Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1969-06-01 / 22. szám
Háromarcú Szeretet Ef 1,3—14 A mai ember gondolkodásmódja és gondolkodási köre jóval összetettebb és szélesebb átmérőjű, mint az ókori vagy középkori emberé volt. Sokat tudunk, napjában az élet legkülönbözőbb területeiről- hallunk, olvasunk, mi magunk is „több műszakban” állunk helyt. A keresztyénség szolgálatának társadalmi és világméretű kérdésekre való kiterjesztését is értjük és igyekszünk előmozdítani, — csak éppen egyetlen kérdéssel, a keresztyén hitünk alapját képező „Szentháromság-kérdéssel” vagyunk gyakran zavarban. Külön-külön szép gondolataink vannak Istenről, a Teremtő, Mindenható Űrről, aki hatalmát, bölcsességét és szeretetét ezernyi jellel mutatja meg e világban; Jézus Krisztusról, aki megjelenésével, feledhetetlen szavaival és példamutató cselekedeteivel, megrendítő halálával és reménységet keltő feltámadásával életünk nehéz vagy gondtalan napjaiban bennünket eligazít, biztat és bátorít; a Szentlé- lekről, aki a láthatatlan dolgokat szívünkben valóságossá erősiti, bennünket is cselekvőképessé tesz, Isten megtapasztalt szeretetét emberi szeretetté is oldja és így szolgáló életre tanít. Együtt látni „e három arcot”, egyetlen imádságban mindhármat megszólaltatni, figyelő szeretetét magunk mellett érezni — ez a nehéz. Mintha Istennel kapcsolatban az élet egyéb területein mutatkozó összetett gondolkodásmódunk leegyszerűsödne és nem lenne képes a „legnagyobb tudás”, vagy inkább „legnagyobb titok megfejtésének’, elérésére. Pedig életünk apró részletei is, annak egésze is, Isten igéjének egyes részletei s annak egésze is kínálja ezt a „tudást”, a „megfejtett titok” örömét, felszabadultságát. Igénkben Pál apostol ezzel az örömmel tudja elkiáltani: „Áldott az Isten, a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja! __” Meg is indokolja örömét: 1. ISTEN ELGONDOLTA... A napokban fiatal házasulandók jelentették be a lelkészi hivatalban házassági szándékukat és arra a kérdésre, hogy mondjanak önmagukról valamit, amit szeretnének az igehirdetésben is hallani, azt mondták: „mindketten nagyon szeretjük a gyermekeket és már előre nagyon- nagyon szeretjük majdan megszületendő saját gyermekeinket.” E mondat egymás iránti szeretetükre is fényt vetett! Nem tudjuk elég korán kezdeni Istent szeretni, mert „ö előbb szeretett minket!” Megteremtett mindeneket, szeretetével veszi körül minden teremtményét, a növény és állatvilágot is, de számunkra, az ember számára összehasonlíthatatlan ajándékokat gondolt ki, szeretni tudást, alkotó erőt, mindig gazdagodó értelmet, egymásért élő közösségeket... Ki sorolhatná el valamennyit? Pál így egyszerűsíti le: „kiválasztott minket magának ...” — De mivel mi nem éltünk bölcsen ajándékaival, ezért legnagyobb ajándékát is nekünk adta: Fiát, Jézus Krisztust. 2. KRISZTUS VÉGREHAJTOTTA... „Megáldott minket minden lelki áldással a Krisztusban” — vall az apostol, de ez igy túlságosan elvont és általános, ezért megmagyarázza minden korok emberének: „Őbenne van a mi váltságunk az ö vére által, a bűnök bocsánata...” Noha keveset beszélünk róla, ez az ember életének legnagyobb gondja, az egyéni és közösségi életet leleményes sokféleséggel megrontó bűn. Rabjaivá lettünk s még tiszta és szent pillanatainkat is a bűn órái követik, harag, irigység, uralkodni vágyás, hűtlenség, önzés képében. Krisztus végrehajtotta Isten szeretet-tervét az emberrel. Nagy ára volt, de Ő hiánytalanul megfizette. Megvette a bűnbocsánat által „megtisztuló lelkiismeretünket”, az ebből fakadó öröm és új erő lehetőségét. Beszéde és tettei, egész szeretettől átitatott lelkülete előttünk áll szüntelenül: ő az igazi „ember”. Ezért olyan közelálló hozzánk! 