Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-12-21 / 51. szám

Advent — váróteremben?

Advent van. Éppen a kanaáni asszony történetét olvasom (Máté 15, 21—28). Adventet a csendes várakozás idejének szoktuk tartani. Nem túl hangos-e ez a történet most ebben a fény ös hangulatú időben? Itt egy asszony nem úgy vár, hogy sóhajtozik a kályha mellett: csak jönne már el a megoldás, a jóság erre a világra. Hanem ez az édesanya mozgásban van, fut, Idáit Nem hagyja el magát, cselekszik, küzd, megtesz mindent — Jézus nyomdokában haladva.

Azt szoktuk mondani: az egyház reménysége valami belső ügy, nem földi. Itt Jézus olyant mond nagy hitnek (s ezt csak összesen két embernek a hitére mondta) — ami nem befelé fordulás, nem valami misztikus elrévülés. Azt mondja nagy hitnek, ami kifelé mozdul, földi ügyért szalad, másnak az érdekében. És kitartóan hisz abban, hogy a szeretettől hajtott emberhez feltétlenül megérkezik a mozgásban levő Isten. Ez a nagy hit ugyanis nem arra néz, hogy Isten „van”, úgy általában — hanem arra, hogy Isten „jön”.

Akkor is „jön” ez az Isten, amikor néma. (Jézus nem szóit egy szót sem az asszonynak.) Hallgatása közben is mozgásban van. Milyen nehéz, amikor ö hallgat! Életünk nagy összetöret- tetésébeh hiába kérdezzük: „miért így? — miért éppen én?” Nagyon fájdalmas dolog a néma Istennel találkozni. A tanítványok sem bírják már idegekkel ezt a némaságot, s próbálják Jézust rávenni: mondjon már valamit ennek az asszonynak. A nagy hit azonban tudja azt, hogy a néma Isten is lép. Tervei szerint lép. „Előbb Izrael fiai, utána az egész világ.” Isten némasága nem a tehetetlenségnek, nem a szeretetlenségnek, nem az esetlegességnek a kifejeződése. A néma Isten is lép előre, az ember felé. (Milyen nagyon néma volt az Isten, mikor a keresztfán kiáltott Jézus: „Miért hagytál el engem?” De ez a némaság óriási lépés volt ugyanakkor az ember, az egész világ felé!)

Tehát az Isten hallgatása ne azt jelentse, hogy visszavonuljunk, megsértődötten gubbasszunk az élet szobasarkában! A hit továbbra is mozgásban marad, megteszi azt, ami tőle telik — abban a bizonyosságban, hogy Isten jön felém. Az embert arra hívta el Isten, hogy tegyen meg mindent itt a Földön a jóért. Nem azok az igazi „szentek”, akik elvonulnak a pusztába, egy cellába s nem érdekes számukra, ha Kain megöli Ábelt, ha egy hadnagy 500 asszonyt és gyermeket öldöstet le egy vietnami faluban. Nem a váróteremben van a helyünk, ahol üldögélünk, néha az órára pislantva vagy kinézve az ablakon: nem jön-e a vonat. A modern „szenték” közé sorolom Bonhoeífer evangélikus lelkészt, aki a második világháború borzalmait akarván megszüntetni, részt vett egy Hitler elleni összeesküvésben. Camilió Torres kolumbiai papot, aki az éhezőkért mozdult ki „váróterméből” s a rendőrség és a gerillák közti harcban agyonlőtték.

Égy ilyen jóság felé mozduló „szent” volt a reformáció korában az a hugenotta, akinek feleségét megölte egy francia tiszt. S mikor ez a tiszt olyan viharba került, hogy nem tudott egy lépést sem tenni tovább lóháton — éppen ennek a hugenottának várába volt kénytelen betérni. Reggel búcsúzáskor így szólt a tiszt: „Okos ember vagy te és tudod, hogy a legnagyobb király tisztje vagyok!” A hugenotta így felelt: „Azért bocsátottam meg neked, mert én a még nagyobb Királyhoz tartozom!” Az ilyen mozgás az áldott „várakozás”. Jézus sokszor beszél arról, hogy visszaérkezése előtt a földi életben felelős élettel kell a jövő felé fordulnunk. Haraggal fordul a felé, aki a talentumát elásta s megdicséri az okos sáfárt.

