Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1969-06-01 / 22. szám
A hatalom kísértése Osmo Alaja finn püspöknek az orosházi templomban elhangzott igehirdetéséből. „Ne azon örüljetek, hogy a lelkek engednek nektek, hanem inkább azon örüljetek, hogy neveitek fel vannak írva a mennyben." Jézus ezekkel a szavakkal leplezi le azt a hatalmi kísértést, amely nem ismeretlen az egyházban sem. Hetvenen, azok, akik Jézus bővebb tanítványi körét alkották, éppen visszatértek arról a csodálatos evangéliumhirdető útról, amelyre Jézus őket kettesével küldötte. Városokat és falvakat járlak be. Meghirdették: „Elközelített az Isten országa”, s betegeket gyógyítottak. Ellenzésre is találtak, de az általános hatás győzelmes volt. Ez örvendező kiáltásukban fejeződött ki: „Uram, az ördögök is engednek nekünk a te neved által!” Jézus maga csatlakozott ehhez az örömhöz. „Láttam a Sátánt villámként lehullani az égből” — mondotta. Valóban történt valami jelentős dolog. Jézus azonban helyénvalónak tartotta a figyelmeztetést: „Ne azon örüljetek, hogy a lelkek engednek nektek, hanem inkább azon örüljetek, hogy neveitek fel vannak írva a mennyben.” Mennyire megértjük ezeket a tanítványokat! Mennyire jogosnak látszik az örömük a mi szemünkben! Mennyire méltányosnak tűnik a vágy, hogy nekünk is valamivel több lelki hatalmunk legyen! Akkor engedelmesek volnának irántunk a gyermekeink, s mi istenfélelemre és jó szokásokra tudnánk nevelni őket. Akkor elháríthatnánk a felelőtlenségnek azt a szellemiségét, amely oly bőven elárasztotta az egész nyugati kultúrát. Akkor hallgatnának ránk, amikor felemeljük szavunkat a társadalmi igazságosság érdekében. Isten azonban másképp látta jónak. Az 6 uralkodása nem kényszerítő hatalom. Pál azt írja: „Az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten színe előtt” (2 Kor. 4, 2). Legyen szó bár akár a saját gyermekünkről, élettársunkról, testvérünkről, barátunkról, bárkiről, nem adatott számunkra olyan hatalom fölöttük, hogy kényszeríthetnénk őket a hitre. Nekünk csak az igazság s a kegyelem igéje adatott, s ezt csak ajánlhatjuk minden ember lelkiismeretének. A társadalomban is csak ajánlhatjuk, hogy a keresztyén alapelveket a törvényes rendelkezésekben és más intézkedésekben vegyék figyelembe. Isten nem adta a többi embert úgy a hatalmunkba, hogy előírhatnánk nekik, mi a tennivalójuk. Ne legyen azonban kétségünk, hogy a keresztyén lelkiismeretben Isten igéje érintésére ne történnék valami. Az egyház prófétai szolgálata nem előfeltételezi a tömegsúlyt. Csupán az igazság nyílt hirdetését és annak ajánlását az ember lelkiismerete számára. Nem mást. Jézus megtörte szavával a tanítványokban kivirágzott hatalmi kísértést. Mit akar ezzel? Ugyanazt vajon, mint a hegyi beszédben: „Keressétek először Isten országát s annak igazságát”?' (Mt 6, 33). Vagy amit Betániában mondott Mártának: „Egy a szükséges dolog”? (Lk 10, 42). Igen, bizonnyal ezt. Ha valaki közülünk azonnal az égre mutat és a lelki üdvösségre, kegyesnek mondják. Jézus számára azonban ez a gondolatfordulás erőszakoltnák tűnik. O azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Élt azért — és halt is meg —, hogy megnyissa számunkra a mennyet. Tudatosan csak ez az egy nagy dolog lebegett