Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1969-04-06 / 14. szám
mmi BMmmxmA MEK Tavasz a temetőben — János 20, 11—18 — Egy szomorú könnycsepp, egy mosolygó, felvillanó szempár, egy tündöklő emberi arc — ez a Húsvét! Húsvét reggelén Jézus üres sírja mellett egy magányos asz- szony sír: Mária Magdaléna. Olyan elhagyatott, hogy majd megszakad a szíve. Mi lesz most vele?! Vége, vége mindennek! Pedig milyen jó volt már a bűneitől megszabadult, megszépüli utat járni Jézussal, aki a tisztaság és a jóság soha nem ismert utain vezette hivő és imádkozó szívvel És most újra egyedül maradt. Aztán megszólítja Jézus. Az élő Jézus. Csak egy szót mond neki. Csak a nevét mondja ki a régi kedves megszokott ismerős hangján: Mária! És Mária szeme felragyog: van értelme mindennek! Érdemes élni! Nem vagyok egyedül. Tartozom Valakihez, örökké velem van az én Uram! És Húsvét reggelén egy lobogó hajú asszony tündöklő arca ragyog a tavaszi szélben. Mária viszi a hírt fáradt szívű tanítványoknak, hogy Jézus él, mert ő látta az Urat! L E történet tükrében mindnyájan szembekerülünk az emberi szótár talán legszomorúbb szavával: egyedül... Nem hiába olvassuk már a Biblia első lapjain Istennek ezt a mondatát: „Nem jó az embernek egyedül lenni...” Emberi utunk legnehezebb pillanatait idézi ez a szó: egyedül... Egyedül a fájdalommal, szenvedéssel, csalódásokkal és nagy emberi próbákkal. Betegágyak lázálmait, nagy döntések tétova, tanácstalan küszöbét, mennyi bánattal hozza vissza elénk az emlékezés. Húsvét nélkül milyen nehéz találkozni ezzel a szóval: egyedül. Húsvét nélkül egyedül vagyunk a bűneinkkel. Mennyi gondot és bajt okoznak nekünk azok a bűneink, amiket látunk és ó nagyon is jól ismerünk. Szörnyű szenvedélyeink, amiknek tüzét nem oltotta még el a fogadkozás. Gonosz gondolataink, amelyek néha-néha érthetetlenül végigszáguldanak a szívünk csendjén. Eltévesztett pillanatok, amik elrontották valahol az életünket. Mennyi szomorúságot okoz nekünk magunknak az, ha másoknak okoztunk szomorúságot. Ki tudja végignézni azt a köny- nyet, amit miatta sírtak el és ki az, aki végig tudja nézni azt a bánatot, amit ö dobott a másik ember csendes arcába. Húsvét nélkül egyedül vagyunk a Halállal. Mária Magdaléna ezért sírt Húsvét reggelén, mert egyedül maradt... 2. Nos, a Húsvét azzal kezdődik, hogy a hivő ember az élő Jézussal találkozik. — Nem a karácsonyi gyermekkel, nem a távoli, templomi Jézussal, hanem a diadalmas, a győző, a velem járó, élő Jézussal. Amikor valakit az élő Jézus megszólít, először is azt mondja neki: nem vagy többé egyedül! Én a testvéred vagyok! Aztán azt mondja: van értelme az életednek! Isten gyermeke vagy! Azért születtél, hogy itt valamit elvégezz. Valamit elmondj. Valamit megépíts. Isten munkatársa vagy és Isten követe. Azért vagy itt, hogy rajtad és körülötted valami meglátszódjék Isten országából, Isten végtelen szeretetéből. A napot azért adta az Isten, hogy világosság, tavasz és élet áradjon belőle szerte a világban. Isten napja vagy te is: családi otthonban, templomban, mezőn, vagy műhelyben. Végül azt mondja Jézus: ne félj a haláltól, mert a halál csak gondolatjel, ami után még a Húsvét következik. Húsvét a mi hitünk gyönyörű hídja: rajta megyünk át a halálból az életre. * Húsvét ünnepének kialakulása A KERESZTYÉN EGYHÁZ kezdetben a zsidó szokásokhoz alkalmazkodott A pogányke- resztyének is megülték a szombatot, és a zsidó