Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1969-06-01 / 22. szám
„Az egyház s a haza java legyen döntő!9’ — Emlékezés Baltik Frigyes püspökre — Szlovák evangélikus testvéreinkkel közösen emlékezünk ezekben a napokban az ötven éve elhunyt Baltik Frigyes du- náninneni püspökre, aki kerek hat évtizedet töltött el egyházunk szolgálatában. Bölcsője szlovák területen ringott, csontjai magyar földben pihennek. Mintha ezzel is azt prédikálná: mindkettőtöké vagyok. Mert szelíd krisztusi lelküle- tével mindig a megbékélést, az „egyház és haza” közös javát hirdette. Hont A festői szépségű selmeci hegyek tövében, a Sikenica patak völgyében eldugott kis falucska Bohunice. Azelőtt Ba- gonyának, vagy Hontbagonyá- nak nevezték. Itt látta meg a napvilágot 1834. július 24-én Baltik Dániel kántortanító és Brozik Anna fia. A dunánin- neni egyházkerület ordinációs anyakönyvében sajátkezű bejegyzése szerint — amelyet levéltárunk őriz — a gyermek Frigyesnek saját édesapja volt az első tanítója. A szülőfalujához közeli Bőt (Bátovice) iskolájában folytatva tanulmányait, Puchor Sámuel evangélikus iskolaigazgatónál tanult, nála is konfir- málkodott. 1846-ban azután a Selmecbányái líceumba, majd 1852-ben a pozsonyi teológiára íratták be szülei. Ekkor érte az elsőéves teológust a nagy csapás: a szeretett édesapa meghalt. Tanulmányait nem folytathatta tovább. Hogy édesanyja és kistestvérei anyagi gondjain enyhítsen, az alig 19 éves fiú elvállalta a kántortanítói állást édesapja addigi bagonyai katedráján. / Két éven át tartott ez így. Akit azonban Isten elhívott, azt be is állítja a szolgálatba! Sőt még nagyobb kaput nyit annak, aki hozzá hű marad. 1855-től két éven át a bécsi, majd egy-egy éven át a bázeli és hallei egyetemek teológiai karának hallgatója lehetett. Zolyom Magyar egyházat* 19. századi történetének egyik legnehezebb évében, 1859-ben — amikor a császári Nyílt Parancs, az ún. Pátens megjelent — Baltik Frigyes, a magyar, osztrák, svájci és német teológiai fakultásokat megjárt 25 éves ifjú tanár lett a besztercebányai ev. gimnáziumban. Százötven évvel a Pilárikok, Buriusok és Bél Mátyások után most ő tanít az ősi iskolában. Az Erzsébet-templom mellé épült régi schola — ma diákotthon — falán szlovák nyelvű emléktábla hirdeti, hogy a nagy Bél itt tanított. Állítsunk most lélekben mi is emléket Bal tiknak: itt oktatta a történelem és földrajz ismeretei-- re, itt nevelte az egyház és a haza szeretetére egy évtizeden keresztül Besztercebánya evangélikus diákjait. Itteni tanársága idején írt és kiadott egy szlovák nyelvű Bibliai történetet és egy imakönyvet énekekkel, valamint kiadta „A magyar ág. ev. egyház rövid története” című művét magyar és szlovák nyelven. Liptő 1870 nyarán nagy megtiszteltetés éri: Liptó legtekintélyesebb gyülekezete, Tra- novszky György — a Tra- noscius szerzőjének — egykori kedves városa hívja meg lelkésznek. Amikor Geduly Lajos pozsonyi püspök 1870. IX. 21-én lelkésszé avatja a 36 éves tanárt, nem is gondolja, hogy utódát: a dunáninneni püspöki szék későbbi örökösét szenteli feL Baltik pályája ettől kezdve egyre felfelé ível. 1872-ben alesperes, 1874-ben kerületi gyámintézeti elnök, 1875-ben főesperes lesi