Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-12-28 / 52. szám

Karácsony útja máig

pß

Mit jelent az O uralma?

Ézsaiás 9, 2—6

Karácsony igéje remenyteljes holnapot mutat. Kiheszélhetet- len öröm hinni, hogy „az uralom az Ö vállán lesz”. S az Ö uralma alatt összetörik a nyomorgatók botja, tűz martaléka lesz a véres hadi öltözet, megerősíti a jogosságot és az igazságot.

Nyomorgatók botja, hadi öltözet, jog... Nem templomi fogalmak. Nagyon is „e világi” dolgok. A „polis” (= város) dolgai. De Jézus Krisztus sohasem barikádozta el magát a templom falaival. A „profán” területeken éppoly otthonosan mozgott, mint a „szent” helyeken. Arról beszélt, hogy a gazdagok nem juthatnak be az üdvösségre. Heródesnek úgy üzent: „Elmen- vén, mondjátok meg annak a rókának...” Jézus uralma polis-i, politikai vonalat is jelent, mert az egész világra, annak minden területére vonatkozik. Nemcsak templomi zsolozsmázást, összekulcsolt kezet, oltára elé térdeplést jelent Ö, hanem keze megérinti az önző gazdagok vállát és azt mondja: „Vigyázz! Az nem megy, hogy neked mindened megvan, melletted meg falat-kenyérért sírnak gyermekek ezrei!" Megérinti a fegyverkezőket: „Megálljatok! Évezredek óta intéztek-e már el valamit is »vérbe fertőztetett öltözettel«?!” Odalép az igazságtalanhoz és igazságra inti, mert az igazságé a jövő. Megrázza a nyomorgatókat, másokat gyötrőket és megértést kíván, mert a megértésé a jövő.

Néki adatott minden hatalom! Nem kisded többé, nem, istállóban fekszik, nem üthető arcul, nem kötözhető meg!

„Az uralom az Ö vállán” ...És mivel mindezt a „seregek Urának buzgó szerelme mlvelendi”, — ez az uralom MINDENKIÉRT, mindenki érdekében van. Jóakarat az Ű uralma. Mert szeretetböl fakadó.

Kedves, drága ünnep a karácsony! Gyermekkorunktól fogva mennyi melegséget kaptunk kandallójánál, szüléink, testvéreink körében. Jó is ez nagyon. Ez a 2700 éves jövendölés is örvendezésről, vigadozásról szól. Ez az ige éppen ezt a meleg hangulatot akarja tartalommal megtölteni. Azért örülhetünk, azért nézhetünk szét a világban reménységgel, mert a szeretet, az igazság, a békesség, a jóakarat birtokosa a mi, karácsonykor hozzánk érkezett Jézus Krisztusunk. És mivel az uralom az ö vállán van, mindezt a sok áldást nemcsak messziről, a világ pereméről próbálja megálmodni, hanem belefolyik Leikével a világ történésébe s buzdít, visz a jó felé. Embereket hiv el ma is minden nép közül és minden tájról, akik munkálják a jót.

Boldog karácsonyt! Áldott jövendőt!

Görög Tibor

Karácsony hosszá utat tett meg a történelemben. Kezdetben az apostoli igehirdetés egyik alkotóeleme volt. A legrégibb karácsonyi ige: „Amikor eljött az idő teljessége, elküldte Isten az ő Fiát, aki asz- szonytól született” (G. 4,4). Pál írta ezt a mondatot 55 körül. Tanulságos visszatekintenünk rá, mert karácsony mivolta a legvilágosabban tárul fel benne: maga a puszta esemény, de teljes hitbeli súlyával. Istentől megszabott időpontban megjelent a Földön Isten küldötte, Fia, aki édesanyától született, mint minden más ember. Nekünk, akiknek karácsony már az év színes napjaivá vált, nem árt koncentrálnunk a döntő tényre, máskülönben karácsony mozgalmasságában éppen a legfontosabbról feledkezünk meg.