előtte. Az igazi keresztyénségben ez mindig is központi ügy volt. Ez szabja meg az egyház minden szolgálati feladatát. Mégis merek arra gondolni, hogy ez a tanítványokat meglepő jézusi vélemény az egy szükséges dologról egészen szorosan kapcsolódik ahhoz a kérdéskörhöz, amelyben elhangzott. Tehát a hatalomról volt szó. A tanítványok nyilvánvalóan lelkesedtek azért, hogy igehirdető útjukon ilyen rendkívüli hatalmuk volt. Amikor arra biztatta őket, hogy a nevük mennybéli feljegyzésén örüljenek, Jézus letörte bennük ezt a vezető-hatalmi törekvést, hogy ismét rendes mindennapi emberekké váljanak, akiknek ugyanaz a joguk és örömük, mint mindenkinek, aki az Űré. A hatalom Istené, nem a miénk. Amikor Isten különleges feladatokra hatalmazza fel az embert, a hatalmat időlegesen adja, nem birtoklásra. A miénk a kegyelem. Nem attól élünk jobban mi keresztyének, ha az egyháznak hatalma van, hanem attól, hogy az igaz és szent Isten kegyelmes hozzánk Krisztus áltat Hangozzék hát egy távoli vendég ajkáról a szó: „Váltságunk van az ö vére által, a bűnök bocsánata az ő kegyelme gazdagsága szerint.” Így szerette Isten a világot. Nem vagyunk közömbösek Isten számára. Drágán megváltottak vagyunk. Könyvet vezetnek rólunk a mennyben. Közösségben a múlttal — közösségben egymással PRÓFÉTA-SZEMMEL „A hit abból a rettenetből született, hogy Isten távol van” (Luther) Ko..nyű volt Ezékielnek vízbe lépni, mikor az csöndes érként csurrant a szentély küszöbe alól könnyű volt a templomsarokban kegyes hullámokban megnedvesíteni talpát ne lépj ki a patakból Ezékiel gázolj Kelet felé a víz térdig ért törj a Sivatag felé fogoly néped ott már rég beleszokott az oltár nélküli életbe elfelejtette a Vizet ne jöjj ki a folyóból Ezékiel gázolj a homokviharba a víz derékig ért ömlik az ár a Sivatag felé micsoda források zúdulnak bele az áradatba Én-Geditől Én-Eglaimig halászok sűrű sorban villogó vonagló szakadozó hálókkal ne szállj ki a folyamból Ezékiel ki sem szállhatsz többé ebben a vízben már csak úszni lehet Sivatagban, homokviharban, lehetetlenségben Isten dicsősége árad a tenger felé hisz ezek a vizek a szentélyből erednek a középső kereszttől, Isten halálából Anna-Maija Raittila után: Bodrog Miklós Megjegyzés. Ezékiel 47, 1—12-re, a prófétai látomásra utal ez a vers, s az igéhez hasonlóan képekkel, szimbólumokkal fejezi ki mondanivalóját. Ahogy egy álomban vagy vízióban hiányoznak az éles határok, s inkább sejtető jelek viliódznak, egymásba mosódnak, úgy Itt is. Ford. Nemrég megrendezett gyűjteményi konferenciánkon sok szó esett arról, hogy miképpen lehetne a leendő lelkészek érdeklődését és tárgyi tudását a könyvtárak és levéltárak, a múzeumok és műemlékek ügye iránt elmélyíteni. Hiszen csak az egyházunk és hazánk múltjával való közösségben tudnak fiaink jól helytállni a jövő feladataiban. E problémák felvetésével csaknem egyidőben csendesnapot is tartottunk Teológiai Akadémiánkon, s ennek tárgya ez volt: közösségben. Az embertársi és munkatársi közösség izgalmas kérdéseit vitattuk meg, hogy a tanárok és hallgatók, kollégák és szolgatársak az eddiginél is szorosabb közösségben legyenek egymással. Ennek az egyre nagyobb erővel jelentkező kettős igénynek: a múlttal és az egymással való közösségnek