húsvéti ünnepet, a passah-ot. A vasárnap, mint az Ür feltámadásának emlékünnepe, a 2. század eleje óta vált általános gyakorlattá. Az öröm napjának tekintették. Ezen a napon nem térdelve, hanem állva imádkoztak. Az egyházi év első ünnepe a húsvét, vagy passah-ünnep volt. Ebben az ősegyház kezdetben a Jézus halálára és feltámadására vonatkozó eseményeket együtt ünnepelte, s csak később lett a feltámadás mozzanata az uralkodó gondolat. Jézus szenvedésének emlékére nem tartották elegendőnek halála napját, Nagypénteket, hanem ehhez előzőleg bűnbánati és böjtnapokat csatoltak, ezek számát sok ingadozás után negyvenben állapították meg. Ennek záradékát a Nagyhét képezte, amelynek Nagycsütörtök, Nagypéntek, Nagyszombat voltak a kiemelkedő napjai. Az utóbbi napot követő éj, a húsvét vigiliája, átmenetül szolgált a feltámadás ünnepére. A húsvét és pünkösd közé eső 50 nap mind örömnap volt, amelyek fényüket a húsvéti feltámadás felől nyerték. HŰSVÉT ÜNNEPÉNEK IDEJÉRE és módjára nézve eltérő gyakorlat fejlődött ki. Az egyházi atyák közül többen Pál apostol után (1 Kor. 5, 7) Krisztust a zsidó passah-bá- rányhoz hasonlították, aki mint ártatlan húsvéti bárány, megáldoztatott érettünk. Eszerint húsvétot pontosan a zsidó ünnep napján ünnepelték meg, niszán hónap 14-én, de természetesen keresztyén értelemben. János 18, 28 szerint Jézus Krisztus niszán hónap 14-én halt meg, ezért a kisázsiai keresztyének ezen a napon ülték meg Jézus halálának emlékét, akár péntekre esett, akár nem, és 16-án tartották a feltámadás ünnepét. A húsvét előtti böjtöt Jézus halála idején délután 3 órakor fejezték be. Azután Úrvacsorát vettek, majd ezt sze- retetvendégség követte. A pogánykeresztyének nyugaton ismét más ünneplési módot követtek. Hogy a feltámadási ünnep vasárnapra essék, Jézus halálának emlékét, ha niszán hónap 14. nem péntekre esett, a 14-ét követő első pénteken ülték meg, a feltámadás ünnepét pedig az azt követő vasárnapon. A nyugatiak Jézus halála napját gyásznapnak tartották, s a böjtnapokat kiterjesztették a feltámadás napjáig. Ezek az eltérő irányok egy ideig minden súrlódás nélkül megfértek egymás mellett. Vita akkor támadt, amikor 160 körül Polykarpus smymai püspök Rómába ment, és a húsvét felől Anicetus római püspökkel értekezett. Anicetus a nyugati gyakorlatot a hagyománnyal védelmezte, Polykarpus pedig a kisázsiai gyakorlat mellett azzal érvelt, hogy János és a többi apostol is úgy ünnepelte a húsvétot. Egyik püspök sem tudta meggyőzni a másikat, s a kérdés eldöntetlen maradt. A HÜSVÉT-VITA akkor vált élesebbé, amikor Viktor, római püspök, képzelt fölénye tudatában a nyugati gyakorlatot a kisázsiai egyházakra is rá akarta erőszakolni s a kisázsiai püspököket kirekesztéssel fenyegette. Erre Polykrates, efe- zusi püspök a kisázsiai egyházak nevében visszautasította Viktor hatalmaskodását. Viktor válaszul kirekesztette a kisHÚSVÉTI HALLELUJA Húsvéti hír száll szerteszét: ínségünk Jézus legyőzte! Szív mondja szívnek jó hírét: Rút bűnnek s halálnak vége! Ó, zengjük mind diadalát és mondjunk víg halleluját: Halleluja! Halleluja! Elmúlt az éj, mely ránkborult: sok átkos bűnünknek éje. A vád s a kín ím elcsitult: elnyelte ártatlan vére. Ö, zengjük mind diadalát és mondjunk víg halleluját: Halleluja! Halleluja! Az élet árja tört.fel ott, halálnak béklyója tört el. Ki eddig sírt, szomorkodott, már higgyen nagy erős hittel! Ó, zengjük mind diadalát