Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1969-05-25 / 21. szám
A Forrásnál • Jn 4, 5—14 Gyermekkorom nyarainak egyik kedves emléke: a „szentkút”. Nemcsak azért, mert nagybátyám körül sündörögve a falu határában a forró nyári napokon itt végre frisss, jóízű forrásvízre lelhettem az otthonról hozott poshadó korsóvíz után, hanem mert megtalálása is mindig izgalmas feladat volt. Néha majdnem beleléptem a földbe süllyesztett kútgyűrűben lassan kavargó vízbe, úgy elrejtette magát a bokrokkal, magas fűvel elborított réten. A samáriai asszony is ott volt egészen KÖZEL A FORRÁSHOZ, amelyből bűnökben, tévútakban, megüresedett vallásosságban kiszikkadt élete „örök életre buzgó” vizet merítve felfrissülhetett, megújulhatott volna. De nem ismerte fel a Jákob forrása mellett ülő fáradt vándorban „az Isten ajándékát”. A nagyobb ajándékot, amely nemcsak ideig-óráig elégíti ki, hanem örökre szóló megelégítettséget kínál, — amely nemcsak a test hiányérzetét enyhíti meg pillanatnyilag, hanem bűnöktől, délibáb céloktól, hazug külsőségektől poshadó emberi életét emberhez méltó, gazdag és céltudatos tartalommal töltheti meg. Dogmatikus vitába bocsátkozik, mint aki látszólag jó nyomon halad, de közben célt vesztett élete zsákutcájában önző indulataitól és vágyaitól hajtottan szűk körben forog. Istent emleget és újra és újra áthágja ennek az Istennek a közösségi, társadalmi életre szóló legelemibb parancsait. Hagyományokra hivatkozik, de nem az az erő és cél hajtja, amely azokat, akikre hivatkozik. Milyen KÖZEL VAN A FORRÁS, hogy kínálja magát nekünk is a legnagyobb ajándék! — Mi hajt bennünket az „örökölt kúthoz”, templomba, gyülekezetbe, istentiszteletre, imádságra, igehallgatásra? — Valóban jó helyen járunk. De rále- lünk-e a kétezeréves vándorban, a hirdetett igében, a terített úrasztalánál az élet forrására, az élő Jézusra? Ad-e eny- hületet, békét, reménységet bűnökben, céltalanságban, hasztalan utakban megfáradt életünknek személyünkre szóló bűn- bocsánata? Megállít-e bennünket törvénye az önző vágyainktól és vak indulatainktól űzött úton? Lendít-e az ő Lelke, az ő indulata örökre értékes célokra: a szeretet, könyörület, szolidaritás szolgálatára; a jogos, az igazságos, a tiszta, az emberhez méltó állhatatos képviselésére; a Benne megismert igazságról színvallásra; a közösség egymást segítő, egymásért áldozó építésére? Értjük-e jól az ige világosságában „az atyák” szándékát, életük példáját? Örökségük igazsága ad-e segítséget mai feladataink reménythordó, bátor, kedvvel végzett megoldásához? A forrás közel van. Ilyenkor, PÜNKÖSD IDEJÉN olyan közel, hogy szinte csak szándékosan, konokan lehet kikerülni. Olyan nyilvánvaló a különbség szó és valóság között! Olyan kiáltó a rászorultság! Olyan érthető a kínálás! Olyan biztos az ajándék ereje! Milyen kár lenne, ha az értelmetlen „ha” és „volna” megmaradna. — Inkább ragadjuk meg a biztatást: „aki kér, mind kap” (Mt 7, 7; Lk 11, 13) Mezősi György János 4, 5—14 — Szőgyi Lajos munkája A LUTHERÁNIA május 25-én, pünkösdvasárnap a délután 6 órai istentisztelet keretében a Deák téri templomban J. S. BACH műveiből egyházzenei áhítatot tart Műsoron jiárom kantáta és orgonaművek. Közreműködnek: Sándor Judit, Mohácsi Judit, Takács Judit, Marik Péter, Mezőfi Tibor és Trajtler Gábor. Vezényel: Weltler Jenő Igét