a jegyévárt bennünket a szép ,.insula lútherana” bejáratánál. Miközben az öregtemplom patinás berendezését, a kegyszereket és öreg úrvacsorái térítőkét nézegettük, Trajtler Gábor néhány perces orgonajátékában is gyönyörködhettünk. Azután a példás rendben tartott egyházi könyvtár és levéltár anyagával ismerkedhetett meg teológus ifjúságunk, majd kedves meglepetésben: a szeretetotthon vendéglátásában részesülhettünk. Megtekintették teológusaink Sándy Gyula remekművét, a nádorvárosi templomot is, ahol többek között Sima Bandi kovácsoltvas feszületé és Borsos Miklós betlehemi reliefje tett mély hatást az ifjúságra. Köszönjük lapunk hasábjain keresztül is a győri gyülekezet kalauzoló, vendéglátó szeretetét! Utunk ezután a magyar ke- resztyénség egyik legősibb fellegvárába: Pannonhalmára vezetett. Bencés kalauzunk nagy szakértelemmel és szívélyességgel vezetett végig a letűnt századok pompás emlékein. Hiszen a pannóniai születésű Tours-i Márton püspökről elnevezett bazilikában nyomon követhető egy évezred minden építészeti stílusa. A Műemléki Felügyelőség legújabb feltárásai különösen is nagy jelentőségűek. A könyvtár és levéltár, a kincstár és képtár felejthetetlen élményt nyújtott. A féltve őrzött kincsek között nemzeti múltunk legősibb írott emlékeit, István király pannonhalmi diplomáját (1001) és a tihanyi apátság alapítólevelét (10551 is láthattuk. A múlt nagyszerű emlékei után még az első nap délutánján magunkba szívhattuk a Bakony kristálytiszta levegőjét is. A Cuha patak festői völgyében pisztrángok ikráit figyelhette és barlangok mélyeit kutathatta az ifjúság egy része, mások a labdarúgás örömeit élvezhették az ördögrét félig napos, félig árnyékos zöldjében. Csesznek várában a kuruc idők harcait idézhette, a gézdházi turistaszálló kertjének tábortüzénél pedig a mának örvendezhetett a teológus ifjúság. A Zircen töltött éjszaka után az egykori cisztercita apátság templomát, Reguly Antal szülőházát és az arborétumot, majd Gellért püspök kedves tartózkodási helyét, Bakony- bélt tekintettük meg. A Szö- mörke völgyében tett több órás séta után jó étvággyal fogyasztotta el mindenki a „Gerence Presszó” kitűnő ebédjét, amelynél jobb talán csak a figyelmes kiszolgálás volt. Az út következő állomása Veszprém volt. A gyülekezet közszeretetben álló lelkésze, Vető Béla az új parókián várta érkezésünket. Nemhiába kapott nemrég honismereti munkásságáért kitüntetést a Hazafias Népfronttól, szakértelmével könnyen áttekinthetővé tette ifjúságunk számára az árpádházi „királynék városának” régészeti emlékeit, miközben a fejlődő szocialista város szép, új létesítményeit is megismertette velük. Lassan esteledett már. Nem mulaszthatta el azonban a teológusközösség, hogy az ősi Székesfehérvárt még meg ne tekintse. A török pusztítás romjain felépült városban együtt lüktet a múlt és a jelen. Benne pedig a jövő ígérete születik. Nemzeti múltunk és történelmi jelenünk a legszorosabban összefonódik. Jövőt építeni nem is lehet másként, mint a kettő elválaszthatatlan, közös fundamentumán. Ezért a jövő lelkésznemzedék helyes fejlődésének is az a titka, hogy közösségben legyen népünk múltjával— és közben közösségben legyen egymással is. F. X. McNAMARA GENFBEN A világbank elnöke, Robert