és mondjunk víg halleluját: Halleluja! Halleluja! ázsiaiakat. Ezt az eljárást azonban még a környezetében is rosszalták. Irenaeus, lugdu- numi püspök a galliai egyházak nevében bírálta Viktort, aki kész volt széttépni a Krisztus testét, ahelyett, hogy a keresztyén szeretetre figyelt volna. Irenaeus közbenjárása sikeres volt, a béke helyreállott, mindegyik egyház megmaradt a maga gyakorlata mellett. A NICAEAI EGYETEMES ZSINAT 325-ben zárta le a húsvét-vitát, s a római gyakorlatot érvényesítette. Eszerint niszán hónap 14-ét, a húsvétot, úgy kell megállapítani, hogy a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnapra essék. Ekkor állapították meg a húsvétot megelőző nagyböjt időszakát is. A nagyböjtöt a húsvét előtti hetedik hét szerdájával, hamva- zó szerdával kezdték meg. A nicaeai zsinat előtt keleten volt olyan szokás is, amely szerint az egyházi évet húsvét- tal kezdték, hogy ezzel is kifejezésre juttassák húsvét középponti jelentőségét. A nicaeai zsinat külsőségeiben is rendezte húsvét ünnepét. A feltámadott Jézusról szóló ige az egyháztörténet csaknem két évezredén át hangzott világszerte. A húsvé- tok hosszú sorozatából most csak egy húsvétot emelek ki, Augusztinusz húsvétját. 387. HÜSVÉTJAN AMBRÓ- ZIUSZ PÜSPÖK Milánóban megkeresztelte Augusztinuszt, 15 éves fiával együtt. Augusztinusz nagy kitérővel érkezett meg élete döntő húsvétjához. „Vallomások” című könyvében Isten színe előtt mondja el életfolyását. Apja „vékony jövedelmű thagastei polgár volt”. Csak élete legvégén keresztel- kedett meg. Anyjáról, Mónikáról, felejthetetlen bájjal és gyöngédséggel írt Augusztinusz. Anyja tiszta keresztény hite és élete mindig vonzó példaként hatott rá. Apja anyagi erején felül áldozott fia gondos szellemi kiművelésére, azonban az ifjú az észak-afrikai Karthágóban rossz társaságba került. Közben Monika könnyek között tusakodott fiának megtérítéséért: „Hűséges szolgálód, az én anyám, több könnyet sírt el színed előtt érettem, mint amennyit az anyák gyermekük temetésénél szoktak ontani. Sírt, mert látta, hogy halott vagyok a hit és vallás számára, amely a Te ajándékod volt őbenne, Uram” (Vallomások). A szónoklat tanáraként működött Karthágóban, azután Rómában, majd Milánóban. Itt nagy hatással volt rá Ambró- ziusz püspök igehirdetése, amit az utána utazott anyja még jobban elmélyített. Megkezdődött a nagy tusa Augusztinusz életében: már akarta a keresztyén életfolytatást, de még vissza-visszaesett régi magatartásába. Megtérésének híressé vált történetét a Vallomásokban úgy írja le, hogy mesz- sziről jövő hangot vélt hallani, amely ezt mondta: „Vedd, olvasd! Vedd, olvasd!” Utána nyomban a Szentírást vette elő: „Megragadtam, s fölnyitottam és elolvastam némán azt a szakaszt, melyre legelőbb esett pillantásom: „Mint nappal, ékesen járjunk, nem tobzódásokban és részegségekben, irigységben: Hanem öltözzé- tek fel az Űr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra” (Rm 13, 13—14.). Amint a mondat végére értem, mintegy a biztosság fénye tódult szívembe, s a kétségnek minden sötétsége eloszlott”. 