Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-04-06 / 14. szám

KÉSZPÉNZZEL BÉRMENTESÍTVE BP. ÍZ.

m

ÖRS Z ÁG 0 S E V A N G E LIKUS HETILAP

XXXIV. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 1969. április 6.

Ara: 3,— Forint

ARANY ÉS SZALMA

HÚSVÉTI TEMPLOMOZÓK

A húsvéti ünnepekben az öt világrész keresztyén templomaiban sok ezerszer hangzik el, hogy a feltámadott Jézus Krisztus „az egyház fundámentuma”, „sarkköve”, „szegeleiköve”, „alapköve”. Lesznek igehirdetők, akik ezt boldog bizonyságtételként kiáltják el. Mások „polemizálva”, vitatkozva azokkal, akik ezt ma már nem hiszik, bizonygatják az „egyház igazság”-át. Valószínűleg nem is egyszer nagyon is harciasán röppen a levegőbe majd — hogy az egyházon „kívülvalók” is jól megértsék — „az egyházon a pokol kapui sem vesznek diódáimat”! A húsvét mindig alkalmai szolgálhat arra, hogy „lelket öntsünk” azokba, akiknek a lába alól kezd kicsúszni a „hitbeli talaj”, vagyis maga Jézus Krisztus mint „fundamentum”. Egyben a húsvét megkísérthet sok keresztyén igehirdetőt és gyülekezeti tagot, hogy nagy „húsvéti igazságok” ismételgetésével hamis biztonságérzetet keltsen ott, ahol inkább önvizsgálatot, bűnbánatot és revíziót kellene ösztökélni.

Ne értsen senki félre! Nekem sincs kétségem afelől, hogy a „feltámadott Jézus Krisztus az egyház fundámentuma”. Bizonyos vagyok abban is, hogy az egyház nem ingoványra, nem homokra épült. Jézus Krisztus valóban szilárd fundamentum. Mégis azt mondom, hogy a mai keresztyénség a „dolognak könnyebbik részét fogja meg”, amikor el-el „kiabálja”: az egyházon a pokol kapui sem vesznek diadalmat. Néha az a benyomásom, hogy e nagy mondat ismételgetése mögött félelem van, csakúgy mint a kisgyereknél, aki a sötétben kiabál és így akarja legyőzni félelmet. A mi időnkben a világ keresztyénsegének nem ilyen „félelmet legyőző” kiabálásra, hanem gyökerekig menő — Isten szírre előtt folyó — önvizsgálatra van szüksége es ebből folyo gondolkodás- és életváltozásra. így is mondhatom: megteresre!

De éppen ez az, amit a mai keresztyénség minden mással akar pótolni és helyettesíteni. Van a keresztyénségnek egy rétege — köztük tudós külföldi teológiai professzorok —, akik nem azt boncolgatják, hogy miként is áll a dolog a keresztyen- segnek a „fundamentum”-ra való „ráépülésével”, hanem magái a fundamentumot — tehát Jézus Krisztust! — kezdik ki. Ügy gondolkodnak tehát, hogy azért vallott kudarcot sok helyen a keresztyén egyház, mert az a biztosnak hitt fundamentum, nem is olyan biztos! Esetleg meg az sem biztos, hogy Jézus feltámadt. Akik látlak a Feltámadottat, „csak vízióban láttak” stb. Így azután a „fundamentum”-ban lesz a hiba és nem abban, amit „ráépítettek”!

Divatos ma igen sokfelé a világban, hogy az egyház önvizsgálatát, önmagával való szembe nézését igyekeznek „anti-kommu- nizmussal" pótolni. Ügy gondoljak, hogy az menti meg az egyházat, ha másokat okol a saját kudarcaiért, hitetlenségéért és „lembrzsolódásaéri”. A .nyugati keresztyensegben nagy tömegek gondolják azt — tálán még hazai viszonylatban is vannak ilyenek! —, hogy az menti meg a keresztyén egyházát, ha a keresztyének küzdenek a marxista ideológia ellen. Ebben a vonatkozásban azutan az. a „legigazabb keresztyen”, aki „szive mélyéig anti-kommunista”. Természetesen mindig könnyebb volt másokra fogni a hibát: ma is könnyebb Magyarországon is a más világnézetű embereket okolni a magunk, hibáiért. így is mondhatom: könnyebb számunkra ma is a marxistáknak ajánlgatni, hogy „térjenek meg”, ahelyett, hogy az egyház tartana bűnbánatot és térne meg!