Aztán felbukkan a Jézusról szóló őskeresztyén hagyomány

egyik ágában, amelyre Lukács evangélista talált rá, a karácsonyi történet (Lk. 2,1—20). A felejthetetlenül szép és mély elbeszélés, mely bennünket is gyermekkorunk óta kísér, kimeríthetetlen bányája lett később festők, művészek alkotásának, s patakzó forrása az egyház karácsonyi éneklésének. Jó lenne egyszer végigelmélkedni nyugodt csendben, sietség nélkül, a mondatok mélyére ereszkedve. Mert a karácsonyi történet csillogó varázsa legtöbbször csak hangulatot ád lelkűnknek, színeket és zenét. Pedig „jellé” válhatnék, ahogyan ezt a szót meg is találjuk benne (12. v.). Jellé a történet egyes vonásai, melyek minden bájon, szépségen túl nagy titkok hirdetői, hordozói. „Angyal”, „mennyei seregek sokasága” nem pusztán a bibliai elbeszélés részlete, hanem istenről szóló karáImádság karácsonykor

Urunk, Istenünk! Ha félelem szorongat, ne engedj kétségbeesni! Ha csalódunk, ne engedj megkeserednünk! Ha elesünk, ne engedd, hogy a földön maradjunk! Ha elhagy értelmünk és fe#énk, ne engedj.tönkrejutnunk! Sőt, éppen ilyenkor éreztesd közelségedet és szereteteket, amint ezt meg is ígérted áz alázatosoknak és töredelmes szívűeknek, azoknak, akik félik igédet. A te kedves Fiad az embereket mindig bajukban kereste fel. S mert mindnyájan bajban vagyunk, azért született meg istállóban, azért halt meg kereszten. Urunk, rázz fel mindnyájunkat, hogy éber tudattal tartsuk magunkat ehhez a felismeréshez és bizonyságtételhez.

Hadd gondoljunk most Urunk; korunk sötét foltjaira és szenvedéseire; arra, hogy hány embernek kell vigasztalanul nehéz sorsot hordoznia; a világunkat fenyegető veszedelmekre, amelyekről sokszor nem is tudjuk, hogyan hárítsuk el. Gondolunk a betegekre és a lelki betegekre, a szegényekre, a hontalanokra, az igazi szülőket nélkülöző gyermekekre. És gondolunk mindazokra, akiknek hivatásuk, hogy segítsenek, amennyire ember csak segíteni képes: hazánk és valamennyi ország kormányfér - fiaira, a bírókra és a tisztségviselőkre, a tanítókra és nevelőkre, az írókra és újságírókra, az orvosokra és a kórházi ópolónővé- rekre, igéd hirdetőire a különféle egyházakban és közösségekben, közelünkben és a távolban. Mindnyájukra azzal a kéréssel gondolunk, hogy karácsony fénye előttük is és előttünk is felragyogjon, hogy fénye az eddiginél mélyebben hatoljon belénk, hogy így ők is és mi is segítségben részesüljünk. Mindezt a Megváltó nevében kérjük, akiért már meghallgattál és ezután is meghallgatsz minket. Ámen. Barth Károly

GYŐZNI KELL A JÓNAK!

Elkészült a kis fa. Béke van a házban.

Mind megpihenünk moit, akik égtünk'lazban.

— Mondd, anyám, mért nincsen Karácsony mindén nap? —

áll elém a gyermek s várja, hogy választ kap —

ragyog a sok gyertya, melegek a lángok,

akire csak nézek, boldog mosolyt látok;

csillog a hópehely, fehérek az utak,

s ilyenkor sohasem vagytok szomorúak?

Nem hallom háború, csak azt hallom béke, a TV-énk,hálk zenét sugároz az éjbe; ha valaki kopog, nyomában öröm jár, ajándékot hoz és köszönetét nem vár.

Bárcsak minden napunk karácsonnyá válna! —

... Ez az emberiség régi, tiszta vágya — mondom rá csendesen -— de holnap még talán gond, szükség kopogtat az otthonunk falán, gyűlölet, hazugság mindig arcul vághat, keserű, rút szavak hagyhatják el szánkat...

De te ne félj rossztól. Győzni kell a jónak!

Békesség a földön! — higgy az égi szónak.

Hidd, hogy minden ember egyszer elmondhatja: hogyan lett Karácsony élte minden napja,

Gyannathj Irén

csonyi mondaindvaló burka. S aki a karácsonyi történet freskójának csak felszínét látja, végigsimogatja szemével mint egy régiséget, de elvész számára a benne rejlő örök, tehát mai mondanivaló.

Múltak a századok. Karácsony tényéből és történetéből ünnep lett. Meglehetősen későn, csak a IV. század közepén hallunk róla. Az első századi „vasárnap” után, a II. században húsvét megünneplése alakult ki, mely Jézus halálának és feltámadásának emlékezetét egybefogta. Karácsony ünnepének bevezetése összefüggőt a korabeli dogmatikai vitákkal Krisztus istenségéről. Karácsony megünneplése tanúságtételévé lett annak, hogy az egyház vallja Krisztusban Isten emberré léteiét. Az ünnepnek ez a történeti kiváltója ismét figyelmeztet: karácsony középpontjában Krisztus áll. Luther szavával: „Hiszem, hogy Jézus Krisztus valóságos Isten... és valóságos ember”.