Milyen tehát a mi ádventünk? Gazdag tartalmú, aktív várakozás Isten nyomdokain futva. Mit jelent ez a mi kis életünkben? Felnevelni egy elhagyott gyermeket. Bizalmat előlegezni az embereknek. Tiltakozás minden hátmögötti „fúrás” ellen. Gyermekek, unokák szeretette, isteni élelemre való nevelése. „Jó levegő” biztosítása otthon, társaságban. S ezekhez hasonlók.

Advent, élet — váróteremben? Dehogy! Kifelé onnan, hisz te vagy a mozdonyvezető, a fütő, a „kalapácsos” ember azon a vonaton, mely a jövő felé száguld! Görög Tibor

karácsonykor is lesznek

BÉKETÜNTETÉSEK (?)

DIETZFELBINGER PÜSPÖK LÄTOGATÄSA GENFBEN

D. H. Dietzfelbínger müncheni püspök a fejlődésben elmaradott országoknak nyújtandó segély, a keresztyén misszió és a faji megkülönböztetés problémáit tárgyalta meg Genfben az Egyházak Világtanácsa vezető munkatársaival. Dietzfel- binger püspök rövid információs látogatására november 12. és Iá. napjain került sor a genfi főtitkárságon, ahol megtárgyalták az Egyházak Világtanácsának kapcsolatait a német tagegyházakkal és a római katolikus egyházzal és a nemzetközi élet különböző problémáit is.

A megbeszélések után sor került a Lutheránus és Református Világszövetség vezető munkatársaival való megbeszélésekre is.

TÁRSAD ALOMTUDOMÄNYI INTÉZET BOCHUMBAN

Átadták rendeltetésének Bo- •chr-nban a nvugat-németor- s~'"! ovan"él;kus e-yhá-ak új T ” nda omtudományi Intézetét amelynek fe’adatkörébe a kö. etkező tudománv-területsk tartoznak: A fejlődésben e1 maradt országokkal kapcsolatos politika tanulmányozása, a politikai erkölcs, a gazdaságpolitika, az egyházi szociológia és a jövőkutatás kérdései. Az Intézet élén ivazgatótanács áll. melynek elnöke D. dr. Joachim Beckmann püspök. Az öt főfoglalkozású tudományos munkatársi csoportot dr. Klaus Lefringhausen vezeti.

Negyedszázad jegyében

— Ülésezett az Országos Egyházi Presbitérium —

Csütörtökön, december 11-én egásznapos ülést tartott az Országos Egyházi Presbitérium. Az ülésen, amelyet dr. Mihályfi Ernő országos felügyelő nyitott meg, a presbitérium tagjain kívül meghívott vendégekként részt vettek a Teológiai Akadémia tanárai is. Az ülést megjelenésével megtisztelte és ünnepélyessé tette Miklós Imre, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese, valamint Straub István, az Állami Egyházügyi Hivatal főosztályvezető-helyettese. Az elnökhelyettes hosszabb beszédben köszöntötte a presbitérium ülését, s adta át Prantner József államtitkárnak, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének üdvözletét, aki ugyanakkor az országgyűlés ülésén volt elfoglalva.

Az ülés meghallgatta D. Kál- dy Zoltán püspöknek, az Országos Egyház lelkész-elnökének jelentését, amelyhez dr.

Pálfy Miklós, dr. Prőhle Károly, Pleskó Eéla, dr. Selmeczi János presbiterek, valamint Benczúr László lelkész szóltak hozzá. Ezután huszonhat pontban tárgyalta meg a presbitérium szakreferensek jelentései alapján az eléje tartozó ügyeket. Néhány jelentős tárgysorozati pontra és határozatta a későbbiekben még visszatérünk.

