szolgájaként. Aki hisz, ugyanezt csinálja ma is. Mit? Hirdeti a bűnbocsánat evangéliumát mindenkinek és szeret, ahogy Tessedik is tette, ahogy az egész világ keresztyénségé- nek is tenni kell mindenki felé. Kitágult ma a felelősségünk. össze kell ma fognunk minden emberrel, mert nagyobb szolgálatra vagyunk el- hiva, az egész világ felé.” „Adjunk hálát Tessedikért. Őröljetek, hogy ilyen papotok volt. örüljetek, hogy ma is olyan papjaitok vannak, akik prédikálnak és szeretnek. Adjatok hálát nemrég elhunyt papotokért, Szepessi Károlyért is, aki szintén ezen az úttal tében kimentünk a temetőbe, ahol koszorút helyezett el a püspök Tessedik Sámuel és Szepessi Károly lelkészek sírjainál. Meghatva és megdöbbenve álltunk a lelkészi parcellában, ahol a gyülekezet volt papjai nyugszanak. A gyülekezet vezetősége elkísért bennünket abba a tanyába is, ahol Tessedik Sámuel végezte kísérleteit' és készült fel újra, meg újra a lelkészi szolgálatra. A tanyában ma egy mezőgazdász él, aki hűségesen őrzi nemcsak Tessedik Sámuel bútorát, hanem emlékét is. A KÖZEBÉDEN, melyen a presbiterek és a gyülekezetből is sokan vettek részt, megemlékezett Tessedikről és köszöntötte a püspököt Práznóczy Iván, a Hazafias Népfront városi titkára is. „Tessedik Sámuel tetteit testével együtt eltemették. Követ dobott rá az az utókor is, melynek kenyeret adott. Alkotásairól beszéltek, de róla hallgattak. Ma nemcsak áz egyház emlékezik meg róla, hanem az egész társadalom tisztelettel őrzi emlékét és alkotásait.” Hálás szívvel indultunk haza, hogy részt vehettünk ezen az ünnepi alkalmon, és egyúttal azzal a kéréssel, hogy adjon Isten minél több olyan papot és hívet egyházának és egész népünknek, mint amilyen Tessedik Sámuel volt Ifj. Kendeh György