hirdet: DR. KÉKÉN ANDRÄS Cantate est Miskolcon A 100. Zsoltár ünnepi szavai hangzottak fel a miskolci evangélikus templom ősi oltára előtt: Vígan énekelj az Úrnak te egész föld! S ezzel kezdetét vette az éneklés vasárnapján tartott egyházzenei hangverseny. Vendég-kamarakórus és a gyülekezet énekkara Crüger, Monteverdi, Perti és Ádám Jenő egy-egy művét szólaltatta meg nagy átéléssel. — Kodály Zoltán mondotta egy alkalommal: „Van az emberi érzés- és gondolatvilágnak egy rétege, amit csak a zene tud kifejezni, és semmi más.” A világhírű rríuzsikus szavainak valóságát éltük át a barokk zene jeles képviselői: Bach, Corelli, Telemann — alkotásai elhangzásakor kamara quartett előadásában. A gyülekezet lelkésze a 138. zsoltár alapján Istenről szólt, aki megért bennünket, nem rója fel múltunkat, hanem megbocsát, s akivel fény tárul elénk, a reménység fénye tölti be jövőnket. Ebből a kapcsolatból erő támad életünkben. Ezzel az Istennel való találkozást segíti az egyházi zene, a „musica sacra” is. A cantate est második részében Stradella: Irgalmazz Istenem című szerzeménye hangzott el szólóénekként. J. S. Bach két orgonaműve és egy fuvolára írt alkotása újra igazolta bennünk L. Tolsztoj szavait: „A zene rákényszerít, hogy megfeledkezzem magamról, való helyzetemről, átvisz valami más, nekem idegen állapotba. Képes vagyok olyasmire, amit különben megtenni egyáltalán nem tudok.” — Händel oboa-versenye s a gyülekezet Istent dicsőítő éneke zárta be az egyházzenei estet. A régi latinok mondották: Qui bene cantat, bis orat! — Aki, jól énekel, kétszeresen imádkozik! Ezen az esten Istent dicsérte minden szép harmóniába csendülő muzsika és imádkozó ének. Bizonyos, hogy a művek hallgatása közben mindnyájan legalább „kétszeresen” imádkoztunk. Szebik Imre KÉT ÉDESANYA Dalolok a napsugárban; Nekem két édesanyám van! Világraszóló nagy csoda, Mivel egyik sem mostoha. Gondolom, azt ismeritek, Tudhat róla mindenitek, Aki fürösztött és dajkált Rám tapasztván csókkal ajkát. Nappal semmit sem mulasztott, Betegágyamnál virrasztóit. Gyémántja voltam s aranya..1. Ilyen minden édesanya. De mi lehet az a másik? Várjatok szempillantásig. Elmondom, hogy mit cselekszik Pirkadattól öreg estig. Megfüröszt a keresztvízzel, Szentlelket csókol ránk tűzzel. Harangszóval hív templomba. Üdvösségünkre van gondja. Terítve ott a szent asztal, Bűnbocsánattal vigasztal. És ha int a végső óra, Reménység búcsúztatója. íme, lelki édesanyám. Most már ráismertek talán. Ráismer hálás gyermeke: Anyaszentegyház a neve. Scholz László Előfizetőink figyelmébe Értesítjük kedves Előfizetőinket, hogy lapunk mostani számában csekkbefizetési lapot helyeztünk el azok számára, akik az előfizetési díjukat rendezni szeretnék. Azok, akik előfizetési díjukat már rendezték, ne vegyék zaklatásnak a csekkbefizetési lap küldését, s tegyék el azt akkorra, amikor számukra is esedékessé válik újabb befizetés. Azokat pedig, akik még nem rendezték az előfizetési díjat, szeretettel kérjük, szíveskedjenek az előfizetési díjat befizetni. Az előfizetési díj egy hónapra 7,50 Ft, negyed évre 22,50 Ft, fél évre 45,— Ft, egész évre 90,— Ft. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Cselekvő Isten A Szentélek kitöltetésének ünnepén, pünkösdkor rendszerint fenyeget bennünket az a veszedelem, hogy csak a külsőségekre figyelünk. Az apostolokra gondolunk, akik bátran kinyitják a lezárt ajtót, emberek elé állnak és hirdetik az evangéliumot. Beszélnek a megölt és feltámadott Jézusról. Látjuk a piacra tódúló sokaságot, akik megkeseredve kérdezik: Mit cselekedjünk atyámfiai, férfiak... Eszünkbe jutnak a kettős, tüzes nyelvek, halljuk a szél zúgását. Pedig a pünkösd jelentőségének lényege a külsőségek mögött van! Ki a Szentélek? A Szentlélek a munkálkodó, cselekvő Isten. Az a cselekvő Isten, aki embereken át végezteti el a jót. Embereken át hirdetteti igéjét és embereken át cselek- szi mindazt, ami áldottá és széppé teszi a földi életet. Emlékezzünk az igére: Az én Atyám mindig munkálkodik. A szentírás a Szentélekre egy olyan szót használ, ami szelet is jelent. A szél pedig a mozgásba jött levegő. Megújúló élményünk, hogy Isten belenyúl a dolgokba, cselekszik, munkára biztat és csodálatos erőt ad. Olyan erőt, amellyel erőnket meghaladó munkát is el tudunk végezni és magunk álmélkodunk, hogy mennyi mindenre van erőnk! A Szentlélek sodró ereje késztet, indít, biztat, hogy álmélkodás, okoskodás, ábrándozás helyett fogjunk hozzá a jónak cselékvéséhez! Mindebből következik, hogy a Szentlélek erejével nem hátra kell nézegetni, hanem előre indulni! Mi lett volna, ha a tanítványok egy helyen topognak és nem indulnak el. Akkor az evangélium jó híre sohasem jutott volna más községbe, városokba. Mi lett volna, ha a magyar reformátorok a mohácsi vész után nem indulnak el. De elindultak és a nép nyelvén elmondott igehirdetéseik nyomán az erdők mélyéről visszajöttek a menekültek, falvakat építettek, földet műveltek! Pünkösd ünnepe a cselekvő és munkálkodó Istenre mutat. Ez a felismerés a magyarázata az első keresztyén gyülekezet megalakulásának. Ez a felismerés alakította ki azt a magatartást, mely szerint az első gyülekezetek népe örömmel fogadta be a szegényt, segítette, támogatta az elesettett. Hogy állunk mi a pünkösdi tűzzel? Ég, lobog-e bennünk a szeretet az elnyomottak iránt, támogatjuk-e az igazságtalan háborúk nyomorgó népét?' Nem a pirosbetűs nap teszi az ünnepet. Pünkösd nélküliségünkből Vezéreljen ki az Isten. Ez pedig csak úgy történhet, ha Jézushoz közeledünk, mert Jézusban összpontosul az Isten, aki cselekszik és rajtunk keresztül is cselekedni akar. Fülöp Dezső A legteljesebb magángyűjtemény „Kuriózumok egy gyűjteményből” címen a Nógrád egyik száma riportot közölt Pataki László tollából Szabó József ny. püspök, balassagyarmati lelkész könyvtárának Madách-részlegéről. Egy esztendővel ezelőtt — írja — egy interjú kapcsán, amelyet a Palócföld részére adott dr. Kozocsa Sándor, a neves bibliográfus, még nyolcvan százalékosnak ítélte meg a teljesség szempontjából Szabó József balassagyarmati Madách-kutató gyűjteményét Az azóta eltelt rövid idő alatt a balassagyarmati gyűjtő tovább bővítette könyvtárának Madách-részlegót, amely a legteljesebb magángyűjteménynek számított eddig is. A cikk a gyűjtemény kuriózumait ismerteti, s a gyűjtés alkotó-elemző munkájáról is szól. A könyvtár Madách-rész- lege jelenleg mintegy hétszáz darabból áll, köztük számos ritka értékes példány. De nem csak Az ember tragédiája magyar kiadványainak példányairól van szó, hanem ritka külföldi fordítások egész soráról, sőt levelekről, s Madáchról szóló versek gyűjteményéről is. A gyűjtő, az igazi