így jutottunk el húsvéti cikkünk elméhez: arany és szalma. 1969 húsvétján sem a világkeresztyenségnek, sem a hazai evan- gélikusságnak nem az a dolga, hogy az egyház „fundamentumát” piszkálgassa, és az sem, hogy farizeusi mozdulatokkal a „kívülállókra” fogja a saját bűneiből folyó következményeket, hanem ez a dolga: vizsgálja meg külföldön és itthon, hogy mit is épített Jézus Krisztusra, a fundamentumra! Aranyat vagy szalmát?! Az arany ebben az esetben olyan értékeket jelent, amelyek időtállók és amelyek a jelenben és jövőben jelzik, hogy az egyház valóban egyház, a Krisztusban hívők közössége. Olyan közösség, amelynek tagjai „hallgatnak a Jó Pásztor szavára és követik öt”. Az igazi fundamentumra akkor épül „arany”, ha az egyház tagjai hisznek az evangéliumban és az evangéliumból folyó erővel végzik szolgálatukat az emberek között. „Arany” értékű az egyház magatartása, ha nem önmagával van elfoglalva és nem önmagát táplálgatja, hanem a világgal törődik és annak gondjait hordozva segíti ezeket a gondokat megoldani, „Arany” a fundamentumon az az egyház, amelynek életformája a szeretet: a társadalmi igazságtalansággal, faji-megkülönböztetéssel, gyarmati elnyomással sújtott emberek között. „Arany” a világgal szolidáris Istennek engedelmeskedő egyház!

Viszont „szalmam az az egyház, amely nem mer Jézus Krisztusra, a fundamentumra építeni. „Szalma” az az egyház, amely azt hiszi, hogy „keresztyén világnézet” hangoztatásával meg tudja menteni magát a „nem-keresztyén világnézetek”-kel szemben. „Szalma” az az egyház, amely az „antikommunízmus hité”-ben él ahelyett, hogy Jézus Krisztusban hinne. „Szalma” az az egyház, amelynek tagjai azt gondolják, hogy „evangélikus öntudat”-tal — amelyhez nem párosul élő hit — tudunk jövőt formálni. Szalma az az egyház, amely azzal áltatja magát, hogy az „ellenállás” a feladata a jelenlegi körülmények között. „Szalma” az az egyház, amely „prófétai szolgálatát” a világ kri- tizálásában és „kitanításában" látja önmagának a kritizálása és „kitanítása” helyett. „Szalma” az az egyház, amely szolgálatát az emberek „belső lelki körének” ápolgatására korlátozza és vele párhuzamosan nem r^égzi el szolgálatát a társadalomban és az emberiség nagy családjában.

Az „arany”-nak az a sajátossága, hogy kiállja a „próbát”. A „szalma”-nak pedig az a sajátossága, hogy nagyon gyorsan elég és csak hamu rtiarad utána,

„Mert más fundámentumot senki sem vethet azon kívül, amely vettetett, amely a Jézus Krisztus. Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát és szalmát épít erre a fundamentumra, kinek-kinek a munkája nyilvánvaló lesz...” (1 Kor 3, 11—13)

B. Káldy Zoltán

A KERESZTYENSÉG GYERMEKKORÁNAK nagy ünnepe a húsvét. Amikor még csak formálódóban volt az, amit ma ünnepek rendjének, egyházi esztendőnek nevezünk, egyetlen nagyünnepük volt az első keresztyéneknek: a húsvét, Krisztus feltámadásának ünnepe. Az üdvtörténetnek eleinte kizárólag ezt az eseményét ünnepelték meg, sőt minden vasárnap ezt ünnepelték. „Az Űr napja” — mondották, s azért tették át szombatról vasárnapra, mert akkor támadott fel Urunk s ez az esemény volt hitüknek mindenek feletti csúcsa.

AZ ÉN GYERMEKKOROM nagy ünnepe a karácsony volt, ami mellett minden más ünnep eltörpült. Gyermekvilágom „megajándékozottá” akkor vált, s maradt is mindadBoldog húsvéti ünnepeket

kívánunk kedves Olvasóinknak. A nagyhét minden gyülekezetben a legsűrűbb szolgálati alkalmakkal siet Hittestvéreink elé az igével. Kívánjuk, hogy az ige élő reménységet és megújult bizodalmát ébresszen szívünkben, erősítsen a Eeltámadottba vetett bitben, a szeretetben, az egymás iránti felelősségben és a hordozó imádságban. Könyörögjünk konfirmandusainkért, akik ezekben a napokban töltik előkészületük legelmélyültebb napjait, s akik az ünnepek után hamarosan a gyülekezet úrvacsorával élő közösségébe lépnek, hogy megismerjék a hitben, reménységben és szeretetben erősödés útját s azon boldog vándorok legyenek. Az aggódó szeretet imádságait ne vonjuk meg tőlük.

Káldy püspök Genfben

D. Káldy Zoltán püspök egyházunk képviseleteben Genfbe utazott, ahol tárgyalásokat. folytatott , dr. André Appellel, az LVSZ főtitkárával, valamint D. Paul Hansennel, a kisebbségi egyházak osztályának titkárával s másokkal. A LVSZ és a Magyarorszagi Evangélikus Egyházat közösen érintő ügyekről folytatott megbeszéléseket, főképpen a LVSZ Porto Xlegre-be tervezett világgyűlése előkészítő munkálatairól. A püspök ötnapos távoliét után hazaérkezett

Az Egyházak Világtanácsa genfi székházának kápolnája

E héten...

Húsvét fénye

ragyogja be a ránk köszöntő órákat, napokat. Az a fény, amely nemcsak a nagypénteki események szomorúságát, tragédiáját űzi el, hanem felragyogtatja a megújuló élet ezernyi szépségét is.

A halottaiból feltámadt Megváltó „Békesség nektek!” köszöntéssel lép újra tanítványai körébe, s így nem véletlen az, hogy a keresztyén egyház kezdettől fogva ennek az ősi üdvözletnek a tartalmát helyezte az igehirdetés középpontjába. Nem véletlen, mert az a békesség, amit Krisztus kereszthalála, feltámadása ajándékozott a világnak, az áthatja a hivő ember hitét csakúgy, mint mindennapi életét: minden szándékát, minden cselekedetét. Áthatja úgy, hogy az ember megbékél Istenével, önmagával s — nem utolsósorban — felebarátjávaL Ezért hangzik ma is a „Békesség néktek!” köszöntés úgy a szánkból, hogy az egyszerre kívánja minden ember lelki békességét s az egész világ békéjét.

derekán az egyik vasárnap, amikor Jeruzsálem pusztulására emlékeznek s feketébe öl-- tözik a gyülekezet. Budapesten pedig, a háború -utáni évek hosszú során át .figyeltem fel arra, hogy újév napján átlagon felül zsúfoltak voltak a templomaink.

EZEKBEN VIDÉKENKÉNT

vannak különbségek, de evangélikus egyházunkban. sőt szerte a keresztyén világban egyöntetű a tapasztalat: a húsvéti templomok zsúfoltak. Sok olyan arcot látunk szószékeink alatt, akikkel egész éven át alig találkoztunk itt. Egységbe olvadnak azokkal, akik rendszeres templomjárók. Köszöntjük őket. Vajon mi az, ami húsvét vasárnapján így megtölti a templompadokat, s ilyen egységet teremt a széles gyülekezetben?

KÉTSÉGTELENÜL mindenkiben benne él a húsvéti templomozás hagyománya; Ezt nem szabad lebecsülni. A ke- resztyénsegnek „őstudatában” él a húsvét, ami kissé ösztönszer űleg is hat. Nem logikai- megfontolások döntéséből ered, hanem: — mert húsvét van. Azzal az örömmel tekintünk ezekre a ritkán látott arcokra, amely felismeri a keresztyénség kétezer éves ösz- szefüggését és együvé tartozását.

Másokban erősen mozdul hüsvétkor a. tavasz .öröme.. Jól van, ha ez az öröm a templomba hozza őket., Jakus Imre göcseji 'élményeihez' tartozik az ís — tíz énekből - álló versciklusban meg is írta — amikor „tavasz erzett a levegőben — az erdők fái hozsannáztak”, s á nép messzi utakról is megindult a templom felé. Még Kulcsár Gábor, a falu őspo- gány véne is elballagott;

Olyan ez, mint az áradás,

mely áttör partot, gátakat,

Kergeti őket, vágyva hozza

— mondogatom — a

bűntudat.

A vén Kulcsár meg azt

motyogja,

hogy hozza őket most a

Nap.

Valahogy így van. Nem kell. ahhoz „pogánynak” lenni, hogy a szív is feszüljön, mint a duzzadó rügy, s a napfény, a melegedő táj, a tavaszillat, a rügyező világ hálaadásra indítson, s ha „tavaszi szél vizet áraszt”, hogyne áradna a szív is, s milyen jó ilyenkor mosolyogva köszönteni az élő Istent.

AZ ÜNNEPSZENTELÉS hivő gyakorlata is megmozdít mindnyájunkat Évközben sok vasárnapon elmaradtunk, mert

az .élet üteme és lüktetése'sodort. Amikor munka és pihenés, lekötöttség és kikapcsolódás, feladatok és erőgyűjtés, hivatali^és otthoni tennivalók, az elfoglaltság változatossága, hivatás és kultúrigény kompenzálják egymást* ebben a ritmusban sokszor kizökkenünk a vasárnapi templomozás üteméből. De húsvét, az más. Hüsvétkor ünnepet szentelünk; Ez határkő az év vándorú tján, ütemváltás a ritmusban.

VALAMI MOZDUL bennünk hüsvétkor. A hit harca, megvalósulása a cselekedetekben, a sóvá és kovásszá válás küldetésszerű feloldódáséi, a keresztyéni indítású szolgáló élet a hétköznapokba oldja hitünk tartalmát. De most, hús- vétkor, a gyülekezet templomi közösségébe lepünk számot vetni, Isten színe előtt megpihenni, erősödni. Számadásunk kissé szomorkás, vagy fájó: a hitünk csak pislákoló gyertyabél.

De a gócon vagyunk! A forrásnál, a tűznél, a fénynél. Jó helyen és jókor! Tekintetünk és szívünk önmagunkról Örea fordul, a Feltómadottra. „Nézvén hitünknek bevégzőjére. Jézusra”. Pál apostol mérnökként áll meg a gyülekezetek, az egyház felépítménye mellett. s vizsgálja, mi minden is épült meg benne. A szakértő, szemével néz, s rámutat egyetlen oszlopra: ez tartja azregész épületet. A feltámadott Jézus ez az oszlop. A szegeletkö. Ö él,. Ö cselekszik, Ö tart. S mi pislákoló hittel is Öreá nézünk.

EGY ÉVVEL EZELŐTT

cikk jelent meg lapunkban „A legrégibb húsvéti történet” címen. Sorban jöttek a levelek, kifogások, kérdések és bizonyságtételek. Ezekre a kérdésekre es megnyilatkozásokra már bőven válaszoltunk a „Szent- írás ma” cikksorozatunkban. A cikk széleskörű megvitatása egy boldogító tényt azonban egyetemlegesen kifejezett: a Feltámadottba és a feltámadásba vetett hit egészen mélyen él evangélikus egyházunk népének szívében. Az lehet, hogy hitünk erejével, fokával, intenzitásával olykor bajok, vannak. De hogy kiben hiszünk, az nem vitás.

HÜSVÉTI TELT TEMPLOMAINK gyülekezetén örömmel nézünk végig. Tudjuk, hogy sokakat hoz a tradíció, a tavasz, a megszokás, de sokakat a hit, s az erősebb hitre vágyódás is. Közöttük ülve nézünk a Feltámadottra. Magunkba nézve pedig ezzel az éneksorral imádkozunk:

Am ha egy sóhaj még vár, keres Téged,

Azzal köss, Jézusom, új szövetséget!

D. Korén Emi]

IMÁDKOZZUNK

Űr Isten, mennyei Atyánk a Jézus Krisztusban! Áldunk téged, hogy egyszülött Fiadat, lelkünk főpásztorát nem hagytad a halálban, hanem feltámasztottad, és általa megbékéltettél magaddal bennünket Könyörgünk a magunk számára is életújító kegyelmedért, Szentlelked világosságáért, megváltó Urunk szeretetéért, hogy mi se a halált, hanem az életet szolgáljuk, szavaink és cselekedeteink hirdessék a te dicsőségedet, békességnek áldott Istene. Tégy bennünket valóban készségessé minden jóra, hogy cselekedjük a te szent akaratodat szorgalmas és hűséges munkánkkal, és méltóképpen vegyük ki részünket a béke minden nép javát szolgáló védelmében. Áldásodat kérjük hazánkra, annak népére, vezetőire. Legyen áldásod egyházunkon, hogy szolgálatát tetszésedre, hűségesen végezze. Áldd meg a békéért folytatott munkát szerte az egész világon. Áldd meg mezőinket jó időjárással, minder dolgozó embertársunkat vidám munkakedvvel. Kegyelmed legyen és maradjon velünk mindörökké, az Űr Jézus Krisztus által. Ámen.

l

dig, amíg hitben föl nem nőttem a felismerésig: az élő Jézussal vagyunk igazán megajándékozottak.

Később felfigyeltem arra a jelenségre is, hogy evangélikus népünknek szinte tájegység szerint, sőt jelentősebb gyülekezetek szerint vannak kiemelkedő ünnepei, amikör föltétlenül megtelnek a temp- . lomok. Egy-egy jubiláris templomszentelési emlékünnep, történelmi esemény, vagy bibliai időkre utaló hagyomány lehetnek sajátos alkalmak a gyülekezet egészének megmozdulására. Balassagyarmaton. „hosztiná”-nak mondják a templomszentelési emléknapot. Deák téren sokáig . emlékistentiszteletet tartottak Kossuth Lajos halála napján. A szlovákiai egyházban sok helyen kiemelkedő ünnep nyár