December 25-ét, bizonyos keresztyén számítási alapon, már korábban Jézus születése napjának tartották, amikor még nem is gondoltak arra, hogy ünneppé tegyék. Ez a nap később azért is alkalmasnak mutatkozott karácsony megünneplésére, mert a római pogány kultuszban szerepet játszott a téli napéjegyenlőség után győzelmes útjára emelkedő Nap. Így jelképes jelentőségűvé vált az ünnep dátuma: Krisztus az igazi „Nap”, mely fényével mindenekét betölt, megújít

Tovább peregtek az évszázadok. Az európai népek jó részében a középkorban karácsony lett a legnépszerűbbé valamennyi keresztyén ünnep közt. Kialakultak karácsonyi szokások a népéletben. A XVII. századtól kezdve a reformáció hazájából kiiDdulóan sokfelé elterjedt a karácsonyfa A karácsony az emberi élet, a családi élet szoros részévé vált. Ennek örökségét kaptuk mi is a karácsonyeste hagyományos formáiban, fenyőfa, gyertyák, csillagszórók, ajándékok velejáróiban. Karácsony elvált a templomtól, és az élet olyan, évről évre ismétlődő ünnepi alkalmává lett, mely kedves külsőségeiben a hozzátartozók egymás iránti szeretetének, az otthon értékének bensőséges, meghitt átélését nyújtja.

Vannak egyházi oldalon, akik ebben az utolsó fejlődési folyamatban karácsony kárhoztatandó elvilágiasodását látják. Téves nézőpont ez. önzés lenne az egyháztól, ha sajnálná gyermekektől és felnőttektől mindazt az örömet, amit nekik templomtól függetlenül karácsony hoz. A templom nélküli karácsonyban is felfedezhetjük azt az áldást, amely karácsony eredeti ajándékából

fakad. Nem kellene-e a hívének örülni annak, hogy Istennek Jézus által megmutatott szeretete a családi karácsony- estékben milliók örömévé vált, akár gondolnak rá, tudnak róla, akár nem?! A karácsony-.. estéken megnyilatkozó minden, , emberi szeretetben, örömet, szerző ajándékozásban visszfényét láthatjuk Isten szeretetének, melyet Krisztus sugár- , zott szét a Földön.

Az emberi élet ünnepévé vált karácsonyt két árnyék fenyegeti. Az előkészületek egyre fokozódó mértékben haj-., szoljók fáradtságba a karácsony előtti hetekben a felnőtteket. Ha nem csökkentjük a karácsonyi készülődés iramát, a kimerültség keserű mellékíze fog vegyülni a szép napokba. Nehezebb kérdés a másik: azzal, hogy karácsonyest az. egymást szerető emberek bensőséges közösségének óráivá lett, annál fájóbb ennek hiánya Boldogtalan embereknek karácsonyeste az esztendő legnagyobb terhe: sokszorosan súlyosan nehezedik rájuk ezekben az órákban a nélkülözött emberi szeretet, valaki^ nek hiánya, akit eltemettek, elveszítettek, vagy soha nem találtak meg. Egyetlen megoldás. ha magukról másokra terelődik figyelmük: próbálnak örömet szerezni azoknak, akik az ő szeretetükre szomjaznak.

Karácsony általános emberivé szélesedése magával hozta, hogy ezekben a napokban különösen is előtérbe kerülnek, legalábbis Földünk több részén, az emberiség mai gondjai, éhezők, szenvedők sorsa, kiváltképpen a béke ügye. A mai karácsonyoknak ez a világpolitikai távlata, mely többfelé jelentkezik közéleti megnyilatkozásokban is, a családias vonás mellett a másik örvendetes velejárója karácsony története utolsó szakaszának.

A hivő ember örül a sokak karácsonyának, és részt vesz benne szívvel-,lélekkel. 5 a sokak karácsonyában őrzi a kevesek karácsonyát; Krisztii* jövetelének örömhírét. Ha . a , karácsonyfa körül felcsendül. egy-egy karácsonyi egyházi énekünk, a lemezjátszóról karácsonyi muzsika tölti be a gyertyafényes , szobát, s másnap figyelő lélekkel hallgatjuk a karácsonyi igehirdetést, imádkozva kapcsolódunk bele az ünnepi istentiszteletbe — folytatódhat körünkben az anyaszentegyház közel kétezer éves karácsonyi hite és öröme. Feltételes módban írtam, mert a hit karácsonyát a keresztyén karácsony eszközei csíak munkálják, de egyedül Isten adhatja meg Lelke által.

