Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-12-28 / 52. szám

Ösztönösen megrázzuk a fejünket, amikor egymás mellett találjuk a két szót: „látható”, „Isten”. Ügy gondoljuk, a kettő kizárja egymást. Nyilván innen ered az a gyakori kifejezés, hogy „láthatatlan Isten”. És mi mindent tett meg a „láthatatlan” Isten „meglátására” vágyó ember évszázadokon és évezredeken keresztül azért, hogy legalább csak egy pillanatra felvillanjon előtte az Isten arca. Önkínzás, önkívület, narkózis, szektás őrület jelzik azokat a „lépcsőket”, melyeken egyesek el akartak jutni az Isten „meglátására”. Az Isten meglátására irányuló vágyakozás mögött gyakran nem egyszerűen valamiféle kíváncsis- kodás volt, hanem a hivő embernek az a törekvése, hogy a „látás” révén is jobban valósuljon meg Istennel való közössége. Ezt a „látást” azonban nem engedte meg az Isten.

Az első karácsonykor mégis megtörtént a nagy csoda: látható lett az Isten Jézusban. A Zsidókhoz írt levél szerzője úgy beszél Jézusról, mint Isten „lényének képmásá”-ró\ (Zsid 1, 3). Az Újszövetség eredeti görög nyelvében a „karaktér” kifejezés szerepel Jézusra vonat* kozólag. Ez a szó pedig ezeket jelenti: íenyomat, másolat, bélyeg, pecsét. A szentíró nyilván azt a képet akarja használni a valóság kifejezésére, amely akkor jön létre, amikor valaki egy érmét készít és az anyagba „belenyomja” vagy „belevágja” valakinek az arcát. Jézus Isten lényegének, valóságának a' „lenyomata”. Isten teljes és hű képmása. Isten eddig elrejtett lénye látható formában jelent meg Jézusban. Mivel Jézusban „nyilatkoztatta ki magát Isten”, azért Jézuson „olvasható le”, hogy kicsoda az Isten, ő teszi „láthatóvá” Isten arcát, lényét és lényegét, akaratát és célját.

Mi tudjuk és valljuk, hogy Isten az ö hatalmából, erejéből és bölcsességéből megmutat valamit a természet világában, a népek történelmében és a lelkiismeretben is. Mindezeken keresztül kirajzolódnak bizonyos vonások az Isten „arcáéból. Ezek a vonások azonban nem elegendők Isten lényének és lényegének kifejezésére. Egyedül a Fiú, aki „született és nem teremtetett” adja kezünkbe az egyedüli hiteles képet Istenről. De nem „fény- kép”-en, hanem önmagában, hiszen O Isten lényének hordozója. Benne az Isten van köztünk és velünk. „Mert tetszett az Atyának, hogy az ö egész teljessége őbenne lakozzék” (Kol 1, 19).

Ha valamikor, akkor éppen karácsonykor kell önvizsgálatot tartania a keresztyén embereknek arra vonatkozólag, hogy ténylegesen elfogadták-e Jézust — személyét és művét — Isten ' „kinyiíatkoztatásá”- nak. Vagy más -ra várnak? Ha egyik-másik nyugati országban élő teológiai tanár „eszmefuttatását” olvassuk, néha az a benyomásunk támad, hogy nem tartják „elegsndő”- nek (vagy talán még igaznak sem!) mindazt, amit Jézus születésével, halálával, feltámadásával, mennybemenetelével és evangéliumhirdetésével Istenről kinyilatkoztatott. Mintha Istent és Jézust valamiféle „pótvizsgára” kellene utasítani, amelyen azután „többet

produkálnak”, teljesebbé teszik „önközlés”-üket, hogy az elegendő lehessen a modern ember számára is. A világ különböző részein bizonyos „ifjúsági csoportok” is szeretnék valami „újabb’’ kinyilatkoztatásra sarkallni Istent, amellyel „a mai életben is lehetne valamit kezdeni ...”. Ismét mások a ke- resztyénságben szeretnék azt javasolni Istennek, hogy a Jézus Krisztusban történt kinyilatkoztatáson több-kevesebb „korrekció”-t hajtson végre, miután az „újabb Biblia-kutatások mérlegén nem tartható fenn minden részlete a kinyilatkoztatásnak”.