Az alábbiakban D. Káldy Zoltán püspök jelentéséből közlünk részleteket.

1970. április 4-én ünnepli népünk felszabadulásának 25-ik évfordulóját. Az ünneplések tulajdonképpen már hónapok óta folynak, mert az ország egyes területei már korábban felszabadultak és ezek a, területek, meg sem várva a jövő évi évfordulót, elkezdhették a jubileumi ünneplést. A megemlékezések és ünneplések tehát elkezdődtek és folytatódnak majd a következő esztendőben is. Magyarországi Evangélikus Egyházunk a maga egészében, gyülekezeteiben és tagjaiban együtt akar ünnepelni népünkkel...

A jubileum alkalmával ünnepeljük népünket, amely új országot teremtett. Ünnepeljük azt, hogy népünk munkájának megvannak a jó eredményei.

Szocialista vívmányaink egész népünk kincsei. A mezőgazdaság szocialista átszervezése, iparunk kiépítése, kulturális életünk kiteljesedése, új lakóE héten,..

Bajcsy-Zsilinszky Endre vértanúság»

Bölcsője Szarvason ringott. Apja, Zsilinszky Endre főgimnázium! tanár volt — Zsilinszky Mihály egyháztörténészünk fivére — anyja pedig Bajcsy Mária. 1886. június 6-án született, nevét 1925-ben változtatta mai formájára.

Sírhalma Rákóczi kurucainak legendás színhelyén, Tarpán domborul. Esze Tamás népének egykori képviselője ebbe a földbe vágyott, amikor a nyilasok most 25 éve Sopronkőhidán halálra ítélték.

Bölcsője és koporsója között mindössze 58 év telt el. Hogyan lett az egykori fajvédő „a magyar szabadság vértanúja”, ahogyan azt a kőhidai emléktábla is hirdeti? Szépen írta róla Dobi Imre: „Amit a parasztoknak, a szegényeknek engeszte- Iésül adhatott életéből, odaadta. Hosszú utat kellett megtennie, hogy eljusson a szegények gondjainak a megértéséhez, az értük való önzetlen szolgálathoz. De becsületesen végigjárta az utat, Békéscsabától, Szegeden át, Sopronkőhidáig, a haláláig.”

Az egyre fasizálódó országban, mint az eltenzéki Független Kisgazdapárt képviselője bátran szót emelt a baloldali elemek üldözése, a háborús politika és a délvidéki vérengzés ellen. Semleges, független Magyarországot akart.

1944. március 19-én fegyveresen szállt szembe a német megszállókkal. Amikor letartóztatása után novemberben kiszabat dúlt, sokak bizalmából a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága élén szervezte az ellenállást. Többedmagával elhurcolták a Margit körúti katonai fogházba. Azután — mindössze 11 napig — Kőhidán tartották fogva. A fegyintézet akkori lelkipásztora, Bárdosi Jenő dabronyi lelkészünk állt mellette, amikor bátran szembenézett sorsával, és úrvacsorát cdott neki az utolsó — Szentestére e ő — nap reggelén. Az emlékezetes karácsonyi találkozás drámai élményét több könyvben és 1939-es Naptárunkban is megtalálhatjuk.

Állítsanak Bajcsy-Zsilinszky Endrének örök emléket gyóntató lelkészének találó szavai: ..Benne a legszebb magyar evangélikus hagyományok öltöttek testet: az evangélikus hit ölelkezett benne az áldozatos hazaszeretettel”.

telepek, gyárak, egészségügyi intézmények, egyetemek, kutatóintézetek egész sora jelzi a 25 esztendő eredményeit. A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy mindez nem ment magától, többször elfáradtunk, megtorpantunk, hibákat is elkövettünk és nemegyszer mindent újra kellett kezdenünk. De amiért megdolgozott népünk, az valóban a népünké, még nincs minden kész ebben az országban, még nagyon sokat kell dolgoznunk, de magunknak dolgozunk és azoknak, akik utánunk jönnek.

