Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-04-20 / 16. szám

KÉSZPÉNZZEL BÉRMENTESÍTVE BP. Ii. XXXIV. ÉVFOLYAM 16. SZÁM 1969. április 20. Ara: 2. — Forint Húsvét Sok művész, tudós, nagy ember halála után kezd igazán élni, halála után válik csak nyilvánvalóvá művének, eszméinek, tet­teinek nagyszerűsége. „A derék nem fél az idők mohától, A ko­porsóból kitör és eget kér” — írja Berzsenyi Felsőbüki Nagy Pál emlékezetében. Vajon erről van szó Jézus esetében is? Vajon ő is ama „derekak” közé tartozik, akiknek meg kellett halniok, hogy halhatatlanokká váljanak? Vajon az ő esetében is arról van szó, hogy szavai, tettei túlélték halálát s ezért áldják „jók, nemesek s jövendő századok”? Az evangéliumok közlése szerint valami más történt. Átkozottan, mindenkitől elhagyottan halt meg. Akik szerették, csalódtak benne. Egy illúzióval kevesebb — ilyenféleképpen beszélgettek egymás között. „Azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani Izraelt” — mondták az emmausi ta­nítványok. Mégis, miért maradtak fenn tanításai, miért vált a reménység szimbólumává a gyalázat fája, az átokfa, a kereszt, amelyen befejezte életét? Miért beszélnek tetteiről ma is? Miért növekszik állandóan a személyével és hatásával foglalkozó iro­dalom? Valami történt. Ami húsvét hajnalán és a következő negyven nap folyamán történt, a tanítványok körében nemcsak örömöt, hanem eleinte riadalmat, félelmet váltott ki. Nem véletlenül hangzik annyi­szor húsvét után ez a biztatás: „Ne féljetek!” Márk leírása sze­rint „félelem és álmélkodás” fogta el az asszonyokat (16, 8). Lu­kács elbeszélése szerint húsvét este a tanítványok megbeszélik a híreket. Nem értik a dolgokat. Teljes a zavar. Jézus váratla­nul megjelenik nékik. „Ekkor megrémültek és azt hitték, vala­mi lelket látnak” (24, 37). Jelentős szerephez jut a tanítványok lelkiállapotának leírásá­nál a kétség is. Nemcsak Tamás kétkedik. Az asszonyok hír­adása csak „üres beszédnek” látszik az apostolok előtt. Márk közlése szerint asztal mellett találkozik Jézus utoljára a tizen­eggyel „és szemükre hányta hitetlenségüket és keményszívüsé- güket, hogy azoknak, akik őt feltámadva látták, nem hittek” (16, 14). Máté szerint Galileában, egy hegyen találkoznak utol­jára „és mikor meglátták őt, leborultak előtte, némelyek pedig kételkedtek” (28, 17). Kétségük abban is megnyilvánult, hogy a történt dolgokra és a tanúk bizonyságtételére maguk kerestek elfogadható magyarázatot — okoskodtak. Visszajáró kísértetnek minősítették. Ezt is felrótta nekik Jézus: „Miért háborodtatok meg és miért támadtak szívetekben okoskodások? Tapogassatok meg engem és lássatok” (24, 38—39). Öröm mellett riadalom és kétség. Miért? A váratlan fordulat eavarba hozta a tanítványokat. Jézus halálával kapcsolatban egy pesszimista „teológiát” alakítottak ki magukban, a kereszt tragikus szemléletét. Ügy gondolták, Jézus ügyének vége. Té­vedtek. Nem csoda, hogy nyugtalankodtak. Szemléletüket fel kellett adni. Valami történt. Most már indokolatlan letörtségük, hitetlenségük. Csak csodálkoznunk lehet azon, miként vált ez a demoralizált csapat később alkalmassá az örömhír széthordo- zására, haláltól sem félő bizonyságtételre. Valami történt. Ami történt, első sorban nem a tanítványok lelkületének és magatartásának megváltozása volt. A döntő esemény nem az ö lelkivilágukban játszódott le, hanem azon kívül. Húsvétot nem lehet azzal magyarázni, hogy megfeszítése ellenére is tovább