Liptószentmiklósi működése két és fél évtized: 1870—1895. Ezalatt gazdag irodalmi tevékenységet fejt ki: szózatot ír az egyetemes gyámintézetről (1872), újra kiadja imádságos könyvét (1874), Luther Kiskátéját (1876), az Ágostai Hitvallást (1880), megemlékezést ír a Türelmi Rendelet 100. évfordulójára (1881), megírja sok kiadást megért Lúther-életraj- zát (1883) és kiadja Arndt János prédikációit szlovák nyelven (1886). Nem csoda tehát, hogy a Ä m! egyházfink Öreg lelkész mesélt Illés bácsiról. Régi német közmondás szerint: a jó barát nagy kincs! öregkorom tapasztalatai alapján merem állítani, hogy a jó egyházfi is ilyen nagy kincs a gyülekezetek életében. A lelkész igazi jó segítőtársa, talán nem túlzók, ha, azt állítom, hogy munkatársa is. Együtt öregszik meg lelkészével és együtt vészelik át a viharokat, megpróbáltatásokat. Rengeteget lehetne róluk beszélni, most csak egyről, aki nagyon a szívemhez nőtt, mondok el egyet s mást. Mielőtt Illés bácsi hozzánk került volna, előtte hosszú ideig nem találtunk megfelelő egyházfit. Végül ő jelentkezett. Nemrég ment nyugdíjba, amikor elvállalta a tisztséget, így nem volt már fiatal. Nem is voltam nagy bizalommal hozzá. Jobb szerettem volna fiatalt, de az akkor nem akadt. Hamarosan kitűnt hűsége, egy- házszeretete. Közel negyed évszázadig tevékenykedett és akkor is megmaradt, amikor már jóval túl volt a nyolcvanadik életévén. Kántorunk többször elmaradt vagy kicserélődött, de jó, öreg egyházfink nemegyszer még betegen is helytállt a maga módján. A böl- cselkedő típusú egyházfiak közé tartozott. A lelkésznek jó igehirdetés után ezt mondotta: „Ma jól beszéltünk!” Ha úgy érezte, hogy az igehirdetés gyengébb volt, akkor ezzel vigasztalta: „Nehéz volt a mai vasárnapra kijelölt ige!” Ha pedig érzése szerint sajnálatosan rosszul sikerült az igehirdetés: „Azért az énekszámot nagyon jól választotta ki az igehirdetéshez!” Télen a templomot is ő fűtötte. Ormótlan vaskályhába kellett begyújtania, de fűtése nyomán inkább füst volt többször a templomban, mint meleg. Ha ezt szóvá tettük, így bölcselkedett: „Ahol füst van, ott meleg is van!” Egyik évben a tél kellős közepén egy ízléstelen nagy táblát akasztott ki a templom ajtajára. Rajta reszkető, öreges írással ez: „Tél lévén az ajtótt teség be csukni!” Az első pillanatban elfogott a harag. A híveim miatt is le akartam vele vétetni a táblát. Végül úgy döntöttem, hogy mégsem szólok, mert végeredményben jót akart, „tél lévén”, valóban nem árt a „fűtött” templomban az ajtót becsukni. Nyolcvanon felül már gyenge volt a látása, nemegyszer baj volt az énekszámok kirakásával. Mint a legtöbb gyülekezetben általában, én is papírra írtam az énekszámokat. Mivel nem jól látott, nemegyszer összecserélte a számokat. Húsvét első ünnepén a 209-es kezdőének helyett az 509. éneket tette ki, amelyet az akkori énekeskönyvek jelzése szerint „nemzeti gyász és közcsapás” idején énekeltünk. Kántorunk az utolsó pillanatban, közvetlenül az istentisztelet megkezdése előtt vette észre. Egy alkalommal, közvetlenül az istentisztelet megkezdése előtt, ezt közölte: „Ma nem tud jönni az öreg kántorizálni. Azt üzeni!” A kántor legalább húsz évvel fiatalabb volt nála. Hát ilyen