A jubileum alkalmából egyházunknak is van bőven hálaadásra oka. Elsősorban azért, mert mindaz a jó, amiről fentebb szóltam, egyházunk tagjai, mint magyar állampolgárok számára is előrehaladást, fejlődést, emberibb körülményeket és felbecsülhetetlen értékeket jelentenek. Egyházunk topjai nem „kívülállók” népünk életében, hanem népünk tagjai és így ők is részesei a szocialista vívmányoknak. De nemcsak részesei, hanem munká- lói is mindannak a jónak, ami országunkban az utolsó negyedszázadban történt. Nemcsak azon az alapon munkáiéi, hogy akár akarja, akár nem akarja valaki, munkája valamilyen formában a szocializmus építését szolgálja, hanem sokkal inkább azon az alapon, hogy mi evangélikus emberek tudatosan dolgozunk népünk előrehaladásáért, a szocializmus építéséért.

Nem vitás az sem, hogy 1945. április 4-e nemcsak történelmi

sorsforduló volt népünk szá- tokát, amelyekre Isten elhívta, mára, hanem egyben egyház- Ne késlekedjünk kimondani történelmi sorsforduló is az azt sem, hogy az elmúlt ne- egyház számára. Az egyháznak gyedszázadban az egyház tagújra végig kellett gondolnia jainak volt mit tanulniuk a küldetését, megszabadulva marxi—lenini ideológia alap- azoktól a mankóktól, amelye- ján álló és dolgozó honjitár- ket az ún. „keresztyén társada- sainktól is. Megtanulhattuk tőlom” adott a kezébe. Ezek a lük, hogy a társadalmakat mankók lehettek nagyon ké- mozgató erők, az osztályharc nyelmesek az egyház számára, törvényeinek ismerete nélkül de végeredményben az egyház az egyház nem tud konkrét igazi lényegétől távoleső ide- szolgálatot végezni a társadal- gen támasztékok voltak. Ezek mon belül és az emberiség a támasztékok meggátolták az nagy családjában. Az egyház egyházat abban, hogy egyedül tagjainak nemcsak hinniük arra támaszkodjék, ami lété- kell az evangéliumban, hanem nek alapja, forrása és biztosi- úgy kell elvégezniük a hitből téka, ti. az evangéliumra. A fakadó szeretet szolgálatát a „keresztyén társadalom’’-ban társadalomban, hogy segítik megszokott kényelemből nem azokat a konstruktiv lépéseket, volt könnyű az egyháznak ki- amelyek nem egyszerűen nélépnie, a támasztékokat el- hány seb bekötözését célozzák, eresztenie és magát az evangé- hanem olyan strukturális vallium hatalmának kiszolgáltat- tozásokat, melyek nyomán nia. Kitűnt azonban az elmúlt igazságosabb társadalom ala- 25 esztendőben, hogy az egy- kul ki az egész nép javára. De ház számára a mankók elejté- megtanulhatták a hivő embe- se nem jelentett tragédiát, ha- rek más világnézetű barátaink- nem saját küldetésének jobb tói azt is, hogy ma már nem felismerését és végzését. Az lehet provinciálisán, szinte „vi- egyház számára a tragédiát az dékiesen” gondolkodni, hanem jelentené, ha nem hinne saját globálisan, világtávlatokban, létalapjában, az. evangélium- az egész emberiség nagy Csabán és nem vállalná az embe- ládjának helyzetével és prob- rek javára azokat a szolgála- lémáival összefüggésben.

Az Országos Presbitérium határozatéból

Örömet fejezi ki a Presbitérium afölött, hogy saját tapasztalata szerint is egyházunk egészében a gyülekezetekben, a. lelkészek, felügyelőik és presbiterek munkájában mind erőteljesebben érvényesülnek azok a teológiai és . egyházpolitikai szempontok, melyeket az egyház vezetősége a teológiai tanárokkal és a lelkészekkel közösen kimunkált az elmúlt negyedszázadban. Ugyanakkor hangsúlyozza a Presbitérium, hogy ahol ezek az elvi szempontok a gyülekezetek, presbitériumok és lelkészek szolgálatában még nem érvényesülnek teljés egyértelműséggel, ott haladéktalanul érvényre köll juttatni ezeket az elvi döntéseket.