A karácsonyi fényben azonban az is nyilvánvalóvá lesz, hogy nem is az Istennel, nem is a Jézus Krisztussal és még csak nem is a „kinyilatkoztatással” van baj, hanem azzal az emberrel, aki nem akar engedelmeskedni a magát Jézus Krisztusban kinyilatkoztató Istennek. Mondhatnánk azt is, hogy az ember „önkritika” helyett Isten kinyilatkoztatásának kritikájába menekül. Meg vagyok győződve róla, hogy azok a teológiai tanárok, akik néhány nyugati teológiai fakultáson üres óráikban kitalálták az „Isten, halott” teológiát, vagy Jézus feltámadásának a „hiszékenység” területére való átutalását, vagy azok az ifjak, akik „valami mást és valami újat” várnak Istentől, végeredményben Isten által való sarokba, szőri tottságukból szeretnének menekülni. Az engedelmesség helyett spekulációkban élik ki magukat. Az egyik egyházi világszervezet konferenciáján egy esti „táncos áhítat” nézése közben valaki megszólalt mellettem: „Ezek még ilyet is kitalálnak, csak engedelmeskedni ne kelljen az Istennek.”

Igenis ma, 1969 karácsonyán — amikor ünnepeljük, hogy Jézus Krisztusban láthatóvá lett az Isten — az a keresz- tyénség elsőrendű feladata, hogy engedelmeskedjék a magát kinyilatkoztató Istennek. Annak az Istennek, akit úgy mutatott meg Jézus, mint aki azt akarja, hogy „minden ember üdvözüljön”. De azt is akarja, hogy az általa teremtett ember „Isten képűségé”- nek hordozása közben emberi méltóságban éljen és küzdjön minden ellen, ami ezt a méltóságot csonkítja. Küzdjön a háború, a faji megkülönböztetés, az éhség, a társadalmi igazságtalanság ellen. Ugyanakkor munkálkodjék a békéért, a faji egyenlőségért, a társadalmi igazságosságért, az emberi méltóság megbecsüléséért, a gazdaságilag elmaradott népek felemelkedéséért, általában az emberiség boldogulásáért, azért, hogy a Föld valóban otthonává legyen az emberiség nagy családjának. Ebbe a munkába belefér a fáradozás az egyes ember békességéért és boldogságáért, a családok belső és külső békéjéért.

Isten ugyanis mindenekfelett olyan Istennek nyilatkoztatta ki magát, olyannak „láttatta” meg magát, mint aki irgalmas és szerető Isten. Erről prédikál karácsony: „Született rréktek a Megtartó!”. Ezt hirdeti nagypéntek: „Egyszülött Fiát adta!”. Erről tesz bizonyságot húsvét: „Feltámadt megigazu- lásunkra!”. Mindezzel együtt Isten azt is „láthatóvá” teszi magáról, hogy Ö a békének, az

életnek, a kenyérnek is Istene és ez utóbbiak nem „másod- rendűek” nála.

Mindebből nyilvánvaló, hogy nem a Krisztusban lett kinyilatkoztatást kell „korrigálni” vagy „kiegészíteni”, hanem az adott kinyilatkoztatást kell szembesíteni (konfrontá’.ni) azokkal a problémákkal, amelyek a mai emberekben és emberek között vannak. E ponton viszont kitűnik az ,is, hogy nemcsak azok a nyugati teológiai tanárok és bizonyos ifjúsági csoportok engedetlenek Istennek, akik cselekvés helyett kritizálják a Jézus Krisztusban történt kinyilatkoztatást, hanem azok a gyülekezeti tagok és lelkészek is — Magyarországon is —, akik nem mondják és nem prédikálják Isten kinyilatkoztatott igazságát azokkal a kérdésekkel ösz- szejüggésben, amelyekben a mai ember nemcsak az egyéni életében, de a társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális területeken is érdekelve van. Éneikül pedig karácsony, csak a „kis Jézus” hópelyhes ünnepe, nem pedig a S-abáditőé.

D. Káldy Zoltán

A legendák meseszerű kiszi- nezése a sugárzó arcú, göndör hajú gyermekről, akinek isteni ajkán a szeretet mosolya jelenik meg, távol áll az evangélisták reális, szemléletes előadásmódjától.

EMBERILEG ALACSONY SORBAN, a legmostohább körülmények közt születik meg Jézus Krisztus. Mária jászolba fekteti újszülöttjét. Lukács karácsonyi történetétől távol van minden doketista vonás, semmiben sem szűkíti meg Jézus Krisztus valóságos emberségének tényét. Ugyanakkor ezzel, a mostoha viszonyok között megszülető Messiás-kényei, éles ellentétben van kora váraltozása, amely szerint a Messiás szó egyértelmű volt a király fogalmával, annak dicsőségével és hatalmával. Az Isten királyi trónjáról leszálló „Isten Fia” képe a kortzrsak elképzelése szerint nem egyezhetett a szegényes formák közt megszülető Messiás tényével. Már itt is megvalósul az, ami később végigvonul Jézus Krisztus egész földi életen, hogy Isten nem az emberi váradalKarácsonyi köszöntés

