Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1969-06-15 / 24. szám
Az Isteni szeretet 1 Jn 4, 16—21 A Szentháromság egy Isten titka sokszor okozott értelmi nehézségeket a keresztyéneknek. Krisztus születése után az első évezred közepe táján az egyház népe legfontosabb feladatának azt hitte, hogy a Szentháromság titkát az emberi értelem számára elfogadhatóvá és megragadhatóvá kell tennie. Nem gondoltak arra, hogy ezzel az emberi értelmet meghaladó feladatra vállaikoztak. Isten lényéhez egy út vezet. Az, amelyet ö maga nyitott meg számunkra, amikor kijelentette önmagát nekünk. Igénk egyszerűen és tömören így vall Istenről: Az Isten szeretet. Ez a Szentháromság titkának is egyetlen magyarázata. Ha Istent, mint teremtő Atyát, mint bűneinkből szabadító Fiút, mint új életet teremtő Lelket ismertük meg, annak csak egyetlen magyarázata lehet: Isten szeretet. A szeretet feltétele az, hogy szeretetének tárgya legyen. Isten szeretete sem elvont, önmagában nyugvó szeretet, hanem kitárulkozó, segítő, cselekvő szeretet, amelynek iránya mi vagyunk, az ember és világa. Az Istennek ez a felénk közelítő szeretete az egyetlen magyarázata annak, hogy Jézus Krisztus által az emberiség történelmébe lépett. Valljuk, hogy Jézus Krisztus Isten Fia. Ezzel arról a hitünkről teszünk bizonyságot, hogy az az ember, aki Jézus néven élt közöttünk közel kétezer esztendővel ezelőtt, Istennel teljes közösségben élt, és ezért minden, ami vele történt, Isten igazi lényéről tanúskodik. Ha Jézusban Isten Fiát ismertük fel, akkor minden kétség nélkül, felszabadultan vallhatjuk: Isten szeretet. Isten azonban még továbbment irántunk való szeretetében. Hogy Jézus Krisztusban felismerhessük és hittel Urunknak vallhassuk, segítségünkre sietett az ő Szentlelkének ajándékával. „Saját értelmemmel, vagy erőmmel nem tudnék Jézus Krisztusban, az én Uramban hinni, sem őhozzá, eljutni, hanem a Szentlélek hívott engem az ewingélium által” — tanítja Luther Márton a Kiskátéban. Nem az értelem számára állítunk fel tehát felesleges buktatókat, amikor a Szentháromság egy Istenről teszünk hitvallást, hanem Isten szeretetének gazdagságáról adunk számot. Isten nem fedte fel előttünk teljesen titkait. Az atyai ház sok részlete homályba borul előttünk, de ajtaja tárva van, s belülről a szeretet hívogató fénye árad felénk. A Szentháromság Istent imádni csak úgy lehet méltóképpen, ha Isten irántunk való szeretete tovább árad a világ felé. Amíg önző módon önmagunk körül forgunk, minden erőnket leköti az önmagunkkal törődés, és nem is sejtjük, hogy mennyi mindenre volna még erőnk. Isten áldozatos és önzetlen szeretete azonban olyan sodró és ösztönző sugárzást jelent, amely nem engedi, hogy továbbra is önző módon csak magunkkal törődjünk. Kimozdít önzésünkből, és felszabadít a szeretetre. A fel- szabadulásnak örömét érzi mindaz, aki kiszabadul önzésének nyűgeiből, s vállalja embertársainak szolgálatát. Az Isten szeretete és embertársaink szeretete olyan szorosan összetartozik, hogy az apostol azt írhatja: „Ha azt mondja valaki, hogy szeretem az Istent, és gyűlöli a maga testvérét, az hazudik.” A hazugság kemény szavával bélyegez meg tehát minden olyan kegyességet, minden olyan keresztyén közösséget, amely elfordulva a világtól csak önmaga üdvösségével törődik. Aki Isten szeretetét ismeri, nem mondhatja, hogy ami az emberiséggel történik, az nem rám tartozik. Nem maradhat közömbös és tétlen, amikor a háború az emberiség puszta életét és jövendőjét fenyegeti, amikor ember embertársát a maga javára kizsákmányolja, amikor valakit a bőre színe, származása vagy meggyőződése miatt megvetnek, és elnyomnak, amikor a bőség asztalától éhezők milliárdjai vannak elrekesztve. Nem nézheti ölhetett kézzel azoknak az erőfeszítéseit, akik egy emberségesebb, igazságosabb és mindenkinek életlehetőséget biztosító társadalom megvalósításán fáradnak. Isten szeretetének hatalmas, sodró folyamára kell bíznunk magunkat, hogy az szabja meg szeretetünk erejét és irányát. Ahogy ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban — mondja az apostol. Isten úgy van ebben a világban, ahogy Jézus élt közöltünk. Aki világosan megmondta, hogy nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét váltságul adja sokakért. Ahogy Jézus nem a tekintélyével és hatalmával, hanem mindig segíteni kész szeretetével töltötte be küldetését, úgy kell ma is az ö követőinek a hatalom, a társadalmi tekintély, az irányító szerep igénye nélkül megtalálni a szeretet alkalmait. Ezért vehetünk részt jó lelkiismerettel minden olyan kezdeményezésben, amelyet nem keresztyének irányítanak ugyan, de az emberiség javát szolgálják. Ezért fogjuk össze békemunkánkat minden békére irányuló törekvéssel, s ezért érezzük magunkénak a szocialista társadalom minden ember nagyobb kenyerére és boldogulására irányuló törekvéseit. Isten szeretetének ismeretében szeretetünk sohasem elégedhet meg olcsó megoldásokkal, amik legtöbbször csak arra jók, hogy a lelkiismeretet megnyugtassák. Az igazi szeretet gyökeres megoldásokat sürget. Igen sürgős, hogy a keresztyénség felülvizsgálja és újraértékelje szeretetszolgálatát. Bár szükség van arra, hogy az élet elesettjei irgalmas szamaritánusokra találjanak, és gyorssegélyben részesüljenek, mégis józanul be kell látnunk, hogy mindez csak enyhíti, de nem szünteti meg a bajokat. Az átfogó és igazi megoldásokat csak közösen lehet megteremteni, egyéni akciók erre kevésnek bizonyulnak. Ha ma egy keresztyén igazán szeretni akarja embertársát, hiszen Isten szeretete erre ösztökéli, akkor teljes szívvel együtt kell dolgoznia azokkal, akik átfogó megoldásokért küzdenek. Ezért érezzük jól magunkat mi keresztyének is ebben az országban. Isten szeretete utat talált hozzánk. Ezt a szeretetet csak egyféleképpen lehet meghálálni: Nekünk is meg kell találnunk az utat felebarátainkhoz, s szolgálnunk kell nekik az ige világosságával és feladatokat vállaló szeretettel. Cserháti Sándor rádiós-igehirdetéséből EGYHÁZBÓL KITÉRT PÜSPÖK James A. Pike kaliforniai nyugalmazott anglikán püspök kitért az egyházból, jelenti a Time. Pike nem tért be más felekezetbe. Pikét Amerika legkételkedőbb püspökének ismerték, amíg saját kérésére 1966-ban nyugdíjazták. Kitérését most azzal indokolta, több ponton nem ért egyet, valamint élesen bírálta az egyház szervezetiét és felépítését Mindezzel, valamint spiritiszta élményeivel nagy feltűnést keltett Az amerikai anglikán egyházszervezet elnöke, John E. Hines püspök kijelentette, hogy a lelkiismereti szabadságot védő anglikán egyház tiszteletben tartja Pike döntését, de ez nem zárja ki azt, hogy a gyülekezetekben „némelyek örüljenek, némelyek elszomorodjanak, és bizonnyal sokan elcsodálkozzanak.” Martti Voipio hazánkban Az alkoholizmus káros hatását vizsgáló és értékelő nemzetközi konferenciát tartanak hazánkban. A sok külföldi résztvevő között itt van Martti Voipio finn lelkész is, aki Finnországban az egészséges élet s az antialkoholizmus kérdéseivel foglalkozó finn társadalmi szervek és egyesületek országos összefogó központjának főtitkára és e tárgykörben világszerte számos konferencián vett részt A most folyó konferencián nevét az egyes üléseket vezető elnökök nevei között is ott találjuk. Martti Voipio feleségével együtt tartózkodik hazánkban. Bolond vagy próféta !? A Félkegyelmű bemutatója a Nemzeti Színházban Dosztojevszkij dramatizált tojevszkij szorongó, vajúdá- remekét „A félkegyelműt” Eg- sokkal teli világa, — mely re- ri István rendezésében mutat- neszanszát éli a ma emberéta be a Nemzeti Színház. Dosz- ben, hiszen közel férkőzik hozzá komplexusaival és kétségeivel —, könnyen alkalmat adhat arra, hogy a szárnyaló monológok és az önkínzó gyónások közben, megakassza a cselekményt. Éppen ezért kitűnő a címszerepben Iglódi István, mert ki tud lépni, ebből a sűrű, szinte fojtogató környezetből és így Miskin hercege nem válik megszállott prófétává, se bolonddá, mint amilyennek társadalma ítéli, hanem megmarad annak, akinek Dosztojevszkij megálmodta: egyszerű vívódó, tépelődő és igazságot kereső embernek, aki szeretetet hirdet az önző és embertelen világban, amelytől retteg és amelyen mégis segíteni szeretne. Az elkárhozottak és megtisztultak drámája arra figyelmeztet, nem kell okvetlen prófétának vagy bolondnak lennie annak, aki a szeretetet hirdeti. Ágh Tihamér Autósok, figyelem! Svéd újságban láttuk ezt a megdöbbentő plakátot. Felirata: „állj!” VALAMI ÁRÁN... Valami mindig, mindig hévül Valami árán, ami kihűl, Ami elkopik, mint a ceruza Vagy elporlik, mint a szem búza És megrövidül, mint az élet... — E rendben soha nincs kímélet Miközben leírjuk életünk, Fényt szórunk — szomjasan fényt nyelünk. Valami azért csak fennakad Az érték-rostán, és megmarad A sokból, amit elvetélünk, Visszaélnek, visszaérzünk. Képek, mondatok, meleg szavak, Élmény-tavak egy zárt világból — Felhősen is — mit mélyben tárol A múlt, a szív, s az emlékezet... S míg kinövünk cipőt, ruhát Mesék korát, az iskolát, Idétlen kamasz félelmeket,... Alig futottunk fel korunkhoz, Máris mások mögött megyünk! S kiknek hegy voltunk halmaikhoz, ök lesznek hegyekké nekünk! Nyelvünket új zsargon vitatja S méltán! Hisz szívesen ki rak ma Üj posztót ó-ra? Míg tanultunk, Mi is csak az új után nyúltunk, így harsog, szürkül a körkép. S mi összement óriás törpék Leszünk rikoltó színek mellett. De ha tettük, ami tőlünk tellett S mohó-szomjasan nemcsak veszünk, Valamit csendben építgetünk, Valamit mégis, mégis adunk,... — Valami árán megmaradunk! Sárkány András Labdarúgó-mérkőzés a fraternitás jegyében Amikor az öltözőben a riporter érdeklődött a két csapat felkészülése felől, az ETA csapatától megnyugtató válasz érkezett: — Hála a kollokviumi időnek, amely pompás szárazedzésnek bizonyult, játékosaink erőnléte kitűnő s nagy a játékkedv. A PAPI csapat tagjai nem árulják el az összeállítást s a fényképezéshez sem állnak fel szívesen, mondván: „Hogy néznénk mi ott ki atlétatrikóstul, rövid nadrággal tízezer példányban?” nak, sőt még az ellentámadS»* ra is maradt erő, így a félidei 2:2 állás mindkét csapat kiegyenlített küzdelmének eredményét mutatta. De a második félidőre felülkerekedett a teológus erőnlét s jó, helyenként szellemes és modem játékkal megérdemelten szerezték meg a győzelmet a sérülések miatt egyébként is megfogyatkozott PAPI ellenféllel szemben. A mérkőzés tíz gólja mindenesetre arra enged következtetni, hogy nem volt felesleges sem játékosként, Id. Harmati Béla játékvezető sípszavára kezdődik tehát a teológusok és lelkészek közötti mérkőzés a zuglói Sportiskola pályáján. A budapesti és vidékről feljött lelkészek, illetve segédlelkészek kezdik a játékot a szurkolótábor biztatása közepette. Nagy megtiszteltetésünkre és meglepetésünkre a nézők között helyet foglalt Osmo Alaja finn püspök és felesége, akik számára D. Koren Emil esperes tolmácsolta a szükségeseket, bár a mérkőzés önmagáért beszélt. A tartalékosán felálló lelkész-csapat az első félidőben még ellent tudott állni a nagy erővel rohamozó teológusoksem nézőként résztvenni ezen az alkalmon, amely nemcsák a sportolás, de a baráti együtt- lét és találkozás lehetőségét is nyújtotta a különböző helyen szolgáló lelkészek és a felnövekvő teológus-nemzedék kit zött. Egy néző meccs végén » győztesen levonuló teológusok felé tett megjegyzésével hadd fejezzem be a tudósítást: — Lesztek még ti is papok! S bár e néző részrehajló, ugyanis papné az ilető, de a megjegyzés tartalmilag helytálló: reméljük, ők is lelkészek lesznek s nem csak a góllövés fog ilyen jól menni. Bár az sem árt. Bízik László AZ ANGOLAI PROTESTÁNSOK SÜLYOS NYOMÁS ALATT Az Angolai (Afrika) protestánsok helyzete egyre nehezül. Észak-Angolában betiltották az istentiszteletek tartását, az imaösszejöveteleket ellenséges politikai gyülekezésnek nyilvánítják. A misszionáriusok nem mozoghatnak szabadon s vallási tevékenységet nem fejthetnek ki. Ha valamelyik szabadságra hazautazik, nem kap visszautazási engedélyt. Amíg Észak-Angolában 1951- ben több, mint 250 protestáns misszionárius működött, addig ma már csak 50. A környező országok misszionáriusai remélik, hogy Portugália angolai politikája megváltozik, s ezzel megakadályozzák az eddig 400 ezerre rúgó menekült Kongóba áramlásának további emelkedését. (epd) AZ ELSŐ SPANYOL PROTESTÁNS KÓRHÁZ TERVE Mario Figuderas, a spanyol evangélikusság egyik lelkésze hírt adott a spanyolországi protestánsok azon tervéről, mely szerint közös erővel saját kórházat szándékoznak építeni. Ez annál is szükségesebbé lesz, mivel a legtöbb spanyol kórház ápolói személyzete katolikus apácákból áll, akik ellenségesen tekintenek a nem katolikus betegekre. Az új kórház személyzete kizárólag protestánsokból tevődnék össze, (epd) Nagyapám Nagyapám az ámbitus előtti lócán sütkérezett a májusi napon. Régen volt, jaj de régen volt. Én önfeledten bódo- rogtam a körbefutó kerti ösvényen. önfeledten a melengető napsugárban, akár a rügyező fák, nyiladozó bokrok körülöttem. Van úgy néha a lélek, hogy tudatát vesztve él, mint a keringő csillag, az alakját vesztett felhő, vagy az Estike virága napnyugtakor. Egyszer aztán felneszei az ember, s újra itthon van a Földön, s a lélek félve megborzong. Az én lelkem is megtelt csodálatos érzésekkel a kinyíló tavasz láttán, s hogy könnyítsék a terhén, az ámbitusra szaladtam, megragadtam nagyapám eres, hideg kezét, átölelve rácsimpaszkodtam és odaadóan duruzsoltam a fülébe: „Nagyapám, drága nagyapám!” Tenyerébe fogta az arcomat, maga felé fordította s a szemembe nézett: — Mi lesz