3. A SZENTLÉLEK RÁÉBRESZT... Az eddig megismert két Isten-arccal kapcsolatban feledékenyek és tudatlanok vagyunk. Hiába még jószándékunk is. De nem hiábavaló a Szentlélek élesztgető, megvilágosító munkája. Ezért olvassuk most is e sorokat. Ezért kiáltunk mégis Istenhez és ezért tudunk Szentháromság vasárnapján alázattal és hittel az O színe elé állni e szavakkal: „Áldott az Isten!...” S ha már úgy véljük, nem állunk színe előtt, akkor is tudjuk, mi a teendőnk ... Szirmai Zoltán Istentiszteleti rend Budapesten, 1969. június 1-én Deák tér de. 9 (úrv) dr. Hafen- scher Károly, de. 11. (úrv) dr. Kékén András, du. 6. dr. Kékén András. Fasor de. fél 10. D. Korén Emil, de. 11. (úrv) D. Koren Emil, du. 6. Szirmai Zoltán. Dózsa György út de. fél 10. (úrv) Szirmai Zoltán, Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlovák) Aradi András, de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. (úrv) dr. Rédey Pál, de. 11. Bándi Sándor, du. 6. Bándi Sándor. Kőbánya de. 10. (úrv) Sülé Károly. Utász u. de. 9. (úrv) Veöreös Imre. Vajda Péter u. de. fél 12. (úrv) Sülé Károly. Zugló de. 11. (úrv) Bízik László. Rákosfalva de. 8. Boros Károly. Gyarmat u. de. fél 9. Bízik László. Fóti út de. 11. Solymár Péter. Váci út de. 8. Benczúr László. Fran- gepán u. de. fél 10. Benczúr László. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. So- roksár-Ujtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán. Rákospalota MÁV Telep de. 8. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kistemplom du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Uinkota de. fél 11, du. fél 3. Kístarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. 3. Bécsikapu tér de. 9. (úrv) Mado- csai Miklós, de. 11. (úrv) Madocsai Miklós, du. 6. (úrv) Reuss András. Torockó tér de. fél 9. (úrv) Reuss András. Óbuda de. 9. Fülöp Dezső, de. 10. (úrv) Fülöp Dezső. XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9. Csengődy László, de. 11. Csengődy László, du. fél 7. Ruttkay Elemér. Pesthi- degkút de. fél 11. Ruttkay Elemér. Kelenföld de. 8. Bencze Imre, de. fél 10. Bencze Imre. de. 11. (úrv) Bencze Imre. du. 6. dr. Rezessy Zoltán. Németvölgyi út de. 9. dr. Rezessy Zoltán. Albertfalva de. 7. Visontai Róbert. Nagytétény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9. Visontai Róbert. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11. — Szentháromság vasárnapján az oltárterítő színe: fehér, A délelőtti istentisztelet oltári igéje: jn 3, 1—15; az igehirdetés alapigéje: Ef 1,3—14. A dél utáni istentisztelet alapigéje: 5 Móz 29, 29. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Június 1-én, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi Rádió és az URH adó. Igét hirdet CSERHÁTI SÁNDOR szegedi lelkész. — A FEJÉR—KOMAROMI EGYHÁZMEGYE lelkészi munkaközössége május 22-én Budapesten tartotta ülését. Igehirdetési beszámolót Ittzés Gábor és Molnár Gyula, előadást Simonfay Ferenc, befejező áhíA SAJTÓOSZTÁLY Közleménye A Sajtóosztály értesíti a lelkészi hivatalokat és megrendelőit, hogy a TORMEZEI ERZSÉBET: így leszel Áldás című kiadványa elfogyott, s ezért a további megrendeléseknek nem tud eleget tenni. AKIKTŐL BACH TANULT címen orgonaest-sorozat lesz a Bécsikapu téri templomban május 23-án, június 6- án, június 20-an és július 7- én este fél 7 órakor. Orgonái: PESKÖ GYÖRGY Bevezetőt tartanak: Földes Imre és Várnai Péter. tatot Csonka Albert tartott. Dr. Selmeczi János esperes a lelkészi fraternitásról szóló megbeszélést vezette. — ZUGLÖ. Május 11-én sze- retetvendégség volt a gyülekezetben, amelyen dr. Groó Gyula teológiai tanár tartott előadást „A Biblia haszna” címmel. — A KELET—BÉKÉSI EGYHÁZMEGYE lelkészi munkaközössége május 22-én Békéscsabán tartotta ülését. Áhítatot Kutyej Pál, igehirdetési előkészítőt Halasy Endre, előadást és folyóirat-szemlét Nagybocskai Vilmos tartott. Mekis Ádám esperes az időszerű kérdésekről tájékoztatta a lelkészeket. — HALÁLOZÁS Kovács Mária lapunk hűséges olvasója 47 éves korában május 6-án Nyíregyházán elhunyt. „Boldogok a szelídek, mert ők örökségül bírják a földet.” EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő és kiadó: O. Koren Emi) Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vin.. Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.412—Vin. Előfizetési ár: egy évre 90.— Ft Arusitja a Magyar Posta Index 35 211 69.1077 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla igazgató „Szent, szent, szent a Seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő dicsőségével!” (Ézs 6,3) VASÄRNAP. — „Békességben fekszem le, mert te Uram, egyedül adsz nekem bátorsá- gos lakozást”. (Zsolt 4,9) Mielőtt lefekszünk, meg szoktuk nézni, bezártuk-e a kaput, rá- fordítotíuk-e a kulcsot az ajtózárban. Mint hogyha kívülről leselkednék reánk valami nagy veszély, betörő, vagy rabló személyében. Csak be ne jöjjön illetéktelen idegen, aki zavarhatná éjszakai nyugalmunkat! Pedig a nagy veszedelem nem kívülről, nem idegen személy belopódzása miatt leselkedik ránk, hanem belőlünk, magunkból. Onnan törnek elő elalvás előtt az elmúlt nap bűnei és idegesítő emlékei, melyek ellen nem védenek biztonsági zárak, csak a bűnbocsátó Isten kegyelme. HÉTFŐ. — „Ha éhezik, aki téged gyűlöl: adj neki kenyeret; és ha szomjúhozik; adj neki vizet. Mert eleven szenet gyűjtesz a fejére és az Ür megfizeti neked”. (Péld. 25,21—22) Ki lehet bírni eleven, más szóval izzó szenet tenyerünkben, vagy fejünkön? Az ilyet nem hagynánk közömbösen, mert félnénk, hogy megégetjük magunkat. Éppígy amellett sem lehet elmenni közömbösen, ha a hivő ember nem pusztán csak nem bántja, de kifejezetten segíti még azt is, aki őt gyűlöli. Nem nagy prédikációkkal és hatalmas tettekkel szükséges térítgetni másokat, hanem ilyen apróságokkal: kenyér-falatokkal és víz-kortyokkal. KEDD. — „ö az élő Isten és örökké megmarad és uralkodása mindvégig megtart”. (Dán 6,26) Ki az, aki jobban érezné a halál iszonyatát, mint mi, emberek? Ki az, aki. jobban fájlalná nálunk, egyre csak öregedő, elmúlás felé haladó embereknél azt, hogy minden csak átmeneti ezen a Földön. Nem korunk érezhette-e leginkább uralkodó osztályok önkényes uralmát, ahol az emberek testi és lelkj értékeit nem megtartani, de elveszíteni akarták? De