Ellobbant az ádventi koszorú negyedik gyertyája Is. Üj fények villannak: karácsonyfagyertyák és csillagszórók fényei töltik be szobánkat és szívünket. Mit világítanak meg benne? Gyermekek tágra nyílt szemét, boldog mosolyát, egymást ölelő családtagokat — vagy magányos, csupán emlékező arcokat? Célhoz ért ünnep előtti ideges futkosásunk az a'ándékr.k keresésében, ki-ki megkapta a magáét, vár a terített asztal. Kivel, Kikkel osztottuk meg karácsony örömét? Vagy maradtunk egyedül, jobban, mint bármikor a hétköznapokban?

Egyedül? „Ahol Isten és még valaki van, ott nincs többé sem kisebbség, sem magány” — szól egy régi finn mondás. Isten közelsége mindent betölt: fények útján jár az igében, Fiában pedig a szeretet melegét küldte s az oly színesen, sak- szerűen, gyümölcsözően bomlott szét az embervilágban, mint soha másutt.

Nézz szét a világban: Istenem, mivé lett ez a szeretet? Frontok, menekülttáborok, gyűlölet szította feszültségek, hadiözvegyek és árvák Keleten és Közel-Keleten, elnyomás és kizsákmányolás — mivé lett a szeretet?

Uj elszánás, új erő forrása karácsony. Szánjuk el magunkat közeibe és távolba sugárzó igaz szeretőire. Tisztuljon a szívünk, s tisztuljon a megértés, kölcsönös megbecsülés, a szeretet által a világ!

Boldog karácsonyi ünnepeket!

Köszönet és jókívánság

D. Káldy Zoltán és D. dr. Ottlyk Ernő püspök köszöni az Evangélikus Teológiai Akadémia tanárainak, az egyházmegyék espereseinek, a gyülekezetek lelkészeinek, felügyelőinek, presbitereinek és híveinek karácsonyi és újévi jókívánságait.

Akkor, amikor a küldött köszöntéseket megköszönik, Isten gazdag áldását kérik a teológiai tanárokra, az esperesekre, a gyülekezetekre, azok lelkészeire, felügyelőire, presbitereire és híveire, s boldog, békés új esztendőt kívánnak egyházunk minden tagjának. '

NEM SOKAN MONDTAK

Nincs Ister) iránti szeretet a Jézus Krisztus egyháza szol- felebarát szeretete nélkül és gáló egyház s ha nem az, ak- nincs reménység a túlvilágban , .„„ház

az evilágban való reménység 1S egyhaznélkül. Bodelschwingh

Niemöller Márton

AZ ATOMFEGYVER ELLEN

Az Auszráliai Egyháztanács sárlásáról vagy előállításáról végrehajtó bizottsága felszólí- és jobban tájékoztassa a köz- . ., , . , , , véleményt az atomsorompó

tóttá a kormányt, hogy mond- egyezmény aiáirásának a ki

jón le az atomfegyverek vá- rüíményeirők

mák és elképzelések szerint küldte el Egyszülöttjét a világ megváltására, hanem úgy, ahogyan azt ö eltervezte. Csak az Isten akarata iránt engedelmes hit tudja követni Jézus Krisztus útját, születésének első pillanatától kezdve.

A BIBLIA ÉS EVANGÉLIKUS Máriáról szóló tanítás egyik jellemvonását tükrözi igénk, amikor arról szól, hogy Mária „elsöszülött" fiát szülte meg. Ez magiban foglalja azt az állítást, hogy később további gyermekeknek adott életet. Ez megegyezik Máté evangélista szavaival is, aki szerint József addig nem tekintette }Mgriát feleségének, „amíg meg nem szülte elsőszülött fiát” (Mt 1,25).

KARÁCSONY LÉNYEGE már ebből is kitűnik: amikor Isten elrendelte, hogy Egyszülöttje az emberi nemzetség kedvéért valóságos emberré legyen, akkor Jézus Krisztus magára vett minden emberi nyomort és bűnt — bár maga bűntelen volt —, hogy érettünk áldozattá legyegu -■Az evangélista azért ■hangsúlyozza ki olyan szemléletesen, Jézup. Krisztus születése emberi vonásainak egyszerű körülményeit, hogy lássuk, Isten a mi testvérünkké, testünkké és vérünkké lett, velünk mindenben osztozott, a teljes és valóságos embersorsot vette magára. Isten Fia testté lett, az ő teste és a miénk között nincs más különbség, mint hogy ő bűn nélkül való, mert a Szent- lélektől fogantatott, s Isten Szűz Mária testét-lelkét úgy töltötte be Szentlélekkel, hogy Jézus Krisztust bűn nélkül foganta, hordozta méhében és szülte meg. Igaza volt Luthernek, aki ennek a történetnek a prédikálásakor így kiálltott fel: „Istennek legyen hála, nem forgok immár veszedelemben, mert van testvérem, aki Isten Fia és mégis azzá lett, ami én vagyok!”