S. McNamara (New York) április végén fölkereste hivatalában az Egyházak Világtanácsának főtitkárát és megbeszélést folytatott vele a két szervezetet „kölcsönösen érdeklő kérdésekről”. A korábbi amerikai honvédelmi miniszter találkozott más egyházi emberekkel is, akik az afrikai, ázsiai és dél-amerikai országok megsegítésének a problémáival foglalkoznak. VESZÉLYBEN A TÁRSADALMI REND A Westfaliai Evangélikus Egyháznak a társadalmi élettel foglalkozó bizottsága kijelentette, hogy a Nemzeti Demokrata párt (NPD) komolyan veszélyezteti a politikai életet és a társadalmi rendet a Német Szövetségi Köztársaságban. A keresztyéneknek „hitük egész erejével” szembe, kell fordulniuk azzal a nacionalizmussal, amit ez a párt hirdet és amely Németországot ismételten katasztrófákba sodorta. „Nem Comenius, hanem Szeges az én nevem” Johannes Amos Comenius, vagyis Jan Amos Komensky, a XVII. század nagy cseh írója, a világ egyik legnagyobb nevelője, különös érdeklődéssel vonzódott a magyarsághoz. Ismerte a magyar nyelvet, a Grammatica latino vernacula című müvében elsőnek utalt a magyar és finn nyelv közös vonásaira. Ez a megállapítása, Leibniz közvetítésével, hatott a finnugor nyelvkutatás elindítására. Az elsők egyike volt, aki azt tanácsolta, latin helyett magyar könyveket használjanak Magyarország iskoláiban. Az Orbis pictus, világhírű müve Sárospatakon keletkezett, s első kiadásai latin, magyar és német nyelvűek voltak. Sárospatakon írta a Gentis felicitas című művét, vagyis A nemzet boldogságát. Ezt Rákóczi Györgynek ajánlotta, s a mű teljes egészében a magyar nemzet boldogulásáról szól, valóságos magyar társadalomrajz és őszinte bírálat. „A földkerekség egyik nemzetéről sem lehet semmi oly dicsőt mondani, amit a legnagyobb mértékben nem szeretnék elmondani Rólad, kedves Magyarországom! Ezt lelkiismeretem tanúsítja. De fájdalom, hogy nem tehetek szívem szerint. Ám nem elég a bajra figyelmeztetni — ha orvosolni is akarjuk azt!" — írja Comenius. Magyar pedagógus se tehetett többet a magyar ifjúságért, mint ameny- nyit Comenius tett Sárospatakon. Egész magatartását a tiszta szeretet vezette. A Rákó- cziak fejedelmi javadalmazással fizették munkáját. A négy pataki év Comenius életének legboldogabb korszaka volt. Vezető szerepet játszott a fejedelmi udvarban. Comenius áldotta meg Rákóczi Zsigmond és Pfalzi Frigyes lányának házasságát. Politikai terveket kovácsolt a Habsburgok legyűrésére. Látta, hogyan megy tönkre a török— osztrák kígyóölelésben a teljesen kiszolgáltatott Magyarország. Nem szónoki fordulat volt írásműveiben, amikor ezt írta: „Örök szeretettel szeretlek, Magyarország!” Sárospataki leveleiben ismételten használja ezt a mondatot: „Nálunk, magyaroknál és morváknál." Mindez több, mint hála. Lélektani rejtély előtt álltunk. Csak nemrég derült ki, hogy a magyarság nagy cseh barátja tulajdonképpen magyar származású volt, s valóban Szeges Jánosnak hívták. A Comenius név mind cseh, mind latin formájában írói névből alakult vezetéknévvé. Mi több, első könyveit még nem Comenius névvel jelölte, azokon Nivnicenus- ként szerepel. A Comenius és a Nivnicenus is egy-egy morvaországi falujára utal. De nézzük, hogyan derült ki Comenius magyar származása. 