gyűjtő nem vásárol, hanem áldoz — állapítja meg. ÖKUMENIKUS BÉKE-ISTENTISZTELET BÉCSBEN Április utolsó péntekén a bécsi dominikánus templomban ima-istentiszteletet tartottak az egész világ békéjéért, melyen evangélikus és református lelkészek, valamint az orthodox énekkar szolgáltak. LELKÉSZHIÁNY DÁNIÁBAN A dán püspöki kar külön értekezleten foglalkozott a lelkészhiány kérdésével. A gyűlésen Westergaard Madsen elnökölt. A dán egyházban tíz év alatt 246 lelkész ment nyugdíjba, vagy halt meg. Ugyanezen idő alatt 58 új lelkészi állást szerveztek. De mindöszsze 184-en végezték el a teológiát. Így 120 lelkész hiányzik tíz év alatt. Átmenetileg azzal próbálkoznak, hogy három évre rövidítik a teológiai tanulmányokat. Az így végzettek viszont csak beosztott lelkészként működhetnek. (Kotimaa) A MEGHÍVÓ A megyeri pap az asztalnál ült és Irt. Szór- ványmeghívókát töltött ki. Szívesen és mégis szorongva csinálta ezt a munkát. Minden név mögött más arcot, más életet látott. Amikor Török Sándor nevéhez ért, megállt a tolla. Egy pillanatra felbukkant benne a gondolat — érdemes egyáltalán megírni? A példázatbeli gazdára gondolt, aki három esztendeje hiába várja a fügefa termését. — Igen, éppen tavasszal lesz három éve, hogy Sándor bácsi nem volt templomban. Még karácsonykor se jött el. Igaz, egy évig nem tudott járni, mert operálták a lábát. Kétszer is. De már két éve meggyógyult. Kicsit húzza a jobb lábát, de járni tud. Dolgozik is. Kocsikísérő. Az egytonnás kocsival jár, amely a pesti standra szállítja az árut. Hajnalban indulnak, sokszor késő este jönnek vissza. A pesti anyag- beszerzés jó részét is ő csinálja, örül, ha vasárnap délután egy kicsit kialussza magát. Máskor úgysem ér rá. Ezért is nem tud eljönni templomba. — Legalábbis erre hivatkozott, amikor utoljára beszélgettek. De a pap érezte, hogy ez mind üres kifogás. Bélyeget ragasztott a meghívókra és átvitte a postára. * Törökné kezében tartotta a lapot, de lát- ■ szott, hogy a gondolatai messze járnak. Néhány éve még örömmel fogadták az istentiszteleti értesítést. Együtt mentek a templomba. Sándor elkísérte őt a református istentiszteletre. S ha az evangélikus lelkész jött hozzájuk, őt is együtt hallgatták. A műtét után azonban megváltozott az ura. Ezt akkor vette észre először, amikor Sándor lába meggyógyult. Március elején lehetett. Hómenesztő, böjti szél fújdogált. Nappal cuppogó latyakban jártak, de éjszaka megfagyot a sár. A postás akkor is értesítést hozott. ö készülődött az istentiszteletre vasárnap délután. Sándor fel se öltözött. „Hideg még a templom — mondta. Megfázik a lábam és megint szaggatni fog.” Két nyár is elmúlt azóta. Eleinte egyedül ment el az evangélikus istentiszteletekre is. Mentegette az urát. „Érzékeny még a lába... Sok a munkája ... Nagyon elfárad ... Pihen vasárnap egy kicsit...” De látta, hogy a többiek is tudják, ez mind üres kifogás. Azután ő is elmaradt. Észrevette, hogy férje ingerült lesz, ha Istenről hitről esik szó. Egy idő óta gúnyolódik is. És ő mégis úgy érzi, hogy ez nem csúfolódás, hanem valami fájdalmas ön- marcangolás. Amikor hazajött a kórházból, a lelkész meglátogatta őket. Hosszan elbeszélgettek. „Köny- nyen beszél a türelemről meg a kereszthordozásról, aki fiatal és kutya baja sincs. Lenne az én helyzetemben. Kiváncsi volnék, akkor hogyan viselné