AZOKAT KERESI ISTEN, akik a nép egyszerű fiaihoz tartoznak. Jézus Krisztus semmi közösséget nem vállal a földi királyok és előkelők magatartásával, az ő környezete már születése percétől fogva egyszerű emberekből áll, első gyülekezetét a mezőn őrködő pásztorok alkotják. Ezek ugyan első pillanatra megfélemlettek a mennyei fény ragyogása miatt, az angyalok váratlan megjelenésétől, de csakhamar megértették, mekkora eseménynek lehetnek tanúi.

LUTHER MAGYARÁZATA SZERINT: „Ignoti nulla cupido”, amit nem ismerünk, azután nem is vágyódunk, az elrejtett kincs: értéktelen kincs. Az ige hirdetésének jelentősége emelkedik itt ki. Hiába született meg Jézus Krisztus, ha azt Isten nem hirdetteti ki, ha nem tudatja az embervilággal, ha az előttünk fekvő kincs mellett közönyösen elmegyünk. Az ige az a hatalom, amely számunkra magyarázza meg, teszi értékké azt, amit Isten elkészített. Énpsn ezért „evangélium” az Isten szava, nem rettentő, félelmes szó, hanem felvillanyozó örömhír, nemcsak a betlehemi pásztorok,' hanem minden ember számára.

EZ AZ ŰR KRISZTUS, a valóságos Isten most valóságot

emberként csupán törékeny, kis csecsemő, aki nem királyi palota pompája közt látta meg a napvilágot, hanem felismer- hetőségánek az a jele, hogy kisgyermekként bepólyálva, jászolban fekszik, a legegyszerűbb emberi körülmények között. Ez pedig Istentől akart jel. Isten tervezte úgy, hogy a testté lett Ige az ember valóságos testvérévé legyen, Isten Fia most egy gyengéd fiatal szűz ölében parányi csecsemőként éljen a földön, hogy istensége és urasága az alacsony- ség és alázatosság palástjába legyen burkolva.

AZ ISTENT DICSÉRŐ MENNYEI SERÉGEK sokasága mögött Isten hatalma és ereje tűnik elő, hogy ezzel adja megfelelő , kontrasztját a gyermek gyengeségének és kiszolgáltatottságának.

Az angyalok Isten dicsőségét magasztalják. Nem beszél nek Jézus Krisztus keresztjéről, vagy az ö jövendő dicsőségéről, sem arról, hogy Jézus szülei és a pásztorok milyen kegyelemben részesültek, sem Izrael dicsőségéről vágy bűnei- , ről,, hanem . egyedül Isten di- " bsőségéi magasztalják, akinek terve nagyszerűségét most látják kibontakozni igazán,

De éppen azért, mert Isten embert megmentő terve a földre irányul, hogy Jézus Krisztus által végezze el a megváltás csodáját, az angyalok énekének másik része a földre vonatkozik. Isten mm ' a maga számára tartja meg dicsőségét és hatalmát, hanem kiönti azt az embervilág megmentésére Jézus Krisztus áltat. A dicsőséges Isten a földön békességet és az emberek között jóakarat megnyilvánulását akarja látni.

AZ IGE TESTTÉ LÉTEDÉBEN nyilvánvalóvá lett, hogy Isten irgalmas és kegyelmes Isten, hiszen Egyszülöttjét sem kímélte, hanem odaadta az embervilágért. Ennek az isteni gesztusnak az az egyetlen várható visszhangja, hogy az ember is ennek a kinyilatkoztatott akaratnak a nyomán járjon békességben és jóakaratban a lakott földön. Ez természetszerűleg jelenti az egymás közötti szeretet individuális megnyilatkozásait, és a vil igot átfogó méretű szeretet kollektív békére vonatkozó perspektíváját. Az emberszeretet konkrét cselekedeteitől elvá'aszt- hatatlan az emberiség jövőjéért érzett felelősség, a világ békéjét biztosítani kívánó magatartás. Luther magyarázata szerint a béke héber nyelven minden jót jelent.

Isten szeretetcselekedetének az ember részéről jövő visszhangja sem lehet más, mint a kapott és nyert szeretet vissza- tükrözése az embertestvérek körében. D. (Ír. Ottlyk Ernő

A látható Isten

* » ■

Érettünk született