Az Országos Presbitérium örömmel emlékszik meg arról, hogy népünk elérkezett felszabadulásának 25. évfordulójához. Elismeréssel és megbecsüléssel emlékszik azokra, akik kiharcolták felszabadulásunkat, valamint azokra, akik az elmúlt 25 esztendő alatt dolgoztaik népünk felemelkedéséért, a szocialista vívmányokért és népünk boldogulásáért. Az Országos Presbitérium megelégedéssel állapítja meg, hogy evangélikus egyházunk tagjai a jó evangélikus hagyományoknak megfelelően az elmúlt 25 esztendőben részt vettek a szocializmus építésében, noha voltak az elmúlt negyedszázadban, egyeseknek és bizonyos csoportoknak egyházunkban olyan cselekedetei, amelyek nehezítették az új társadalom építését és egyházunk szolgálatát.

Az Országos Presbitérium a Magyarországi Evangélikus Egyház nevében kijelenti, hogy egyházunk együtt kívánja ünnepelni népünkkel felszabadulásunk 25. évfordulóját. Szükségesnek tartja, hogy egyházunk az ünnephez méltó keretekben emlékezzék meg a jubileumról. Kéri az Országos Közgyűlés Elnökségét, hogv 1970, április 4-hez közel eső napra hívja össze az Országos Közgyűlésit, egyházunk legfőbb egyházkormányzati testületét és ünnepi ülésen méltassa a 25 év eredményeit és benne egyházunk szolgálatát A Presbitérium felhívja a gyülekezetek vezetőségét arra, hogy 1970 áprilisában szintén emlékezzenek meg ünnepi ülésen az évfordulóról.

Kéri a Presbitérium a Teológiai Akadémiát, hogy fennállásának 20. évfordulója megünneplését kapcsolja össze a 25. évforduló megünneplésével. Egyházi sajtónk a már megkezdett jubileumi cikksorozatait tervszerűen folytassa tovább. A Lel- készi Munkaközösségek Országos Elnöksége a jubileum kapcsán írjon ki pályázatot

HELSINKI ÉS AZ EGYHAZAK VILAGTANACSA A VIETNAMI HÁBORÚ ELLEN

A Helsinkiben folyó szovjet—amerikai leszerelési tárgyalásokat élénk figyelemmel kíséri a világ keresztyénsége is. A béke és biztonság kérdését napirenden tartó egyházi világszervezetek, ígv elsősorban a Keresztyén Békekonferencia örömmel vette a helsinki tárgyalások megindulását és reméli, hogy a stratégiai fegyverek korlátozására vonatkozó és remélt megállapodást követei fogja a genfi leszerelési tárgyalások hatékonysága.

Az Egyházak Világtanácsa Nemzetközi Ügyekkel foglalkozó Bizottságának elnöke, dr. U. Scheuner bonni professzor és a Bizottság igazgatója, dr. Leopoldo Niilus, levelet intéztek a tárgyaló bizottság két, vezetőjéhez és ebben emlékeztetnek arra, ho^y az Egyházak Világtanácsa már 1D33 nyarán kifejezte azt a reményét, hogy a két nagyhatalom hamarosan meg tudnak egyezni egymással és így véget ér az atomfegyverkezési hajsza és verseny.

vettek a washingtoni „Halál elleni menetben” és az azt követő nagygyűléseken, igen nagy létszámban voltak jelen az egyházak lelkészei és laikus munkásai is.

A washingtoni béketüntetések annyira eredményesek voltak a rendezők szerint, hogy hasonló tüntetésekre kerülhet sor karácsonykor is. A 300 000 amerikai között, akik részt