387. HÜSVÉTJAN AUGUSZTINUSZ SZAMARA Krisztus valóban feltámadott. Augusztinusz később püspökké és az egyház egyik legnagyobb tanítójává lett. Hosszú évszázadokon át merítettek Augusztinusz teológiájából az egyház legjobbjai és tanítása csaknem ezer év múlva a róla elnevezett szerzetesrend legnagyobb tagjának, Luther Mártonnak az életművében teljesedett ki. Augusztinusz húsvétjának valóban nagy gyümölcse volt: Krisztusban indult el új élete. D. Dr. Ottlyk Ernő Derűs sorok Modern Góliát ószövetségi történetet magyaráztam a gyermekeknek. Csillogó szemmel hallgatták, hogy a kis Dávid hogyan győzte le a filiszteusok hatalmas termetű vezérét, Góliátot. Hazamenet Árpi már messziről kiabált apjának, aki fracR- drukker: — Apu, ma olyat tanultunk, ami téged is érdekel! Ha bejössz, elmondom, hogyan győzte le Dávid a gólkirályt! Vértesy Rudolf A húsvéti történet befejező része a lobogó hajú Mária, a tanítvány Mária, aki viszi magával a húsvéti hírt: Jézus él és Vele én is élek! A húsvéti történet a mi történetünk is. Hitünk a húsvéti hírt hordozza. Általa életünk nyugodt, munkánk vidám, szívünk tiszta és jó lesz, mert szabad hinnünk és szeretnünk az élő Jézust, Akivel határtalan az élet! t Friedrich Lajos Ne légyen szív reménytelen, ne légyen néma az ajkunk! A mennyben majd s a földön lent, holt tart még kemény, nagy harcunk: Ó, zengjük mind diadalát és mondjunk víg halleluját: Halleluja! Halleluja! Dóka Zoltán ELŐSZÖR RÖMÄBAN Jobb egy embernek elveszni Régen elfelejtették már az emberek, hogyan lett főpap Kajafás. Pedig igen sok szóbeszéd, zúgás és elégedetlenség volt, amikor Valerius Gratus, a mostani procurator elődje kinevezte. Ennek éppen tizennyolc éve. Elődjénél, apósánál ugyanúgy lázongott a nép, hiszen az ősi szokástól eltérően, az ároni ágat megkerülve cserélgetik a főpapokat a rómaiak. Akik nekik tetszenek, akik jó emberük, azok számíthatnak a zsíros stallumra. Ezért aztán nagy a tülekedés a koncért. Bár a jelenlegi helytartó Pilátus átlát a szitán —, meg is veti e botcsinálta társaságot —, undorát irántuk azonban csak távolról érezteti. Különösen tartott az „öregtől”, az ezer ráncú, loboncos szakállú Annástól, mert Rómában azt suttogták, hogy amikor Valerius Gratus elmozdította állásából, belebuktatta ebbe az intézkedésébe. így is elérte azonban, hogy család jában maradt az állás, mert nejét, Kajafást beültethette a mindenható székbe. Azt azonban mindenki tudta, hogy a háttérben ő uralkodott, vagyis hogy ó volt a főpap. Azóta is ő szövögeti Júdeábán a szálakat, mint egy titokzatos óriási pók, s ha valaki hálójába kerül, nem menekül. Bár néha megmozdul a nép lelkiismerete. Itt is, ott is fel-feltör a mélyből az elégedetlenség. Ami sok az sok! Ennek a családnak a fényűzése, erőszakossága, önzése kiváltja az elégedetlenséget. Sűrűn akadnak rabbik és más személyek, akik az igazi hit köntöse alatt megszólaltatják az igazságot, mozgalmak, amelyek titkos gyűléseken bírálják a családi rangadománynak tekintett tisztséget. Mert Annásnak öt fia van és mind az ötből legszívesebben egyszerre csinálna főpapot és a jelenlegi, Kajafás is mindenestül kezében van. Itt van például a pusztai szerzetesek mozgalma. Talán a legfélelmetesebb társaság az ösz- szes közül. Neves rabbijuk, Johanán mennydörgő szava még most is remegésben tartja a család szívét. És noha sikerült őt elnémítani, vére úgy szaporítja követőit, mint eső a mezők füvét. Kajafás szinte szünet nélkül tárgyalt az öreggel, hogy tanácsát vegye ilyen nehéz időkben. Annás nyugodt volt és magabiztos. Nagy időket élt meg és a hideg, azúrkék szemek beleláttak a jövendőbe. — Kemény kézzel tartsd a gyeplőt, fiam! Remegő kézzel nem lehet kormányozni — leckéztette ismételten vejét. — De mit kezdjek ezzel a názáreti