volt a mi öreg egyházfink, Illés bácsi. Szinte végelgyengülésig egyházának szolgált. Ha néha akaratlanul bosszúságot is okozott, egyházhűsége, egyházszer etete nem volt vitás. Valóban nagy kincs volt gyülekezetünk számára. Azóta sokat változtak az egyházfiak, kántorok, de szivemhez egy sem nőtt any- nyira, mint a jó öreg, hűséges Illés bácsink, akinek emléke haló poraiban is legyen áldott! Sikter László közbizalom feléje fordult, amikor a püspöki tisztet három évtizeden át betöltő Geduly Lajos 1890-ben meghalt. Pedig az egyre élesedő nemzetiségi harcok két szenvedélyes pártra osztották ekkorra az észak- nyugati felvidék evangélikus- ságát A Baltikkal egyidős pozsonyi főesperes és teológiai tanár, Trsztyénszky Ferenc, az „Evangélikus Egyház és Iskola” szerkesztője volt a „magyar-párt” püspökjelöltje. Magyar többséget e kerületben azonban legfeljebb Moson és Pozsony vidéke jelentett, a többi öt vármegye: Nyitra, Trencsén, Turóc, Liptó és Árva viszont erős szlovák evan- gélikussággal rendelkezett. Az ő szavazatuk juttatja be Baltik Frigyest 1890 májusában (63:32 szavazataránnyal) a püspöki székbe. Trsztyénszky nemes szívére és keresztyén lelkületére vall, ahogyan a győztes ellenfelet a hozzá intézett iratban igazi testvérként köszönti, és kéri, hogy legyen az új főpásztor Mózesük, aki alatt „testvér testvér ellen nem vív szomorú, áldatlan harcot”. A püspökiktatás 1890. augusztus 6-án ment végbe. A püspöki székfoglaló nemzetiségi szenvedélyektől mentes hangja és a haza és egyház javát tettekkel is munkáló igaz keresztyéni lelkűiét nagy áldást jelentett egyházunk akkori helyzetében. A következő évben összeülő budapesti zsinat — amelynek megnyitó imádságát ő mondotta — aligha jött volna létre, ha meleg főpásztori szívével és ügyes diplomáciájával le nem csendesíti a dunáninneni kerület akkoriban „pánszlávizmussal” vádolt, főleg világi tisztségeket betöltő egyházi vezetőit. Különben ennek az ádáz nemzetiségi harcnak lett a következménye, hogy néhány évvel később, 1894-ben Liptót és Árvát a tiszai, Turócot pedig a bányai egyházkerülethez csatolták, a dunáninneni kerület magyarságát pedig t a fejérkomáromi, bars-honti és nógrádi egyházmegyék átcsatolásával igyekeztek erősíteni. Nográtl A bölcs püspök megértéssel fogadta és a békesség szellemében hajtatta végre ezt az utóbbi, nem könnyű feladatot. Szlovák létére ezért egyre inkább felé hajolt a magyar protestantizmus megbecsülése — és a német evangélikusság tudományos értékelése is; az utóbbinak külső jele volt, hogy 1891-ben díszdoktorátussal tüntette ki a rostocki egyetem teológiai fakultása. A magyar részről történő nagyrabecsülés abban mutatkozott meg, hogy a nógrádi evangélikusság ősi fellegvára, Balassagyarmat hívta meg pa- rókus-lelkésznek 1895 szeptemberével. Ettől kezdve szolgálatának legmagasabb fokán állt az egykori bagonyai kántortanító. Áz agg kora miatt ez évben lemondott Karsay Sándor helyett most már ő lett egyetemes egyházunk és zsinatunk egyházi elnöke. Ezt a tisztét majdnem 3 évtizedes püspöksége idején csaknem negyed évszázadon át viselte. 1909-ben, egyházi szolgálatának 50. jubileumán Prónay Dezsővel az élen az egész egyház osztatlan szere- tete és tisztelete övezte. Baltik Frigyes életének az volt a titka, hogy nem uralkodni, hanem szolgálni akart. Évente nyomtatásban megjelent, csaknem 30 püspöki jelentése az utókor minden lelkésze számára izgalmas és példamutató olvasmány. Fáradhatatlan egyházlátogatásai közben a legkisebb szórvány ügyét is a szívén viselte, és közben még arra is ráért, hogy Melanchthon Fülöp életéről könyvet írjon (1897). Fia, Baltik Pál is lelkész volt, sokáig vezette a püspöki irodát. Késő gyarmati éveiben több családi baj is érte. „Nagyapából apa lettem” — írja, amikor szarvasi és cserencsé- nyi lelkész-vőit el kellett temetnie és a két árva Scholz- és öt árva Krman-unokáról neki kellett gondoskodnia. Nagy idők nagy napjaiban: 1919. május 25-én halt meg a 85 éves püspök. Raffay Sándor, az előző évben megválasztott bányakerületi püspök temette. Osztatlan népszerűségére jellemző, hogy a proletárdiktatúra napjaiban megjelenő akkori Nógrádi Népszava 1919. június 1-i számában hosszú nekrológot szentel személyének. Többek között ezt olvashatjuk: „Egy nemesen nagy élet lángja lobbant utolsót városunkban május 25-én ... Bármily kínos bizonytalanság lebeg is napjainkban a közéleti értékelés terén, az ő halálánál meg kell állnunk egy pillanatra, mert vele egy akkora etikai egyéniség szíve szűnt meg dobogni, amilyet keveset találunk még legjobbjaink soraiban is.” Dr. Fabiny Tibor CREDO Hiszünk Istenben, valljuk őt, és minden földi nép előtt tisztességet adunk neki, ki a világot élteti. Nemcsak kezdetben alkotott füvet, fát, embert, csillagot. Teremt ő szakadatlanul: mindenható Atyánk az Űr! Folyton-folyvást újít, javít, véghez viszi szándékait, míg új ég, új föld nem ragyog. Urunk, te műveid nagyok! Hiszünk Jézusban, áldjuk őt, minden hatalmasság előtt dicsérjük mint Isten Fiát. Keresztje békességet ád. Engesztelésül adatott, harmadnapon feltámadott, ő tesz egykor ítéletet élők felett, holtak felett. Mi Krisztusunk, szívünk tied. ajkunk melletted tesz hitet: világnak Megváltója vagy! Páratlan műved ó be nagy! Hiszünk a Szentiélekben is. ki élet ösvényére visz, fényit, segít, növel, vezet, öt várja a gyülekezet. Sok kincsének legszebbike a Krisztusról hangzó ige. Ki hallgat rá, nem veszhet el, közel ahhoz az Űr, közel! Szentháromság magasztalunk. Üdvös, hogy téged vallhatunk már itt és majdan ott, ahol szent khérubok között lakói! Ámen. Scholz László Keresztyének a társadalomban Fiatalok a házasság előtt Személyautót előz a busz, baloldalt csak keskeny sáv marad az úttestből. Egy ifjú motoros ezen a csíkon „lő ki” legalább 90-es sebességgel, bőgő motorral. A szemtanúkban meghűl a vér, de a fiatalember már el is tűnt, kutya baja. Ö ilyen bele- menős fiú. így tehát alighanem csak idő kérdése, mikor kerül kórházba, vagy bíróság elé. Hiszen „sikerei” csak erősítik bátor vakmerőségét — a nyaktörésig. Tapasztalt lélekgyógyász-professzor mondta: Azok, akik túlteszik magukat az erkölcsi törvényeken, egyáltalán nem valami emberfölötti emberre hasonlítanak, hanem sokkal inkább hajótöröttre. Tapasztalt járművezető pedig: minél többet közlekedem, annál hálásabb vagyok a KRESZ-jelzéseknek,_még ha nem is örülök mindegyiknek. — Nos, az erkölcsi KRESZ sem bosszantásunkra