a keresztet!?" — mondta utána. ö próbálta békíteni, csitítanL De érezte, hogy igazán vigasztaló, erősítő szót nem tud mondani neki. * Az óra elütötte a hatot. Török Sándor bezárta a konyhaajtót. A kulcsot az ablakba tette és elindult, örült, hogy a felesége nem volt otthon. A hónap első vasárnapja van. Ilyenkor szokott jönni a „kis tisztelendő”. Ma is jön. S amig ment az utcán, megpróbálta kusza gondolatait összeszedni. Olyan nehezen akart elmúlni ez a két nap. Ügy tűnik, mintha csak álmodná az egészet. Pénteken este bement az irodába. Ott ezzel fogadták: „Sanyi bácsi, holnap nem kell Pestre mennie.” JJem szállítunk?” „De szállítunk. Dezső bácsi majd elkíséri a kocsit. Úgyis meg akarta látogatni a feleségét. Reggel átadja az árut, utána bemehet a kórházba. Addig a gépkocsivezető elintéz néhány bevásárlást. Együtt haza is jöhetnek” Hazafelé jövet belépett a kocsmába. Egy pohár sörre. Egy kis beszélgetésre. Miért ne? Szombaton alszik, amíg akar. Hajnalbap zörgették az ablakot. „Sanyi bácsi! Azonnal jöjjön az irodába!” „Minek?” „Pestre kell menni a nagy kocsival.” „Miért?” „A Zsuk karambolozott.” Kapkodva öltözött, rohant az irodába. Futás közben a küldönc ellihegte, hogy az autó belerohant egy szalmásszekérbe a műúton. Az iroda előtt várt az autó. Felugrott. Hajtottak, amennyire a sűrű ködben lehetett. Amikor odaértek’, a súlyosabb sebesültet már elvitték a mentők. A rendőrök fényképeztek, írták a jegyzőkönyv adatait. A gépkocsivezető sápadtan felelt kérdéseikre. Arcán át- vérzett a kötés. A kocsi eleje bezúzva. A szélvédő üveg szilánkokra törve. A nyomórúd taszította be. Dezsőt pedig nekiszorította az ülésnek. A mentőorvos bordatörést és súlyos belső zúzódóst állapított meg. A fehérvári kórházba vitték, eszméletlenül. A kocsisnak és lovának nem történt komoly baja. Néhány szalmabála lecsúszott az útra. Átrakták az árut. Megkérték, látogassa meg Dezső feleségét a kórházban. De ne mondja meg, hogy mi történt. Dezső gyerekkori jó pajtása. Feleségét is kislány kora óta ismeri. Ezt a látogatást mégis szívesen átengedte volna másnak. Átadta a virágot, meg a kis csomagot. Ügy érezte magát, mint a kis iskolás, aki semmit se tanult aznapra. Egyetlen gondolata volt — mielőbb kimenni, nehogy Mariska megkérdezhesse, mi van az urával. Pedig a másik kórházba is be kellett mennie. Hiszen hazafelé Fehérváron jöttek keresztül. Nem engedték be a beteg szobájába. Az ügyeletes orvos csak annyit mondott, hogy a sérült állapota életveszélyes. Az ápolónő azt is elárulta a folyosón, hogy még mindig nem tért magához. A műúton már csak néhány elhullott szalmaszál jelezte a baleset helyét. Este későn feküdt le. Sokáig hánykolódott álmatlanul. Amikor elszunnyadt, rémálmok gyötörték ... a szokott helyén ül... a motor egyhangúan búg ... irtózatos reccsenés ... iszonyú ütést érez a szívén ... sűrű köd ereszkedik ... fekete köd ... ezüstszínű koporsó válik ki a ködből... Dezső fekszik benne... két kezét a szívére szorítja ... halkan megszólalj .. Ugye jó, hogy én mentem helyetted? ... Köszönöm, hogy meglátogattad Mariskát... Ma délelőtt újra felhívták a kórházat. A beteg állapota válságosra fordult. Látogatni nem lehet. Csupán ennyit közöltek. * A megyeri lelkész csodálkozva vette észre, hogy Török Sándor bácsi lehajtott fejjel ott ül az utolsó padban. Vértesj' Rudolf