élt Jézus tanítványainak lelkében. Ha szabad így kifejezni ma­gunkat: ott halt meg leginkább. Húsvét nem a tanítványok lel­kiállapotának, tovább szőtt ábrándjainak kivetítődése a külső világba. A mítoszok, legendák szoktak így születni. A tanítvá­nyokban végbement változás tudatukon kívül eső okból érthető csak. Húsvét lélektanilag elemezhető eseményei — a tanítvá­nyok lelki világában történt változások — csak másodlagos je­lenségek. Csak kísérő zene ahhoz, ami húsvétkor valójában tör­tént. Ami valójában történt, történetírói szempontból sem elemez­hető könnyen. A kísérőzene, a tanítványokon megfigyelhető vál­tozás és ennek további következményei — történelem. De ami történt, a feltámadás maga, már nem. A mai történészt méltán hozza zavarba a Feltámadott megjelenéseivel kapcsolatos meg­lehetősen kuszáit bibliai híranyag. A hely és időmegjelölések el­lentmondásosak. „Az apostolok és evangélisták bizonyságtétele — mintha csak egy földrengés hatása alatt állna — éppen ezen a központi helyen hebegőnek, önmagával ellentmondónak lát­szik. E bizonyságtétel tárgyát ismerve, tényleg nem is lehet cso­dálni ept” — mondta valaki találóan. Az evangéliumok szerkesz­tői, akik Jézus halála és feltámadása után csak jóval később, 20—50 év múlva rendezték egybe az élő hagyományt, bizonyá­ra ismerték ezeket az ellentmondásokat, de ez egyáltalán nem zavarta őket szerkesztői munkájukban. Az egész anyagot nyu­godtan felvették ebben az állapotában az Újszövetségbe, mert a sokszor ellentmondásos anyag egyértelműen arról tesz bizony­ságot, hogy húsvétkor valami történt. Fényképezhetetlen, nem indokolható, nem magyarázható, mert Isten az alanya. A feltá­madott és élő Jézusban ö állt oldalunkra, Ö mondott igent az általa megítélt emberi életre. Luther karácsonyi énekének zá­rósora húsvétre is áll: „Isten tévé mindezeket. Hogy lássuk, mennyire szeret.” B. L. Finn vendégeink Egyházunk meghívására hivatalos látogatást tett hazánkban Erkki Kario, a finn egyház tájékoztatásügyi hivatalának vezető­je, feleségével, Maija Karioval együtt. A két hétig tartott út alatt egyházunk intézményeivel, gyülekezeteivel ismerkedtek, többször folytattak beszélgetéseket egyházunk vezetőivel, lel­készeivel, híveivel. Istentiszteleteken vettek részt Deák téren. Fasorban, Bécsikapu téren, Rádon, Csömörön, Kiskőrösön, Kis- bócsán. Templomokat, lelkészeket, bibliaórákat látogattak meg Budapesten, Vácott, Mendén, Kistarcsán, Bonyhádon, Hidason, Pécsett, Vasason, Kecskemétén. Részt vettek lelkészi munkakö­zösségi ülésen Szekszárdon, s az Evangélikus Élet szerkesztőbi­zottsági ülésén Budapesten. Látogatást tettek Teológiai Akadé­miánkon, Országos Könyvtárunkban és Levéltárunkban, több diakóniai intézményünkben, Sajtóosztályunkon. Ittlétüket a finn—magyar egyházi kapcsolatok közvetlensége és melegsége hatotta át D. Káldy Zoltán püspökmagas állami kitüntetése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa hazánk felszabadulá­sának 24. évfordulója alkal­mából, az állam és az egyhá­zak közötti jó viszony érdeké­ben kifejtett munkásságuk, valamint közéleti tevékenysé­gük elismeréséül több egyházi személynek kitüntetést ado­mányozott. A MUNKA ÉRDEMREND ARANY fokozatát kapta D. Káldy Zoltán püspök, az or­szágos közgyűlés lelkész-elnö­ke, továbbá dr. Hamvas And­rás nyugalmazott kalocsai ér­sek, és Palotay Sándor, a Sza­badegyházak Tanácsa ügyve­zető igazgatója. A Munka Ér­demrend ezüst fokozatát kap­ta dr. Timkó Imre