1961-ben lengyel levéltárosok a szászországi Hernnhutban megtalálták a német seregek által elhurcolt lengyelországi Leszno város protestáns egyházi levéltárát, s elvitték Varsóba. Egy évre rá egy norvég kutató, Blekastad asz- szony, aki cseh származású, megtalálta ebben az anyagban Comenius eddig elveszettnek hitt bizalmas naplóját, a Clamores Eliae (Illés jajszava) címűt. ívrétű vaskos kötet ez, melybe a nagy író bolyongásai közben feljegyezte minden gondolatát, ötletét, fontosabb leveleinek rövid tartalmát. Blekastadné több új adatra bukkant a kéziratos könyv olvasása közben. Akadt olyan feljegyzés is, amelyet nem tudott megfejteni. Comenius cseh nyelven írt utolsó feljegyzéseinek egyike különösen nyugtalanította. Azon a lapon a hazájáról elmélkedő mű előszavát vázolta fel az író. Sűrű szövésű betűsorai a végén meglazultak. „Kedves anyámnak, a morvák földjének ajánlja emez írásművét hűséges fia” — jegyezte — „Jan Amos Ko...” S e két betűnél a kéz megtorpant. Aztán vízszintes, vastag vonással áthúzta mindkettőt, s odaírta: Szeges, ez az én nevem! Ezt a norvég kutató kérésére teljes hitelességgel a prágai Károly-egyetem tanára, a Co- menius-szal foglalkozó szakember, Anton Skarka fejtette meg, ő jelentette be a felfedezést a cseh világnak. Skarka megállapította, hogy igazi családi nevének fölfedését Comenius 1670. március 31-én jegyezte fel, tehát nem sokkal halála előtt. Mintha végrendelkezett volna. Rotterdami Erasmus is halála előtt szólalt meg először és utoljára anyanyelvén, hollandul. Comenius így fedte fel ixilódi nevét és származását. Mert nem kétséges, hogy nemcsak neve szerint volt Comenius magyar eredetű. Egyelőre többet sem Skarka professzor, sem mások nem tudtak megállapítani. Tény, hogy Comenius az akkori Magyarország és az osztrák korona alá tartozó Morvaország határövezetében született, nyilván a törökök elől menekülő s oda bevándorolt magyarok leszármazottjaként. Egy szlovák hozzászóló szerint a nagy író a XII. századtól a XIV, századig székely határőrként letelepedő magyarok gyermeke volt. (Ez a cikk a pozsonyi Kultúrny Zivotban jelent meg.) Máig sok családnak ott a határövben magyar vezetékneve van, de már nem tudnak magyarul. A régi Magyarország határvonala akkor kijjebb esett, mai morva területen, a mai Uhersky Brod (Magyarbród) környékén. Komna, a falu, mely a Komensky és Comenius nevet adta az írónak, ugyancsak határfalu volt. A határon túl, a Fehér-Kárpátok alján, az első morva városka: Stráznice, németül Strassnitz, mely ma népdal- és népzene ünnepségeiről nevezetes. Stráznicében járt Comenius iskolába. A városkának van magyar hagyománya, itt fogadta a prágai fogságból hazatérő Hunyadi Mátyás a királlyá választását hozó magyar küldöttséget, mely Szakol- cánál lépte át a határt. Jósika Miklós A csehek Magyarországon című regényében egész fejezetet ír erről. Uhersky Brod északabbra van, ma is csupa magyar nevű városka veszi körül: Uherské Hradiste köztük a legnagyobb. Comenius 1592-ben született, de nem Uhersky Brodban, hanem egy Nivnice nevű faluban, mellette. Nivnicétöl nem messze esik Komna, a névadó másik falu, ahová röviddel születése után szülei áttelepültek. Szép vidék ez. A Fehér-Kárpátok nyúlványai közt fekszik a falu, egy kis katlanban. Jártam ott, még az