van, hanem védelmünkre. ISTEN SZERE- TÉTBŐL, PARANCSOL, a „Ne paráználkodjál!” tilalom esetében is. Miért? Azért, hogy REND legyen a nemek egymáshoz való viszonyában! Pontosabban: hogy tarstuk magunkat ahhoz az isteni rendhez, amely „bele van építve” lényünkbe, s amellyel ha nem törődünk, önmagunk ellen vétkezünk, felborítjuk saját egyensúlyunkat, s persze másokét is. A rend pedig esetünkben az, hogy a nemek egymáshoz való viszonya egy férfi és egy nő élethossziglani kapcsolatában van biztosítva normálisan, tekintettel lévén persze az utódokra is. Ez a házasság. Érdekes, hogy nem keresztyén gondolkodók is többnyire ilyesféle következtetésre jutnak. Egy „túl stramm” fiatalember, aki általában nem tudott ellenállni saját sikereinek számtalan kaland után nyilatkozott így: „De ha megnősülök olyan lányt fogok elvenni, akinek még nem volt dolga férfival!” Meggon- dolkoztató, ha önkritikának vesszük. Jogom van a boldogsághoz! — hallani sokszor. Hm ... Talán valami közszolgáltatás-féle a boldogság, amelyet „jog” szerint szét lehet porciózni a polgárok között? De ha már a jognál tartunk: jogom van fizetés ellenében enni a vendéglőben; ha tehát csúcsforgalomban nem bírom kivárni soromat, akkor belemarkolhatok a szomszéd tányérjába, legalább egy-két falat erejéig, mondjuk az éhség jogán? Vagy ha nem egészen ízlik amit kaptam, továbblökhetem a következőnek? És hány ételt kóstolhatok végig, míg méltóztatom megállapodni egynél? Nem „jogunk”, hanem ESÉLYÜNK van a boldogságra, melyet megvalósíthatunk, vagy eljátszhatunk. Részletenként is, sőt, szinte csakis részletenként. Aki például szételőlegezi a szerelmét, az hiába csodálkozik, hogy végül kiégettnek és ki- fosztottnak érzi magát. Nem tudom elfelejteni annak a szépfiúnak az esetét, aki „biztonsági” okokból csakis fiatalasszonyokra pályázott, s aki már nem szerette, csak gyűjtötte a nőket. A végén már nem tudta hinni sem azt, hogy egynél komolyain meg tud majd állapodni, sem azt, hogy ha akad ilyen, az hű lesz hozzá. Érzelmileg teljesen kiszikkadt, sikerei sivatagának kellős közepén. Aztán egy életen át dühödten hibáztat mindent és mindenkit. Különben ezt nevezi a lélektan kivetítésnek, mert az önmagunkban fel- és el nem ismert rossz tulajdonságokat és lehetőségéket öntudatlanul kivetítjük másokra. Bűnbak-üzemnek nevezhetnénk a pokol-gyárnak ezt a részlegét. Milliók vergődnek benne. Komoly neurózissá is fejlődhet az ilyesmi, vagyis személyiség-torzuláshoz vezető lel- kibántalommá. Viszont a meggyözödéses önmegtartóztatás egyenletes gyakorlása szép alaptőkét gyűjthet össze: hűség, önzetlenség, várni-tudás, önfegyelem ennek a „valuta-nemei”. „Várni”?! Mire? Üj háztömb. Jól fest közelről is. Am a belső szerelés és közmű-bekötés még tekintélyes időt vesz igénybe. Kívülről gyö- györű, de egyelőre lakhatatlan. Várni kell — nem a lakáshivatal miatt, hanem egyszerűen azért, mert bolond dolog olyan lakásba költözni be, ahol se víz, se villany. Belső érettség nélkül kötni házasságot, vagy pláne úgy tenni, mintha már házasok lennénk, olyan, mint amikor valaki nem bírja kivárni, míg a medencét teleeresztik, s fejest ugrik fél méteres vízbe. Aztán csodálkozik. S hogy mi az a híres „belső érettség"? Olyan