rabbival, atyám? Hiszen te is tudod, hogy az egész nép utána megy. Egy szavába kerül és ránktörik a kapukat, és nincs hatalom, amely puszta életünket megmentené. — Így siránkozott az ünnepek alatt Kajafás. De Annást nem abból a fából faragták, aki megijed a saját árnyékától. Ravaszul hunyorgott, mint aki tudja pontosan, mit kell cselekednie. — Emlékszel Johananra, akitől úgy féltél? — Igen, természetesen. — Hogyan gyomláltuk ki? — Heródes Antipás volt a gyilkosa. — No látod, a mi kezünk tiszta maradt ebben az ügyben. Ügy kell irányítani a dolgokat, hogy mi mindig háttérben maradjunk. Legalábbis a nép ne sejtse szándékunkat. De aki ellenünk van, azt félreállítjuk az útból. Művésznek kell lennie annak, aki ebben a székben ül —, mutatott Kajafás székére, aki előredőlve hallgatta tanítását. Tizennyolc éven keresztül okítgatta a vezetés tudományára, de a cselekvés órájában mindig inába szállt a bátorsága. A döntő szót tehát Annásnak kellett kimondania. — Most akkor hogyan — tette fel Kajafás a kérdést. Annás beletúrt; hófehér szakállába és lassan, tagoltan mondta: — A názáreti rabbit magam is veszedelmesnek tartom. Sokkal veszedelmesebbnek, mint a többit együttvéve. Nagy bajt hozhat a nyakunkra. Eltesszük az útból. De népszerűségünket nem tehetjük kockára. Így mi csak annyit teszünk, hogy halálra méltónak nyilvánítjuk. Hóhéra pedig Róma lesz. Ez a Pilátus úgysem tetszik nekem már régóta. Neki szántam a hóhér szerepét. Kajafás tágra meredt szemmel hallgatta a fejtegetést: — Ha baj támadna belőle, legyen Pilátus baja. Mi a játékon kívül maradunk, de egyet ne felejts! Gyorsan, nagyon gyorsan kell mindig cselekedni. A gyors cselekvés a siker titka. Időt nem hagyni a gondolkozásra, a latolgatásra! — Mi a terved? — Sürgősen szerezd meg azt az embert! Lehetőleg csendben, zaj nélkül kerítsd kézre. A többi már magától megy. Pilátus úgy fog tenni, mint aki álmában cselekszik, s mire felébred, már nyoma sem lesz a Názáretinék. — És a nép, az emberek sokasága és a tanítványai? — aggodalmaskodott tovább Kajafás. — Ne félj, én tudom, mit kell csinálni velük. Kikre' számíthatsz feltétlenül? — A szadduceusokra, meg a szolgáinkra — válaszolta bizonytalanul Kajafás. — Elég! — Intette le Annás. — Reggelre rendeld a törvényház elé őket. Olyan élményben lesz részük, mint még soha. Kajafás megremegett. Mindig félelemmel és tisztelettel nézett apósára, de most mintha a túlvilág ereje előtt kellett volna térdre esnie. — Egyszóval te előkeríted őt, talán nem lesz nehéz. A tanácskozást majd én irányítom. Csak azt hangoztasd, amit eddig: „jobb egy embernek elvesznie, mint a népnek.” Ez hatásos. — Mikor lesz mindez? — Még ma este, s holnap ilyenkor már nem akarok róla beszélni. Jeruzsálemre lassan ráborult az este. Kaja- fás sürgősen összehivatta a tanácsot. Annás üzenetet küldött Pilátusnak, hogy holnap korán reggelre kihallgatást kér. Az utcákon lázasan futkostak a szolgák, hogy reggelre sokaságot toborozzanak a törvényház elé. S este, amikor a csillagok hideg fénye ott remegett a város felett, betuszkoltak a tanács házába egy embert összekötözött kezekkel. A názáreti Jézus volt. Rédey Pá> Az Egyházak Világtanácsa Hit és Egyházalkotmány Bizottsága először rendezett protestáns teológiai konferenciát Rómában. A konferencián részt vett két, Rómában lakó katolikus teológus is, akik az uppsalai világgyűlés óta tagjai a Hit és Egyházalkotmány Bizottságnak.