ki érezhetné nálunk, keresztyéneknél jobban azt az örömöt, amely az örökké élő, mindig megmaradó és mindig a mi megtartásunkon munkálkodó Isten uralkodásából következik?! SZERDA. — „Mondjátok atyátok fiainak: népem és a ti húgaitoknak: az élő Isten gyermekei !” (Hős 1,12) Olyan sok mindenről tudnak beszélni testvérek egymás között, menynyi pletyka és rágalmazás kerül elő nővérek és húgok bizalmas beszélgetéseiben! Vajon mások gyengeségeinek, hibáinak, vagy bűneinek alapos kitárgyalásán kívül nem lehetne más tárgya ezeknek a beszélgetéseknek? Nem arról kel- lene-e, hogy több szó essék: mi magunk is mennyire gyarlók vagyunk? De arról is, hogy mi ember-teremtmények, mindnyájan az élő Isten gyermekeivé fogadtattunk a Jézus Krisztus által. CSÜTÖRTÖK. — „ö megemlékezett rólunk alacsonysá- gunkban, mert örökkévaló az ö kegyelme”. (Zsolt (136,23) Van egy közmondás, mely szerint a bajban derül ki, ki az igazi barát. A tékozló fiút, mihelyt mindenét elvesztette, otthagyták az addig olyan kedvesnek vélt cimborák. De az édesapa akkor is gondolt a fiára, amikor az igen-igen alacsony sorban még gondolni is alig mert a hazatérés lehetőségére. Az lehet, hogy barátnak hitt emberek egyik napról a másikra elfeledkeznek rólunk, de az lehetetlen, hogy Isten gondolatából. Isten szereteté- ből bármilyen állapotban is kiessünk. PÉNTEK. — „Az Ür Istenbe vetem reménységemet, hogy hirdessem minden te cselekedetedet”. (Zsolt 73,28) Ha végigtekintünk elmúlt napjainkon, vagy éveinken, joggal kérdezhetjük meg: kicsodám van az egekben, hogy eddig így haladtak dolgaim? Ki mentett meg a nagy bajtól, ki adott, erőt a munkához és türelmet a szeretethez? Én magamban már nem reménykedhettem, mert az csak a mesében fordul elő, hogy valaki saját hajánál fogva húzza ki magát az ingo- ványból. Rajtam más segített. Fölülről érkezett segítség. Nincs tehát reménytelen, kilátástalan helyzet, mert nem akárkiben, hanem a mindenható Istenben reménykedünk! SZOMBAT. — „Jó az Ür, örökkévaló az Ö kegyelme és nemzedékről nemzedékre való äz Ö hűsége.” (Zsolt 100,5) Annyira elkoptatott és üressé lett ez a jelző: „jó”. Nem csúszik-e ki a mi szánkon is gyakran „a jó Isten” kifejezés? Már annyira, hogy bele se’ gondolunk az egyszerű jelző igazi mélységébe. Pedig olyan szép ez: Isten jó Isten, nem pedig rossz. Jó Isten és nem zsarnok Isten. Jó és kegyelmes Isten, akitől nemcsak a régi nemzedékek, hanem a mi generációnk is csupa jót kap ajándékba. Így mondjuk bátran, tartalommal megtöltve: jó Isten! Bízik László Köszönöm... Öt tojás Gyermekek könnyű örömeiért az édesanyák haja lesz fehér. Ez a mondás jutott eszembe a napokban, amikor egy idős édesanyával találkoztam. 76 éves fáradt, beteg asz- szony. Egyedül él szoba-kony- hás lakásában Óbudán. A férje 35 éve elhagyta. Kicsapongó életet élt és adósságot adósságra halmozott. A könnyelmű élet, a sok alkohol régen sírba vitte. A fáradt, beteg asszony két gyermeket nevelt. Éjjel-nappal dolgozott. Mind a két gyermekét iskoláztatta. A lányát fogorvos vette feleségül. Három gyermekük van. A legidősebb tanárnő, már keres. A fia főkönyvelő, nős, gyermekük nincs. A főkönyvelő fiának kocsija van és Agárdon nyaralója. A fáradt, beteg édesanyának 650 Ft nyugdíja van. BeszélgeA SAJTÖOSZTÄLY KÖZLEMÉNYE A Sajtóosztály értesíti a gyülekezeteket, hogy a Keresztyén Énekeskönyv új, nagy alakú kiadása nyomda- technikai okok miatt csak a nyár folyamán jelenik meg. A megjelenést annak idején hirdetni fogjuk. Az énekeskönyvre előjegyzést nem fogadunk el, a megjelenés után korlátlanul áll a gyülekezetek rendelkezésére. története fésűnket szó szerint mondom el: — Hogy ünnepelt Krisztina néni? — Templomban voltam, de végigsírtam az istentiszteletet. Tetszik tudni, rettenetes dolog a magány! — Hiszen két gyermeke is van. Nem hívták meg az ünnepekre? — Egyiknek sem jutott az eszébe! A lányom küldött öt tojást az unokámmal és azt üzente, hogy ilyen idős asz- szonynak, mint én vagyok, éppen elég lesz. — Valamin összekülönböztek? — Régóta haragszanak rám. — Miért? — Talán emlékszik tisztelendő úr, hogy három évvel ezelőtt meghalt az anyám, 92 éves volt. A temetési költségekre mindegyiktől kértem 300—300 forintot. — Megadták? — Nem! Azt mondták, hogy egy 92 éves asszonynak jó a hamvasztás is, ennek a költségeit pedig megtéríti az SZTK. Sírni kezdett. Belekaroltam, sétáltam vele. Megígértem, hogy beszélek az orvosával, aki majd meggyógyítja. Beszélek a gyermekeivel, hogy az ünnepekre többé ne küldjenek öt tojást, hanem karolják fel, segítsék az édesanyjukat. Vigyék el a nyáron Agárdra, ahol zöldéinek a fák és a csendes tó várja az érkezőket. Elmondom a gyermekeinek, hogy tartozunk azoknak, akik értünk szenvedtek! A nehezen várt és idén oly későn érkezett tavaszt április végén hirtelen, szinte egyik napról a másikra igazi nyár váltotta fel. Ügy perzselt a nap sugara, mintha már a forró nyár kemencéjében izzadnánk. Még a bolondos április sem űzött velünk emberemlékezet óta ilyen tréfát, hiszen nemrég még a kályha mellé kellett húzódnunk, most meg már az árnyékos helyre. Imre bácsinak is jólesett ebben a nagy melegben a vadgesztenyefa enyhet adó sátra. Az öreg túl van már a hetvenen, és szokása szerint, mint mindig jó időben, kint üldögélt kedvenc karosszékében, családi házuk kis kertjében, fatornyos somogyszili templomunk szomszédságában. Körülötte tombolt a tavasz ezernyi varázsa. Virágzó gyümölcsfák hatalmas bokrétái vették körül. Lába alatt üdezöld pázsit terített szőnyeget. Imre bácsi elgyönyörködött a természet csodálatos világában. Dióbarna szeme hosszan elidőzött a kis méhek ide-oda röpködésén. Örömmel hallgatta a madarak énekét, ö is örült a tavasz érkezésének. Hosszú hónapokon át csak a szoba négy falát láthatta, vagy legfeljebb az ablaknál ülve az utcán járó-kelő embereket. Hosszú évek óta ilyen egyhangúan telnek napjai, mióta szélütés érte és megbénult. Beszélőképességét is elvesztette. Csupán élénk szemmozgása jelezte, hogy még fel tud fogni valamit az öt körülvevő világ jelenségeiből, s felismeri még szeretteit, barátait. De ahányszor látogatót leap, mindig elsírja magát, mert annyira szeretne beszélgetni velük, válaszolni nekik, hang azonban nem jön ki a torkán, hiába erőlködik. Egykor oly izmos karjai most ernyedten csüngtek alá a karosszék két oldalán, pedig nemrég még nagy erővel tudlak ezek a kezek a kovácsműhely üllőjén hatalmas ütéseket mérni a kalapáccsal, s formálni az izzó, szikrázó vasat, patkóim a lovak lábát. Hiába, betegsége sokkal erősebbnek bizonyult a valaha erős, izmos kovácsnál. Most tétlenségre, bénaságra van kárhoztatva. Hűséges felesége, akivel egy életen át megosztott