beállítottság, érzelmi-akarati meghatározottság, amelyben az ifjú ember elsősorban arra igyekszik felkészülni, hogy valaki számára majd igazinak bizonyulhasson, mellette a helyét mások javára is megállhassa — és nem egyszerűen azt lesi, hogy mikor akaszthatja le a szögről az igazit, akit így voltaképpen önzése kiszolgálójának tekint. Kibírni kudarcokat megkeseredés nélkül, s pánikba, dühbe, letörtségbe nem esni akkor sem, amikor „már rég itt kéne lenni a vonatnak” — nem könnyű dolog. De kell és érdemes. 1. A házasságig: feltétlen önmegtartóztatás! Okkal kitalált oktalanság (ürügy szabadosságra), hogy szükséges lenne a „gyakorlás”. Pszichológus mondta nemrég a tévében, hogy egy válásból csaknem mindig sebzett lelkű emberek kerülnek ki. Ez nyilván kalandokra is érvényes. Az ember nem kísérleti nyúl. 2. önfelkészités. Gyakorlótere a család és az iskola, Illetve a munkahely, s ismerőseink köre. Ha a másokhoz való alkalmazkodást, kötelességtudást, törődést, felelősséget, áldozat- készséget az „előzetes terepen” nem tanuljuk meg, akkor a házasságba is beilleszthetetlennek fogunk bizonyulni, s összecsi- szolódás helyett csak marjuk és tördeljük egymást. 3. Lelki élet. Ez nem papi találmány. Egyre több pszichiáter jön rá, hogy az embernek talán ez a legelső alapvető szükséglete benső igények vonalán. Megbecsülünk minden jószándékot, mely az erkölcsi értéket tiszteletben tartja, s ugyanakkor tudjuk, hogy mi keresztyének a közjóhoz Jézus Krisztust követő engedelmességgel járulhatunk hozzá a leghathatósab- ban. Isten Igéjéből tanulhatjuk meg, hogy szembenézzünk saját sötét oldalainkkal, s hogy bűnbocsánatban megújulva eredményesen védekezzünk a kísértésekkel szemben. Gyülekezeti közösség, igeolvasás, imádkozó élet nélkül aligha megy ez. 4. Derű. Hajdanán szinte kötelező volt széles ívben elkerülni a szexualitás problémáját, vagy csak általánosságban mennydörögni róla. Igaz ugyan, hogy ma már nem az álsze- méremség a fő veszély, hanem a valódi szemérmetlenség, de a mi alapállásunk akkor sem a homlokráncolás és kézcsapkodás. Egyszerűen: megnőtt a felelősségünk! Szülőknek is, fiataloknak is. önállóbban, értőbben, öntudatosabban, mélyebben kell szolgálnunk a magatartásunkkal abban a történelmi kanyarban, amelyhez hasonlót még nem élt meg az emberiség. Vészpróféciáktól csak idegesebbek lesznek az emberek. Derűs tisztaságot sugárzó életek teremthetnek olyan gyógyító légkört, amely fiatalokat jó házassághoz segít, mert abban a szerelem nem vész el, csak átalakul, ezernyi kézzelfogható áldássá. Bodrog Miklós VILÁGVALLÁSOK BÉKEKONFERENCIÁJA Alexij pátriárka meghívta mely a „Világvallások Béke- a Szovjetunióban élő kérész- konferenciája” nevet viseli. A tyén, mohamedán és buddhis- hivatalos szovjet résztvevőkön ta egyházakat a nyár folya- kívül számos neves egyházi mán Zagorszkban megren- személyiséget hívnak meg az dezendő közös konferenciára, egész világról. 105 000 KERESZTYÉN MISSZIONÁRIUS A Német Protestáns Misz- sziói Társaság most kiadott statisztikája szerint pillanatnyilag több mint százezer keresztyén misszionárius szolgál Afrikában, Ázsiában és La- tin-Amerikában. A Társaság újabb misszionáriusok ezreinek kiképzését tervezi.