kanonok, dr. Tóth Károly, a református egyház zsinati irodája kül­ügyi osztályának vezetője és dr. Vitányi György c. prépost; a bronz fokozatot kapta Szoó István felsőzsdlcai plébános és Vajay István kanonok. A kitüntetéseket április 3- án délután Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke az Or­szágház Munkácsy-termében nyújtotta át. A kitüntetések átadásánál jelen volt Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Prant- ner József államtitkár, az Ál­lami Egyházügyi Hivatal el­Képek a kitüntetésről A Magyarországi Evangélikus Egyház adománya a jordániai arab menekülteknek A Lutheránus Világszövetség „Világszolgálat Osztályának” igazgatója Dr. Bruno Muetzelfeldt azzal a kéréssel fordult a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetőségéhez, hogy kap­csolódjanak bele a Lutheránus Világszövetség segélyakciójába, amely többek között a Jordániában, Szíriában és Indiában fennálló ínség enyhítésére irányul. D. Káldy Zoltán püspök, a Magyarországi Evangélikus Egy­ház lelkészi elnöke személyesen közölte Genfben Dr. Muetzel­feldt igazgatóval, hogy egyháza örömmel kapcsolódik bele a segélyakcióba, annál is inkább, mert az elmúlt 10 esztendő alatt a Lutheránus Világszövetség segélyét többször maga is élvezte és már csak ezért is elkötelezve érzi magát, hogy most ő segítsen. Ettől függetlenül is kötelességének érzi az ínségesek segítését. Az egyház két püspöke D. Káldy Zoltán és Dr. Ottlyk Ernő körlevéllel fordult valamennyi gyülekezethez és kérték őket, hogy húsvét első napjának istentiszteleti offertóriumát ajánlják fel a jordániai arab menekültek számára. A püspökök körle­velét a húsvéti istentiszteleteken valamennyi templomban fel­olvasták. Ezt követte az adakozás. A befolyt adományokat még nem számolták össze, de a jelek szerint az jelentős. Losonczi Pál az Elnöki Tanács elnöke átadja a kitüntetést D. Káldy Zoltán püspöknek A kitüntetettek nőké, dr. Bartha Tibor, a Ma­gyarországi Egyházak ökume­nikus Tanácsának elnöke és Szabó Imre püspök, az eszter­gomi főegyházmegye apostoli kormányzója. A kitüntetések átadása után D. Káldy Zoltán püspök mon­dott köszönetét; „Elnök úr! A magam és társaim nevében hálás és örvendező szívvel mondok köszönetét Népköz- társaságunk Elnöki Tanácsá­nak, hogy minket magas álla­mi kitüntetésben részesíteni szíves volt. Külön öröm számunkra, hogy ez a kitüntetés hazánk felszabadulásának 24. évfor­dulóján történt. Április 4-e számunkra is nagy ünnep: a fasizmus feletti győzelem, a béke, a nagyobb igazság, az igazabb emberség és a haladás ünnepe. Hálásak vagyunk Népköz- társaságunk kormányának és drága magyar népünknek, hogy mi, egyházi emberek, hí­veinkkel együtt részeset lehe­tünk mindannak a jónak, amit népünk szorgalmas mun­kával 24 esztendő alatt a po- litikai. gazdasági, társadalmi és kulturális életben elért. De nemcsak élvezői akartunk és akarunk lenni e nagyszerű eredményeknek, hanem aktív munkálói is. Erőnk megfeszí­tésével akarunk dolgozni né­pünk további fejlődéséért. Mi nem „szerepet akarunk játsza­ni” a társadalomban, hanem népünkkel való azonosulásban munkálkodunk azokért a cé­lokért, amelyeket szocializmust építő népünk tűzött maga elé. Kitüntetésünk szimbóluma az állam és egyház jó viszo­nyának is. Ez a viszony való­ban jó. Az állam és egyház szétválasztásának alapján áll­va megtaláltuk azokat a terü­leteket, amelyeken jó lelkiis­merettel és hazafiúi hűséggel dolgozhatunk népünk javára. Ez