minden örömöt és bánatot, ápolja őt most nagy türelemmel és önfeláldozó szeretettel. Most is, mivel a nap olyan szokatlanul perzselt, gyakran kisietett a kertbe, hogy urát árnyékos helyre ültesse. Mikor aztán elvégzett a házimunkával, rendet rakott a konyhában, s 6 is kiült ura mellé a kertbe. Kézimunkázott. Közben mindig beteg urát figyelte. Letörölte izzadt homlokát, majd gyengéden megsimogatta és megkérdezte, mit kíván inni uzsonnára, egy bögre tejet, vagy inkább egy csésze teát. A betegnek jólesett a figyelmesség. Ránézett feleségére, bólintott, és könnybe lábadt a szeme. Az asszony pedig, mintha csak valaki megsúgta volna neki, kitalálta ura kívánságát, s nemsokára finom, hideg citromos teával tért oiszsza a kertbe. És ekkor megtörtént a csoda! Nem tudni, hogyan, a beteg, aki örök némaságra volt ítélve, most újra ránézett feleségére, szeme megtelt könnyekkel, aztán megragadta felesége kezét, magához húzta, csókolta — és ebben a pillanatban, nagy erőlködéssel, de érthetően és jól hallhatóan hagyta el ajkát e szó: „kö- szö... öm!” A megnémult kovács, akinek ajkán évek óta egyetlen szó sem tudott előtörni, s aki felesége kérdésére nem tudta kimondani azt az egyszerű, csupán három betűből álló, rövid szót, hogy: „tea”, most páratlanul kimondta a hosszabb és nehezebb, komplikáltabb szót: „köszönöm!” Amikor előbuggyant ajkán a hála szava, újra megcsókolta felesége kezét, hálás szemmel nézett rá és súlyos, nehéz könnycseppek gurultak alá meggyötört arcán, melyen az átélt szenvedések, két világháború borzalmas megpróbáltatásai és szörnyű emlékei mély barázdákat szántottak s maradandó nyomokat hagytak. De a hűséges hitves szemében is megcsillantak az ezüstös könnyek, s boldogan csókolta homlokon az urát. Hiszen hallotta és megérezte, hogy ez a „köszönöm” a nagy beteg szívéből tört elő, s a hálás szív kényszerítette roppant erővel az agy megbénult beszédközpontját arra, hogy ezt a szót hangosan és érthetően kimondja. Ez az egyetlen szócska most egyszeriben mindenért kárpótolta a türelmes betegápolót! Egyszerre elfelejtette minden fáradtságát, a sok átvirrasztott, álmatlanul eltöltött éjszakát. Elgondolkoztam rajta. Az életben hányszor kellette elmondanunk ezt a szót, a hála és köszönet szavát, mégis milyen sokszor néma marad sok ember ajka. Egyszerűen elfelejti megköszönni a kapott jót, a sok áldást. Vagy pedig csak nagy nehezen mondjuk ki a köszönömöt, talán csak gépiesen, udvariasságból, pedig — hála Istennek — mi minden fáradság nélkül és sokkal könnyebben ki tudjuk mondani, mint a somogyszili öreg kovács. S ha talán máskor könnyen és szívesen mondjuk el a köszönet szavát, oly ritkán — vagy talán sohasem — gondolunk ennek a szónak az igazi, mély értelmére! Pedig társadalmi érintkezésekben naponta használjuk. Megköszönöm, ha valaki felvilágosítást ad kérdéseimre, megköszönöm az udvarias kiszolgálást az üzletben. Megköszönöm, ha valaki segít felszáll- nom a vonat magas lépcsőjén. De oly ritkán tör elő ez a sokszori „köszönöm" a szívünk mélyéből! Pedig onnan kellene mindig előbuggyannia, mint a tiszta forrásvíznek. Akárcsak Imre bácsinál. Akkor embertársaink is meg- éreznék, hogy ez nem csupán a beidegződött udvariasság megszokott kifejezése, hanem Isten iránti hálánkból és egymás iránti szerzetünkből fakad.. Fülöp Dezső Szerdahelyi Pálné