veled majd, fiam, mi lesz? Láttam, nem nézed te a földet, nem. A fellegekben jársz. Semmit nem értettem ebből. Félszegen feszengtem, tétován. Verdeső pillákkal kerestem a tekintetét, de nagyapám akkor már magához vont, mintha el akarna rejteni. Aztán eltipegett, magamra hagyott. Csak ebédnél jöttünk megint össze. Különös meghitten villantunk egymásra. Ebéd után is körülötte ténferegtem, nem tudtam tőle elszakadni. Zsámolyt hoztam a lába alá, megtömtem a pipáját, majd kihoztam kedvenc könyvét az Újszövetséget. Nagyapám felütötte a könyvjelző borsos- mentha levélnél és olvasgatni kezdte. Magának, de a szája járt. Egyszer aztán a pipa nagyot koppant a földön, a nagy könyv oldalra dőlt. Lábujjhegyen pipiskedtem körülötte, nehogy felébresszem. De nem ébredt fel, pedig telt az idő. Lekutyorogtam elé, úgy néz- tem-néztem fájó ragaszkodással, és a szívem egyszerre zsi- borogni kezdett, mert valami sötét gondolat fészket kezdett rakni benne: „Nagyapó... talán... meghalt!” Megdermedtem. Arca fakó volt, bajusza szálai nem csapkodtak ki-be a szájából, szeme gödrében fekete árnyék ült. Torkon ragadt a döbbenet. Szólni nem bírtam, csak megragadtam a kezét és rázni kezdtem. — Na, na... mi az? — És rámkerekedett az az árnyékos szeme. Zsibbadt tagjait kinyújtóztatta. — Hallod-e kisfiam, olyan gyönyörűségeset álmodtam, minek költöttéi fel? Nem mondhattam meg, hogy halottnak véltem, de éreztem bágyadt mosolyán, hogy be- lémlátott. Megsimogatott: — Ügy látszik, máma egymástól ijedezünk ... Veszedelmes is az álmodozó ember, te gyerek! — Aztán elkacagta magát: — Látom, nem érted. Egyszer majd értelmét veszed a szavamnak, de akkor már én nem leszek. Mert nem a csillagokban élünk édes fiam, hanem itt a Földön, okos fejjel a lábad elé nézve. Az álomlovagnak pedig legyen ... Valami nagyon okosat mondhatott nagyapám, ami gyerek eszemben nem ragadt meg. Csak azt nem értettem, mégis miért néztük együtt onnan a földi ámbitusról naponta a hancúrozó felhőket, s a gomolygó fehér páratömegben mesebeli óriások harcait láttuk, meg János Vitézt a griffmadárral, Tündér Ilonát menyasszony ruhában, rettentő lovasokat, törpéket, fintoros manókat. A nap késő délutánonként tarkállni kezdte a nyugati boltot: a nehéz aranyfények és bánkódó lilák, vidám üvegzöldek és nevetős rózsaszínek, libbenő ezüstök és sáppadó sárgák, porcelánkékek és pirosak, veresek, bíborok, bordók, — miért ejtettek hatalmukba minket? Nem sokáig nézhettük együtt a csodás égboltozatot. Mert egy nap ahogy belefeledkeztünk a nézésbe, nagyapám egyszercsak a fejéhez kap és leroskad ijesztő fehéren. Bevitték a szobába, szaladva jött az orvos. Két hétig félve vártam: itt marad-e mellettem a Földön, vagy felköltözik oda a magasba, a csodálatos színek közé, a hancúrozó felhők fölé. Mellettem maradt, de — meg- némult, megbénult. Ettől fogva én meséltem neki felhőkről, csillagokról, ahogy tőle tanultam, én olvastam fel neki a nagy könyvből. Hanem azt az okos mondását soha nem tudhattam meg nagyapámtól. Ma is, harminc év távolából hiába gondolkodom fölötte, nem értem, csak — érzem. Érzem, hogy végleg álomlovaggá lettem. Földön botló, felhőkbe szálló. Csak a testem jár itt a nagy földgolyón, eszem, lelkem, gondolatom az ég csillagvirágai között repdes szegény botorkáló nagyapám kitaposott útján. Ez az út, biztos vagyok benne, a józanul álmodozók Istenéhez vezet. Dénes Géza