Veöreös Imre

ÉGERBEN HARMADSZOR tanácskoztál/, már a hazafíságról, melyet újabban szívesebben nevezünk patriotizmusnak. Ennek a latin szónak történelmi zamata van, századokon át patrióták voltunk, s pro patria et libertate, vagyis a hazáért és szabadságért vontunk kardot elnyomóink ellen. De a hazáért nemcsak harcolni illik, hanem élni is, főként dolgozni, szépíteni mindent magunk körül. Helyesen állapították meg az egri tanácskozás résztvevői, hogy a honvédelem nemcsak katonai felkészülést jelent, hanem békés magatartást, a nemzet boldogulását. Honvédelem az, amikor az országban, vagyis a nemzet testében olyan rend uralkodik, mint az egészséges emberi testben. Minden szerv jól működik, a test a legnagyobb erőfeszítéseket is játszi könyedséggel végzi, mintha csak átúszná a vízmedencét. Nehéz sorsú nemzet vagyunk s nem könnyű igaz magyarnak lenni, de roppant egyszerű a firtató kérdésre adható válasz: milyenek legyünk? Emberséges emberek. Patriótának lenni annyi, mint gyűlölet nélkül élni és dolgozni egyenjogúak között. A nemzet egyenlő jogú szomszédaival, s részesedése az élet javaiban és a szellem szabadságában nem lehet kisebb másokénál. Nem kétséges, ha egyensúlyba jutunk önmagunkkal, erősebbek leszünk, mint\ azok, akik ingerülten ingadoznak gyűlölet és belátás között. Serkenthetjük magunkat Ady szavaival, hogy „Nagyot végezni mégis mi jövünk”, vagyis mi magyarok. Mert kell a nemzeti becsvágy, de a fogalom nemes értelmében. Dobozy Imre író jól mutatott rá Egerben arra, hogy a honvédelmi nevelés: jellemnevelés. Az, amit e téren ma az iskola nyújt, nem elég — mondotta az írószövetség főtitkára, s így folytatta: „Az etikai nevelés, élő példázatok nélkül, puszta prédikáció. És ha arra gondolok, hogy felnőtt kortársaim nem jelentéktelen része mire inspirálja a fiatalokat, a könyökléstöl a mohó gyűjtésig, a közönytől a cinizmusig, az otthon vitéz, há"'•’hitess

Az ember mindig hazatér

son kívül meghunyászkodó tartástól a politikai kaméleonságig; ha arra gondolok, hogy a fiataloknak még mindig osztogatott »minden kapu nyitva van előttetek« tónusú ígéretektől eltérően hány kaput találnak csukva, nincs kedvem harsányan magabiztos nyilatkozatokat tenni ezekről a problémákról.” Igaza van Dobozy Imrének, a patriotizmus jellem kérdése, s jellemre nem tanítani kell, hanem ne» vélni. S ez visszavezet a nemzeti élet kisebb egységeihez és sejtjeihez, a családhoz, melynek harmóniáját, azaz jellemnevelő képességét kell erősíteni. A nagy építő munkát úgy kell végezni, hogy Ady vágya és akarata valósuljon meg belőle, a nagy és szép egység, az emberi és magyar valóság. Erre a minden próbát kiálló tiszta patriotizmusra tudunk példát idézni, melyet most idézett az egész magyar nyelvterület:

RADNÓTI MIKLÓST, a költőt, aki huszonöt évvel ezelőtt halt meg, idő előtt, ártatlanul és fiatalon, német zsoldosok foglyaként. Faji üldöztetés áldozataként .került a szerbiai német mvnkatáborba, onnan kergették erőltetett menetben a vert hadsereg ingerültségével a hóhér-katonák, akikről azt írta Radnóti, hogy „önként, kéjjel öltek, nemcsak parancsra” s aztán már magyar földön, Abda falu határában, meggyilkolták. Akkor már hosszú ideje a németek foglya volt Radnóti, s ahogy fogyott a reménye és testi ereje, úgy erősödött benne a lélek. Abból a száz szálból, mely az embert nemzetéhez köti, egyetlen egyet sem tépett el a fogság s a megalázás. A halál felé menetelő rongyos, tépett fogoly monumentális vonásává varázsolja önzetlen ragaszkodását magyarságához. Országos érvényű törvény tette lehetővé, hogy elvegyék állampolgári és emberi jogait, s ő válaszul, elszakadva minden magyar anyagtól, megrendítő' hűséggel fagaszkodott nemzetéhez. Semmi reménye nem volt ahhoz, hogy amit a távolban versként feljegyez, valaha is magyar nyomdába kerüljön. Más, gyarló lélek, fellázad a nemzet ellen, mely hagyta, hogy pokolra kerüljön. Írhatott volna testámentumként kétségbeesett jaj- kiáltást, hallathatta volna Jób panaszát, végképpen kiábrándulhatott volna nemzetéből az eltiprás előtti napokban, amikor titkon, „sort sor alá tapogatva” araszolgatott a tenyérnyi papíron, s írta utolsó verseit. Mikor az abdai tömegsírból kiásták a halottat, ezek a versek azonosították a költőt. De ezek a versek azonosítják az igazi patriotizmust is! Emberségből leckét nem adtak lángolóbbat, mint Radnóti Miklós. Aki nem tud eligazodni nemzete megbecsülésében s a haza dolgában, olvassa el a „Nem tudhatom” című Radnóti-verset s aztán mindazt, aminek a dátuma 1944. Szülőhazájáról ír, a szelíd tájról, szelíd és tiszta vallomást. Igaza van, nincs mßszer, amellyel megmutatható, mi a haza, s magasból is csak térkép a táj, ha nem tudjuk, hogy ott lakott Vörösmarty Mihály. Csak egy költő-nevet sző a mondanivalóba s a vers már ellenállhatatlan igazsággal lüktet. Távol a hazától, elhagyatva, fázva, éhesen, betegen s kifosztva minden jogból, érezte, hogy van visszatérni- való otthona. A sírba vitte ezeket a vallomásokat, de a költő csodálatos ereje föltámasztotta a leírt igazságot. Radnóti magyar tájba vágyódott vissza, olyan fehérfalú házba sűrű, sötétbarna tónusban, melyet feledhetetlenül örökített meg vásznain.

RUDNAY GYULA, a négy festőművész. Éppen most érzékelhetik a patriotizmust keresők ezt az érzelmet a Rudnay-képeken, ki vannak állítva a budapesti Nemzeti Galériában. (Rudnay pelsöci származású volt, abból a régtévángélikus rétegből, mely azon a vidé' ken jellegzetes.) Rudnay Münchenben, Nagybányán, Párizsban éf Budapesten tanult, áé lerázta magáról a hatásokat, eredeti magyar piktwrát kezdeményezett, párhuzamosan Ady lírájával, Bartók és Kodály néphez forduló zenei érdeklődésével. „A mi művészetünk alapja csak ez a föld és a föld népének kultúrája és az ebből fakadó lelkiség lehel” — írta egyszer. Mély tónusú, közvetlen erejű képei, mozgalmas tömegjelenetei nem bizonyos, helyszín és név szerint ismert formát nyújtanak, hanem a tipikusan magyart. Magyar vándorokat, magyar diákokat, régi toborzó katonákat, lakomázó urakat festett. Csokonait állította elénk a debreceni Nagyerdőben diák-:; társaival, vagy Attilát udvaránál, mely úgy fest. mint egy vidéki földesúr kastély-udvara ivócimboráival, Tinódit, ahogyan 'históriái.' énekeivel harcra serkenti á végvári vitézeket a török ellen, messziről világító fehér templomtornyokat, s finom hangulatú, egyszerűre fogott tájképeket. Nem egy tájat, hanem a magyar tájat örökítette meg. Képeire ez a Juhász Gyula-sor írható: „Magyar táj: így lát mélán egy magyar szem.” Ezt a szelídséget a házak között, a munkában, a nemzeti sorsban érzékelteti Rudnay Gyula festészete, erre emlékeztet hasonló finom részletekkel Radnóti magyar tájidézö lírája. A földben, a levegőben van itt valami, ami szívverésünkkel azonos, amitől semmi gépkocsiért, semmi valutáért, semmi rangért nem lehet elszakadni. Rudnay képei ezzel a magyar hangulattal bűvölnek, feloldják a magyaráz- hatatlant, töprengéseinkre művészi hegedűvonóval felelnek. Csak állunk ott a képek . előtt, s érezzük, varázskörben állunk, pedig'' csak egy házeresz meleg árnyékát szemléljük, csak a festő tűnődő önarcképét nézzük, csak Csokonait figyeljük, amint a valóságon túl körüllengi az angyali múzsa, aki magasban száll, de költők által üzen, mindnyájunknak.

Szaiatnaí Rézsó

1