autóbusz előtti korszakban, gyalogszerrel. Estefelé járt az idő, a kocsma tele volt, de nem morvamód sört ittak a kom- naiak, hanem bort, és vígan daloltak. Sötét bőrű, fekete hajú férfiak voltak, és sodort bajszúak. Hisz ezek. nem morvák! — mormogtam. — Nem is azok! — mondta a plébános, akinél megszálltam. Az a szájhagyomány járja, hogy magyarok leszámazottjai, akár a bródiak egy része. A magyarbródiak a reformáció idején közvetlen érintkezésben voltak még magyar városokkal, például Debrecennel. 1564-ben egy bródi szekeres kereskedő, akit Magyar Adámnak hívtak, leveleket hoz és visz Debrecen reformátora, Méliusz Juhász Péter s a bródi cseh testvéregyház vezetője számára. Skarka bizonyítani tudja, hogy abban az időben Uhersky Brod környékén élt a Szeges család. Kvacsala híres Co- menius-archívuma hatodik kötetében, a 22. oldalon közli a járási székhely telekkönyvi regisztrumából azt a bejegyzést, mely szerint akkor Szeges nevű bírája volt Komna községnek. Ez a bíró, aki 1543-ban kezesként szerepelt egy perben, Comenius nagyapja volt. De volt egy Szeges Illés is, akit pappá szenteltek, s aki csodálatos mód visszatért Magyarországra. Aztán volt egy Szeges András, akinek Comenius az általa kezelt emigrációs pénzalapból 1647-ben adományt küldött. Comenius apját Szeges Mártonnak hívták, baja támadt a törvénnyel, megfosztották a bírói tisztétől, mire megsértődve faképnél hagyta a falut, elköltözött Uhersky Brodba. Szeges Mártonnak szőlőkertjei voltak valahol a magyar határnál. Míg élt, fia kisgyermek volt. Az apa és anya hamar meghalt, a korán árvaságra jutott, gazdag fiút a cseh tesvérgyü- lekezet nevelte fel s irányította tehetségesek pályájára, a lelkészire. Comenius egész élete egyetlen jóvátételnek rémlik. A harmincéves háború vérfüdőjében száműzött íróként, hajszolt eretnekként a világot neveléssel akarja helyére igazítani, fejlődést biztosítani a társadalom számára. Nem győzzük csodálni felfogásának realizmusát. Valamennyi képén, ami ránk maradt, nyitott szemű, markáns arcú, dús hajú férfit láthatunk. Szembe néző volt, mégis álcázta magát. Csak halála előtt fedte fel magát, még Sárospatakon sem merte megmondani a nevét. De maradjon csak Comeniusnak vagy Komensky- nek, a cseh történelem Húsz János utáni legnagyobb jelenségének. Egy író maga dönti el havatartozását. Most már értjük, miért vonzódott annyira a magyarsághoz. Nyilvánvaló, hogy Comenius erős kapocs két szomszéd nemzet között a Duna völgyében. Szalatnai Rezső ben rendezte meg Teológiai Akadémiánk április 23—24-én kétnapos tanulmányi kirándulását (Észak- és Közép-Du- nántúl legszebb vidékein, dr. Prőhle Károly dékán vezetésével.) Kettős volt tehát a cél: megismerni művelődéstörténetünk emlékeit, és eközben elmélyíteni egymással is a testvéri közösséget. Múlt és jelen így ötvöződött össze nagyszerű egésszé a jövő lelkészeinek szép élményében. Az úton ott volt Akadémiánk valamennyi tanára és hallgatója. A szemerkélő eső is hamar elállt, hogy azután annál jobban örvendezhessünk a szép tavaszi napsütésnek. A tatai vár rövid megtekintése után utunk első nagy állomása Győr volt. A város régiségeinél is nagyobb hatást tett a hallgatókra a győri gyülekezetben tett látogatás. Bojtos Sándor igazgatólelkész már