alkalmat felhasználjuk arra, hogy kijelentsük: elköte­lezve érezzük magunkat, hogy továbbra is meleg szívvel, vi­lágos értelemmel és dolgos kézzel fáradozzunk népünk boldogulásáért, békéjéért és jövendőjéért.” A köszönő szavak elhangzá­sa után Losonczi Pál, az El­nöki Tanács elnöke és Cseter­ki Lajos, az Elnöki Tanács tit- kára szívélyesen elbeszélge­tett a kitüntetettekkel. Az országházi ünnep után Prantner József államtitkár fogadást adott az Állami Egy­házügyi Hivatalban. E héten Bemutatjuk kedves Olvasóinknak az Evangélikus Eletet. Hétről-hétre kéz­be veszik lapunkat, hazai és külföldi egyházi eseményekről tá­jékozódnak belőle, hitmélyítő írásaiból erőt merítenek, ismere­teket szereznek gyülekezetek életéről, de az egyes szám „szü­letéséről” keveset tud az olvasó. Lapunk: „országos evangélikus hetilap.” E mondat először azt jelenti, hogy az Evangélikus Élet egyházunk legmagasabb szószéke. Az egész ország evangéli- kussága — sőt még annak határain túl élő testvéreink — felé is irányítja az ige üzenetét. Tájékoztat egyházunk állásfogla­lásairól, véleményéről, szolgálatáról, munkásságáról. „Orszá­gos” szolgálatot tölt be. Az „evangélikus" szó kifejezi hitünk felismerését, még akkor is, ha lapunk hasábjain helyet kapnak — s mind nagyobb helyet — az ökumenikus hírek. Az Evan­gélikus Élet „hetilap”. Minden hét szerda reggelén hagyja el lapunk a budapesti Athenaeum Nyomdát, hogy az expedíció termén keresztül a posta útján odakerüljön Olvasóink aszta­lára. Az Evangélikus Élet hetenként tízezer példányban .jelenik meg. Terjesztése egyéni előfizetés, gyülekezeti terjesztés és a nagyobb városokban újságárusok útján történik. A lap felelős szerkesztője és kiadója: D. Koren Emil esperes, aki egyben a Sajtótanács által választott szerkesztőbizottság vezetője is. Min­den csütörtök délelőtt ülést tart a szerkesztőbizottság, amely kohójává vált az elmúlt tíz esztendőben nemcsak a sajtómun- kának, hanem az egyházi közgondolkodásnak és teológiai esz- mélkedésnek is. Ezeken az üléseken történik a kéziratok lekto­rálása, a következő szám „tükrének” elkészítése, a tervezgetés sokirányú szövögetése. A kéziratok sokaságából hétfőn délelőtt áll össze a következő szám a nyomda szedőtermében, ahol Har­kányi László tördelőszerkesztő utasítása és elképzelése szerint, majd az egyházi és nyomdai korrektorok „betűevő” olvasása után a rotációs gépek elindítják útjára az Evangélikus Élet jövő heti számát. IMÁDKOZZUNK Szerető mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy olyan sokfélekép­pen viselsz gondot rólunk és embertársainkról. Bűnbánattal bevalljuk, hányszor tudtuk, mit kellene tennünk, de mégsem engedelmeskedtünk szent akaratodnak. De egylélegzetre kö­szönjük azokat az alkalmakat is, amikor erőt tudtunk venni bűneinken és erőtlenségünkön, s tudtuk a jót, a békességest és a hasznosat cselekedni. Szentlelkedért fohászkodunk mindannyian, hiszen mindegyi­künkre rábíztál valakit, akivel törődni kell, akivel közösséget kell vállalni, akinek példát kellene mutatni. Pásztorolj miniket ebben is utadon a Te országod felé. Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg. Ámen. DR. PÄLFY MIKLÓS PROFESSZOR BERLINBEN A Keresztyén Békekonferen- gyarországi protestáns egyhá- cia Tanulmányi Osztálya ápri- zak képviseletében dr. Pálfy lis 14—18 napjain Berlinben Miklós teológiai professzor tartja ülését, amelyen a ma- vesz részt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents