Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-02-23 / 8. szám

I

I

KÉSZPÉNZZEL BÉRMENTESÍTVE BP. R

ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP

XXXIV. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 1969. február 23.

Ara: 2,— Forint

„Szenvedjétek el egymást.,."

Február 23: bojt első vasárnapja! A következő hat hétben nem egyszer hallanak a gyülekezetek az igehirdetésekben passióról, keresztről, fájdalomról. Mindenek felett Jézus szenvedéséről. Szükséges ezt újra és újra hallanunk, hogy azután a „kereszt evangéliuma” megtalálja és hatalmába vegye sziveinket s megtöltse szeretettel. A böjti időszak különösen is alkalmas arra, hogy szíveinket „kitegyük” a keresztről szóló evangélium hatalmának. Mintha ilyenkor fogékonyabbak lennének a máskor olyan kemény szivek...

Különösen is egy ponton szorul a szívünk arra, hogy kitegyük az evangélium munkájának. Azon a ponton, ahol ez a szív semmiképpen sem akarja vállalni a másik ember „elszenvedését”, de igy is mondhatom: szenvedés nélkül akar együtt lenni a másik emberrel. Senki se értse félre: most nem vala miféle hamis „szenvedés teológiá”-t hirdetünk mondván, hogy a „keresztyéneknek szenvedniük kell a bűnös világban”, sőt egyenesen „keresniük kell a szenvedést, mert különben nem igaz keresztyének”. Ezzel a „teológiá”-val már nagyon sokan visszaéltek és tévútra kerültek. Itt most nem erről van szó! Arról sincsen szó, hogy a „jó keresztyénnek el kell tűrnie és szenvednie minden igazságtalanságot és jogtalanságot itt a földön, mert a mennyben úgyis mindenért bő kárpótlást kap” (tudjuk, hogy ez a felfogás hányszor bénított meg sok keresztyén embert abban, hogy küzdjön a társadalmi és gazdasági igazságtalanságok ellen). Sőt még arról sincs szó — ami egyébként egyeseknek vesszőparipája lett egyházunkban —, hogy az adott történelmi körülményeink között egy programja lehet csak a keresztyén embernek: „szenvedve szeretni...” Mindezekről nincs szó, amikor arról beszélünk, hogy a „kereszt evangéliumának” különösen is szívünknek azt a pontját kell eltalálnia, amely akadályoz bennünket abban, hogy „elszenvedjük” egymást, vagyis azt a pontot, amely a másik emberrel való együttlétböl származó szenvedést ki akarja iktatni az életünkből.

Mindenkinek van tapasztalata arról, hogy a másik ember, aki valamilyen vonatkozásban összefügg az életünkkel —i nemcsak segítséget, örömöt, boldogságot jelenthet számunkra, hanem valami oknál fogva lehet teherré, hátráltató erővé, boldogulásunk akadályozójává. Van rá eset, hogy valaki tudatosan lesz az életünk terhévé, mások rajtuk kívül álló okok miatt jelentenek terhet nekünk vagy mi nekik. Általában az emberek hamarabb veszik észre azt, hogy valaki az ő számukra lett teherré, mint azt, hogy ők lettek a másik ember számára azzá.

Igen sok. ember, mivel önmagához van láncolva, csak önmaga körül forog, csak a saját boldogságát keresi és még a- másik emberben is csak azt az eszközt látja, aki az ő boldogságát van hivatva előmozdítani, nem tudja elviselni, ha ez a másik ember vélt boldogságának akadályozójává vagy éppen életének terhévé lesz. ő úgy akar együtt lenni a másik emberrel, hogy az neki semmiféle szenvedést ne jelentsen. Ha pedig mégis valamilyen formában szenvedést jelent számára a másik ember, akkor igyekszik félretolni útjából.

Azt hiszi az emberek egy jelentős része, hogy „emberi szabadságához”, az „emberi méltóság kiteljesedéséhez” hozzátartozik a „magunk útján járás”, vagyis az, hogy úgy éljük az életünket, ahogy akarjuk. Hogy ebből az életstílusból a másik embernek milyen kára, szenvedése és boldogtalansága származik, az már nem ránk tartozik —, gondoljuk.

Amikor Pál apostol az efezusiaknak azt írja: „szenvedjétek el egymást” akkor reálisan számol azzal, hogy mi emberek különbözőképpen nehezedünk rá a másikra és a közösség csak akkor tartható fenn, ha tudjuk „elszenvedni egymást”. Az a görög szó, amit magyarra „elszenvedéssel” fordítunk, a következőket is jelenti: eltűrni, kitartani, elnézni, meghallgatni, elfogadni Az „elszenvedés” tehát azt jelenti tartalmilag, hogy nem megnyúlt arccal valami mártír-pózban elviselem a másik embert, hanem: türelmes vagyok vele szemben, minden nyomorúsága ellenére kitartok mellette, elnéző vagyak vele szemben, nemcsak a magamét mondogatom neki valami nagy monológként, végül elfogadom őt terheivel együtt. Mindezt nem kényszerből, hanem igaz szeretetböl. Szinte magától értődőén!

Az „elszenvedés” végeredményben azt jelenti, hogy nemcsak magam körül forgok és nem a magam önző énjének érvényesüléséért élek, hanem a böjti úton járva annak a Krisztusnak a nyomaiba lépek, aki önmagát halálra adta a világért, önző önmagámnak naponkénti „halálra-adása” révén súlypont áthelyezés történik az életemben: a másik ember boldogsága, jóléte, előrehaladása kerül gondolkodásom és cselekvésem középpontjába. Így tartható fenn és így erősíthető a másik emberrel való közösségem.

Mindezt három vonatkozásban különösen is hangsúlyoznunk kell: a házasság és család, az öregekkel, és a betegekkel való együttélés, végül a közös munka területén.

Azért bomlik fel olyan sok házasság és robban fel sok családi élet, mert a házastársak elfelejtik, hogy még a legszebb és legboldogabb házasság is csak úgy tartható fenn, ha a házastársak tudnak egymás boldogságáért „szenvedni” is. Egyfelől olyan értelemben, hogy naponként tudják önző énjüket „halálra adni” a másik boldogságáért való életfolytatás közben, másfelől olyan értelemben, hogy akkor is vállalják egymást, amikor a másik beteg, vagy valami oknál fogva „nem szeretni való”. Ez utóbbi esetekben sem abból indulnak ki, hogy „emberi szabadságukhoz tartozik” közösségük felbontása, hanem abból, hogy kell tudni egymást hordozni, elfogadni és „elszenvedni”. Aki azt hiszi, hogy áldozatvállalás nélkül van közösségi élet, az önmagát csapja be.

Mindez vonatkozik az öregekkel való viszonyunkra is. Sok családban szabadulni akarnak a sok terhet jelentő öregektől. Keserűen jegyezte meg egyik világi lapunkban családjától sokat szenvedett öreg: „Soká élünk...” Ebben a vonatkozásban is vállalniuk kell a fiatalabbaknak az „elszenvedést”, de nem a kényszerű elszenvedést, hanem a szeretetböl fakadó áldozatos elfogadását az öregeknek.

Munkahelyen a munkatársi viszonyban is csak úgy haladhat előre a munka, ha tudják a munkatársak egymást elfogadni, elhordozni, megbecsülni és szeretni.

Az értünk halálra ment Krisztus nekitek is tud áldozatos sze- retetet adni.

D. Káldy Zoltán

A világkeresztyénség 1968-ban

I.

Az 1968-as esztendő teológiai

próbálkozásai és egyházi eseményei még jobban tudatosították az egész világ keresz- tyénségében, hogy sehol sem könnyű ma az egyházaknak teljesíteniük feladatukat a világban. Okait sokan még mindig külső körülményekben keresik, sőt gyakorlati recepteket is ajánlanak a problémák megoldására.

M

ert sok keresztyén emberrel el lehet hitetni, hogy- a technika korszakának az embere egyúttal vallástalan ember is. A technika embere — úgymond — kezébe vette életének és létének eddig rejtett erőit és törvényeit és bele tud tekinteni a világegyetem — az univerzum — nagy távlataiba. Ez a körülmény alapjaiban lerombolta a Biblia régi világképét és ezért a ma embere nem Isten világfenntartó müvének a nyomait és tényeit keresi a (természetben és a történelemben. Tehát nem Istenben hisz, hanem abban a tudományban, vagy tudományokban, melyek ezt a világot, annak titkait és törvényeit megnyitják, föltárják számára. Az emberi kutató és fölfedező ész olyan győzelmes utat tett meg az atom fölfedezésével és a kozmikus űrkutatásokkal, hogy az univerzum, a teremtett világ és benne az embér élete és gondolkodása éppen az emberiség művelt és egyre műveltebb rétegeiben elveszítette vallásos vonatkozásait és tartalmát. Az ember a „földöntúli” valóság nélkül tesz kísérletet életének a formálására. Ma ezt divatosan úgy szokták mondani, hogy a mai ember szekulárisan gondolkodik és éL

S

ok igazság van ezekben a megállapításokban. 1968 embere valóban nem azonosa középkor, vagy akár a múlt század emberével! Mégsem fogadhatjuk el ezt az érvelést, mert ez a felelősséget megint a ma embere és a mai világ nyakába varrja. Közben hallgat arról, hogy az emberi tudás és ismeret lényegéhez tartozik Isten teremtő szándékának megfelelően is a világ egyre teljesebb megismerése és az ember szolgálatába állítása. Ehhez az isteni teremtő szándékhoz képest mi keresztyének követtünk el sorozatos mulasztásokat, amikor nem akartuk vagy megkésve fedeztük föl, hogy az új ember, az új világ, a tökéletesebb tudomány egyre újabb feladatok elé állítják az egyházakat. Hogy újra meg kell tanulnunk a Biblia olvasását — a szekularizált világ tényeit és tapasztalatait szem előtt tartva. Ami persze nem azt jelenti, hogy hozzáidomítjuk az evangéliumot a valóság újonnan megtapasztalt tényei- hez, hanem azt jelenti, hogy megszabadítjuk pl. igehirdetésünket az elavult gondolkodástól, az élet meghaladta szemléletektől. Üj, korunknak és a mai kor emberének a gondolatmódját, életstílusát és életérzését magunkba fölvéve kell megfogalmaznunk az ősök bizonyságtételét. Kezdve azzal, hogy mi a bűnök bocsánata és mi a megváltás, mit jelent Krisztust követni, mi a kereszt és feltámadás, mit jelent az újjászületés és Szent Lélek ?! Mert, ha ezt nem tesszük meg — és erre elsősorban az az egyházi nemzedék a leghiva- tottabb, amelyik már beleszületett az új korszakba! — akkor nem „profitál” belőlünk a mai ember és nem is tudunk neki igazi segítséget, érvényes tanítást adni atekintetben, hogy hogyan igazodjék el az emberi életnek az üdvösségre vonatkozó kérdéseiben és ta nácstalanságban hagyjuk arra nézve is, hogy mi a feladata, a küldetése és felelőssége a másik embert — közelit és távolit — illetően.

E

zen a téren azonban' egyre világosabbá válik szá munkra, hogy korunk sok megoldatlan problémájának a gyökere abban van, hogy sem a világi gondolkodás, sem a keresztyén teológia nem tudta a mai napig megemészteni és megnyugtatóan megoldani azokat a kérdéseket, amiket a felvilágosodás kora vetett föL HiHáromszoros ünnepi aktus

Teológiai Akadémiánk háromszoros ünnepi aktusra készül február 27-én, csütörtökön délelőtt az Országos Egyház Üllői úti székházának imatermében.

Az Országos Egyház Presbitériuma az ősszel tartott ülésén két üresedésben levő tanszéket töltött be, s teológiai tanárrá választotta dr. Vámos Józsefet és dr. Fabiny Tibort. Dr. Vámos József az egyház- és társadalomtudományi tanszéket tölti be, dr. Fabiny Tibor pedig az egyháztörténeti és egyházjogi tanszéket. A két új professzort ünnepi istentisztelet keretében iktatja hivatalába D. Káldy Zoltán püspök. Az istentisztelet fél 11 órakor kezdődik. Az ütána következő, 11 órakor kezdődő ünnepi ülésen pedig doktorrá avatják Selmeczi János esperest, aki február 6-án védte meg nyilvános disputa keretében teológiai doktori disszertációját.

Az ünnepi ülésen hangzik el a két új teológiai tanár székfoglaló előadása. Dr. Vámos József „Egyház- és társadalomtudományi feladataink” címen, dr. Fabiny Tibor pedig „Egyháztörténet-írásunk mai kérdései” címen olvassák fel értekezésüket.

A hármas ünnepi aktusra a Teológiai Akadémia tanári kara szeretettel várja az érdeklődőket.

IMÁDKOZZUNK

Jó Atyánk! Eléd visszük személyes életünk, szeretteink életének, az egész embervilág létének minden betegségét és nyomorúságát Látva bűnünket és szenvedve a bajokat, őrizz meg minket az elkeseredéstől. Eléd visszük sikereinket, örömeinket

is. őrizz meg a beképzeltségtől és a, gőgtől.

Azzal a bizalommal visszük eléd életünk minden dolgát, amivel Jézus Urunkhoz közeledtek egykor az emberek. Benned reménykedünk, hiszen magunkban olyan gyengék vagyunk. Küldd Szentlelkedet erősödésünkre és jobbulásunkra, hogy Egyszülöttedet értünk adó végtelen szereteted rajtunk kárba ne vesszen. Ámen.

szén akár az ún. „nagykorú keresztyénség” problémáját elemezzük, akár a „hit és élet”, tehát a hitből folyó tetteknek a kérdését vesszük elő, akár pedig az „egyházi egységre törekvés” valódi tartalmát és' célját boncolgatjuk, kitűnik, hogy ezeket a kérdéseket már a felvilágosodás filozófiája és teológiája fölvetette és megfogalmazta. Annak idején csak a teológusok és ún. „műveltek” részére. Ma azonban „mindenki” számára jelentkeznek a föl- világosodás fölvetette kérdések és talán abban rejlik korunk; nak bizonyos nagyobb bátorsága, hogy ma már nem bélyegzi a fenti kérdéseket „egyháziat- lanoknak”, hanem Világos választ keres rájuk.

A

fölvilágosodás fölvetette kérdések azonban ma szí- neződnek azzal a történelmi és nemzetközi politikai szituációval is, amiben a ma embere benne él és akár tudja, akár nem, életérzését és „világtudatát” a Tegmesszebbmenően meghatározza. Az 1968-as esztendő éppen azzal kapott új színt az előző évekhez képest, hogy benne jelentkezett legmerészebben a szekularizált és még mindig vallásos embernek merész álma az újnak és újjá- alakítónak akarásában. Különösen is képviselte ezt a vonalat az ifjúság. Az egyházi egységtörekvés pedig egészen új korszakot nyitott az ökumenikus egyháztörekvések és bizonyos politikai események révén. A keresztyén hitből folyó tetteknek, tehát a világért érzett felelősségnek a tudatosításában szintén nagyot léptünk előre 1968-ban. Ezt képviselte elsősorban a Keresztyén Békekonferencia világgyűlése. Mindhárom mozgató erő látványosan jelentkézett 1968- ban, ezért a következőkben ezeknek a mozgató erőknek pozitív és negatív jelentkezésével foglalkozunk.

Dr. Pálfy Miklós

Elena Katinová levele

D. Ludovit Katina püspök tragikus haláláról az elmúlt év végén hirt adtunk. Az özvegyet hazánkból is sokan keresték fel részvétlevelekkel. Köszönő levelét Katina püspökné kérésére közöljük.

Hálás köszönetemet szeretném kifejezni a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökeinek, világi elöljáróinak, lelkészeinek, az Evangélikus Élet olvasóinak, és mindazoknak a jó barátainknak és ismerőseinknek, akik felejthetetlen férjem, az áldozatkész apa és nagyapa, megértő rokon, a hronseki gyülekezet lelkésze, és a Szlovákiai Evangélikus Egyház Nyugati Egyházkerületének püspöke, D. teol. h. c. Ludovit Katina hatvanadik életévében történt tragikus halála alkalmából részvétüket fejezték ki, s a gyászoló családot imádkozó szeretetükben hordozták. 1

Az elhunyt az evangélikus keresztyén szeretet melegével viseltetett a Magyarországi Evangélikus Egyház, és annak népe iránt, s ápolta a hit és az egyház egységét.

A Mindenható kísérje áldásával az őszinte részvét megnyilatkozásait, amelyek nagy fájdalmunk és súlyos veszteségünk emberi enyhítését célozták, értékelve az elhunyt munkálkodó életét, törekvéseit és küzdelmeit.

Kérjük mindazokat, akik drága elköltözöttünket ismerték és szerették, őrizzék meg emlékét szívükben.

Az Ür Jézus Krisztus, akinek az elhunyt igyekezett mindig hű szolgája lenni, tegye őt érdemessé odaadó követőinek szóló elismerésére és ígéretére: „Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután, menj be a te uradnak örömébe” (Máté 25, 21).

Minket pedig erősítsen meg az örökélet retnénységével és bizonyosságával: „Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége, és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké” (Dán. 12, 3).

Elena Katinová és családja

ÜJ EGYHÁZI ELNÖK WESTFÄLIÄBAN

Január 3-án iktatta be hivatalába a Westfáliai Evangélikus Egyház új egyházi elnökét, D. Hans Thimme eddigi alel- nököt, a múlt évben nyugalomba vonult D. Ernst Wilm elnök.

Az új elnök kijelentette a

beiktatásán mondott igehirdetésében, hogy az egyházi rendnek reformra van szüksége, sokkal rugalmasabbnak kell lennie, mint a mostani, hogy meg tudjon felelni az egyház a mai követelményeknek.

„Nagyon hálásak vagyunk kormányunknak, hogy szövetségben a szocialista államokkal, kezdeményezéseivel és javaslataival következetesen fáradozott azon, hogy megvalósuljon a szociális igazság népünk körében és béke legyen a népek világában” — jelentette ki D. Moritz Mitzenheim türin- giai evangélikus püspök egy wartburgi megbeszélésen, amelyen Hans Seigewasser, az egyházi ügyek államtitkára, a Tü- ringiai Tartományi Egyház Tanácsa, valamint egyházi tisztségviselők és az állami hatóság képviselői vettek részt.

Mitzenheim püspök azt kérte az állam képviselőitől, hogy ne szűnjenek meg fáradoznia nemzetközi béke rendjének a megteremtésén, elsősorban Európában, de azon túl az egész világon is. A Német Demokratikus Köztársaság pedig legyen és maradjon „a béke országa, a béke bástyája. A nyugati államoktól pedig azt várjuk, hogy a Német Demokratikus Köztársaságot, amely minden kétséget kizáróan állam, mint államot elismerik”.

A BÉKE BÁSTYÁJA